Újabb elnöki kitüntetést kapott Kassai Lajos

Az ősmagyar hagyományok felelevenítéséért és a hazai lovasíjász sport megteremtéséért vehetett át kitüntetést március 15-én Kassai Lajos.

Az elismerést Áder János köztársasági elnök nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök társaságában 2016. március 15-én az Országházban.

Kassai Lajos a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést vehetett át az ősmagyar hagyományok felelevenítését és átörökítését a hazai lovasíjász sport megteremtésével és népszerűsítésével szolgáló, értékteremtő munkája, valamint öt Guiness-rekordot eredményező rendkívüli sportteljesítménye elismeréseként.

"Tisztelt Kitüntetettek! Biztatva Önöket a további munkára, az újabb sikerek elérésére, a mai napon a magyar nemzet nevében talán egyetlen szót is elég lett volna mondanom: köszönöm!" – mondta Áder János. Az államfő köszönetet mondott a kitüntetetteknek, hogy "helyettünk is kérdeznek, sikerre váltják tehetségüket, keresik az igazságot, szolgálják az életet, segítik az elesetteket, a betegeket, gondozzák a lelkünket, nevelik a következő nemzedéket és fenntarthatóvá teszik a jövőt".

Kassai Lajos nem először részesült ilyen magas elismerésben, ugyanis 2003. augusztus 20-án Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki a lovasíjászat létrehozásáért és a világban való terjesztéséért.

Gratulálunk Kassai Lajosnak!

2016.03.16. Forrás: kormany.hu
Fotó: A Lovasíjász Facebook oldala

Hozzászólások