Kedves Emberek!
A lábak számítanak. Fogadhattok rá, hogy így van. Kezdem azt hinni, hogy sokkal jobban számítanak, mint ahogyan azt a legtöbb ember felismeri. És valóban. Csaknem az összes lótartó el tudja mondani a régi alapigazságot: „Nincs ló láb nélkül.” Akkor vajon miért hagynak mégis annyi lovat szenvedni a rosszul kezelt lábvégek okozta szerkezeti károsodásoktól?
Az elmúlt hónapokban a szokottnál többet utaztam, hogy emberekkel és lovaikkal dolgozzak. Számomra minden, ami jó, nagyszerű, nem olyan jó, rossz, vagy borzasztó, az a ló, vagy az ember testtartására vezetődik vissza – ám leginkább a lovakéra fókuszálok. Mióta többet utazok a megszokottnál, több lovat látok, mint amennyit azelőtt bármikor. Nagyon sok, patából kiinduló rossz testtartást láttam és – elnézést érte-, de elkezdtem hangosabban felszólalni.
Hosszú ideje már, hogy időm jó részét annak szentelem, hogy segítsek az embereknek megérteni és megtanulni a Peggy Cummins által összeállított, a helyes testtartást, önhordást, és öntudatosságot elősegítő feladatokat. Akik ismernek, tudják, hogy mindenem a ló testtartása, és gyakorta írtam már róla. Régóta „emlegettem” már a lábvégeket, ám továbbra sem foglalkoztam velük, amikor emberekkel találkoztam, kurzust tartottam és próbáltam segíteni. Belül azonban pontosan tudatában voltam, hogy még ha a nap, vagy a kurzus végére a ló nagyszerű, egészséges testtartásba és önhordásba került is, ez nem tartható meg. Gyenge alapokon semmiképpen.
A kurzusok célja, hogy megtanítsa az alapvető gyakorlatokat, így a lótulajdonos tudja folytatni az alkalmazásukat, de ha a pata, a legfőbb alap, nincs egyensúlyban – nincs az a gyakorlat mennyiség, „bodywork”, edzés, vagy szerkentyű, amely egészséges testtartásban, szabad mozgásban és boldogan tudná tartani a lovat.
Tehát, elkezdtem többet beszélni a patákról…
Akárhogy is, ma már egyből a patával foglalkozom, a ló első felmérésének a kezdetén. A ló testtartásának, igényeinek és annak, hogy min fogok dolgozni egyszerű tanulmányozása és átbeszélése helyett a lábvégekről beszélek. Néha bele sem kezdek a mondandómba addig, amíg meg nem körmölöm a lovat. Úgy tapasztaltam, hogy a legjobb szemfelnyitó, ha az emberek a saját szemük előtt látják a csüd, a lábszár, a mellkas, és a felsővonal változását.
Akik ismernek, tudják rólam, hogy megingathatatlanul hiszem, hogy minden lónak mezítláb kellene élnie. Ha ezen a ponton elveszítek valakit, az rendben van. Akik továbbra is érdekeltek maradnak, azokkal egy kicsit tovább megyünk.
Sajnos nagyon sok mezítlábas lovat látok rossz testtartással, amelyet a rosszul kezelt patáik okoznak. Minden, amire reményeim szerint rá tudok mutatni, az az, hogy a lábvég valóban számít. Amikor a testtartásban hiba lép fel, minden borul vele együtt; egészség, hozzáállás és pénz is. És a testtartás mindig hibás lesz, ha az alapok hiányosak.
Kessy nevű kancámon soha nem volt patkó eddigi tizenkét éve alatt. Hét évesen került hozzám, néhány problémával. Három hetente körmölöm; úgy érzem, a legtöbb ló számára a három-négy hetes intervallum szolgálja leginkább az egészséges mezítlábas patát. A nyolc-tíz hetes ütemezés már túl hosszú, és elősegíti a túlterülést, a patafal eltávolodását, és a fehérvonal megnyúlását. Igen, vannak lovak, amelyek sokkal tovább is bírják, Pete Ramey írja a könyvében, hogy neki van egy, aki évi kétszeri körmölést igényel, azonban a legtöbb lónál és helyzetben úgy érzem, a három hét a legjobb. Kessy lábvégeit éles reszelővel tartom karban, minden formázást fentről lefelé végezve, megfelelő szögben tartva a reszelőt, így megkapva a megfelelő lekerekítést, avagy mustang roll-t, ahogy Jamie Jackson nevezi. A teljesség kedvéért, az e történetben szereplő képek azután készültek, hogy Morgan Whitmer megkörmölte Kessy-t, aki néhány alkalommal körmölte, mialatt én egy szívműtétből lábadoztam. Ezen írás minden gondolata abból származik, amit olvastam, láttam, és tapasztaltam, és ami formálta a saját véleményemet. Azzal a reménnyel osztom meg gondolataimat, hogy néhányan profitálhatnak belőle, de ezek az én gondolataim.
Reszelés közben, fentről lefelé dolgozom csak a lekerekítendő területen, és olyan szögben tartom a reszelőt, hogy megkapjam a ¾ inch-es kívánatos szöget. Soha nem reszelek végig az egész patán, hogy „letisztítsam”, mint ahogy olyan gyakran látni; ez sok értékes élő szövetet távolít el, melyek a védelem, növekedés és a pata egészsége szempontjából fontosak. Elsőnek a talpra pillantok, mielőtt munkához látok, és azt egy kefével tisztítom meg, nem pedig patakéssel.
Egy másik véleményem, hogy túl gyakran tisztítjuk ki a patákat, ezáltal megfosztva sok, a kórokozók és fertőzések elleni védelmül szolgáló élő szövettől. Ha a lónak van helye sóderen, vagy más kemény talajon járni, tisztán és egészségesen tarthatja a patáit. Azt hiszem, Kessy patáit évente nagyjából két alkalommal kaparom ki patakaparóval, néhány évben még ennyiszer sem. Alulról nézve, megítélem a hegyfal hosszát, a sarkak növekedését, az egyensúlyt, a saroktámasztókat, stb. A saroktámasztókat csak akkor körmölöm, ha olyan hosszúak, hogy felgyűrődjenek, ami nálam egyébként ritka.
Az alulnézeti kép árulja el a legtöbbet a teendőimről. Ezután leteszem a lábát, vetek egy pillantást az egyensúlyára, pozíciójára, valamint szögellésére, és a hegyfalnál kezdem a reszelést. A talp hegyfali vége a vezetőm, abban az értelemben, hogy ha a ló jól van gondozva, mindig megmutatja, hol kell viselje azt. A patának nem több, mint egy harmada lehet a nyír hegye előtt.
Ha a talpi felület vizsgálata azt mutatja, hogy a sarkak némiképp nincsenek egyensúlyban, vagy túlterülés kezdődik (amely nálam sosem fordul elő, de szükséges említeni, mivel már azelőtt jelentkezik a talpi síkon, mielőtt a patafal bármilyen szögellés változást mutatna). Az ilyen területeken még élesebb szögben használom a reszelőt, hogy vékonyítsam a falat, így elkoptathatja a felesleges szarut, és természetesen formálhatja a patáját úgy, ahogy számára a legjobb. Természetesen ehhez szükséges, hogy a lónak legyen lehetősége a barangolásra, ne csak egy 20X 20-as karámban, vagy az istállóban létezzen, de ez már egy másik történet.
Nagyjából ennyi, amit csinálok. Nem körmölöm a nyírt, nem faragom vagy kaparom le a talpat. Még egyszer; ez értékes élő vagy halott szöveteket távolít el, melyek okkal vannak ott. Ezek természetes úton távoznak a mozgás során. A falat a talphoz reszelem, így úgy járhat, ahogyan tervezték; a talpon, nem pedig a patafalon. Ez segít megelőzni azt a csúf fekete vonalat körben a fal és a talp között, amelyen át a kórokozók és fertőzések bejuthatnak a szövetek közé, és persze ez lehetővé teszi a lábvég függesztő szövetei számára, hogy ellenállóak, makk egészségesek és erősek maradjanak, nem meggyengülve a túlzott húzástól… és kőkemény talpat is fejleszt.
Még egy utolsó gondolat a fentről lefelé, patát követő reszelés kapcsán, a tekintetben, hogy hogyan tudom karbantartani Kessy patáinak természetes boltívét. Igen, a patafalnak van, és lennie kell egy boltívének – ez olyasmi, ami nem tartható fenn a talpi felület felőli lapos síkban történő körbereszeléssel.
Természetesen a körmölés csak egy része az egészséges mezítlábas ló témájának. A tartás, mozgatás, takarmányozás és egészségvédelem is mind egyformán fontosak. Egy ideje már gondolkodtam e kis történet megírásán, mert úgy tűnik, sokan túlbonyolítják a mezítlábas pataápolást. Nem az. Csináljuk egyszerűen, hagyjuk békén a talpi felületet, csak szükség esetén nyúljunk hozzá… Viseljük gondját a hegyfalnak és a sarkaknak, hogy azok saját gondjukat tudják viselni. Továbbá, ajánlom Pete Ramey és Jamie Jackson könyveit.
Csodálatos mezítlábas időtöltést!
2018.01.16., Írta: Dutch Henry, megjelent a The Horse’s Hoof Magazine 2016. őszi számának (64. kiadás) 6-8. oldalán
Fotók: Dutch Henry
Fordította: Mráz Edina
