Kezdőlap Blog Oldal 68

Bhutia póni – Bhotia Pony

Bhutia póni – Bhotia Pony

 

A fajta eredete és története

A Himalája hegységből származik, valószínűleg ugyanazoktól az ősöktől mint a Tibeti és a Spiti ló, melyekkel megegyező földrajzi körülmények között él, és valószínűleg kölcsönösen befolyásolták egymást. A három fajta közül kétségtelenül a Bhutia a legelőnytelenebb megjelenésű, de annál hasznosabb saját környezetében, a más lófajták számára megközelíthetetlen hegyi utakon.

A fajta jellemzői

Feje nem túl nagy, profilja egyenes, nyaka rövid, sörénye durva szőrű, vállai egyenesek. Lábai rövidek és erősek. Összességében az ázsiai fajták jellemvonásait megtalálhatjuk nála. Komoly és kitartó ló, jól alkalmazkodott a hegyi életmódhoz. Néha kiszámíthatatlan.

Marmagassága 132-134 cm. Szürke színű, málháslónak használják.

 

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.04.28.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Lovas Világjátékok – Beszámoló a nyolcadik napról

Lovas Világjátékok –
Beszámoló a nyolcadik napról

2010.10.02.A nyolcadik napon kellemes időjárás fogadta a lovastusa terepversenyének résztvevőit. A pálya mellől valamivel kevesebb, mint 51.000 érdeklődő követte figyelemmel az eseményeket, így megdőlt a hetedik napon regisztrált látogatószám-rekord az Alltech FEI Lovas Világjátékokon.

Az angol csapat tagjai kiváló lovaglással küzdöttek a vezető pozícióért, a második helyen a hazai csapat, míg a harmadikon a kanadaiak állnak a military második napja után.

Egyéniben Michael Jung a terepverseny során is megőrizte vezető helyét, sőt egyetlen hibapontot sem gyűjtött, így továbbra is 33 ponttal áll a lista élén. „Már kisfiú koromban is arról álmodoztam, hogy egyszer majd részt vehetek a Világjátékokon” mondta Jung a pálya teljesítése után. „Egyszerűen fantasztikus itt lenni.”

Az angol William Fox-Pitt hibátlan lovaglással a második helyről várja a military záró számát, a díjugratást. Őt harmadikként az amerikai Rebecca Holder követi.

Jung megőrizte vezető helyét a terepverseny után

Michael Jung és La Biosthetique-Sam FBW majdnem utolsóként lovagolhattak a tereppályára. A páros már-már hihetetlen könnyedséggel, hibapont nélkül teljesítette a pályát, így 33 ponttal megőrizték vezető helyüket.

William Fox-Pitt hasonlóan figyelemreméltó teljesítményt nyújtott Cool Mountain nyergében. A díjlovaglás során megszerzett 42 hibapontjának számát Fox-Pitt sem növelte a terepverseny során, de nem érezheti magát biztonságban, mert mindössze fél pont választja el a harmadik helyezett Becky Holdertől, aki Courageous Comet-t lovagolta.

A 79 induló lóból 60 teljesítette a pályát, tehát az indulók 75,9%-a. 13 lovas – köztük Jung és Fox-Pitt – lovagolta végig a pályát az előírt 11:14-es alapidőn belül.

A verseny leállítása miatt a 28 éves Jung bemelegítése nem a várt módon zajlott. „Nagyjából kétszer annyi időt töltöttem a nyeregben, mint kellett volna. A probléma az volt, hogy egyszerűen nem tudhattam, mikor kezdhetem el a pályát. A szél is feltámadt, és nagyon oda kellett figyelmen, hogy a lovat megfelelő állapotban tartsam.”

Az ideálisnak nem mondható kezdés ellenére Jung teljesen meg volt elégedve teljesítményével. A 10 éves heréltet, La Biosthetique Sam FBW–t 5 éves kora óta lovagolja.

„Ez volt az első négycsillagos versenyem. Nehéz, de lóbarát pálya volt. A nehézségét leginkább az adta, hogy mindenhol nehéz ugrásokkal találkoztunk, ez a lótól nagy erőkifejtést, a lovastól pedig folyamatos koncentrációt és tervezést igényelt” mondta Jung.

Michael Etherington-Smith a 41 éves Fox-Pitt szerint is igazi, világbajnoksághoz méltó pályát épített. „Szerintem előre senki nem gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz a pálya. A három utolsó ló azonban úgy teljesítette, mintha csak egy könnyű vágtát tettek volna a park körül.” Fox-Pitt a díjlovaglás után még a 12. volt, a terepszakasz után azonban feljött a második helyre.

A 41 éves Holder főleg a pálya elején figyelt az időre, a vége felé bevallása szerint inkább azt tartotta szem előtt, hogy szépen, biztonságosan érjenek célba lovával, így 3,2 pont időbüntetéssel zárták a szakaszt. Holder egyéni versenyzőként vesz részt a Világjátékokon, nem az amerikai csapat tagjaként.

Jung tervei szerint este egy ital társaságában ünnepli meg, hogy sikerült megtartania vezető helyét, majd korán nyugovóra tér, hogy kellően kipihent legyen a másnapi díjugratáshoz. „Mindig az volt az álmom, hogy ott lehessek a világbajnokságon. Az, hogy itt ráadásul sikerült megszereznem a vezető helyet, minden elképzelésemet felülmúlja. Nagyon élveztem a tereppályát, akár le is lovagolnám ismét.”

„Ki kell élvezni a pillanatot” – mondta Fox-Pitt. „Sosem tudhatod, mi történik majd. Bizonyos értelemben tehát nem várom a holnapot, hanem igyekszem kiélvezni a mát.” Fox-Pitt és honfitársai 139,4 ponttal vezetnek a csapatversenyben, őket 143,7 ponttal az amerikai, és 147,5 ponttal a kanadai csapat követi.

„Érezzük, hogy egyre nő rajtunk a nyomás” – mondta Fox-Pitt a csapateredmények kapcsán. „Nagyon kicsi a csapataink közötti pontkülönbség így a díjugratás előtt, nagyon jól kell tehát teljesítenünk, ha meg akarjuk tartani az első helyet.”

A 60 versenyben maradt lovat vasárnap reggel egy utolsó állatorvosi ellenőrzés várja, majd 12:45-kor kezdetét veszi a díjugrató verseny.

 

Frissítve: 2023.07.05.
Fotók: Pixabay

A magyarok ménese

A magyarok ménese

Tizennegyedszer újult meg a puszta, tizennegyedszer zöldült ki a fák lombja, és tizennegyedszer bújtak elő a tavasz szűrujjából a kis pacsirták, hogy Emese álma beteljesedett.

E tavaszfordulón tizennegyedik évét töltötte be Álmos. Ügyek tartományában nem volt nála szilajabb, bátrabb, kalandokat jobban kedvelő fiú.

Egyéves volt, amikor Szovárd egy almát, egy kulacs bort és egy csótáros nyerget helyezett bölcsőjébe, és azt mondta:

– Lássuk, melyikhez nyúl elébb? Amelyiket keze megérinti, azt kedveli majd felnőtt korában!

Álmos a nyereghez nyúlt. Arca mosolygott, mint a bölcsőjébe helyezett piros alma.
Ekkor mondotta Szovárd:

– E fiú lóháton költi el még ebédjét is. Nyereg lesz az ágya, nyoszolyája, asztala, s ha majd szólítja Hadak Ura, az lesz a fejealja.

Álmos azóta, ha aludni tért, párna helyett nyerget húzott feje alá. Kedves lovát, apja lovának csikaját, Piros Szárnyát óvta a széltől is. Ha hasad a hajnal, repül Piros Szárnyán a pusztába, vele tart kenyeres pajtása, Ravasz is, aki féktelen táltosokat nagy kedvvel tör nyereg alá.

Addig űzik, addig hajszolják a paripákat, mígnem habot túrva megbicsaklanak, s megjuhászulva törlesztik fejüket a lovas domború melléhez. Sok tréfás kalandnak jártak már ketten a végére, s íme, most sem nyugosznak. Már napok óta suttognak, titkolóznak, újabb kalandon törik a fejüket.

Reggel is vágtázva indultak a pusztába.

Rekkenő volt a meleg. Pedig még kora reggel volt. A száraz tippanfű szárán csillogott a harmat. Végeláthatatlan volt a puszta, a füvesek, legelők, szikesek birodalma, egyetlen karavánút szelte keresztül. E puszta kellős közepén, a nyári szálláson legelt a magyarok ménese.

Egyenesen odatartottak.

Csak a karámok jelezték, hogy itt is emberlakta földet tapod lovuk lába.

Itt érezte csak igazán otthon magát Álmos! A puszta volt az ő igazi tanyája. Fölötte az ég sátra. Lába alatt a pázsit szőnyegtakarója, zöld szöcskék s nagy fejű kabócák dünnyögtek rajta. A sárga székfű virágot vadméhek döngték körül, fenn a kékben pacsirta rebegtette a szárnyát, s dicsérte szavával a magyarok szilaj ménesét.

Ravasz egy öreg, magányos körtefa előtt, a nagy karavánútnál meghőköltette lovát.
Álmos is megállott.

– Nézd! – mutatott a távolba Ravasz.

– Mit nézzek? – kérdezte Álmos kíváncsian, és íjához kapott, mert azt hitte, hogy rétisast vett észre Ravasz. Örült, hogy lövésre kaphatja.

– Ereszd csak le az íjadat, Álmos, kötve hiszem, hogy ezt a madarat sikerül lövésre kapnod.

– Ne tréfálj! Mondd, mit láttál?

– Nézz csak amoda!

Álmos felágaskodott a nyeregben. Elámult menten, s úgy is maradt, felágaskodva.

– Látod már?

– Már én is látom.

– Lábujjhegyen lépked.

– S hogy mosolyog!

– Hallom, suhog selyemruhája.

– Nézd, integet felém, engem hív, engem csalogat!

– Csalfa tündér! Sokan szaladtak már hiába utána. Köd előtte, köd utána, eltűnik a pusztában.

– Ó, puszták lánya, aranyhajú Délibáb! Én kiáltok hozzád, Álmos. Várj, várj, hadd nézzek szép szemedbe.

A puszta peremén táncoló szép tünemény, a Délibáb, azonban csak rejtelmesen nevetett. Kibontotta aranyló haját, szétzilálta, úgyhogy tündökölt, ragyogott az ég alja. Megsuhogtatta ezüstveretű ruháját, a szép ruha fodra, csipkéje végiggyöngyözött az ég alján. S ekkor, mintha csak incselkedne velük, tenyerére emelte a közeli bokrokat, a náddal vert kunyhókat, az ezüstkarámokat, ami csak útjába került, a tenyerére tette, irgette-forgatta, és odatartotta az ámuló fiúk elé. Szép szeme újra rájuk mosolygott. Kitárta karjait, s a vágtázó magyarok ménesét egy öleléssel a keblére ölelte. Megsimogatta a csikók lobogó sörényét, megérintette szép, csillagos homlokukat. Alig nyúlt hozzájuk, fényes lett a szőrük, mint az arany. Aztán óvatosan letette őket a pázsitra, s ahogy jött, éppen olyan gyorsan eltűnt a végtelen füves pusztában.

Álmos ámulva állt a kengyelben. Csak nagy sokára tért magához:

– Még ha a világ végére bújt is, megkeresem!

– Nem bánom, ha megkeresed – nevette el magát Ravasz -, de most siessünk a méneshez, hogy kiválasszuk a tüzes csikót, amit nekem ígértél.

Az öreg Ócsa, a ménes ura, amint Piros Szárnya nyerítését meghallotta, felkapott kék pej csikajára, és kisura elé lovagolt. Úgy szerette Álmost, mint a fiát.

A szikes pusztában fergetegesen vágtázott a sok ezer szilaj csikó. Milyen is a szép csikó? Ki tudja? Aki szemtől szemben állt a magyarok ménesével, elmondhatja, hogy látott szép csikót életében! Ócsa táltosai széles homlokú, tüzes szemű, társi sörényű, szíjhátú csikók voltak. Fejük formás, rövid volt, széles a nyakuk, s faruk gömbölyű. Aki rájuk pillantott, mind csodálta formás idomaikat, nyakuk büszke tartását, törzsük lágy vonalait. S mily tetszetős volt a színük is! A csikósok szín szerint különböztették meg őket. Volt köztük kékszürke, vércseszín, veres pej, kék pej, tarka fakó és szegszín-barna. Ahogy robogtak, rengett fekete sörényük, villogott szép, csillagos homlokuk.

Az öreg Ócsa kis bojtárja eredt utánuk jó karikásával. Lova sörényére dőlve vágtatott, kibontotta karikását, s odacserdített a szélről vágtató tar fakó sörényéhez. Megfordult az egész ménes. Gyűrődött az eleje, csavarodott a dereka, pördült a hátulja, a sok pej meg szegszínű csikó körme félelmesen dobogott. Zúdult, viharzott a ménesförgeteg, szembe Álmoséknak.

Másnak megremegett volna a szíve a látványra, de Álmosnak még csak egy arcizma se rándult meg. Hirtelen leakasztotta a nyeregkápából karikását, kibontotta. Piros Szárnyán előugratott, s a rohanó csikóknak úgy a szemük közé cserdített, hogy a puszta négy széle dörögve felmorajlott.

A rettenetes ménesáradat kettévált, ők középütt maradtak, s a csikók kétoldalt elhúztak mellettük.

– Azt a seregélyszürkét, azt a szép társi sörényűt szeretném, amott a balszárnyon! – mutatott Ravasz az egyik csikóra.

– Ócsa! Pányvakötelet! – kurjantott ekkor Álmos. Elkapta a kötelet, és sarkantyúba vette Piros Szárnyát.

Irgalmatlan vágtában a ménes nyomába eredt. Egy percre se vette le sasszemét a szürkéről. Amikor elérte a ménest, oldalazta a csikókat, majd a szürkét a szélre szorította. Mellé ugratott, s a vágtató, robogó csikót nyomni, taszítani kezdte Piros Szárnyával. A szürke riadtan megugrott, félrevágott, s Álmos ebben a pillanatban meglengette a pányvakötelet. A hatalmas pányva suhogva repült a csikó nyakába. A dobás sikerült. Pillanatokig még együtt robogtak. Majd a szürke ledobbant a pázsitra. Vergődött, rúgkapált, prüszkölt, de az mit sem segített, Álmos erős marokkal szorította a kötelet.
Nyerget dobtak rá. Ócsa húst tett a nyereg alá, hogy fel ne törje a faváz a csikó hátát, majd Ravasz felkapott rá, s nekizavarta a távoli pusztaszélnek.

Álmos magára maradt a csikósokkal a puszta kellős közepén. E pusztaság volt a magyarok nyári szállása. Itt legeltették csikóikat, s terelgették számos birkájukat. A téli szállásokra csak télre költöztek haza. Álmos se maradt nyáron szívesen a benti szálláson. Kora tavasszal a juhászokkal tanyázott örömest. Ilyenkor nyírják a birkákat. Előbb átúsztatják őket a folyón, hogy a víz tisztára mossa gyapjúkat, azután a fejtől kezdve olyan ügyesen kopasztják meg őket, hogy szinte egyben feslik le bundájuk. A gyapjút nagy kötegekben a gubacsapókhoz és nemezverőkhöz szállítják. Tavasszal kerülnek ki az újszülött bárányok a legelőre.

Nyáron a csikósok között érezte igazán otthon magát Álmos. Éjszaka farkasviadalokon vett részt a bátor csikósokkal. Nem volt a pusztai pásztorélet veszélytelen mesterség! Olykor a kóbor farkascsordák elözönlötték a pusztát s még a loboncos komondorok is szűkölve, vonítva húzódtak a karámok mögé. A csikósoknak kellett szembeszállni a dühös fenevadakkal. Lóhátról karikással verték a támadó farkasokat. Álmos nemegyszer vett részt ilyen viadalon. De akadt egyéb időtöltése is. Ha az őszi esős napok beköszöntöttek, néha az ólmos eső összefagyasztotta a pusztai madarak szárnytollait. Ilyenkor Álmos a csikósokkal lóra kapott, s a repülni nem tudó ugartyúkok, fácánok s túzokok falkáit beterelték a karámok mögé. A madaraknak lenyírták a szárnyát, és megszelídítgették őket. A téli szállásokon falkában volt a szelíd fácán s a rikácsoló ugartyúk. Az igazi szórakozás azonban még csak nem is ez volt! A nádasok körül, vízállásos helyeken mély vermeket ástak, ügyesen befedték őket gyékénnyel. Ezekben a vermekben fogták a vaddisznót s a kocák malacait. Ezeket szelídítették meg aztán, s nevelték otthon.

Ezért érezte magát jól Álmos a pusztában. Most is odasietett az ágas-bogas állófához, fürgén fellépkedett a tetejébe, s körülhordozta tekintetét. Rétisast szeretett volna nyílhegyre kapni. Már régen vadászott a madarak királyára, de az óvatos vad ügyesen elkerülte nyílvesszejét.

Hiába fürkészte az ég alját. Csendes volt a puszta, égett és kopott. Csak a hosszú csőrű gólyamadarak sétálgattak békára vadászva a közeli tocsogókban. A pásztorok kedves madarai tudták, hogy nem éri bántódás őket, ezért egészen közel merészkedtek. Csak a szélvédő szárnyékok néztek farkasszemet Álmossal, e nádépítmények mögött bújik meg a ménes, ha vihar szántja végig a pusztát.

Álmos addig fürkészte a távolt, míg észrevétlenül beesteledett. A csikósok leterítették fürtös gubáikat, s a cserény körül leheveredtek.

Álmos is levackolt a karámhoz. Ócsa a tűz fölé akasztotta rezes bográcsát. Afféle zsíros levest főzött. Hosszú nyelű fakanalukat sorban belemerítették. A leves jó szaga szétáradt az esti pusztára.

Hűvösödött már a pusztai éjszaka. Belebújtak a fürtös gubákba. A tábortűz pisla fénye mellett így szólt Álmos az öreghez:

– Jó Ócsa, te már sok mindenre megtanítottál. Sokat meséltél nekem. Tudod mindennek titkát, mondd meg, mi történt ma délután velem. Én még ilyet soha nem éreztem. Szívem elszorult, szomjúság lepte meg ajkamat. Szűk lett egyszeribe a puszta, úgy éreztem, kés hasítja az arcomat, majd meg simogatást éreztem, kedveskedő szavak lágy muzsikáját hallottam. Az egyik percben kantárszárat megeresztve vágtáztam volna, majd meg állottam a puszta közepén, mint a bálvány, mintha csak földbe gyökerezett volna a lábam. Mondd, mi történt velem, jó Ócsa?

Az öreg végigsimította ezüstös hajfonatát, s elnevette magát.

– Egyszer én is éreztem ilyet. De régen volt, nagyon régen. Még fiatal legény voltam. Csikókat hajtottunk a bizánci császár udvarába, tetszettek a szép kékszürkék a császárnak, gazdagon megjutalmaztak bennünket. Tíz aranysolidust kaptam magam is, urunk meg számolatlan sok bíbor- meg bársonykelmét, arannyal hímzett ruhákat. Nagy érő pénz volt a tíz aranysolidus, de én mégse annak örültem. A császár udvarában megismerkedtem egy kis vízhordó lánykával. Esténként két gyönyörű festett kőkorsóval jött a kúthoz. Én húztam fel a vizet, s öntöttem két gyönyörű korsójába. Két kacagó szemét ilyenkor egy percre rajtam felejtette. Ekkor éreztem én is, hogy kés hasítja az arcomat, majd meg simogatást éreztem, kedveskedő szavak lágy muzsikáját hallottam, pedig egyszer sem szólt hozzám a kicsi lány, de hiszen nem is értettük volna egymás nyelvét. Utolsó este, amikor teletöltöttem korsóit, végre megszólítottam. Azt mondtam neki, hogy érte jövök, s elviszem magammal. Megértette, mert szép fürtös fejét megbiccentette. Igent bólintott a szavamra. Vágtáztam volna én kantárszárat megeresztve, ha kezem ügyében lett volna paripám, de csak állottam a császár udvarának közepén, mint a bálvány, mintha csak földbe gyökerezett volna a lábam. Aztán hazajöttem, de soha többé nem vitt a szerencsém a császár udvarába. Sokat keseregtem emiatt. De hát nem is erről akarok mesélni neked. Mondd csak, kisfiam, talán csak nem lányka pillantott a szemedbe?

– Az bizony, Délibáb!

– Nagy öröm a lány, de nagy gyötrődés is, ezt el ne felejtsd!

Lódobogást hallottak a puszta felől. Arra figyeltek.

Ravasz érkezett vissza a szürkén. A táltos csikó szügye, csüdje, de még a sörénye is merő tajték volt. Ahogy ledobbant Ravasz a földre, a csikó megjuhászodva dörzsölte oda fejét gazdája melléhez. Erre Ravasz is beburkolózott egy fürtös gubába. Csikója jámboran fölébe hajolt. Állva virrasztott felette. Egy tapodtat sem mozdult helyéből egész éjszaka.

Forrás: Komjáthy István – Mondák könyve
Frissítve: 2023.06.15.
Fotó: Canva

Karácsonyi lovak

Laura Ingalls Wilder: Ház a patakparton (részlet)

Aznap este, vacsora után, mikor Carrie már mélyen aludt, édesanya felakasztotta Carrie tiszta zokniját az asztal sarkára. Laura és Mary már hálóingben becsúsztatták a gombnyakláncot az egyik zokniba. Ez volt minden. Mary és Laura már lefeküdtek, mikor édesapa megkérdezte őket:

– Kislányok, nem akarjátok kiakasztani a zoknitokat?

– De én azt hittem – motyogta Laura -, úgy hittem, a Télapó lovakat hoz nekünk.

– Valószínűleg így is lesz -jegyezte meg édesapa. De a kislányok mindig ki szokták akasztani zoknijukat karácsony este.

Laura nem tudta, ezt mire is vélje. Mary sem. Édesanya kivett a sublótból két tiszta zoknit, édesapa pedig segített kiakasztani Carrie-é mellé. Laura és Mary elmondták esti imájukat, és kétségek közepette hajtották álomra fejüket.

Reggel Laura a tűz pattogására ébredt. A fél szemét egy picit kinyitotta, lámpafényt látott és egy kis dudorodást karácsonyi zoknijában. Sikkantott örömében és kiugrott az ágyból. Mary rohant utána, és erre Carrie is felébredt. Laurának és Marynek egy-egy kis papírcsomag volt a zoknijában, teljesen egyforma. A csomagokban cukorkát találtak. Hat-hat darab volt mindkettőjükében. Soha nem láttak még ilyen gyönyörű cukrot.

Mintha nem is szopogatásra szánták volna. Némelyik cukorka hullámokban csokrosan összefogott szalagra hasonlított. Voltak közöttük rövid hengeres rudacskák, melyeknek lapos oldalán színes virágok füzére húzódott végig az egész nyalókán. Egy gömbalakú és egy csíkos tette teljessé a készletet.Carrie egyik zoknijában négy ilyen cukorka lapult. A másik rejtette a gombfüzért. Carrie-nek szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól. Sikkantott egyet, felkapta kincseit, majd megint sikított örömében. Felült édesapa térdére, és hol a cukorkára nézett, hol a gomb-láncra, izgett-mozgott és teli torokból nevetett.

Itt volt az idő, hogy édesapa elvégezze a ház körüli teendőket.

– Gondoljátok, hogy van valami a pajtában? – fordult a lányokhoz édesapa. Édesanya noszogatta őket:

– Gyorsan öltözzetek fel!

Harisnyát, cipőt kellett húzni. Édesanya segített begombolni cipőjüket és összetűzte kendőjüket az álluk alatt, azután kifutottak a hidegbe.

Minden szürke homályba veszett, kivéve a hosszú vörös csíkot az égbolt keleti részén. A vörös fény rávetült a foltokban megmaradt szürkés-fehér hóra. Vöröslött az a hó is, ami megtapadt a pajta falaira ragadt szénán. Édesapa megvárta őket a pajta ajtajában. Felkacagott, mikor meglátta, hogy be vannak bugyolálva a lányok. Eléjük jött, hogy együtt lépjenek be.

Peti és Rozsdás helyén két szép ló állt. Nagyobbak voltak a régi pónilovaiknál, puha vörösbarna szőrükön lágyan csillant meg a fény. Sörényük és farkuk feketéllett. Fénylő, szelíd szemmel nézték a kislányokat. Selymes orrukkal lehajoltak Laurához, lágyan szuszogtak a tenyerébe, felmelegítették lélegzetükkel.

– Gyere, Laura! Lábad ide, nem oda! Mary, te is hallgass ide! – szólt édesapa. – Nos, lányok, hogy tetszik a karácsony?

– Nagyon, édesapa – felelte Mary. Laura az elfogódottságtól meg sem tudott szólalni.

Édesapa szeme huncutul villant:

– Ki akarja lóháton levinni az állatokat a patakhoz itatni?

Laura alig győzte kivárni, amíg édesapa feltette Maryt az egyik ló hátára, hogy megmutassa neki, hogyan kell megkapaszkodnia a sörénybe, és biztatta, hogy ne féljen. Azután édesapa erős keze felkapta Laurát is. Egy pillanat múlva ott ült a másik ló széles, barátságos hátán és érezte elevenségét.Odakünn, a tél birodalmában a kései napsütésben felszikráztak a hó és a jég kristályai. Édesapa haladt az élen, kantárszáron vezetve a lovakat. Magával vitte a fejszéjét is, hogy léket vágjon az itatáshoz a patak jegén. A lovak felemelték fejüket, és mélyeket szippantottak a kristálytiszta levegőből, majd horkantottak, hogy kifújják orrukból a hideget. Bársonyos fülüket előre szegezték, majd hátra és ismét előre. Laura lova sörényébe kapaszkodott, kalimpált a lábával és nevetett. Ünnepi hangulatuk volt.

 

Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Elválasztás – Ne feledkezzünk meg a kancáról!

Elválasztás

Ne feledkezzünk meg a kancáról!

 

A lótartók általában sok munkát fektetnek a csikók minél kíméletesebb elválasztásába, azonban gyakran megfeledkeznek a kancákról, pedig nekik sem könnyű ez az időszak…

A már tapasztalattal rendelkező kancák nyugodtabban viselik az elválasztást, mint csikóik, de ez nem jelenti azt, hogy lótartóként a kancára nem kell különösebb figyelmet fordítanunk.

A kanca takarmányátállítása ilyenkor rendkívül fontos. Sok lótartó azzal próbálja lelassítani a tejkiválasztást, hogy az elválasztás előtt 5-7 nappal teljesen leállítják az abrak etetését, a szálastakarmány mennyiségét pedig egy nem szoptató kanca igényére csökkentik.

Ezzel egyidejűleg megakadályozzák, hogy a csikó szopjon, amíg végleg el nem apaszt a kanca. Ha a kanca az elválasztás után megfelelő kondícióban van, kicsit újra meg lehet emelni takarmányadagját, épp csak arra a szintre, amit a vemhesség korai stádiumában kapott. Ha azonban a kancát megviselte a szoptatás és vesztett kondíciójából, az elválasztás után kell ezen javítani.

Fordítsunk elegendő figyelmet a kancákra, főleg ha ismételt vemhesítésre kerül sor, hiszen az optimális kondíció elérése illetve fenntartása szebb, egészségesebb csikókat és természetesen kiegyensúlyozott anyakancát eredményez.

 

2012.10.16. Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: www.tiergesundheit-aktuell.de
Frissítve: 2023.04.20.
Fotó: Canva

Marismeno – Marismeño

Marismeno – Marismeño

 

A fajta eredete és története

A Marismeno egy veszélyeztetett fajta és az egyik legősibb Európában. A Guadalquivir-folyó mocsaraiban él Andalúziában. A jelenlegi populációk leginkább a Doñana Nemzeti Parkban léteznek, ami 543 négyzetkilométeres természetvédelmi terület mocsarakkal, homokdűnékkel és sekély folyamokkal.

A Marismeno ősei a primitív ibériai lovak voltak, melyek i.e. 20-30000-ben éltek a területen. Ezeket a lovakat sok befolyás érte ahogy civilizációk jöttek-mentek ebben a pezsgő spanyol régióban, beleértve a keltákat, rómaiakat, különböző germán népeket és punokat, mórokat. Ennek következtében a Marismeno és más ibériai fajták (mint az andalúz, lusitano, menorquín és sorraia) sok hasonlóságon osztoznak az észak-afrikai berber lovakkal.

A Guadalquivir mocsarak lovait hagyományosan a helyi marhatartók kezelik és fontos részét képezik a terület kultúrájának. Ezek a legrégibb ‘marhaterelő lovak’ közé tartoznak a nyugati világban és a marhacsordák kezelésében alkalmazott technikákat ezen a helyen valódi “ősének” tartják az amerikai cowboyok technikáinak.

A Marhatenyésztők Marismeño Szövetsége nagy szerepet játszik a fajta megőrzésében, melyet csak 2003-ban ismertek el különálló fajtaként. A mai méneskönyv csak 2012-ben alakult meg.

A fajta jellemzői

A Marismeno külleme hasonlít az andalúz és más ibériai lovakéra. Átlagosan 142-147 cm a marmagasságuk és színük nagyon változatos, bár a tömör színek a megszokottak.

Fejük egyenes, erős testfelépítésűek széles mellkassal, szívós de finom lábakkal, széles patákkal és erős farral. Híresek a munkamoráljukról, intelligenciájukról, bátorságukról, alkalmazkodóképességükről és megdöbbentő szívósságukról.

 

Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.04.20.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Szicíliai – Sicilian

Szicíliai – Sicilian

 

A fajta eredete és története

A fajta kialakulása a helyi lovak és a keleti fajták kereszteződéséből jött létre. Napjainkban két csoportját különböztetjük meg: egy, a keleti tartományokból származó csoportot, és egy, a belső tartományokban élő csoportot. Ez utóbbi nem mutat stabil jellemzőket, és nem mindig egyezik meg a standard fajtával.

A fajta jellemzői

Élénk és ideges, érzékeny ló, nem fáradékony, kitartó. Végtagjai hosszúak és izmosak. Marmagasságuk 150-155 cm. Pej, fekete, vörössárga és almásderes színűek. Hátasló és könnyű hámos.

 

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.04.20.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Lett hidegvérű – Latvian

Lett hidegvérű – Latvian

 

A fajta eredete és története

Másnéven Latviiskaya, Latviiskii upryazhnyi, lett kocsiló vagy lett igásló, Lettországból származik. 1952-ben kereszteztek helyi lovakat nyugat-európai kocsi- és hátaslovakkal. Oldenburgival, Hannoverivel és egy terjedelmesebb Holsteini ménnel. 1921 és 1940 között 65 Oldenburgi mént és 42 Oldenburgi kancát importáltak Hollandiából és Németországból, ezek adták a fajta “magját”. Ezenkívül tisztavérű Oldenburgiakat, keresztezett Oldenburgiakat és Hanoverit, Norfolk Roadster-t, Ardennit és Keletfríz fajtát használtak széles körben a tenyésztésben.

A fajtának két típusa alakult ki, a kocsiló és a sportló. Az előbbi 1960-ban emelkedett felül. Később jobban elterjedt a sportcélokra való könnyebb testű típusa, melyet még több Hannoveri és Telivér alakított ki.

A fajta jellemzői

Magas, 161-164 cm és erősen izmos, átmenet a hátas- és kocsiló típus között. Arányos, tömör felépítésű. A törzs széles, a mar mérsékelten kifejezett vagy magas és hosszú, normál lejtéssel. Leggyakoribb színe a pej, sárga és a fekete.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.20.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Comtois

Comtois

 

A fajta eredete és története

Tulajdonképpen az ősét a XIX. században keresztezték Normandiaival, Percheronnal és Boulonnaisszal Franciaországban, majd 1905-től Ardennivel. Így alakult ki a Comtois. Hazája Franciaország.

A fajta jellemzői

Zömök, kis testű ami a megjelenését illeti. Feje elkeskenyedő, nemes, fülei mozgékonyak, szemei kifejezőek, nyaka jól izmolt, marja kifejezett, mellkasa mély, fara széles. Lábain bokaszőr található, még ha nem is túl sok.

Marmagassága 160 cm, 700 kg körüli. Főként sárga színben található, illetve pejben. Főként málháslónak használják, és húslónak.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.20.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Bhirum póni

Bhirum póni

 

A fajta eredete és története

A Bhirum póni vagy Nigériai póni egy törpe fajta Nigéria északi területéről. Ezt a fajtát tartják a kevéssé ismert Mousseye póni egy leszármazottjának.

Berber lovaktól származik, melyeket nomádok hoztak Nigériába, itt helyi pónikkal keresztezték őket és így alakult ki a Bhirum póni. A nigériai egy nagy pónifajta, bár esetenként kislóként hivatkoznak rájuk. Ezek az állatok nagyon sokoldalúak és képesek ellenállni a magas hőmérsékletnek.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 142-145 cm. Szép póninak tartják, de nagyló jellegeket is mutat. Feje egyszerű és egyenes, fülei kicsik és éberek. Nyaka rövid, lapockája dőlt. Mellkasa mély, háta rövid, csapott berber farral. Lábai erősek, de néha a hátsólábak gyengén fejlettek.

Minden színben megtalálható, csendes és szívós fajta. Könnyű igás-, málhás- és hátaslónak használják.

 

Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.04.20.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hiba bejelentés