„Primum non nocere” (Mindenek előtt ne árts) – Hippokratész, c. 460-377 K.E.
A lóspecialista állatorvosok egyik felelőssége, hogy tanulmányozzák az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy a patkolás káros a lovaknak. Képzésünk végén esküvel vállaljuk, hogy tudásunkat az állatok egészségének javítására fordítjuk és egész életünkben arra törekszünk, hogy folyamatosan fejlesszük tudásunkat és szakmai hozzáértésünket. Tomas G. Teskey DVM írása.
.jpg)
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez
Az elmúlt 8 évben ugrásszerű változás következett be a pataápolás megértésében. Az ugrás sebessége és mértéke számos állatorvosban és kovácsban hagyta a régi dal szavainak érzését: „megbabonáz, megtéveszt, megzavar.” (Ez valószínűleg egy amerikai dal lehet!)
Ennek eredményeképpen ezen idő alatt igen széles skálán mozognak azon ismertté vált hivatalos vélemények, hogy mi tekinthető a megfelelő pataápolásnak, mely okozott bizonyos feszültséget.
Ennek a spektrumnak a hagyományos végén azok a kovácsok állnak, akik kombinálják a pata anatómiájával kapcsolatos tudásukat a kovácsolási képességeikkel, mely a pata kezelését egy fémdarab használatára alapuló rendszerre építi, s mely az elmúlt 1000 évben megszilárdult. A spektrum ellenkező végén egy új szemlélet helyezkedik el, mely a 20. század végén indult útjára. Ezeket a patkó nélküli pataszabályozási módszereket két úttörő indította el, egy állatorvos, Hiltrud Strasser és egy kovács, Jaime Jackson. Ezen ismeretek kutatásra, megfigyelésre, élettanilag elfogadható szaruszabályozásra, nem fémbázisú patakezelésre alapulnak.
Sok kovács és olyan állatorvosok, akik korábban kovács képesítést is szereztek, eltökélt támogatói maradtak a patkolásnak. Annak ellenére, hogy a saját szakmájukat ítélik el, amikor félénken beismerik, hogy a patkolás egy szükséges rossz, majd ezen ellentmondást a patkolás évezredes történetére hivatkozva próbálják igazolni, utalva arra a beszűkült megközelítésre, mely szerint bizonyított tény, hogy a sportban résztvevő lovak nem szenvedtek sérülést a patkolástól.
A kovácsok az állatorvosokkal utóvédharcot folytatnak, hogy megvédjék a patkolás szükségességét. Úgy érzik, lojálisnak kell maradniuk az első képzettségükhöz, annak hagyományaihoz, azonban egyre nehezebben tudják védeni a véleményüket az olyan jól informált lótulajdonosok növekvő hadseregével szemben, akik tanulmányozzák a patkó nélküli patakezelést. Könnyű megérteni a dilemmájukat.
Ahogy egyre több és több lótulajdonos ér el sikereket fém patkó nélküli lovával, a mellőzött kovácsoknak és állatorvosoknak egyre nehezebb kitartani a spektrum fémalapú végén. Lovainkkal elért sikereinket a patkó nélküli patakezelés alapját adó, a természetes formáról és funkcióról szóló tudás lendíti előre, míg egy tarthatatlan beidegződéshez való merev ragaszkodás a pataápolás sírját ássa meg.
Olyan szerencsés vagyok, hogy ennek a spektrumnak mindkét végén van gyakorlatom. Arizonai marhatenyésztő farmokon nevelkedtem és dolgoztam, három generáció bölcsességét hordozom arról, hogyan kell a lovat megpatkolni ahhoz, hogy el tudja végezni a munkáját. Ez a munka a hosszú órákon át tartó lovaglás volt nehéz terepen. Ez olyan mindennapi munka volt, melyet inkább a szükség, mint sem a választás diktált. Ma már tisztában vagyok azzal, hogy nem csak lehetséges, de előnyösebb, hatékonyabb, egészségesebb a lovaknak, ha patkó nélkül dolgoznak.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez
Mindazonáltal a legtöbb kovács és állatorvos megrögzött véleménye, hogy a lovak egyszerűen nem képesek patkó nélkül dolgozni. Ez inkább úgy igaz, ha azt mondjuk, hogy az ő lovaik nem képesek patkó nélkül dolgozni, míg másoké képesek erre. Véleményük a hagyományos gondolkodás megtartásából ered, melyek gyakorlata nem változott lényegesen az elmúlt évtizedekben. Vannak olyanok, akik úgy ragaszkodnak a hagyományokhoz, hogy haladásként festik le a modern kori patkolást, mely ma már nem az a káros gyakorlat, ami korábban volt. „Új patkolási módszer”-ként beszélnek ezekről az eljárásokról, vagy esetleg a „természetes elvű” furcsa kifejezést használják. Azonban amint tisztában leszünk a pata biodinamikájával és azzal, hogyan és miért lehet a lovak patáját patkó nélkül körmölni, kezelni, ezek a vélemények elvéreznek. Helyükre a pataápolás új szemlélete kerül, mely javítja a lovak jólétét.
Úgy vélem, hogy bármely elfogadható pataszabályozási módszernek biztosítania kell, hogy a szarutok:
-
képes legyen a talaj változásait követve nyúlni és csavarodni minden irányban;
-
segíti a vér- és nyirokkeringést a súlyvezérelt pumpáló mechanizmus által,
-
megvédi az érzékeny belső szerkezeteket a környezeti hatásoktól;
-
lehasad önmagáról, hogy megszabaduljon a régi hámsejtektől és teret adjon az új hámsejtek fejlődésének,
-
érzékelési információkat küld a környezetről a központi idegrendszer felé. (hiba az eredeti cikkben, a „4)” kétszer szerepel – fordítók)
A béklyóitól megszabadított láb esetében ezek a feltételek teljesülnek: egy csodálatos szerkezet, mely a 60 millió éves fejlődése nyomán képes ellátni ezeket a feladatokat. Olyan szerkezet, mely három erős formára épül – kúp alakú külső és belső falra és a patacsontra, boltozatos talpra és patacsontra, és a háromszögletű nyírra és saroktámasztókra. Ez az összetétel csak akkor egészséges és képes a lovat támogatni, ha a patának lehetősége van önmagát alakítani akár megfelelő mozgás, akár megfelelő formálás által és képes megmaradni dinamikus állapotában. Nem megfelelő formálás, vagy patkó felhelyezése gátolja ezeket a funkciókat és – különböző mértékben – károsít minden patát és lovat.
A pata tönkretételének egyik legbiztosabb receptje, ha a rugalmas pata működését egy merev fém patkóval korlátozzuk. Ennek az eredménye a pata és egyéb környező szövetek kóros elváltozása, az élettani folyamatok akadályozása, és a szarutok kóros túlnövekedése. Mikor a patkót eltávolítják, a túlnőtt patát úgy körmölik meg, hogy az megfeleljen a következő patkó felilleszthetőségének (ahelyett, hogy figyelembe vennék a pata élettani szükségleteit), így további károkat okoznak. Ezek a szaruszabályozások nem veszik figyelembe azt a formát, mely a pata optimális működését eredményezi.
Bár a fémet 1000 éve használják a pata elhasználódása ellen, ma már tudjuk, hogy a pata már akkor károsodik, ha felütik a patkót, a vas merevsége miatt és tovább károsodik minden egyes megvasalt nappal, amikor is a szaru normál növekedése többé nem képes kiteljesedni. Az elmúlt 10 éves lovas állatorvosi klinikai gyakorlatomat áttekintve kiderült, hogy 85%-a az összes pata és lábbetegségeknek patkolt lovakon jelentkezett, beleértve a végzetes lábtöréseket is. Történt mindez annak ellenére, hogy az ügyfélkörömben ápolt lovaknak csak 48%-a volt patkolva. A szarutok egy magas fejlettségi szintet elért, speciális fajtája a bőrnek, de akkor is csak bőr. A fém nem bír megváltó tulajdonsággal, mely képes megvédeni a bőrt.
Környezetemben és szerte a lovas „iparágakban” a patkolt lovakat hosszú ideje úgy jelenítik meg, mint amelyek „magasabb szintű” törődést, „jobb” táplálást, tartást és kezelést igényelnek, mint mezítlábas társaik. Ennek ellenére praxisomban 70%-kal több lábsérülés és egyéb lábbetegség jelentkezik a patkolt lovak között. A patkolt pata nem képes megfelelően eloszlatni a rázkódási és csavarodási erőket. Ezek az erők valójában roncsolják a patát és negatívan hatnak felfelé a lábszárban károsítva olyan szöveteket, melyek nem arra fejlődtek, hogy ellenálljanak az ilyen irányú igénybevételnek és stressznek. Az okozott kár a ló izmaiban és csontjaiban megjósolható és elkerülhetetlen.
A mindennapi klinikai gyakorlatban előforduló gyakori pataelváltozásokat sok állatorvos normálisnak tekinti. A függőlegesen hengeres szarutok magas beszűkült sarokkal, a hosszú pata, a lapos, ovális talp és a relatívan vízszintes pártaszél azonban gyakori és súlyos deformitásokat jelentenek.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez
A normál patának lejtős, kúp alakú formája van alacsony, szétnyíló sarkakkal, rövid eleje, boltozatos, kerek talpa 30 fokos pártaszéllel. Sok állatorvos manapság genetikai hibának tartja a gyenge formájú és állapotú patákat, ragaszkodva ahhoz, hogy az ilyen pata csak patkóval védhető meg a további állapotromlástól. Domesztikált lovaink gyenge lábainak oka azonban egy egyszerű környezeti tényezőre vezethető vissza: mind a ló, mind a paták hiányt szenvednek megfelelő mozgásban.
A csikókat gyakran születésüktől fogva puha talajú helyre zárják ahelyett, hogy hagynák őket kemény talajon mozogni. A csikó patája születésekor nem a természetes használat által formált, ez a folyamat életének első napjától kezdődik. Bár tudjuk, hogy a csonttömeg 4-5 éves korukig gyarapodik, sok lovat már 1-2 éves korában megpatkolnak. Számos felnőtt ló „ülőmunkával” (= krónikus mozgáshiány) tölti életét megfelelő szaruszabályozás nélkül, vagy rendszeresen patkolva. Ezen variációk bármelyike patarendellenességeket és a lóhoz képest kicsiny patákat eredményez. A lovak ritkán örökölnek gyenge lábakat. Életük során alakul ki a gyenge, sorvadt lábuk a helytelen szaruszabályozás, az összeszorítás és a patkolás következményeképpen. Megfigyeléseim szerint „genetikailag kis-lábú”, deformált patákkal rendelkező szülőktől gyönyörű, megfelelő méretű patával rendelkező csikók születnek, melyek változatlanok maradnak, ha fiatal koruktól megfelelő szaruszabályozást, mozgáslehetőséget kapnak és mezítláb tartják őket.
A fém patkók gyengítik a szarutokot. A gyengítés azzal az eljárással kezdődik, amikor a patát előkészítik a patkó felhelyezésére módosítva annak erős, természetes formáját. A normális pata semmilyen felületen nem lapos. Természetesen formálódott boltozatos negyedekből áll, mélyített saroktámasztókkal és talppal. Ezek a fontos alakok azonban eltűnnek a patkó biztonságos felhelyezésének előkészítése során. Egy mezítlábas lónak, melyet úgy körmölnek, mintha patkót helyeznének rá, természetellenes pataformája lesz, feszes testtartása és nem megfelelő patafunkciója. Az így körmölt ló tulajdonosának az az érzése támad, hogy lova „nem képes patkó nélkül létezni”. Az természetellenesen nagy nyomás a sarkakon és a talpon károsítja a patát, a lábszár részeit és az egész testet.
Azzal, hogy patkót helyezünk fel, tovább károsodik a pata azáltal, hogy a külső fal érintkezésbe kerül a patkóval. A pata külső fala elsődlegesen védelmező funkcióra fejlődött ki és nem a súly viselésére. A külső falon keletkező megnövekedett rázkódás és állandó nyomás gyakran látott repedéseket és görbületeket okoz a szaru csöveiben és megszakítják a külső fal természetes elmozdulását a belső falhoz viszonyítva. A belső fal alsó pereme mentén átfúrt fém szögek közvetítik a megnövekedett és káros rázkódási erőket a patkótól ezeken a területeken keresztül. A külső felületek ily módon való áttörése a szarutok falának mechanikai megszakítását, a patairha bizonyos mértékű leválását, szaprofitikus (= elhalt szöveteken tenyésző) baktériumok és gombák behatolását és a pata extrém hőmérsékletnek való kitevését eredményezi. Továbbá, a patkók gátolják a pumpáló rendszert, mely elősegíti a patában a teljes keringést, így csökkentik annak ütődés-elnyelő képességét.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez
Azt is könnyű megérteni, hogy ez az ischemia (= elégtelen vérellátás), hogyan hat a normál szarunövekedésre és az anyagcserére. A vértolulásos fiziológiai állapot atipikus, gyengülő növekedési erélyt eredményez, mely súlyos pata deformitásokhoz és láb problémákhoz vezet, melyekkel naponta találkozunk a klinikai gyakorlatban. A patkók olyan hatásosan korlátozzák a ló érzékelését, hogy használatuk automatikusan kizárja, hogy a lovat egészségesnek minősítsük bármely jármódban is. A meghatározás szerint az egészséges ló mentes minden fájdalomtól, képes megfelelő élénkséggel és lendülettel lépni, ügetni és vágtázni – béklyótól megszabadított lábakon.
Eddigi tapasztalataim szerint a gyógypatkolás és a javító patkolás ellentmondásos kifejezések. Öt évvel ezelőtt megfigyeltem és kelletlenül állatorvosi támogatást nyújtottam egy herélt eseténél, melynek mindkét elülső patacsontja annyira lesüllyedt, hogy áttörte a talpat. Ebben a késői állapotban végül is a mezítlábas rehabilitációs program mellett döntöttek. Hét hónappal később ezt a heréltet lovagolták úgy, hogy a gyógyulási időszak alatt egyszer sem erősítettek semmit „védelmi” céllal a lábára. Hozzá voltam szokva ahhoz, hogy az ún. EDSS (equine digital support system) rendszer alkalmazásával 1-2 év a gyógyulási idő, kb. 50 hasonló eset alapján, melyekben számos kovácsmester működött közre.
Észrevettem, hogy ezek a lovak új patákat növesztettek, de az EDSS eltávolítása után sem voltak képesek normálisan használni ezeket az új patákat. Miután tanulmányoztam a mezítlábas szaruszabályozási technikákat, rájöttem a problémára: az egészséges lovak inkább függenek a szarutok egészségétől, mint a talpak támogatásától, így világossá vált, hogy, mivel az EDSS, vagy más patkolási eljárások a szarunövekedést támogatják, mely elsősorban a talpi rész megerősödését támogatja, és figyelmen kívül hagyja a lovak azon szükségletét, hogy erős szaru és irha lemezeket fejlesszenek. Gyorsan rájöttem, hogy a mezítlábas szaruszabályozási technikák, a patacipők használata és a paták normális élettani működésének biztosítása lehetővé teszik a ló számára, hogy szilárd és erős lábszerkezeteket fejlesszenek. Az ún. „gyógypatkolás” ellenjavallt számukra. A természetes módon való gyógyítás minimálisra csökkentette a felesleges szövetgyarapodást és az anyagcsere folyamatokra gyakorolt megterhelő hatásokat, melyeket egyébként a lónak el kell szenvednie. Ily módon a paták visszanyerték normális formájukat és rövid idő alatt felülmúlták patkolt társaikat – valóban egészségesek lettek.
Az EDSS és más patkolási eljárások alkalmazói gyakran ragaszkodnak ahhoz, hogy a laminitis-sel és patagyulladással rendelkező lovak sarkait fel kell emelni az élettani magasság fölé. Bízom benne, hogy ez a sajnálatos eljárás hamarosan megszűnik, mert a patairha még inkább terhelés alá kerül és ischemiás lesz, ha a sarkak magassága meghaladja az élettanilag megfelelő paramétereket.
Az a nézet, mely szerint a mély ujjhajlító ín feszültségét csökkenteni kell annak érdekében, hogy meggátoljuk a patacsont további elválását, téves. Matematikai egyenletek és szerkezeti modellek mutatják, hogy a ló súlya által a normálisnál magasabb sarkak miatt a pataízületekre gyakorolt nyomás, és nem a mély ujjhajlító ínakra gyakorolt nyomás az, mely a patacsont rotációjához vezet. A patagyulladással rendelkező lovak többségének eleve olyan deformált sarkaik vannak, amik túl hosszúak. Ezeknek a sarkaknak a még magasabbra emelése ellenjavallt és káros. A túlzottan magas sarok megfosztja a lovat a természetes pata erejétől és tulajdonságaitól és ellentétes a pata normális biomechanikájával. Csökkent keringést, érzéketlenséget, súlyos pataszűkületet, a patacsont romlását és az irha lemezeinek növekvő elválását okozza. A mély ujjhajlító ín sebészeti átvágása további sérülésekhez vezet, mivel szükségtelenül megszakítja a lábvégi rész dinamikai támogatásának anatómiailag egyik legfontosabb összetevőjét. A patagyulladással rendelkező lovak jól kezelhetők megfelelő szaruszabályozással, a patacipők józan használatával és kemény, rázkódást nem okozó talajon való járással. Az EDSS rendszer kifejlesztőinek szándéka és az, amit az EDSS-t használó kliensek tapasztaltak, messzemenőkig nem egyezik.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez
Számos olyan példával is találkozunk fiatal lovak esetében – 2 évestől tizenéves korig -, melyeknek patahengeres típusú fájdalmai, klasszikusan „patahenger-szindrómájuk” van. Az ilyen lovak megfelelő mezítlábas kezelés mellett teljesen egészségesek lesznek egy olyan korban, amikor a hagyományos állatorvoslás szerint az ilyen típusú betegség nem gyógyítható. A „patahenger” típusú problémák teljesen hiányoznak olyan lovak esetében, akiket születésük első napjától kezdődően az optimális pataforma figyelembevételével körmölnek és lehetőségük van a szabad mozgásra.
Ahelyett, hogy megvizsgálnák ezeket az önmagukért beszélő példákat és tanulmányoznák a kórtörténeteket, a legtöbb gyakorló orvos továbbra is gyógyszereket, speciális patkókat és sebészeti megoldásokat alkalmaz a „gyógyítás” megkísérlésére. Minden ilyen lónál megfigyelhető a paták nyilvánvaló deformitása. A gyógyszerek és felírt patkók semmiben sem segítenek a lónak egy jobb pataforma kialakításában. Nagyon szomorú az a helyzet, mikor jelentős összegeket költenek olyan félrevezető „terápiás”, vagy „javító” kezelésekre, melyek ellentétesek a pata fiziológiájával és csak arra szolgálnak, hogy a tovább rontsák a ló állapotát.
A patkó nélküli rehabilitációról szóló esetek növekvő száma és a mezítláb dolgozó lovak meggyőző teljesítménye elbűvölő és lenyűgöző. Egyes állatorvosok, akik lovagolnak és patkolnak, a patkó nélküli lovaglás „lehetetlenségei”-t említik. Csak azt tudom erre mondani, hogy mind a saját, mind más lovak ezrei képesek erre, hetente mérföldek százait teszik meg sziklás talajon, fém patkók nélkül. Nyilvánvaló, hogy a domesztikált lovak patái a vadlovakéval megegyező állapotúra fejleszthetőek.
Öt rövid évvel ezelőtt, mikor még nem volt tudásom a megfelelő pataformáról és annak funkciójáról, ennek a tudásnak a hiánya miatt képtelen voltam a súlyos lábbetegségekkel rendelkező lovakat meggyógyítani. A patkolás és az abból következő egyre növekvő mértékű pataelváltozás volt, ami ezeknek a lovaknak végül is az elmúlását okozta. Ráeszméltem, hogy többé nem tudom jó lelkiismerettel tovább folytatni a fém patkó használatát a pata egészségének javítása érdekében akkor, amikor elsősorban maga a fém patkó okozza a problémákat. Most, ha hasonló problémával rendelkező lovakat látok, azok rövid időn belül javulást mutatnak. A természetes pataformáról és annak funkciójáról szóló ismeretek vitathatatlanok. A pataelváltozások megelőzésére és a deformált paták rehabilitációjára bármikor használható és a kulcsa a pata teljes egészségének. Pete Ramey, egy másik felvilágosult „korábbi kovács” sem használ többé fém patkókat. Ezt írja: „Az a cél vezérel minket, hogy a patkolatlan lovak szárnyalják túl korábbi patkolt önmagukat. Ezen képesség sokkoló következetességgel a patában rejlik, mely minden nap ámulatba ejt.”
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez
A másik gyakori, téves megállapítás szerint a patkó a szerszámmal és a lovas súlyával megnövekedett súlytöbblet, a keményebb talaj és lovaktól manapság elvárt extrém sportok miatt szükséges. Ezen állítások mindegyike cáfolható, sorrendben az élettani, evolúciós és történelmi tényekkel. Például a vadonban a vemhes kancák patája tökéletesen képes alkalmazkodni a magzat növekvő súlya által okozott súlytöbblethez. A lovak különböző talajokon fejlődtek, a sivatagos területeket is beleértve, ahol a kemény talaj természetes. A lovas háborúskodások, mint „extrém sport” 2500 évig patkó nélkül zajlottak. Ennek az időszaknak az utolsó 200 évében a lovak további plusz súlyként hordozták a fegyvereket és egyéb felszereléseket.
A súlyviseléssel kapcsolatban észre kell vennünk, hogy a fém patkók a pata talpi részét megfosztják annak súlyviselő, boltozatos formájától a lefelé nyomódó patacsont ellenében. Gyakran félreértelmezzük a patkolt lábak talpán lévő zúzódásokat, hogy azokat a talajon lévő kövek okozzák. Ezen zúzódásos tünetek a patát alulról ért sokkból származnak, melyet a talpi részen tapasztalható szövetelhalás követ, mely ütéseknek elkerülhetetlenül ki van téve a patacsont és alul a megmerevedett talpi rész. A patacsont hegyén található zúzódások rámutatnak a kórtanra és az okát is megjelölik: túlzottan magasra hagyott sarkok. Egy másik példa a „ringbone” (= kóros csontszövet felszaporodás a párta felett a csüd tájékon, mely inkább a mellső lábakat éri) szinte járványszerű jelenléte a praxisomban lévő patkolt lovaknál. Súllyal, vagy súly nélkül, a patkolt paták nem képesek az élettani tágulásra és csavarodásra, ezzel a láb középső és felső részén lévő ízületeket és további ízületeket természetellenes nyomatékkal terhelik. Adjuk még hozzá ehhez a stresszhez a nagymértékben megnövekedett rázkódási erőt a patkó irányából és a terhet felülről, elkerülhetetlenül következik, hogy a felhelyezett patkók a betegségek receptjei.
A mozgásról való gondoskodás fontos része a mezítlábas kezelés programjának. Ideális esetben a lovunk egész nap más lovak társaságában olyan talajon tölti életét szabadon, mely legalábbis részben megfelel annak, amin egyébként a lónak dolgoznia kell. Városi környezetben, ahol a szabadtartás és az egész napos szabad mozgás nem megvalósítható a helyhiány miatt, ebben az esetben is sokkal jobb megoldás a mezítlábas tartás, mint a patkolás. Minden lovat száraz és jó vízelvezetésű aljzaton kell tartani függetlenül attól, hogy istállóba bezárva, vagy több hektárnyi legelőn van tartva. Azon lovak esetében, akik bezárva élnek, azonban kötelező a száraz aljzat. A napi lovaglás, vagy a kézen való mozgatás különösen kritikus fontosságú az istállózott lovak esetében. Hasonlóan, az istállózott lovaknál a gyakoribb szaruszabályozás is alapvetően fontos, hogy megelőzzük a pataegyensúly felborulását, a repedéseket, fertőzéseket és túlnövekedést. A fizikai bezártság nem teszi szükségessé a patkolást, de szükségessé teszi a paták rendszeres és lelkiismeretes ápolását és a kemény talajon történő lovaglás esetében a patacipő használatát. Ha egy istállóban tartott lóról levesszük a patkót és a fentiek szerint kezeljük, egészséges maradhat. Néhány egyszerű változtatás válik szükségessé, hogy ezen célt elérjük.
A saját lovaim és a többi mezítlábas lovak patái egy ideig lassabban kopnak, mint patkóban. Ha ez első hangzásra „lehetetlennek” tűnik, álljunk meg és gondolkodjunk el azokon a kritikus változókon, melyek a mezítlábas patákkal rendelkező lovak szövetségesei: az idő, a kopás, a növekedés, a kérgesedés és a dinamikus tornáztatás. „Védtelen” patáik az éjszaka folyamán növekszenek válaszolva arra a kopásra, melyet a napközbeni mozgások okoznak. Ezzel szemben a patkolt lovak nem képesek arra, hogy a paták növekedésével és kiegyensúlyozásával segítsék magukat, hiszen teljesen a patkótól függenek, melyek a patát egy előre meghatározott síkban rögzítik. További érdekes összehasonlításokat lehet tenni sebességük, mozgékonyságuk és egészségi állapotuk fokával kapcsolatban is.
A test térbeli elmozdulásának érzékelése jelentősen károsodik a patkolt lovaknál. Az érzékelési visszajelzések hiányában kevésbé figyelnek arra, hogy hová teszik lábaikat a földet éréskor és gyakrabban szenvednek sérüléseket a kemény talajjal való érintkezéskor, elcsúszáskor és botláskor. Természetes – kiélesített érzékelésű – visszajelzési rendszerrel rendelkező mezítlábas lovak sokkal ügyesebbek, figyelik, hová lépnek, elkerülik a sziklákat és ritkán botlanak meg. A rendkívül jó tapadással rendelkező, hajlékony patáknak köszönhetően ezek a lovak nem is csúszkálnak. Az eredmény egy egészséges pata minimális kopással és egy biztonságosabb, élvezhetőbb mozgás mind a lónak, mind utasának. Azok, akik patkolt lovakon lovagolnak köves talajon tudják, hogy az mennyire veszélyes. Azok, akik megtapasztalták a mezítlábas ló biztonságát ilyen talajon, még kevésbé akarnak visszatérni a patkoláshoz.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez
Saját lovaimnál és más olyan lovaknál, akik mezítláb dolgoznak a szívzörej előfordulásának csökkenését és alacsonyabb nyugalmi szívfrekvenciát dokumentáltam. A kardiológiai orvosi műszerek mérései alapján elmondható, hogy szív- és érrendszeri edzettségük fölényesen jobb, mint ugyanazt a munkát végző patkolt társaiké.
Az egyik legimpozánsabb példa minden patkolt ló egyértelmű egészségromlására a bénító sántaság, mely a patkó eltávolítását követi. Ez súlyos probléma lehet, ha távol vagyunk otthonunktól és megfelelő szaruszabályozás és a megfelelő méretű patacipő nem elérhető. Ha a patkolt lovak nem szenvednek semmilyen károsodást, ahogy ezt számos szakember állítja, miért lesznek annyira sánták az első patkó nélkül megtett méterek után? Újra eszünkbe jut az egészséges ló korábban említett meghatározása.
Egészséges, mezítlábas lovak, ha lehetőségük van megfelelő talajon mozogni, gyakran önmagukat körmölik. Ez a legideálisabb szaruszabályozás, amit kaphatnak. Számos ló igényel azonban további körmölést annak ellenére, hogy kemény talajon dolgoznak. Bár már említettem egy keveset a mezítlábas körmölésről, a megelőző két mondat adja a kulcsot. A mezítlábas körmölés úgy formálja a patát, hogy azzal utánozza a megtett mérföldek hatását. A patacipő használata szükséges lehet abban az esetben, ha a pata kopásának a mértéke meghaladja a pata regenerációs képességét.
A patacipők remek választási lehetőséget jelentek a teljes patavédelemre, mivel dinamikus anyagból készülnek, mozgékonyak és jól kiegészítik a szarutok funkcióját A patacipők különösen hasznosak a pataápolásra vonatkozó ismeretek ezen átmeneti korszakában, melyben a patkolástól károsodott pata rehabilitációjának szükségessége mindenütt fellelhető. A piacon megjelenő új tervezésű patacipők száma az elmúlt öt évben megháromszorozódott, és az igény új és felhasználóbarát kivitelekre egyre nő, olyannyira, hogy a kereslet gyakran meghaladja a kínálatot. Mindazonáltal a lovasok azt tapasztalják, hogy amint megfelelően körmölt és kondicionált lovakon lovagolnak, a patacipőkre egyre kevésbé van szükség. Pete Ramey azt mondja, hogy „Elcseréltem a fém patkót egy kiválóan elkészített patacipőre és megtapasztalhattam azt a leírhatatlan élményt, ami abból áll, hogy a ló teljes életére kiterjesztettük ’a versenyen kívüli patkó nélküli regenerációs időszak’-ot.”. Ironikus, hogy a fém patkóról valaha azt gondolták, hogy védelmet, támogatást és jobb talajfogást biztosít, de ma már tudjuk, hogy ezzel szemben károsítja a patát, megfosztja azt a természetes működésétől és képtelen a megfelelő talajfogást biztosítani. És ez csak néhány az okozott károk közül. Nem létezik semmilyen elfogadható kifogás, mely elég jó lenne arra, hogy egy rideg fém patkót szögeljünk a lovak patájára, egyáltalán ajánljuk azok használatát, vagy tétlenül szemléljük használatukat. Állatorvosként ahhoz kellene ragaszkodnunk, ami egészségesebbé teszi a gondjainkra bízott lovakat.
A mezítlábas patakezelés ma tökéletesen működik együtt a lovakkal való természetes bánásmód filozófiáival és a lovak jólétének javítására irányuló törekvésekkel. A lovakkal való bármely munka során sokkal inkább a „kérés”, mintsem az „utasítás” vezérel bennünket. Nincs ez másként a szaruszabályozás esetében sem. A lovak tökéletes testi és lelki boldogságban élnek. Számunkra a legfőbb vonzerőt lovaink lelke jelenti, mely időről időre visszahúz minket lovainkhoz. Martha Olivo pataspecialista megjegyezte: „A lovak és én egyszerűen csak rátalálunk egymásra …. ahogy mi mindig is egyek voltunk. Életem számos területén bizonyították, hogy ők a legjobb tanáraim, kiegészítjük egymást és ezzel válunk eggyé.”
Súlyos hiba a „begyepesedett” állatorvosoktól abban a kényelmes hitben ringatni magukat, hogy a mezítlábas mozgás nem más, mint egy múló hóbort. Ez az álláspont figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy az erről szóló ismeretanyag szilárdan támaszkodik a lovakban lévő genetikai adottságok figyelembevételére. A lovak élettani örökségük gondozásával tökéletesen képesek egy hosszabb, gyümölcsözőbb élethosszig tartó munkára. A lovak mezítlábas tartásának gondolata kölcsönösen előnyös élethelyzet, mely megnövekedett vitalitást és teljesítményt nyújt lovainknak. Folytathatnám még a tények ismertetését, de másoknak is el kell végezniük saját kutatásaikat és használni a megfigyelő képességüket, ha hasonló ismeretekhez szeretnének jutni.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez
A mezítlábas ügy sikerre vitele lehetővé teszi számunkra, hogy beteljesítsük képzésünk végén tett eskünket. A patakezelés mezítlábas módszerei szilárdan állnak egy masszív tudásbázison. A kovácsok és az állatorvosok a legmegfelelőbb személyek ennek a mozgalomnak a hirdetésére, mivel nekik van átfogó képzésük, klientúrájuk, lovak iránti szeretetük és megfelelő eszközeik. Az elsődleges cél, hogy a mezítlábas patakezelések szakmai (élettani) használatával javuljon a lovak általános jóléte. Szerencsére, ez magával hozza a másodlagos előnyöket, mivel ez a munka nemcsak, hogy sikeresebb és professzionálisan kielégítőbb, mint a hagyományos megközelítés, de fizikailag is kevésbé megterhelő és biztonságosabb. Az együttműködő kovács számára ez kiterjedtebb üzletet eredményez, mivel a tulajdonosok inkább őket kérik fel, hogy körmöljék lovaikat. A korábbi kovács K.C. La Pierre azt mondja hallgatóságainak , hogy a patkolás – a korábbi állítással ellentétben- nem egy szükséges rossz. Ezen rossz gyakorlat azért tudott elterjedni, mert nem ismerjük a patát. Ez vezetett ahhoz a meggyőződéshez, hogy a patkolás egy szükséges rossz. Julian Huxley ugyanezt a gondolatot hat szóban foglalta össze: „A hibás gondolkodásból helytelen viselkedés ered.”
A patakezelésről szóló, jelenleg viharos elképzelések széles skálája a jövőben szűkülni fog. Ehhez hasonlóan, a szakmai szervezetek azon változásra számíthatnak, hogy csökkeni fog azon sport tevékenységek száma, mely kizárólagosan speciális patkolási technikáktól függ. A csúszó patkókat, melyek szélsőséges „sliding stop”-ot tesznek lehetővé, a láb természetellenes előrelendítésesére szolgáló patkókat, melyet kedvezőtlenül hatnak a pata természetesen kialakult boltozatos szerkezetére, fogas versenypatkókat, melyek növelik a sérülések előfordulását és egyéb eszközöket, melyeket kizárólag divatból használnak, fel fogják váltani a mezítlábas szaruszabályozási technikák és/vagy a patacipőfélék, melyek nem okoznak kárt.
Szakemberek vagyunk, akik arra tettek ígéretet, hogy fejlesztjük ismereteinket, szakmaiságunkat és mindezeket önhittség és a hagyományok korlátai nélkül ajánljuk fel olyan embereknek, akik számítanak rá. A tudomány egy önmagát javító rendszer, és bár a javítások sokszor szomorúan későn érkeznek, előbb-utóbb nyilvánvalóan utat törnek maguknak. Például, már nem küzdünk a betegségek ellen a vér megcsapolásával: tűvel és égető anyaggal; a térdkalács ízületeinek átvágása is a sebészet múltjának egy darabja, valamint azt is tudjuk, hogy a lovasok könnyebben tudnak lovaikkal kommunikálni, ha a zablát eltávolítják a ló szájából, a ló szájában lévő fém több, mint 100 féle viselkedési és orvosi problémának az okozója. A lovasok azért fognak hozzánk jönni, hogy többet tudjanak meg a mezítlábas patakezelésről, hogy megértsék, hogyan tudnak lovaik teljesítményén javítani és lovaik kevésbé legyenek fogékonyak a különbönöző betegségekre, ha mezítláb járnak. Az állatorvosoknak tudatában kell lenniük azzal, hogy a lovasok körében nő az elégedetlenség azokkal a hagyományos patakezelési eljárásokkal kapcsolatban, melyeket a szakma ajánl. A felvilágosult lótulajdonosok körében már kialakult egy olyan közhangulat, hogy ha az állatorvos felületesen figyelmen kívül hagyja, elutasítja vagy nem is ajánlja a mezítlábas tartás lehetőségét, akkor ezt a mulasztást a tulajdonosok úgy értelmezik, mint vétkes gondatlanság.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez
Semmit nem akarunk jobban, mint gyorsabb, teljesebb gyógyulást a betegeinknek. Komolyan kell vennünk azokat a bizonyítékokat, melyek tisztán mutatják, hogy a lovakat nem kellene patkolni. Élére állni az egészséges patáról szóló ismereteket hirdető mozgalomnak. Képezni magunkat és az állatorvos hallgatókat érdemleges és gyümölcsöző munka. Ez olyan feladat, melynek felvállalásáért mi magunk vagyunk felelősek. Azok, akik visszautasítják ennek a felelősségnek a felvállalását, hamarosan olyan lótulajdonosok gyűrűjében találják magukat, akiknek alaposabb ismeretük van a lovak patájáról, mint ő maguknak.
Következtetés
A patkolt és deformált láb szomorú és sajnálatos látvány és káros a lovaknak. A szabad és egészséges lábra öröm ránézni és természetesen nincs káros hatása.
Hivatkozások:
-
Pollitt C. Clinical Anatomy and Physiology of the Normal Equine Foot. Equine Vet Ed 1992;4:219-24.
-
Jackson J. The natural horse. Harrison (Ark): Star Ridge Publishing; 1997.
-
Bowker R. A New Theory About Equine Foot Physiology. March 6, 1998. Available at cvm.msu.edu/news/press/footphy.htm.
-
Strasser H, Kells S. A lifetime of soundness. Qualicum Beach (BC, Canada): Sabine Kells; 1998.
-
Strasser H. Shoeing: a necessary evil? Qualicum Beach (BC, Canada): Sabine Kells; 1999.
-
Bowker R. New Theory May Help Avoid Navicular. March 1999. Available at cvm.msu.edu/news/press/navicular.htm.
-
Strasser H, Kells S. The hoofcare specialist’s handbook: hoof orthopedics and holistic lameness rehabilitation. Qualicum Beach (BC, Canada): Sabine Kells; 2001.
-
Cook WR. Educated owners and barefoot horses: An open letter to veterinarians. J Equine Vet Sci 2001;21:471-3.
-
Cook WR. On talking horses: barefoot and bit-free. Natural Horse Magazine 2001;3:19.
-
Strasser H. Video: Optimum Hoof Form—The Basic Trim. 2002. Available at www.strasserhoofcare.com.
-
Strasser H, Kells S. Listing of the harmful effects of shoeing. 2002. Available at www.thehorseshoof.com/listing.html.
-
Jackson J. Horse owners guide to natural hoof care. Harrison (Ark): Star Ridge Publishing; 2002.
-
Founder: prevention & cure the natural way. Harrison (Ark): Star Ridge Publishing; 2002.
-
Cook WR. On “mouth irons,” “hoof cramps,” and the dawn of the metal-free horse. Natural Horse Magazine 2001;4(4).
-
Leave nothing but footprints…and fertilizer. Trail Blazer Magazine 2002:13.
-
Welz Y. Hoofcare for the millennium. 2002. Available at www.thehorseshoof.com/tufts.html.
-
Cook WR. Professional dismissiveness of equine barefootedness. J Equine Vet Sci 2003;:564-6.
-
Simons L. Rethinking traditional hoofcare: the Strasser theory flies in the face of mainstream farrier logic. 2003. Available at: www.hoofcare.com/contents74.html.
-
Welz Y. The changing face of hoofcare in the United States. 2003. Available at www.thehorseshoof.com/hoofcareus.html.
-
Strasser H. Who’s afraid of founder?: laminitis demystified. Qualicum Beach (BC, Canada): Sabine Kells; 2003.
-
Welz Y. Barefoot stories: featuring the Strasser method of hoof care. Qualicum Beach (BC, Canada): Sabine Kells; 2003.
-
Speckmaier P, Kells S. The centaur reborn: holistic horsemanship and the foundation for optimal performance. Qualicum Beach (BC, Canada): Sabine Kells; 2003.
-
Cook WR. Get a grip. Published online at www.bitlessbridle.com and a shortened version: Remove the shoes. Thoroughbred Times September 6, 2003;19(36):18.
-
Bowker R. The growth and adaptive capabilities of the hoof wall and sole: functional changes in response to stress. Lexington (Ky): AAEP. Available at www.ivis.org/proceedings/aaep/2003/toc.asp. Internet publisher: Ithaca (NY): International Veterinary Information Service; 2003.
-
La Pierre KC. The chosen road: achieving high performance through applied equine podiatry. Dover (Del): Naked Greyhound Press; 2004.
-
Jochle W. Use defines shoeing. J Equine Vet Sci 2004;24:122-3.
-
Cook WR. Horseshoes totally indefensible. J Equine Vet Sci 2004; 24:266.
-
Ramey P. Making natural hoof care work for you. Harrison (Ark): Star Ridge Publishing; 2004.
-
Jackson J. Guide to booting horses for hoof care professionals. Harrison (Ark): Star Ridge Publishing; 2004.
-
Ovnicek G. New hope for soundness. Florence (Colo): Wild Horse Publishing; 2004. Available at www.whpublishing.com/store/products.html.
-
Redden R. Instructions for Redden modified ultimates, state of the art treatment for laminitis. 2004. Available at www.nanric.com/ULTIMATE.htm.
-
Teskey T. Breaking traditions: a veterinary medical and ethical perspective on the modern day usage of steel horseshoes. Available online at www.hoofcareunltd.com.
-
Bringing the sparkle back into crystal’s life. Available online at www.hoofcareunltd.com.
-
Dean Y. Interview with barefoot vet: Dr Tom Teskey. Horse’s Hoof. Summer 2004;16:10-11.
Fenti hivatkozások megjelenésük sorrendjében könyvek tucatjait tartalmazza a mezítlábas patakezelés alapjairól és gyakorlatáról szóló átfogó leírásokkal. Az Internet szintén óriási mennyiségű további információt, esettanulmányokat és gyakorlati tapasztalatokat tartalmaz. A Google-be beütött „barefoot hoof care” közel 2000 találatot ad lótulajdonosok határozott érdeklődéséről ezzel az új megközelítéssel kapcsolatban és arról a világméretű terjedésről, melyet ez a megközelítés elért az elmúlt 8 évben.
2015.07.01.
Szerző: Tomas G. Teskey
Fizetett tartalom
Hetényegyházi Hullám LK
.jpg)
Itt kell szólni a mumusként emlegetett „hőhíd” fogalomról. Azokat a rossz hőszigetelő képességű épületszerkezet részeket nevezzük hőhidaknak, amelyek szinte ellenállás nélkül bevezetik a külső hideget a belső tér felé, (pontosabban a meleget ki..). Ahol a Párának ellensége, a Harmatpontú Hőmérséklet állja útját, ott nem tud mit tenni, kardjába dől, és lecsapódik. (szabatosabban: minden relatív páratartalomhoz tartozik egy harmatponti hőmérséklet).. és a lecsapódott víz nem válik köddé, hanem jéggé, mégpedig, ha ezt a szerkezeten belül teszi, repesztő hatása komolyan sérti a falazat, vakolat állagát, valamint a tulajdonos, és karöltött tervezője jóhírét. Jó szemléltető példa erre az üvegfelületen előbb megjelenő pára, majd csordogáló víz, hébe-hóba az ízléses csokorba szedett jégvirág. Ilyenre alkalmat adó szerkezetek pl. a külső hőszigetelés nélkül beépített betonáthidalók, az ún. koszorúk, fém, vagy akár vékony fa ajtó-ablakkeretek, maga az üvegezés.
kiszellőztetett légréses falazat építése igazán nem ellenjavalt, .. sőt…, de ez zseb kérdése.
De lehet a pallókba pl. 4-5 cm átmérőjű lyukakat fúrni a megtámasztások közelében pl. szellőzés számára. Fa épületszerkezetet szegezett kapcsolatokkal építeni amúgy sem illő, (csak jobb híján, és statikailag méretezett, számított szegkiosztási terv szerint) esetünkben pláne nem, csavarkötések, és ácskötések alakítandók ki, ami értő kézben még egyszerűbb is, de síkból semmi ki nem lóghat.
Amióta Totilas Paul Schockemöhle és Ann Kathrin Linsenhoff tulajdonába került, a ló-mágnás nem igazán nyilatkozott. A német Spiegel újságnak most először mondta el, hogy a pletykák szerint 10 millió eurós mén körüli nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt elképzelte: „Minden balul sült el.” Hogy pontosan mire is utalt ezzel a kijelentéssel, az titok maradt. A fő megválaszolatlan kérdés az, hogy ő maga hozott-e rossz döntéseket és hibázott – vagy, hogy egyszerűen csak a balszerencse okozta-e az egymást követő mizériákat.
.jpg)
