Az alapokon túl – kiegészítő lovasfelszerelések

Bizonyára már mind tisztában vagytok azzal, milyen elengedhetetlen alapfelszerelések kellenek a lovazáshoz, korábbi cikkeinkben már bemutatásra kerültek. Ugyanakkor, léteznek még különféle kiegészítők, melyek például megkönnyítik az esetleges nehézségek kiküszöbölését. Tartsatok velünk, és a következőkben felsorolunk néhányat!

Tegyük fel, hogy lovagolni mentek a közeli tisztásra, vagy éppen egy hosszú lovastúrát terveztek. Fontos alaposan átgondolni, milyen felszerelésekre lehet menet közben szükségetek, az alapokon túl.

Valószínűleg, sokan még csak nem is gondolnátok, mennyiféle kiegészítő termék létezik, mely jó, ha kéznél van és segítségetekre válik bizonyos helyzetekben.

Ha lovatok kifejezetten érzékeny különböző hangokra, akkor egy, a lovaknak kifejlesztett füldugó kiváló megoldás lehet számára. (Igen, létezik! 🙂 ) Így a lovaglás is nyugodt körülmények között fog zajlani – legalább is, a ló számára egészen biztosan.

Ugyanakkor, ha sötétedést követően támad kedvetek egy kis lovagláshoz, érdemes előre gondolkodni. Egy fényvisszaverő pánttal még sötétben is láthatók lesztek a pacival, így csökkentve a balesetek kockázatát.

A lótakaró is egy igen jó találmány, főleg, ha tudjátok, pontosan milyen célból használnátok. Idős lovak esetében érdemes előre felkészülnétek az őszi hideg időszakra, vagy jó megoldás lehet egy vékony légytakaró, ha csípésektől, irritációtól óvnátok meg őket – bármi is legyen az ok, körültekintően kell tudnotok használni őket.

Ha már rendkívüli figyelmet szenteltünk a légycsípés ellen, az ún. fülvédős légymaszkot is fontos megemlítenünk, mely tökéletes védelemként szolgálhat bármiféle kellemetlennek tűnő rovarral szemben.

Nem utolsósorban pedig, Partnereink rengeteg, további lovasfelszereléssel várnak minden lovast, a lehető legszélesebb választékkal.

Így ha kedvet kaptatok a kiegészítő termékek böngészéséhez, látogassatok el Partnereink ajánlataihoz, vagy a Lovasok.hu Piacterére,  hogy ne maradjatok le a legfrissebb és egyben legjobb ajánlatokról!

 

 

2019.08.14. Kurucz Linda, Lovasok.hu gyakornok
Frissítve: 2022.09.06.
Fotó: Canva

Hozzászólások