Kezdőlap Blog Oldal 77

Gypsy Vanner – Tinker póni – Irish Tinker

Gypsy Vanner – Tinker póni – Irish Tinker

 

A fajta eredete és története

A szerelmi kapcsolat a romák és a lovaik között egy legenda. Ezt a nagyon speciális lovat fél századdal ezelőtt alakították ki. A Fríz, a Shire, a Clydesdale és a Dales póni keveredésével keletkezett. Ezek a fajták csodálatos egyéniséget adtak ennek a hidegvérű lónak.

A fajta jellemzői

A tökéletes kocsiló erős, intelligens, tanulékony/engedelmes, izmos, színes és rendkívül kitartó. Értelmesség és kedvesség, ez a Gypsy Vanner ló. Egy egészséges lovat könnyű eltartani, mellesleg az idegenforgalomban is hasznát veszik.

Ez a fajta közepes méretű, 142-154 cm magas. A rövid nyaka és háta erőt ad a húzáshoz, a romák ezért is szeretik, mert képes a “házukat” elhúzni. A dús sörény, farok és bokaszőr csodálatos látványt ad ennek az állatnak. Tarkánfoltos (fekete és fehér – Piebald) és fehértarka (barna és fehér – Skewbald) a leggyakoribb szín. Ugyanakkor az összes szín elfogadott.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.11.
Fotók: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Frederiksborgi

Frederiksborgi

 

A fajta eredete és története

Ez a szép megjelenésű hátasló Dániából származik, a XVI. századból. Régen katonalovaknak használták. A fajta tulajdonképpen már 1562-től létezik.

A fajta kialakulására a Spanyol ló volt nagy hatással. Tulajdonképpen a Spanyol lótol örökölte az eleganciát is. Ugyanakkor a Spanyol lovat nápolyi lovakkal keresztezték, majd Angol félvérekkel. Állománya csökkeni kezdett, eredeti típusa majdnem ki is halt. Végül az igáslovak iránti igény csökkent, átalakult hátaslóvá. Így a Frederiksborgi lassan elveszítette erősebb jellegét, egyre inkább keresztezték Angol telivér lovakkal, így alakult ki a mai Frederiksborgi. Úgy tartják, hogy a Frederiksborgi létrejöttében Norfolk ügetőt is használtak. A Frederiksborgit más fajták javítására is használták.

A fajta jellemzői

Feje elegáns, kicsi, a nyak rövid, magasan illesztett. A mar nem kifejezett, lapockája meredek. Háta hosszú, a far nagy, végtagjai erősek, patái szintén erősek és kicsik.

Marmagassága 160 cm körüli, jellemző színe a sárga. A fajtát kocsilónak is sokan használják.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.11.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Cob

Cob

 

A fajta eredete és története

Hazája Írország, Anglia, és eredete a XVIII-XIX. századra tehető. Túlajdonképpen ő nem melegvérű, vagy hidegvérű csoportba sorolható, se nem póniba, hanem ő egy “típus” de melegvérű jellegű. Nem önálló fajta, de felismerhető a külleméről.

A tenyésztésére nincs sok pontos adat, de feltehetőleg a fajta az Irish Draught keresztezésével alakult ki. Ugyanakkor lehetséges a Welsh cob, telivér, Cleveland bay, és más hidegvérű lovak keresztezése is.

A fajta jellemzői

Sörényét előszeretettel nyírják, mivel így mutatósabb, és sportos alakot ad.

Fülei kicsik, szemei kifejezőek. Nyaka rövid, erős, lapockái jól dőltek, mellkasa mély, a far erős, végtagjai erősek, jól izmoltak, ízületei laposak. Természete igen nyugodt.

Marmagassága 155-160 cm, bármilyen színben előfordulhat. Hátasló és fogatló.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.11.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Belorusz fogatló – Byelorussian Harness Horse – White Russian Coach

Belorusz fogatló – Byelorussian Harness Horse – White Russian Coach

 

A fajta eredete és története

A Belorusz fogatló fajta az őshonos észak-erdei típusú fajtákból eredeztethető, Dole (Norvégiából), Ardennes és Brabanti fajtákkal keresztezve. A Dole hatás volt a legerősebb.

Hosszú idő alatt a tenyésztők sok generációt sokféleképpen keresztezve érték el, hogy egy fajta leginkább megfeleljen a fehéroroszországi mezőgazdaság elvárásainak. A fajta kitűnően alkalmazkodott a rossz minőségű (mocsaras, homokos) erdős területek megműveléséhez. A fajtát tej-, és hústermelésre is lehet alkalmazni.

Két típus, a nagy és a közepes elkülönül a fajtán belül. 6 nagy tenyésztési vonal, és négy kanca-család van. A legfontosabb tenyésztő központok a Zarech’e-i ménestelep, és a Pobeda állami farm ménestelepe Fehéroroszországban.

1980 január elsején 93040 Belorusz fogatlovat számoltak meg, ebből 27560 fajtatiszta.

A fajta jellemzői

Közepes méretű ló, az igáslovak sajátosságaival. A feje nem nagy, a homloka széles, a nyaka igen izmos és közepesen hosszú, a marja közepesen magas és hosszú, a háta hosszú, sima és gyakran egy kissé hajlott, a fara széles, kerek és izmos, a mellkasa széles és mély. A lábai ügyesek. A sörénye és a farka sűrű de a bokaszőre rövid. A mén méretei (cm-ben): marmagasság: 153, övméret: 184, szárkörméret: 21,5. Testsúlya 540 kg. A kanca értékei rendre 150, 183, és 21 cm. A kancák testsúlya 490-500 kg. A színük lehet sötétbarna, pej, gesztenye és világospej.

Habár a Belorusz fogatló később kezd el fejlődni, 6-7 hónapos korukra a csikókat elválasztják az anyjuktól, és eddigre elérik a 170-190 kg-os testsúlyt is. A fajta termékeny és sokáig is él. A kancák gyakran termékenyek még 26 éves korukban is.

 

Fordította: Tyr
Frissítve: 2023.04.11.
Fotók: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Shagya-arab

Shagya-arab

 

A fajta eredete és története

A Shagya arab Magyarország fajtáinak egyike. Ezt a fajtát nagy becsben tartják mind a magyarok, mind a külföldiek. Kiváló hátasló, híres a minőségéről. Arab jellegű és a XIX. századból származik. Sokan összetévesztik a Shagya arabot az Arab telivérrel. Pedig azért van különbség.

A tenyésztés célja eredetileg egy katonaló létrehozása volt. A Bábolnai Ménest 1789-ben alapították. 1816 után a tenyésztési előírások megkomolyodtak a Shagya-val szemben, meghatározták a tenyészcélt, miszerint a kancákat csak keleti vérű mének fedezhetik. Így a fajta magas arab vérhányaddal rendelkezik. Így természetesen a fajta kialakulásában a legnagyobb szerepet az Arab ló kapta, erről is kapta a nevét (Arab). Az Arab Ló Tenyésztőinek Szövetsége 1972-ben alakult. A fajtát önálló fajtaként csak 1978-ban ismerték el. Egyébként, hogy visszatérjük a fajta kialakulására, három fajtát kell az Arab telivéren kívül megemlítenünk, amelyek hozzájárultak a Shagya-arab fajtához. Ez a spanyol, a magyar, és az angol telivér. Shagya a fajta alapítóménjének a neve. Bábolnára 1836-ban érkezett Szíriából, 160 cm-es, szürke mén volt.

A fajta jellemzői

Tömegesebb mint az Arab telivér, a marja is kifejezettebb, és a lapockája is dőltebb. A fej gyönyörű, barátságos és előkelő, széles homlokkal, kifejező szemekkel. A fülek kicsik, a nyak magasan illesztett, nem túl hosszú. A hát középhosszú, olykor rövid, az ágyék tökéletes. A far terjedelmes, a hátsó végtagok szabályosak, az ízületek szárazok, a paták szabályosak. Farka magasan tűzött. Energikus, gyors, vágtája kerek.

Marmagassága 160 cm körüli, szárkörmérete 19-20 cm. Bármilyen színben előfordul, de a leggyakoribb a szürke, pej és a fekete.

Hátaslónak kiváló, de fogatlónak, kocsilónak is alkalmas. Találkozhatunk a fajtával díjugratásokon és díjlovaglásokon is. Élénk vérmérsekletű, de szelíd és tanulékony.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.11.
Fotók: Canva

Lipicai

Lipicai

 

A fajta eredete és története

A Lipicai ló melegvérű és már a XVI. századtól létezik. Lipicai lovakkal leginkább a Bécsi Spanyol Lovasiskolában találkozhatunk. Tenyésztése nemcsak nálunk, Magyarországon folyik, hanem máshol is, ahol saját típusok alakultak ki a Lipicain belül. A Lipicai lovakat főként a királyi udvarnak szánták.

A Lipicai spanyol-génhányadú ló, a tenyésztésben legnagyobb részt a Spanyol ló volt hatással. A fajta a nevét Lipica méneséről kapta, melyet 1580-ban hoztak létre. A fajtába került Arab génhányad is.

A fajta jellemzői

Kicsit tömegesebb, mint egy átlagos melegvérű. Nemcsak hátasként állja meg helyét, de nagyon sokszor fogják be fogatba, ahol szintén kiválóan állja a sarat. A fejen látszik az arab hatás, bár kissé kosfej jellegű. A nyaka izmos de rövid, a mar nem kifejezett, háta nem túl hosszú, fara széles, végtagjai rövidek, de erősek és a pata is kemény.

Marmagassága 155-170 cm közé esik, színe leggyakrabban a szürke, de előfordul pej és fekete színben is.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.11.
Fotók: Canva

Hucul

Hucul

 

A fajta eredete és története

A Kárpátok „kis” pónija, melynek származási helyéről sokaknak megoszlik a véleménye. Egyesek magyar fajtának vélik, de ha más nemzetiségűeket kérdezünk, mást mondanak. Így talán az a legjobb, ha megmarad bennünk a Kárpátok elnevezés, mert ami biztos, az az, hogy a Kárpátokban él. Melegvérű póni, de már a jégkorszak előtti időkből származik.

Kialakulására a Tarpán ló lehetett a legnagyobb hatással, illetve a Tarpán volt a kiindulási állomány. Úgy vélik, hogy a Tarpánt keleti vérvonalú lovak kísérték valamikor.

A fajta jellemzői

Munkalónak tartják, fogat- és málháslónak. Nevét egy népcsoportról kapta. Helyét kiválóan megállja a hegyes területeken, utakon, dombokon. Igénytelen fajta, a hidegben is megállja a helyét, ugyanakkor erős és tanulékony kis póni.

A fej nemes, közepes méretű, a nyak széles, közepesen hosszú, a mar lapos, a hát hosszú, a törzs rövid, a farok mélyen tűzött, ugyanakkor a farok és a sörény dús. Mellkasa mély, lábai erősek, ugyanez jellemzi a patát is.

Marmagassága 135 cm körüli, színe a pej, tarka és a fakó.

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.12.
Fotó: Canva

Szegény Gélyi János lovai (Mikszáth Kálmán – A jó palócok)

Szegény Gélyi János lovai 
Mikszáth Kálmán – A jó palócok

Előbb a Bokros aranyszőrű nyakát csinosítja ki bent az istállóban a gazda tengeri-haraszt pántlikával, majd a Tündér éjfekete sörényét fonja be, azután sorba a többiét.

Megérti a négy okos állat a parádét… a csörgőket is a kantárhoz kapcsolják… éppen mint tavaly ilyenkor, mikor a szép özvegy molnárnét, Vér Klárát hozták a házhoz, s olyan kevélyen hányják-vetik a nyakukat, mintha a vicispán hátaslova volna valamennyi…
De ha volnának bár magáé a nádorispányé, hogy aranyrácsból etetnék rózsa levelével, ezüstvályúból itatnák a gózoni szent kút vizével, mégsem lehetne olyan jó dolguk, mint a Gélyi János keze alatt.

Maga nevelése mind a négy, a szemei előtt nőttek fel ilyen gyönyörűségnek, ő gondozta, fésülte őket éber szeretettel, megmosta a zabot, de meg is rostálta, mielőtt od’adta volna, kiszedte a szénából, sarjúból, ami nem jó ízű, takargatta őket télen meleg pokróccal, nyáron megúsztatta, kiscsikó-korukban meg is csókolgatta.

Most már nem csókolja, mióta menyecske került a házhoz, mégpedig az a bizonyos, a régi szerető, mert másé volt már egyszer, kétszer lett édessé…

Most már nem csókolja, de azért él-hal értük most is, és nem adná négy lovát tizenhat csoltói, bodoki ménesért.

Pedig ha van valami nagy dolog a világon, mind morzsa csak a Csoltó, Bodok dicsőségéhez mérve. Kilenc vármegyében tudják, ötvenkettőben mesélik a lovak szép növését, vékony lábaikat, módos csípőiket, gyönyörű nyakukat.

Ahol egy nagy úr van, Csoltóra, Bodokra jön négyest válogatni a parasztoktól, és bizony megesik ilyenkor… legalább az öreg Csillom Pál megmondta egykor a belédi grófnak, mikor nősült, hogy de bizony abból a házasságból semmi sem lesz tavaszig, mert az én kiscsikóm még fiatal, és a Péri Jánoséra is korán volna a hám; egyebütt a világon pedig nincs ilyen ló.
…Bezzeg van már most, elleste a tudományukat Gélyi János, s olyanná nevelte ezt a négy csikót, hogy mikor végigröpülnek Csoltón, Bodokon, kiszalad a falu a csodájára, s elsápadnak az emberek az irigységtől.

…Ahogy befonta a sörényüket, felrakta rájuk a szerszámot. Úgy be volt csomózva az egyik hámistráng, hogy alig bírta kioldani. A négy tüzes csődör nyugtalanul rakosgatta szép, karcsú lábait, s csapkodott a farkával ide-oda.

Az istálló ajtaja ki volt nyitva, s szép pirospozsgás menyecske jelent meg benne – de nem vette észre Gélyi Jánost: a Ráró nyaka és a szénatartó eltakarta. János se vette észre az asszonyt, de nemsokára hallotta suttogó hangját odakünn… szaggatott szavakat, amelyeknek értelme is alig volt, mire hozzá értek. Vajon kivel beszélget?

– “Mondja meg neki, a lagziba én is elmegyek, de aztán… nem tudom még, mi lesz…” – Ez a Klári szava volt, tisztán hallotta. Aztán egy cserepes, nyöszörgő, köhécseléstől kísért hang felelt, ki tudja, mit, nem lehetett megérteni. Hanem a Klári suttogását ismét megértette.

– “Két mályvarózsa lesz a mellemen, legyen ott… legyen a kenderáztatóknál.” – János kiejtette kezéből a Ráró kantárját, nagyot csördült a dobogón a sok karika meg a zabla, de nem hallotta… nem azt hallgatta.

– “Ha a piros rózsát ejtem ki a kezemből az útra, akkor maradjon, ha a fehéret, akkor jöjjön.”

Gélyi János alig bírta felszerszámozni a negyedik lovat, elszorult a szíve, megzsibbadt a keze, mindent visszájárul tett. Sötét sejtelem nehezedett a szívére. Hallotta ő már valaha ezt a szelíd hangot ilyennek! Eh, bolondság! A szavak is megijesszék? Aminek teste nincs, annak az árnyékát lássa? Fekete gyanúnak fehér ágyat bontson? Nyugodtan vezette ki a felszerszámozott lovakat megitatni. Klári éppen akkor kísért ki a kapun egy töpörödött öregasszonyt.

– Ki volt az az ördögök nagyanyja? – kérdé a fiatal gazda féltréfásan.

– Vőnekiné, a templomsorról.

– Mit keres nálad az a boszorkány?

– Egy kis élesztőt kért szegény.

– Hüm! Hát kenyeret dagaszt őkigyelme?… No de most már siess felkészülni, Klári! Mindjárt indulunk. – A könnyű szekér már ki volt húzva a színből, s megkenve állt az udvaron, egy perc alatt be volt fogva. Felültek. János meglegyintette az ostort a négy tüzes állat fölött, s azok prüszkölve, ziháló orrlyukkal, aprózó táncban indultak ki az udvarból. Végigtekintett rajtuk, s amint elnézte azt a négy formás főt, mely hol a szügybe vágódik, hol fölhajlik nagy kényesen, a rézkarikák a szerszámon, amint csillognak, tündökölnek, a cifra sallang hogy körülröpködi nyúlánk derekukat, és az acélpatkó, amint meg akarja lábuk alatt gyújtani az anyaföldet, szíve megdagad örömében. De jó is, hogy oda nem adta a négy lovat senkinek, pedig hányszor kérték. Csak nemrég is négyezer forintot rakott össze Bodok, Csoltó, hogy megvegyék, és agyonüssék a határon. Hadd vesszen magva a különb fajnak!

De a lovakról egyszerre leesett a tekintete a felesége szép piros arcára, hófehér keblére, hófehér keblén a két mályvarózsára, pirosra, fehérre. Megmondta… így mondta.

Kieresztette az ostort Gélyi János, röpült a négy ló, ágaskodott a gyeplős és az ostorhegyes, a szépasszony rózsás tenyeréből ernyőt csinált hamis szemeinek, merengve nézte a vidéket, s ő is röpült.

– Nem is hittem, János, hogy elviszel, tudom, hogy nem szívesen teszed… mert még a rossz nyelvek nem teltek be velem, aztán meg… – Megvárta Vér Klári, hogy az ura szóljon, kérdezzen, de az is a vidéket bámulta, a szaladó réteket, a közeledő kenderáztatókat, melyek úgy csillogtak zöldes vizükkel, mint valami gúnyos szemek, s messzebb a hegyszakadékokat, ezeket az öblös, nyitott koporsókat.

– Aztán meg azt gondoltam, hogy mivel a holnapi vásárra készültél, a Csillomék lakodalmáról egyenesen oda indulsz. – Még erre sem felelt Gélyi János. Csak hadd jöjjön még közelebb az az asszony a töviseivel.

– Ej, beh kényes lett kend! Beszélni is restell. Hogy lesz hát, hadd hallom? Itthagysz-e azalatt, vagy magaddal viszel?

– Otthagylak – mondá kelletlenül. – Úgyis három napig tart a lagzi.

A kenderáztatóhoz értek. A dűlőúton ott mendegélt Csipke Sándor a tulipántos szűrében, az ünneplő kalapjával, s úgy tett, mintha csak véletlenül fordulna meg a kocsirobogásra – pedig azt még a föld is megérzi, ha a Gélyi János négy híres lova jön. De mit most a lovak!… A felesége arcát fürkészi. Ni, hogy csillog a szeme, ni, hogy odanézett a nyalka legényre, epedőn, lopva, hosszan vetette rá édes tekintetét. …S jaj, kiesett kezéből, nincs többé mellén a fehér mályvarózsa.

Ereszté a gyeplőt ellankadó keze mindig jobban, jobban… mint a siető szél, ha felhőket vinne, vágtatnak szilajon Gélyi paripái; nem is paripák már, a szörnyű sebesség összegyúrja őket egy fekete szárnnyá, amely röpül… röpül… Nem is szárny az, de a megvadult halál!

– Irgalom, segítség! Ó, tartsd azt a gyeplőt! – sikolt fel Vér Klári. – Itt a hegyszakadék, jaj, ott is egy örvény!…

– Verjen meg az isten; de meg is fog verni!

– Ó, tartsd azt a gyeplőt, édes uram, férjem! – Tartotta is, de csak míg kioldta rajta a bogot. Csettentett a szájával, s egy lóriasztó szisszentést hallatott:

– Gyi Tündér! Ráró!

Aztán odahajította két kibontott gyeplőszárát a Bokros és Villám nyaka közé…

Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Szardíniai ló

Szardíniai ló

 

A fajta eredete és története

Melegvérű lóról van szó, melynek hazája Olaszország, Szardínia. Eredete a XVI. századra nyúlik vissza.

Ha minden igaz, a fajta Berber és Arab fajták keresztezésének köszönheti mivoltát. Ugyanakkor a tenyésztésbe került Andalúz fajta is, de az alapot a Berber és az Arab nyújtotta. A tenyésztés 1720-ra lankadt, 1902-ben pedig megpróbálták a fajtát helyreállítani Arab ménekkel.

A fajta jellemzői

A fajta nemes, értelmes és jól ugrik.

A tenyésztés során többször találkozott Arab vérvonallal, ezért a legtöbbet tőle örökölte. A fej egyenes, nyaka arányos, lapockája dőlt és hosszú. A mar kifejezett, mellkasmélység megfelelő. Szárai hosszúak, a hátsó végtagok nem szimmetrikusak.

Marmagassága 160 cm körüli. Pej és sötétpej színben találhatóak meg, hátaslónak hasznosítják.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.13.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Modern és hagyományos: Napjaink vitája a lókiképzésről

Modern és hagyományos

Napjaink vitája a lókiképzésről

 

Napjainkban vita zajlik a lókiképzés modern és hagyományos megközelítéséről. A polémia nem véletlen, ugyanis a lókiképzés története a 20. században alapvető fordulatot vett.

Az igények

Az előző évezredekben a lókiképzés legfontosabb célja a katonai szempontok érvényesítése volt. Ez a múlt évszázad elején megváltozott: a lovak harcászati használata háttérbe szorult a katonai technika robbanásszerű fejlődésével. Ugyanez áll a lovak polgári használatára is. A lovak elvesztették jelentőségüket a közlekedés és a gazdaság (például a mezőgazdaság) területén.

Sokan azt mondják, hogy ha a második világháború után nem lett volna annyi lószerető fiatal Európában, akkor kontinensünkről már kipusztult volna a ló. A lovaglás szabadidős tevékenységgé, sporttá vált. Ennek megfelelően a kiképzés céljai is alapvetően változtak és ez lényegileg alakította át a kiképzés módszereit. Míg a hagyományos megközelítésben az együttműködési készség és a hosszú használati élettartam állt a kiképzés fókuszában, addig mára – különösen az európai versenysportban – a teljesítmény végsőkig való fokozása, a látvány az, ami a kiképzés legfőbb célját jelenti.

Azonban ezek csak prioritások. Nincs ilyen, vagy olyan lókiképzés, csak jó és rossz. Egy évszázaddal ezelőtt ugyanez a vita zajlott hazánkban. Akkor is a modernisták és a klasszikusok vetették össze módszereiket. A kor legelismertebb lovasa Joszipovich Zsigmond volt, aki olyan mesterien lovagolt, kiképzési módszerei, lovaglási stílusa olyan vitán felül álló volt, hogy mindkét tábor rá hivatkozott, mint ideára.

Nagyon tanulságos, amit az Irányelvek ír a hagyományos és modern stílus kérdéskörében. A szöveg annyi kritikát azért érdemel, hogy annak német szerzői elfogultak, az idézetben a porosz lovaskultúrára történő utalások helyén (Poroszország, frigyesi lovasság, stb.) a magyar huszárságra és a magyar lovaskultúrára kell gondolnunk, mint a 18. század élenjáró katonai technológiájára. De ez a szöveg lényegén nem változtat!

„Míg Newcastle és Guériniére korának szemére vethetjük, hogy a magasiskolát többé vagy kevésbé öncélúan művelték és csak kismértékben fejlesztették a gyakorlati terep- és katonai lovaglást, addig Poroszországban a 18. század közepe körül olyan irányú fejlődés indult meg, ami a művészetet a kontinensen a campagne-lovaglással gazdagította.” (Ugye itt mindenkinek az örkénytábori lovaskultúra jut az eszébe? – Dr. Gőblyös István)

Ez az egészséges fejlődés azonban csak fokozatosan haladt előre és Németországban (Rosenberg) és Franciaországban  (d’Aure) csak jó száz évvel később vált a lovas világ közkincsévé.

Campagne

Mi is a campagne ló? Ma military-lónak nevezhetjük. Olyan ló, amit átengedővé tett az idomító munka, terepbiztossá a nevelés és ezáltal lehetővé teszi lovasa számára, hogy célját toronyiránt, akadályokon át, a legrövidebb úton, gyorsan, biztosan és erejével takarékoskodva elérhesse.

Ilyen lovat igényelt a csatát eldöntő lovasság. Ilyenek használatát rendelte el II. Frigyes (a magyar huszárság mintájára – Dr. Gőblyös István) és ezt valósították meg tábornokai, mindenekelőtt a zseniális Frederich Wilhelm von Seydliz (1721-1773). Néhány év alatt sikerült neki, hogy a nagy király seregeit az új taktika tökéletes eszközévé tegye.

A ló három tulajdonságát kellett kifejleszteni és gyakorolni:

  • gyorsaságát – rohamkor, melyet teljes iramban lovagoltak,
  • fordulékony engedelmességét, hogy zárt rendben való gyakorlatkor a lovas kezében maradjon és az egyedi harcban a király szavai szerint „egy tányér nagyságú helyen” táncolhasson és végül
  • terepbiztosságát, hogy szükség esetén kerítést és árkot habozás nélkül ugorjon.

Ez a három döntő tulajdonság jellemzi a campagne-lovaglást, ami most az iskolalovaglással párhuzamosan, annak alapelvein fejlődött ki.

Sajnos csak egy évszázad múlva következett be a két terület tartós, súrlódástól mentes, egymást kölcsönösen termékenyítő egymás mellett élése. “Egyelőre – eltekintve a frigyesi lovasságtól – az iskola és campagne-lovaglás ellenséges testvérek maradtak…” (Az utolsó előtti mondattal az Irányelvek valószínűleg téved! – Dr. Gőblyös István)

Lejjebb a szöveg így folytatódik:

„A francia lovasok tábora kétfelé szakadt. Egyfelől gyakran maradi, a külső formákhoz ragadt, lényegétől megfosztott „akadémikus művészet”, másfelől szabályozatlan, minden elméleti alapot nélkülöző, erdőn-mezőn lovaglás (anglománia). Ez megakadályozott minden egészséges fejlődést.

Ha valaki a modern és hagyományos lókiképzési megközelítés vitáját nézi önmagában és valamelyik oldalra áll, az nem érti meg nemzeti hagyományainkat! Ízlése persze mindenkinek lehet, szíve persze húzhat erre vagy arra! Azonban azt meg kell érteni, hogy az európai haditechnika a 18. században vette át a magyar könnyűlovasság haditechnikáját. Ez a technika, bár európai jelenlétünk kezdeteitől jellemzője volt harcászatunknak, véglegesen a török-magyar háborúban érlelődött ki. A porosz lókiképzés a nagytömegű könnyűlovasság terepen is magabiztosan mozgó arcát vette át, mint campagne-lovaglás. (Ezért helyes az Irányelvek megjegyzése, hogy a campagne-lovaglás kultúra nélküli változatát anglomániának titulálja!)

De a párviadalok lova, a magasiskolai képzettséggel rendelkező ló szintén a magyar lovaskultúra része volt! Hogy mással ne példázzam: a huszár minden ábrázoláson iskolajármódban szerepel!

A magyar lovaskultúra ezért kétarcú, a magyar lovaskultúra az úgynevezett modern és hagyományos lókiképzési megközelítést ötvözi! A magyar ló kiképzése mindig is eljutott a magasiskoláig, de nem öncélúan, akadémikusan művelte, hanem a párviadalok gyakorlati szempontjából, alapképzettségében pedig képes volt terepakadályok leküzdésére!

 

2013.08.29.
Forrás: Zabla&Kengyel Blog
Frissítve: 2023.07.17.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés