Nem lehet átszekerezni a határon
A Reggeli Újság egy debreceni olvasója vetette fel a kérdést, hogy át lehet-e kelni, és ha igen, hol és milyen feltételekkel a magyar–román határon lovas szekérrel vagy lóháton. Szoboszlai Endre úgy tudja, hogy a magyar–osztrák határon ezt megtehetik a gazdák.
Mircea Chiorea, a területi határrendészet szóvivője közölte, hogy a járműveken kizárólag a gépi meghajtású járművet értik, tehát az állati vontatásúak nem léphetik át a határt. Arról nem hallott, hogy az Európai Unió belső határain át lehetne járni szekérrel. Ugyanez vonatkozik a lóháton közlekedőkre is azzal a kivétellel, ha szervezett sport- vagy kulturális eseményen vesznek részt.
Ebben az esetben a szervezőknek előre kell értesíteniük a határrendészetet a tervezett átkelés helyéről, idejéről, a létszámról, s a tennivalókat tudatják az érintettekkel. Állatot kizárólag a megfelelő állat-egészségügyi igazolások birtokában vihet át a gazdája az országhatáron, ilyen „útlevele” lehet kutyának, macskának, kanárinak vagy lónak is.
2007.05.07.
Forrás: Erdély Ma
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva