Pünkösdi fogathajtás Derecskén
A pünkösdvasárnapra virradóan lehullott eső ellenére sem maradt el Derecskén a tizenkettedik alkalommal megrendezett fogathajtó verseny. A veszélyes pályát látván volt miért imádkozniuk a versenyzőknek és közönségnek egyaránt.
Az időjárás miatt késéssel kezdődött meg a verseny, melyre 19 „rendes” kettes- és három pónifogat nevezett be. A lovassport kedvelői a helyieken kívül Debrecenből, Hajdúböszörményből, Hajdúszoboszlóról, Kabáról, Füzesgyarmatról, Tépéről, Konyárról, Józsáról, Hajdúszovátról és a fővárosból érkeztek. A bíró szerepét ezúttal a füzesgyarmati kocsikészítő, Galambos Sándor lánya, Rita látta el nagy hozzáértéssel.
A versenyt megnyitó Bakó István polgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy az erő és elegancia összhangját láthatják immár 12. alkalommal Derecskén, köszönhetően a Lovas Baráti Kör elnökének, Csizmadia Józsefnek. Az is örömteli – emelte ki –, hogy a kilátogató gyermekek igazi húsvér állatokat láthatnak, hiszen annyira visszaszorult az állattartás, hogy már csak állatkertben találkoznak négylábúakkal.
A legidősebb fogathajtó a 70 éves hajdúszoboszlói Zolnai András volt, aki két lipicai herélt lovával versenyzett, gyakorló hintóval. Az idős férfi hat éve hajtja kedvenc lovait, melyeket a Balla tanyán tart, egyébként gyermekkora óta lovagolt, szakmája is állattenyésztő szakmérnök. Felesége, aki még aktív reumatológus, mindenhová elkíséri.
Állandó résztvevői a derecskei fogathajtásnak a debreceni Balla tanya Kft. lovai és hajtói. A tulajdonos, Pálfi Csaba elmondta: második alkalommal hozták el újra a tavalyi versenyen különdíjat kapott holland fríz ménpárost, melyek előző nap a Loki bajnokavatásán „szerepeltek”: piros-fehérre festve hintóval vitték a játékosokat a Kossuth térre. Most először versenyeztek a Galambos Sándor által készített, csodálatosan szép Esterházy díjhajtó kocsival. A hám is egyedi – tette hozzá a fogathajtó Sztancs Gábor. Kumette, ami azt jelenti, hogy a lovak nem szügyből, hanem nyakból húznak. A nagytestű, különleges fajtájú lovakból az országban mindössze 30 van, de bárhová mennek – mint állítja –, hozzájuk hasonlóval nem találkoznak.
Elsőnek a pónifogatok hajtottak végig a pályán, ebben a kategóriában a derecskei Nagy Lajos és Kozák József szerezte meg az első, illetve a második helyet. Dobogós lett még Polgári Dániel.
A kettes fogatok versenyében baleset is történt: az egyik hajtó leesett, a helyére ugró segédhajtó nem tudta megfogni a lovakat, melyek a pályát elhagyva hatalmas vágta után álltak csak meg. Szerencsére semmilyen sérülés nem történt.
A kettes fogatok akadályversenyét ifjú Sőrés Gábor (Hajdúböszörmény) nyerte. 2. Oláh János (Debrecen), 3. Borsi Tamás (Debrecen), 4. Zolnai András (Debrecen), 5. Sztancs Gábor (Balla Tanya Kft.), 6. Molnár Lajos (Kaba).
Próbára tehették tudásukat a fiatal hajtók is, de csak felnőtt segédhajtó jelenlétében. Az ő sorrendjük: 1. Ifjú Hevesi Sándor, Tépe. 2. Juhász Judit, Hajdúszovát. 3. Ifjú Csádi Sándor, Konyár. 4. Erdei Anikó, Kaba – tízévesen a legfiatalabb a mezőnyben.
Derecske Város Vándordíját ifj. Sőrés Gábor kapta egy évre, ami azt jelenti, hogy jövőre kötelező eljönnie a derecskei versenyre: megvédeni, vagy tovább adni a serleget.
A szponzori felajánlásoknak köszönhetően több különdíj átadására is sor került. Így a Balla Tanya Kft. Tatár Kiss Júliát ló-imádatáért, Zolnai Andrást kitartó lovas munkájáért részesítette jutalomban. A Kasz-Coop. Zrt-től a Balla Tanya fríz ménfogata kapott serleget.
A Derecskei Lovas Baráti Kör legeredményesebb tagjának, a konyári Csádi Sándornak, a derecskei Kiss Józsefnek, mint legfiatalabb versenyzőnek és szorgalmas pályaépítőnek adományozott különdíjat. A kabai Molnár Lajos pedig azért érdemelt elismerést, mert kezdetektől fogva részt vesz a derecskei versenyeken. A Kisgazda Polgári Szövetség helyi szervezetének kupáját Kozák József derecskei pónifogatos vehette át.
A főszervező jóvoltából – a gyerekek nagy örömére – kakasfogó versenyt bonyolítottak le: az elfogott háziszárnyasok fazékban végezték a versenyt követő napokban.
2007.05.28.
Forrás: Deol.hu
Frissítve: 2023.07.08.
Fotók: Canva