Intenzív komplex terápiás nyári táborok

Fóton a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával

A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is táborokat szervez a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek, hogy az iskolaszünet idején is találkozhassanak kedvenc lovaikkal és játékos fejlesztő foglalkozásokon vehessenek részt.

A kép a tavalyi terápiás táborban készült

Az első tábor a „Fortissimo” zenés tábor lesz június 23-27. között, melyen 6-16 éves, látássérült, gyengénlátó, vak, halmozottan sérült gyermekek vehetnek részt. A táborban a gyermekek sok hangszerrel ismerkedhetnek meg, megszólaltathatják őket, közösen énekelnek, zenélnek.

A második tábor június 30.– július 4-ig lesz, melynek mottója: Mindenki tehetséges valamiben: „(Lovas)csillag születik”. A tábor célja, hogy minden gyermek megmutathassa azt, amiben tehetséges. Mivel a gyerekek év közben lovasterápiás folyamatban vesznek részt, a terapeuták jól ismerik őket, így tudnak segíteni nekik abban, hogy a táborban még inkább kibontakoztathassák tehetségüket egyes területeken.  A lovas foglalkozásokon kívül más területeken is, például virágkötésben, kézműves mesterségekben, énekben, mozgásban-táncban, zenében, szavalatban, mesemondásban, drámajátékban, ügyességi-gyorsasági feladatokban, vagy akár az önállóságban megmutathatják erősségeiket. A táborzáró programra színes műsorral várják a szülőket, hogy ők is láthassák, mire képesek a gyermekeik.

A harmadik tábor július 7-11-ig lesz, melynek címe: „Vándorcirkusz”. Ebben a táborban 8-16 éves, pszichés zavarokkal küzdő gyerekek, illetve fogyatékkal élő (tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, autista, hiperaktív, magatartásproblémás és figyelemzavaros) gyerekek vehetnek részt.  A tábor idején a gyerekek egy táborzáró cirkuszi előadást készítenek elő és rendeznek meg. A rendelkezésükre álló eszközökből, lehetőségekből és saját élményeik alapján kell megszervezniük a projektzáró előadást, hamisítatlan cirkuszi hangulattal.

A nyári táborsorozatot a július14-18. között megrendezésre kerülő tábor zárja, melynek mottója: „Ezt én is meg tudom csinálni”. A mindennapi élethez szükséges képességek fejlesztése. A táborban a lovakkal való foglalkozáson keresztül a gyerekek megtanulják, hogyan kell a lovakat ellátni, gondozni, mit esznek, hogyan kell az istállót takarítani, a lovak felszereléseit ápolni, a lovakat legeltetni, fürdetni, milyen a patkolás, a körmölés és az állatorvosi vizsgálat. A szakemberek szerint a motivált környezetben megszerzett ismeretek könnyebben átvihetők a sérült gyermekek mindennapi tevékenységeibe.

A szervezők remélik, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoznak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években.

Az MLTSZ munkájáról további információ olvasható a www.lovasterapia.hu weboldalon.

További információ:

Bozori Gabriella
Magyar Lovasterápia Szövetség
Tel: +36 27/539-375
Fax: +36 27/539-376
Pethő Zsófia
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
Tel: +36 1/475-7027
Mobil: +36 30 436-37-67

2014.06.19.

Hozzászólások