Mai lovas világunk pompás trendje a lovakat természetes módon tartani, mindeközben „természetellenesen” lovagolva ezeket a valaha szabadon kószáló, erőteljes állatokat. Természetes ösztöneik megmaradtak, mégis barátságos természetük lehetővé teszi számunkra, hogy erejüket hasznosítsuk és élvezzük megtisztelő társaságukat.
Ezeknek a csodás teremtményeknek a lovaglása és kocsizása magában hordozza a használatból eredő sérülések kockázatát, mint például egy rosszul illeszkedő nyereg, vagy hám esetén. A kutatásokból megszerzett tudás képessé tesz bennünket arra, hogy okosabban válasszuk ki felszereléseinket, a ló érdekeit tartva szem előtt.
A ló szerszámainak egy másik vizsgált típusa kantár, kiváltképpen a zabla. A csikózablát elfogadjuk kíméletesebbként, a feszítőzablákat kíméletlenként tartjuk számon. Szükségünk van azonban zablára egyáltalán? Amikor olyanok, mint Pat Parelli, vagy Robin Brueckmann olimpiai szintű lovaglásra képesek kantár nélkül, kinek kell zabla? Továbbá, okoz-e a voltaképpen a zabla sérülést?
Dr. W. Robert Cook, állatorvos és kutató jó néhány érdekes felfedezést hozott nyilvánosságra a zabla ló szájára, mi több, a ló egészére gyakorolt hatásairól. Amire Dr. Cook rátalált, az nem más, mint hogy a zabla a legkülönfélébb módokon káros, finomtól a mélyre hatóig. Felfedezései vezettek el egy újfajta zabla nélküli kantár használatához, melyet az ő előírásai szerint fejlesztettek, hogy a fej egészére hasson anélkül, hogy a lónak fájdalmat, vagy pszichológiai zavart okozna. Kutatásai feltárták, hogy a zabla használata a ló mozgás közbeni kontrollálására ellentmondásos, potenciálisan ártalmas ló és lovasa egészségére és biztonságára nézve.
Természetes helyváltoztató mozgás
Elsőnek, Dr. Cook, PhD, a Brit Királyi Állatorvosi Kamara tagja, a Tufts Egyetem Állatorvosi karának nyugalmazott sebész professzora kifejti: „A vágtató ló teljes egészében az orrán keresztül lélegzik, egy időben egy vágtaugrással. A száj csukva van. A vezető elülső láb talajfogásakor a fej és a nyak lefelé lendül, mint egy inga, a hasüreg belső szervei pedig előrefelé mozdulnak, nyomást gyakorolva a rekeszizomra – és a ló kilélegzi a levegőt. A fej alsó pozíciója megnyújtja a tarkószalagot (ligamentum nuchae), amely a koponya hátsó részét köti össze a martájékkal és a gerinccel. A szalag nyújtott állapota megemeli a gerincoszlop medence felőli végét. A medence megemelkedésének ez a fej és nyak ingamozgása („head bob”, a fej fel-le mozgása /a ford./) által generált mozzanata készteti a lovat hátsó lábainak előrelendítésére anélkül, hogy különösebb izomenergiát kellene felhasználnia. Amikor a hátsó láb teherviselővé válik, a tarkószalag visszarövidül, újra feljebb emelve a ló fejét. A hasüreg szervei visszacsúsznak a medence irányába, a rekeszizom kinyúlik – ekkor a ló belélegzi a levegőt. Ugyanebben a fázisban a felemelkedő fej elindítja a mellső lábak előrelendülő mozgását. Eképpen a fej fel-le mozgása energia-megőrző mechanizmusként szolgál, amely csökkenti a légzés és helyzetváltoztatás során kifejtendő munka mennyiségét. Ez teszi lehetővé a ló számára a gazdaságos vágtában való mozgást, és késlelteti a kifáradást.”
Így folytatja: „Legalábbis így vágtázik egy ló szabadon. A lovassal vágtázó ló esetében majdnem mindig zabla található a ló szájában. „A zabla” – mondja Dr. Cook – „sokszor okoz fájdalmat a lónak, ezzel megzavarva a fej fel-le mozgását, felborítva a légzés és vágtaugrás közötti természetes szinkronizációt, valamint megtöri az ajkak normális záródását. Ezen hatások miatt a zabla sok esetben felelős a korai kifáradásért, illetve különféle rendellenességek hosszú soráért. Ide tartoznak a jól ismert „a zabla el-nem-fogadása” témakörbe tartozó jelenségek, de olyan problémák is, amelyeket korábban nem hoztak összefüggésbe a zablaviseléssel.” Dr. Cook e lista élére teszi „a ló, természeténél fogva általában készségesen mutatott együttműködési kedvének gyakori, és nagyon is érthető csökkenését, amelytől ló és lovasa partnerkapcsolata olyan mérhetetlenül függ.” Más, kapcsolódó problémák a fejrázás, légzési nehézségek (hangos, sípoló, ziháló légvétel, lágy szájpadlás problémák, gégefedő beékelődése, a légcső összeesése, tüdővérzés), korai kifáradás, egyensúlyvesztés, mozgás merevsége, vagy a teljesítmény csökkenése.
Zabla – káros és kontraproduktív
„Az ember 6000 éve használ zablát a ló kontrollálására.” – mondja Dr. Cook – „Nehéz elfogadnunk, hogy ilyen hosszú ideig rosszat tettünk, ám legutóbbi kutatásaim nyilvánvalóvá teszik, hogy a zabla nem csak, hogy szükségtelen a ló irányításához, hanem történetesen ellenjavallt, nem kívánt eredményekre vezető, és sokszor kegyetlen is. Olyan egymást követő események sorát hozza magával, amelyek ártalmasak a lóra nézve, fejétől a patájáig.”
A zabla, ahogy Dr. Cook rámutat, egy könyörtelen idegen test egy rendkívül érzékeny testüregben. „Látszólag kontrollálja a lovat,” – mondja – „ám ezt fájdalom okozásának, túlzott tarkóhajlításnak, részleges fulladásnak és sok balesetnek a kockázata mellett teszi. Mivel a ló képes elmenekülni a fájdalomtól, a fogai közé, vagy nyelve alá véve a zablát, az irányítási kísérletektől függő lovasát riasztó könnyedséggel fosztja meg minden kontrolljától. A zablától jövő fájdalom lehet az oka az ehhez hasonló problémáknak, akár csak az elragadásnak, ágaskodásnak, bakolásnak, fejrázásnak, botladozásnak, „pullozásnak” vagy ugrálásnak, hogy csak néhányat említsünk. Végezetül, noha az már jó ideje ismeretes, hogy a zabla számos káros hatással van a ló szájára, annak széleskörű és kedvezőtlen hatásai a légző,- izom és vázrendszerre, valamint az idegrendszerre elkerülték a figyelmet.”
Dr. Cook a saját korábbi, felső légutak anatómiáját célzó tanulmányainak tükrében értékelte a zabla kérdését (lásd források jegyzéke). „Kutatásaim középpontja”, mondta – „a ló fejének, nyakának és mellkasának területe volt, így legutóbbi tanulmányom a zabla mozgás fiziológiájára gyakorolt hatásáról reprezentálja a téma iránti életre szóló érdeklődés folytonosságát.”
Egyéb vizsgálatok mellett három, zablával felkantározott lovat vizsgált nyugalmi állapotban és futópados mozgatás közben, rávilágítva a zabla miatti természetellenes nyelv-és állkapocsmozgás okozta légút elzáródás tényére. Dr. Cook négy légzési nehézségekkel küzdő (ziháló) lóval is végzett mozgásos kísérleteket, először zablával a szájukban, majd azzal (a zabla nélküli kantártípussal /a ford./), amit ma úgy hívunk, hogy Bitless Bridle (ennek korai verzióját a kaliforniai Allan Buck díjlovas edző fejlesztette ki egy kötőfékből, Dr. Cook pedig 1987-ben támogatta). Megfigyelhető volt a légzés rendellenes hangjainak csökkenése, vagy megszűnése is a zabla eltávolítása után. Egy GPS nyomkövetővel felszerelt távlovas segítségével végzett kísérlet megmutatta, hogy a zablát eltávolítva és a zabla nélküli kantárt használva a lónál állandó jelleggel gyorsabb sebesség volt mérhető lépésben és ügetésben. További kísérletek jelenleg is folynak.
Csontkinövések a foghíjas részen – a „fejrázás” (headshaking) szindróma oka
Dr. Cook szerint közismert, hogy a zabla pofarésze képes hozzányomni a száj nyálkahártyáját (buccal mucosa) a fogak éles, zománcos pereméhez, ezzel fájdalmas fekélyeket okozva a szájban. Az is ismert, hogy a zabla használata gyakorta felelős – akár véletlenül, akár rossz használatból eredően – az ajkak sérüléséért, az íny zúzódásáért, a nyelv szétszakadásáért, vagy akár amputációjáért, az alsó állkapocs töréséért és a kemény szájpadlás sérüléseiért. Ami viszont korábban nem volt ismeretes, az az, hogy a zabla használata gyakorta vezet csontkinövések kialakulásához a foghíjas rész területén.
Dr. Cook a Smithsonian Természettudományi Múzeumban és a Harvard Egyetem Összehasonlító Zoológiai Múzeumában összesen 48 db, 5 éves, vagy idősebb lótól származó koponyát vizsgált meg a zabla által az állkapcson kialakuló csontkinövések létezésének bizonyítására. Ezeket 20 felnőtt zebra koponyájával is összehasonlította. Egy zebra koponya sem mutatott semmilyen rendellenességet a száj csontos, foghíjas területén. Öt, a Nemzeti Állatkertben kimúlt Przewalski ló, valamint nyolc Assatague szigeti vadló sem mutatott elváltozást, ahogyan arra számítani lehetett. A fennmaradó 35 lókoponya között azonban 26 esetben (74%) voltak jelen a csontkinövések az alsó állkapocs foghíjas részén. A híres ügető versenyló, Lexington is a 26 egyike volt. Néhány koponya esetében az állcsonton is megtalálhatóak voltak a csontkinövések.
Az ezen csontkinövések által minden bizonnyal okozott gyötrő fájdalom ad bizonyosságot Dr. Cook feltevésének, mely szerint a zabla okozta, pofát érintő fájdalom (trigeminus neuralgia) lehet a „fejrázás” szindróma leggyakoribb oka a lovaknál. Ahogy a neve is mutatja, a trigeminális (háromosztatú) idegnek három ága van; egy az állkapocs (mandibuláris ág), egy az állcsont (maxilláris ág), egy pedig a szemüreg felé tart (ophtalmicus ág). E szindróma minden tünete egybevág azzal a feltételezéssel, hogy a zabla okozta elváltozások felelősek – közvetve, vagy közvetlenül – ezen idegek egyikének, vagy mindegyikének fájdalmáért.
Dr. Cook kifejti: „A fej dobálása, és a botladozás például magyarázható egy, az ideg állkapcsi leágazásából eredő, súlyos, hasogató fájdalomra adott reakcióként. A fej dörgölése, a gyakori prüszkölés, és horkantás jelezheti az állkapocstól az állcsont felé tartó idegben futó hirtelen fájdalmat, amely a pofa és az orrcimpák érzékenységét okozza. Végül, a sűrű pislogás és az erős fényre való érzékenység egybevág az állkapocs felől a szem felé tartó ideg által közvetített fajdalommal.” Eltérően a szénanátha és fény okozta „fejrázás”-hipotézissel, a trigeminus neuralgia elmélet könnyen tesztelhető – a zabla elhagyása szignifikánsan csillapítja, vagy száműzi a tüneteket. Szerencsére, Dr. Cook tapasztalatai szerint a zablahasználat megszüntetése jelenleg a legkielégítőbb gyógymód, amelyet eddig felfedezett, erre a makacs problémára. Véleménye szerint a zabla eltávolításának kellene lennie az ilyen esetek klinikai feldolgozásában az első lépésnek. A zabla okozta trigeminális neuralgia kísérleti diagnózisának létjogosultsága a zabla elhagyására adott kielégítő válaszreakciókon keresztül jól megítélhető.
A légcső torzulása
Dr. Cook néhány évvel ezelőtt egy vágóhídon végzett kísérletet vezetett állatorvostan hallgatók részére, melynek keretében a légcső alakulását vizsgálták 51 lovon. Az összes állatnál felfedezhető volt valamilyen fokú hosszirányú (dorzoventrális) légcső deformitás (scabbard trachea – a légcső összeesése /a ford./), hosszának valamely szakaszán, főképpen azon a területen, ahol a légcső belép a mellkasba. 47-ből 22 esetben (47%) teljes hosszában el volt laposodva. Dr. Cook következtetése szerint a zabla által okozott légúti elzáródások a toroktájékon okozói lehetnek ezeknek a deformitásoknak. Úgy véli, halmazati hatásként pedig a tüdő vérzéséhez, és gyenge teljesítményhez is vezetnek.
A zablák káros súlya
Dr. Cook különböző zablák és zabla kombinációk súlyát mérte meg. Úgy találta, hogy a súlyuk a póni csikózabla 180 grammjától a nagykantár zabláinak és zablaláncának 780 gr-os össztömegéig terjedt. Egy ügetőló teljes kantárjának súlya például kb. 2,8 kg. Dr. Cook-ban felmerül a kérdés, hogy vajon a trénerek teljesen tudatában vannak-e, hogy hendikeppelik lovaik első részét ilyen sok „irányítással”.
Az idegrendszer két oldalának konfliktusa
„Amint zabla kerül a szájába,” – mondja Dr. Cook – „a lóra evéssel kapcsolatos jelzések kezdenek hatni. A száj összezárt állapota megszűnik, elindul a nyálelválasztás, az ajkak, állkapocs és a nyelv mozgásba jön. Ezek emésztőrendszeri reflexek, melyeket a paraszimpatikus idegrendszer irányít, amely pihenéssel és relaxációval kapcsolatos reakciókat indít el a szervezetben. Azonban, amint a lovas felül, a szimpatikus idegrendszer is működésbe lép. A lóra mozgással kapcsolatos jelzések kezdenek hatni. Ehhez kapcsolódóan, az előzővel teljesen ellentétes, „harcolj-vagy-menekülj” reakciók egész sora lép működésbe.
„Így aztán” – következtet Dr. Cook – „a zablával lovagolt lótól azt várjuk el – egészen ésszerűtlenül -, hogy nyújtsa legjobb atlétikai teljesítményét, miközben az idegrendszer két pólusa konfliktusban áll egymással. A ló nem úgy van tervezve, hogy egyszerre egyen és mozogjon, ezért neurológiailag összezavarják az ellentétes jelzések. Torkának változtatható geometrián alapuló anatómiája, akárcsak a lágy szájpadlás kialakítása egyaránt alakítható evés, vagy mozgás céljára, azonban nem alkalmas mindkettőre egyidejűleg.”
Akadályozott légzés
„A nyeléshez a lágy szájpadlásnak felső, vagyis dorzális pozícióban kell lennie. Viszont a mély légvételhez alsó, vagyis ventrális pozícióban. A zabla használata, amely a dorzális pozíciót támogatja, számos garatot érintő problémához, nyelési reflex, légzési és – kevésbé kézenfekvő módon – mozgási nehézséghez vezet.” magyarázza Dr. Cook. „A vágtató, vagy galoppozó ló egy vágtaugrást tesz minden légvételre. Emiatt minden, ami megzavarja a légzést, megzavarja a mozgást is. Ahogy a zabla a száj zárt állapotát megtöri, a levegő beáramlik a szájüregbe. Az állkapocs és a nyelv mozgásának segítségével menet közben a levegő feláramlik és betör a szájgaratba, a torok emésztőrendszeri részébe, melynek teteje a lágy szájpadlás. Mivel a lágy szájpadlás a beáramló levegő miatt fellibben, az orrgaratnak, a torok légzőrendszeri részének átmérője csökken. A légutaknak ebből, a lágy szájpad egyszerű megemelkedéséből eredő korlátozása részleges fulladást okoz, amely időszakos sípoló légvételhez, vagy állandósuló ziháló légzés kialakulásához vezet.”
Dr. Cook folytatja: „Gyors mozgásoknál a lágy szájpad zabla okozta megemelkedése a lágy szájpadlás dorzális elmozdulásához (DDSP) és gégefedő beékelődéshez is vezethet. A DDSP az ínyvitorla teljes szeparációját jelenti a gége alapjánál. Amikor ez egy versenylóval megtörténik, azt mondják, „lenyelte a nyelvét”. Az ilyen ló gurgulázik, fuldoklik és a fulladás miatt képtelen folytatni a versenyt. A zihálás és a DDSP a fentieken kívül abból is következik, hogy a ló, kiutat keresve a zablától, nyelve hegyét próbálja visszahúzni a zabla mögé. Ebben a helyzetben a nyelvgyök az, ami felnyomja a lágy szájpadlást. A szájgarat felfedése a belégzési vákuum húzása előtt,” – magyarázza – „okozza a gégefedő beékelődését.”
Nyelés (ábra jobb oldala): a gégefedő redői lezárják a légutat, és levezetik az ételt a nyelőcsőbe
A tarkó hajlítottsága, melyet a zabla által oly` könnyű elérni, egy másik oka a felső légutak elzáródásának gyors mozgások során. Cook már korábban publikált bizonyítékokat indoklásul arra, hogy egy bármilyen okból kialakuló felső légúti szűkület tüdővérzést (EIPH – mozgás okozta tüdővérzés) okoz. Ma a zablát az okok fontossági sorának elejére teszi a visszatérő, gégét érintő idegbántalmak elé rangsorolva.
Dr. Cook 1997 óta írott cikkeiben rengeteg, korábban fel nem ismert, légzési nehézségekkel, gyenge mozgással, valamint el nem fogadható viselkedéssel kapcsolatos problémát sorol fel, melyeket a zabla okoz. Véleménye szerint ezek mindegyike orvosolható a zabla elhagyásával. Hozzáteszi, ironikus a zabla régi tradícióját tekintve, hogy erről a bronzkori eszközről derül ki, hogy a teljesítmény gátja.
Ezek a felfedezések, összepárosítva a lovak barátságos és együttműködő természetével, megnehezítik, hogy bármi mást is gondoljunk a zabláról, mint hogy ártalmas lóra és lovasra nézve egyaránt.
A Natural Horse Magazine köszönetet mond Dr. W. Robert Cook-nak kedves és nagylelkű segítségnyújtásáért e cikk elkészítésében.
2017.08.29. Fordította: Mráz Edina
Megjelent a Natural Horse Magazine 2001/6 számában,
Equissentials – Who needs bits? címmel
Forrás: Naturalhorse.com
Részleges bibliográfia (a zabla szempontjából releváns cikkek):
1. Cook, W.R.: The diagnosis of respiratory unsoundness in the horse. Veterinary Record, 77:516-528, 1965.
2. Cook, W.R.: Clinical observations on the anatomy and physiology of the equine upper respiratory tract. Veterinary Record, 79:440-446, 1966.
3. Cook, W.R.: Headshaking in the horse, Part I: Description of the syndrome. Equine Practice, 1(5): 9-17, 1979.
4. Cook, W.R.: Headshaking in the horse, Part II: History and management tests. Equine Practice, 1(6): 36-39, 1979.
5. Cook, W.R.: Headshaking in the horse, Part III: Diagnostic tests. Equine Practice, 2(1): 31-40, 1980.
6. Cook, W.R.: Headshaking in the horse, Part IV: Special diagnostic features. Equine Practice, 2(2): 7-15, 1980.
7. Cook, W.R.: Some observations on form and function of the equine upper airway in health and disease, Part I: The pharynx. Proceedings of the 27th Annual Convention of the American Association of Equine Practitioners, p. 355-392, Nov.-Dec. 1981.
8. Cook, W.R.: Some observations on form and function of the equine airway in health and disease, Part II: The larynx. Proceedings of the 27th Annual Convention of the American Association of Equine Practitioners, 393-452, Nov.-Dec. 1981.
9. Cook, W.R., Williams, R.M., Kirker-Head, C.A. and Verbridge, D.J.: Upper airway obstruction (partial asphyxia) as the possible cause of exercise-induced pulmonary hemorrhage in the horse: an hypothesis. Journal of Equine Veterinary Science, 8:11-26, 1988.
10. Cook, W.R.: Headshaking in horses: An afterword. Compendium on Continuing Education for the Practicing Veterinarian, 14:1369-1376, 1992.
11. Cook, W.R.: Exercise-induced pulmonary hemorrhage in the horse is caused by upper airway obstruction. Irish Veterinary Journal, 46: 160-161, 1993.
12. Cook, W.R.: Use of the bit in horses. Veterinary Record. 142, 16, 1998
13. Cook, W.R.: Use of the bit in horses. Veterinary Record. 142, 676, 1998
14. Cook, W. R.: “Pathophysiology of Bit Control in the Horse.” Journal of Equine Veterinary Science, (19): 196-204, 1999
15. Cook, W.R.: The ear, the nose, and the lie in the throat. In “Guardians of the Horse: Past, Present and Future.” Ed: Rossdale, P.D., Greet, T.R.C., Harris, P.A., Green, R.E., and Hall, S. British Equine Veterinary Association and Romney Publications, pp 175-182, 1999.
16. Cook, W. R: “A Solution to Respiratory and other Problems of the Horse Caused by the Bit.” Pferdeheilkunde, (16): 333-351, 2000
(Utóbbi öt cikk elérhető online a www.bitlessbridle.com. A Németországban megjelent cikkek angol fordításban olvashatóak.)
