Kezdőlap Blog Oldal 76

Költözik a kincs

Költözik a kincs

 

Kőröshegy-Marócpusztáról Szilvásváradra költöztetik a gidrán ménest. Ez a döntés született a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (FVM) – a szakma megkérdezése nélkül, ellenükre, állította Jónás Sándor, a marócpusztai gidrán ménes vezetője.

– Így csak egy nem kellően átgondolt diktátumnak tekinthetjük a még oly jó szándékú döntést is, mely nem vesz figyelembe egy sor problémát. Az a szomorú tapasztalat: egy ilyen költöztetés a genetikai érték elkallódásával, az állományok elvesztésével jár.

A gidránt a parlament 2004-ben a védett nemzeti kincsek közé sorolta. A marócpusztai ménes szervezetileg idén január óta tartozik a szilvásváradi Állami Ménesgazdasághoz.
Jónás Sándor szerint az FVM éppen ezzel tette könnyebbé, hogy újjáépíthessék az utolsó történelmi magyar lófajtát. – Nem győzték meg a szakmát a döntéshozók, hogy a gidrán jobb helyzetbe kerül Szilvásváradon.

Aggódunk, mert egy lelkes kis csapat több, mint egy évtizedes munkájával éppen mostanra a gidrán az egyik legkeresettebb, legpiacképesebb, nemzetközi szinten legismertebb magyar lóvá lépett elő, és félünk, hogy törést szenved ez a fejlődés.

A gidrán ma az egyetlen lófajta hazánkban, melynek nem csökken, hanem nő az állománya. Amszterdamban három rendőrló vagy a holland olimpiai military keret egyik lova is a mi tenyésztésünk. Nő a kancaszám, egyre sikeresebben teszünk eleget két feladatunknak: a génmegőrzésnek és az értékesítésnek – egy angol versenyen 80 ezer fontot ajánlottak az egyik kancánkért, de nem adtuk -, mindezt valóban szerény körülmények között.

A piacképes sportló-tenyésztés nem elsősorban azon múlik, hogy csillogó-villogó istálló legyen, meg hatalmas legelő. A ménesvezető szerint az országos tényésztő tanács, és a fajtatenyésztő egyesület is ellenzi a gidrán elköltöztetését.

Jónás Sándor hozzátette: érzik a szaktárca segítő szándékát, hiszen az év elején emelte meg az FVM a költségvetésüket. Nem értik ugyanakkor, valójában mi lehet a hirtelen, előkészítetlen döntés mögött, miért derítették ki hamarjában, hogy Marócpuszta voltaképpen nem is alkalmas a lótenyésztésre, hiszen az eredményeik éppen az ellenkezőjét támasztják alá.

Az év eleji átszervezésnek már az volt a célja, hogy a gidrán előbb szervezetileg, később helyileg is a szilvásváradi ménesgazdaság része legyen – állította a Somogyi Hírlapnak Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság igazgatója. – Büszkék vagyunk a gidránra, az elért eredményeire – tette hozzá. – Szilvásváradon korszerűbb istállók, nagyobb legelőterület várja majd a száz lovat.

Amikor Maróc levált a Pannon Lovasakadémiáról, nyilvánvaló volt, hogy önálló egységnek kicsi. Mivel Szilvásvárad a központ, olcsóbb az üzemeltetés, ha nincs a 300 kilométeres távolság. Száz lónak kevés az 50 hektáros legelő. Gazdaságilag is kedvezőbb, ha nagyobb ez a terület, hiszen az állat legeli le, nem kell kaszálni. Marócon viszont gyorsan lefogy a lelegelendő terület és így takarmányt is venni kell a lovaknak. Szilvásváradon, ahol most 250 lipicai van, 1000 hektáros legelő áll rendelkezésre. Dallos Andortól tudjuk: Marócpuszta értékesítéséből tervezi az FVM előteremteni a fedezetet az új szilvásváradi istállók építéséhez.

 

2006.11.07. Fónai Imre
Forrás: Somogyi Hírlap
Frissítve: 2023.07.03.
Fotók: Canva

Nez Perce

Nez Perce

 

A fajta eredete és története

A Nez Perce fajta az Idaho-i Nez Perce törzs fajtája. A tenyésztés 1995-ben kezdődött Lapwaiban. A fajtát Appaloosa és Akhal-Tekini keresztezésével tenyésztették ki. A program a Nez Perce-ek lovaskultúráját erősíti meg. Büszkék a hagyományos szelektív tenyésztésükre és a lovaglóművészetükre, mely a 19. században megsemmisült. Ugyanakkor mára már a Nez Perce törzs és az Amerikai Egyesült Államok összefogott és egy non-profit szervezetet hoztak létre.

A fajta jellemzői

Pej, fakó, palomino színű is lehet a szokásos appaloosa színeken kívül.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.13.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Sunicho póni

Sunicho póni

 

A fajta eredete és története

A Criollo kisebb változata. Ugyan törpe néven emlegetik, a törpe szó mégsem teljesen illik rá. Tipikus spanyol ló, az 1950-es évek előtt nem létezett. Lovaglásra kiváló a kicsi mérete miatt. A fajta sokáig él. Télen hosszú bundát növeszt.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 124-130 cm. Teste arányos, kivéve a nyakát. Lapockája és mellkasa egybeolvad. Marja kifejezett, háta rövid. Pej színű, málháslóként használják.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.13.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Strelet Arab

Strelets Arab

 

A fajta eredete és története

Ókori fajta, mely Ukrajna területéről származik. Mára már kihalt. Az 1920-as években az utolsó állatok (kettő mén és néhány kanca) egy ménesbe kerültek és Arab fajtákat tenyésztettek velük. Az utódokat együtt hagyták, és kitenyésztették velük a Tersk fajtát.

A fajta jellemzői

Átlagosan 153-160 cm marmagasságú. Feje közepes méretű, egyenes. Szemei nagyok és kifejezőek. Nyaka szintén közepes méretű, háta rövid, széles és egyenletes. Lapockái dőltek, lábai tiszták, kifejezettek az ízületek. Patái szabályosak és kemények. Főleg szürke színű, energetikus, mégis kedves ló volt, amit hátas-, sport-, és cirkuszi lónak használtak.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.13.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hirzai

Hirzai

 

A fajta eredete és története

A Hirzai Beludzsisztánból, Pakisztánból származik az 1839-es első afgán háborúból és eredetét egészen vissza lehet vezetni egyetlen helyi kancához, Shol-hoz, és egy arab ménhez. A Mezőgazdasági Minisztérium által kialakított könnyű hátas fajta. A két “eredeti” ló leszármazottait aztán könnyebb sivatagi fajtákkal keresztezték.

Napjainkban a pakisztáni kormány lépéseket tesz a ritka Hirzai fajta megóvásáért és fellendítéséért. A ma élő állatok többségét Kalat kánjának előkelő istállóiban tartják.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 152 cm. Feje nemes, széles homlokkal, nyaka izmos és ívelt. Fülei távol helyezkednek el egymástól, háta rövid. Lapockái dőltek és erősek. Leginkább szürke, de bármilyen színben előfordulhat.

Hátas- és könnyű igáslónak használják.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.13.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Szász-Türingiai hidegvérű

Szász-Türingiai hidegvérű

 

A fajta eredete és története

Hidegvérű fajta, Szászországban és Türingiában található meg. A Rajnai-Westfáliai hidegvérű fajtától származik, mely németországi fajta. Ménkönyvvel rendelkező, elismert fajta.

A fajta jellemzői

Fekete, pej, sárga és szürke színben található meg. Marmagasságuk 161-162 cm. Leginkább igáslóként hasznosítják, másodsorban sport/hobby célra. A kancák száma jelenleg megközelítőleg 327 egyed.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.13.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Peneia – Pénée póni – Pinia

Peneia – Pénée póni – Pinia

 

A fajta eredete és története

Eredete homályos, de nemes vonalai arab befolyásról árulkodnak. Feltételezhetően a XIX. sz. elején helyi kancák és arab csődörök kereszteződéséből jött létre. Görögországban, ahonnan származik, teherhordóként használták.

A fajta jellemzői

Jóindulattal teli állat, fáradhatatlan, együttműködő, kitartó. Marmagasságuk 104-143 cm. Pej, fekete, vörössárga, szürke színű lehet. Teherhordó, hátasló, könnyű hámos, könnyű mezőgazdasági munkát is végezhet.

 

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.04.13.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Perui Paso – Peruvian Paso

Perui Paso – Peruvian Paso

 

A fajta eredete és története

Amikor Francisco Pizarro belépett Dél-Amerikába az Inka birodalom kizsákmányolására 1500-ban, 180 katonát és 27 lovat vitt magával. A lovakat spanyolok tenyésztették ki a múlt században. Az egyik legjellegzetesebb fajta bukkant fel Dél-Amerikából, mely a Perui Paso. A spanyol “Paso” szó “járásmódot” és “szelídséget” jelent. Az Egyesült Államokban 11 500 egyedet regisztráltak, az első kivitel 1950-ben történt meg. A lovakat Andalúz, Barb, Fríz és Spanish Jennet lovakkal keresztezték.

A fajta jellemzői

A fej egyenes, messze ülő, kifejező szemekkel. A nyak rövid, ívelt, izmos, fejét emelten hordja. Marmagassága 142-144 cm, súlya 900-1200 font között mozog. Rövid háta és erőteljes törzse van. Járása energikus, teljesen szelíd, finom temperamentumú. “Legfinomabb” jármódja a négyütemű jármód, mely hasonlít a running walk-hoz. Hosszú ideig él, energikus és kitartó fajta. A sörényt és a farkat hagyják hosszúra nőni, nem vágják.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.13.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Pantaneiro

Pantaneiro

 

A fajta eredete és története

Másnéven Mimoseano, Poconeano, Pantaneiro Criollo, a Pantaneiro Brazíliából, Észak-Mato Grosso-ból származik. Ez egy rendkívül szívós fajta, ami mocsaras területeken fejlődött ki, ellenálló olyan betegségekkel szemben, ami más fajtákat elpusztítana.

A Pantaneiro körülbelül 3 évszázada él Brazíliában és természetes szelekcióval választódott ki, nagyon kevés emberi beavatkozás történt velük kapcsolatban egy rövid idővel ezelőttig.

A fajta jellemzői

Fekete, szürke és pej színű lehet. Nyugodt és intelligens, szívós és akaratos állat. Használják terelésre és hátaslónak is.

 

Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.04.13.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Kirdi póni – M’Bayar

Kirdi póni – M’Bayar

 

A fajta eredete és története

Másnéven Cameroon, Lakka, Logone, Mbai, Mussey vagy Mousseye póni. A Logone-folyó környékéről származik, Cameroon Száhil övezet alatti területéről. A Mousseye népről kapta nevét, akik Dél-Kelet Cameroonban tenyésztik őket.

Először 1826-ban jegyezték fel, de 1926-ig nem voltak leírva. Sajnos azóta nagyon kevés dolgot írtak erről a kis lóról és a populációja rohamosan hanyatlik. Ez részben a gépesített utazásnak, részben a szervezett tenyésztési program hiányának köszönhető.

1986-ban Cameroon kormánya létrehozott egy Lovas Programot, hogy megóvják a Kirdi pónit a kihalástól és fejlesszék a lovas ágazatokat Cameroon-ban. Néhányan úgy hiszik, hogy ez a fajta a tekintélyes Berber ló véréből származik, kisebb méretűre fejlődött a megfelelő táplálék hiányában.

A fajta jellemzői

Általában 122 cm marmagasságú. Feje nehéz és masszív, szemei intelligenciát sugároznak. Fülei egyenesek és kicsik. Nyaka vastag és rövid, lábai rövidek és erősek, patái vékonyak. Sárga vagy szürke színűek.

Kezesek és könnyen kezelhetőek. Használják őket vadászatra, katonai lóként, fizetőeszközként, de hátaslónak is, valamint szállításra.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.11.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hiba bejelentés