Így fogd meg a “megfoghatatlan” lovat a legelőn!

Közelítés – távolodás, komfort – diszkomfort

A legutóbbi részben a ménesben megfogtuk lovunkat. Egy ideális, a helyes bánásmódhoz szokott lócsapatról írtam. De mi van akkor, ha lovunk, vagy a ménes elmegy tőlünk? Először tartsunk önvizsgálatot! Neutrális állapotban, helyes kisugárzással és testbeszéddel közelítünk-e, vagy zaklatottan, sietve, a jövőn „kattogva”? Amennyiben a lovak számára zavaró rezgésekkel vagyunk tele, akkor álljunk meg egy pillanatra és alkalmazzuk sorozatom, A három lovaslelkiállapot, A lovaslelkiállapot három alappillére, avagy… részeiben leírt kiegyensúlyozó Jelenlét gyakorlatokat. Majd használjuk az egész bánásmód esszenciáját képviselő, a címben nevezett módszert.

A módszer etológiai alapja

E metódust két etológiai alapon nyugszik. Az egyik, hogy a ló nem a ragadozótól tart, hanem a ragadozó „attitűdtől”. Ennek, a ló számára veszélyt jelentő cselekményei: a becserkelés és kitámadás. A ló számára nincs olyan ragadozó, amelyik támadás közben egyszer csak visszavonul. A ragadozó lopakodva, észrevétlenül, relatív hosszú idő alatt kiválóan előkészíti a támadást. Ennek és támadás kirobbanó energiájának, erejének és gyorsaságának értelme, hogy legyőzze a zsákmányállat reakcióidejét, az észlelésre és az elugrásra vonatkozólag. Tehát a támadásban „nincs apelláta” egyik fél részéről sem. Ergo, az a lény már nem „komoly ellenség” -viszont komoly „érdekesség” – aki nem támadó testbeszéddel indul felé, majd megáll és visszahátrál.

A másik viselkedéstani ok, a lovak olyan testbeszéden alapú kommunikációja, melyben egymásra kisebb-nagyobb nyomást helyezve egymást mozgatják. Annak az egyednek az akarata érvényesül, aki a másikat mozgatja.  Ez egy kifinomult testbeszéd nyelv, mely a legkisebb szándék belső energiáját a környezetre „kirezgetve”, hangtalanul, takarékosan, komoly sérülések nélkül éri el hatását. A lovakat, az örökös menekülési készenlét, a testtömegükhöz képest egyszerre felvett alacsony tápértékű élelem, energiatakarékos életmódra ösztönzi. Ezért feleslegesen nem piszkálják egymást, csak akkor tesznek nyomást egymásra, ha muszáj. Ez általában a személyes tér, a társas kapcsolatokban való részvétel és étel, ital kapcsán felmerülő sorrend. A ménes „nyomás – engedés” elvén és ezáltal egymás mozgatásán keresztül működő kommunikációja nem a félelemkeltésen alapul, hanem az adott pillanathoz és szituációhoz tartozó testbeszéden. Triviális, hogy a lovak ösztönösen tudják a „nyomás –engedés” minden paraméterét, mint időzítés, fokozatosság, mennyiség és hosszúság, hisz saját nyelvezetük.

Ezen emberi megfigyelés ősidőktől való, enélkül a lovat háziasítani nehezen lehetett volna. Tehát mindig, minden kiképzési rendszer használt ebből, jóllehet az emberi ego torzításaival együtt. A funkcionális bánásmód és természetes lókiképzés e testbeszédnyelv elsajátítását előtérbe helyezte, mégpedig dicséretes módon, mindenki számára tanulható módszertan kidolgozásával. Ezzel elindult a ló munka – és sporteszközből való, társsá, partnerré, gyógyító segítővé avanzsálása és csodás utak nyíltak a lóval való együttlét mélységeinek felfedezésére. Lásd a világhírű Linda Kohanov, vagy itthon Tóth Bettina munkásságát. Bár egy tőlünk ennyire eltérő faj nyelvével kapcsolatban még van mit tanulnunk, annyit már tudunk, hogy ha egy kis mentális nyomással – melyet fizikailag a ló mozgatásában testesül meg – diszkomfortot okozunk, a ló elkezd megoldásokat keresni arra, hogy miként tudna ettől megszabadulni. A mi dolgunk, hogy az általunk elvárt helyes megoldást, viselkedést azonnal észre vegyük és komforttal jutalmazzuk, erősítsük meg. Sose felejtsük, hogy egy éber, érzékeny, zsákmányállattal van dolgunk, aki az energiatakarékos, békés kooperációt keresi. Ezért legtöbbször elegendő helyes kisugárzással, testbeszéddel a ló számára legérthetőbben kérnünk, de biztos, hogy jóval kevesebb „nyomás – diszkomfort” – tal, mint amit ragadozó „ösztöneink” sugallnak.

A lovak módszere

Ahhoz, hogy megértsük mit is kell megtanulnunk, milyen hatásgyakorlást kell leutánoznunk, hogy legalább akcentussal beszélhessük a lovak nyelvét, nézzük meg miként csinálják ők! A nyomást gyakorló egyed a legkisebb hatással, azaz energiaszintjének, kisugárzásának megváltoztatásával kezd, melyet egy számunkra alig észlelhető, rövid időtartamú apró mozdulat, vagy farok legyintés kísér. A következő egy nyak és fejmozdulat, esetleg „sunyító”, hátracsapott füljátékkal kísérve. Ezután határozott testmozdulat, sunyítással, a ló az elejével, vagy a hátuljával a másik felé fordul, mintegy jelezvén, előkészítvén a rúgást, harapást, vagy mellső lábbal való kicsapást. Ezek már kifejezetten fenyegető, „ijesztgető” jelzések, a ló rúgásra emelheti lábát, a másik felé kap, csap, de még itt sincs fizikai érintkezés, fájdalom okozás. Ezután a ló „kitámad”, egy nagyobb teret használva rámozdul a másikra, mely történhet előrefelé, harapva, csapva, vagy rátolatva, rúgásokkal kisérve, de még mindig testkontaktus nélkül. Ennek hatástalansága esetén jön a konkrét rúgás, harapás, vagy csapás, mindez energikusan. Ezek száma, nagysága és időtartama egyed és helyzetfüggő, de itt is érvényes az akció azonnali beszüntetése, amennyiben a „megtámadott” elmozdul, menekül, feladja, „megérti”.

Az emberi hatás alá vont, mesterséges ménesekben viszonylag ritka amikor két ló hosszabb, akár folyamatos harcot vív. A „megadó” egyed a „nyomástól” mielőbb elmozdul, odébb megy. Az egyéb „megadó” testbeszédet, mint az egyre lassuló jármódban, a fej és a nyak lejjebb hajtása, a száj rágása, esetleg a „nyomást gyakorlóhoz” fokozatos körívcsökkentéssel való közeledés, majd annak testbeszéd (energia) változtatása után, hozzálépés, követés, nos, ezt a természetes lókiképzők ismerik, módszereikben alkalmazzák. A leírtak fokozatosságából következik, hogy nekünk is a legkisebbtől, fokozatosan erősítve kell nyomást gyakorolnunk és a számunkra helyes reakciónál ezt azonnal beszüntetni, valamint dicsérni.

A módszer

Közelítés – távolodás (távolítás) nyomás – engedés, diszkomfort – komfort elnevezések, egyazon módszerről szólnak, bár meglehet, különböző térbeli és eszközbéli hatásgyakorlással. Írásom alaphelyzete, hogy a megfogni kívánt ló elmegy tőlünk, nem hagyja magát. Kezdjük el követni, mintha csak sétálnánk utána, attitűdünk továbbra is az legyen, hogy nem akarjuk elkapni, ne üldözzük. Ha távolabb megáll és elkezd legelni, mi is álljunk meg ahol vagyunk, majd lépjünk hátra pár lépést. Mivel itt energiánk a külvilágba való kisugárzásáról, „kirezgetéséről” beszélünk; a ló követése volt a „közelítés”, a nyomás gyakorlás, a megállás és hátralépés volt a „távolodás(távolítás)”, engedés. Ilyenkor vegyük észre a ló azonnali reakcióját, mert távolodásunkra általában felfigyel, meglehet csak legelés közben a fülével „fordul felénk”, esetleg felemeli fejét. Ezt dicsérjük hanggal, de maradjunk helyben. Ha nem történik semmi, tehát flegma marad, belefeledkezik a legelésbe, vagy tovább megy, induljunk felé és utána, most már termetesebb léptekkel, nagyobb „hajtó elánnal”. Inkább gondolattal küldjük, tehát még mindig ne akarjuk megfogni! Értsük meg: a módszerrel egy terelős – küldős, mozgásjátszmát játszunk le, melynek lényege, hogy a ló a diszkomfortból szabadulást keresve, önállóan és saját döntésből találja meg az általunk elvárt helyes megoldást, melyet megerősítünk. Tehát a fő és lényeges különbség az, hogy a gondolatainkban levő és testbeszédünkre automatikus ösztönösséggel kiülő, kivetülő „megfogás elánja” az a ló számára egy bezártságot, rabságot jelent, míg ezzel a testbeszéden alapuló mozgásjátszmával az dől el, hogy ki válik partnerként vezetővé. Ne megfogni akarjuk, hanem játszani (lejátszani ezt) vele. Ilyetén való követésünkkor a ló rengeteg jelet ad le, de bármi legyen is az, a küldés energiáját hullámoztatva, néha vegyük le róla, lassítsunk, álljunk meg és figyeljük a reakcióját. Ha újra flegma, küldjük tovább, ha viszont egyre érdeklődőbb, erre azonnal reagáljunk kis távolodással, hátrálással. Amint megáll és figyelme rajtunk marad, úgy kedveskedő hangsegítségekkel lassan – mintha vízben járnánk – kisebb íveken és tekintetünkkel sem „szúrva” induljunk felé. Ekkor a legfontosabb, hogy annyira figyeljünk az erre adott reakcióira, hogy még az újra elmozdulása előtt meg tudjunk állni és ha kell, újra hátrálni. Ez az egész egy végtelenül egyszerű, de annál fokozottabb érzékenységet, Jelenlétet megkívánó gyakorlat, mely pont ezzel tanít minket lovunkkal való egyé válásra, egymásra való ráhangolódásra. Képzeljünk magunk és a lovunk közé egy olyan energia „buborékot”, mely szorosan hozzánk ér, ránk tapad és mellyel tudunk „tolni”, de tud húzni is minket, sőt, érezhetjük általa a kapcsolat puhaságát, vagy feszültségét. Amint lovunk felfigyel ránk és felénk lép, azonnal hátráljunk kicsit. Húzzuk magunk felé a „buborékkal”. Akár sikerül lassan, meg-megállva odamenni, akár ő jön a fizikai kontaktus lehetőségéig, óvatosan, kedvesen simogassuk át, de még mindig ne akarjuk megfogni. Ezután maradjunk együtt és ne tegyünk semmit, csak legyünk. Ha láthatólag élvezi ezt, nyugodt és érdeklődő, megpróbálhatunk kérni tőle egy szabadon való követést úgy, hogy fejét, nyakát kicsit testünkkel megtolva, ívben elindulunk valamerre. Azonban ilyenkor az sem probléma, ha átsimogatásunkkal megdicsérve, ezzel a kívánt reakciót megerősítve, a nyakára tesszük a hosszú Parelli vezető és idomítószárunkat, majd fejére illesztjük a csomózott kötőféket és így megvezetve kérünk tőle követést. Egy, az egyénisége, esetleg fajtája miatt érzékeny, kissé bizalmatlan – tehát nem rontott, problémás – lovat ezzel a módszerrel „megfogni”, neki, az ezzel kapcsolatos bizalmat megtanítani igen rövid idő, hozzáértéssel maximum tíz perc. Javaslom a módszert Mestertől tanulni. Az ember által problémássá tett jószággal a megoldás több szakmaiságot, időt és türelmet igényel, de mindössze annyi különbséggel, hogy a nyomást – küldést addig növeljük, illetve tartjuk a ló számára kellemetlen szinten, míg ő a kapcsolatot keresni nem kezdi. Itt még jobban kell figyelni és lereagálni a ló kapcsolati jeleit, mivel nem cél sem a ló hajkurászása, sem „kifárasztása”. A „megfoghatatlan” ló, a módszer párszori alkalmazása után általánosan kezelhetővé válik.

Ugyanezen módszer alapján szoktathatjuk a lovat érzékeny testrészeinek érintéséhez, megfogásához, letakarásához, valamint számára ismeretlen, idegen, zavaró dolgokhoz bárhol a térben, mely folyamatokat érzéketlenítésnek hívunk. Az első esetben a „közelítést – távolítást” kezünkkel, vagy eszközökkel végezzük, míg a másodikban a térben való mozgatással, földről, vagy akár lóhátról.

Kormos Ferenc terepen sorozatának 10. része.

2021.07.16.

Fotók: Mráz Edina

 

Hozzászólások