Őszi próba

Próbáltam én megszámolni, hány autót látok a felszálló párában reggel, s azt is megbecsülni, vajon hányan lehetnek aznap a tanítványok, de valahogy nem sikerült. Talán még sosem láttam itt ennyi embert, még a szombati nyílt napokon sem.

„A testi ügyesség, ámbár nagy jelentőségű, egymaga még nem adja meg a lovasnak tulajdonképpeni értékét, mert hogy hivatásának megfeleljen, mindenekelőtt valódi lovasszellemnek kell őt áthatni.”

(A Ludovika Akadémia huszár dísszázadának Alaki Szabályzatából, 1917-ből…)

 

Próbáltam én megszámolni, hány autót látok a felszálló párában reggel, s azt is megbecsülni, vajon hányan lehetnek aznap a tanítványok, de valahogy nem sikerült. Talán még sosem láttam itt ennyi embert, még a szombati nyílt napokon sem.  Az aznapi nyíltnap különleges, nem elsősorban a látogatók, annál inkább a tanítványok és mestereik, szeretteik számára.

Ekkor felvételiznek ugyanis azok, akik csatlakozni szeretnének az edzésekhez, a harcművészeti iskola rendszeréhez, s akik már benne vannak, azok szintfelmérő vizsgát tesznek – ha a vizsga sikeres, egy szinttel feljebb lépnek. Csak a próbákat, feladatokat, a kaftánok színeit figyelve kívülállóként még úgy sem volt könnyű megérteni, mikor mi történik, hogy a csütörtöki edzésekről sok minden visszaköszönt.  Utánaolvasva’ , és Lajos utólagos magyarázatával, kiegészítéseivel persze minden világos lett – így is mesélem el nektek…

A harcművészeti iskolát immár 11 törzs képviseli Európában, ebből nyolc Magyarországon, kettő Szlovákiában, egy pedig Ausztriában . Felvételire huszonhárman jelentkeztek, a központi vizsgákon pedig  10 törzsből vettek részt kezdő fokozatú – kék kaftános – tanítványok. A lovasíjász ’rangját’ kaftánjának és övének színe, illetve övveretei jelzik. (Csak érdekességképpen – az avaroknál a férfiak törzsben elfoglalt helyét, társadalmi rangját ugyancsak az  öv, övgarnitúra gazdagsága, kidolgozottsága jelezte.)

A ’bírók’, vizsgáztatók szerepét a törzsfők kapták, a már megjelenésükkel, kiállásukkal is tekintélyt parancsoló vezetők a vizsgák végeztéig meg nem álltak, szó szerint csak a felvételizők elméleti vizsgáján ülhettek le. Munkájukat ez alkalommal III-mas szintű, haladó fokozatú harcosok, s mesterek is végigkísérték, segítették.

A FELVÉTELI vizsga

A harcművészeti iskolához csatlakozni vágyóknak mind fizikális, mind mentális, szellemi ’alapjaikról’ tanulságot kell tenni. A fizikai képességek felmérésében 5 km terepfutás, akadálypálya legyőzése és ’kardpálya’ szerepel. Utóbbi kettőnél a kézben tartott ’karddal’ – valójában egy viszonylag vastag bottal – a ’fegyvert’ két kézzel a  fej fölött tartva a ’katlan’ hosszában (100 m) elhelyezett hordósorokat kell átugrani, majd visszafelé futva a tetőről függesztett homokzsákok mindegyikét megütni a ’karddal’.

5 perc  fegyelmezett, mozdulatlan állás a mércéje az önuralomnak, a belső energiának pedig torokból feltörő csatakiáltás. A felvételizőnek egy, az iskola szabályzatából választott kérdésre is meg kell tudni felelnie. Ezután egy, maga általválasztott verset szaval el, s elénekel egy, ugyancsak maga által választott dalt. Utóbbi kettő az önkifejezést és a szuggesztív képességeket méri. A csatakiáltást, verset és éneket a vizsgázónak is kell értékelni, egytől ötig pontozva saját teljesítményét, ezután hangzik el a törzsfők részéről is a pontozás. A felvételin minden állomásnál 5 pontot lehet gyűjteni, a maximális harmincból legalább 22 pontot kell összeszedni.

A felvételi vizsga központosított, tavasszal és ősszel, egy-egy alkalommal van lehetőségük a jelentkezőknek, hogy sikeres vizsga esetén valamelyik törzshöz csatlakozzanak.

A vizsgák ’szubjektív’ része – ahol a törzsfők értékelik a felvételiző és a tanítvány teljesítményét – mindig a Völgyben zajlik. Így biztosított az egységes mérce. Az egyetemi felvételi példájával élve  – egy erős gimnáziumban elért közepes valószínűleg többet ér, mint jelest elérni egy olyan intézményben, ahol kevésbé magas a követelmény. A felvételi lapon azonban csak a jegyek állnak ott, feketén-fehéren…  A lovasíjász vizsgák egységes rendszere ezt hivatott elkerülni – érkezzen a tanítvány bármely törzsből, ugyanazon mérce szerint mérettetik meg. Amikor eljut arra a tapasztalati, jártassági, technikai szintre, amikor tudása már számokban, objektíven mérhető, pontokra váltható – onnantól kezdve bármely törzsnél vizsgázhat. A lovas ülésének, a lovaglás,- vagy épp a lövés technikájának megítélése szubjektív, lehet, amit az egyik szem jónak lát, az a másik szemnek hiányos – a pontok azonban önmagukért beszélnek. Ezért van, hogy amíg biztos alapokon nem áll a tanuló tudása, a törzsfők közösen értékelik teljesítményét a Völgyben tartott központi vizsgán.

A megjelent törzsek záró felvonulására készülve Lajos már reggel gyakoroltatta a tanítványokat, harcosokat. Miközben a felvételizők megkezdték az öt kilométer terepfutást, a ’kinti’ lovardában szigorú, pontos koreográfia szerint mozogtak a törzsek.

A magyar zászló és a törzsi zászlók megkapóan szép látványt nyújtanak, ahogy a reggel még enyhe szélben is lobognak, a hosszú – talán 2 méteres is megvan! – rúd végén ki-kifeszülő , zászlóvá magasztosult drapéria  sokakat állít nehéz feladat elé. 5-6 ismétlés után már egyre nehezebb a szászlót egyenesen tartani, s mellette még a ’forgatókönyv’ szerint is mozogni. A záró be,- és kivonulásnál már mindennek pontosan és gördülékenyen kell majd történnie. „A Magyar Zászló és a törzsi zászló van a kezetekben!” – emlékezteti nem Lajos nem egyszer a zászlót vivőket.

 

A ’mindennapi’ munka sem állhat meg, üres kezet – a látogatókon kívül – nem nagyon látni a Völgyben. Aki nem gyakorol vagy vizsgázik, az az udvart takarítja, a fedeles csarnokot rendezi be a délutáni eseményekhez, a jószágot eteti…  A tanítványokon kívül – nyílt nap lévén, árusok, mesteremberek, szakácsok is szorgoskodnak a helyszínen.

A ’fizikai számokat’ letudva az első 12 felvételiző (összesen huszonhárman vannak) hamarosan megérkezik az íjászcsarnokba. Kisfiútól az édesanyáig,  meglett férfiig, minden korosztályból vannak, később egy tanítvány édesanyjától megtudom, a vizsgafeladatok összeállítása egyfajta esélyegyenlőséget is teremt a tanulni vágyók között. Az, hogy a ’fiúk’ a fizikai próbákon nagy többségben jobbak, a ’lányok’ pedig a szavalásban, énekben erősebbek náluk, később be is bizonyosodik.

A névsorolvasás után már jön is a következő csapat, s mire az ’iskolához’ érnek, a kis udvarban már javában zajlik a vizsga.  Egy ’Kisherceg’ szépségű fiúcska a Nemzeti Dalt szavalja, egy édesanya szívbe markolón énekli a ’Fellegajtó-nyitogatót’ (A csodálatos, székelyföldi népdalt a  Csík Zenekar vagy az Ismerős Arcok tolmácsolásában hallhatjátok leggyakrabban, de elénekelte a P-Mobil és a Lovasi András is…). A legtöbb vizsgázó magyar érzelmű dallal, verssel érkezik. Wass Albertnek ebben a két sorában – ’… az apostolok szent alázatával/dacolunk egy megvadult világgal’ – kicsit a lovasíjász-iskola szellemisége is ott rejlik.

Az önértékelés nem mindig könnyű,  ahogyan az sem, hogy  – akarva-akaratlanul – a vizsgázó arcára ne üljenek ki érzései.  A magával ragadó, vagy éppen szuggesztív ’előadásoknak’, tisztán csengő hangoknak a törzsfők sem mindig tudnak ellenállni, szívet melengető a vídiakemény, méltóságteljes férfiak arcára kiülő mosoly, egy-egy fejbiccentés, bólintás vagy szemvillanás – hát meg milyen lehet annak, aki előttük áll. Mire az utolsó felvételiző is végrehajtotta az befejező próbatételt, a ’kinti’ lovarda azokat a kezdő fokozatú vizsgázókat várja, akik már az iskola tanulóinak vallhatják magukat, s akik közül sokak munkáját magam is figyelemmel kísérhetem egy ideje, a csütörtöki edzések alkalmával. Az írás következő részében az ő próbáikról  szólok majd – s ott már megjelennek a lovak is!

Az újonnan csatlakozni vágyók felvételijét követően az első, napos-szeles, októberi szombaton a kezdő szintű lovasíjászok vizsgái következtek. A próbákat a ’nagyközönség’ is megtekinthette – a vizsganap nyílt nap is volt egyben – ám mégis a részt vevők törzsfői, mesterei, hozzátortozói-szerettei számára nyújthatta a legnagyobb és legemlékezetesebb élményt, nem beszélve az érintettekről.

A harcművészeti iskola rendszerében a szintek (kezdő, tanuló, haladó és mester) elérése sikeres szintfelmérő vizsgákhoz kötött. A lovasíjászok fokozatát kaftánjuk és övük színe jelzi,  felvonuláskor, a alakzat felvételekor a magasabb fokozattal rendelkezők állnak a sor vagy oszlop elején. A kezdők számára előírt I-II-III vizsga feladatsorával, gyakorlataival a csütörtöki edzések alkalmával is gyakran találkoztam.

Ahogyan az már korábban megtudhattátok, a lovasíjászathoz egyaránt alaposan el kell sajátítani mind az íjászat, mind a lovaglás ’mozgásanyagát’, majd a kettőt ’lovasíjászattá’ öszeolvasztva, szinte újrakezdeni a tanulást. Csak hibátlan alapokkal lehet valaki jó lovasíjász.  A vizsgák ’szubjektív’ része – ahol a törzsfők értékelik a felvételizők és a tanítványok teljesítményét – ezért is mindig a Völgyben zajlik. Így biztosított ugyanis az egységes mérce. Az egyetemi felvételi példájával élve  – egy erős gimnáziumban elért közepes valószínűleg többet ér, mint jelest elérni egy olyan intézményben, ahol kevésbé magas a követelmény. A felvételi lapon azonban csak a jegyek állnak ott, feketén-fehéren…  A lovasíjász vizsgák rendszere ezt hivatott elkerülni – érkezzen a tanítvány bármely törzsből, bizonyos tudásszint eléréséig ugyanazon mérce szerint mérettetik meg.

A lovas ülésének, a lovaglás,- vagy épp a lövés technikájának, a mozdulatok csizolt, pontos és harmonikus voltának  megítélése szubjektív, lehet, amit az egyik szem ’egész jónak’ lát, az más szemében még  ’nem igazán tökéletes’. Ezért van, hogy amíg biztos alapokon nem áll a tanuló tudása, a törzsfők a központi vizsga akalmával közösen – egymással megbeszélve a látottakat – értékelik a vzsgázók teljesítményét. Amikor  a tanítvány eljut arra a tapasztalati, jártassági, technikai szintre, hogy tudása már számokban, objektíven mérhető, pontokra váltható – onnantól kezdve bármely törzsnél vizsgázhat. Attól kezdve már a pontok beszélnek…

Az I.-es vizsga földön, a II.-es lóháton történik.  Az I-es vizsga megelőzi a II-est, aki az első rostán kiesik, azaz hibázik, annak a vizsganap véget ért. A feladatok erős koncentrációt, önmagunkra és a társakra való odafigyelést igényelnek. Az ’állva maradók’ azután lóháton folytatják a vizsgát. Egyszerre több szint is teljesíthető, a tanuló dönti el, hogy mennyit teljesít egy vizsganap alkalmával.

A lovasvizsga nem is olyan könnyű – ezt elsősorban azoknak mondom, akik a hagyományőrző lovasokat, lovasíjászokat a klasszikus lovassportok képviselőinél ’technikai tudásban, lovastudásban’ kevesebbnek tekintik. A lovardai alakzatokat ugyanúgy ismerni kell itt is, mint a lovaglás bármely ’szakágában’, a precíz lovassegítségeknek, a független ülésnek is ugyanolyan, ha nem még nagyobb szerepe van.  Egy kézben tartott szárakkal, szőrén, először eloszlásban majd egyenként lovagolják a tanítványok a megkívánt lovardai alakzatokat, lépésben és ügetésben.

A páros gyakorlatok során a lovasoknak ügetésben kell medicinlabdát passzolgatniuk egymás között.

Vágtában, a pálya hosszabbik oldalának elejétől kell elindulni, és a háromnegyedén valamivel túl,  a földbe szúrt lándzsa mellett megállítani a lovat. A lovak vérmérséklete, gyakorlottsága itt-ott azért nehezíti vagy éppen megkönnyíti egy-egy vizsgázó helyzetét, bár a távolság, a sebesség felmérése, a jó időben és kellő mértékkel adagolt előrehajtó,- és felvevő segítségek alkalmazása minden esetben precíz feladat…  A megállás ’milyensége’ sem lehet akármilyen, ha a ló kifordul, kifarol a megállásban – az aszimmetrikus ülés,- vagy segítségek miatt, azt bizony a vizsgáztatók, s Lajos, segítő, tanító szándékkal szóvá teszik.

KEZDŐ LOVASÍJÁSZOK  – kék kaftán

Kezdő I . ’földi’ íjászat alapjai – kék kaftán, sárga öv

Vizsgakövetelmény – csoportban végrehajtott alaki,- és formagyakorlatok, a földről történő íjászat alapmozdulatai, ’mély lovagló-állásból’ lövés. Figyelem és koncentráció önmagunkat és a társakat illetően, a mozdulatok, mozgássorok gördülékeny, összehangolt végrehajtása. Ezt az ’állomást’ hibátlanul kell teljesítenie a tanítványnak ahhoz, hogy tovább léphessen!

Kezdő II.  – a lovaglás alapjai  – kék kaftán, piros öv

Vizsgakövetelmény – a velemenő, kéztől független ülés megléte, korrekt segítségadás és egyensúly mindhárom jármódban. Alapvető lovardai alakzatok lovaglása. Lovaglás eszközzel, fegyverrel a kézben, egy kézben tartott szárakkal.  A lovaglás szőrén, a lovardában zajlik.

Kezdő III – íjászat és lovaglás – kék kaftán, fekete öv

Vizsgakövetelmény – íjászatban időre (stopperóra mellett) lő a tanítvány állásból, forgásból és fekvésből.  A lovaglás vizsga már a lovasíjász-pályán zajlik, a lovasnak szőrén, célratartással, helyesebben a  cél követésével (forgással) kell végigvágtáznia az egyenesen. A kézben nincs szár, a lovas ülésével, segítségadásával (testtömeg, ’csizma’, hang) irányítja lovát.

A kezdők III-mas vizsgájának ’földi’ állomása több értelemben véve is tanulságos volt számomra. Noha az íjász ’ellenfele’ csak az idő, nem szabad hagyni, hogy akár a kéz, akár a szellem, kapkodjon, siessen. Nem egyszer hallottam Lajost csendesen, nyugodtan odaszólni – ’Lassulj le!’, de a dicsérettel, elismeréssel sem fukarkodott.  A próba során stopperóra ’ellenében’  – sorozatonként  három vesszőt kell kilőnie az íjásznak, különböző testhelyzetekből – a szintidő sorozatonként hat másodperc!

Voltak páran, akikből ’nem nézte ki az ember’, amikor odaálltak a feladathoz, hogy milyen tökéletes, ha lehet ezen a szinten ilyet mondani, ’mesteri’ teljesítményt nyújtanak. Volt, aki azt példázta, a hosszú, kitartó gyakorlás, munka meghozza a gyümölcsét, a tanítvány 17 esztendeje dolgozik, s mostanra jutott el a ’kezdő III-mas’ vizsgáig. Egy sportág, harcművészeti ág elsajátításához, az elmélyüléshez, a fejlődéshez mindenkinek különböző hosszúságú időre van szüksége. Van aki pár éven belül eljut oda, ahová másnak talán több időbe telik megérkeznie. Ez nem feltétlenül tehetség kérdése, ugyanazokkal az adottságokkal, de eltérő szorgalommal, s attól függően, milyen rendszerességgel tud edzeni, gyakorolni, az egyik sportoló vagy harcművész – bármelyik ágában annak, amit művel – messzebbre, a másik kevésbé messzire jut.  Ám tartósan elkedvtelenedni, feladni, semmi esetre sem szabad…

Egy kamaszfiú már az első sorozat után érezte, hogy a keze képtelen lépést tartani az időmérővel.  Csalódottan, fejcsóválva eresztette le fegyverét, ám Lajos egyre biztatta, ne adja fel… ’Hogyan szól az eskü ide vonatkozó szövege? Aki a legválságosabb helyzetben is…’ – s a fiú vele mondta a sorokat, melyeket a huszárok hagyományoztak az utókorra – ’…a legválságosabb helyzetben is merész elhatározásra jut, s azt nyomban tettekkel követi...’ Számára akkor véget ért a vizsganap, ám semmi kétség, hogy a következő adandó alkalommal újra odaáll majd, hogy teljesíthesse a vizsgát, annál is inkább, mert aznap, előzőleg már sikeresen túljutott  az I. és a II. vizsgákon. Volt olyan tanítvány is, aki kétszeri tévesztés után felszívta magát, önmagából és a biztató szavakból merítve erőt a folytatáshoz – s sikeresen levizsgázott!

A III-mas vizsga lovas feladatát már a lovasíjász-pályán teljesíti ló és lovasa. A lovas feladata – ahogy kicsivel fentebb már említettem – célratartással végigvágtázni az egyenesen. A bíráló szemek a lovas velemenő ülését, a felsőtest tartását, a cél követését – azaz a felső,- és alsótest munkájának különválását – figyelik…

Miután a III-mas vizsga lovas része is lezajlott a lovasíjász-pályán, a sárga, -s barna kaftánosok, azaz a hármas fokozatú haladók és a mesterek bemutatója következett. Ők egészen eddig, majdnem a  teljes vizsganap folyamán, kísérték és segítették a törzsfők munkáját.  A  kívülálló számára ez a nap legizgalmasabb és leglátványosabb része.

A harcosok forgó célra lőnek, a pálya elejétől végéig folyamatosan útra bocsájtva vesszőiket. Nem hiába gyakorolnak a kezdők a lovasíjász-katlan három irányba forgó céltábláin – vesszőfogóin, mégpedig háromfelé – három fázisra bontva a mozdulatot! A gyakorlott lovasíjász felsőteste ugyanis a vágta egész folyamata során követi a célpontot, miközben deréktól lefelé ’lovával foglalkozik’.  Az előző részben bemutatott KEZDŐ III vizsga lovas ’felvonása’ is ezt készíti elő, ott fegyver nélkül, célratartással, azaz a forgó célpontot felsőtesttel folyamatosan követve kell végigvágtázni a pályán, miközben a lovas deréktól lefelé a ’lovával foglalkozik’, vagy követi a annak mozgását, vagy ha szükséges, segítségeket ad. A tapasztalt ló az egyenes teljes hosszán tartja a megkívánt iramot és ütemet.

Szavak helyett inkább beszéljenek róluk a képek, még a silány géppel, mobiltelefonnal készült képek is többet mondanak minden szónál…

A bemutató után már csak az ünnepélyes gyülekező, a törzsek felvonulása és az eredmények kihirdetése volt hátra.  Elsőként a sikeresen felvételizőknek gratuláltak, tizenkilencen kezdhetik meg majd az edzéseket valamelyik Kassai-lovasíjász törzsben.  Ezután törzsenként szólították a sikeres kezdő I-II-III vizsgát teljesítőket . Egyikük éppen a zászlót tartotta, amikor a neve elhangzott, mire egyik társa rakétasebességgel futott a sor elejére, hogy a törzs jelvényét átvegye. Meg is jegyezte a fakorlátnál mellettem álló, társát alaposan oldalba bökve – „Látod, nem kell szólni, ez a figyelem!”  A figyelemnek, fegyelemnek és a reggeli gyakorlásnak köszönhetően olyan hangulatú záróünnepély kerekedett, amit szintén nem nagyon lehet szavakkal kifejezni.

A sikeres vizsgázók, mielőtt ki-ki visszaállt törzse oszlopába, elmondták a „lovaskatona, lovashuszár esküjét”, mely pár sorban foglalja magába mindazt, mit jelentett hajdanán lovasembernek, lovas harcosnak lenni…

„Csak azon ember bír lovasszellemmel, kinek jóságos természete mellet bátor szíve van; ki erős karjában és lovában bízik, lovát önmagánál jobban szereti és ápolja; ki minden körülmények közt merész elhatározásra képes és ezt nyomban gyors tettel követni tudja. Az ilyen ember nem ismer nehézséget, a támadás az ő eleme és még a hátrálásban is csak eszközt lát arra, hogy kedvezőbb viszonyok között újból támadjon.”

Én a Ludovika Akadémia huszárjainak Alaki Szabályzatában leltem meg ezeket a sorokat, amik itt, a lovasíjászok ’országában’ esküvé magasztosultak, ám találtam előtte még két sort, mely megmagyarázza, miért nem elég a végletekig kiművelt technikai tudás, az adottságok, a jó alapok megléte és a tehetség…

Ezekkel  a sorok lettek a naplóbejegyzés mottójává is…

Így szól a Szabályzat…

„A testi ügyesség, ámbár nagy jelentőségű, egymaga még nem adja meg a lovasnak tulajdonképpeni értékét, mert hogy hivatásának megfeleljen, mindenekelőtt valódi lovasszellemnek kell őt áthatni.”

Évszázadok távlatából is aktuális sorok ezek, melyeket nemcsak a lovasíjászat, hanem bármely lovassport-szakág, sőt a szabadidős lovaglás képviselői is zászlajukra tűzhetnének… Általuk lehet, változna  a lovasvilág (tiszelet persze az itt is meglévő – jó példával elöljáró) – kivételnek…

2018.01.13. Andics Bernadett, Lovasok.hu külső munkatárs

Felhasznált források:

A Ludovika Huszár Dísszakasz Alaki Szabályzata, 1917. Fejújított, internetes változat – 2015, írta – Balogh Zoltán nyugalmazott HŐR alezredes, szerkesztette Serege Gábor százados

http://uni-nke.hu/uploads/media_items/alaki-szabalyzat-ludovika-huszar-diszszakasz.original.pdf

A Kassai Lovasíjász Iskola felvételikre, vizsgákra és fokozatokra vonatkozó szabályait, szabályrendszerét (mely egyben a felvételi vizsga elméleti anyaga is!) – az Iskola honlapján olvashatjátok el bővebben (a FELVÉTELI és VIZSGÁK fülekre kattintva)

http://www.lovasijaszat.hu

Fotók: Andics Bernadett fotói

 

 

Hozzászólások