Kezdőlap Blog Oldal 61

Tarka lovak: A szín nem minden… vagy mégis?

“Csak a bolondok és a divatmajmok lovagolnak tarka lovon” – mondják egyesek, és Rudolf Binding is azt ajánlja Lovaglóleckék a kedvesnek című bűbájos könyvében szíve hölgyének, hogy: “Ahogy lovaglóruhád is egyszínű, úgy lovad is egyszínű legyen. Hagyd a tarka lovakat, a sokjegyű, harisnyás sárgákat a laza erkölcsű, feslett nőknek.”

Ez volt az egyöntetű vélemény régen, a népnyelv pedig kétszáz esztendeje úgy tartja: a tarka lovak cigánylovak. Szerencsére ez a nézet lassacskán szertefoszlik. A napjainkban egyre gyakrabban felemlegetett trakehneni “tarka csapatról” is szégyenkezve hallgattak régebben. Voltak ugyan, de…

A tarka lovak a középkortól egészen a 18. század végéig a nagyurak kedvenc lovai voltak. Persze nem a legfőbb uraké és hölgyeké, ők inkább a nemes pej és fekete lovak hátán örökíttették meg magukat; talán csak azért, mert az egyszínű lovakon jobban érvényesült a pompás ruhájuk… Vagy talán azért, hogy megmutassák az utókornak, ők annyira nemesek, hogy csakis nemes lóra ülhetnek (bár ünnepekkor, a helyi eseményeken a feltűnőbb tarkákat választották). A nemes lovak legtöbbje pedig egyszínű volt, nem pedig foltokkal tarkított.

Pedig eközben az úgynevezett “felsőbb osztály” évszázadokon keresztül mégiscsak előnyben részesítette a tarka lovakat – olyannyira, hogy általában fontosabb volt a ló színe, mint a testfelépítése. A lényeg csak az volt, hogy minél feltűnőbb legyen.

Amerikában is hasonló volt a helyzet. Az őslakos indiánok hamar rájöttek arra, micsoda értéket jelentenek a spanyol hódítók lovainak elvadult leszármazottai. A félvad ménesekben pedig szabadon keveredhettek a lovak – és születtek a musztángok között gyönyörű tarka lovak is, amelyeket az indiánok különösen nagyra becsültek.

Tarka amerikaiak

Az appaloosák voltak Amerika első szisztematikusan tenyésztett tarka lovai. Ezek az állatok a Nez Percé indiánok lovai voltak, akik szigorúan ügyeltek a minőségre.

A pintók szintén a musztángoktól származnak, de méneskönyvük csak 1956 óta létezik. Az állomány (szinte) tisztán színtenyésztettnek tekinthető. Ez abból is látszik, hogy nem csupán többféle mintázat (overo, tobiano, tovero) létezik, hanem különböző típusaik is vannak, öt kategória a pónitól a hunter típusig.

A rossz nyelvek azt mondják a pintókról: fő, hogy tarka legyen – valamelyik kategóriába minden tarka beleillik! Ennyire azért mégsem egyszerű, hiszen az egyes típusok pontosan meghatározottak, és a pinto méneskönyvbe csak azokat a tarkákat veszik fel, amelyek megfelelnek a küllemi követelményeknek.

Hasonló a helyzet a paint lovakkal, a quarter horse tarka rokonaival. Persze csak hasonló, hiszen ritkán, de előfordul köztük egyszínű paint is, amelyik tarka paint szülőktől származik. Ezeket is felveszik a paint méneskönyvbe, mert a tarka színváltozat génjeit magukban hordozzák. Eredetileg ők is quarter horse-ok voltak, de nem kívánatosaknak minősültek a quarterek méneskönyvében. Így nem árt utánanézni egy egyszínű quarter horse esetén annak sem, hogy véletlenül nem egy rejtett paint horse-ról van-e szó – ugyanis ez nem mindig látszik…

A többi amerikai fajtánál a tarka szín nem feltétel, de ugyanolyan színnek minősül, mint bármely másik. Nem növeli a ló értékét, de nem is csökkenti a minőségét vagy az árát. Így lehet például tarka amerikai saddlebred horse, amelynél a látványos mozgást a tarka szín még jobban felerősíti. Egy tarka saddler gyors rack közben olyan, mint egy színes forgószél!

A dél-amerikai “többgangos” fajták között is gyakran bukkannak fel tarkák. A tenyésztők és a lovasok még mindig az egyszínű paso finokat részesítik előnyben, de egyre nagyobb az érdeklődés a tarkák iránt.

A criolloknál, amelyeket gyakorlatilag csak munkalónak tenyésztettek, a szín alapvetően semmiféle szerepet nem játszott. Bőségesen akadnak közöttük tarkák, de ez leginkább a véletlen műve.

Európai színtenyészetek

Az egyik legfiatalabb színtenyészet a lewitzi tarka. Hazája, Lewitz Németország keleti határa mellett fekszik. Az ottani, egykori NDK állami termelőszövetkezet vezetője, Ulrich Scharfenroth vásárolt egyszer két póni csődört azért, hogy az alkalmazottak gyerekei lovagolhassanak rajtuk. Velük kezdte meg a tenyésztést.

1992-ben Paul Schockemöhle az állomány jó részét megvásárolta, és a tenyésztést azóta kibővítve folytatja. A fajta még nem eléggé egyöntetű, de ez ilyen fiatal fajta esetén nem is várható el. A lewitzi tarka nem nagytestű hátasló fajta, hanem egy lovaglópóni, főként a fiatalabb korosztály számára. A pintók is egyre nagyobb számban vannak jelen Európában.

Ezzel szemben megszilárdult fajtának tekinthető a knapstrupper; a fajta ugyanis majdnem kétszáz éves múltra tekint vissza és változatos tenyésztői munka áll mögötte. Kialakításakor a színes pettyek megtartásához szinte minden lovat kereszteztek, amelyik párductarka volt. Ez persze ahhoz vezetett, hogy rövid időn belül a fajta “csak párductarka” lett. Az utóbbi évtizedekben azonban sikeresen fáradoztak a fajta minőségének javításán, így manapság találunk a knapstrupper fajtán belül az eredeti típusból, de vannak kiváló minőségű, modern sportló-típusú, csinosan “pettyezett” egyedek is.

A tinkerek is egyre divatosabbak manapság. A tarka cigánylovak erősek és rendíthetetlen a nyugalmuk. Mivel több mint száz éven át csak a tarka színre és a megbízhatóságra tenyésztették őket, ez nem is csoda. Őseik között találhatóak nemes, fajtatiszta tarka egyedek is, amelyek a színük miatt nem kerülhettek be saját fajtájuk méneskönyvébe, és az utazók ezért olcsón megvásárolhatták őket. Az angol és az ír “tinkerek” (vagyis üstfoltozók) szívesen tartottak ilyen lovakat, és lóállományuk minőségének javítására használták őket. Így alakult ki lassan a tinker “póni”, amelyik nem is igazán fajta, hanem inkább egy használati típus nevének tekinthető.

A színen nem lehet lovagolni

Ez nagyon is igaz! Aki szereti a tarka lovakat, annak nincs könnyű dolga, amikor fajtát választ, hiszen a tarkaság még nem jelenti azt, hogy egy ló jó is. Ezért nagyon fontos, hogy a vásárlás előtt próbáljuk meg “szín nélkül” magunk elé képzelni a kiszemelt lovat. Szinte hihetetlen, hogy egy szép vagy egy előnytelen színezettség mennyit tud emelni vagy rontani a lóról alkotott összbenyomáson. Gondoljunk csak a csókaszemre, mennyire más arckifejezést kölcsönözhet egy lónak. Vagy egy sötét foltra a szem környékén, amely néha egész ördögivé varázsolhatja egy ló tekintetét, amely persze semmilyen összefüggésben sincs a ló valódi természetével.

Tarka lovat vásárolni kétségtelenül nehezebb feladat, mint egyszínűt, hiszen több fantáziára van szükség ahhoz, hogy észrevegyük, mi is rejtőzik a szín alatt.

Évtizedeken keresztül élt Nyugat-Európában is az a nézet, hogy tarka lovon “ciki” lovagolni. Ez szerencsére ma már nem igaz. Még az élvonalbeli sportban is látunk tarkákat, pedig néhány díjlovagló bírót is meg tud téveszteni a végtagok szabálytalan rajzolata, mert nem lehet eldönteni, hogy a ló szabályosan lép-e vagy sem…

És még egy dolog, amit nem árt tudni, mielőtt tarka lovat szeretnénk venni: külön öröm a feketetarka lovak tulajdonosainak, hogy egyszerre kell egy fekete és egy szürke lovat tisztán tartaniuk… Akinek pedig voltak valaha ilyen színű lovai, az tudja, hogy ez tényleg nem könnyű feladat – ez azonban a tarka lovak kedvelőinél mégsem lehet akadálya egy igazán szép ló megvásárlásának!

 

Szöveg: Uta Over, Fotók: Lothar Lenz, Pinterest.com
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001. januári számában
Frissítve: 2023.05.08.
Fotók: Canva

Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság

Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság

 

A szilvásváradi Állami Ménesgazdaság 1950 óta ad otthont Európa legrégibb kultúrló fajtájának, a lipicainak.

Az Állami Ménesgazdaság legfőbb feladata, hogy a lipicai lovat tiszta vérben génmegőrzés céljából tartsa és nevelje, és fenntartsa a magyarországi lipicai törzstenyészetet.

Szilvásvárad és környéke (a Bükk-hegység) a mai Magyarországon belül az a tájegység, mely természeti adottságaiban leginkább hasonlít a kitenyésztés eredeti helyéhez, Lipicához. Talajviszonyaiban, növényzetében, tengerszint feletti magasságában, klímájában itt sikerült megtalálni azt a helyet, mely hosszú távon garantálja e tradicionális fajta környezet által befolyásolt jellegének megőrzését.

A lipicai fajta tenyésztése 427 éve szigorúan a tradícióknak és a hagyományoknak megfelelően történik, zárt törzskönyves formában.

A fajtának nyolc élő törzse van (Pluto, Conversano, Favory, Maestoso, Neapolitano, Siglavy Capriola, Incitato, Tulipan), amelyek hosszú évek átlagában nagyjából azonos arányban vannak jelen a ménesben.

A ménes létszáma évtizedek óta a 250 körül mozog, ebből a tenyészkancák száma 60-70 körül van.

A lovak három külön ménest alkotnak, az anyakanca-, az évjárati mén- és kancacsikó ménest. Az anyakanca ménes a szopós csikókkal Szilvásváradon van. Az 1–3 éves korú csődörcsikók ménese a Bükk-fennsíkon, Csipkéskúton található, ezen kívül a növendék kancacsikók alkotnak még egy külön ménest Szána-völgyben.

A vegetációs időszakban mindhárom ménes a hagyományoknak megfelelő módon napi 12-14 órát tölt a szabadban a legelőkön mindenféle karám és villanypásztor nélkül. A Bükki Nemzeti Park magasan fekvő több száz hektáros hegyi legelői változatos terepviszonyaival és növényzetével biztosítja a lovak egészséges felnevelését és természetes táplálását.

A ménes saját termesztésű szálas- és abraktakarmányt etet, melyet koncentrátumokkal, kiegészítőkkel komplettál a tökéletes ásványi anyag-, vitamin- és fehérjeellátás érdekében.

Valamennyi megszületett csikót – kivétel az abszolút selejt – három és fél éves koráig felnevelnek. Ebben a korban egy tenyésztői bizottság által kerülnek kiválogatásra a tenyészállat jelöltek. A kiválogatás legfőbb szempontjai a vonalak és kancacsaládok fenntartása, a klasszikus fajtajegyek megőrzése és a minőségi mozgás erősítése. A válogatást követően munkakészség és teljesítményvizsgálat eredményeként döntenek a jelöltek végleges tenyésztésbe állításáról.

A válogatáson kiszelektálódott egyedek a minden ősszel (általában október utolsó hétvégéjén) megrendezett árverésen kerülnek felvezetésre, illetve értékesítésre. Az árverésen el nem kelt lovakat egész évben folyamatosan „listáról” árulják.

Sok esetben azok a fajták, amelyek eredeti hasznosításukat vesztették, egyben elvesztik népszerűségüket is és leértékelődnek. Ez a veszély fokozottan fennáll azoknál a tradicionális fajtáknál, melyeknél a szigorú standard előírások mellett a tenyésztési eljárások korlátozott lehetősége is gátat szab a fajta „modernizálásának”.

Napjainkban azonban döntően a sport jelenti azt a hasznosítást, illetve objektív összehasonlító kipróbálást, ahol a ló a mai kor emberének élményt szerezve népszerűsödik, valamint a tenyésztő olyan információkra tesz szert, amely iránymutatást ad a tenyésztői munkában. Hazánkban jelenleg a lipicainak, mint hagyományos fajtának a kipróbálása és népszerűsítése a fogathajtáson, mint modern lovassporton keresztül megoldott.

2004. évig az intézmény saját fenntartású 4-es versenyfogatot működtetett majd 2005-től Lázár Zoltánnal kötött megállapodást egy világszínvonalú, szilvásváradi lovakból álló 4-es fogat felépítéséről. A 4-es versenyfogat mellett 2-3 országos, illetve regionális szintű 2-es fogatot működtet, melyek szintén a tenyészállat kipróbálás céljait szolgálják, illetve „előversenyeztetik” a későbbi 4-es fogat lovait.

A fogatversenyzésen túl 2004. évtől díjlovaglásban is indítanak lovakat, melyek hazai szinten gyorsan a mezőny első harmadába sorolódtak.

Örvendetes, hogy a ménes életében egyre fokozódik a turizmus jelentősége, amely összekapcsolódva Szilvásvárad természeti szépségeivel, varázslatos és egyedülálló turisztikai élményt biztosít az idelátogatóknak. A ménes tradicionális épületeiben a tenyészállatok mellett Lipicai Múzeum, Kocsi Múzeum, a ménes 50 éves történetéről fotókiállítás is gazdagítja a látnivalókat, amiket egy hangulatos kocsikázással, méneslátogatással, lovaglással is érdemes összekötni.

Az Állami Ménesgazdaság 1976-óta minden évben rendez országos és nemzetközi fogathajtó versenyeket, egyéb lovas programokat, mint például néhány éve a Lovas Világtalálkozó, vagy a leghíresebb, 1984-ben a magyar szempontból roppant sikeres négyesfogathajtó-világbajnokság. Az intézmény nem titkolt célja, hogy lehetőleg a közeljövőben ismét négyes- vagy kettesfogathajtó világbajnokságnak adjon otthont.

 

Frissítve: 2023.08.18.
Fotók: Canva

Tarpán

Tarpán

 

A fajta eredete és története

Ennek a fajtának ma már csak visszatenyésztett példányai élnek különböző állatkertekben. A múlt század elején azt feltételezték, hogy ez egy önálló vadlófaj, amely DK-Európában élt és őse a lengyel, orosz balkáni, perzsa és arab lovaknak. Ez a feltételezés megdőlt és ma már úgy tartják, hogy a tarpán a Przewalski lónak egy alfaja.

A fajta jellemzői

A Przewalski lónál könnyebb testű, finomabb fejű, vékony szőrzetű. A hátán mindig sötét hátszíj húzódik a faroktőig. Az első és hátsó lábak felső részén gyakran sötét harántsávozottság, ún. “tarpán csíkok” láthatók. Nyaka rövid és széles, teste ívelt. Bátor, független ló, sok esetben kezelhetetlen. Alkalmazkodott a kedvezőtlen éghajlati körülményekhez, ellenálló. Marmagasságuk 130 cm.

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.05.08.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Luzitániai – Lusitano

Luzitániai – Lusitano

 

A fajta eredete és története

Melegvérű fajta, mely a XVI-XVII. századból származik Portugáliából. Eredetileg a portugál lovasság használta, de mára mutatós fogat- és hátasló lett.

Az Andalúz ló portugál változatának tartják, mellyel bikaviadalokon előszeretettel vettek részt. A fajta kettő, illetve három fajta keresztezéséből alakult ki. Került a fajtába legnagyobb részt Berber, mely az erőt adta, Sorraia, és némi Arab vér is.

A fajta jellemzői

Nagyon sok hasonlóság fedezhető fel az Andalúz és a Lusitano között. Sokszor össze is tévesztik őket. Ám némi különbséget mégis találhatunk bennük. A fej finom, némileg kosfej jelleget mutat. A nyak rövid és vastag, a vállak erősek és szélesek, a mar alacsony, a hát izmos és rövid, a végtagok hosszúak.

Marmagassága 155-165 cm körüli, súlya 450-500 kg. Bármilyen szín megengedett, kivéve a tarkát. Ugyanakkor a leggyakoribb színe a szürke. Hátas- és fogatlónak hasznosítják.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.05.08.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Holland melegvérű – Holland Sportló – Dutch Warmblood

Holland melegvérű – Holland Sportló – Dutch Warmblood

 

A fajta eredete és története

A fajta a XX. századból ered. Hazája Hollandia. Kiváló sportló.

Két fajta keresztezésének köszönheti létét. Ez a Groningen, mely az erős fart örökítette, és a Gelderlandi, mely a méretet és az akciós ügetést örökítette. Végül a fajtát nemesíteni kellett, ehhez az Angol telivér járult hozzá. Tulajdonképpen a testalkaton javított, mivel a Groningen és a Gelderlandi alapból egy kissé nehezebb testű lófajta. De a fajtába ezen kívül került némi francia és német melegvérű vérvonal is.

A fajta jellemzői

Kitűnően alkalmas és elismert is mint díjló, illetve ugróló. Nyugodt vérmérsékletű. A fej kissé telivéres, lábai jó szerkezetűek, patái jó alakúak.

Körülbelül 170 cm marmagasságú, minden szín elfogadott, kivéve a tarkát. Hátaslónak hasznosítják.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.05.08.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Iskolaállj: A magyar lovaskultúra feltámasztása

Iskolaállj

A magyar lovaskultúra feltámasztása

 

Komárom központjában található a Radeczky huszárok piavei és isonzói hősi halottjainak emlékműve. A dombormű furcsa, szinte érthetetlen helyzetben ábrázo​lja az ezred lovasát – gondolhatná napjaink akár legmagasabb műveltséggel rendelkező lovasszakembere is.

Ám a lovas természetesen magasiskolai feladatban, iskolaálljban került ábrázolásra. Ez fejezi ki az akkori lovas szakemberek lovaskultúrájának színvonalát, szakmai hozzáértésük vitathatatlan erősségét.

Míg az iskolaállj alig száz évvel ezelőtt evidens része volt a magyar lovaskultúrának, mára a szakma művelése színvonalában olyannyira visszaesett, hogy magát a feladatot sem ismerik fel, még a magukat legkomolyabb szakembernek tekintő lovasemberek sem! (Hogy magának a feladatnak a végrehajtásáról ne is beszéljünk…)

2013.04.04.
Forrás: zablaeskengyel.blog.hu
Frissítve: 2023.08.29.

Karinthy Frigyes – Margitka álma II.

Karinthy Frigyes – Margitka álma II.

 

Az országút megint fehér volt és ragyogó, de most szelíd, ezüstös fény ömlött rajta el. Az akácos árnyéka sem volt éles és kemény, hanem olyan, mintha rálehelték volna a csöndes utcasorra. A hold pedig besütött a zsalugáterek közé, reszkető sávokat rajzolt a padlókra és tetőzetekre. Margitka nem aludt, hanem kinézett a zsalugáterek között az ibolyaszínű égre. Aztán felhúzta a redőnyt, és a holdsugarak tolakodva és hancúrozva özönlöttek be a kis szobába.

Egyszerre összezavarodott minden. A könyvek bólintani kezdtek a faliállványon, és az ibolyaszínű égen szakállas manók szaladoztak végig, zagyvatag, zavaros harmonikaszóval. Margitka egy ideig behunyt szemmel hallgatta, de egyszerre csak az ablakra nézett és összerezzent. Hosszú, keskeny, sörényes fej bólingatott befelé, éles körvonalakba vonva el az égbolt sugaras hátteréből. Szó sincs róla, első percben nagyon megijedt Margitka, de nem kiáltotta el magát, csak befelé remegett. Aztán látta, hogy csak a Ló az, aki idejött az ablakhoz, az bólingatott. A Ló nem is akarta őt megijeszteni, és nagyon udvariasan mentegetődzött:

– Bocsánat, bocsánat – mondta -, azt hiszem, itt lakik Margitka kisasszony. Nappal nem tehettem tiszteletemet, mert tudni tetszik, alkalmazva vagyok, hát most kellett jönnöm, hogy hálás köszönetet mondjak délelőtti közbenjárásáért.

Margitka már nem félt egy cseppet sem. Odajött az ablakhoz, és csodálkozva nézte a lovat. A Ló egy kicsit zavarba jött, de azért tovább beszélt.

– Tetszik tudni, nemigen tudom magamat kifejezni, rossz beszélő vagyok, de mondhatom, nagyon, végtelenül hálás vagyok. Ugye nem haragszik, hogy megzavartam békés nyugalmát?

És ezt olyan gyöngéden mondta a Ló, és könnyek ragyogtak mélabús, szürke lószemeiben.

– Sőt, ellenkezőleg! – felelte Margitka, és mosolyognia kellett a Ló zavarán. – Nem is tudtam, hogy ilyen művelt lovak is vannak.

– Ó – mondta a Ló lelkesülten -, vannak nálam sokkal, sokkal műveltebbek is. Hát nem olvasta Swift Jonathán úrnak a könyvét, amelyikben leírja a Lovak országát?

– Bizony, már nem emlékszem rá.

– Az pedig szép könyv. Én különben hálámat kifejezni jöttem ide, és azért, hogy egy picit beszélgethessek Margitka kisasszonnyal. Megengedi, hogy idetámaszkodjam?

Azzal ráhajtotta a hosszú, keskeny fejét az ablakpárkányra. Margitka még mindig mosolygott, és ő is rákönyökölt az ablakra, és úgy néztek, szembe egymással. A hold bevilágította őket.

– Mert kérem, valami fényes sorsom nincsen. Az emberek gonoszak, kegyetlenek, megutáltam őket. Ma délelőtt azt hittem, ott pusztulok el a forró kövezeten. Gondoltam, átkot mondok az egész világra, és különösen az emberekre, és aztán meghalok. Ekkor jött Margitka. Megmentett, megsimogatott pici kezeivel. Akkor úgy éreztem, hogy talán mégis tévedtem, mikor gonosznak neveztem az embereket.

– Szegény Ló! – mondta Margitka, és most is megsimogatta a Ló barna, csontos fejét.

– Köszönöm! – mondta a Ló. – Nem hagyná itt kacsóját a fejemen?

Margitka szívesen otthagyta.

– Hát igen – folytatta a Ló -, a mi véreink országáról akartam beszélni. Swift Jonathán írta le könyvében. Ó, az gyönyörű ország! Fényes szőrű, méltóságteljes paripák bírják ott a földet, ők uralkodnak. Réges-régen, emberemlékezet előtt az övék volt már a kék mező és a sugárzó rengeteg.

Szabadon, lobogó sörénnyel barangolják be a réteket. Sátrakat építenek, és együtt élnek azokban, meleg szeretetben és barátságban. Nem ismerik a versengést és a hazugságot. Büszkék és mégis jóságosak, hatalmasok és mégis nemes szívűek. Egyszer közéjük került egy ember, Gullivernek hívták, ugyanaz volt, aki bejárta az óriások és törpék országát. Sok rosszat beszélt nekik, a lovaknak, az emberi nemről, de ők azért jósággal és szeretettel bántak vele, úgyhogy mikor vissza kellett térni hazájába, sírva és zokogva búcsúzott el, és szomorúan járt később az emberek között, örökösen visszaáhítozva a Lovak nyugodalmas birodalmát. Ó, az nagyon szép ország, nagyon szép ország…

Hosszú szünet következett. A Ló révetegen bámult bele a holdvilágos éjszakába, azután hirtelen visszafordult.

– Margitka kisasszony – mondta halkan és szomorúan -, a jó, a nemes, a karcsú és szép lovak országáról beszélek magával. Emberek nem laktak még ott soha, azért nincs ott bűn, nincs hazugság, nincs harc, irigység és bosszúállás. Az emberek kegyetlenek: ne adja az ég, hogy valóban bejuthassanak a mi álmaink országába!…

Ezüstfelhő húzódott át a hold karikáján, mikor megint világos lett, a Ló hirtelen odahajolt Margitkához, és remegő hangon kérdezte:

– Margitka kisasszony, nem volna kedve megnézni a mi országunkat?

Margitka csodálkozva nézett rá:

– Igen – folytatta a Ló gyorsan és hevesen -, maga eljöhetne, maga nem olyan, mint a többi ember, maga nem zavarná meg a mi békénket. Így gondoltam, igen, így gondoltam. A hold gyönyörűen süt, Margitka fölül a hátamra, és elvágtatunk. Ó, oly gyorsan fogunk menni, mint a szélvész, és oly lágyan, mint a szellő. Elviszem királyunkhoz, a Paripához, és Margitka megsimogatja a nyakát. És mindegyik Ló szeretni fogja és imádni fogja és kedveskedni fognak neki, de én fogom őt szolgálni. Puha mohából fekhelyet hordok hűvös, illatos barlang közepére, azon fog aludni Margitka. Virágos erdőből mézet hozok és friss tejet a mezőkről. Minden csupa béke lesz, és csupa boldogság. Ó, a Lovak nemesek és jók, ott nem ismerik a haragot és a bánatot…

Margitka tágra nyitott szemekkel hallgatta ezt a beszédet. Aztán elmosolyodott, és lassan, gondolkodva rázta meg a fejét. A Ló egyszerre elhallgatott, és lesütötte nagy lószemeit. Darabig hallgattak.

– Bolondokat beszélsz, Ló komám! – mondta végre Margitka. – Én ember vagyok, és te ló. Mit keresek én köztetek? Nem mehetek ám oda.

A Ló csak dobogott, zavartan és csüggedten, a lábaival.

– Maradjon csak mindenki ott, ahol lennie kell – folytatta Margitka. – Látod, én kedvellek titeket, lovakat, és kedvelni is foglak mindig. Amit a lovak országáról meséltél nekem, az nagyon szép volt, köszönöm neked. Te okos, művelt lovacska vagy. Menj el, keresd föl azt az országot, és légy boldog ott, mert bizony megérdemelted. De amit tőlem kívántál, az bolondság volt.

– Igaz – mondta a Ló, és fölütötte a fejét. – Isten vele, Margitka kisasszony!

– Hová?

– A gazdámhoz.

– Hát nem a lovak országába, a zöld mezőkre, a nemes Paripák közé?

– Nem. A gazdámhoz, aki kínoz és ver. – Fölemelte egyik mellső lábát, és elkeseredetten lódította el.

– Igaza van, Margitka kisasszony. Maradjon mindegyikünk ott, ahol lennie kell. Az Isten úgy akarta. Aztán mit is kezdjek el egyedül? Lovak országa? Zöld mezők? Nemes Paripák?… Eh, Swift Jonathán beszél csak róluk. Talán nem is igaz. Talán nem is igaz…

Hosszan, búsan, kétségbeesetten nézett bele a csillagos éjszakába. Aztán lassan megfordult, és vissza sem tekintve indult neki a holdsütötte útnak. Lehorgasztott fejjel, szánalmasan döcögött keresztül rajta, és beleveszett a láthatárra boruló homályosságba.

 

Forrás: http://vmek.oszk.hu/
Frissítve: 2023.05.09.
Fotó: Canva

Taishu

Taishu

 

A fajta eredete és története

Japán Tsu szigetén fejlődött ki. Hátas- és könnyű igásló. Régi fajta, a 8. századra nyúlik vissza eredete. Több, mint 4000 egyedet tartottak nyilván 1920-ban, de mára csak 79-65 példány maradt.

A fajta jellemzői

Erős és kemény fajta, erős lábakkal. Szelíd természetűnek és szolgálatkésznek írják le. Ezeket a pónikat gyakran farmerek asszonyai és gyerekek lovagolják. Közepes magasságú póni, 12 marok, vagyis 125 cm körül van.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.05.09.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Fajtaismertető lóvásárláshoz III.

Fajtaismertető lóvásárláshoz III.

Sportlófajták

 

Korunkban a lóhasználat megváltozása során a tenyésztés iránya is a sportló-tenyésztés felé fordult. Cél a nemzetközi versenyeken, világ kupákon, olimpiákon eredményesen szereplő lovak tenyésztése, illetve a sportolók ilyen lóval való kiszolgálása.

A különböző szakágak bizonyos mértékben más-más lovat kívánnak, ezért a sportló fajtákon belül kialakultak különböző típusok, illetve egyes fajták valamely szakágra “specializálódtak”. Emellett, még jobban egyedekre bontva, vannak úgynevezett ugróörökítőként, mások díjló örökítőként nyilvántartott mének. A díjugrató szakágban nyilvánvalóan elsődleges szempont az ugróképesség, ugrókészség és stílus, lovagolhatóság. A díjlovaknál elsődleges a jó mozgás, a nemes, elegáns megjelenés, de természetesen a lovagolhatóság itt is alapvető. A military lovaktól kitartást, keménységet, bátorságot, feltétlen engedelmességet (idegen, új, ismeretlen akadályok leküzdése), és nagyfokú gyorsaságot várnak a lovasok. A fogatlótól vártak nagyjából hasonlóak a military lóéhoz. Nyilvánvalóan ott az ügetőmunkára tevődik a hangsúly, és nem a vágtázóképességre, viszont szempont a robbanékonyság, a fordulékonyság. Egyes fajták szelekciójuk során előtérbe helyezték valamely szakágat, mint például a hannoveri fajta tenyésztői a díjlovaglást, vagy a holsteiniek a díjugratást, más fajtákban arra törekednek, hogy a fajtán belül több szakág is megtalálja a neki megfelelő lovat.

A military sportban a mai követelményeknek leginkább az angol telivérek felelnek meg, vagy az igen magas telivér vérhányaddal rendelkező sportlovak. A különböző országok bizonyos mértékig más-más módon tenyésztik sportlovaikat, a nyilvánvaló azonosságok mellett. Franciaország például az egész francia melegvérű populációt tekintette a sportló-fajtájuk, a selle français kiinduló anyagának (kivétel természetesen a hagyományosan önálló fajták, mint ügető, telivér, angloarab, arab stb.), és ezen a bázison kezdte meg az állomány sportló irányú szelekcióját.

Németországban fenntartották a tartományok önálló fajtáikat, így ma Németországon belül számos sportló fajta létezik. Kiindulási kanca és mén-anyaguk a hagyományos, általában kifejezetten nehéz, tömeges, mezőgazdasági típusú ló volt (természetesen vannak kivételek, mint a trakehneni), és ezt nemesítették angol telivérrel, esetenként arabbal és trakehnenivel. Közben természetesen szigorú szelekció folyt sport irányba. Ezen a szelekción belül egyes fajtáknál a teljesítmény volt az abszolút döntő érv, esetleg a küllem rovására is (holstein), másutt a korrekt küllem továbbra is szigorú szelekciós szempont volt (hannoveri).

A sportlótenyésztésbe későbben bekapcsolódó országok, mint például Hollandia és Belgium, már a tenyésztésben előrébb tartó országok lovaira alapozhattak, és azok kiváló ménjeit, lehetőség szerint kancáit is, természetesen saját kancáik mellett felhasználták fajtáik kialakításában. Ezen az úton hamar a világ élvonalába kerültek lovaik, viszont elvesztették nemzeti arculatukat. Egy belga félvér például lehet hannoveri apa után, anyja pedig mondjuk francia hátas x holsteini, csak éppen Belgiumban született és ott törzskönyvezték. Vannak olyan országok, amelyek ma is inkább felvevő piacai a sportlovaknak, mint pl. Olaszország vagy Görögország, vagy az Egyesült Államok.

Az egyes országok sportló-fajtáinak részletezésébe nem megyünk most bele, hiszen a fent leírtak általában érvényesek rájuk, de felsorolás szerűen említést teszünk róluk. Németország legjelentősebb sportló fajtái: hannoveri, holsteini, trakehneni, bajor félvér, westfáliai, oldenburgi. Ezek a fajták egy-egy tartományhoz, illetve annak központi méntelepéhez kötődnek. Franciaország sportlova a selle français, vagy francia hátas, Hollandiában tenyésztik a holland félvért, míg Belgiumban a belga melegvérűt.

Hazánkban a fenti kategóriába tartozik a magyar sportló (elődjének tekinthető a mezőhegyesi sportló). Elmondható rá, hogy csakúgy, mint több más sportló fajtánál a kiindulási kanca-alapanyag az ország hagyományos fajtáiból került ki (kisbéri félvér, furioso-north star, gidrán, kisebb részben nóniusz), és ezeket a kancákat keresztezték nyugat-európai sportlovakkal, illetve szelektáltak az állományon belül a teljesítmény irányába. A fajtában elfogadott bármely melegvérű lófajta, (a hidegvérű nem) és a származás igen csekély hányada lehet ismeretlen a kancák törzskönyvezhetőségéhez.  A fajta fenntartásáért és fejlődéséért a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete a felelős, egyre szélesedő tenyésztői bázissal, és egyre jobb lovakkal. A tenyésztés során elsődleges szempont a teljesítmény, illetve az azt meghatározó tulajdonságok, (ugróképesség és stílus, készség, lovagolhatóság, alapmozgás) de szigorúan szem előtt tartják a korrekt küllemet is.

“Hobbiló szempontból” a modern sportló fajták bizonyos szempontból lehetnek előnyösek, más szempontból nem biztos, hogy a legmegfelelőbbek. Lovagolhatóság szempontjából bizonnyal általában megfelelnek, hisz azt tartják, hogy a jó sportlovat “már az apja belovagolta”. Ez annyit tesz, hogy önmagától szívesen hordja a lovas súlyát, azzal együtt is könnyen megy egyensúlyban, a zablán szívesen megtámaszkodik, jó az öntartása, a lovas segítségeit könnyen elfogadja. Nem kell betörni, elég belovagolni. (Bár ez minden fajtánál cél.) Természetesen, amelyik egyedre ezek igazak, arra öröm ráülni.

Ezzel szemben viszont szelekciójuk abba az irányba hatott, hogy a nap 24 órájából átlagosan egy órát dolgoznak, és ebben az egy órában van néhány perc, amíg igen nagy teljesítményre képesek (mondjuk egy 140 cm magas ugrópálya teljesítése körülbelül másfél perc, a melegítés 15-30 perc.) Az idejük többi részét általában a boxban, pihenéssel töltik. Nem biztos tehát, hogy ha a családi lovunkat fél, egész, vagy több napos túrákra (is) akarjuk használni, akkor ez a legalkalmasabb fajta. Erre a célra inkább merem ajánlani hagyományos fajtáinkat. Azok általában ellenállóbbak is, kevesebb pataproblémával rendelkeznek, kevésbé igényesek.

 

Novotni Péter
Frissítve: 2023.08.17.
Fotók: Canva

Csikónevelés okosan

Megellett a kanca, ott az édes, pici csikó. Mire kell figyelnie egy gondos gazdának ahhoz, hogy a csikó a választásig egészségesen fejlődjön?

Ha a csikó egészségesen megszületett, akkor gondoskodnunk kell megfelelő módon történő felneveléséről.

Az első időben – körülbelül hat hónapig – a kanca teje az alapvető táplálék. Különösen fontos az első néhány óra és nap, amikor az úgynevezett föcstejet veszi magához a csikó, ezzel az élethez elengedhetetlen ellenanyagokhoz is hozzájut a tápanyagokon túl.

A kanca és a csikó

A csikók normális viselkedése a kanca friss bélsarának fogyasztása is, amit nem szabad megakadályozni, mert ez saját emésztőrendszerük megfelelő bélflórájának kialakulásához szükséges. A csikó óránként többször is szopik, egyszerre csak keveset, erre meg kell adni neki a lehetőséget.

Amikor már idősebb, akkor meg lehet tenni, hogy néhány óráig nem jut a tejhez, mert az anyja dolgozik, de ez már csak pár hónapos korban javasolható.

A csikó két-három hetes korában elkezdi kóstolgatni a szénát és a zabot, hogy mire eljön a választás ideje, megfelelő mennyiségű takarmányt tudjon magához venni. Célszerű olyan módon csikóóvodát kialakítani, hogy a fiatal állat bármikor hozzáférjen a zabhoz, anélkül, hogy az anyja azt elenné előle. Kis helyen legyen a bejárat, ahol a csikó befér, a kanca nem. Semmiképpen sem fém, és nem szögletes határokkal!

Fel kell készülni arra is, hogy a kanca viselkedése az ellést követően megváltozik. Jó kanca a csikóját még a kíváncsi szemek elől is védi, néha kifejezetten agresszív a többi lóval, és az emberrel is. (Az agresszív viselkedés természetesen nem kívánatos.) Más – rosszabb – esetben előfordul, hogy a csikóval szemben agresszív. Ilyenkor nincs más megoldás, mint a kancát megkötni, bódítani, tehát valamiképpen rábírni arra, hogy a csikót hagyja szopni. Ilyen esetek rendszerint először ellő kancáknál fordulnak elő, és néhány nap, esetleg egy-két hét alatt a kanca a csikóját elfogadja, és normalizálódik a helyzet. Ha mégsem, akkor lehet a csikót dajkaságba adni, vagy mesterségesen nevelni, de mindkettő elég fáradságos és költséges. Ilyen esetben még egyszer meg lehet próbálni a kancát elletni, hiszen sokszor a második csikójával már „normálisan” viselkedik, de ha akkor sem, akkor el kell gondolkozni a selejtezéséről, illetve arról, hogy ne ellessük, csak használjuk a lovat.

Amikor a kanca az emberrel lesz agresszív, az sem túl szerencsés helyzet, mert balesetveszélyessé válhat, és roppant nehézségeket okozhat, ha a csikót valamiért meg kell fogni (féregtelenítés, körmölés, stb.).

Kezelések

A csikókat már szopós korukban féregteleníteni kell, illetve néhány hónapos korban meg kell kezdeni a pata szabályozását, körmözését, különösen, ha az nem teljesen szabályos alakulású. Ilyen korban még sok (kisfokú!) rendellenesség könnyen szabályozható (például kisfokú meredekség vagy lapos pata-alakulás), ami később az ínak, ízületek előrehaladottabb fejlődési stádiumában már egyre nehezebb és a sántaság kockázatát rejti magában.

Választás

A csikók választása 5-7 hónapos korban javasolt. Az ennél korábbi választást megsínyli a csikó, ennél tovább pedig (általában) az anyja úgysem hagyja szopni a csikóját, hanem elapaszt és a csikót elrúgja. Ezen kívül ekkor már elegendő mennyiségű táplálékot vesz magához a csikó, bár „megszokásból” szívesen szopik később is, ha van rá módja. A választás leginkább csikókímélő módja, ha a csikó marad a megszokott helyén, és az anyját visszük el tőle. Másik módszer, amikor a csikót visszük el az új helyre, ahol nevelni fogjuk.

Nagyon gyakori még, a kötött tartásmód esetén, amikor a csikót egyszerűen megkötik az anyja mellett – ez nem túl szerencsés megoldás. (Ha a kanca kötve van, ne feledkezzünk meg a csikófa használatáról, mert sok csikó fulladt már meg az anyja kötelébe gabalyodva!)

A csikó nevelését illetően van néhány alapvető szempont, amit illik szem előtt tartani.
A csikó társas lény. A felnevelése során szüksége van a társaságra, a többi, vele egykorú csikóra. Egyrészt mozgatják egymást, másrészt megtanul viselkedni, szocializálódik (rangsor), ezáltal sokkal könnyebb lesz vele bánni a betanítása, kezelése, körmözése, stb. során.

A mozgás fontosságáról

A csikónak ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön, sok mozgásra van szüksége.

Abban az esetben, ha nagy legelőn nevelődik ménesben, és mondjuk az itató és etető több kilométer távolságra van egymástól, akkor szinte maguktól is mozognak annyit, amennyit kell nekik, de ha karámban, vagy kisebb legelőn nevelődnek, akkor rendszeresen mozgatnia kell őket. Meg lehet figyelni, hogy a magára hagyott csikó képes egész nap a karám egy sarkában elálldogálni, tehát nem elég az, hogy „kint van a karámban egész nap, annyit mozog, amennyit akar”. Napi fél óra, vagy kétszer fél óra ügetés már sokat segít a megfelelő étvágy és fejlődés elérésében.

Sok takarmányt igényel

A csikó sokat eszik. A fejlődésben lévő csikónak több abrakra van szüksége, mint egy kifejlett lónak. Az első évben a zabot akár ad libitum is etethetjük, (képes 6-10 kg zabot is megenni naponta), bár a hajtatott nevelésnek nyilván megvannak a veszélyei is. Ezzel szemben tény, hogy amit élete első két évében nem fejlődik a csikó, azt később nagyon nehezen, illetve egyáltalán nem hozza be. Ebből lesznek az úgynevezett megsült (apró, csökött) csikók. Ideális lenne, ha a csikó jó minőségű legelőn nevelkedhetne, és a legelő mellé megfelelő minőségű és mennyiségű abrak kiegészítést kapna. Nem szabad elfelejtkezni a vitaminokról és ásványi anyagokról sem.

Az állatorvos utasításának megfelelően folyamatosan el kell végezni a csikók vakcinázását, illetve hat hetente a körmözést, pataszabályozást.

Nagyon célszerű ménesi tartás esetén, ha a csikók az abrakot lekötve kapják. Ennek egyik előnye, hogy mindegyik megeszi a neki járó adagot, és a leggyengébbnek is van esélye a megfelelő fejlődésre, másrészt megszokja a kötőféket, a megkötést, az embert, és sokkal kevesebb problémát fog támasztani a kiképzése során, mint az a társa, amelyikre három évesen próbálnak először kötőféket rácsempészni, vagy ráerőszakolni.
Ha a csikók egyedi bokszban abrakolnak, akkor pedig célszerű őket be és ki kötőfékben vezetni, a fent leírt okok miatt. Általában a csikónak meg kell szokni, hogy az ember az élete része, ő dirigál, de nem ellenség, csak a rangsorban egyértelműen fölötte áll.

Mének

Mindenkit óva intek attól, hogy méncsikót háznál, egymagában neveljen fel. Ilyen esetekben a csikó nem tanul meg viselkedni, mindig az embert tekinti riválisának, és időről időre meg kell győzni arról, hogy ki a domináns egyed, ki a főnök. Rendszerint egygazdássá válik, és goromba lesz. Minden alkalommal, amikor új környezetbe kerül, megpróbál felülkerekedni az új gazdáján. Természetesen vannak ellenpéldák is, de az vitathatatlan, hogy a méncsikóknak megfelelő mozgástér mellett társaságban kell felnőniük.

Még egy roppant fontos dolog. A csikó 10-12 hónapos korában ivarérett! Ez azt jelenti, hogy erre a korra vagy ivar szerint külön kell válogatni őket, vagy a méncsikókat ki kell heréltetni. Többször láttam már két éves kancacsikót megelleni, az pedig, hogy „ha sárlik, külön tesszük”, csak önámítás. Egy fiatal méncsikó biztos, hogy hamarabb megtalálja a sárló kancát, mint az ember, és annak a leleményességnek sincsen határa, ahogy a magasságbeli különbségeket le tudják küzdeni. Volt rá példa, hogy a próbaménként a ménesben járó pónicsődör addig ügyeskedett, amíg a kancát beterelte egy árokba, és az árok szélén állva befedezte, vagy a méncsikó a trágyaszarvasra mászva fedezte be az anyját. Úgyhogy aki meg akarja óvni magát a zabicsikó „áldásától”, az a fentieket tartsa szem előtt a tartásmód kialakításakor!

Csikók elhelyezése

A csikók elhelyezése során jó megoldás, ha van egy dél felé nyitott istálló, úgynevezett futóistálló, amibe a csikók akkor mennek be, és akkor jönnek ki, amikor akarnak.

Célszerű viszont vagy az egész déli oldalt nyitva hagyni, vagy az istállónak mindkét végén széles ajtót hagyni, hogy amikor a csikók verekednek, a gyengébbnek legyen lehetősége elmenekülni, ne tudja az erősebb sarokba szorítani. Alkalmas lehet akár egy két oldalról zárt félszer is, ha az északi és az uralkodó szélirány felőli oldala zárt, a déli és a szélárnyékos oldal nyitott. Ebbe szívesen mennek be a csikók, ha az időjárás zordra fordul, mert nem érzik bezárva magukat.

 

2012.01.24. Novotni Péter
Frissítve: 2023.07.11.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés