Folytatjuk a három lovas lelkiállapot pillér – Jelenlét, neutralitás, egyensúly – megismerését, de még mindig a Jelenléttel.
A legutóbbi részben, ménesi csendben meditálva átéltük, megismertük lovaink és önnön valónk Jelenlétét. Ez általában olyan ménesi állapotot generál, hogy ha elindulunk, az egész csapat jön velünk. Ha azonban e Jelenlét során lassanként kedvességünkkel „rácuppantunk” saját lovunkra – vagy arra, akivel épp foglalkozni szeretnénk – ő biztosan velünk marad. Kötőfékeléskor, kivezetéskor, ápoláskor és a lovasfeladat alatt mindvégig maradjunk a Jelenben.
Az előzőekben foglalt meditatív állapothoz képest ezek már aktív lovastevékenységek és minden emberi tevékenység a Jelenben tart, ha azt odafigyelve, abba belefeledkezve, élvezettel, örömmel és állhatatosan, tehát szeretettel végezzük. Pozitív, életigenlő alapattitűdünk lehetővé teszi, hogy hibázásaink tanulsággá nemesedjenek. Ezen lelkiállapot hiánya viszont rombolja a folyamatokat. Érzéseink, érzelmeink, gondolataink energiák, melyek rezgésekben fejeződnek ki. Ezen rezgések elménk által ellenőrizetlenül, önkéntelenül és tagadhatatlanul éreztetik hatásukat viselkedésünkben, mozgásunkban, tevékenységeinkben, kisugárzásunkban.
Senkinek, semminek nem tudunk hazudni, még önmagunknak is csak ideig – óráig. Erre a tömeges „önátverésre” reagál a szervezet – meg sajnos a bolygónk is – a szintén tömeges modernkori betegségekkel, katasztrófákkal. A ló segít (ön)őszintének lennünk, mert hiába „erőltetünk magunkra” bármit, ő tükröt mutat. A Jelenlét bármely hiánya, zaklatottságunk, vagy épp „kivagyiságunk” azonnal, vagy rövid időn belül visszaüt és a ló nyugtalannak, neveletlennek, izgágának, ellenszegülőnek, rosszul teljesítőnek tűnik. Először nem „válik azzá”, de ha lovasának viselkedése hosszantartóan változatlan, akkor nemsokára un. „problémás” lova lesz.
Mondhatom, hogy inkább bőséges érzelmi alapom, mint más miatt, de szinte lovaglásom elejétől, majd 30 éve folyamatosan „problémás” lovakat teszek újra emberbaráttá. Az a megdöbbentő tapasztalatom, hogy nincs problémás ló, hanem problémás lovas van. Mindig az emberi tényező teszi „problémássá” a lovat, mert hisz az is emberi tényező, ha ideggyenge, vagy állóképesség hiányos állatokat tenyésztünk, botorságból, vagy önös érdekből. Azt is bátran leírom, hogy a „rontott” lovak ugyanúgy megtalálhatók a „versenyszférában”, mint a szabadidősök között. Viszont reménysugárként: vannak pozitív egyezések a lovasok minden szintjén, például, hogy ha „bajod van”, ne erőltess komoly munkát, játssz, vagy sétálj ki lovaddal. Az így létrejött együttlét megvigasztal, a helyedre tesz, jelenbe hoz és biztos, hogy jobb kedvvel szállsz le lovadról. Nem mellesleg lovadnak is könnyebb, hisz milyen nehéz egy ideges lénynek megfelelni!
A Szeretet
Tehát a Jelenlét mindvégig kötelező. Ha kevesebbet trécselünk lóvezetés, ápolás, nyergelés közben, több figyelmet szentelhetünk lovunknak és a tevékenységnek. Kiváló Jelenlétben tartó a Szeretetteljesség. E fogalmat azonban meg kell tisztítanunk korunk „ragadványaitól”. Az Univerzum éltető energiájának emberi nyelven Szeretet lett a neve. Ez az energia egy életigenlő, teremtő, fejlesztő, jó érzést, boldogságot okozó rezgés formájában van jelen. Mielőtt elrugaszkodottnak tűnnék: e rezgés jótékony hatása tudományosan bizonyított tény.
Viszont minden Bölcs (Szent, Avatár, Guru, stb.) kiemeli, hogy e Szeretetnek semmi köze, a világi életünkben „belénk programozott” érzelgős, birtokló, követelő, „adok – kapok” viszonyú, féltékenykedő, önazonosság hiánypótló, érzelmi alapú „valamihez”. Ha már „muszáj érzelemhez kötnünk”, akkor a Szeretet rezgését legfőképp az önzetlen, feltétel nélküli Szeretet révén ismerhetjük meg. Ezt legtöbben csak gyermekeik felé érzik, pedig a Mindenre kiárasztott önzetlen Szeretet szintje óriási fejlődést hoz mind evilági, mind spirituális életünkbe.
A Szeretetteljesség itt azt jelenti, hogy minden körülményével együtt, szeretjük csinálni „ezt az egészet” a lovakkal! Nem csak egy lovat szeretünk, hanem mindet! Nem csak a hátán ülni szeretünk, hanem „csak úgy” vele lenni, nyakig érő sárban csúszkálva vezetni, -20 fokban, a fagyos széltől vízszintes hóviharban megetetni, ápolni is szeretjük. Nem csak vágtázni szeretünk, hanem minden jármódot szeretünk, élvezünk. Szeretjük, ha kedvünk, elvárásaink, a „feladat” szerint megy, de akkor is, ha épp „nem megy jól”. Szeretjük, ha kedves, nyugodt, szeretjük, mikor izgága. Szeretjük, ha rendesen hord, szeretjük, ha ficánkol. A Szeretet mindig meghozza gyümölcsét és azért írtam, hogy a Jelenben tart, mert szeretni csak itt és most lehet. Igazából nincs olyan, hogy tegnap még szerettem, sem olyan, hogy holnap fogom; az igaz szeretet állandó, még akkor is, ha bizonyos „jellemzői” változhatnak.
Jelenlét a képzés során
Feledkezzünk bele a lovunkkal „levésbe”! Bizony jó sok figyelemigényes tevékenység van vele és ez csak segít. Tanulás közbeni koncentrációnk energikus és igyekezettel teli, de épp ezért kicsit merev. Ezt egy jó oktató le tudja lazítani, mert legjobb a játszva tanulás. Ahogy egyre több a készség szintű cselekvésünk, úgy oldódunk fel mi is lovunkkal. Később viszont előállhat az a veszély, hogy elménk újra elkalandozik és mondjuk patatisztítás, vagy nyergelés, sőt „monotonabb” lovasgyakorlatok alatt másra gondolunk, máshol „járunk”. Csak úgy van értelme bármit csinálni, ha abban vagyunk jelen! Ha ettől rendszeresen eltérünk, egyszer csak azt vesszük észre, hogy már sehol sem „vagyunk ott” hanem épp vagy a jövőről ábrándozunk, vagy a múlton rágódunk.
A ló mind éber érzékenységével, mind kedvességével kifejezetten jelenben tartó. A vele való egész bánásmód mindvégig egyfajta „egymásba olvadó hullámkövetés”, amit a Jelenlétben lehet legjobban kibontakozni! Ápolhatjuk jó érzékkel, átmasszírozva, számára is élvezetes tökéletességgel, képezhetjük játékos, közös tánccal a földi munkában, vagy lóháton, eggyé olvadhatunk vele bármely feladatban, versenyhelyzetben. Viszont „nehéz kérdésnek” tartom önnön lovastudásunk, illetve lovunk fejlődési üteméről szóló tervünket, illetve a lókiképzés „munkaként” való értelmezését. Nem arról van szó, hogy egyáltalán ne legyenek terveink, vágyaink, céljaink.
Amikor tudásunk olyan szintre érkezett, hogy lókiképzésbe kezdhetünk, vagy lovasokat oktathatunk, akkor alapvetés, hogy edzéstervvel rendelkezzünk. De ez a terv legyen kreatív, szabad és egyénre szabott, melyben az együttműködés a fejlődés kulcsa. Legyünk tisztában azzal, hogy a jó terv általában jó támpont, de főként „időbelisége” miatt mindenképpen korlátoz is. Mindez egy szabadidő lovasnak kevésbé problémás – kivéve, ha egoból erre „ráfeszül” – ugyanakkor minden komolyan a lovasművészet iránt érdeklődőnek el kell gondolkodnia ezen.
A profi lovassportolónak pedig kiváltképp! A lovaglás kapcsán felmerülő „időcsapdáról” sorozatomban később visszatérek, most csak annyit, hogy a lovaspáros minőségi és előremutató együttlétében az időfaktor egyszerűen nem szerepelhet. Mégpedig azért, mert az együttes egyik felének – a lónak – nincs „emberi időérzéke”, ezért számára ez egy fekete lyuk. Amint ezt felfogjuk, megértjük és a Jelenlétet magunkévá tesszük, kigyakoroljuk; soha többé nem lesz ezzel gondunk.
A lóval való „munkáról” pedig annyit, hogy akkor nem „dolgozunk”, ha eme tevékenységünk a kedvtelésünk. Márpedig a lóval való foglalatosságnak ennek kell maradnia és ennek alfája ómegája: a Jelenlét. Ezen állapot – ahogy ezt az előző részben említettem – inspirált, intuitív állapotba hoz minket; innentől olyan kreatívvá válunk, hogy a lovaglás sosem válik monotonná. Tehát vegyük át a mesterek, lovasmesterek egészséges szemléletét, hogy az út a lényeg! Csak úgy maradhatunk nyitottak és fejlődő képesek, ha tudjuk, hogy mindig tanulnunk kell és lovunkkal való kapcsolatunkat is mindig tökéletesíthetjük.
Kifejezetten a Jelenlétbe hozó szemléletet hordoz és lovasgyakorlatokat kínál a Lovaglás titkai – Összpontosított lovaglás (Centered riding) című Sally Swift könyv.
2020.01.09. Kormos Ferenc
Forrás:
Kormos Ferenc: A 10 pont. Lovas Nemzet Magazin. cikksorozat.
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.11.
