“Az olimpia a célom” – interjú Győr Gáborral, az idei Lovastusa magyar bajnokával

Október 11-13 között került megrendezésre az idei Lovastusa Országos Bajnokság, melynek a Bábolna Ménesbirtok adott otthont. Nem kis meglepetésre az idei versenyt Győr Gábor nyerte meg Szikrázó Szandival, azzal a lóval, aki az év első felében még bőven rehabilitációra szorult. A verseny élményeiről, a magyarországi lovaskultúráról és a jövőbeni célokról beszélgettünk az idei magyar bajnokkal.

Meséljen egy kicsit, hogyan alakult a 2019-es éve?

Aki ismer, az tudja, hogy a jelenlegi lovammal – Szikrázó Szandival – most már hatodik éve dolgozom, én ezt a lovat tavaly megoperáltattam, mert kiderült egy olyan rejtett betegsége, egy olyan anatómiai betegsége, hogy négy darab tövisnyúlvány össze volt nőve a hátán. Vagyis én ezt a 2019-es évet ennek a lónak kvázi odaadtam csak lébecolni. Úgyhogy tulajdonképpen az év első fele rehabilitációval, pihenéssel telt.

Mikor tudtak újra „munkába” állni?

Gyakorlatilag májusban kezdtem el vele csak azért elmenni versenyre, hogy egy kicsit valamit csináljon. Vagyis, hogy ne essen ki a lendületből, a versenyszezonból. A Magyar Bajnokságra is úgy mentem el vele, hogy versenyzek egy jót, ehhez képest az lett az eredménye, hogy egy magyar bajnoki címmel tértem haza.

Jelenleg milyen állapotban van a ló, Szikrázó Szandi?

Úgy gondolom, ha sikerült neki egy magyar bajnoki címet elhozni, akkor itthon bizony elérte a toppot. Egyébként szerencsére a ló az nagyon-nagyon jó állapotban van.

Mik vele a további célok?

Nos, egyértelműen a 2024-es olimpia. Erre pedig minden esély megvan, hiszen a magyar lovastársadalom kapott egy komoly támogatást az olimpiai felkészülésre, így jómagam és a lovam is esélyes lehetne az olimpiai kvalifikációra. Így most mindenképpen az a célom, hogy 2020 tavaszától nagyon komolyan, újra megpróbálok nemzetközi versenyeken indulni és igyekszem minél több minősülést szerezni, hogy csapatatban sikerüljön kijutni az olimpiára.

Miért pont csapatban?

Aki egy kicsit ebben a témában jártas, az tudja, hogy ez csak csapatban lehetséges jelenleg, egyéniben nem nagyon.

Kikkel képzelné el magát egy csapatban?

Úgy gondolom, hogy van néhány olyan lovastusás Magyarországon, akinek reális esélye volna rá, hogy a csapatban jól szerepeljen.

Tehát kvázi ez a 2020-as terv, ha jól értem?

Igen-igen, abszolút. Szeretnék minél több nemzetközi versenyen elindulni és persze a válogatott színeit képviselni. A cél, hogy még magasabb kategóriában tudjak versenyezni. Ugye a négy csillag a legmagasabb, ezt szeretném elérni, mert ezzel a lóval négy csillagon még sosem versenyeztem, csak hármon.

Mi a véleménye a magyarországi lovaskultúráról?

Először is rólam tudni kell, hogy én már nem mai generáció vagyok, így tudom milyen volt anno és milyen most a lovaskultúra Magyarországon. Az eddigi tapasztalataim és ismereteim alapján elmondhatom, hogy gyökeresen megváltozott minden az országban az évek során: sajnos már nincs akkora tisztelete a lónak, mint amekkora volt az én időmben, emellett pedig a tapasztalt öregebb lovasoknak sincs akkora tisztelet, mint annak idején.

Miért lehet ez, más a hozzáállása a mai fiataloknak a lóhoz?

Igen, abszolút, teljesen más. Én fiatal koromban rengeteg edzőtáborba jártam és ott akkora alázattal és tisztelettel néztük a nálunk idősebbeket és tapasztaltabbakat, de manapság ez már nem így működik sajnos. Az alázat és a hozzáértés hiánya az, ami jelenleg rettenetesen hiányzik a magyarországi lovaskultúrából.

Önnek jelenleg vannak tanítványai?

Nem, nem igazán foglalkozom sportolókkal. Régebben voltak tanítványaim, de sportolókkal nem szeretnék foglalkozni. Azt, aki azért jön hozzám, hogy jól érezze magát, annak nagyon szívesen segítek. Őt megtanítom nagyon biztonságosan lovagolni a cél pedig az, hogyha például vasárnap délután felül, megy egy kört a Bakonyban és úgy száll le, hogy na, igen ez egy csodálatos élmény volt, akkor az nekem egy remek visszajelzés.

Hogyan lesz valakiből profi lovas?

Nagyon jó kérdés. De a kérdés talán inkább az, hogy kit is nevezünk profi lovasnak. Hiszen azt érdemes megnézni, hogy ez mit is jelent egy laikus olvasatában. Gyakorlatilag profi lovasnak mondják azt ma Magyarországon és persze a világon bárhol, aki abból él, hogy lovagol és ezért fizetnek neki. Azt azonban tudni kell, hogy ma már egészen mások az alapok, mint például az én időmben. Persze rengeteg az ügyes és tehetséges gyerek, de sajnos sokan nem tudják ezt a sportágat finanszírozni, így a tehetség hamar elvész. Éppen ezért ma nálunk nagyon nehezen lesz valakiből profi lovas.

Mit tanácsolna a kezdő lovasoknak?

Azt mondanám, hogy kezdésnek menjen el néhány szabadidős versenyre, de nyilván ehhez az is fontos, hogy egy olyan edző mellé kerüljön, aki valóban érti is a dolgát. Sajnos ugyanis volt több olyan tanítványom is, aki egy másik edzőtől jött át hozzám, négy éve lovagolt, de konkrétan, amikor megkértem, hogy üljön fel a lóra, akkor nem tudott ügetni vele. Ám sajnos úgy gondolom, hogy ha nem történik alapjaiban változás a lovastársadalomban, úgy a jó képességű, kezdő lovasok könnyen elkallódhatnak, ez pedig végtelenül szomorú.

2019.12.16.
Gerber Petra, Lovasok.hu
Fotók: Győr Gábor
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.11.

Hozzászólások