Képezd a lovasokat szövetségi támogatással

A Magyar Lovas Szövetség új pályázatán keresztül támogatást kaphatnak a lovassportok népszerűsítésével és az utánpótlás-neveléssel foglalkozó szakmai rendezvények. A sport, lótenyésztés és állategészségügy témájú elméleti és gyakorlati képzések akár 300.000 forint támogatást is kaphatnak.

Fotó: CSIOBudapest.hu

Magyar Lovassport Szövetség – Műhelyprogram 2016.

1. A támogatás célja:

A lovassportok utánpótlás-nevelésével és a sportág népszerűsítésével foglalkozó szakmai műhelyek támogatása, elsősorban lovas szakmai elméleti és gyakorlati képzések megvalósításán keresztül a sport, lótenyésztés és állategészségügy terén.

2. Támogatás a fenti céllal egyezően az alábbi kiadásokra igényelhető:
  • rendezvényszervezési díj
  • sportszolgáltatás díja
  • lovas szakmai programszervezéshez való hozzájárulás

Fotó: Fogatverseny.hu

3. A támogatottak köre:

A Magyar Lovassport Szövetségnél regisztrált és 2016. évi érvényes tagsággal rendelkező tagszervezetek. Sportszakmai műhelyek.

4. Az elnyerhető támogatás összege:

A felhasználható támogatás összege 10.000.000 Ft.

Fotó: Kovács Iván

5. A pályázattal elnyerhető támogatás mértéke:

A támogatás összege nem haladhatja meg a bruttó 100.000 Ft/szakmai nap, (300 000.- Ft/rendezvény) összeget.

6. A támogatási időszak:

2016. február 1. – 2017. március 31.

7. A támogatás feltételrendszere:

Sportszakmai műhelynek minősül

  • az a tagszervezet, aki a Magyar Lovassport Szövetség adatbázisában regisztrált lovardához kapcsolható
  • az a lovarda, ahol a Magyar Lovassport Szövetség adatbázisában regisztrált edző igazoltan tevékenykedik (lovarda regisztráció adatbázisban hozzárendelve)
  • a tagszervezet tagjai között érvényes licenccel rendelkező sportolók vannak
  • a tagszervezet tagjai között érvényes licenccel rendelkező szabadidős lovasok vannak (Póni Klub vagy Gyeposz) – nem kötelező feltétel
  • az a lovarda, aki a Magyar Lovassport Szövetség adatbázisában, lovardához regisztrált lovakat tart nyilván
8. A támogatás felhasználására való jelentkezés módja

A támogatást a Magyar Lovassport Szövetség honlapján található online felületen keresztül lehet igényelni. A jelentkezés a Földművelésügyi Minisztériummal kötött szerződés aláírása után nyílik meg.

  • Jelentkezési időszak: 2016. augusztus 1. – 2017. március 1.

A rendelkezésre álló keret kimerülése esetén a pályázatleadást felfüggesztik.

Fotó: Fogatverseny.hu

9. Az elnyert támogatás felhasználásának és kifizetésének rendje:

A támogatott eseményt követően az alábbi dokumentumokat kell a Magyar Lovassport Szövetség címére sandor.reka@lovasszovetseg.hu elküldeni.

  • szakmai beszámoló – nyolc-tíz mondatos rövid beszámoló az esemény megvalósulásáról, a szakmai programról, résztvevők, előadók névsorával, fényképekkel kiegészítve.
  • szerződés 3 példányban kitöltve, aláírva és lebélyegezve (a szerződés, az ügyfélkapuból vagy a honlap „nyomtatványok” menü alatt letölthető)
  • a Magyar Lovassport Szövetség számára szabályosan kiállított számla a 2. pontban meghatározottak szerint.

A szerződés a Magyar Lovassport Szövetség részéről csak abban az esetben kerül aláírásra, ha a támogatott rendezvényről beérkezett szakmai beszámoló alapján a rendezvény minden kétséget kizárva megvalósult és megfelelt a támogatásban kiírt célnak.

10. Elérhetőség:

A támogatással kapcsolatban a pályázók az alábbi telefonszámon kaphatnak felvilágosítást:

  • Magyar Lovassport Szövetség: 06-1-460 6950

Fotó: CSIOBudapest.hu

2016.08.15.
Forrás: Magyar Lovassport Szövetség
Frissítve: 2022.07.28.

Hozzászólások