A világ pályakezdő fogatlovai egy pályán

Megkezdődött Mezőhegyesen az I. Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága, ahol 9 nemzet 38 lova áll starthoz. 

Az induló nemzetek között ott van a köztük a fogat-nagyhatalomnak számító Németország, Hollandia és Magyarország, a tengerentúlról Chile lovai érkeztek a megmérettetésre. 

Az I. Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága merőben új feladat a szakág számára, hiszen míg a díjugratásban, díjlovaglásban és militaryban a fiatal lovak nemzetközi szintű versenye népszerű és elterjedt versenyforma, addig a fogathajtós sportból eddig hiányzott. 

Míg a hagyományos fogathajtó versenyeket három számban (díj-, maraton és akadályhajtásban) rendezik, addig a fiatal fogatlovak megmérettetése merőben új szabályokra épül. A neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri előtt az 5-6-7 éves lovak egyesfogatokban mérik össze képességeiket, a 6-7 éves lovak vasárnapi döntő programjában pedig a kombinált maratonhajtás is szerepel.

A korosztályonkénti elődöntőket 80×40 méteres – tehát a hagyományosnál kisebb alapterületű – négyszögben rendezik, ahol az akadályhajtás pályáját is felépítik. Az előre kiadott díjhajtó programban a zsűri a ló idomítottságát, elengedettségét, hajlékonyságát, a jármódok szabályosságát, a vonalvezetést, az iramot, az íveket, a folyamatos haladást, összességében a feladatok pontosságát és a hajtó szárkezelését bírálja. A díjhajtó feladat befejezése után a hajtó azonnal megkezdi az akadályhajtást, ahol 8 bólyapárt kell meghajtania. Az együtt értékelt két feladatra 8 perc áll rendelkezésre. 

A 8 bólyapárral, (a fedeles versenyeken látható) két kombinált és vizes akadállyal nehezített maraton pálya hossza 1200-1500 méter. Az iram: 230 méter/perc. A 6-7 éves lovak vasárnapi döntő programjában a kombinált maratonhajtás szerepel.

A bakon is neves hajtók ülnek. A lengyel lovakat pl. Bartlomiej Kwiatek egyesfogathajtó világbajnok hajtja, de starthoz áll ifj. Bozsik József is.

5 éves lovak első kvalifikációs verseny eredményeke:

  1. ENFADO P 08/05/2010 (GER) Hajtó: Jovanca Marie KESSLER
  2. IMBRED 26/01/2010 (POL) Hajtó: Weronika KWIATEK
  3. ANNI 95 18/05/2010 (GER) Hajtó: William SLATER

6 éves lovak első kvalifikációs verseny eredménye:

  1. PARTITUR 7 12/05/2009 (GER) Hajtó: Claus QUAST
  2. RASSEL 10/05/2009 (HUN) Hajtó: Attila LING 
  3. BAZYLI 26/01/2009 (POL) Hajtó: Bartlomiej KWIATEK

Pénteken a 7 éves lovak első kvalifikációs versenyét, valamint az 5 és 6 éves lovak vigaszági versenyét rendezik a mezőhegyesi pályán.

2015.09.25. Forrás: Békés Megyei Lovas Szövetség

 

Hozzászólások