2000 éve kőbe vésték a lóverseny szabályait

Az ókorban nem volt nagy üzlet a lóversenyzés – ez is kiderül arról a lóversenyszabályokkal televésett 2000 éves kőtábláról, amit nemrégiben találtak a régészek Törökország középső részén.

Képünk illusztráció – Grafika: Maksa Eszter, Lovasok.hu

A kőtábla, amit egy egykori lóversenypályán találtak, egy ókori zsokénak állított emlékmű része. Ilyen emlékműveket az ókori anatóliai hettiták építettek a környező hegyekben, és szent helyként tisztelték őket. A Lukuyanus nevű lovas a Római Birodalom térségben zajló terjeszkedésének korai időszakában hunyt el.

A kutatók a kőtábla segítségével várhatóan jobban megértik majd azt, hogyan tartottak ebben a térségben lóversenyeket, és hogyan zajlott a lótenyésztés.

A kőtáblán olvasható lóversenyszabályok kimondják, hogy ha egy ló elsőként érkezik a célba, akkor nem vehet részt más versenyeken, sőt a győztes ló tulajdonosának másik lova sem vehet részt másik versenyen. Ily módon lehetőséget adtak másoknak is a győzelemre.

A felfedezés azért is hatalmas jelentőségű, mert ismertek ugyan ókori források, melyek megemlítik a lóversenyeket, de olyat eddig nem találtak, amely a szabályok leírását tartalmazná. Így ez a kőtábla a lóversenyszabályok leírásának egyik legrégebbi emléke.

2016.05.10. Forrás: MTI
Frissítve: 2022.07.25.

Hozzászólások