Kezdőlap Blog Oldal 594

Baranyában az erdei utak 90%-a lovasút. Hogyan csináltuk?

Írta:
Lovasok.hu

Baranyában az erdei utak 90%-a lovasút. Hogyan csináltuk?

A jelenleg hatályos szabályozás (2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról) a magyar lovas társadalom minden rétegét komoly sokként érte.

A lovasok látják és hallják, hogy némely nyugat-európai ország hasonló szabályozása milyen hatással járt a hobbi-, sport- és túralovaglásra. Mindhárom lovas csoport jelentős bevételekkel gazdagítja a magyar költségvetést, hiszen a lovakat meg kell vásárolni, tartani, takarmányozni kell. Mindez a lovasoktatótól a lovászon keresztül a lótenyésztőn át a takarmányt előállító mezőgazdálkodóig számos munkahelyet teremt. A szabályozás így sok ember számára megélhetésének elveszítését jelentené – és ez kiemelten igaz a lovasturizmusból élőkre.

Közel két éves tárgyalássorozatra tett pontot Baranyában az Erdészeti Igazgatóság határozata, mely bizonyos területi és bizonyos időbeli korlátozásokkal a Mecsek, a Zselic és a Dráva környékének a Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő minden, gépjárművel járható erdei útján engedélyezi a lovaglást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a terület útjainak körülbelül 90%-lovasútnak minősül.

A jelen szabályozás keretei között mindez kiemelkedő eredményt jelent. Persze ahhoz, hogy ezt elérjük, hosszú és rögös út vezetett. Nézzük lépésről lépésre, mit és hogyan csináltunk.

Az elképzelést azzal a nem titkolt szándékkal ismertetjük, hogy esetleg más területek lovasainak is ötletet adunk az új erdőtörvény által keletkeztetett helyzet megoldására.

1.) Először is áttekintettük a helyzetet. A 2009-es erdőtörvény a következőképpen szól:
92. §  (1)   Az erdőben lovagolni, illetőleg járművel közlekedni csak az arra kijelölt úton szabad.
(2)    Erdőben lovaglásra, valamint járműközlekedésre utat az erdőgazdálkodó javaslata alapján vagy harmadik fél kezdeményezése esetén az erdőgazdálkodó egyetértésével az erdészeti hatóság jelöl ki.

2009 őszén a fent idézett törvényi rendelkezés alapján megkeresett a Mecsekerdő Zrt (erdőkezelő), hogy törvényi kötelezettségének eleget téve javaslatot készül tenni az erdészeti hatóságnak a lovaglóutak kijelölésére. Ez minket természetesen nagyon megijesztett, hiszen kevés út kijelölését tervezték. Már láttuk magunk előtt a sötét jövőt: néhány, hamar unalmassá váló úton kerülgetjük egymást. Volt, aki felvetette, hogy a törvénymódosítás elérése mindennél fontosabb, várjunk a lovasutak kijelölésével. Mi vártunk volna, de az erdészet nem. A törvénymódosításért folytatott küzdelem mellett fontos, hogy addig is lovagolni tudjunk valahol – nem is beszélve arról, hogy a szóban forgó erdőtörvény az azóta eltelt két évben sem módosult sajnos. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen megoldás még a törvénymódosítást is segíti, hiszen bizonyítja: lehetséges az együttélés az erdőben, nem kell a lovasokat kitiltani.

2.) Az ijedtséget cselekvés követte.

A Dél-dunántúli Lovasklaszter és a Baranya Megyei Lovasszövetség segítségével találkozóra hívtuk a környék lovasait. A lovasoknak, istállóknak közel 90%-át sikerült elérnünk, megszólítanunk. A gyűlésen az összegyűlt lovasok meghatalmazást adtak néhány embernek arra, hogy képviselje őket a lovasutakkal kapcsolatban az illetékes hatóságok előtt. Azoknak, aki a mi nyomunkon kívánnak megoldást találni az új erdőtörvény által kialakított helyzetre, azt javasoljuk, hogy legfeljebb 3 ember legyen a képviselő, és őket lássák el írásbeli meghatalmazással is. A képviselőknek jól kell ismerniük a környék lovaglóútjait, lehetőségeit, a helyi lovasok igényeit. Javítja az esélyeket, ha a megválasztott képviselő jó kapcsolatokkal rendelkezik a hatóságoknál, mert különben még az sem biztos, hogy meghallgatják a lovasokat. Tekintettel arra, hogy a mi megoldásunk jogszerűségéről is meg kell győzni a feleket, előnyt jelent az is, ha van jogász a képviselők között.

3.) Az általunk mindenhol vázolt megoldás, elképzelés lényege, hogy legyen minden erdei út lovaglóút, és az illetékes hatóságok mondják meg, hogy hol ne lovagoljunk.

Megfordítottuk tehát a törvény logikáját, és nem mi küzdöttünk plusz egy kilométerért, hanem vártuk, hogy a hatóságok mivel indokolják, ha valahová nem engednek be. Sok olyan út volt, amit első körben nem akartak megengedni, aztán végül mégis belátták, hogy nem zavarnak a lovak ott senkit. A lényeg itt az, hogy véleményünk szerint a törvényben foglalt „kijlölés” kötelezettségének eleget tesz az erdészeti hatóság azáltal, hogy minden utat (vagy minden gépjárművel járható utat) lovasúttá nyilvánít. Nem kell tehát felfesteni a lovasutakat az erdőben, vagy rányomtatni minden térképre. Kell viszont egy jól követhető, könnyen megjegyezhető, elektronikusan is terjeszthető szabályrendszer.

4.) Minden hatóságnál érdemes azzal kezdeni, hogy a lovasok igényeit elmondjátok, indokoljátok, egyfajta helyzetértékelést adtok. Mi ezt a következőképpen tettük:

Magyarországon az erdei utakon ma jelenleg viszonylag kisszámú, alapvetően három csoportba osztható lovas jár. Az első és messze legnagyobb csoportba a hobbilovasok tartoznak. Ők munkanapokon délután vagy kora reggel, illetve hétvégeken kikapcsolódásképpen járják az erdőt, saját vagy bérelt lóval. Leggyakrabban 2-5 fős csoportokban lovagolnak, a lovuknak otthont adó istálló közvetlen környezetében. Egy alkalommal általában 1-1,5 órát, azaz átlagosan 5-15 km-t lovagolnak. Mindez azt jelenti, hogy nekik az istállójuk közvetlen közelében lévő utak legteljesebb körére van szükségük, hiszen nem jelent valós kikapcsolódást nap mint nap ugyanazon az úton járni. Hosszabb túrákra ezek a lovasok viszonylag ritkán, átlagosan évente 1-2 alkalommal indulnak, a regionálisan összefüggő lovaglóutak szükségessége számukra ilyenkor merül fel. A hobbilovasokról nyilvántartást senki nem vezet. Egyetlen módja ellenőrzésüknek, követésüknek a lovakon keresztül az istálló felkeresése, hiszen az állattartó telepekről és a lovakról már megbízható nyilvántartás áll rendelkezésünkre. Persze ez is  jóval több, mint amennyi a gyalogosturisták vagy a biciklisek esetén a hatóság rendelkezésére áll-

A második, az elsőnél nagyságrendekkel kisebb csoportot a sportolók alkotják. Ilyen szempontból a klasszikus olimpiai szakágak lovasai (dijugratók, militarysok és díjlovasok), illetve a fogathajtók és westernesek legfőképpen alapozó, kondicionáló edzések céljára veszik igénybe az erdei utakat, illetve a sportlovak számára teljesítményük fenntartása érdekében létfontosságú változatosság biztosítására. Az ő igényeik sokban hasonlítanak a hobbilovasokéra, azzal az eltéréssel, hogy a különböző edzéscélokhoz különböző talajú, domborzatú útvonalakra van szükségük. Kiemelkedik ebből a körből a távlovasok igénye, hiszen ők egy edzés alkalmával átlagosan 20-50 kilométert tesznek meg, és napi szinten edzenek. Annak érdekében, hogy ők továbbra is nemzetközi szinten elismert versenyzők maradhassanak, szükségük van istállójuk 30-40 km-es körzetében szinte minden útra. Ennek hiányában sem fizikailag, sem mentálisan nem tudják lovuknak a kellő változatosságot biztosítani. Egészen más útvonalon zajlik egy fiatal ló felkészítése síkversenyre, mint egy rutinos ló felkészítése egy hegyi versenyre, egészen más utak az ideálisak sárban mint hőségben, és így tovább. Fent említett sportolók a Magyar Lovas Szövetségnél rajtengedélyvizsgát tett, regisztrált sportolók, akik edzők felügyelete alatt, fegyelmezetten dolgoznak.

A harmadik csoportot a lovasturizmusban résztvevő lovasok alkotják. Igaz ugyan, hogy számukat tekintve ez nem nagy csoport, de sok embernek a megélhetése múlik rajtuk. A lovas turisták képzett túravezetőkkel, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség által nyilvántartott, minősített és ellenőrzött létesítményekből indulnak. A hobbilovasokkal és sportolókkal ellentétben őnekik elsősorban regionálisan átjárható útvonalhálózatra van szükségük, hiszen sokszor nem térnek vissza a kiindulópontra, hanem bejárnak egy hosszabb útvonalat.

Ezeknek az útvonalaknak változatosnak, jól lovagolhatónak és Magyarország adottságait híven tükrözőeknek kell lenniük. Magyarország adottságai ilyen téren messze kiemelkedőek, hiszen Nyugat-Európában (nem utolsósorban a jelenlegi szabályozáshoz hasonló jogszabályi környezetnek, illetve a nagy környezetterhelésnek köszönhetően) lovasturizmus gyakorlatilag már nem létezik.

A magyar erdei lovaglásban rejlő lehetőség egy olyan versenyelőny, amelyet úgy tudna Magyarország megőrízni, hogy az semmiféle érdeksérelemmel vagy költségvonzattal nem járna.

5.) A helyzetértékelés után jó érvrendszer összeállításával kell
     megközelíteni a hatóságokat. A mi érveink a következők voltak:

a.) Az erdőgazdálkodást a lovasok nem zavarják semmivel sem jobban, mint a gyalogosok. Éppen ezért a gyalogosokra is vonatkozó korlátozások (91.§ (5)) elegendőek a lovasok számára is. Ugyanakkor felvetődik annak lehetősége, hogy egyfajta együttműködés keretében az erdőgazdálkodó és /vagy az erdészeti hatóság támaszkodhat a környéket rendszeresen bebarangoló lovasok információira, hiszen ők minden évszakban és időjárási körülmények között járják az erdőt.

b.) A lovasok és a vadászok érdekeinek összeegyeztetésére szintén elegendőnek tűnik a gyalogosokra is vonatkozó 94. § (2). A vadat a lovasok a gyalogosoknál jóval kisebb mértékben zavarják meg, hiszen a ló szaga az emberét elnyomja, így indokolatlan a vadászok érdekében jobban korlátozni a lovasokat a gyalogosoknál. Sem a vadakat, sem a vadászokat nem tudják máshogy vagy jobban megzavarni, mint a gyalogos turisták.

c.) A természetvédelmi érdekekben a lovasok csak igen szűk körben okoznak a gyalogosoktól eltérő problémát. A ló eróziós nyomot nem hagy, a talajban járművekkel összehasonlítható kárt megközelítőleg sem okoznak a patanyomok. Az erdei életközösségeket annak köszönhetően, hogy a ló szaga az emberénél erősebb, még a gyalogos turistáknál is kevésbé zavarja. Mivel lovagolni az utakon lehet, a lovasok csak szükséghelyzetben hagyják el az utakat, így az aljnövényzetben kárt nem okoznak. Azokon a területeken azonban, ahol a lovasok jelenlétének korlátozását pl. a talaj védelmének szükségessége lehetővé teszi, az erre jogosult hatóság részleges korlátozásként időszakosan vagy véglegesen megtilthatja a különlegesen érzékeny utak látogatását. Az azonban elképzelhetetlen, hogy egy gépjárművekkel is járható úton (legyen az bármilyen fokozottan védett terület része) a lovasok kárt okozzanak, így ezeknek a korlátozásoknak rendkívül szűk körben kell maradniuk.

d.) A gyalogosokkal történő találkozások általában zökkenőmentesen zajlanak, változatosságot jelentenek mindkét fél számára. A legtöbb gyalogos turista kifejezetten szívesen fogadja a lovasokat. A gyalogos turisták mellett a legtöbb ló nem is lenne hajlandó gyors ütemben elhaladni, hiszen a ló jobban fél és hamarabb észreveszi az erdőjárót, mint a gyalogos a lovat. Amennyiben nem, úgy a lovas kerül bajba lova ijedőssége miatt. Ugyanakkor nagyon szűk körben elképzelhető, hogy bizonyos kiemelkedően sűrűn látogatott útszakaszokon (parkerdők, tanösvények, tornapályák) a lovasok jelenléte zavaró lehet. Az ilyen esetekre is megoldást biztosít azonban a szabályozás, hiszen az ilyen utakon a lovasok közlekedését a 94.§ (1) bekezdés a.) pontja alapján korlátozni lehet.

e.) A biciklisekkel, quadosokkal, cross-motorosokkal való találkozások a lovasok számára rendkívül veszélyesek, így a lovasok mindenféle szabályozás nélkül is messzire el fogják kerülni az ilyen járművek által rendszeresen látogatott utakat.

f.) A lovasok által elkövetett szabályszegések semmilyen szempontból sem igényelnek a többi erdőt látogató csoporttól eltérő szabályozást. Ezt sem jellegük, sem számuk nem indokolja. Ki kell hangsúlyozni, hogy a lovaglás természet közeli jellegének és az oktatás rendszerének köszönhetően az erdőt látogató gyalogosokhoz vagy biciklisekhez, quadosokhoz, cross-motoroskhoz képest jóval kisebb számban fordul elő a lovasok közt szabályszegő, erdőben megfelelően viselkedni nem tudó ember.

g.) A lovaglásnak a rekreációban, sportban, környezeti nevelésben betöltött szerepe nélkülözhetetlen. Az erdőt lovagláson keresztül sok embernek meg lehet mutatni, meg lehet kedveltetni.  (Különösen fontos érve ez, amikor egy védett területre nem akarnak beengedni. Hát nem azért védik, hogy az emberek – köztük a lovasok is – megcsodálhassák?)

h.) Érdemes felajánlani, hogy a lovasok segítenek a lovasutak használatának ellenőrzésében, kommunikációban. (Pl. szétkülditek emailben a szabályokat, lehet benneteket hívni, ha valahol egy erdész szabélytalanságot lát, stb)

i.) Fontos hangsúlyozni, hogy a lovasutak kijelölése sem az erdőkezelő, sem a hatóságok felé semmiféle költséggel, kötelezettséggel nem jár. Nem kell az utakat felfesteni, tisztítani, simítani.

j.) A szabályok lefektetésével a fegyelem is fokozódik, de csak akkor, ha a szabályok ésszerűek, betarthatók. A betarthatatlan szabályokat mindenki megszegi. Fontos, hogy egyszerű, megjegyezhető, térkép nélkül is betartható szabályrendszer szülessen. Csak így biztosítható a szabálykövető magatartás.

k.) A lovasok haladási sebessége (4-25 km/h), erdőhasználati módja, tájékozódási lehetőségeik a gyalogos turistához állnak legközelebb. Eltérést jelent, hogy a lovasok általában kisebb, csendesebb, az erdő nyugalmát nem zavaró csoportokban haladnak. Akkor miért kell őket megkülönböztetni? Mondjanak ők eltérést, ha akarnak.

Ha tanácsolhatjuk, ne a gazdasági érvek kerüljenek előtérbe, bár a törvény szerint nem kérhetnek pénzt az erdőhasználatért az erdőkezelők. A gazdasági érvekkel elsősorban a törvénymódosítást kell alátámasztani. A lovasutak kijelölése során a lovasok elsősorban lelkes erdőjárók.

6.) Meggondolandó, hogy érdemes a lovasoknak maguknak kidolgozni
     egy teljes szabályrendszert, és így menni a hatóságokhoz.

Persze ebbe a lehető legkevesebb korlátozást vegyétek bele – de azért legyen benne valamennyi (pl. hogy a tisztaságra fokozott figyelmet kell fordítani). Így a kezdeményezés már a ti kezetekben van. A hatóságok is gyorsabban döntenek majd, illetve sokkal nagyobb eséllyel hagyják jóvá az elképzelést, ha van egy kész vázlatuk. Ehhez esetleg alapul vehetitek a mi baranyai megoldásunkat, íme:

Az alábbi szabályok a Mecseki Erdészeti Zrt. kezelésében lévő erdőterületeken
történő lovaglás lehetőségét biztosítják:

Az erdőterület egészén a gépjárművel járható utakon lehet lovagolni,
az alábbi szabályok és kivételek betartásával:

1) Az erdőben történő lovaglás csak saját felelősségre történhet.
2) Lehetőség szerint a két nyomon kitaposott, gépjárművel járható utakon lovagoljunk, azokról csak szükséghelyzetben térjünk le.
3) A fokozottan védett területeket kerülni kell, azon rendszeresen lovagolni nem lehet. Fokozottan védett területeken, amennyiben a természetvédelmi hatóság mást nem engedélyez, lovagolni a gépjárművel járható kijelölt turistautakon és tanösvényeken szabad.
4) A gyalogos turisták és az erdei szakszemélyzet előnyt élveznek.
5) Élénk színű ruházat viseletével biztosítsuk a jó láthatóságot, különösen rossz látási körülmények között.
6) Fiatalosban, csemetésben legeltetni, továbbá a lovat elengedve, kipányvázva, villanypásztorozva legeltetni az erdőben tilos.
7) Az erdei pihenők, források, tűzrakók tisztaságára fokozott figyelmet kell fordítani.

Területi kivételek:

Tilos lóval az erdőben közlekedni:
1) erdőrezervátumok területén (Kőszegi forrás, Bükkhát),
2) a balesetveszélyre tekintettel a folyamatban lévő fakitermelési munkálatok 100 méteres körzetében, amennyiben munkálatok zajlanak,
3) bekerített erdőfelújítások területén,
4) vadaskertekben (pl. Sasrét, Nagymáté),
5) a Misina-Tubes-Lapis-Remete-rét vonaltól délre eső területeken,
6) a Szuadó-völgy (kék + túrajelzés) teljes vonalában,
7) a Körtvélyes-árok teljes vonalában,
8) a Nagy-mély-völgy és a Melegmányi-völgy teljes vonalában,
9) az Óbányai-völgy (kék túrajelzés, Pro silva-tanösvény) teljes vonalában,
10) a Takanyó-völgy (sárga + túrajelzés) teljes vonalában,
11) a Hidasi-völgy (kék túrajelzés) teljes vonalában.

Az erdőgazdálkodó – a gazdálkodás, illetve a lovasok biztonsága érdekében – bizonyos területeken meghatározott időszakban ezen felül is megtilthatja a lovaglást. Eseti engedélyt a területi korlátok alóli kivételre az illetékes hatóságtól kell kérni.

Időbeni korlátok:

Tilos lóval az erdőben közlekedni:
1) meghirdetett hajtóvadászat ideje alatt,
2) szarvasbőgés idején (szeptember 1.-október 31.) reggel 8 óráig, illetve 16 óra után,
3) vadászati idényben (november 1.- február 28.) az erdőben lovagolni legkorábban a napkelte naptárakban jelzett ideje után egy órával lehet elkezdeni, és a lovaglást a napnyugta naptárban jelzett időpontja előtt egy órával be kell fejezni.

7.) Amennyiben érvrendszerrel, meghatalmazásokkal, térképekkel. szabályrendszerrel és az utak megfelelő ismeretével már felszerelkeztetek, a következő lépés az erdőkezelők meggyőzése mindezek alapján.

Egy adott régióban akár sok ezer erdőkezelő is lehet, célszerű először a legnagyobbat és a legrugalmasabbat kiválasztani. Nálunk ez a Mecsekerdő Zrt volt. Az egyezetési folyamat valószínű itt lesz a leglassabb. Időközben esetleg keressétek meg a helyi természetjárókat, hogy ők is támogassák az elképzelést. Itt kerülnek majd egymással szembe a vadászok és a lovasok érdekei is. A vadászokkal szemben biztosan engedni kell valamit (lásd időbeni korlátozások nálunk), mert ők jelentik az erdőkezelőknek a bevételi forrást.

8.) Az erdőkezelő után a helyi környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőséghez, illetve esetleg az illetékes nemzetipark igazgatósághoz kell elmenni.

Végül, még beadás előtt érdemes kikérni az erdészeti hatóság véleményét is. A szabályokhoz ők is hozzáteszik a magukét:

9.) Miután elkészült a szabályrendszer, és abba beleegyezett az erdőkezelő,
az erdészeti hatóság, a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőség,
illetve a nemzeti park igazgatóság, elindulhat az egész a hivatalos jogi útján:

– A szabályrendszert a lovasok terjesszék elő az illetékes erdészeti hatóságnál. Jobb, ha a kérelmet valamilyen megfogható lovas szervezet (megyei szövetség, sportegyesület, klaszter) írja alá. A kérelemhez mellékelni kell az erdőkezelő jóváhagyását.
– Az is lehetséges, hogy az erdőkezelő maga terjeszti elő a kidolgozott szabályrendszert, de véleményem szerint minden szempontból jobb, ha a lovasutakat a lovasok tartják kézben.
– Az erdészeti hatóság ki fogja kérni a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőség, illetve a nemzeti park igazgatóság szakhatósági állásfoglalását. Amennyiben az egyeztetések során jó munkát végeztetek, akkor ezek a szervek minden további nélkül meg fogják adni hozzájárulásukat.
– Be kell fizetni az eljárási illetéket (20.000-50.000 forint).
– És várni a határozatra. Esetleg időnként rákérdezni.

Esetleg sajnos előfordulhat, hogy bürokratikus okokból mellékelni kell az erdészeti térképen berajzolt utakat. Ez nem könnyű feladat. Egyrészt az erdészeti térképeket már megszerezni sem könnyű (érdemes könyörögni érte az erdőkezelőnél vagy az erdészeti hatóságnál, hátha odaadják fénymásolni). Nálunk ez kb. 40 db, lepedőnyi méretű (16 db A4-es lapnyi) térképet jelentett. Ezt lefénymásoltattuk, és sorkiemelővel minden létező utat a területi kivételek közt jelölteken kívül berajzoltunk. Próbálkoztunk informatikai megoldással, de minden térképprogram képfájlként kezeli a térképeket, és nem tudja megkülönböztetni az utat jelentő vonalat más vonaltól (szintvonal, patak, határ villanyvezeték, stb). Így maradt a kézi megoldás. Mindenkit megnyugtatok: azért meg lehet csinálni. Ezen ne múljon.

Időközben egyszer megijedtünk egy FVM rendelet tervezettől is, ami végülis még nem lépett hatályba – de nem tudunk további sorsáról, akár hatályba is léphet még. A lényege az volt, hogy kilométerenként 1000 forintot kellett volna fizetni a lovasutak kijelöléséért. Ez nálunk sok százezer forintot jelentett volna. Reméljük, nem fog hatályba lépni. Nekünk közel két évünkbe került, de sikerült. Reméljük, a lovasok is megértik, hogy azt a kevés korlátozást érdemes betartani, hiszen így biztosítható a szabad lovaglás lehetősége.

Szerző:
Dr. Varga Katalin
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.12.

Pjotr Pavlovics Jersov – A púpos lovacska 2.

Írta:
Lovasok.hu

Jersov: A púpos Lovacska – 2. rész

13. Felszökken a tornácra,
a vasreteszt megrázza,
dong az ajtó, zeng a lakat,
hogy a tető majd leszakad,
mintha tűz támadt volna,
majd kirepedt a torka,
úgy ordibált. Benn két bátyja
ijedten bámult egymásra:
ki zörget az ajtaján?
„Én, az együgyű Iván!”
Lócáról azok felszöktek,
ajtót nyitottak öccsüknek,
nekiálltak, pöröltek,
mért ijesztgeti őket?
Nem rebbent Iván szeme sem,
bocskorosan, köpenyesen
már a kemencén hever,
ott beszéli rendre el,
mindenki csodálatára,
hogyan telt az éjszakája.
„Egész éjjel fenn jártam,
csillagokat számláltam,
hold is sütött, én azt hiszem,
de nem azon járt az eszem.
Mit láttam! Az ördögöt!
Szakálla volt, dörmögött,
kandúr-pofája volt, rémes,
a szeme két égő mécses,
ugrált árkon-bokron át,
úgy gyűrte meg a buzát.
No hiszen én ráncba szedtem!
A nyakába csüggeszkedtem,
vágtatott velem, repült,
majd a fejembe került.
Velem kezdett, hiszen jól van!
Tartottam, mint vasfogóban,
tőlem ficánkolhatott!
Végül így rimánkodott:
»Legény, ne kívánd halálom!
Kegyelmezz, én megszolgálom!
Álló évig, fogadom,
néped nem háborgatom.«
Én szavát nem fontolgattam,
megsajnáltam, futni hagytam.”
Szót végezvén, hallgatott,
ásított, s már hortyogott.
Bátyái meg elfeledtek
dühöt-mérget, és nevettek,
kacagták a szamarat,
oldaluk majd kiszakadt.
Nem állta meg az öreg sem,
könnycsordultig ne nevessen,
bár nem illik, úgy tartják,
vénemberhez mulatság.

14. Mennyi idő telt el aztán,
néhány nap vagy hónap is tán,
biz én meg nem mondhatom,
nem hallottam, nem tudom.
No de ne vesződjünk ezzel,
hány hónap vagy év szelelt el,
bottal üthetjük nyomát.
Inkább folytassuk tovább.
Danyilo egy napon aztán
(úgy emlékszem, ünnep napján)
ivott, nem is keveset,
a kunyhóba beesett.

15. Ott már nemcsak bortól szédült:
két lovat lát, sársörényűt,
meg egy pöttöm paripát,
háromarasznyi csudát,
füle hosszú, mint madárszárny,
két kicsiny púp nőtt a hátán,
„Sejtek most már valamit,
mért alszik a gügye itt!” –
szólt Danyilo álmélkodva.
Kijózanul azon nyomba,
szalad haza, iszkiri,
öccsének a hírt viszi.
„Gyere, Gavrilo, láss csudát,
sársörényű két paripát!
Az együgyű szerezte,
kalyibába vezette.”
Bocskort húzni rá sem értek,
hej, rohantak a testvérek,
ahogy inaik bírták,
csalánon át, mezítláb.

16. A szemüket meresztgették,
loholtak, majd nyakuk szegték,
árkon-bokron-réten át,
látni a két paripát.
Nyihított, horkant a pár ló,
szemük, mint a tűz, világló,
mint sárarany patakja
selyem farkuk fonatja,
rájuk gyémántpatkó verve,
öreg gyönggyel rászögelve,
gyönyörűség látni is,
megtennék a cárnak is!
Nézték, nézték a testvérek,
szemük kívánságtól égett.
„Ez az együgyű hogyan
jutott hozzájuk ugyan? –
szólt Danyilo. – Látom végre:
bolondnak van szerencséje!
Mi pedig csak küszködünk,
rézpeták se jut nekünk.
No de érünk más időket!
A városba hajtjuk őket,
holnapután, vasárnap,
eladjuk a bojárnak.
Osztozunk és eszünk, iszunk,
mulatozunk, vigadozunk,
most már pénzünk lesz elég!
Törheti majd a fejét
bolond öcsénk, de hiába,
hová lett két paripája.
Akkor keresheti ám!
No de dologra, komám!”
A testvérek megegyeztek,
buzgón keresztet vetettek.
A két legény hazatért,
másról se folyt a beszéd:
a vásárról, lakomáról
meg a pöttöm paripáról.

17. Száll az idő szárnya, száll,
sebes röpte meg nem áll.
Vásár napja következik.
A két testvér kerekedik
portékáját árulni,
folyórévnél megtudni,
mostanában vajon nem jár
arrafelé német kalmár?
S Szaltán cár, mit hallani,
nem jő dúlni-rontani?
Ikon előtt meghajolnak,
apai áldást fogadnak,
a két ló is velük van –
útra kelnek titokban.

18. Fordul az est éjszakába,
indul Iván szállására.
Eddegél és lépeget,
fújdogál egy éneket.
Hogy elér a rét szélére,
csapja kezét csipejére,
s belép, vígan szökdelve,
a kalyiba-nyughelyre.

19. Mindent szép rendben talált ott.
Hanem – a pár ló hiányzott!
Csak a púpos lovacska
maradt ott, az fogadta,
fülét vígan billegette,
lábát táncra illegette,
döngette a kalyibát.
Szegény Iván kiabált:
„Haj, táltosok, vasderesek,
ékes aranysörényesek!
Rosszul bántam veletek?
Ördög vitt el titeket?
Hogy szakadna ki a lelke!
Mély gödörben nyakát szegje!
Halálban se nyugodjon,
föld is reászakadjon!
Haj, táltosok, vasderesek,
ékes aranysörényesek!”
A pöttöm ló felnyerít:
„Mondok, Iván, valamit:
tudom, hogy igen nagy baj ért,
ne félj, van segítség azért.
Én csak annyit mondhatok:
bátyáid a tolvajok.
Száz szónak is egy a vége,
csillapulj le, Iván, végre,
teremj gyorsan hátamon,
hanem kapaszkodj nagyon,
bár neked csak térdig érek,
de egy táltossal felérek,
tudok ám vágtatni jól!
Az ördög sem ér utól!”

20. Azzal letérdelt elébe,
üljön a hátára, kérte,
fogja meg fülét Iván,
hanem jól szorítsa ám!
Fölhorkantott a lovacska,
vágta a szügyét magosba,
nyílként elrugaszkodott,
sörénykéje csapkodott,
földet alig ért patája,
por gomolydult a nyomába.
Útjuk gyorsan véget ért:
beérték a két legényt.

Kép: Canva
Frissítve: 2024.03.20.

Álmok vezette úton: 1. fejezet

Írta:
Lovasok.hu

Álmok vezette úton: 1. fejezet

Bevezető

Gyerekként gyakran álmodozunk fényes jövőről. Én királykisasszonynak képzeltem magam, akinek soha nem kell foglalkoznia a gondokkal. Elképzeltem, ahogy egy táltos paripán magam mögött hagyom a múltat és a régi emlékeket. De tudhattam volna, hogy az élet még a hercegkisasszonyoknak is szán buktatókat…

1997. Párizs. A lehetőségek városa. Egy hely, ahol az álmok valóra válnak. Sok hasonló mondatot mondhatnék még. De hogy nekem mit jelent Párizs? A kezdetet. Igen. Az új élet kezdetét…

Négy éves voltam, amikor a szüleim a francia fővárosba költöztek Amerikából. Én szinte fel sem fogtam mi zajlik körülöttem, így ezt a helyet tekintettem mindig is z otthonomnak. Ide jártam iskolába, itt szereztem az lső barátaimat és itt kezdtem el azt is, ami a legkedvesebb a szívemnek, a lovaglást.

Egy, a városhoz  közeli aprócska lovardába jártunk, ami alig volt  gazdagabb néhány pónival. Ingyen tanítottak bennünket, csak az volt az egyetlen feltétel, hogy nevessünk. Mrs. Campbell, a lovarda tulajdonosának sosem lehetett gyereke, s mindig is arra vágyott, hogy gyerek kacaj töltse meg a birtokot. Én, és még öt-hat kis lovas minden délután kitekertünk a lovardába, és szorgosan végeztük mindennapi tennivalóinkat.

Azon a nyári napon éppen nem volt tanítás, de én mégis kimentem a legelőre, csak hogy láthassam Chevalt, a kis tarka welsh pónimat. Emlékszem, hogy a szellő érintése mennyire csiklandozta az arcomat a hőségben, és emlékszem arra a nyugodalmas csendre, mely beterítette a vidéket.

Én is nyugodt voltam. Cheval békésen lépett hozzám jutalomfalatok után kutatva a zsebem körül, majd orrát a hasamhoz nyomta.

Kezem végigsiklott testén, akár a vidra a folyón, s látván, hogy egyáltalán nem zavarja a jelenlétem, felugrottam a hátára, s azt képzeltem, hogy elvágtatunk a messzeségbe.

Cheval türelmesen legelt, szinte tudomást sem vett a hátán szemtelenkedő Rólam. Mintha ő lett volna a dadusom, aki vigyázza minden léptemet.

A sok ló látványától remegni kezdett a gyomrom. Borzasztóan izgultam. Ahogy beléptem az istállóba és megpillantottam a rengeteg velem egykorú gyereket, amint a lova körül sürög-forog, azonnal vissza akartam fordulni. De erőt vettem magamon és besétáltam Cheval boxába.

A vetélytársaim szebbnél szebb zakókban tündököltek a legmodernebb felszerelésekkel, mi pedig egyszerűen öltözve, kopott nyereggel néztünk szembe velük.

A nézőtér tele volt emberekkel. Néhol egy-egy szék üresen állt, de alig volt észrevehető ekkora tömegben. Nagyot nyeltem és lábamat a kengyelbe raktam, majd felhúztam magam a nyeregbe. Abban a pillanatban megnyugodtam. Cheval mozdulatlanul állt, füleit jobbra-balra dobálva figyelte a többieket, de semmi jelét nem mutatta a félelemnek. Szívverése megnyugtatott s tiszta fejjel álltunk be a sorba.

Azon a napon kezdődött el az, ami máig is töretlen bennem. A szenvedély a lovak és a lovaglás iránt. A dobogó legfelső fokán álltam, alattam a puccos ruhákba öltözött, elegáns lovasok, s én mosollyal az arcomon néztem végig az álló közönségen. Az a hatalmas tapsvihar mely fogadott bennünket, szédítő volt. Életem egyik legszebb percét éltem át, s féltem attól, hogy mint minden csoda, ez is csak egyszer történik meg az emberrel.

Az óra fülsüketítően csöngött. Arra gondoltam, hogy ezt a vekkert még vaslapáttal sem lehetne leállítani, muszáj lesz felkelnem. Morcosan húztam le a fejemről a takarót és az éjjeli szekrényemhez léptem, kezembe vettem az órát, és nagyot sóhajtva kikapcsoltam az ébresztőt.

Már abban a percben tudtam, hogy mi fog történni a következő pillanatban, Anya felkiabál és mint minden reggel, megkérdezi, hogy felkeltem-e már.

–         Becky felébredtél? – a vekkerem sem lehetett volna ennél pontosabb.

–         Hát hogyne anyu! – válaszoltam, s visszadőltem az ágyamba, mint aki soha nem aludt még.

–         Ugye nem feküdtél vissza?

–         Nem anya! – mivel a fejemet a párnámba temettem a válaszom alig volt hallható. Bezzeg az ajtóm nyikorgó hangját az egész lakásban hallani lehetett.

–         Becky Taylor már megint füllenteni próbáltál. – lépett be anya. – Mért van az, hogy mi lakunk a legközelebb az iskolához, és te mégis minden áldott nap elkésel?

–         Talán azért, amit éppen látsz? – nyögdécseltem ásítozva.

–         Ez az utolsó éved abben a középiskolában, jó lenne ha komolyan vennéd a vizsgáidat.

Ó igen. A királykisasszony felnőtt és már betöltötte a 18. életévét, s nem volt királylány többé. Annak idején lóháton akartam elmenekülni a gondjaim elől, most meg csőstül zúdultak a nyakamba.

A rengeteg tanulni valóhoz soha nem volt kedvem, de hát melyik gyereknek van? Sokkal inkább mentem volna a lovardába béna melót végezni, csak ne kelljen bemenni a suliba.

Az öt perces utat, amíg a házunktól az iskoláig értem, nekem sikerült fél órásra elhúznom. Pedig mentem. De gondolataim messzire elnyúltak.

Alig vártam a délutánt, de a nap nem akart telni. Az órák egyre unalmasabbakká váltak. Kit érdekel a geometria vagy a logisztika? Mikor fogom használni az életben a háromszög felszínének kiszámítását, vagy mikor fogok én a vulkanikus utómozgásokra gondolni? Valószínűleg soha, de szegény emberek, kik kitalálták a tananyagot, szerencsétlen, unatkozó diákokra gondoltak, s naivan hitték róluk, hogy érdekelni fogja őket.

A biológia órán szinte felfordult a gyomrom a boncolások közepette. Mindig a leghátsó padba rohantam kezemben egy lovas könyvvel, próbáltam észrevétlen maradni, de valahogy sosem sikerült.

– Megint ábrándozol? – ült mellém Lizzi, a legjobb barátnőm. Szőke, hosszú, göndör tincsei megint szabadon lógtak, azt mondogatta azért, hogy kiemeljék a szemét. Azokat a csodaszép kék szemeket. Szeplős arca volt, mégis ettől éreztem szépnek őt.

– Neked nem az első padban lenne a helyed?

– Ezt az utolsó órát sem bírod ki anélkül, hogy elkalandozz?

– De ha egyszer nem bírok felvagdalni egy békát. Undorító, és nem érdekel, hogy mit rejteget a nyálkás pikkelye alatt.

– A vizsgabiztost sem fogja érdekelni, hogy nem bírod megtenni. És a békának bőre van, nem pikkelye. Hallgass rám és tedd félre kicsit a vágyaidat. Foglalkozz azzal, ami mindenkit nyomaszt. Tanulj a nyamvadt vizsgákra kérlek.

Tudtam, hogy Lizzi jót akart azzal, hogy ismét fejmomást tartott, de már kívülről fújtam a szövegét. „Tanulj, hogy aztán vezethess!”

Jó, jó, jó beismerem. Van benne igazság. De hol érdekelt engem a tanulás, amikor közeledett az országos díjugrató kupa?

Számtalan profi lovas, annál is több mesterfokon edzett ló. Akár az álmaimban.

A sportarénában a mellettem ülő hangját nem hallottam a ricsajban. Körülbelül 2000 szurkoló jelent meg ezen az ország hírű versenyen.

A pálya már állt, és mikor a zene elhalkult, kalapálni kezdett a szívem. Az első lovas hiba nélkül lovagolta végig a pályát, majd a következő és az azt követő is. A lélegzetem is elállt, ahogy a lovak játszid könnyedséggel repülnek át a rudak felett. És a lovasok mennyire érzik a hátasukat? Csodálatos volt.

A szünetben sem állt meg a show, díjlovasok lepték el a pályát. Hihetetlen fegyelem uralkodott körülöttük. A tekintetük komor volt, egy sem mosolygott. Még csak a szemükben sem láttam azt az örömöt, mely engem fűtött, akárhányszor lóra ültem.

Egymásnak háttal álltak, s mikor elindult az a dobpergős zene , a lovasok szinte életre keltek, és precízen, koncentrálva kezdtek bele a bemutatóba.

A lovak pattanásig feszültek a gyakorlattól, mégis engedelmesen követték lovasaik utasítását. De mik voltak ezek? Én semmit nem láttam. Még a kezük sem remegett meg. Az pedig nem lehet, hogy a lovak mindent maguktól csináltak volna. Mégis ettől volt káprázatos az egész.

A bemutató alig volt hosszabb öt percnél, és folytatódott tovább az ugratás.

Rögtön az első lovas, ki a szünet után a pályára lépett, az egyik akadálynál leesett, lova rombolta az akadályt, majd kétségbeesetten rúgkapálni kezdett. Fájdalmasan nyerített, szemében ott uralkodott a félelem és a fájdalom. A lovas nem mozdult. Még csak azt sem láttam, hogy lélegzett volna.

A végső búcsúzást még a televízió is közvetítette. Számtalan ember jelent meg a temetésen, kezében egy szál fehér rózsával, könnyes szemekkel.

Viszont az volt a legnagyobb baj, hogy anya is látta az adást és megakarta tiltani, hogy folytassam a lovaglást.

–         Még csak az hiányzik, hogy leess a lóról! – mondta mikor veszekedtünk.

–         Véletlenek előfordulnak!

–         De veled ne történjen véletlen! Nem akarok életem végéig bejárni a kórházba a lebénult gyerekemhez!

–         Nem fogok lebénulni!

–         Honnan tudod? Bármi megtörténhet!

–         Nem veheted el tőlem azt, amit a legjobban szeretek!

–         Ez nem büntetés Becky, fogd már fel! Ez csak aggodalom!

–         Ha nem lovagolnék, akkor mást sportolnék, ami miatt ugyanígy aggódnál! Szóval teljesen mindegy, hogy mit csinálok!

Anya jól tudta, hogy folytattam a szenvedélyem, de a jelenlétében szégyelltem erről beszélni. Szégyelltem, hogy a tiltása ellenére cselekedtem, de csak ez dobta fel a mindennapjaimat.  Az a három órahossza, melyet a lovak közelében töltöttem, feledtette velem mindazt, amire nem akartam emlékezni.

Ez úgy hangzik, mintha menekültem volna és valljuk be, valóban így volt. Jobbnak láttam elfordulni a gondjaim elől, mint sem szembefordulni velük. Pedig attól, hogy nem vettem tudomást róluk, még ott bujkáltak az életemben…

Anya az előszobában ült és a kandalló tüzét figyelte, amint a lángok bekormozza a falát. A lépcsőn állva nehezen  találtam a szavakat, de tudtam, hogy bocsánat kérést érdemel.

–         Anya… -nyögtem ki végül.

–         Azt hittem már alszol. – megtörölte szemeit, gondolom sírt.

–         Csak szeretnék bocsánatot kérni. – leléptem a lépcsőről és mellé ültem a fotelba. – Csúnya dolgokat mondtam, amiket nem gondoltam komolyan. És…

–         Figyelj Becky. – vágott a szavamba. – Nekem is máshogy kellett volna a dolgokhoz állnom és tudom, hogy imádod ezt csinálni. Nem akarom, hogy megsérülj ez érthető, de már nem vagy gyerek. Tudom jól, csak kicsit nehéz hozzá szokni. Nem akarom a lányomat könnyes szemekkel látni, mert soha többé nem lovagolhat.

Valahogy nem akartam kikelni az ágyból. Az óra megint szüntelenül csak zengett, ráadásul korábban mint szokott.

Azon a napon írtam az első vizsgámat és még tanulni akartam előtte. De a mondatok sehogy sem tudtak a fejembe mászni, álmos, karikás szemeimen keresztül. Mégis erőltettem. A gyomrom görcsben állt, ahogy minden egyes órával közelebb értünk a vizsgához.

Az iskola teljesen üres volt, csak mi, végzős diákok zsibongtunk a folyosón, egy szál füzettel a kezünkben. Én is úgy szorítottam a bordó borítós jegyzeteimet, mintha csak hozzám nőttek volna.

Aztán mikor a csengő a megpróbáltatások végét jelezte, idegesen raktam le a tollat a kezemből. Nem volt időm mindenre. Négy feladat teljesen üres állt a papíron.

A levegő szinte fojtogató volt. Másra sem vágytam, csak hogy végre kijussak az iskolából. Még az ebédemet is ott hagytam, és siettem kifelé a kapun. Azt a bizonyos öt perces utat, most két perc alatt végigfutottam, s úgy rogytam le a fotelba, mint aki kilométereket gyalogolt. Végre itthon.

Fáradtan néztem az órára, majd úgy pattantam fel, mintha akkor keltem volna, hiszen késésben volt. Lovagló nadrágba bújtam, majd felültem a biciklimre és teljes erőmből a lovarda felé tekertem.

Az óra már elkezdődött, a többiek a karám közepén sorakoztak fel, majd lóra szálltak. Én ledobtam a biciklimet és a nyergesbe rohantam, majd bukdácsolva nyereggel a kezemen, kantárral a vállamon és egy alátéttel a nyakam köré csavarva estem ki a szertárból.

–         Becky! Mi a frászt csinálsz? – szólt hozzám Derek az oktatónk. Alig pár évvel lehetett öregebb nálam, de ő mindig olyan felnőttesen viselkedett. Soha nem láttam mosolyogni vagy például soha nem beszélt velünk az órán kívül. De ahogy tanított…

Az arca mindig komor volt, de az érintése puha és gyengéd.

–         Öhm, bocs, nem akarom zavarni az órát…

–         Annak nagyon örülnék. Nyergelj fel, addig a többieknek járóiskola!

A nekem kijelölt ló egy tíz éves pej mén volt. Dollár névre hallgatott. Olyan sokszor ültem már rajta, hogy el se tudott volna képzelni másik lovast a hátán. Fantasztikus érzés volt tanulni rajta. Ha elengedném a kantárszárat, és megfordulnék a nyeregben, Dollár akkor is engedelmesen követné társait a karámban. Lábsegítségekkel könnyen irányítható, kezes kis fickó.

A percek olyan gyorsan teltek, lehet csak azért mert késtem, de úgy éreztem, mintha csak fél órát lovagoltam volna.

– Becky! – kiáltott utánam Derek, mikor elindultam, hogy leszereljem Dollárt. Kérdően fordultam felé. – A jövő héttől edzőtábor indul.

– Mire edzünk?

– Az IFI díjugrató gálára. Beneveztelek Dollárral.

Hírtelen azt sem tudtam, hogyan kell beszélni. Nem tagadom, szerettem az ugratást, jobban mint akármi mást, de nem emlékszem, hogy Derek valaha is látott volna ugratni. Órák előtt gyakran szórakoztunk a többiekkel, és amatőr akadályokat felállítva ugráltunk felettük. Hát tévedtem.

Ezidáig mindig csak a nálam jóval idősebbeket figyeltem versenyzés közben, s arról ábrándoztam, hogy egyszer én is közéjük kerülök.

–         Mi van, megnémultál?

–         Jaj nem, dehogy. Jól hangzik.

–         Helyes.

Derek ugyanazzal a magabiztossággal  állt tovább, mely mindig is tombolt benne. Az én szívem majdnem kiugrott a helyéről, de mikor számításba vettem az utolsó akadályt, lehervadt arcomról a mosoly. Anya…

Folytatása következik…

Kép: Canva
Frissítve: 2024.05.02.

Szilaj, akinek Fagyherceg megkegyelmezett

Írta:
Lovasok.hu

Szilaj története a Bottyán Equus-nál

Szilaj kényszerpihenőn

Kedves Olvasók!

Itt vagyok ismét, hogy hírt adjak magamról, hátha valaki kíváncsi rám, hogy megy a sorom így kora tavasszal az őrbottyáni ló nyugdíjas otthonban. Hát, bizony elárulhatom nektek, hogy mehetne jobban is!
Félre ne értsetek, nem az otthonommal vagyok elégedetlen, védelmezőim kedvessége semmit sem változott, finom eleségből is jut bőségesen, még kedvenc ropogtatnivalóm, a répa sem hiányzott a legnagyobb télben sem, csak az egészségemmel vannak gondok az utóbbi időben. Lehet, hogy Fagyherceg bosszúja amiért nem tudott elrabolni csikókoromban, nem tudom.
Bármennyire is szerettem a társaimmal játszadozni, szaladgálni a karámban a friss téli levegőn, egyszer csak észrevettem, hogy egyre nehezebben bírom a tempót, mert cudarul megfájdult  a bal első lábam. Először megpróbáltam nem figyelni rá, hiszen olyan gondtalanul játszadoztunk, bolondoztunk Bernivel, (má néven kis Bogyó), akinek minden nap mutatnom valami fiús virtust, nehogy elbízza magát. Mégis csak én vagyok az idősebb! De sajnos a fájdalom nem hogy csökkent volna, inkább fokozódott, így aztán egyre többször meg kellett állnom és pihentetnem a lábamat. Ezt bizony észrevették az én gazdáim, és egy szép napon megjelent nálunk az a jóságos doki bácsi, aki már annyiszor segített rajtam a nehéz napokban amikor Fagyherceg birodalmából kimentettek. Megvizsgált, aztán mondott valamit a gazdáimnak, amit akárhogy füleltem, nem értettem. Valami patacsont repedést és gyógy patkót említett. Meg olyasmit, hogy kímélni kell a lábamat, nem szabad terhelni a kemény földön. Mi a csuda ! Hiszen én nem terhelem, csak használom ahogy egy lóhoz illik. Nem egészen értettem, hogy mi az a patacsont repedés, meg gyógy patkó, de amikor ismét eljött, és valamit feltett a bal első lábikómra ( bocsánat, patámra), akkor már rosszat sejtettem mert gazdáim átvittek egy másik, nagyobb boxba, ahonnan egy kis ablakon keresztül még ki is kukkanthatok az udvarra, de amikor a következő reggelen a társaimat szokás szerint kivezették a szabadba, nekem ahelyett, hogy utánuk mehettem volna,  a reggeli  csutakolás után vissza kellett sántikálnom az éjszakai szálláshelyre, a boxba.  S ez így megy azóta is. Napról napra csak álldogálok, unatkozom,  néha kinézek az udvarra az istálló ablakon keresztül, és majd megszakad a szívem, hogy nem lehetek a társaim között. Még az illatos széna és ropogós zab sem izlik annyira azóta.
Ismét magányosnak érzem magam a legjobb ellátás ellenére is.
Még egy beszélgetést kihallgattam a doki bácsi és jótevőim között, s így tudtam meg, hogy májusig fog tartani ez a kényszerpihenő. Tehát még két hónap! Szinte az örökkévalóság nekem, aki annyira szomjazom a szabadságra. Tele vagyok energiával, s nem futkározhatok, játszadozhatok mint azelőtt. Berni csikó is szomorkodik, mert nincs játszótársa.

Remélem, sajnáltok. A részvét könnyít egy kicsit a lelki bánatomon.
Na, egye fene azért most vigasztalásul elrágcsálok egy kis répát.

Sziasztok, remélem, hogy legközelebb már jobb hírekkel szolgálhatok:

Szilaj (Őrbottyánból, a Bottyán Equus Hungaria Alapítvány ló nyugdíjas otthonából)

A kép illusztráció

Nem megyek Veled, fagyherceg!

Kedves Olvasók!

Remélem, még emlékeztek rám. Szilaj vagyok, a Bottyán Equus Hungaria Alapítvány egyik védence, akit fagyhalál közeli állapotból mentettek meg idén télen.

Bevallom, jobban szeretek a karámban szénázgatni vagy a legelőn harapdálni a friss füvet, mint irogatni, de azért néha megerőltetem magam, mert tudatni szeretném veletek, hogy a kezdeti szerencsétlen csikósorsom ellenére jól vagyok, s egyre inkább élvezem az életet itt Őrbottyánban a nyugdíjas lovak között. Most azért ragadtam tollat, mert egy szörnyű élményemről szeretnék nektek beszámolni. El sem tudjátok képzelni, hogy az első havas napon mennyire megrémültem, amikor gondozóm ki akart vezetni az istállóból, és megpillantottam a fehérbe burkolódzott tájat.  Gyanútlanul követtem egészen az ajtóig, számban még a reggeli zab ízével, amikor a nagy fehérség láttán hirtelen kimondhatatlan rémület fogott el.

Először magam sem tudtam, mi ez az érzés, ami oly hirtelen a hatalmába kerített, hiszen felépülésem után az elmúlt hónapok csak kellemes élményeket hoztak számomra.. Akkor is éppen arról ábrándoztam, hogy hátha a legelőre visznek, ahol majszolhatok egy kis friss füvet, és közben süttethetem magam a napocskán, mert a meleget, azt nagyon szeretem. De az istállóajtóban szó szerint jeges rémület fogott el! Ó, lovak Ura! Fagyherceg mégsem kegyelmezett, eljött értem, hogy elvigyen a jégbirodalmába! Már le is terítette fehér palástját az istálló elé, sőt teljesen betakarta vele az udvart és a karámot! Jaj, jaj, mi lesz velem? Hova meneküljek előle? Miért nem védenek meg engem ezek a kedves emberek, akik mindig mindent megtettek a gyógyulásomért? Miért adnak át neki? Mit követtem el, ami miatt meg akarnak tőlem szabadulni? Ilyen gondolatok futottak át az agyamon, és egyre csak azt hajtogattam magamban, hogy nem, én nem állok be Fagyherceg ménesébe!  Ha akkor nem adtam meg magam, amikor sebesült és gyenge voltam, akkor most megerősödve, tele életkedvvel, nem fog elrabolni! Csak azért is ellenállok, mert nekem itt a helyem!

Megálltam hát az istálló ajtóban, és minden erőmet összeszedve lecövekeltem, hogy ne tudjanak kivinni az udvarra, ahol Fagyherceg már biztosan rám vár. Minden porcikám remegett, ahogy eszembe jutottak a szörnyű emlékek, mikor szinte odafagytam a jeges földhöz, míg végre jótevőim megtaláltak és megmentettek. Akkor is ilyen hideg volt, és akkor is ott volt a földön az a fehér micsoda! Csak álltam, álltam remegve, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne kelljen kimennem a biztonságot jelentő istállóból.

Nem is tudom, hogy mennyi ideig hadakozhattam szegény gondozómmal, de egyszer csak gyanús lett valami. Azt vettem észre, hogy már hárman is vannak körülöttem, kedveskedve simogatják a nyakamat, még kedvenc csemegémet a sárgarépát is bevetették annak érdekében, hogy megnyugtassanak. Ekkor valahogy alább hagyott bennem a pánik, és először merült fel bennem, hogy talán nem  jól látom a dolgokat. Gondolkodjunk csak egy kicsit józanul! – mondtam magamnak. Valamit biztosan félreértek a régi, rossz emlékek miatt.

No, ha egy kicsit kikukkantok, abból még nem lehet baj. Csak egy lépést … meg még egyet, …. na még egy kicsit! Így, ni!

S láss csodát, ahogy a huzavonában előbbre kerültem, legnagyobb meglepetésemre láttam, hogy társaim közül néhányan békésen álldogálnak a karámban, sőt, van, aki orrával bökdösi, szinte túrja  a fehér „palástot”, nagyokat prüszköl, és vidáman  ugrándozik. Nahát, ilyet!  Milyen különös. Felbátorodva a látványon, gondozóm megnyugtató hangján és persze a felkínált répa látványán, vettem egy mély levegőt, és lesz ami lesz,  ráléptem a fehér lepelre. Ni csak, nem is olyan szörnyen hideg. S Fagyherceg pedig sehol! Így aztán szépen kisétáltam az udvarra, és csatlakoztam társaimhoz a havas karámban.

Ha visszagondolok arra a napra, már magam is mosolygok az ijedelmemen. Hogy is lehettem olyan buta, hogy azt hittem, megmentőim hagyják, hogy elraboljon a jégbirodalom ura. Hiszen szeretnek engem, mint ahogy én is őket!

Üdvözlet Őrbottyánból,
Szilajtól

 

Vannak új barátaim!
Újabb levél Szilajtól

Nem is olyan régen még azon keseregtem, hogy milyen magányos vagyok! Mivel védelmezőim úgy gondolták, hogy mindazok után, amin keresztül mentem még nem vagyok elég erős ahhoz, hogy csatlakozhassak a Bottyán méneshez, azaz a nyugdíjas otthon többi lakójához, ezért a karám egyik részében álldogáltam, sétálgattam, vagy éppen zabot, szénát ropogtattam, süttettem magam a napon, ha éppen ahhoz volt kedvem, vagy szundikáltam az árnyékban. Nyugalomban és békességben teltek a napjaim, s a szeretetet sem nélkülöztem, hiszen simogatásból, kedveskedésből is jutott nekem elég.

Mégis valahogy hiányérzet gyötört, mert nem lehettem együtt a többiekkel. Végül is a ló társas lény, csapatban érzi igazán jól magát, nem igaz? Örömmel jelentem, hogy az elkülönítés már végleg a múlté! Mint azt már előző levelemben is írtam, nyár vége óta én is a ló csapat teljes jogú tagjává váltam. Először a legelőn, majd mióta beköszöntött az ősz, ismét az udvari karámban vagyok, de most már két kiskorú cimborámmal és mamáikkal.

Így aztán igazán vidám az életem, van kivel játszanom, futkároznom, lassan megtanultam a társasági viselkedés illemszabályait, így már kevesebb fenyítést kapok a mamáktól popsimra vagy nyakamra, rúgás vagy harapás formájában.

Üdvözletem küldöm Őrbottyánból, a lovak nyugdíjas otthonából:

Szilaj
(akinek Fagyherceg megkegyelmezett)

Szilaj, akinek Fagyherceg megkegyelmezett

Itt vagyok!
Élek, és hála a közel egy hónapos orvosi kezelésnek és védelmezőim gondoskodásának, már senki sem mondaná meg, hogy segítőim fagyhalál közeli állapotból mentettek meg 2010. februárjában.

Talán akad az olvasók között, aki emlékszik még szenvedéseimre, amiről olvashattak a  Bottyán Equus Hungária  Alapítvány honlapján és egy korábbi fórumon a Lovasok.hu weboldalon.
Bizony, ha kegyetlen gazdámon múlott volna, akkor most már én is Fagyherceg ménesének létszámát gyarapítanám. Még rágondolni is rossz!

Szerencsémre nem így történt. Nehéz volt a szabadulás a jégbörtönből, hiszen a több napos éhezés és magány a csontig hatoló hidegben minden erőmet és életkedvemet elvette.
De amikor az ismeretlen hölgy telefonhívása után – akinek máig hálás vagyok – elszállítottak Őrbottyánba, bevittek a tiszta, meleg istállóba, bebugyoláltak, hogy átfagyott tagjaimba visszatérjen az élet, úgy döntöttem, azért sem adom meg magam! Talán van még miért élnem!

Nagyon nehéz volt a küzdelem. Minden tagom fájt a testemen lévő sebektől. Már az orvos is lemondott rólam, amikor nagy tettre szántam rá magam. Mivel felállni egyedül még nem tudtam, hát csak úgy fekve, egy kicsit megkóstoltam az elém tett szénát. Önállóan, mert addig csak a tejes tápszert sikerült belém erőltetni.  Abból gondolom, hogy ez nagy fejlődés volt korábbi állapotomhoz képest, mert a körülöttem állók aggodalmas arca egy csapásra felderült!

Micsoda diadal volt ez, nem is hiszitek. Aztán egyik napról a másikra éreztem, hogy visszatér belém az erő. Először csak segítséggel, aztán már saját erőmből is fel tudtam állni, ha csak rövid időre is.
Napról napra hosszabb ideig tudtam lábon maradni.  Remegtem az erőfeszítéstől, de annyira akartam élni! Ismerkedni új otthonommal, s lakóival.

Így aztán egy szép napon már az udvaron is sétálgathattam egy kicsit, s a gyógyszerek, vitaminok hatására fokozatosan erőre kaptam. Energiámmal együtt étvágyam is visszatért. Mi az, hogy visszatért? Folyton éhes voltam, mindig enni akartam! Legszívesebben beköltöztem volna a zabosba. S mire beköszöntött a tavasz, már kimehettem futkározni az udvarra és a karámba!

Igaz, hogy kicsit magányos vagyok, mert az idősebb lovakkal még mindig nem mernek kiengedni a legelőre, pedig én szívesen játszanék velük, hiszen már nem vagyok gyenge és elesett. Hát, az én kedves megmentőim ezt biztosan jobban tudják. Hallgatok rájuk, és néha türelmesen álldogálok a legelőtől elválasztó karámajtó mögött. Figyelem a társaimat és arról ábrándozom, hogy egyszer majd én is köztük legelészhetek.

Ha rajtam múlna, örökre itt maradnék, mert itt olyan jó nekem. Tiszta istállóban töltöm az éjszakát, nappal pedig kint vagyok a legelő szomszédságában lévő tágas karámban, ahol mindig van előttem friss széna és ihatok is kedvemre, amikor csak megszomjazom. Na és finomság is akad, főleg ha látogatók jönnek! Kedveskednek, simogatnak.
Én vagyok a kedvenc, mert amikor megtudják szomorú sorsomat, mindenki nagyon sajnál és kényeztet!  Kapok almát, répát bőven. Nagyon szeretek nassolni.

De akármilyen arany életem is van itt, nem lehetek önző, hiszen jelenlegi otthonom mégis csak egy menhely, ahol idős, beteg, vagy hozzám hasonlóan rossz tartási körülmények közül mentett lovakat gondoznak, gyógyítanak. Bármilyen jó is itt, én felépültem, egészséges vagyok.  Nem lenne hát szép dolog tőlem elfoglalni a helyet rászoruló sorstársaim elől.

Ezért reménykedem abban, hogy az olvasók között van az a kedves, türelmes lógazdi, akinek éppen egy ilyen hányatott sorsú, másfél év körüli csikóra van szüksége. Olyan örökbefogadó, aki elfeledteti velem a rossz élményeket, szeret és megért engem, s aki megtanít sok mindenre. Cserébe én is adni szeretnék. Vidámságot, szeretetet, ragaszkodást.

Bízom benne, hogy megtaláljuk egymást! Addig is reménykedve várakozom és üdvözletem küldöm Őrbottyánból, a Bottyán Equus Hungaria Közhasznú Alapítvány lómenhelyéről: Szilaj

Utóirat Szilaj üzenetéhez:

Tisztelt Olvasó!

Mivel Szilaj csődörcsikó, az ősszel át kell esnie egy műtéten.  Felépülése után már nem lesz akadálya az örökbeadásnak.
Az örökbeadásért az Alapítvány nem kér pénzt, viszont előzetesen ellenőrzi a tartási körülményeket. Mivel a kihelyezett ló a Bottyán Equus Hungaria Alapítvány tulajdonában marad, ezért az Alapítvány igényt tart arra, hogy Szilaj elhelyezésének körülményeit ellenőrizze, és ha úgy ítéli meg, a lovat visszavigye.
Szilaj előzetes bejelentés után bármikor látogatható!

Érdeklődés esetén kérjük, jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: (+36) 28/369-890; (+36) 20/942-1901; (+36) 20/383-9814
E-mail: info@bottyanequus.com

Szilaj őszi műtétjére az alábbi számlaszámra utalhat át támogatási összeget:
OTP Bank Nyrt. 11742104-20039871

Köszönettel: Rédei Éva és Rédei Attila, Bottyán Equus Hungaria Közhasznú Alapítvány

Frissítve: 2024.05.03.
Fotó: Canva

A Kolozsvári-testvérek Szent György-szobra

Írta:
Lovasok.hu

A Kolozsvári-testvérek Szent György-szobra

Bazsi lovas témájú művészettörténeti írásaiból(6).

Nemzetközi díjlovagló feladatok sorát a Prix St. Georges, azaz a Szent György-díj nyitja meg. A Magyar Lovas Szövetség emblémájában is az őt ábrázoló szobor látható. Ő a lovasok, lovagok védőszentje. A Magyar Szent Koronán is szerepel a képe. Egy gyönyörű, nagyon régi szobrot mutatnék meg Nektek róla.

Ki is volt ő valójában?

Egy előkelő származású ifjú, akit  303-ban, mint Diocletianus császár  magas rangú kappadókiai katonáját, keresztény hitéért kegyetlen kínzások után lefejeztek. De a mártír szerepkört hamarosan felváltotta a harcos szent alakja. Hamarosan az őt ábrázoló képeken lovagszentként jelenítik meg, lóháton ülve, kezében lándzsával, abban a pillanatban, amikor a barlangjából előbújó sárkányt megöli. Számos város védőszentjeként tiszteli. Sőt egy egész országnak, mégpedig Angliának is a védőszentje.  Ti valamennyien is ismertek jó pár magyar helységnevet, amiben szerepel a neve. Például Balatonszentgyörgy, Dunaszentgyörgy, Zalaszengyörgy stb.

Aki Budapesten járt a Várban a Halászbástyán, onnan lenézve is láthatta azt a szobrot, helyesebben másolatát, amiről most beszélni fogunk. Van másolata Kolozsváron is. A prágai vár, a Hradzsin több pontján állították már fel, jelenlegi helyén, a Szent Vitus-székesegyház szomszédságában lévő díszudvaron 1929-ben kapta meg azt a sima, modern talapzatot, amelyen ma is látható. Az eredetit most Prágában, múzeumban őrzik.

György elveszett pajzsán, amit a balkezében tartott, volt egy felirat, amelynek a szövegéről van egy 1677-ből ránk maradt lejegyzés. A latin nyelvű szöveg magyarul így hangzik: „Ezt a művet, Szent György képmását az Úr 1373. esztendejében a kolozsvári Márton és György készítette”.

Azt gondolnánk, hogy ha ilyen pontos és fontos adatokat tudunk erről az alkotásról, akkor még sok mást is. Hát sajnos messze nem így van. Kevés olyan remekmű van a világon, amit ekkora homály és félreértés vesz körül, mint ezt az alkotást.

Ezekben az időkben még szinte nem is létezett ilyen önmagában álló bronzszobor, ami teljesen körbejárható. A középkori szobrászat, különösen Német- és Franciaországban teljesen összeforrt az építészeti környezettel. Csak délen, az olasz mesterek kísérleteztek a XIV. században az ágaskodó ló térbeli ábrázolásával. A talpazaton látható növényi és apróállat-ábrázolás is az olaszok stílusára utal. Valószínű, hogy a két magyar szobrász itáliai tanulmányútja során ismerkedhetett meg az ottani műemlékekkel és új művészi irányzatokkal. Nagy Lajos királyunk uralkodása alatt élénk és szoros kapcsolat alakult ki Itáliával politikai, kereskedelmi és kulturális téren.

A szobrász testvérpárról annyit tudunk, hogy származási helyük Kolozsvár, működésük fő területe Nagyvárad.  Apjuk egy Miklós nevű festő, akire büszkén hivatkoznak nagyváradi szobraik talpazatán. Annyit tudunk még munkáikról, hogy Váradon állt a három magyar szent király gyalogos szobra, Szent István, Szent Imre, és Szent László. Ezek 1360 körül készültek. Még Janus Pannonius is megemlíti őket a Búcsú Váradtól című versében. Még egy nagy jelentőségű művükről tudunk, az 1390-ben készült életnagyságú lovas szoborról, ami Szent László királyt, Erdély és a Váradi püspökség védőszentjét ábrázolta. Erről a műről szóló érdekes legendát Arany János szőtte bele a Toldi estéje ötödik énekébe, ahol síremlékéből Szent László király szoborlován a csatába vágtat a tatárok ellen, a székelyeket segítve. A győri Szent László hermát is az ő művüknek tartják, amely készítésben megelőzhette a Szent György-szobrot.

A szobrot, ha megnézitek, láthatjátok a robosztus lovon ülő finomarcú lovagot, akinek a haja úgy van befonva, hogy az azt az ősi magyar hajviseletet mutatja, amelyet a királyi udvar előkelő lovagjai még Mátyás korában is kedveltek, és a nép körében még a XIX. század elejéig élt. Ez az egyik magyar vonatkozása az alkotásnak. A másik a lovon lévő szerszámzat és nyereg. De kételkedésünket a ló farkának és üstökének megcsomózása oszlatja el végleg , mert ezt csak a magyarok és őseik használták. A felkötött farkú ló egyik korai ábrázolását a nagyszentmiklósi kincs egyik aranykorsóján láthatjuk. A ló a magyar lónak erdélyi válfaját képviseli. Gondoljátok el, hogy ez egy 637 éves alkotás.

„…Közvetlen elődje tehát a Márton és György mesterek szobrának nincsen. S utánuk jó félszáz esztendővel szüleik meg csak Donatello Gattamelatája Pádovában, és szinte pontosan száz esztendővel később Verocchio Colleonija  Veneziában…”

Szép és üzenetében is örökérvényű tanulságokat hirdet ma is ez az alkotás. Mert Szent György „a föld alól előbújó aljasságot, sunyiságot, jellemtelenséget, erkölcstelenséget bizony odaszögezi a földhöz! Nem engedi kiterebélyesedni!”

BAZSI: KOLOZSVÁRI-TESTVÉREK SZENT GYÖRGY-SZOBRA (XIV. SZ.)

PRÁGAI VÁRBAN A BÜSZKE BELSŐ TÉREN
ÁLL A SZOBOR
NAGYSÁGÁHOZ MÉLTÓN SZERÉNYEN
HATALMAS TÖMEGŰ LOVÁN ÜL
A KARCSÚ ANGYALARCÚ LOVAG
A SÁRKÁNY BŐSZEN TÁMAD
VÍVJÁK SOK SZÁZ ÉVES HARCUKAT
OLASZHONBÓL HOZTÁK A PÉLDÁT
DE ÍZIG-VÉRIG MAGYAR SZENT SZOBOR
A LÓ FARKA FELKÖTVE
MINT AZ ŐSI NAGYSZENTMIKLÓSI KINCSEN
S GYÖRGY ARCÁN
REZZENÉSTELEN FÖLDÖNTÚLI MOSOLY
NYUGALMAS NEM INDULATOS
CSAK HATÁROZOTT
KÜZDENI VAN ITT KÖZÖTTÜNK
ÉG KÜLDTE IDE LEGYŐZNI
A POKOLBÓL JÖTT GONOSZT
HOGY TERMŐ LEGYEN ÚJRA A FÖLD
ÉS TISZTA A FOLYÓK VIZE.

ÍRTA: BALÁZS JÓZSEF/ BAZSI
Kép: Canva
Frissítve: 2024.03.13.

Versenyszámok

Írta:
Lovasok.hu

Versenyszámok

Rodeó:

– Bikarodeó (Bull-riding)
– Vadlórodeo (bronco-riding)
– Birkarodeo gyerekeknek

Western gyorsasági:

– Hordókerülés
– Szlalom
– Negyedmérföldes verseny
– Hordó körverseny
– Borjúterelés (Team-penning)
– Elfogójáték 3-4 fős csapatoknak

Off-road:

– Triál
– Páros gyorsulás
– Sárgyorsulás
– Kamionhúzás

Egyéb:

– Lóerők versenye (lovak, quadok, terepjárók között)

Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.15.

Kovács József nagy mezőnyben győzött az íjászoknál

Írta:
Lovasok.hu

Kovács József nagy mezőnyben győzött az íjászoknál

Az ország különböző pontjain egymást érik a teremíjászversenyek. Kunszentmártonban országos tradicionális viadalt rendeztek, amelyen nem kevesebb, mint hatvanegyen léptek lőállásba. A felnőtteknél Kovács Józsefet szólíthatták a dobogó tetejére, a Csaba Lovas Íjászkör egyik alapítója 441 pontos kiváló teljesítménnyel szerezte meg az első helyet.

Forrás: Békés Megyei Hírlap
Kép: canva
Frissítve: 2024.04.03.

IRÁNYELVEK A ZENÉS KűRÖK BÍRÁLATÁHOZ

Írta:
Lovasok.hu

IRÁNYELVEK  A ZENÉS KŰRÖK BÍRÁLATÁHOZ

Az öt művészi pontszám (1. a mozgás ütemessége, energiája és rugalmassága, 2. a ló és a lovas közötti harmónia, 3. koreográfia, 4. nehézségi fok és jól kalkulált kockázatvállalás, 5. a zene választása és előadása) nem függetlenek a technikai kivitel pontszámaitól. 

Például elfogadhatatlan 70% fölötti művészi pontszámot adni egy olyan produkcióra, amely technikailag csak 60% alatt van. A kettő közötti különbség nem érheti el  a 10%-ot.

Különösen fontos, hogy a mozgás ütemére, energiájára és rugalmasságára, valamint a ló és a lovas közötti harmóniára adott pontszámok korreláljanak a technikai pontszámokkal.

A mozgás üteme, energiája és rugalmassága:

Ez a művészi pontszám többé-kevésbé a kötelező programok összbenyomás pontszámának az első két pontszámából tevődik össze (Jármódok és lendület). Figyelembe kell venni a három alapjármód ütemességét és minőségét, továbbá a lendületet, az átengedőséget, a lengő hátat és a hátulsó végtagok aktív használatát.

A ló és a lovas közötti harmónia:

Ez a pontszám szoros kapcsolatban áll a kötelező programok összbenyomás pontszámának harmadik és negyedik pontszámával (Átengedőség és a lovas segítségadásainak korrektsége).

Figyelembe kell venni, hogy mutatkoznak-e hiányosságok a figyelem, a bizalom, a mozgás és a ló elülső részének könnyedsége, a támaszkodás, vagy az osztály követelményeinek megfelelő szintű tudás terén, de épp ilyen súllyal kell számításba venni a lovas ülését, segítségadásainak korrektségét, láthatatlanságát, hatékonyságát és az elegáns hatást.

Koreográfia, a pálya kihasználása, ötletesség:

Ennél a pontszámnál a következőket kell fontolóra venni:

  • A program logikusan és szimmetrikusan felépített?
  • Egyensúlyban van a bal és a jobb kézen végzett munka?
  • A pálya teljes egészét kihasználta?
  • Tartalmaz a program néhány eredeti vonalvezetést és átmenetet vagy ’meglepő és kreatív elemet’, amelyek eltérnek a kötelező program feladataitól?
  • Minden feladat felismerhető a bírók számára?
  • A program finom és folyamatos vagy túl sok átmenettel tördelt?
  • Az elemek/feladatok nem ismétlődnek túl gyakran?

Ez egyike a tényleges művészi pontszámoknak és már függetlenebb a technikai kiviteltől.

Nehézségi fok:

Erre kitér az FEI nemzetközi szabályzata is, a következő pontokban:

Egy kűr nehézségi fokának értékelése nem lehet független a technikai kiviteltől és a többi művészi pontszámtól.

  • Közeli kapcsolat van a nehézségi fok és technikai végrehajtás között, mivel amelyek meghatározzák az első két művészi pontszámot is.
  • A feladatok végrehajtásával kapcsolatos minőségi problémákat figyelembe kell venni, mint a ló és/vagy a lovas képességbeli hiányosságát.

Ezeket mindenképpen szem előtt kell tartani és amennyiben a a felvállalt feladatokat a lovas nem tudja megfelelően végrehajtani, úgy az nem tekinthető jól kalkulált kockázatvállalásnak és a nehéz feladatok növelés helyett csökkentik a pontszámot!

A zene választása és előadása:

A pontozás legfőbb szempontjai:

  • Passzol a kiválasztott zene a ló típusához, alkatához, mozgásadottságaihoz és a kűr koreográfiájához?
  • Passzol a zene a különböző jármódokhoz, feladatokhoz és átmenetekhez (a jármódváltásoknak mindig találkozniuk kell az ütem és a zene váltásaival) vagy csak háttérzene?
  • A zene kiemeli, alátámasztja a kűr elemeit, pl. a hangerő vagy effektusok változásával, hogy egyes feladatokat hangsúlyozzon?
  • Van-e jó kezdés és egy határozott befejezés a zenében, és ez pontosan kijön-e a programban?
  • Azonos-e e választott zenék stílusa, hangszerelése (javasolt) vagy különböző zenék keveréke?
  • Nincs benne túl sok énekes rész?
  • Unalmas vagy lelkesítő a zene?
  • Képes azt a benyomást kelteni mindvégig, hogy a ló mozog a zenére, és nem a zene követi a lovat?

A koreográfia mellett ez a másik művészi pontszám, amelyik majdnem független a technikai végrehajtástól.

Szűcs–Gáspár Kinga
Kép: canva
Frissítve: 2024.04.04.

Fogathajtás – A legnevesebb építő

Írta:
Lovasok.hu

Fogathajtás – A legnevesebb építő

Kisbér/Ászár

Pályabejárást is tartottak szombaton az ászári id. Jámbor Vilmos Fogathajtó Központban. A szakemberek tették ezt annak jegyében, hogy a jövő év augusztusában egyesfogathajtó Világkupát rendeznek Kisbéren és Ászáron.

A versenyre elkészülő pályát a legnevesebb építő, Christian Isali álmodja meg, majd veti papírra, hogy aztán következhessenek a kivitelezők. Az eseményhez kapcsolódó kulturális rendezvények központja a tervek szerint a nemrégiben felújított és átadott lovarda lesz.

Szombaton a leendő verseny helyszínén terepszemlét tartó mintegy harminc tagú delegáció tagjai közé a pályaépítőn kívül a teljes magyar élmezőny, nemzetközi szakemberek sora és a szövetségi kapitány is meghívást kapott. Már eddig tíz nemzet jelezte, hogy nevez versenyzőket a jövő évi Világkupa versenyre.

Müllner Helga
Forrás:  24óra
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.08.

Lovak a Szegedi Szabadtéri Színpadon

Írta:
Lovasok.hu

Lovak a Szegedi Szabadtéri Színpadon

A szegedi Dóm téren a Szabadtéri Játékok során rendszeresen találkozhatnak a nézők lovakkal. A korhű megjelenés vagy éppen a megdöbbentő látvány a rendezők álma ilyenkor.

A lovakat és lovasokat Cseppentő Attila, az ópusztaszeri Akhal Ménes vezetője biztosítja az előadásokra. Ennek jártunk utána, hiszen nem mindennapi látvány egy ló a színpadon; több ló együtt pedig még érdekesebb!

Lovasok.hu: Hogyan kezdődött a színpadi szereplés a lovakkal?

Cseppentő Attila: Egy kaja-kenu VB kapcsán rendezett gálán jegyzett minket a Színház, amikor három betyár vágtában elrabolta a népi táncos menyecskéket a műsor keretében. Egyébként ekkor már lovas show-kat készítettünk, ahol főleg Honfoglalás kori vagy katonai harcjelenetekben bizonyítottuk a speciális képességeket. 

Lovasok.hu: Mi volt a legmeghatározóbb előadás eddig?

Cseppentő Attila: Szerepeltünk az Evita-ban, ahol négy argentin lovasrendőrre volt szükség. Ők egy 50 fős tüntető statisztériának vágtáztak neki, akik közben petárdákat durrogtattak. Körbe kellett keríteni őket, és tulajdonképpen „kardélre hányni”, persze anélkül, hogy bárki is megsérülne. Majd utána hátulról jött egy katonai dzsip és egy oldalkocsis motor, akik gépfegyverrel „lőni” kezdtek a lovak mögött. A lovaknak ezt is tűrni kellett.

Lovasok.hu: Volt egy igazán veszélyes jelenet is egy fehér lovon…

Cseppentő Attila: Igen, a Nabucco-ban a főszereplő babilóniai királynak látomása van, miután lánya meghal. Ezt a látomást a rendező úgy szemléltette, hogy a horizonton egy fehér ló hátán a lány fejjel lefelé lógva elvonul. Ehhez egy 15 méter magasra vezető folyosót kellett építeni a lónak, ami csupán 1 méter széles. A folyosón felvezették a lovat, és fent úgy volt megvilágítva, hogy csupán a fehér ló látszott, rajta pedig Réka lányom fehér lepelben, aki a színésznőt helyettesítette ebben a veszélyes produkcióban.

Lovasok.hu: Lovakon kívül más állat is szerepelt az előadásokban?

Cseppentő Attila: Az ember tragédiájában szerepelt például két szürkemarha és egy kecske is. Amikor Ádám azon zsörtölődik, hogy dolgozni kell, akkor a két szürkemarha a színpad közepén volt kikötve, és mellettük rakodta Ádám a szénabálákat. Lucifer monológjakor pedig a kecske ott legyeskedik körülötte, és olyan élénken figyelt az előadáson, mintha lereagálná a monológot, Ádám pedig neki beszélt. Ez olyan jól sikerült, hogy a rendező már mondta, hogy vigyük onnan a kecskét, mert a nézők azt figyelik, nem a monológ szövegét. A Jézus Krisztus Szupersztárban szerepelt szamár és galambok is. A galambokkal volt egy érdekesség, hogy amikor elengedtük őket, egy galamb odaszállt a kereszt tetejére, és ott is maradt egy darabig.

Lovasok.hu: Milyen előadásra készültetek mostanában?

Cseppentő Attila: Most a My Fair Lady című darabban szerepeltek a lovaink. Van benne egy lóverseny-jelenet, egy fogatjelenet és egy lovasrendőr. A lovasrendőrnek van fontosabb szerepe, a szerelmes főszereplő neki beszéli ki a lelkét. A koreográfus Novák Péter, a rendező pedig testvére, Novák Eszter.

Lovasok.hu: Milyen lovakkal szoktatok szerepelni?

Cseppentő Attila: Elsősorban akhal-teke fajtájú lovakkal, mivel Ópusztaszeren ezt tenyésztjük. Ez a fajta is ott sejthető az angol telivér ősei között, ezért például a My Fair Lady lóverseny-jelenetéhez két akhal-teke félvér csikót használunk, valamint egy karcsúbb gidránt.

Lovasok.hu: A nézőkben és olvasóinkban is felmerülhet a kérdés, hogy mégis hogyan kell bánni a lóval, mit kell tanítani neki, gyakorolni vele, hogy ilyen extrém helyzetekben is nyugodt maradjon. Szeretnénk egy kicsit bepillantani a kulisszák mögé…

Cseppentő Attila: Már a földről való idomítás során elébe megyünk az olyan problémáknak, amelyek a különleges körülmények hatására jelentkezhetnek. Az ingerküszöb-emelés így már csikókorban megkezdődik, és egy hosszadalmas munka során válik a ló olyan nyugodttá, hogy a színpadon is maximálisan tudjon teljesíteni. Például a lövések gyakorlását egy vadász ismerősünk végzi, ami nem egyszerű feladat, mert a lovak a hirtelen zajtól jobban megijednek. Az egyenletes hangok, a zene megszokhatók; a szamárnak például a feje mellett szólt a zene a Hair előadások előtt. Az idomítás során úszógumikat, napernyőket rakunk a pályára, vagy zsákokat teszünk a ló hátára, ami suhog, ha vágtázik a ló.

Lovasok.hu: Ezt személyesen is látnia kell mindenkinek. Nagyon szépen köszönöm az interjút!

Bardóczky Veronika
Lovasok.hu
Kép: canva
Frissítve: 2024.04.17.

1...593594595...699594. oldal a 699-ból
© Lovasok.hu
Hiba bejelentés