Lezárult az első Lovasok.hu Túra forgatási időszak

Idén egy igazán exkluzív megjelenési lehetőséggel készültünk Ügyfeleink részére, melynek keretein belül az élő videós bejelentkezéseken túl Partnereink egy tudatosan felépített komplex videós termék- és szolgáltatás ismertetőt is kaphatnak.

Az online jelenlét mindig is nagyon fontos volt, mára azonban talán kijelenthetjük, hogy elengedhetetlen azon piaci szereplők számára, akik biztos alapokon szeretnék tudni vállalkozásukat, illetőleg fejlődési szándékuk van. Nincs ez másképp a lovas szolgáltatásokat nyújtó, lovas termékeket kínáló vállalkozások esetében sem, hiszen egyre nagyobb az igény az informális jellegű tartalmakra, ahol a lovasok objektív rálátást kaphatnak a kínálatról.

Jövőre újult erővel folytatjuk!

Számítottunk rá, hogy népszerű lesz, azonban várakozásainkat is felülmúlta Olvasóink nyitottsága, érdeklődése a Lovasok.hu Túra helyszínei, szereplői iránt. A sok-sok pozitív visszajelzés mellett rengeteg javaslatot kaptunk, hova lenne még érdemes mindenképpen ellátogatnunk. Természetesen igyekszünk minél több helyszínt beleilleszteni körtúráinkba, melyek vonalát elsősorban a beérkező jelentkezések alapján építjük fel. Mivel a forgatási időpontok száma korlátozott és már most több fixen lefoglalt helyszín vár bennünket a tavaszi forgatási időszakban, így érdemes mielőbb jelezni felénk, amennyiben azt szeretnéd, hogy a Lovasok.hu Stábja hozzád is ellátogasson.

Hogy épül fel egy Lovasok.hu Túra?

Lovasok.hu Túráinknak van egy előkészítő szakasza, egy forgatási napja és egy utólagos háttérmunka része. Az előkészítő szakaszban előzetes helyszíni felmérést tartunk, ahol megbeszéljük milyen szemszögből javasolt bemutatni az adott helyszínt, lovas terméket vagy szolgáltatást. Itt igény esetén már történik élő videós bejelentkezés is.

A forgatás napján már teljesen felkészülten, teljes Stábbal érkezünk a helyszínre, ahol az előre megbeszélt bemutatni kívánt témákat forgatókönyv szerint rögzítjük videóra. A forgatási napon újabb élő videós bejelentkezésekkel közvetítjük Olvasóink részére az eseményeket. A rögzített anyagokra aztán igen alapos utómunka vár, amelynek premier vetítését egy előre kitűzött dátumban nézzük meg közösen Olvasóinkkal!

Ha Te is be szeretnéd mutatni lovas termékedet vagy szolgáltatásodat a Lovasok.hu Túráin, akkor kattints az alábbi linkre, válaszd ki megfelelő Túránkat és töltsd ki az ott található űrlapot! Hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot!
JELENTKEZÉS AZ ALÁBBI LINKEN: https://www.lovasok.hu/turak/
2020.12.07. Frisch Andrea, Lovasok.hu szerkesztősége
Fotó: Canva.com

Hozzászólások