Thury Zoltán – Lovak
I. rész
Gyéreséknél közönséges vasárnap délelőtt volt. Nem vártak senkit. Csendes, hangtalan volt az udvar, egy-egy ember mozgott rajta néha, mikor a ház előtti gyepágyakat öntözni kezdte a kertész s az istállókból elővezettek egy-egy lovat a kuthoz. Hátulról, a szérüs kertből tompa puffogás hallatszott elő s ott, a honnan a hang jött, aranyos könnyü polyva felleg libegett a levegőben. Egy-két részes csépelt, olyan szegény emberek, a kik nem várhatják be a nagy masinát. Mikor lenn az utcza végén harmadszor is harangoztak a templomban, a tágas veranda lépcsőin lefelé elindult a nagyságos asszony a maga rendes vasárnapi utjára.
Kicsi, félénk, amolyan gyermekforma jószág volt a nagyságos asszony, a széltől is féltette az ember, nehogy valami erősebb rohanás ketté törje derékban s aztán elvigye, hogy ne maradjon belőle semmi. Vele mentek a cselédek is és a mig végigmentek az udvaron, a konyhaajtóból szájtátva bámult utánuk a fehérkötényes, fehérsapkás szakács, aki éppen valami czifra madárról kopasztotta le a sok fényes, aranyos tollat. Közben megint visítani kezdett a kut csövében a szivattyú, vedrekkel rakták körül az istállófiuk a kerekre szabott pázsitot a kut körül s az istálló tornyában, a minek olyan szép bádogfedele volt, mint a templomnak, megszólalt egy kis csengettyü, olyanforma, mint a mi a nagy harang mellett van az unitáriusoknál.
Lassu sorjában kifelé lépdeltek az ajtókon a lovak. Csupa gyönyörü nagy állat, tipus mindenik a maga formájában. Kicsi fejü, nyulánk, hosszu testü, agár formáju paripák jöttek előbb, aztán alacsonyabb, tömzsi kanczák, kicsi fejjel, temperamentumos, ideges állatok, nyerítve, ficzánkolva, aztán magas, nagyon finom testü lovak, a melyeknek járás közben reszketett a lábuk s füleik, megijedtek még arra is, ha jobban összeharapták a zablát, aztán olyan erőszakos dögök, a melyeket két ficzkó vezetett végig az uton, belekapaszkodva a szijjakba. Ezek voltak a legszebbek. Némelyik két lábra állott, ha csak hozzáért valamelyik legény, félre ugrott, hogy földre rántotta volna a lovászokat, ha inkább nem engednek, arra ment amerre ő akart s nem oda, ahova vezették, ha megrántották szájában a zablát, fölugrott és nyihogott, igazi vadak. Leghátul pedig egy kis fehér lovacskát vezetett elő egy gyerek s hosszu sorban, egyesével a széles kerti uton megindult a sok ló meg a sok cseléd a kut felé.
Mikor már már kigabalyodott a csavaros gruppok közül az egész, kijött Gyéres is a házból. Utána ballagott egy hosszu fiatal ember is, a kis urfi tanitója s belesüppedt egy nagy puha székbe a verenda korlátja mellett. Amolyan szegény diák forma fiu volt, a ki minden iránt érdeklődik, ha muszáj, de legjobban szereti a csendet. Gyéres kihajolt a korláton s tágra nyitott szemekkel, mint valami gondos kasznár, vizsgálni kezdte a lovakat. Nem szólott egy szót se, pedig lett volna mondani valója. Ez meglátszott az arczán, meg mozdulatain, a mint néha félrekapta a fejét s a tanitóra pillantott. Ilyenkor azonban elkedvetlenedett, kapkodta a nézését ide-oda, nyugtalankodott s az olyan embernek a kellemetlensége látszott meg rajta, a ki valami fontos mondandójához publikumot keres és senki sincs körülötte, a ki megértse. Egyszer hosszasabban nézett a tanitóra s erre az fölugrott a székről.
– Parancsol nagyságos ur.
– Nem, nem, semmi. Maga nem érti. Ha maga konyítana a lóhoz, urrá tenném. Próbálja meg, tanuljon bele…
– Bajos az, nagyságos ur…
– Bajos, persze, hogy az… Hirtelen a kut felé meredt a szeme és retteneteset kiáltott.
– Tódor! Te bitang! Jobbra, jobbra! – Megint a diván felé fordult s most már dühös volt nagyon. – A Czézár majd agyonrugta Menelaust. Rongy paraszt, ugy czibálja a ló, a hogy akarja. – Megint kifelé nézett s ujra rákiabált a legényre. – Marha! Bolondulj meg! Tovább, ha mondom! – S egyszerre a nélkül hogy valami átmenetet talált volna a dühből idáig, lelkesedni kezdett.
– Most nézze, most. A feketét… Ni, hogy vezeti a lovászt. Több esze van, mint annak a baromnak, azt mondhatom. Megállott s ugy bámulta a lovat, a mely akkorra már szétugrott a többi közt s két lábra ágaskodva nyerített föl a tornáczra. A formáit nézze, a csipőjét, meg a lábát, hát a hogy ideszól, nem ész az, nem?…
A diák visszasüppedt a székbe s azt mondta, hogy: de igen, igen, szép, gyönyörü állat.
– Bolond maga! Ha embert akarok látni ezen a vidéken, akkor a lovat nézem. Az individuum, karakter, tiszta egész. Csupa nemesség. Az akar, az parancsol, az hasonlít hozzám, aki ur vagyok. Csak nem akarja melléjük állítani ezeket ni. Csupa hülye, én mondom magának. Maga se jobb náluk. Az ember csak ember, de a ló… maga ezt nem érti. Nekem itt köröskörül van egy csomó földem. Csak egyszer láttam volna, hogy a paraszt felesel velem, ha én azt mondom, hogy igy legyen, vagy ugy, megbecsülném az embert. A ló folyton opponál. Vérbelit kell venni belőle, a milyen ez vagy az s aztán látom, hogy mi az akarat. Ha ráülök, földhöz akar csapni, azt mondja, nem vagy olyan ur, hogy megnyergelj, ha beleütöm a sarkantyut, fölugrik az égig. Látja, olyan bolondok maguk mind, hogy a lóról ugy beszélnek: állat, négylábu, esze sincs. Én tudom, hogy magukat sarkantyuzom, ütöm, rugom, a mikor nekem tetszik s egyszer se nyerítettek ellenem, hát maguk-e az emberek, vagy a ló?
Valósággal önkivületben kitárta a karjait, mintha magához akarta volna ölelni az istállókat is.
– Drágáim…
Thury Zoltán – Lovak II. rész >>
Thury Zoltán – Lovak III. rész >>
Forrás: http://hu.wikisource.org/wiki/Kezd%C5%91lap
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva
Az ugrásváltás előkészítése:
Segítségek az ugrásváltáshoz balról jobbra:
Fordította: Jenna2
A tenyésztés alapjául Schweiken pónit vettek. A tenyésztéssel tulajdonképpen fogatlovakat szerettek volna kitenyészteni. Végül keresztezték a fajtát Angol telivérrel, és Arab lóval, melyek a méretet növelték, és javítottak a sebességen, és a mozgáson.
Jellemző tulajdonságok: Feje nehéz, profilja egyenesvonalú, pofacsontja kiugró, szeme és füle kicsi. Nyaka izmos, rövid és széles. Hátvonala rövid és egyenes, háta széles és izmos, mellkasa széles, válla izmos és szabályos alakú.
Fajta jellemzői
Mi történik egyszer velünk?
Tegnap nagytakarítás volt nálunk. Ilyenkor sietve hagyom ott a lakást, és korán elmegyek, mert úgy érzem magam, mintha árverésre készülnénk. Éppen a kalapom akarom feltenni az előszobában, amikor fiam rohan be, megbotlik a küszöbben, és az előszoba sima kövén úgy vágódik el, mint a béka. Egy pillanatig nézem. Csúnyán megütötte magát, szinte elnyúlik, aztán felteszem a kalapom és megkérdezem:
Peterson, aki a Fekete szépségben és a Suttogóban is dolgozott, ezúttal is lelkiismeretesen végezte munkáját. A négylábú főszereplő kivalásztása három hónapjába telt, és további három hónapot töltött a színészek “kiképzésével”.