Kezdőlap Blog Oldal 69

Pillantás a világranglistákra

Írta:
Lovasok.hu

Pillantás a világranglistákra

 

Közel az olimpiához az európabajnok, Rolf-Göran Bengtsson vezeti a díjugratók világranglistáját, a díjlovasok élén pedig továbbra is Adelinde Cornelissen áll. A lovastusa legjobbja pillanatnyilag a brit military lovas, William Fox-Pitt.

A világ Top 10-es ranglistái folyamatos mozgásban vannak. Bár a lista elején továbbra is a svéd Rolf-Göran Bengtsson foglal helyet, a díjugrató világranglistáján kisebb-nagyobb változások figyelhetőek meg. A francia lovas, Kevin Staut a tizedik helyről ugrott az előkelő második helyre, mögötte a harmadik helyen a kanadai Eric Lamaze és a svájci Pius Schwizer osztozkodik.

A díjlovasok táborában a holland nemzetiségű Adelinde Cornelissen és lova, Jerich Parzival áll a lista élén annak ellenére, hogy hosszabb ideig nem tudtak versenyezni. Őket követi a második helyen Laura Bechtolsheimer és Mistral Hojris, harmadikként pedig Matthias Alexander Rath és Totilas szerepel a dobogó alsó fokán.

A lovastusa ranglistáját változatlanul a brit William Fox-Pitt vezeti, megelőzve az ausztrál Andrew Nicholson-t és az amerikai Boyd Martint.

Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: FEI
Frissítve: 2023.09.22.
Fotó: Canva

Erőszakmentes betörés – ahogy egy ló látja

Írta:
Lovasok.hu

Erőszakmentes betörés – ahogy egy ló látja

Talán nem mindenki tudja, mit jelent betörni egy lovat, ezért elmondom. Azt jelenti, hogy hozzászoktatják a nyereghez, kantárhoz, ahhoz, hogy a hátán vigyen valakit, férfit, nőt vagy gyereket, hogy arra menjen, amerre a lovas kívánja, és persze nyugodtan lépkedjen. Ezenkívül megtanulja viselni a nyaklót és szügyelőt, farhámot és farokszíjat. Nyugodtan álljon, amíg ezeket fölteszik rá, majd pedig kétkerekű kocsi vagy cséza elé fogják; akkor már csak úgy tud menni vagy ügetni, ha maga után húzza a kocsit is: aztán hol gyorsan- hol lassan kell mennie, pontosan, ahogy a kocsis kívánja. Többé nem indulhat el arra, amerre kedve tartja, nem beszélgethet más lótársaival, harapnia, rúgnia sem szabad, és saját akarata sem lehet, kizárólag gazdája kívánsága szerint kell cselekednie, mindegy, hogy éhes vagy nagyon fáradt; de a legeslegrosszabb az egészben, hogy ha egyszer rákerül a hám, örömében nem ugrálhat, s nem feküdhet le, ha kimerült. Egyszóval ti is láthatjátok, hogy ez a betörés egyáltalán nem tréfadolog.

Én már régen hozzászoktam a kantárhoz és kötőfékhez, hogy lépésben vezetnek körbe a mezőn és ösvényeken, most azonban zablát és kantárt is kaptam. A gazdám, mint rendesen, zabot tett elém, majd egy sor becézgetés, kedveskedés után beletette a zablát a számba, és felerősítette a kantárt – hát ez nagyon undok dolog volt! Akinek még sohasem volt zabla a szájában, el sem tudja képzelni, milyen rossz érzés; jókora nehéz, hideg acéldarab, olyan vastag, akár egy ember ujja, s ezt a ló szájába teszik, a fogak és a nyelv közé. A két vége a száj két sarkán jön ki, ott szíjakhoz erősítik, melyek átfogják a fejet, a nyakat, az orrot és az állkapcsot, úgyhogy semmi a világon nem szabadíthat meg ettől az undok, kemény vacaktól – borzasztó! Igen, borzasztó!

Én legalábbis úgy gondoltam, bár tudtam, hogy a mamám mindig hordott ilyet, ha úton volt, és a többi felnőtt ló is. Így aztán a finom zab, a gazdám simogatása, becézgetése, a szelíd bánásmód hatására végül is elviseltem a zablát és a kantárt.

A nyereg már csöppet sem volt ilyen rossz.

A gazdám óvatosan rátette a hátamra, mialatt Daniel a fejemet fogta, majd a hasam alatt megerősítette a hevedert. Egész idő alatt simogatott és beszélt hozzám, kaptam egy kis zabot, és egy ideig föl-alá vezettek. A gazdám ezt mindennap megismételte, mindaddig, amíg várni kezdtem a zabot és a nyerget. Végül felült a hátamra, és körbelovagoltuk a mezőt a puha fűben. Persze furcsa érzés volt, de azért be kell vallanom, igencsak büszke voltam, hogy a gazdámat viszem. Továbbra is naponta kilovagoltunk egy kicsit, így hamarosan megszoktam az egészet. A következő kellemetlenség a patkolás volt. Eleinte a patkót is nagyon nehéznek éreztem. A gazdám elvitt a kovácsműhelybe. Egyáltalán nem szomorkodtam, és nem is féltem. A patkolókovács sorra megnézte a patáimat, és itt-ott lenyesett róluk. Nem fájt, így nyugodtan álltam ott három lábon, amíg eggyel-eggyel végzett. Aztán fogott egy darab vasat, olyan alakút, mint a patám, ráütögette, néhány szöget vert a patkón keresztül a patámba, úgyhogy a patkó szilárdan ott maradt. Nagyon merevnek és nehéznek éreztem, de idővel megszoktam.

 

Forrás: Anna Sewell – Fekete Szépség
Frissítve: 2023.06.13.
Fotó: Canva

Megbokrosodott ló

Írta:
Lovasok.hu

Megbokrosodott ló

Rózsa Sándor letekerte a karikást, megforgatta a feje fölött, s retteneteset durrantott vele. De ettől a fiatal ló, aki még nem volt hozzászokva a durrogtatáshoz, mögijedt, kiugrott. A legény belevágta a sarkát a vékonyába. A ló ugrált és a másik lovat, a Csillagot is magával rángatta. A meg szintén megkavarodott, az is elkezdte cifrázni. A lovas most ráfeküdt a tomboló csikó nyakára, s mintha a fa ágán ülne, a hintázó kötelét oldaná le, eloldotta Csillag nyaklóját, eleresztette. A Csillag el is szaladt, nekivágott a pusztának, nem is lehetett tudni, merre megy.

Nem is törődött vele, hanem ahogy magában maradt a pejkóval, hát ennek oskolát akart adni. Vette a kurta korbácsát, a kancsukát, s verni kezdte vele a lovat. Nem haragból. Ésszel. Elébb a farát verte, de oly keményen, hogy felrepedezett annak a szőre szálán a por.

A ló egyre jobban megbomlott. A legény mintha hozzá lett volna nőve.

– Fogsz te énalattam ugráni? A zanyád… erre-arra…

Most mind kényesebb helyeken vagdosta. A hasa alatt, a két hátulsó lába közt. Sűrűn, keményen, mint a jégeső. De úgy, hogy aztán nyoma ne maradjon. A ló egészen meg volt őrülve. Két lábra állott, de a legény a szíját oly keményen tartotta, hogy a ló visított a hörgéstől. Körbe-körbe vágtatott, nem tudott kirohanni az udvarból, mert mikor már az udvar szélén volt, a lovas mindig meg tudta fordítani, s bent rajcsúroztak a tágas nagyudvaron.

De addig, addig, vége nem akart szakadni.

A lovat meg kell törni.

Egész úton jól viselte magát, most ütt itt ki rajta a szűz makrancoskodás. Nem hagyhatja az öccsére. Bandinak már készen kell adni a lovat. Ez az ő dolga, ezt neki kell elvégezni. Hát pihenés nélkül csak vágta. Vágta, ahogy csak kell. Nem fertályévenként huszonötöt, eccerre kiadta neki az ötszáz ütést vagy tán ezret. Addig vágta, hajtotta, rohant vele, de a ló soha nem tudott belerohanni se a színbe, se a disznóólba, se fedél alá, karámba, se az ágasfába; egyáltalán semmi kárt nem tudott tenni magában, mert vasmarokkal tartotta, osztán annak, akárhogy meg is volt vadulva, ott kellett menni, ahol ő akarta.

A lány berohant a konyha ajtaján a rettenetes vadság elől, onnan kukucskált ki, már látni se bírta, mit csinál ez a szörnyű vadember avval a lóval. Csak kimeredt a szeme, és nézett irtóztató rémülettel, egész teste úgy reszketett, mint a csikóé; amikor a ló végre végképp kimerült, letört, térdre csuklott, és kínjában messze kinyújtotta a nyelvét, a tajték szakadt róla, és minden erejét elvesztette, ledőlt a földre, hanyatt vetette magát, ott kezdett el vonaglani, akkor a lány sikoltani kezdett a legényért, hogy úgy látta, azt a ló maga alá gázolta, de alig nyitotta ki a szemét, már a legnagyobb ámulattal látta, hogy az most is talpon van, és a rugódozó lovat addig veri, amíg az egészen el nem veszti az erejét. Még egyszer lábra akart állni, de nem bírt, ott az udvar közepén kétszer-háromszor is lerogyott, végre tajtékot túrt, lihegett, mint egy megszúrt disznó, s a legény, az meg ott állott mellette, s kis szavakat kezdett neki mondani, füttyentgetett és csiccsentgetett a nyelvével, s mikor a ló már megadta magát s elfeküdt a földön, mint egy hulla, akkor ráhajolt, megveregette a fejét, a nyakát, simogatni kezdte: akkor a ló újra felrobbant, újra lábra állott, újra vágtatni kezdett, a legény újra utána, a kötőféket egy percre el nem eresztette, újra megverte, de már nem olyan vadul, hanem szinte békítve és szelídítve. S folyton morgott felé, csitító hangokat és kis szavakat, dürrögve és anyáskodva.
Aztán a ló megadta magát sorsának.

Megállott. Leeresztette a fejét. Minden tagja, minden izma reszketett, facsaró tajték.

– Jó van, kis lovam, jó van, bogaram, jó van, kedvesöm, angyalom, gyünyörűségöm.
S otthagyta a lovat magában.

A ló megérezte, hogy szabad, abban a pillanatban kivágott, hogy elszalad. De a fiú már rajta volt, elkapta a kantárt. Mire a ló szembefordult vele, mint egy farkas, ráakart rohanni. Juliska újra sikoltott, mintha üt ölnék. De a legény újra elfogta, újra kancsukázni kezdte a lovat, mire az kínjában, dühében, erőtelenségében, végre megadta magát. Se le nem dőlt a földre, se nem háborgott tovább, állott lehajtott fővel, végig-végig reszketve, de tűrte a verést, s mikor a tanítómestere már maga is kimerült, ott maradt állva, mint egy kimustrált remonda.

Most már el lehetett ereszteni a kötőfékszárát.

Rózsa Sándor a kúthoz ment, fogott egy vödör vizet, hozta és végigöntötte a lovon.
A ló már nem bánta, már akármit lehetett vele csinálni.

Tűrte, mint a hulla.

Egyik vödör a másik után, csak úgy zúgott végig a lovon a víz, s nagy tó kerekedett az udvar derekán, amiben a harminc kacsa vígan ellubickolhatott osztán.

Most a legény megölelte a kis ló nyakát, megcsókolgatta, megbirizgálta, simogatta. Veregette, dürrögött neki, szerelmes hangokat adott.

– Jó van, Pejkó. Jó ló vagy. Erős ló vagy. Bírós vagy. Embör lösző.

A ló úgy állott a négy remegő lábán, csak fújt, csak fújt, csak lihegett. Léhogott és fújt és szuszogott és alig bírt élni.

A legény ott hagyta, ment be a házba.

 

Forrás: Móricz Zsigmond – Rózsa Sándor a lovát ugratja
Frissítve: 2023.06.13.
Fotó: Canva

Egyiptomi – Egyptian

Írta:
Lovasok.hu

Egyiptomi – Egyptian

 

A fajta eredete és története

Ma sok arab vérvonal létezik, néhányukat beduin törzsek tenyésztik az Arab-sivatagban, mások elhagyták a területet, hogy új vonalakat alapítsanak messzi kultúrákban. Körülbelül 3500 éve az arab ló alapelemévé vált az egyiptomi birodalomnak. Harciszekerek elé fogva lehetővé tették a fáraók számára, hogy saját birodalmuk határain túl terjeszkedjenek. A fenséges egyiptomi arab ereje és szépsége hieroglifákba vésetett és a Bibliába is beleíródott. Ezeknek az állatoknak a tenyésztését nagyon komolyan veszik és a vérvonalakat alapos kontroll alatt tartják, hogy megőrizzék a fajta tisztaságát és jellegzetességeit.

A 19. dinasztia uralkodócsaládjai kiválasztották a legszebb lovakat Arábia sivatagjaiból és Egyiptomba hozták őket tenyésztésre. Salamon király óta nem volt olyan “gyűjtemény”, ami versenybe szállhatott volna ezzel és a cél ennek az ősi vérvonalnak a védelme, megőrzése és továbbvitele volt. Ez a ménes volt az alapja a ma ismert egyiptomi arabnak.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 143-153 cm. Jellegzetes hátforma és magasan tűzött farok jellemzi. Feje kifinomult ékfej széles homlokkal. Szemei nagyok és kifejezőek. Nyaka ívelt, lábai erősek, patái jó felépítésűek.

Sárga, szürke, pej, fekete, deres és Sabino pinto színűek is lehetnek. Élénk és kemény, könnyen kezelhető, intelligens és érzékeny fajta. Versenylónak, hátaslónak, bemutatókón és más vérvonalak javítására használják.

 

Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.05.01.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Lóbarát lótartás és eredményesség

Írta:
Lovasok.hu

A lóbarát lótartás és az eredményesség
nem zárja ki egymást

 

Itt a változás ideje! Míg az elmúlt évtizedek nagy értékű sportlovait a széltől is óvva a biztonságos a bokszban tartották és némelyikük alig mozoghatott a szabadban az esetleges sérülésveszély miatt, manapság már olyan lovasokkal is találkozhatunk a nemzetközi versenyszférában, akik négylábú társaikat természetes igényeiknek megfelelően tartják, edzik és etetik.

Olimpikonok, mint például a német lovastusázó, Ingrid Klimke vagy a brit díjlovas Carl Hester jó példával járnak elöl: lovaik rendszeresen kint vannak a legelőn és nem csak a négyszögben, hanem a szabadban is edzik őket. Ezeket a lovakat is kicsinosítják a világ nagy versenyeire, csak annyi a különbség, hogy előbb le kell vakarni róluk a legelőn és a karámban szerzett koszt. Az ő sikereik bizonyítják, hogy lehetséges a lovakat lóbarát körülmények között tartani és eredményesen versenyezni.

Szerencsére hazánkban sem kell nagyítóval keresni a hasonlóan vélekedő lovasokat.

Ifj. Tuska Pál az üllői Nagyállat Klinika állatorvosa, emellett aktív és eredményes lovastusa versenyző. Legutóbbi versenyén, az október 5-7. között Kaposvárott megrendezett Felnőtt Magyar Bajnokságon ezüstérmet szerzett Rádiháza Alfa nyergében.

Pali elmondta, hogy Rádiháza Alfa nem igazán kedveli a négyszöget, így vele az idomítómunka egy részét is inkább terepen végzi – jelenleg Üllőn, ahova munkája köti. Itt a szürke heréltnek kevesebb karámbeli szabadság jut, mint odahaza Pirtón, de a homokos talajon itt is egész évben szabadon dolgozhatnak.

Palitól megtudtuk, hogy pirtói lovastanyájukon törekszenek arra, hogy a lovakat – beleértve a nemzetközi szinten versenyző jószágokat is – a lehető legtermészetesebben tartsák. A lovak reggeltől estig karámban mozoghatnak, és csak az éjszakákat töltik az istállóban. Naponta három alkalommal van etetés, az abrak mennyisége természetesen az egyes lovak terheléséhez igazodik. Táplálékkiegészítőkre tapasztalatai szerint csak a rendkívül nagy terhelésnek kitett, élvonalban versenyző állatoknak van szükségük.

A napi munka előtt – legyen az akár idomító-, akár ugróedzés – terepen melegítik a lovakat. A kiskunsági homokos talaj, valamint a sík és lankás részek váltakozása egész évben ideális helyszín a versenyekre való felkészülésre.

Télen általában pihenőt kapnak a lovak és csak minimális munkát végeznek, így arra sincs szükség, hogy megnyírják őket.

A Tuska család pirtói tanyáján természetesen nem az utóbbi évek vívmánya ez a valóban lóbarátnak nevezhető tartás, hozzállás. Elért eredményeik alapján pedig kétség nem férhet hozzá, hogy működik a dolog.

 

2012.10.18. Deák Anette, Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.06.13.
Fotók: Canva

Női hiúság

Írta:
Lovasok.hu

Női hiúság
Középkori anekdota

Guglielmo di Bergdam nemes lovag Raimondo Berlinghieri udvarában azzal hencegett, hogy Provence-ban minden lovagot kivetett a nyeregből, majd azt állította, hogy a provence-i nők közül senki sem érdemli meg, hogy megvívjanak érette.

Ezt hallotta Berlinghieri gróf is, és megkérdezte:

– Engem is kiütöttél a nyeregből?

Guglielmo így felelt:

– Mindjárt válaszolok.

Azzal hozatott egy lovat, s félig a nyeregben ülve kiáltotta oda a grófnak:

– Hozzád, uram, nem is nyúlok, mert nem veszlek nemesember-számba.

Azzal megsarkantyúzta a lovat, és elvágtatott, a grófot dúlva-fúlva hagyva maga után. Nem sok idő múlva az asszonyok összegyűltek, és maguk elé hívatták Guglielmót. A grófnő is jelen volt, s ezzel a kérdéssel fordult hozzá:

– Mondd, Guglielmo, miért szégyenítetted meg a provence-i nőket? Ezért elveszed méltó fizetséged, ostobaságod miatt meg kell halnod! – Amikor látta, hogy a nők botokat húznak elő ruhájuk alól, Guglielmo megijedt, és ezt mondta:

– Mindarra, amit legjobban szerettek, asszonyok, arra kérlek, halálom előtt teljesítsétek egyetlen kérésemet. – Az asszonyok megígérték, hogy bármit kér, teljesítik.

Erre Guglielmo így szólt:

– A szerelemre, mely szívetekben lángol, arra kérlek, az sújtson rám közületek először, akinek legkevesebb esze van.

Persze senki sem vállalkozott az első ütésre, s így Guglielmo megszabadult.

 

Frissítve: 2023.04.27.
Fotó: Canva

Mátyás király történetek – A terhes szekér

Írta:
Lovasok.hu

Mátyás király történetek
A terhes szekér

Mátyás király, amikor már nagy király volt, városról falura vándorolt, hogy a maga szemével lásson, a maga fülével halljon.

Egyszer a vándorlásban elfáradt az országúton, felkéredzkedett egy szegény paraszt szekerére. A szekéren a búzáját vitte őrletni a szegény parasztember. Felvette jó szívvel a vándort. Megy a szekér csendesen. Egyszer csak szemben közeledik egy hatlovas, fényes hintó, abban ül egy büszke báró.

A kocsis rákiált a szegény parasztra.

– Térj ki, paraszt! – De a rongyos vándor, aki a zsákon kucorgott, azt mondta a parasztnak.

– Ne térjen ki, atyámfia! – El is vette a gyeplőt a szegény paraszttól, megállította a szekeret, hogy a paraszt ne térhessen ki.

– Mi lesz, hé, nem hallod, hogy térj ki? – már a kocsis emeli az ostort, hogy a nyaka közé suhint a parasztnak. Hanem a vándor leugrik a szekérről, a báró elé áll, kigombolkozik. Hát a báró majd leesett az ülésről. Ott volt előtte aranyos ruhában Mátyás király.

– Először megparancsolom, fogjatok ki két lovat, fogjátok a szegény ember két rossz gebéje elé. Elbírja négy ló is ezt a hintót. A bárónak is le kellett szállni, segíteni a paraszt szekere elé fogni a két gyönyörű paripát.

– Most pedig vissza a hintóra! Az parancsolom, hogy a hintó térjen ki, mert üres szekérnek kell a terhes szekér elől kitérni!

Akkor lett törvény, hogy üres szekér tér ki a terhes szekér elől.

 

Forrás: Magyar népmondák
Frissítve: 2023.04.27.
Fotó: Canva

A rokkant szekér

Írta:
Lovasok.hu

A Rokkant Szekér
1882

Az Alföldön utaztunk egy kormánybiztossal, s minthogy olyan dologban jártunk, amely nem tűrt halasztást (névnapra kellett odaérnünk), kénytelenek voltunk sietni, következésképp nem ültünk vasútra, hanem szekeret fogadtunk Szőregen.

De nem akarok sok szót szaporítani, a dolog magva az, hogy Horgos községben egy zökkenőnél összetört a tengelyünk, s az én kormánybiztosom elkezdett éktelenül káromkodni.

Az egyik falusi porta kapujából, mely e vidéken szokásos módon úgy ki volt sujtásozva piros paprikakoszorúkkal, mint egy ünneplő dolmány, öreg parasztgazda nézte nagy flegmával, miképp ül le egyszerre, megroppanva a szekér hátulja.

Se nem nevetett rajta, se nem csodálkozott, éppen csak olyanformán nézte, mint ahogy a felhőket szokás, amikor mindegy neki, akár keletnek mennek, akár nyugotnak.

No, mármost mit csináljunk? Erre az eshetőségre nem volt az útitársamnak semminemű instrukciója a magas kormánytól. A kocsisunk is kétségbeesett, annyi tudomány azonban mégis maradt benne, hogy egy vendégfával helyre lehetne ütni a dolgot, de hol vegyünk egy ilyen póttengelyt?

– Hej, földi – szólítja meg a kormánybiztos a künn ácsorgó parasztot -, mit lehetne itt most csinálni?

Az immel-ámmal közeledett s azután úgy foghegyről kedvetlenül felelte hosszabb gondolkodás után:

– Azt voltaképpen tudni nem lehet.
– A kocsisom mondja, hogy egy alkalmas fával föl lehetne csatolni a tengelyt.
– Föl azt, föl lehetne.
– Csak mármost volna aztán valahol egy ilyen fa – szólt a kormánybiztos idegesen.
– Hiszen ha volna.
– Nem lehetne keríteni valahol?
– Dehogy lehetne – mondá a gazda, pipáját a túlsó oldali agyarába fogva.
– De hát csak van tán kendnek valahol egy husángja, vagy mi? – faggatta félig ingerülten a kormánybiztos.
– Hát iszen csak van – szólt lustán s nehány perc múlva előhozta a tengely-támasztéknak valót.

Hanem ez még nem tett boldoggá. A fának semmi hasznát sem vettük erős kötél nélkül, mellyel odaerősítsük a néhai tengely roncsaihoz.

– Egy kötél kellene még ide, gazduram.
– Hja – mond az fejvakarva. – Persze hogy persze.
– Hát azt mármost hol vegyünk?

A horgosi ember vállat vont.

– De hol ám? – vélekedék rendíthetetlen nyugalommal.
– Ejnye, hát nincs a háza táján valami rossz borjúkötél, vagy egy kötőfék?
– Akad. De bizony akad – dünnyögé ásítva s nyomban kihozott egyet az istállóból, aztán látható kedvteléssel nézte a rác kocsis erőlködését, amint az végre nyélbe üti a szekeret.
– Most pedig mivel tartoznánk? – kérdi nyájasan a kormánybiztos, midőn újra elhelyezkedtünk a hátulsó ülésen.
– No, ugyan mivel tartoznának? – szólt csodálkozó szemekkel.
– Ej, hiszen csak értek kendnek valamit azok a tárgyak?
– Nem értek! – felelte durván.
– Akkor hát menjünk, kocsis! Köszönjük szépen a szívességet. Isten áldja meg!
– Jól van, jól – kiáltotta utánunk -, hanem azt megmondom, visszahozzák ám fordulókor a kötelemet meg a fámat.
– Hophó! Megállj, kocsis! Hát mit komédiázik akkor kend? – pattant fel a kormánybiztos bosszankodva. – Más úton jövünk vissza. Az ördög jöjjön erre kendnek a fája meg a kötele végett.
– No, no. Kár az emberre törni – szólott csillapítólag. – Hiszen, ha nem erre jönnek, hát persze, hogy vissza se hozhatják! Isten megáldja!

Ilyen nehezen kapta meg tőle a kormánybiztos a fát, meg a kötelet, én pedig ilyen könnyen a magyar paraszt találó fotográfiáját.

 

Forrás: Mikszáth Kálmán válogatott művei nyomán
Frissítve: 2023.04.27.
Fotó: Canva

Narym

Írta:
Lovasok.hu

Narym

 

A fajta eredete és története

A Narym az Ob folyó környékéről származik Nyugat-Szibériából. Nagyon hasonlít a Priob fajtára, de általában robosztusabb felépítésű. A két fajtában sok közös fizikai tulajdonság van, mivel hasonló éghajlat és környezet formálja őket. Néhányan ugyanannak az északi erdei lófajtának a két különböző alcsoportjának tartják őket.

A terület északi és déli részén is tenyésztik, a déli lovakat gyakran keresztezik ügetőkkel és igáslovakkal a nagyobb méretért.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 132-142 cm.

 

Fordította: Tyr
Frissítve: 2023.05.31.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

A nóniusz visszatérte Normandiába

Írta:
Lovasok.hu

Nagy vállalkozásra készül Zsuzsanna P. Wagenhoffer, aki a fajta kialakulásának 200. évfordulója előtt kíván tisztelegni. A fajta alapító ménjének, Nonius Seniornak Caenből Mezőhegyesig vezető történelmi útját tervezi lóháton megtenni – csak éppen visszafelé. A projekt a fajta terjesztése mellett a lovaglást, illetve a ló és az ember együttműködését, kapcsolatát is népszerűsíteni kívánja.

Nóniusz – Mezőhegyes

 

A Franciaországban élő Zsuzsanna érdeklődik a magyar lovas hagyományok iránt és figyelemmel kíséri a magyar lótenyésztést, illetve az ember és a lovak közötti kommunikációs lehetőségek fejlődését. Célja, hogy elmélyítse tudását és megossza tapasztalatait a világgal. Tavasszal kezdődő útja jó alkalom, hogy mindezt a gyakorlatban is megvalósítsa. A magyar származású fotós ugyanis Mezőhegyesről indulva lóháton szeretne eljutni a franciaországi Caen-ba, az idei Lovas Világjátékok helyszínére.

„Mindazok után, amit a magyar lófajták történelméről, az emberek és a lovak kapcsolatáról megismertem, és amit a lovaglás és a lótenyésztés normandiai lehetőségeiről felfedeztem, feltűnt, hogy a Világjátékok által kiírt pályázatban ezek egybefoghatóak. A 2014-es Caen-ben megrendezésre kerülő Lovas Világjátékok tökéletes alkalmat kínál A nóniusz visszatérte Normandiába névre keresztelt projektemhez” – meséli Zsuzsanna.

Nóniusz – Mátai ménes – Hortobágy

 

Zsuzsanna májusban kel majd útra és két társával együtt három hónap alatt mintegy 2200 kilométert tesznek majd meg lóháton. Céljuk, hogy terjesszék a magyar és a francia lovas hagyományokat, hogy megismertessék az emberekkel a kiváló magyar és francia lófajtákat, és hogy tisztelegjenek a Lovas Világjátékok résztvevői előtt. De mindenek felett a nóniuszt, mint fajtát szeretnék minél szélesebb körben népszerűsíteni.

Zsuzsanna és társai nem véletlenül választották a Mezőhegyes–Caen útvonalat: a nóniusz fajta „ősapjának” az útja volt ez.

A francia és a magyar lótenyésztés hosszú ideje keresztezi egymás útját. Mint Zsuzsanna elmondta, azért választották Caen-t, mint útjuk végpontját, mert a város jelentős szerepet töltött be a fajta kialakításában. Nonius Senior, a fajta angol-norman őse 1810-ben itt született angol-norman, angol félvér és normandiai szülőktől. A napóleoni háborúk során, Napóleon lipcsei vereségét követően az osztrák császári hadak a rosiéres-i ménesből több fiatal lovat zsákmányoltak, köztük Nonius Seniort is. A fajtaalapító mén Mezőhegyesre került, ahol hosszú évtizedeken keresztül fedezőmén volt.

A fajta azóta széles körben elterjedt, 2004-ben a veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett állatfajták közé kerülve nemzeti kinccsé vált, 2013-ban pedig a Lovasok.hu és a Magyar Lovas Kör kezdeményezte felvételét a Hungarikumok közé a többi hagyományos magyar lófajtával egyetemben.

A Nóniusz visszatérte Normandiába valójában „visszatérés a történelembe”. A nóniusz szempontjából történelmi útvonalat a faj fennállásának 200. évfordulója alkalmából Zsuzsanna és csapata ezúttal Nonius Senior-éval épp ellenkező irányban készül végigjárni Nonius Senior utódainak nyergében.

Nóniusz – Mátai ménes – Hortobágy

 

Terveit Zsuzsanna a következőképpen fogalmazta meg: „Három hónapon és több országon keresztül a velünk találkozó emberekkel információt cserélünk, fejlesztjük és terjesztjük tapasztalatainkat és ismereteinket a minket kísérő lovakról. Indulástól érkezésig ismertetjük a magyar lovas hagyományokat, illetve a lovaglás élményét és értékét. Az út példát kíván mutatni a ökoturizmusra, és felhívni a figyelmet a génmegőrzés és a hagyományőrzés jelentőségére.

Az út bizonyíték arra, hogy a ló nemcsak a történelem és a kultúra fontos szereplője, de az ember nélkülözhetetlen útitársa ma is, aki képes a sportban és versenyzésben is az önmagán túlmutató együttműködésre. A lovas élet és a ló szeretete átível társadalmi határokon, hiszen a lovak gondozói épp olyan fontosak, mint a ló gazdája, illetve férfiak és nők egy pályán mérhetik össze a képességeiket.”

 

2014.03.18. Koskó Barbara, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.07.13.
Fotók: Zsuzsanna P. Wagenhoffer

1...686970...70169. oldal a 701-ból
© Lovasok.hu
Hiba bejelentés