Szuhai Péter nyerte az Egri Zoltán Emlékversenyt

A szilvásváradi Lipicai Lovasközpont három napos kiemelt fedettpályás díjugrató versenynek adott otthont november első hétvégéjén. A verseny legmagasabb versenyszáma, a 140 centiméteres nagydíj minden évben Egri Zoltán, Szilvásvárad egykori polgármestere, egyben kiváló lovas szakember emlékét őrzi.

Szuhai Péter nyerte az Egri Zoltán Emlékversenyt

Huszonkét páros állt rajthoz a Németh Zoltán nemzetközi pályaépítő által megtervezett pályán, ahol tizenkét akadály és tizenöt erőkifejtés várta a résztvevő lovasokat. Habár sok szép lovaglást láthattunk, csupán hat páros tudta magát kvalifikálni az összevetésbe.

A szám legfiatalabb indulója, Szuhai Rodrigo rögtön egy villámgyors hibátlannal kezdte meg az összevetést, ezzel egy szenzációsan izgalmas versenyt produkálva, hiszen mindenki megpróbálta ezt az eredményt felülmúlni. A másodikként rajthoz álló Técsy Attila szintén hibátlanul lovagolt, de kicsivel lassabb volt, míg ifj. Szabó Gábor az utolsó akadályon, a kőfalon hibázott. A versenyben még hátra volt Szuhai Péter, aki a rutinos Tanjaval mindent kockára téve megszerezte az első helyet, míg Szuhai Gyula a második legjobb idővel ért célba Lawisangossal.

Így a sorrend: Szuhai Péter – Tanja, Szuhai Gyula – Lawisangos, Szuhai Rodrigo – Cornet, Técsy Attila – Jubab van ’T Siamshof, ifj. Szabó Gábor – Lifu, ifj. Szuhai Gyula -Perty Jackson lett.

A 130 centiméteres versenyszám vadász elbírálásban zajlott, ahol a fedettpályás szabályok értelmében minden verőhiba után három másodperces időbüntetéssel gazdagodnak a versenyzők. A szám egyik specialistája, ifj. Szabó Gábor hozta a kötelezőt, és Szombati Gábor lovaival az első és a negyedik helyet tudta megszerezni, a szintén debreceni Fekete Antal, és Szabó-Máriás Sára előtt. Ötödik helyen Hmaidi Amina, hatodikon pedig magasan a leggyorsabb idővel, de sajnos több verőhibával Szotyori Nagy Kristóf és Gidrán Razbeg 44 Mytoc.

A fiatal lovasok 120 centiméteres kétfázisos versenyszámában a GSH Team lovasai voltak a legeredményesebbek, hiszen Pecsora Amira és Chacco Boy lett az első, míg Fábián Johanna és Katinka leggyorsabb négy hibapontos eredménnyel a harmadik helyet szerezték meg. A Prosper Lovasklub versenyzője, Hegedűs Adél Dóra végezett a második helyen nagyon szép hibátlan pályát bemutatva Lombardo nyergében.

Az amatőr kategóriában a pénteki és szombati naphoz hasonlóan Dióssy András volt a leggyorsabb, míg az ifik között Gulyás Dominik második győzelmét szerezte meg a hétvégén.

A hatéves lovak kategóriájában Quel Action VDS érte el a legmagasabb, 8,4-es stíluspontot, a Bandi Zsanett által lovagolt Lancaster és a Horváth Béla Bence által bemutatott TM Centella előtt.

Az ötéves lovak között Ameko Kannandale győzedelmeskedett 8,3 stílusponttal. Második helyen Csontos Zsuzsa és Luton, míg harmadikon Juhász Gábor és Albanese végeztek.

2021. 11. 08.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: lovasok.hu

Hozzászólások