Agroturizmusban a jövő

Agroturizmusban a jövő

 

A “Dél-Alföld Európai Unió” többcélú egyesület szervezésében francia, olasz vendégek találkoztak tegnap Mezőhegyesen, az Állami Ménes Kft.-nél, ahol a lovasoktatás fejlesztését előmozdító konferenciát tartottak.

A Dél-Alföld többcélú egyesület egyhetes Békés megyei programjának első állomása volt a mezőhegyesi, mely arra hivatott, hogy a hét éve megkezdett kapcsolat részeként megbeszéljék a gyakorlati tennivalókat, valamint nemzetközi hálózatot hozzanak létre az uniós pályázatok érdekében. Szerdán egy lengyel csoport is társul a csoporthoz. Davidovics László, az egyesület elnöke elmondta, hogy a kapcsolatok építéséhez számítanak a megyei önkormányzat, illetve a régió és az országos szervek támogatására.

A résztvevők

A találkozó összehozza azokat a szakmabelieket, akik a lovas- és agroturizmusban érdekeltek. Segít a közös programok kidolgozásában, erősödik az együttműködés. Békés megye több intézményében szeretnék bevezetni a lovasoktatást, mellyel együtt a mezőgazdasági képzés is vonzóbbá tehető. A 2013-ig ígért pályázati források egy része már adott, a résztvevőknek kell ezeket megcélozni és minél hamarabb lépni, élni a lehetőséggel – emelte ki az elnök.

A francia csapat vezetője, uniós koordinátora, Myriam Benoiton elmondta, hogy ők a fogathajtásban érdekeltek, ezért kíváncsiak a mezőhegyesi és a lovasközpontok képzési moduljaira. Szeretnék megismerni a magyar fogathajtás művészetét, hogy saját képzésüket is magasabb szintre tudják emelni. Sara Motta, az olasz agro- és lovasturizmus konzorcium elnöke kiemelte, hogy 180 mezőgazdasági és agroturisztikai vállalkozással van kapcsolatuk, köztük sok lovassal, akik fogadják a vendégeket, az ott gyakorlatozó diákokat. Azért jöttek, hogy közös oktatási tervet dolgozzanak ki és megpályázzák a uniós támogatásokat.

Összefogással nagyobb az esély a pályázatokon

Kovács József, a mezőhegyesi Ménes Kft. ügyvezetője azt reméli, hogy a több ország együttműködésével megcélzott uniós pályázatoknak nagyobb esélye lesz a támogatottságra. A közös programokkal a lovas képzés és a helyi turizmus fejlesztésében bíznak. Mezőhegyesen idén megkezdődött a lovas oktatás, de jövőre, remélik, nagyobb hírveréssel többen jelentkeznek erre a szakmára.

 

2007.09.24.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
Frissítve: 2023.04.27.
Fotók: Canva

Hozzászólások