Nicholas Evans: A suttogó (részlet)
Zarándok
Zarándok úgy robbant be az arénába, mintha puskából lőtték volna ki. Elrobogott egészen a túlsó kerítésig, s ott nagy vörös porfelhőt kavarva megállt. Idegesen rángatózó farkát behúzta, füleit előre-hátra tekergette. Vad tekintetét a nyitott kapura szegezte, amelyen bejött, és ahol – tudta jól – hamarosan megjelenik a férfi is.
Tom most gyalog volt, egyik kezében narancssárga zászlóval felszerelt rudat, a másikban kötéltekercset tartott. Miután belépett, bezárta maga mögött a kaput, és az aréna közepére sétált. Az égen kisebb fehér felhők száguldottak, így hol ragyogóan sütött a nap, hol pedig beborult. Csaknem egy percig állt így, mozdulatlanul a ló és az ember, mindketten a másikat méregették. Elsőként Zarándok mozdult meg. Felhorkant, leeresztette a fejét, és hátrált néhány apró lépést.
Tom szobormereven állt, a zászló hegye a homokon nyugodott. Aztán tett egy lépést Zarándok felé, s hirtelen felemelte a zászlót, hogy az csattant egyet. A ló azonnal balra vetette magát, és futni kezdett. Körbe-körbe rohant az arénában, nyomában szállt a homok, közben nagyokat horkantott és ide-oda kapkodta a fejét. Loboncos farka vadul repkedett mögötte a szélben. Futás közben a farát állandóan befelé tartotta, minden izmát megfeszítette, és a férfin kívül semmi másra nem figyelt. Mivel a fejét is ferdén tartotta, bal szemével állandóan hátrafelé kancsalított, hogy lássa az embert az aréna közepén.
De egy pillanatra sem vette le róla tekintetét, melyet olyan erős félelem vonzott oda, hogy a másik szeme előtt elsuhanó világból csak összemosódó, körbe-körbe száguldó foltokat látott.
Az oldala hamarosan fényleni kezdett a verítéktől s szája sarkából habfoszlányok szakadtak le. A férfi azonban egyre csak hajtotta, s valahányszor Zarándok lassított, a zászló hangos csattanással a magasba emelkedett, újra és újra futásra kényszerítve őt. Grace mindezt egy padon ülve szemlélte, amit Tom állított fel neki az aréna kerítésén kívül. A lány most látta először Rimrock nélkül dolgozni. Ezen a napon csak úgy áradt belőle valami különleges, feszült kisugárzás, amit a lány rögtön megérzett, amikor Tom pontban két órakor beállított érte, hogy a Chevyvel levigye az istállókhoz. Mindketten tudták, hogy ez lesz az a nap, amikor Zarándokkal megkezdődik az igazi munka.
A ló lábizmai a sok úszástól visszanyerték erejüket, orrán és mellkasán pedig napról napra szebben néztek ki a sebhelyek. Elkezdhették a lelkében lévő sebek kezelését. Tom az istálló előtt állította le az autót, és hagyta, hogy Grace menjen elöl a bokszok hosszú sora előtt, az utolsó, legnagyobb állásig, ahol most Zarándok lakott. Az ajtó felső részének rácsain át látták, hogy a ló végig szemmel kíséri őket. Amint odaértek, szokása szerint elhátrált a boksz sarkába, előrenyújtotta a fejét, és lelapította a füleit. De már nem rontott rájuk, amikor beléptek hozzá, és Tom az utóbbi időben azt is megengedte, hogy Grace vigye be a takarmányát és a vizet. Szőre csimbókokba tapadt össze, sörénye és farka csupa piszok és gubanc volt, és Grace nagyon szerette volna lekefélni.
A boksz hátsó falán volt egy tolóajtó, amely egy kopár betontérségre nyílt. Innen ajtók vezettek az úszómedencéhez és az arénába. Ha ki akarták vinni, csak kinyitották a megfelelő ajtót, és elindultak Zarándok felé, aki ijedtében kirohant. Ma azonban, mintha csak valami cselt szimatolt volna, meg sem moccant, így Tom kénytelen volt odamenni hozzá és tenyerével rásózni a farára.
Most, hogy Zarándok talán már századszor futott körbe, Grace észrevette, hogy a ló befelé fordítja a fejét, egyenesen Tomra néz, és nyilván azon gondolkozik, miért nem csapkod a zászló, amikor ő lassít. Tom hagyta, hogy lépésre váltson, majd megálljon. A ló csak állt, nézelődött és fújtatott. Nem tudta, mi történt. Kis idő múlva Tom elindult felé.
Zarándok fülei nyomban előrefordultak, aztán hátra, majd ismét előre. Oldalának izmai görcsösen hullámzottak.
– Látod ezt, Grace? Látod, hogy az összes izma teljesen begörcsölt? Mondhatom, pokoli elszánt egy ló ez. Jó ideig főzhetünk téged öregfiú, igaz?
A lány tudta, mire gondol Tom. Néhány nappal korábban a férfi mesélt neki egy öregemberről, aki Oregon állam Wallowa megyéjében, egy Dorrance nevű településen élt, s Tom szerint a legnagyszerűbb lovas volt, akivel valaha is találkozott. Ez az ember, ha fel akarta oldani egy ló feszültségét, az ujjával az izmaiba bökött, mondván, szeretné ellenőrizni, megfőtt-e már a krumpli. Grace azonban azt is látta, hogy Zarándok még semmi ilyesmit nem engedne meg. Fejét félrehajtotta, és rettegő szemmel figyelte a férfi közeledését, s amikor az már csak ötméternyire volt, kitört ugyanabban az irányban, mint korábban. Csakhogy Tom a zászlóval elzárta az útját. A ló szinte csúszva fékezett a homokban, és rögtön jobbra vetette magát. Kifelé fordult, el Tomtól, ám amikor a fara elsuhant mellette, a férfi ügyesen közelebb lépett és rásuhintott a zászlórúddal. Zarándok előrelendült. Most az óramutató járásával megegyező irányban körözött, és minden kezdődött elölről.
– Szeretne megnyugodni – magyarázta Tom -, csak nem mer.
És ha valaha is megnyugszik, gondolta Grace, akkor mi lesz? Tom semmit nem mondott arról, hová vezet ez az egész. Minden napot úgy fogadott el, ahogy jött, nem erőltette a dolgokat, hagyta, hogy Zarándok mindent a maga tempójában csináljon, maga döntsön. De mi lesz később? Ha Zarándok tényleg jobban lesz, vajon azt várják, hogy ő lovagoljon rajta?
Frissítve: 2023.04.24.
Fotó: Canva
