Kezdőlap Blog Oldal 69

Csanády Sándor: Az ördöngös kocsis

Csanády Sándor: Az ördöngös kocsis
(Történet a régi világból)

Hajdanában, amikor még híre-hamva sem volt a Budapestről Fiuméba vezető, meg a többi hatalmas vasúti vonalaknak, élt Tolnanémediben egy hatalmas, dúsgazdag úr, Simon Rudolf.

A birtokát egy hétig nem tudta még kocsin sem bejárni, meg nem is próbálta. Azt sem tudta, hol kezdődik, meg hol végződik. Nem is volt rá kíváncsi. A legszebb fehér gulyája, a leggyönyörűbb ménese, a legnagyobb kondája neki volt; a juhnyáját meg hét vármegyében irigyelték.

Mégis leghíresebb volt az ő kocsisa, Pilisi János. Abban a régi világban éltek ők, amikor még pandúrok őrködtek az emberek élet- és vagyonbiztonságára. Abban a régi, jó világban, amikor hol a pandúrok kergették a betyárokat, hol meg a betyárok a pandúrokat. Egymást azonban ritkán fogták el.

Tolnanémedi messze vidékén Simon Rudolf, a mérhetetlen haragú és keményszívű szolgabíró osztott igazságot a rendbontóknak és uralkodott királyi hatalommal minden teremtett lényen, eleveneken és holtakon. Gyakori szokása volt, hogy az elébe vitt embert kihallgatás nélkül a legcsikorgóbb hidegben egy szál ingben kikötötte háza elé. Ha kérdezték, hogy miért:

– Hogy könnyebben valljon majd, – volt rá a kegyetlen válasz.

Persze, ezt sem igen merte más kérdezni tőle, legfeljebb egyik-másik szolgabírópajtása vagy Pilisi János, a kocsis. Nem is kocsis, hanem a parádés kocsis, mert Pilisi János volt nemcsak a Simon-uradalom első kocsisa, hanem Tolna, Baranya, Fejér, Veszprém és Somogyvármegyében, tehát öt vármegyében a kocsisok királya vala.

Mindenkit rettegésben tartott Simon Rudolf, lett-légyen bűnös az illető vagy sem. Egyedül Pilisi János nem félt, bármennyire hányta is a szikrát Simon Rudolf rettentően villogó szeme.

Ennek pedig félelmetes oka volt. Mi? Azt mondották Pilisi Jánosról, hogy az ördögökkel cimborál. Rudolf úr, negyvenhat falunak és pusztának rettentő basája ugyan nem hitte el Pilisi János ilyetén tehetségét, mégis sokszor kénytelen volt meghajolni János parádés kocsis akarata előtt. És szó, ami szó, néha-néha még a háta is megborsózott Rudolf úrnak, amikor János kocsis ki-kimutatta emberfeletti hatalmát.

És minél jobban öregedett az úr is, meg a kocsis is, annál többször cimborált Pilisi János az ördöggel. Utoljára annyira veszett híre lett az úrnak is, a kocsisnak is, hogy a két fekete ló, amikor végigszáguldott a falukon, az emberek keresztet vetettek s ijedten kapták be fejüket a kapuk mögé.

Mint fentebb meg vagyon írva, abban az időben nem jártak még vonatok. Simon Rudolfot hivatalos kötelessége mégis hol egyszer, hol másszor kiszólította sokat megátkozott kúriájából. Ezúttal Pestre hívták fel, ahol nagy-nagy ünnepélyre készültek, merthogy érkezik a király.

Ki is adta Simon Rudolf a parancsokat az utazással kapcsolatos teendők legpontosabb végrehajtására, nem hagyván el borzalmas fenyegetéseket János kocsis irányában sem, ha valami módon netán megfeledkeznék magáról, kocsismivoltából eredő kötelességeiről. Azután pedig a tornácról belekiabált a messze kéklő erdőkbe, az ott rejtőző betyároknak, hogy jól viselkedjenek, amíg oda lesz, mert különben pecsenyét süttet belőlük. A betyárok nem hallották ugyan Simon úr bömbölését, de megérezték ők a fenyegetést anélkül is. Szinte összébb bújtak önkénytelen megrebbenéssel a zizegő lombok között.

Bezzeg, oda se hederített János kocsis a káromló fenyegetésekre, hanem estétől múlat Szendrei Bálint kocsmájában, pedig már-már virrad. Simon urat, negyvenhat falu teljhatalmú urát megeszi a méreg, dúl-fúl veszett dühében, majd összeomlik a ház bömbölő hangjától:

– Felakasztom! Előbb megnyúzatom! Elevenen paprikást főzetek belőle! Hét órára Pesten kell lennem! Megmondtam a gazembernek, az ördög cimborájának! Már négy óra éjfél után! Pest meg egy napi út!

De hiszen ordíthat a nagyhatalmú Simon Rudolf, Pilisi János füle botját sem mozdítja a fenyegetésekre, pedig ugyancsak sűrűn mennek hozzá az ijedt cselédek.

– Fogjon be Nagybajuszú Péter! – adja ki a parancsot Simon Rudolf úr.

Bemegy az istállóba Nagybajuszú Péter. Alighogy beteszi a lábát az istálló küszöbén, a lovak szörnyű rugdalózásba kezdenek. Nincs emberfia, aki közel merne menni, mert rögtön levágnák a dühös paripák.

Simon Rudolf kétségbeesetten szalad az udvaron fel s alá; nincsen segítség. Az istállóba még ő sem teheti be a lábát, mert annál jobban rúgnak-kapálnak a megvadult lovak.
Mit tehetett egyebet Simon Rudolf, átüzen a mulató Pilisi Jánosnak, hogy legyen szíves hazajönni, már nem haragszik, sőt nagy ajándékkal tünteti ki, csak fogja be a lovakat.

– Ez már emberséges beszéd! – mondja Pilisi János és üríti poharát. Alig egy-két pillanat, a lovak ott állanak a batár előtt.

Jóformán ki se fordulnak a kapun, a túlsó jobb kerék kiesik és nagyot karikázik. Pilisi János sem veszi tréfára a dolgot, visszafordul és a kerék visszakarikázik a helyére. Ezután a kis kellemetlenség után, ami ugyan Pilisi Jánosnak fel se tűnt, megindulnak Pestre és aki hiszi, hiszi, aki nem hiszi, nem hiszi, reggel nyolc órára Pesten voltak. Bizony, ördög járt azzal a Pilisi Jánossal.

Amint robognak a Hatvani-utcában, egy kapu előtt hirtelen megállnak a lovak, mintha gyökeret vert volna a lábuk. A kapuban egy ismerős dégi kocsis, a Festetics gróf kocsisa nagy pálinkás üveget nyújtogat Pilisi János felé:

– Gyere, János öcsém, igyál előbb, azután továbbengedlek.

– Eressze el a lovaimat, István bá’, mert rosszul jár.

Szörnyen röstellte a dolgot Pilisi János, hogy éppen, amikor legjobban kellett volna tovarobogni, akkor babonázza meg a lovait ez a vén Gulyás István. Csak könyörgött egy ideig Pilisi, mert hát azt nem tehette, hogy leszálljon a bakról pálinkát inni, amikor az úr is bent ül. Másrészről István bácsinak sem akart ártani, hát csak kérlelte tovább:

– Eressze a lovaimat, István bá’!

– Nem én, öcsém!

– Nohát majd elereszti egy szempillantás alatt -, kiált fel szikrázó haraggal Pilisi, s egyszerre csak ostorával a feje fölött háromszor visszafelé karikáz, a végén nagyot cserdít s abban a szempillantásban Gulyás István úgy a földhöz vágja magát, hogy csak ügy döngött belé a föld, a lovak meg tovarobognak a batárral. Pilisi meg bosszúsan dörmögi:

– Én is tudok valamit. Ezek a vén kocsisok ugyancsak elbánnának az emberrel, ha úgy hagyná magát!

Egy hétig maradtak Pesten. Gazda is, kocsis is jól kimulatták magukat. Végül is meglaposodott erszénnyel hazaindult Simon Rudolf, negyvenhat falunak teljhatalmú ura. Otthon is voltak íziben, alighogy egy szivart végigszítt Simon Rudolf.

Amint közelednek az ősi kúria felé, látja ám Pilisi János, hogy a kapu zárva, de azért egy pillanatra sem csendesíti a lovait, hanem uccu neki, berepül lovakkal, kocsival a kapu tetején, pedig a kapunak még fedele is volt, hát azon keresztül. A batár megáll a tornác előtt épségben, egészségben. Simon Rudolf meg majd halálra dermedt, amikor repültek a kapun keresztül, pedig hát még hajaszála sem görbült meg, annál kevésbé törött össze valamelyik oldalbordája.

Hanem az egyik ló abban a pillanatban összerogyott, amint megállt a hintó az udvarban. El is ordítja ám magát Simon Rudolf:

– Te gézengúz, te országos zsivány, megdöglesztetted a lovamat!

Pilisi János csak az egyik szájaszögletéből szól csendesen:

– Megdöglött az a ló még Pesten, tekintetes uram, de hát két lovon akartam hazajönni, hát úgy is jöttem.

– Ördögöd van neked, Pilisi János -, szólt megborzongva az úr, negyvenhat falu félelmet nem ismerő, teljhatalmú ura.

– Az meglehet, tekintetes uram.

– Hát szent igaz, hogy ördög van benned!

– Mondták azt mások is.

El is vitte az ördög egyszer Pilisi Jánost. Alig két hét múlva holtra meredve hozták haza a bakon búsan, szomorúan a máskor szinte tüzet okádó, sárkánytermészetű lovak.

Úgy látszik, ő is kötődött valamelyik ördöngös kocsissal s úgy járt, mint vele az öreg Gulyás István.

Egy reggelre meg Simon Rudolfot találták az ágyban átlőtt koponyával s egy csepp vére sem folyt. Mintha aludnék, csak a szíve állt meg.

Hej, de sok ördöngös uraság, meg sok ördöngös kocsis élt abban a régi világban! De meghaltak mind. Elvitte őket az ördög.

 

Forrás: Cimbora – Jógyermekek képes hetilapja, II. évf., Szatmár, 1923. http://csicsada.freeblog.hu
Frissítve: 2023.06.16.
Fotó: Canva

Íliász

Részletek Homérosz Iliász című művéből

“Antilokhosz, kicsi voltál még, és már szeretett Zeusz
s véle Poszeidáón, oktattak a lóvezetésre
mindenkép; s így nincs szükséged sok tanitásra:
tudsz te a céloszlopnál jól fordulni a lóval;
csakhogy igen lomhák lovaid, s ez bajt is okozhat:
nékik meg lovaik fürgébbek, nálad azonban
ők maguk úgysem tudhatnak kieszelni különbet.
Rajta tehát, kedves fiam, indulj, vess a szivedre
sok tervet, hogy a versenydíjakat el ne szalasszad.
Ésszel még a favágó is több, mint csak erővel;
ésszel kormányozza a gyors bárkát is a borszín
tengeri áron a kormányos, ha szelek dühe tombol;
ésszel ver kocsihajtót is le a jó kocsihajtó.

Míg aki túlontúl bízik kocsiban, paripában,
s vélük vaktában száguldozik erre meg arra,
annak a pályán kóvályog lova, féktelenül fut:
ám aki ért hozzá, hajtson bár rossz paripákat,
mindig a célra tekint, közelebb fordul, sose téved,
tudja, ökörbőr-kantárját mint kell huzogatni,
tartja szilárd kézzel, s az előtte futóra figyel jól.
Íme, világos jelt mondok, nem véted el úgysem:
lásd, ott karmagasan száraz cölöp áll ki a földből,
tölgy vagy bérci fenyő, mely a záportól sose korhad:
tiszta fehér kőszál áll mindkét oldala mellett,
útkanyaron, körülötte pedig sík pálya futásra:
ott ez tán valamely rég-holtnak jelzi a sírját,
vagy mint pályafutás jele állt már régi időn is,
és most újra kitűzte az isteni fürge Akhilleusz;
jó szorosan mellette suhanj szekeren, paripákkal:
s dőlj oldalt kissé a remek-fonadéku ülésben,
balra a két lótól, s azalatt ama jobbfele szállót
ostorral, rivalogva riaszd, s engedd meg a gyeplőt.
És a baloldali ló a cövek közelébe suhanjon,
hogy már-már súrolja a cél szélét a kerékagy;
arra vigyázz csak, hogy ne akadj bele mégse a kőbe,
mert kocsid összetörik, paripáid megsebesülnek:
ennek a többi örül, téged pedig elfog a szégyen;
hát, kedves fiam, óvatosan s okosan cselekedjél.
Mert miután a cölöpnél fürgén elkanyarodtál,
senki se vághat elébed a pályán, senki nem ér el:
hajtsa akár Adrasztosz gyorslábú paripáját,
azt az Areiónt, mely istentől lett, vagy akár nagy
Láomedón lovait, melyek itt gyönyörűn növekedtek.”
Így szólott Néleusz fia Nesztór, s újra helyére
ült, miután a fiát fortélyra eként okitotta.
Ekkor mindegyikük fölemelte magasra az ostort,
szíjjal csapdosták lovukat, szavaikkal is űzték
nagy sebesen: s a lovak száguldva szaladtak a síkon,
távol a bárkáktól; port vert föl nagy rohanásuk,
s az szügyükig szállt föl, valamint a vihar meg a felhő;
szél suhogásában lebegett levegőbe sörényük.
És a futó szekerek lelapultak gyakran a földre,
másszor meg fölszöktek a légbe; s a versenyező állt
mind az ülése fölött, vágyó szive mindegyiküknek
győzelemért dobogott, buzdítva riadt a lovára
mindegyikük, s a lovak szálltak port verve a síkon.

Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Western egyszeregy 4. rész: Lótípusok és felszerelések

Western egyszeregy 4. rész: Lótípusok és felszerelések

 

Nehéz lenne pontosan meghatározni, melyek a westernlófajták, ugyanaz a helyzet velük, mint az “andalúzokkal”. Minden Andalúziában született ló megérdemli ezt a nevet – tehát minden az USA-ban született ló “westernló” lenne? Ez azért nem igaz.

Mi az a “westernló”?

Szóval, mi az a westernló? Ez csakis és kizárólag a ló kiképzésétől függ. Különböző lovaglási módokat, stílusokat különböztetünk meg: “európai stílus“, ezen belül is díjlovaglás, díjugratás, military, távlovaglás, túralovaglás; “barokk”, “spanyol”, guardian… és a western. Ha eltekintünk a magasan dotált versenyélettől, bármelyik lovat lehet westernstílusban kiképezni és lovagolni. Amire ehhez valóban szükség van, az nem más, mint bármely lovaglási módnál: egy együttműködő ló megfelelő értelemmel és annak képességével, hogy ezt a lovas érdekében használja is.

Ha a westernlovaglást csupán hobbiként szeretné űzni, és az úgynevezett “fun-trail”-eken kívül nem akar versenyezni – tartsa meg a melegvérűjét! Sokan azt hiszik, hogy a westernlovagláshoz rögtön feltétlenül egy quarter vagy paint horse-ra van szükség. Ezekre a specializált fajtákra talán a versenyzőknek van szükségük, de egy “normál” szabadidőlovast boldoggá tehet egy western módra lovagolt melegvérű, telivér vagy akár egy hidegvérű is. Egy ideje a komolyabb versenyeken is szép számban képviseltetik magukat a quarteren,  painten és appaloosán kívül más fajták is. Reiningen láttam már pöttyös arabokat, haflingikat és criollókat – és egy izlandit a trailpályán!

Ennek ellenére annak, aki tényleg a nagy versenyekig akar eljutni, ajánlott egy öröklakás áráért megfelelő quarter-t, paint horse-t vagy appaloosát venni – néhány millió forint egy jó, sikeres, jó vérvonalból származó reininglóért az az ár, amivel mindenképpen számolni kell – ami nem is nagyon tér el a jó ugró- vagy díjlovagló lovakétól, amelyek alvás közben hátrafelé is tudják teljesíteni a programjukat…

De közülünk kinek vannak meg magának is a képességei, hogy egy igazi versenyen – és itt zárjuk ki a kisebb, helyi rendezvényeket – részt vegyen? Egy jó ló hozzásegíthet a győzelemhez, ha az, aki rajta ül, szintén tudja, hogyan kell kezelni egy ilyen tökéletesen lovagolt lovat. Különben ugyanis ugyanaz a dilemma, ami sok “normál” istállóban is: a kislány kap egy díjlovagló csodát csillagászati összegért, bár alig tudja megülni ügetésben, a ló néhány hét alatt mindent elfelejt, “ellovaglódik”, és árának már a felét sem éri.

A legfőbb szempontok

De térjünk vissza a fajtákhoz. Milyen felépítése legyen a tökéletes westernlónak? Nos, ahogy mondtuk, attól függ, mit akarunk vele csinálni. Egy pleasure, vagyis hobbi quarter-t más irányelvek szerint értékelnek, mint egy reining- vagy cuttinglovat. Egyébként vannak hozzáértő tenyészegyesületek, amelyek nagyon szerteágazó felvilágosító munkát végeznek; ha tehát pontosan akarja tudni, hogyan kell kinéznie egy quarternek, paintnek, appaloosának vagy bármely más “western”-fajtának, forduljon a megfelelő egyesülethez.

A hobbilovas számára – és ez a legnagyobb tábora azoknak, akik a westernlovaglás mellett döntenek – az ilyen finomságok nem sokat számítanak. Boldogulni kell a lóval, szeretni, legyen egészséges, ne legyen testi hibája, amelyek negatív terhelést jelentenek neki – és kész. Minden más csak azokra vonatkozik, akik komolyan szeretnének versenyezni.

A felszerelés

Azt, hogy mi a westernnyereg, biztosan nem kell külön leírni, Önök közül biztosan mindenki látott már életében legalább egyszer ilyet. Tehát fogjuk rövidre: a westernnyereg egyrészt egy vázból áll, amely fából vagy speciális műanyagból készül. Ezt a vázat strapabíró, különlegesen kikészített marhabőrrel vonják be. Az ülőfelületet esetleg még ki is párnázzák, majd még egy réteg bőrrel vonják be. Egy westernnyereg súlya 10 kg-tól akár majdnem 30 kg-ig is terjedhet, az építés módjától és attól függően, mire akarják használni.

Az árat tekintve egy jobb minőségű westernnyerget újonnan körülbelül 200-250 000 Ft-tól lehet beszerezni, felfelé – különösen a shownyergeknél – a határ a csillagos ég. A westernnyereg nagyon jó tartást biztosít a lovasnak, de nem ül rajta olyan “közel” a lóhoz, mint az angol nyeregben. A súlypontnak optimális esetben kissé hátra kell tolódnia, ahogy ezt a westernnyergek “atyjától”, a vaquero-nyeregtől is ismerjük.

Használati céltól függően különböző kivitelűek léteznek. Mély ülőfelület, lapos ülőfelület, kerek szárny, szögletes szárny, nagy szarv, kis szarv, hosszú szarv, vastag szarv. Nehéz kengyel, könnyű kengyel stb. Minden westernlovas ághoz megvan a megfelelő nyereg, vagyis mielőtt elindulnánk vásárolni, pontosan tudnunk kell, mit szeretnénk vele csinálni – egy pleasure-nyereggel reiningben lovagolni ugyanolyan ostobaság lenne, mint egy díjlovagló versenyen ugrónyereggel megjelenni. A “normál” hobbilovasnak azt ajánlanám, hogy olyan nyerget keressen, amely a súlypontot hátra teszi, és a lovas súlyát jól elosztja az egész lóháton. A magas “cantle” és hátsó nyeregkápa jó tartást ad – vagyis egy olyan nyereg, amely a kaliforniai westernnyergeket utánozza, biztosan nem rossz választás.

Aztán természetesen egy úgynevezett pad is kerül a nyereg alá – a piacon pedig persze itt is van mindenféle célszerű és haszontalan dolog, a legjobb, ha egyszerűen kipróbáljuk őket, de soha ne felejtsük: a legdrágább pad sem küszöböli ki a rossz nyereg nyomását!

Végül eljutunk a kantárakhoz – itt pedig a választásnak nagymértékben a ló tudásától kellene függnie. A kiképzést általában bosallal kezdik, egy zabla nélküli kantárral, amely valószínűleg a spanyol orrfékből alakult ki. Utána következik a snaffle, egyfajta úgynevezett “vízfeszítőzabla”, valamivel vékonyabb, így élesebb is, mint ennek európai változatai. Végül van még minden lehető és lehetetlen, sima, csupasz, fényes, díszes zabla: ezek az úgynevezett “shank bit“-ek. Sohasem szabad elfelejteni, hogy ezek feszítőzablák. Egy hevesebb rántás súlyosan megsértheti a ló száját, sőt akár az állkapcsát is eltörheti! A komolyabb feszítőzablák csak profiknak valók! Mindegy, hogy westernlovaglásról vagy bármi másról van szó. Nem egyszerűen az a megoldás – ahogy az mostanában sajnos igen divatos – hogy szépsége szerint választunk zablát, és egyszerűen kicseréljük az addig jól bevált csuklós csikózablát, bármilyen szépen és finoman reagált is rá eddig a ló. Ne dőljön be a “divatdiktátoroknak” – egyszerűen hagyja ott a lovasboltban ezeket az eszközöket, és maradjon meg a jól bevált zablánál!

Most jön még maga a kantár, amiben nincsenek igazán jelentős különbségek az angol lovagláshoz képest. Az orrszíjat ebben a formában a kantáron alig ismerik, helyette egy úgynevezett cavecon-t húznak át a kantár alatt, ami csak akkor lép akcióba, ha a ló hevesen kitátja a száját. A szárak többnyire osztottak, és körülbelül két-két méter hosszúak – ez időnként meglehetősen idegesítő lehet, vagyis mindenkinek azt tanácsolom, először kösse össze egy csomóval a két szárat, szükség esetén rövidítse is meg őket, kezdetben sokkal egyszerűbb így boldogulni.

A lovasnak “felszerelésből” végső soron nem sok mindenre van szüksége. Csak egy szó a farmerben lovaglásról – az európai üzletekben vásárolható farmereknek túl kemény a belső varrása, ami egy hosszú kilovagláson kegyetlenül “húsbavágó” lehet. Próbáljon meg inkább egy western szaküzletben beszerezni egy megfelelő méretű “wrangler” vagy “cowboy” farmert. Ezeknél a belső varrás csupán egy egyszerű varrás, és nem a speciális farmervarrás. Az úgynevezett “boot cut”-os farmerok is jók, ezeknél a nadrág szárait úgy szabták, hogy könnyen rá lehet húzni őket a csizmára. És mindig gondoljunk arra, hogy lovaglófarmerből kicsit hosszabbat vegyünk, mert amint felülünk a nyeregbe, a nadrág szára automatikusan kissé feljebb csúszik!

A westernkalap mifelénk csupán divatos kiegészítő, csak a versenyeken előírás – de mindenkinek azt tanácsolom, mindezek ellenére maradjon meg a régi jó lovaglókobaknál – saját biztonsága érdekében! Időközben megjelentek olyan kobakok is a piacon, amelyekre rá lehet húzni egy westernkalapot, de ezek persze nem olcsók.

3. gyakorlati tipp: Gondolkodni, nézni, csinálni!

Szóval, ismét valami praktikusat kipróbálásra. Ha tartotta magát legutóbbi tippemhez, és egyszer hosszabb ideig egyszerűen laza szárral lovagolta a lovát, elkezdhetünk átállni a nyakreiningre. Amikor fordítja a lovát, dörzsölje meg egyértelműen az ellenkező oldali szárral a nyakán – ha tehát jobbra akar fordulni, a bal oldali szárral. Ezzel egy időben jobb kezét messzire nyújtsa ki, és helyezze át a súlyát. Adjon egy pillanatnyi gondolkodási időt a lónak. Általában már ilyenkor a kívánt irányba kell fordulnia, vagy legalább a fejét jobbra kell fordítania, mintha azt kérdezné, “hát te mit akarsz?” Adjon neki megerősítést, és enyhén hajtsa előre, szükség esetén még egyszer húzza meg a jobb szárat – és a ló vonakodva ebbe az irányba fog fordulni. Oké, stop, kiadós dicséret, megint egy darabig egyenesen lovagolni, aztán megpróbálkozni a másik oldallal.

Kezdetben ne vigye túlzásba, a lónak is kedvét kell lelnie a dologban. Ezután lassan növelje a fordulások számát – de maradjon meg a lépésnél. Semmit sem kockáztatunk, a lova eddig hozzászokott a rövid szárhoz, meg kell tanulnia saját utakat keresni.

Ha a fordulás már megy, behúzhatja a kezét, és egy idő után már csak az ellentétes oldali szárral meg kell dörzsölni és a súlyát áthelyezni. Egyszerűen csak nézzen arra, amerre menni akar, képzelje azt, hogy motoron ül – ott is szinte csak a súlyával kormányoz, kevésbé közvetlenül magával a kormánnyal. Mostantól “gondolja” ki az útirányt. Oda akar menni, és oda is ér – és kész. Persze lehet, hogy a lova ezt a fejbeni fordulatot vonakodással vagy akár ellenkezéssel kérdőjelezi meg – maradjon nyugodt, de határozott, és semmiképpen se engedje arra menni a lovat, amerre éppen akar. Egy westernlónak nagyon jól neveltnek kell lennie, különben a lovaglás ebben a stílusban sem szerez sok örömet!

Néhány nap vagy hét múlva – voltak már olyan lovaim is, amelyek egy óra alatt is megértették – a lova, amint a nyakán érzi a szárat, “ki fog térni” előle, és az ellenkező irányba fordul, ha ugyanakkor egy kis nyomást gyakorol rá a lábával, és a kívánt irányba néz. Minden további most már csak az idő és a tudása kérdése. Egyszer aztán a nézőknek az lesz az érzésük, hogy a puszta gondolat elég, hogy a lova arra menjen, amerre akarja. Valójában azonban a jelei olyan finomakká váltak, hogy egy kívülálló számára már alig észrevehetőek.

A lovak érzékeny állatok. Egy alig egy gramm súlyú legyet is megéreznek a szőrükön, és célzott megrázkódással kergetik el. Miért gondolják hát olyan sokan, hogy ezeket az állatokat kemény kézzel, állandó rángatással és kopogással kell irányítani? Mindennek az igazi díjlovaglásban sincs semmi keresnivalója, ezt bármelyik jó lovas megerősítheti. A kevesebb itt is több – ha jól csinálja, és lova nem szenved rendkívüli lelki károsodástól, eljön az a nap, amikor a fogával is meg tudja fordítani és irányítani a lovat! Vagy akár tényleg a puszta gondolattal? No jó, haladjunk csak lépésről lépésre. Ahogy a híres kínai is mondta: “A világ leghosszabb útja is az első lépéssel kezdődik”. Ön pedig most megtett egyet.

 

Karin Tillisch
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002. januári számában.
Frissítve: 2012.04.11.
2023.07.14.
Fotók: Pixabay

Mangalarga Paulista

Mangalarga Paulista

 

A fajta eredete és története

A brazíliai Sao Paulo államban tenyésztett fajta. A Mangalarga Marchador fajtától származtatják, melyet arab, American Saddlebred és melegvérű lovakkal kereszteztek.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 152 cm, feje egyenes, arányos, szemei nagyok és kifejezőek. Sárga és szürke színben fordul elő. Nyugodt, jó természetű, intelligens és kezes. Marhaterelésre, hátas- és sportlónak használják.

 

Fordította: Tyr
Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Landesi póni

Landesi póni

 

A fajta eredete és története

E póni eredetileg félvad fajtának számított, s hazája a Bordeux-tól délre található Landes vidéke volt. A második világháború idején a katonák irtották őket, számuk megcsappant, valószínűleg ez az oka, amiért ma már nincsenek félvad példányok. Csak napjainkban kezdték gyerekpónivá átalakítani, s ez a törekvés egyre jobban érvényesül, mióta Franciaországban megalakultak a póniklubok. Ez a fajta szolgált alapul a francia hátas póni (Poney Francais de Selle) kialakításában is.

A fajta jellemzői

Sodrott jellegű, egyenes háta, magasan tűzött farka, vékony lábai és kemény patái vannak. Marmagassága 120-135 cm. Pej, sötétpej, sárga, olykor fekete színben fordul elő. Hátaslóként használják.

A landesi a Pottock-kal rokon, amely egy natív pónifajtának számít.

 

Összeállította: Gyükér Zsófia
Frissítve: 2023.04.21.

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hannoveri

Hannoveri

 

A fajta eredete és története

Eredete a XVIII. századra nyúlik vissza, melegvérű fajta. Németország, Hannover lova. A fajta tenyésztése egyébként már a XVI. században kezdődött el. Meg kell említenünk II. Györgyöt, aki a cellei ménest alapította meg. A Hannoveri fajta alapállományában Holsteini mének voltak. Helyi kancákat kereszteztek Holsteini ménekkel.

A tenyészcél egy sokoldalú mezőgazdasági ló volt, de később telivért is használtak, hogy nemesítsék a fajtát. Később a tenyészcél megváltozott, a mezőgazdasági ló után átváltottak a sportló kialakítására, így Trakheneni és Angol telivér vonalat adtak a fajtához. Az Angol telivér hatás gyorsabbá tette a Hannoverit, a Trakheneni pedig az életerőt adta.

A fajta jellemzői

Kiválóan teljesítenek díjlovaglásban és díjugratásban egyaránt. Jó vérmérsékletű, erős és jó mozgású ló. Feje száraz, egyenes, középmagasan illesztett. Nyaka hosszú, háta kissé előremélyedt, fara jól fejlett. Lapockája hosszú, mellkasa mély, ízületei szárazak és tiszták.

Marmagassága kb. 170 cm, minden színben megtalálható, hátaslónak hasznosítják.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Méneshajtás Piberben

A piberi ménes fiatal ménjei hazatérnek a nyári szünetből

 

A piberi ménes egy és három év közötti ménjei minden nyáron több mint három hónapot töltenek a környező hegyek 1500 méter magasságban fekvő mezőin. Idén szeptember 8-án térnek vissza istállóikba a völgyben.

A lovak számára nem csupán kellemes változatosságot jelent ez a hosszú nyári kiruccanás, az alpesi mezőkön fejlődik a mozgáskoordinációjuk, edződnek inaik és ízületeik.

Hazatérésük jeles ünnep a piberi ménes életében, amikor a látogatók is bepillanthatnak a fiatal mének életébe, tartásába és részt vehetnek a lovak hagyományos lehajtásában.

A lipicai mének a legelőről először a Maria Lankowitz zarándokhely felé indulnak, ahol felékesítik őket és templomi áldásban részesülnek. A lehajtás csúcspontja a mének megérkezése a köflachi főtérre, ahol az érdeklődőket számos érdekes program várja.

A fiatal kancák kicsit tovább élvezhetik a magashegyi legelők nyújtotta szabadságot, ők csak szeptember 18-án térnek vissza istállóikba.

2012.09.03. Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: piber.com
Frissítve: 2023.04.19.
Fotó: Canva

Laura Ingalls Wilder: Nyuszi

Laura Ingalls Wilder: Ház a patakparton (részlet)

Nyuszi

Reggel, amikor Édesapa leszedi a cölöpök mögül a gerendákat, Laura azt sem tudja, hová legyen meglepetésében. Mivelhogy Petra mellett ott áll – vagyis inkább botladozik – egy hosszú lábú, hosszú fülű kiscsikó!
Laura a kiscsikóhoz akar futni, de a máskor oly szelíd, kezes Petra hátracsapja a fülét, és Laura felé kap.

– Maradj, Laura! – szól éles hangon Édesapa, Petrához pedig így szól: – Nyugodtan, Petra. Nem bántjuk a kiscsikódat. – Petra halkan felnyihog. Hagyja, hogy Édesapa megsimogassa a kiscsikót, de Laurát és Mary-t a közelébe sem engedi. Még ha csak az istálló falának résein próbálnak bekukkantani, Petra akkor is kivillantja a szeme fehérét, és a fogát vicsorítja. A kislányok még sose láttak ilyen hosszú fülű csikót. Édesapa azt mondja, hogy kis öszvér, de Laura szerint inkább nyúlhoz hasonlít. Menten el is nevezik a csikót Nyuszinak! Amikor Petra kipányvázva legelészik, Nyuszi ott bóklászik körülötte, és csodálkozva nézi a nagy világot.

A tűz fénye rávetődött a békésen legelésző Petire, Petrára és Nyuszira. Csakúgy hersegett a fű, ahogy tépték, majd meg-megálltak, hogy elropogtassák, miközben az ég alján hunyorgó csillagokat nézték. Békésen csapdostak farkukkal. Nem tudták, hogy eladták őket.

Laura már elmúlt 7 éves. Túlságosan nagy volt ahhoz, hogy sírjon. De nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze:
– Édesapa, el kellett adnod Petit és Petrát? Igazán, édesapa?
Édesapa szorosan magához vonta a kislányt becéző öleléssel.
– Miért, kisbogár? – kérdezte édesapa. – Peti és Petra szeretnek világot látni. Ők kicsi indián pónik, Laura, és a szántás nehéz lenne nekik. Sokkal boldogabbak lesznek, hogy nyugatra mennek. Csak nem akarod itt tartani őket, hogy megszakadjanak a szántásban? Peti és Petra folytatni fogják útjukat. Én pedig azzal a két nagy ökörrel feltörhetek egy nagy-nagy földdarabot jövő tavaszra, búzavetésre.
– Egy jó búzatermés több pénzt hoz majd, mint amennyit eddig valaha is együtt láttunk, Laura. Akkor lesznek lovaink, új ruhák is, minden, amit csak akarsz.
Laura nem szólt egy árva szót sem. Jobban érezte magát apja karjai között, de semmi mást nem kívánt, csak azt, hogy tartsák meg Petit, Petrát és Nyuszit, a hosszúfülű öszvércsikót.

Így hát édesapa Petit és Petrát befogta Hanson szekere elé. Nyuszit a szekér saroglyájához kötötte, és a városba hajtottak.
Laura csak nézte, ahogy Peti, Petra és Nyuszi távolodnak, szeme égett, torka összeszorult. Peti és Petra leszegték fejüket, ahogy nekifeszültek a hámnak. Sörényük és farkuk lobogott a szélben. Vidáman indultak el, nem tudták, hogy soha nem térhetnek ide vissza.
A csermely vígan dudorászott a füzes alatt, lágy szellő borzolta a füvet a töltésen. Köröskörül sütött a nap – a végtelen préri várta, hogy birtokba vegyék.

 

Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Schwarzwaldi – Black Forest Chestnut

Schwarzwaldi – Black Forest Chestnut

 

A fajta eredete és története

Hazája Dél-Németország, Feketeerdő, Baden-Württemberg. A farmereknek nagy segítség, és ajánlott az erdős-dombos régiókba.

A középkorban, Feketeerdőben kezdték a tenyésztést. 1986-ban egy fajtaegyesület és a ménkönyv megalapozta a standardot a fajtának (szabványosították). Kerestek egy fajtát, mely a méretet növelte, ez volt a belga igásló.

A fajta jellemzői

Kicsi, de bátor igásló, mely alkalmazkodott a hosszú télhez, és a hegyvidéki élethez. Kinézetre hasonlít egy nagy Haflingi lóhóz, vagy egy kicsi Nóri lóhoz. Manapság egyre gyakrabban találkozhatunk vele mint kocsihúzó, és hátasként is előbukkan. Okos, élénk ló, jó karakterrel, igen termékeny és hosszú életű.

Magassága 153-160 cm, súlya körülbelül 500 kg. Színe része a nevének. Főként vörösessárga világos sörénnyel és farokkal. Legnépszerűbb a sötét “szürke pettyes”.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.18.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Pat Parelli tanította meg a lovamat inni

Pat Parelli tanította meg a lovamat inni

 

“Alapvetően ez a módszer arra épül, hogy lovad bízzon benned. Elfogad téged, vezetője lehetsz, hisz neked. Ha ez meg van, olyan feladatok elé tudod állítani, amelyek eddig problémát okoztak volna.”

Az erőszakmentes lókiképzés egyre nagyobb teret hódít a lótartók körében. Ez talán annak köszönhető, hogy egyes módszerekkel a lovasok kudarcot vallottak, és szeretnének még egy esélyt adni önmaguknak és lovuknak. Másoknak pedig ez a módszer jelenti a kezdetet és segítségével hétmérföldes lépésekkel haladnak a lovukkal kialakított kapcsolatukban.

E nemes állatok észjárására épülő program azonban nem újkeletű dolog. Hazánkban a csikósok hasonlóan nevelték lovaikat, hiszen ha nem értették volna meg őket, nem lehetett volna olyan szoros kapcsolat közöttük. Az amerikaiaknak több pénzük jut a marketingre, így rengeteg módszer szivárgott be hazánkba az USA-ból. Talán a legismertebb egy amerikai cowboy, Pat Parelli módszere lett. Ez a tanítás számomra nem csak a lovam és köztem lévő kapcsolatot, vagy a lovaglást tette élvezetesebbé, hanem más területen is kiválóan kamatoztattam. Számomra nem a spanyollépés megtanítása a legfontosabb, hanem, hogy a lovammal kapcsolatos mindennapi életben ezeket a ló-lélekbarát módszereket miként tudom a legjobban hasznosítani.

Alapvetően ez a módszer arra épül, hogy lovad bízzon benned. Elfogad téged, vezetője lehetsz, hisz neked. Ha ez meg van, olyan feladatok elé tudod állítani, amelyek eddig problémát okoztak volna. Mióta a Parelli módszert alkalmazom, előfordult olyan eset is, hogy valaki jött hozzánk, aki lovamnak nem volt szimpatikus. Elég volt, hogy a szemébe nézve közeledett hozzá és úgy akarta megsimogatni. A lovam egyszerűen mögém bújt el, mint a kiscsikó az anyja mögé. A hagyományos módszert követő emberek persze kérkedve állnak szemléletem előtt, és azt gondolják, hogy az ember miért akar ló lenni? Az ember maradjon ember, a ló pedig ló! Mivel ismerem mindkét lehetőséget, úgy éreztem, hogy szívesebben leszek olyan, mint egy ló, ha ez segít abban, hogy lovam tiszteljen, és örömmel tegye, amit tesz. Amit pedig inkább a javára írok, hogy ő nem tud ember lenni. Sokszor láttam olyat, hogy a ló nem figyelt lovasára, csak az oldalába vágott sarkantyú, vagy a pálca bírta engedelmességre. Ennek ellentéte, amikor a lovad annyira megbízik benned, hogy nem kérdőjelezi meg döntéseidet, hanem végrehajtja a feladatokat.

De miért Pat Parelli tanította meg a lovamat inni? Miért is kellett a segítsége, amikor a lovak önállóan is képesek rá?

Íme a történet: A család új lakóhelyre, lovam pedig új karámba költözött. Régi otthonunkban a vízellátás nehezen volt megoldható, a vödrös technológiát alkalmaztuk. Mindig lelkiismeretesen figyeltem arra, hogy egy állat sose szomjazzon, ha már ki van szolgáltatva az embernek, mégis előfordult, hogy a nyári hőségben kevésnek bizonyult a karámba tett közel 50 liter víz. Amelynek felét természetesen kipancsolta, mikor egy-egy jó korty után lovam úgy gondolta, hogy már nem is szomjas… A családot pedig a munkahely egész napra elszólította, így nem tudtuk folyamatosan pótolni a mennyiséget. Ezért úgy döntöttünk, hogy az új karámba valahogy megoldjuk az önitatót. A közvetlen napfénytől pedig, hogy ne tudjon felforrósodni a fémszerkezet, le kellett árnyékolni. Így született meg az L alakú lemez terve, árnyékában az itatóval. A terv jó volt, csak adódott egy kis probléma. Kedves paripám nem szereti, ha valahonnan nem lát ki. A problémát csak tovább fokozta, hogy életében nem látott önitatót. És nem volt egy ló sem a közelben, aki meg tudta volna mutatni neki. Úgyhogy ketten maradtunk…

Ahogy megérkezett új helyére és birtokba vette a tágas karámot és a legelőt, úgy döntöttem, itt az ideje megtanulni a vízivást. Kötőfék, vezetőszár, répabot. A siker érdekében először csak a karámban játszottam vele, majd mikor minden jól ment, jöhetett az önitató. A hajtó és a yo-yo–játék tűnt a legcélravezetőbbnek a feladathoz, ennek ellenére az első tíz percben a közelébe sem volt hajlandó menni annak lemez-szörnyetegnek. Aztán minden újabb perc néhány lépésnyi közeledést eredményezett. Először csak a lemez széléhez mert odamenni, majd az orrával megérintette az önitatót. Később szétfröcskölte a csurig engedett tégelyben a vizet, végül belekortyolt, azonban csak addig, míg hozzá nem kellett érnie az önitató nyelvéhez.

Első leckét sikeresen vette, tehát már tudja, hogy hol a víz, nem fél a takarástól sem. Újabb kérdés vetődött fel: Vajon mit szól a pesszegős szelephez? Mikor már biztonságban érezte magát közvetlen az önitatónál, megnyomtam a szelepet. Ijedten hátratolatott, gondolván, a víz nem szokott hangot adni. Ezt is addig ismételtem, amíg nem zavarta a sziszegés. De azt mégsem tudtam neki megmondani, hogy azt meg kell nyomnia, ha inni akar. Nem maradt más lehetőség, mint megvárni, amíg maga rá nem jön. További két napon keresztül folyamatosan parelliztem vele, egyre hosszabb száron engedve, hogy abszolút biztonságban érezze magát a lemezzel árnyékolt önitató társaságában. Nagyon sajnáltam, de úgy döntöttem, hogy csak reggel és este adok neki egy-egy vödör vizet, hogy valamelyest szomjas legyen nap közben, mert akkor sosem fog rájönni, hogy mire jó az a furcsaság a karám szélén.

A harmadik napon végül mindent feltett egy lapra. Az ablakból figyeltem, mikor odajött az önitatóhoz és szomját oltva legalább 20 litert ivott. Nem zavarta sem a szelep, sem a vízpumpa berregő hangja. Ha nem ismertem volna ezt a módszert, valószínű még mindig vödörben hordanám a vizet, és nem lehetne olyan büszke magára lovam sem, hogy van valami, amit önállóan működtet.

Somos Evelin Viktória
Frissítve: 2023.09.24.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés