Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

Ló Szerafin legyőzi önmagát

“Ha egyszer tíz percig csend lenne itten, az lenne ám a szép” – gondolta Mikkamakka, és lehunyta a szemét. A fülét is lehunyta volna, de tudvalevő, hogy a fülét senki sem tudja behunyni. Még Mikkamakka se. Esetleg befoghatta volna, de minek? Mert éppen őfeléje közeledett a lárma, a hejehuja, a hipszihopsza. Vacskamati, Aromo és Bruckner Szigfrid hejehujázott és hipszihopszázott. Érteni ugyan semmit sem lehetett a kajdácsolásból, de hogy ezek valamin igen felháborodtak, az már egyszer biztos.

Ott is voltak már Mikkamakka előtt.

– Hencegős! – ordította Vacskamati.

– Nagyképű! – kiáltozta Aromo.

Bruckner Szigfrid egyenesen így bődült el:

– Nagypofájú!

– Kicsoda? – kérdezte Mikkamakka.

– Ló Szerafin! – bömbölték kórusban.

– Nem hiszem – mondta Mikkamakka.

Ezek hárman annyira meglepődtek, hogy tátva maradt a szájuk. Még az ordibálást is abbahagyták.

– Még hogy nem hiszed – szólalt meg végre szemrehányó hangon Vacskamati -, amikor hárman mondjuk neked?

– Először is nem mondjátok, hanem ordítjátok, harsogjátok, bömbölitek. Másodszor pedig, nem természete.

– Kinek?

– Ló Szerafinnak.

– Micsoda?

– A nagyképűség.

– Na hát akkor gyere, nézd csak meg magad! – kiabált nekivörösödve Aromo, és rángatni kezdték Mikkamakkát a tisztás másik vége felé. Oda is rángatták egykettőre. Már csak azért is, mert magától is ment volna.

Ott állt Ló Szerafin, a kék paripa, egy szarvasbőrdarabbal tisztogatta a szemüvegét. Szelídnek látszott, mint a ma született bárány. Mikkamakka meg a rángatástól zordan így szólt hozzá:

– Miféle nagyképűsködés folyik itt?

– Hol? – kérdezte Ló Szerafin, és körülnézett. Hogy jobban lásson, a szemüvegét is feltette.

– Na látod, még tetézi is?! – kiáltotta Aromo. – Ez már több a soknál. Hát nem te nagyképűsködtél itt az előbb?!

– Én? – nyitotta tágra a szemét Ló Szerafin. – Ne haragudjatok, nem tudom, miről beszéltek.

– Majd én emlékeztetlek! – rikácsolt Bruckner Szigfrid. – Azt mondtad, mindenkinél gyorsabban tudsz futni.

– Az igaz, azt mondtam – bólintott Ló Szerafin.

Mikkamakka csak ámult-bámult, nem akart hinni a fülének. Ilyeneket állít ez a szerény, kedves Ló Szerafin. Hiszen sohasem volt nagyképű. Már éppen szóra nyitotta a száját, de Vacskamati közbevágott.

– A gazellánál is gyorsabban, mi?

– Igen – bólintott Ló Szerafin, és elpirult.

– És a gepárdot is lepipálod, mi? – szájaskodott Bruckner Szigfrid.

– A gepárdot is – mondta Ló Szerafin, és még jobban elpirult.

– És talán – kérdezte drámai hangon Aromo a fékezhetetlen agyvelejű nyúl -, és talán engemet is?

– Ne haragudj, Aromo – mondta ekkor szégyenlősen Ló Szerafin -, tégedet is.

Már a füle hegye is piroslott, annyira szégyellte magát.

– Hazugság – mondta Aromo.

– Nem hazugság – rázta a fejét Ló Szerafin.

– Akkor miért pirultál el? Még a füled hegye is piros – mondta Mikkamakka.

– Te se hiszel nekem – nézett rá szomorúan Ló Szerafin. – Azért pirultam el, mert irtózom a dicsekvéstől.

– Akkor meg mit dicsekszel itt! – hadonászott Bruckner Szigfrid.

– Csakhogy nem dicsekszem, az igazat mondom. És bár az igazat mondom, mégis olyan, mintha dicsekednék. – Elhallgatott. – Ez így elég zűrzavaros… Mikkamakka…

– Értem én, értem – bólogatott Mikkamakka. – Az lesz a legjobb, ha versenyt futsz velük. Az a tiszta dolog.

– Szívesen – kapott a szón Ló Szerafin. – Rajta, már futhatunk is!

– Úgy van, versenyt futunk! – lobogott Bruckner Szigfrid. – Sok beszédnek sok az alja.

El is indultak azonnal a Nagyrét felé. Akkora volt ez a Nagyrét, hogy egyik végéről éppen hogy csak látni lehetett a másikat. Alig-alig. Nem beszélve a másik végéről. Mert onnan meg az egyiket lehetett alig-alig látni. Szóval jókora rét volt. Éppen versenyfutásra való.

– Arról fussunk erre, vagy erről fussunk arra? – kérdezte Bruckner Szigfrid.

– Nekem mindegy – mondta Ló Szerafin.

– Még hogy mindegy, neki teljesen mindegy, hogy arról erre vagy erről arra! Pedig ha erről arra – háborgott Bruckner Szigfrid -, az éppen ellenkezője annak, mint ha arról erre. Éppen ezért…

Mikkamakka félbeszakította a szóáradatot.

– Akarsz futni, vagy sem?

Persze megint fején találta a szöget. Mert Bruckner Szigfrid hímezett és hámozott, majd azt mondta:

– Egyelőre elég lesz neki egy nálam gyengébb ellenfél is. Az is ellátja a baját. Mondjuk, Aromo vagy Vacskamati. Ha ők vesztenek, amit kötve hiszek, akkor jövök én.

Ezt szépen kitalálta. Somolygott is a bajsza alatt Mikkamakka.

Vacskamati meg nagyban helyeselt.

– Igaza van Szigfridnek! Elég ha Aromo legyőzi. Igaz, Aromo?

– Mint a sicc, úgy otthagyom! – pöffeszkedett Aromo.

– Akár indulhattok is – mondta Mikkamakka. – Elfuttok az erdőszélig meg vissza. Jó?

Bólintottak.

– Hohó! – szólt közbe Bruckner Szigfrid. – És ha csalnak?

– Csalnak? Miért csalnának? – csodálkozott Mikkamakka.

– Hát a győzelemért – mondta Bruckner Szigfrid. – Valamelyik jóval előbb megfordul, mintsem elérné az erdő szélét, és uzsgyi, vissza. Mintha már ott lett volna. Akkor mi van?

– Akkor az csaló, nem győztes – mondta Mikkamakka. – De ha már ennyire kötöd az ebet a karóhoz, hát legyen. Mindegyik versenyző köteles egy gallyat hozni az erdő szélén álló tiszafáról. Az lesz a bizonyíték, hogy ott jártak.

– Ez az – mondta Bruckner Szigfrid. – Indulhattok.

Háromra indultak is. Sitty, Aromo, sutty, Ló Szerafin. Már csak két kicsi pont a távolban. Aztán már csak egy kicsi pont a távolban, mert ugye Aromo jóval kisebb, mint Ló Szerafin, hamarabb el is tűnt szem elől.

– Alhatunk is egyet, ameddig visszatérnek – vélte Bruckner Szigfrid, s már alkalmas fekvőhely után kutatott a tekintetével, de Vacskamati fölkiáltott.

– Jön már Aromo!

– Ilyen hihetetlen gyorsan? – csodálkozott Mikkamakka, de akkor ő is meglátta a közeledő pontocskát. – Nicsak – mormogta -, ez aztán gyors lábú legény!

– Mondtam én, hogy úgy legyőzi Ló Szerafint, mint a pinty – örvendezett Bruckner Szigfrid.

– Nono! – mondta Mikkamakka.

A pontocska nőtt, nődögélt.

– Csak a szája nagy ennek a Ló Szerafinnak – jegyezte meg Vacskamati, de bizony a végén nagyon elhalkult a hangja.

– Nono! – mondta Mikkamakka.

Mert akkor már öklömnyivé nőtt a pontocska, aztán dinnye nagyságúvá, aztán meg a vak is láthatta, hogy nem Aromo száguld ott, hanem Ló Szerafin.

Sitty, ott is volt mellettük, szusszant egyet, és odaadta a tiszafagallyat Mikkamakkának.

– És Aromo? – kérdezte Bruckner Szigfrid.

– Találkoztam vele – mondta szerényen Ló Szerafin -, nagyon igyekezett.

Ehhez bizony nem fér kétség, Ló Szerafin első lett. Jó félóra múlva vágtatott be Aromo, még a nyelve is kilógott, totty le a földre, a zöld gallyat maga mellé ejtette.

– Hát te, phű… olyan gyors vagy, phi… – lihegett -, mint a szélvész. Most már elhiszem, hogy nem győzhet le senki.

Ló Szerafin lehajtotta a fejét, meghatódott.

De nem ám Bruckner Szigfrid!

– Még hogy senki! – hadonászott. – Haha! Jó vicc. Mert egy vacak nyulat legyőzött. Most majd Vacskamati móresre tanítja.

– Én? – ijedt meg Vacskamati, akinek amúgy sem volt erős oldala a futás.

– Te hát – mondta magabiztosan Bruckner Szigfrid, és kacsingatott, integetett Vacskamatinak.

– De hiszen láttad, hogy mint a szélvész – próbálkozott Vacskamati, de Bruckner Szigfrid nem is engedte neki végigmondani, valamit sutyorogni kezdett a fülébe. Vacskamati visszasutyorgott.

Sutyorogtak, motyorogtak.

Aztán: hihi, nevetett Vacskamati, meg höhö, nevetett Bruckner Szigfrid. Hihi-höhö.

– Majd én most megtanítlak – mondta Vacskamati Ló Szerafinnak, és fénylett az orra hegye.

– Még hogy te! – dühöngött Aromo. – Végig se tudod futni a távot.

– A legyőzött tartsa a száját! – legyintett Bruckner Szigfrid. Összenevettek Vacskamatival.

No de Mikkamakka jól látta ám, hogy min mulatnak. De nem szólt semmit.

El is indult a két futó. Vacskamati lassan kocogva, Ló Szerafin meg, mint a nyíl. Kisvártatva eltűntek mind a ketten. Csend lett, csak Bruckner Szigfrid heherészett.

– Még hogy a leggyorsabb! Majd most megkapja – mormogta.

Na és akkor, lássatok csodát, föltűnt a láthatáron Vacskamati, lobogtatta a zöld gallyat. Futott, ahogy a lába bírta. Ló Szerafin meg sehol.

– Na mit mondtam, látjátok?! – ugrált Bruckner Szigfrid. – Odanézz! Nézd a győztest!

Ám ekkor a távolban megjelent egy ici-pici pont. Vacskamati már csak száz méterre volt a céltól. A pont dinnye nagyságú lett, Vacskamatinak már csak ötven méter. Már csak húsz. És jött száguldva Ló Szerafin. Vacskamatinak már csak tíz méter, és puff, elsüvített mellette Ló Szerafin a zöld gallyal.

– Hahaha – nevetett Mikkamakka -, első Ló Szerafin, második Vacskamati!

Ló Szerafin most már lihegett egy kicsit.

– Nem is tudtam, hogy te ilyen gyors vagy – lihegte elismerően Vacskamatinak.

Vacskamatit ette a méreg.

– Csak pár lépés hiányzott – mormogta.

Mikkamakka meg nevetett, nevetett.

– Aha – kapott a homlokához Aromo -, én meg még azt hittem, Vacskamati gyorsabb nálam.

– Miért, talán nem gyorsabb? Te egy héttel Ló Szerafin után értél a célba, őt meg alig tudta legyőzni – mordult rá Bruckner Szigfrid.

– És a gallyak?! – dühödött meg Aromo.

Bruckner Szigfrid csuklott egyet.

– Miféle gallyak?

Vacskamati is csuklott egyet.

– Láttad ezt, Mikkamakka – ordította Aromo -, láttad?

– Láttam hát – nevetett Mikkamakka. – Azt nevetem, hogy még így sem sikerült.

Ló Szerafin ebből az egészből nem értett semmit.

– Mi az? Mi történt? – kérdezte.

Aromo odaugrott hozzá.

– Számold csak meg a gallyakat! Hány tiszafagallyat látsz?

– Egy, kettő, három – számolt Ló Szerafin. – És a negyedik?

– Ez az! Éppen ez az! – kiabált Aromo. – Hol a negyedik?

Mikkamakka csak mosolygott.

Földerült Ló Szerafin képe is.

– Ja, most már értem.

Nevetett, ahogy a torkán kifért.

Bruckner Szigfrid meg Vacskamati nagyon sunyított.

Kiderült a csalás.

Mikkamakka már azt is jól látta különben, amikor Vacskamati az Aromo hozta zöld gallyat a blúza alá rejtette. Azt is jól látta, amikor Vacskamati verseny közben, tisztes távolra tőlük egyszer csak lefeküdt a fűbe, kicsit várt, előkotorta a zöld gallyat, és elindult visszafelé. Arra persze nem gondolt, hogy Ló Szerafint így sem tudja legyőzni. Mert elfelejtette, hogy Ló Szerafin csodaló. Azaz lócsoda. Vagy mi a szösz!

– Nincs más hátra – mondta ekkor Mikkamakka -, vagy elismeritek; hogy Ló Szerafin nem nagyképűsködött a mese elején, csak az igazat mondta…

– Vagy? – kérdezte Bruckner Szigfrid.

– Vagy te versenyt futsz vele, és legyőzöd.

– Én? Én fussak versenyt egy közönséges kék csodalóval? Aki ráadásul szemüveges is. Vagyis rokkant. Azt már nem, annyira nem alacsonyítom le magam.

– Akkor pedig neki van igaza – próbálta lezárni a vitát Mikkamakka.

– Már pedig nincs – toppantott Bruckner Szigfrid.

– Akkor fuss vele versenyt – mordult rá Aromo.

– Igaz is – mondta Vacskamati -, mutasd meg neki, Szigfrid! Fuss!

Bruckner Szigfrid a lábához kapott.

– Jaj – mondta -, éppen most fussak vele versenyt, amikor a lábamban a csúz megtámadta a köszvényemet? Azaz hogy fordítva: a köszvény a csúzomat. Jaj! – Sántikált. – Különben majd ha tíz évvel fiatalabb leszek, akkor majd megmutatom neked, te szélvészló.

– Azt még megvárjuk – nevetett Mikkamakka, és elindultak vissza a tisztás felé.

Félúton járhattak, amikor Bruckner Szigfridnek felcsillant a szeme. Még a csúzos köszvényéről is megfeledkezett.

– Az ám! – rikoltotta – Ló Szerafinnak nem egy nyúllal meg Vacskamatival kell versenyt futnia. Nem is egy öreg oroszlánnal. Körülállták.

– Hanem?

– Lóval – emelte fel az ujját Bruckner Szigfrid. – Úgy igazságos lenne.

– De amikor itt nincs más ló csak ő – akadékoskodott Aromo.

Bruckner Szigfrid ezen elgondolkodott.

– Megvan – mondta kis szünet után. – Akkor fusson versenyt önmagával.

– Önmagammal? – ámuldozott Ló Szerafin.

– Igen – ragyogott Bruckner Szigfrid -, akkor elhiszem, hogy te vagy a leggyorsabb. Győzd le önmagad! Ámulva nézték, csak Mikkamakka mosolygott.

– Na menjünk csak, menjünk – terelgette őket hazafelé: – Amit kérsz, azt már rég megtette Ló Szerafin. Legyőzte önmagát.

– Mikor? – tiltakozott Bruckner Szigfrid.

– Amikor nem adott neked egy nyaklevest – nevetett Mikkamakka.

Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva