keresés a lovardák között


További Global Champions Tour hírek >>

Global Champions Tour
Hamburg, Németország

Hamburg: Nick Skelton sikersorozata folytatódik

Már-már szokásosan a Hamburgi Derby hétvégéjén Global Champions Tour versenyszámot is rendeznek a Klein Flottbekben lévő Derby Parkban. Szombat délután az elmúlt hetek sikerei után Nick Skelton újabb győzelmet tudhatott magáénak.

A második forduló 18 párosa közül az első dupla hibátlant a tavalyi győztes páros teljesítette. A pekingi olimpiai ezüstérmes Rolf-Göran Bengtsson és Casall la Silla (Caretino x Lavall I) így az összevetés első indulójaként pályáztak a tavalyi eredmény megismétlésére.

Janne-Friederike Meyer, aki tavaly harmadik volt ugyanitt, majd nyáron megnyerte a nagydíjak nagydíját Aachenben Cellagon Lambrasco (Libero H x Coriolan) nyergében, most is bejutott az összevetésbe.

A harmadik dupla hibátlant a britek egyik veteránja, Nick Skelton lovagolta. Big Star (Quick Star x Nimmerdor) a múlt héten La Baule-ban a Nemzetek Díja versenyszámban a brit csapatot két nulla hibapontos pályával erősítette. Nick Skelton ezután La Baule-ban vasárnap másik top lovával, Carlóval megnyerte a nagydíjat, majd pedig itt Hamburgban is nyert a csütörtöki 155 cm-es Championat versenyszámban.

Maikel van der Vleuten és VDL Groep Verdi (Quidam de Revel x Landgraf I) hozták a formájukat a dupla hibátlannal. Verdi ugyan nem egy modern sportló alkat, ezért jobban megy a nyitott pályákon, ennek ellenére a Világkupa Döntőn elért hetedik helyezésük a ló fedett pályás teljesítményét is megkoronázta.

Gregory Wathelet, a belgák legjobb lovasa múlt héten La Baule-ban dupla hibátlan után az összevetésben nyerte meg a versenyszámot a belga csapatnak. Most a legjobb egy fás lovaglás után a hatodik helyen végzett.

Edwina Tops-Alexander Cevo Itot du Chateau (Le Tot de Semilly x Galoubet A) nyergében az idei GCT dohai fordulóját nyerte. A ranglistavezető eurómilliomos most nem járt szerencsével, mivel az utolsó vonal elején a liverpool oxert ütötték.

Végül dupla hibátlant tudott még lovagolni Katrin Eckermann Carlson nyergében (Casco x Sable Rose), így öt páros indulhatott az összevetésben.

Elsőként Rolf-Göran Bengtsson hibátlanul teljesített. A triple barra ő is, majd utána minden lovas nagyon meredeken fordult be, hiszen a derby pályájának fix ugrásai közül a „Holsteiner Wegesprünge” épp az ideálisabb összevetéses vonalvezetésben volt.

Janne-Friederike Meyer Cellagon Lambrascóval kicsit aláért a Global Champions Tour ugrásának, így ezt az oxert leütötték. Nick Skelton Big Starral nagyon folyamatosan nagy tempóban ment végig, hibátlan teljesítménnyel átvették a vezetést.

Maikel van der Vleuten és Verdi először leütötték a triple bart, ami kicsit szélesnek bizonyult nekik a szűk ívről, főleg, hogy a ló nem is igazán koncentrált az ugrásra, majd még egy kört lovagolva újabb hibapontokat gyűjtöttek. Utolsóként Katrin Eckermann ugyan megpróbálta meglepni a mezőnyt, mivel a triple barra még szűkebb íven érkezett, de végül a kettesugrás elejét leütötték, így a harmadik helyen zártak, és Nick Skelton újabb győzelmet könyvelhetett el magának.

A Derby vasárnap délután lesz, élő közvetítésben látható egy órától, hogy ki nyeri a 83. Hamburgi Ugróderby-t.

Jövő héten a Global Champions Tour Wiesbadenben folytatódik, előtte pénteken azonban Rómából jelentkezünk a Nemzetek Díja sorozat következő állomásáról.

Eredmény és videók >>

Ranglista a harmadik forduló után >>

Eredmények:

1.forduló 2.forduló

Összevetés
hibapont

Összevetés
idő

 Pénzdíj   

1. Nick Skelton Nagy-Britannia Big Star

0

0

0

47,97

94 050 €

2. Rolf-Göran Bengtsson Svédország Casall La Silla

0

0

0

49,32

57 000 €

3. Katrin Eckermann Németország

Carlson 46

0

0

4

48,87

42 750 €

4. Janne-Friederike Meyer Németország Cellagon Lambrasco

0

0

4

49,13

28 500 €

5.

Maikel van der Vleuten

Hollandia VDL Groep Verdi

0

0

8

59,76

17 100 €

6. Gregory Wathelet Belgium Desteny Van Het Dennehof

0

4

-

-

8 550 €

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés