Egy levél nyomán…
Örömmel nyitottam fel egy borítékot, mely a címemre jött, s egy fénykép hullott ki belőle. Kedves, öreg barátom, Jakab Pali írta, s küldötte a birtokában lévő fotókat.
Egy, már soha vissza nem térő őszről számolnak be az amatőr képek. 1957. október 6-át idézik, amikor az évenként ismétlődő 100 km-es versenysorozat utolsó eseményéről az egy napon, egyfolytában lefutott küzdelem egyes jeleneteit örökítik meg.
Vitéz Márkos Attila pontosan és szakszerűen beszámolt az első öt (52, 53, 54, 55, 56) bajnokság eredményeiről a Magyar Lovas Kör tagjainak az Értesítőben. Csak azt hallgatta el szemérmesen, hogy mint a Soroksári Tangazdaság versenyzője, kétszer is starthoz hajtotta kancáit, s 55-ben 8-ik, 56ban 11. helyezett volt a résztvevő 68 kettes-fogat között.
Visszatérve Jakab Palira. Mint a Törzsállattenyésztő Igazgatóság jeles tagjának és az állatszerető kollégák közreműködésének hála, módomban volt a Bögötei Gazdaság szitamajori (a régi Sárvári ménes) istállójában összehozni egy 80 anyakancából tömörített, sportlótenyésztési célokkal indított ménest 1954-ben. Az állami gazdaságok állományából gondosan kiszemelt anyakancák – az akkori idők fegyelmének köszönhetően – kettő nap alatt, szeptember 1-re beérkeztek Káld vasútállomásra, nem kis csodálkozására a mellékvonal állomásfőnökének és Jakab Palinak, aki brigádvezetői rangban fogadta és helyezte el az értékes kancákat. Még 22, a trakehneni Lótenyésztő Szövetség bélyegzőjével jelzett is volt közöttük (bal combon szarvas agancs) – természetesen pedigrék nélkül-, hiszen harcoló alakulatok lovai voltak.
Ebből a sportlóménesből előkészített két kancával- Csintalannal és Okossal- hajtott a rajthelyre. (Csongrád-i malom előtti kilométerkő.) Időben előtte gondos állatorvosi vizsga, melyet Dr. Zolnay Kornél, aki a kiemelkedő távhajtó, Micsky Imre ménjeit tartotta rendben és lábon, mint a m. kir. debreceni méntelep, majd a m. kir. mezőhegyesi ménes és a Bergstettenbe kihelyezett állomány vezető állatorvosa végzett, Dr. Szebenyi Jenő, ugyancsak méntelepi állatorvos segítségéve!. Minden startra készülő lovat magától értetődően a legalaposabb állategészségügyi vizsgálatra köteleztünk. Helyesen, bár az előző bajnokságokon résztvevő, úgyszólván kialakult törzsgárda már felkészülési terv birtokában teljesítette az edzéseket. 16 lovas és 20 kettes-fogat állt az időbeosztás rendje szerint és hajtott a rajthoz.
No, meg a lótenyésztők és szimpatizánsok, a zsűri felkent tagjai, valamint érdeklődő állattenyésztők az ország minden sarkából, nem is említve a tíz méntelepről kirendelteket, Kisbértől – Debrecenig és Békáspusztától Gyöngyösig. Beleértve a pesti ügetőpályát is, mely egy fogatot tréningeztetett erre a nevezetes alkalomra.
Az ég is legszebb kobaltkék palástját öltötte magára, mert a görög mitológia napistene, Hélios is négy lovat hajtott végig az égboltozaton kivételesen, hogy megadja az égiek áldását és rangját a tündöklő napnak. Alpár Tőserdő – Lakitelek – Kerekdomb – egészen Tiszakécske nagy kanyarulatánál lévő fordulóig, hagyták maguk mögött a fogyó kilométereket, s köszöntve a Tiszát, fordultak vissza az órák igézetében, mert az idejük, mint a kedves gályaraboknak, állandó ütemre, iramra parancsolta őket. A telt bogyójú szőlőkolóniákra, vagy az érett, dús keblű hamvas szilvafákra rá sem pillantottak.
A hatvanperces kötelező pihenő és állategészségügyi ellenőrzés a Tiszáig nyúló bokrosi nagy legelő sarkán volt, ahonnan beláthatóak voltak a 20 km-es vágtaszakasz jelzései. A start után a kiválóan felkészített jászberényi méntelep lovasai törtek az élre. Edzőjük, Récsey Géza lovaglótanár, a kassai m. kir. 8. fogatolt vonatosztály századosa volt, élvonalbeli díj lovagló versenyző, aki “Üvegtető” nevű paripájával már a pókhasú öregeket volt hivatva megelőzni. Sírn, befektetett lelkiismeretes munkájának itt is meglett az eredménye, az élen vágtató sárga csődőr Mészáros István alatt a 3108. Dunure VI-3volt, a jászberényiek ménje, 20. Keletporosz – Sári anyából. Máig is lehet és érdemes töprengeni rajta, hogy az amerikaiak által kiszemelt és jóvátételbe kiszállított Bergstetten-i 64 kis béri (színe, java) közül egy sem volt Dunure törzsbeli, s ugyancsak nem volt az 1936-os olimpián három versenyszámban – rajtolók között sem, vajon nem a háborút is egészségesen végigküzdött trakheneni genetikai anyag érvényesülése és átütő ereje jeleskedett-e a győzelem elérésében?
A kettes-fogatok a gátéri aszfaltos úton szigorúan az előírt két, 20 km-et jelző kilométerkő között versenyeztek. A legjobb eredményt Halász Endre, Mezőhegyes lótenyésztője érte el a ménes 411. Furioso “B” XX Mezőhegyes – Dolli 605. Nóniusz “C” XIII Mezőhegyes – Cseppkő kancáival. Az egynapos 100 km-essel együtt a versenysorozatban ötször nyertek a mezőhegyesi lovak és egyszer voltak másodikak. Ebből az alkalomból illik hogyha más lapok erre nem adtak lehetőséget – a Magyar Lovas Kör lapjairól tisztelegnünk Mezőhegyes irányába.
Gazdagon terített asztal volt mindig a legelő, a jászol, s jó pihenést nyújtott a búzaszalma puha alma. Erősödtek és mindig jól érezték magukat a csikók. Dúsabb volt az anya tej, hamar rászoktak a számukra készített zúzott zabra, korán csipegették a selymes, mélyzöld füvet. Az őszi sár marasztaló dagasztása nagy izomfelületet fejlesztett ki. A televény Mezőhegyes, Csanád vezér földje, mindenre rányomja a bélyegét.
Éppen ezért választotta ki az állami irányítás 1962-ben sportlótenyésztő ménessé Mezőhegyest. S már 1980-ban az olimpián két magyar csapatban négy mezőhegyesi ló rajtolt. S a mezőny legjobb lova “Bohém” volt, az ugratás 7. helyezettje. S ma, amikor üres “Sellő”, az egyetlen olimpiai érmes paripánk legelője és istállója: Sütvény. Az eredeti kisbéri pusztákon nincs állami ménes, hogy “Irányt” és “Pandúrt” neveljen. Egyedül Mezőhegyes maradt nekünk.
Közreadta és igazolja: Várady Jenő
Forrás: Magyar Lovas Kör
2000.
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.29.
