Kezdőlap Blog Oldal 538

Francia vándorok Magyarországon

Francia vándorok Magyarországon

Újabb két külföldi vándor lovagol keresztül kis hazánkon.

Poline és Julien a tervezettnél lassabban haladnak útjuk Magyarországi szakaszán. Előreláthatólag hétfőn érkeznek Békéscsabára, ahol négy napot készülnek eltölteni. Minden bizonnyal elkél nekik némi segítség az ügyintézésben, valamint a megfelelő táborhely kiválasztásában. Kedves Olvasónk, arra kérünk, hogy amennyiben találkozol velük, segítsd útjukat.

2012.06.16, Magyar Dorottya, Lovasok.hu


A francia Poline Bro és Julien Gohier kedd délután (2012. május 29.) érkeztek Szátokra, egy nyugat-nógrádi kis faluba két lovukkal, málhás öszvérükkel, valamint kutyájukkal.

A két fiatal januárban kelt útra Franciaországból, a fogcsikorgató téli hidegben is lovagoltak, átvágtak Németországon, Csehországon, majd Szlovákián, míg hazánkba érkeztek. Magyarországról Románia, Bulgária, Macedónia, Albánia, majd Görögország felé vezet útjuk. Végül előreláthatólag 2013 nyarán térnek majd haza Horvátországon és Olaszországon keresztül.

Kérünk Benneteket, hogy amennyiben találkoztok velük, segítsétek útjukat.

Poline és Julien Békéscsabán valószínűleg két napot tölt majd a határátlépéshez kapcsolódó teendők intézésével, itt is minden bizonnyal elkél nekik némi segítség az ügyintézésben, valamint a megfelelő táborhely kiválasztásában.

Köszönjük Kasch Anikónak, hogy megosztotta velünk ezt a hírt!

2012.06.02 Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.31.

TB-Ranch, programok

Western  Show és Bikarodeó a TB-Ranch-en
Nyíradony – Tamásipuszta, 2012. augusztus 18-20.

 

A kép illusztráció

Helyszín: TB-RANCH, Nyíradony-Tamásipuszta, 471-es főút 17-es kőnél

Belépőjegy árak:

  • Felnőtteknek 1700 Ft/nap
  • gyerekeknek 1000 Ft/nap (6-14 év)
  • Akciós 3 napos jegy 2 napos jegy áráért, csak elővételben!
    Kapható az Fm95 szerkesztőségében (Debrecen, Darabos u. 35.) és az
    AVIA benzinkutaknál (Hajdúsámson, Nyíradony-Aradványpuszta)

Programok:

Szombat

  • 11:00 Díjugrató verseny, TB-RANCH kupa
  • 13:30 Reining B kategória
  • 15:30 Cowboy Race
  • 16:30 Cutting
  • 18:00 BIKARODEÓ
  • Este: Line Dance, Retro Disco

Vasárnap:

  • 8:30 Trail OB – western épített akadálypark,
    gyerek-felnőtt
  • 10:30 Western Riding Super Horse
    11:00 Cowboy Race – western természetes
    akadálypark
  • Ebédszünet
  • 13:00 Gyorsasági versenyek – Quad a ló ellen
  • 14:30 Marhaterelés versenyszámai
  • 18:00 BIKARODEÓ
  • 20:00 Lajsz András koktél showműsora

Hétfő:

  • 9:00 Western stílus és jármód bemutató, verseny
  • 11:00 Cowbox Race – vizes akadályverseny
  • Ebédszünet, Linedance
  • 13:00 Gyorsasági versenyek, Quad a ló ellen
  • 14:30 Marhaterelés versenyszámai
  • 17:30 BIKARODEÓ

Frissítve: 2024.01.31.
Fotó: Canva

Lovakkal hajtják a szarvasi szárazmalmot

Lovakkal hajtják a szarvasi szárazmalmot

 

Szarvason visszatértek a hagyományokhoz, Magyarországon az egyetlen, napjainkban is működő szárazmalmot újra állati erő, pontosabban lóerő hozta mozgásba az elmúlt hétvégén. A kétlóerős szárazmalmot ma már csak a turisták kedvéért havonta egyszer indítják be, hogy felidézzék a régi idők őrlési technikáját.

Lovakat vezettek a szarvasi szárazmalom úgynevezett keringősátrába, így bemutatva, hogyan zajlott egykor az őrlés. Az 1836-ban, gróf Borza Pál pénzéből felépített malmot 1962-ig használták. Körülbelül tíz évvel később helyreállították, és ipari műemlékké nyilvánították. A 19. és 20. század fordulóján több száz ilyen malom működött, mára azonban mindössze négy hasonló szerkezet maradt az országban.

A szárazmalmot annak idején két-három lóval húzatták, de időnként, pénz és ló hiányában maguk az őröltetők is forgatták a több mint 13 méter átmérőjű keringőt – ezzel tudták mozgásba hozni a malomköveket.

Mostanság havonta „indítják be” a szerkezetet, hogy a turistáknak és az érdeklődőknek megmutathassák, hogyan őröltek és hántoltak elődeink.

2012.07.24. Olvasztó Dóra, Lovasok.hu
Forrás: Delmagyar.hu
Frissítve: 2023.06.28.
Fotó: Canva

Jezsuita visszavágott a Flandorfferért

Jezsuita visszavágott a Flandorfferért

 

Három héttel a Magyar Derbyt követően ismét galoppversenyeket rendeztek a budapesti Kincsem Parkban. A versenynap során több egykori kiváló zsokéra emlékeztünk. A napi főfutamot Janek Géza tiszteletére futották, de ugyancsak ő volt a névadója annak a Lovasbajnokságnak, melynek keretén belül három versenyben mérték össze tudásukat a championátusért küzdő zsokék.

A vasárnapi programot a Kezdők Gátversenye indította, ahol a Turf által harmadik helyre várt Morasco (Deczki András) könnyen győzött. Mögötte kisebb meglepetésre Tormenta (Osztényi Zoltán) és Tellesteem (Nagy Lajos) ért célba.

A Lovasbajnokság három futama közül, az elsőt, azaz a Markovics Ferenc Emlékversenyt Bakos Gábor nyerte Wiro-Nita nyergében. A Keszthelyi István Emlékversenyben Bakos Szilva bizonyult a legjobbnak Legális partnereként, míg a harmadik felvonásban, a Papp István II. Emlékversenyben Askhan-nal az oldalán Stanislav Georgiev lett a győztes. Összetettben Bakos Gábor gyűjtötte a legtöbb pontot, így a fiatal zsoké nyerte a 2012-es Janek Géza Lovasbajnokságot. A dobogó alsóbb fokain Bakos Szilva és Ifj. Kozma István osztozkodott.

Az 1200 méterre kiírt főfutamban, az I. kategóriás Janek Géza Emlékversenyben hatan álltak starthoz. Papíron Jezsuita (Stanislav Georgiev) és Dancing Hussy (Laura Pike) képviselte a legjobb esélyt. Jezsuita végül favorithoz méltóan nyerte a versenyt, megelőzve Bargain Lady-t (Timár Zsuzsa) és a külföldi tréningből induló She’s a Maneater-t (Varga Zoltán).

Duncing Hussy-nak ezúttal a negyedik hely jutott, Jezsuita tehát visszavágott a kancának a Flandorfferben elszenvedett vereségért.

A nap legnagyobb meglepetését a Gutai János Emlékverseny szállította, miután a szlovák színeket képviselő Sun Eruption (ifj. Kozma István) erős küzdelemben verete a játékosok két kedvencét, Love Craft-ot (Stanislav Georgiev) és Choir Solo-t (Bakos Gábor)

Ami a hagyományos zsokéranglistát illeti, Stanislav Georgiev három vasárnapi sikerével tovább erősítette vezető pozícióját. Az idomároknál két duplázót jegyezhettünk fel Kovács Sándor és Szabó József személyében.

Folytatás július 29-én a Kincsem Parkban.

2012.07.24., Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.04.13.
Fotók: Pixabay

Wiener Neustadt: Új fejezet a magyar fogathajtásban

Wiener Neustadt: Új fejezet a magyar fogathajtásban

A dobogó legfelső fokán ifjú fogathajtóink.

2008-ban az ausztriai Stadl Paura, majd 2010-ben Vecsés volt a rendezvény helyszíne. 2008-tól kapcsolódott Magyarország az ICKD versenyekhez, és már az első versenytől szorgalmazta szakvezetésünk a korrekt szabályrendszer kialakítását és a hivatalos FEI szervezethez való csatlakozását.

2010-ben Vecsésen csapat aranyéremmel végeztünk, és 23 fiatal hajtónk vett részt a háromnapos versenyen, akik egyéniben is kiválóan teljesítettek. A magyar sportdiplomácia sikereként könyvelhettük el, hogy az FEI Fogathajtó Szakbizottsága 2012-től egy szabálymódosítás szerint 12 éves kortól engedélyezte a hivatalos fogathajtó versenyeket póni egyes fogattal.

Ez évben 2012. július 10. és 15. között ismét Ausztria rendezett ICKD Világ Kupát és a fogathajtás történetében először Európa Bajnokságot a gyermek, junior és fiatal hajtók számára.

Két fő ICKD korú, és kilenc fő EB kategóriában induló fiatal hajtóval vettünk részt a Wiener Neustadtban megrendezett versenyen. Az ICKD Világ Kupa rendszerben négy osztályban 41 hajtó versenyzett, belga, angol, magyar, lengyel, orosz és osztrák nemzetiségűek.

Póni egyes 1. osztályban a 9-11 éves korúaknál Tabajdi Ábel – Eger, a 2. osztályban a 12-13 éveseknél Dobrovitz András – Holló nevű pónival volt érdekeltségünk.  Az Európa Bajnokságban a póni VB-hez hasonlóan három korosztályos kategória két-két hajtója alkotta a csapatot és két korcsoportban volt egyéni versenyzőnk is. 39 versenyző, három nemzet csapata vett részt a versenyen.

Magyarország csapata:

Gyermek (12-14 év):
Genzwein Marina – Pedró
Lehőcz Dávid -Casanova Boy

Junior (14-18 év):
Kovács Zsófia – Csillag
Hölle Martin –
Apache de la Lincorne

Fiatal hajtó (16-21 év):
ifj. Dobrovitz József – Topper 1
Mátyás Márton – Topper 2.

Egyéni indulók:

Gyermek (12-14):
Érsek Anett – Süti
Szajkó Liliána – Edda

Junior (14-18):
Palkovics Dávid – Caramello

A díjhajtás versenyszám után már látszott, hogy minden versenyző jól szerepelt és csapatban is vezettünk. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyzőket, így a folyamatos eső, a felázott talaj plusz nehézséget jelentett a derby és maraton versenyszámokra. A Maria Terézia Katonai Akadémia hatalmas parkja csodálatos helyszínt biztosított a versenynek, a maraton pálya, az akadályok jól megközelíthetőek, átláthatóak voltak. A maraton versenyszám után a magyar csapat előnye jelentősen megnőtt, és miután az osztrákok két csapattagját is ki kellett zárni áthajtó kapu kihagyása miatt, csak a német csapat volt az ellenfél.

Az aranyérmes magyar csapat (Lehőcz Dávid, Genzwein Marina, Hölle Martin, Kovács Zsófia, ifj. Dobrovitz József, Mátyás Márton)

A harmadik versenyszám az akadályhajtás mindig tartogat meglepetést, hol jó, hol rossz tartalommal, itt mérhető, ki a jó versenyző, ki bírja fejben is az utolsó pillanatig a feszültséget. A fiatal mezőny nagyon jó akadályhajtó, és itt valóban csak a másodpercek a döntőek a helyezések tekintetében. Nem lehet a mások gyengeségében reménykedni, az erősnél is erősebbnek kell lenni.

Az ICKD mezőnyben Tabajdi Ábel megtartotta vezető pozícióját és nyerte az összetetettet is, míg Dobrovitz András vágta jármód hibáért kapott öt pontja miatt a második helyezett lett. Az EB fiatal hajtó mezőnyében Lehőcz Dávid egyéniben is aranyérmes, Hölle Martin kiváló teljesítményével mindhárom számban első helyezettként állhatott a dobogó legfelső fokára és csapatban is első helyen végezhettünk.

Minden versenyző a legjobb teljesítményt nyújtotta, Genzwein Marina fantasztikus akadályhajtása, Szajkó Liliána meglepően jó díjhajtása, Érsek Anett jó maratonja, Palkovics Dávid 44,88 díjhajtása Caramellóval, Kovács Zsófi első nagy versenye új lovával, ifj. Dobrovitz József három napos helytállása és Mátyás Márton biztonságra törekvő versenyzése biztosította az egyenletes jó teljesítményt. Ifj. Dobrovitz József teljesítménye kiemelendő, aki az előző héten Aachenben, majd a következő hét végén Beegbergenben nagy négyes fogatával versenyzett, és folyamatosan igyekszik mindkét kategóriában helytállni.

Gyermek kategória:
1. Lehőcz Dávid (69,41)
4. Érsek Anett (80,09)
5. Szajkó Liliána (88,27)
8. Genzwein Marina (109,83)

Ifi kategória:
1. Hölle Martin (74,27)
4. Palkovics Dávid (95,94)
11. Kovács Zsófia (131,62)

Fiatal hajtó kategória:
4. ifj. Dobrovitz József (97,95)
11. Mátyás Márton (122,90)

Elismerés minden fiatal versenyzőnek, a felkészítő edzőknek, családtagoknak, akik segítették a felkészülést és versenyt. Kiváló hangulatban egymás segítésével, közös szurkolással, csapatmunkával születhetett csak siker.

Az elért kimagasló eredményt széles nyilvánosság előtt szeretné megköszönni a Magyar Lovas Szövetség és a Fogathajtó Szakbizottság a fiatal fogathajtóknak. Erre ünnepélyes keretek között a Fábiánsebestyénben rendezendő Duna-Alpesi Kupa ünnepélyes díjkiosztó ünnepségén kerül sor augusztus 26-án 15 órakor.

Mátyus Zsuzsanna, szövetségi kapitány
2012.08.09
Kép: Canva
Frissítve: 2024.03.12.

Székely Vágta – Sepsiszentgyörgy, 2012. július 14-15.

Székely Vágta – Sepsiszentgyörgy, 2012. július 14-15.

Beszámoló a Sepsiszentgyörgyi Előfutamról:

Büszke, nemes versengés. Fantasztikus hangulat, kiváló időjárás,
hatalmas szurkolás jellemezte a Székely Vágtát.

Hiába igyekeztek a székely legények, mégis egy hölgy lovas bizonyult a legjobbnak: Keresztély Beáta Csíkdelne település képviseletében Herceg nevű, nyolcéves arab félvér lova nyergében elsőként ért célba a július 15-én megrendezett Székely Vágtán. Rajta kívül Gidófalva, Csernáton, valamint Sepsiszentgyörgy lova és lovasa lesz ott a szeptember 15-16-i Nemzeti Vágtán.

A hagyományt nem ápolni kell – nem beteg az – hanem megőrizni szükségesmondta köszöntőjében Székely Tibor vágta főkapitány, aki magyarul és románul is üdvözölte a nézőket. – A Nemzeti Vágta nemes verseny, tisztelgés őseink előtt. Hidakat épít, összefogásra nyújtja a kezét magyar és román barátainknak. A magyar huszárság hungarikum, példaszerű az a munka, melyet itt Székelyföldön is végeznek a hagyományőrzés jegyében.

A Sepsiszentgyörgyhöz közeli Óriáspince-tetőn megrendezett Székely Vágtán tíz előfutamban 36-an álltak rajthoz. Abban a körben, ahol négy lovas mérkőzött meg egymással, onnan az első kettő jutott tovább, ahol azonban csak hárman indultak, ott a legelsőként célba ért versenyző került be a középfutamba. A döntőbe végül négyen kvalifikálták magukat: Keresztély Beáta Csíkdelne, Fazakas János Alpár Gidófalva, Ugron Attila Csernáton, valamint Tóth Barna Szotyor település képviseletében. Utóbbi azonban nem állt rajthoz: állatorvosi tanácsra visszalépett az utolsó megmérettetéstől.

Ennek értelmében már a rajt előtt eldőlt, hogy mindhárman ott lesznek a fővárosi Nemzeti Vágtán, hiszen a verseny szervezői a Székely vágta első három helyezettjének, valamint a helyi szervezők által jelölt negyedik lovasnak biztosítják a részvételi jogot. Elsőként – az egyébként gyergyószentmiklósi – Keresztély Beáta ért célba, aki a középfutamban majdhogynem leesett a lováról, az iszonyatos iramban a nyeregbe kapaszkodva sikerült csak felhúznia magát oldalról. Az ifjú hölgy bebizonyította: egy sebesen futó lovon kívül a lovas összpontosítása és a szerencse is kell ahhoz, hogy valaki a legjobb legyen.

A Nemzeti Vágta célkitűzése a lovassport társadalmi – sportos szóval élve – “tömegbázisának” növelése. Színes programjaival széles körben népszerűsíti és növeli a lovassport, lovaságazat és lovas kultúra presztízsét. A Székely Vágta is elérte ezt a célt, hiszen a szombaton és vasárnap zajló programokra összesen közel 30 ezer ember volt kíváncsi. Sok család, pici gyerekkel látogatott ki az eseményre. A különböző lovas programokat – puszta ötös és csikósbemutató, díjlovaglás, fogathajtás – is nagy érdeklődés kísérte, a finom, helyi specialitásokat is felvonultató ételekről és italokról már nem is beszélve.

A Székely Vágtát második alkalommal rendezték meg, ám arról már néhány hete megállapodás született, hogy jövőre is biztosan lesz határon túli elővágta Erdélyben.

Kép: canva
Frissítve: 2024.04.08.

A nyitóünnepség legszebb lovas pillanatai

A nyitóünnepség legszebb lovas pillanatai

Péntek este, helyi idő szerint 21 órakor egy nagyszabású ünnepélyes megnyitóval megkezdődött a XXX. Nyári olimpiai Játékok a londoni Olimpiai Stadionban.

A zsúfolásig telt, 80 ezer férőhelyes arénában már 20:12-kor (utalva asz évszámra) könnyed, zenés műsorszámok, játékok szórakoztatták a közönséget. A játéktéren a műsor nyitójelenetének kulisszái, egy tipikus angliai táj díszletei voltak láthatóak élő állatokkal, lovakkal, bárányokkal és libákkal, valamint korhű jelmezekbe öltözött szereplőkkel, közülük néhányan futballoztak, tollaslabdáztak és kriketteztek a réteken.

Pontban 21 órakor a ceremónia kezdetét jelezve Bradley Wiggins, a Tour de France brit bajnoka megkondította azt a két méter magas, 23 tonnás olimpiai harangot – ez a világ legnagyobb felhangolt harangja – amely a játékok után is az Olimpiai Parkban marad.

A 27 millió fontos (csaknem tízmilliárd forintos) költségvetéssel összeállított megnyitót a világhírű filmrendező, Danny Boyle rendezte. A szereplőgárda 284 próbán keresztül készült a péntek esti produkcióra. A látványshow közel 1,5 óráig tartott, megismerhettük a brit történelmet, szokásokat, zenei kutúrát, és még Rowan Atkinson, azaz Mr. Bean is feltűnt a színen.

A résztvevő 204 nemzet bevonulása ezután kezdődött és közel másfél órán át tartott. A ceremónián két neves díjugrató is főszerepet kapott. Rodrigo Pessoa Brazília, Rolf-Göran Bengtsson pedig Svédország zászlóvivőjeként került reflektorfénybe.

2012.07.29. Magyar Dorottya, Lovasok.hu

Frissítve: 2024.01.25.
Fotó: Canva

A lovak olimpiai faluja

A lovak olimpiai faluja

Elfoglalták szállásukat az első lovak a Greenwich Parkban. Összesen 219  kvalifikálódott lovat várnak az olimpiai faluba, ahová 75 military ló már meg is érkezett.

A kép illusztráció

Mivel London egész területén ellenőrzések sora biztosítja a szabályok betartását, a lovakat először állatorvosi vizsgálatnak vetik alá, mielőtt beléphetnek a parkba, hogy megelőzzék az esetleges fertőzések veszélyét. Emellett keresőkutyák veszik  „szemügyre” a lószállítókat, valamint a nyeregszekrényeket. Amint a lószállítók begurulnak a Greenwich Parkba, egy újabb állatorvosi vizsgálat következik – ezúttal FEI-állatorvosok által, egyúttal összehasonlítják a lovak adatait a lóútlevélben szereplőkkel. Csak az ujjlenyomatvételről kell lemondaniuk…

A következő napokban folyamatosan érkeznek majd a lovak az olimpiai faluba mintegy 40 országból, még 54 díjlovat és 90 ugrólovat várnak az Olimpiára.
A Nemzetközi Lovasszövetség, a FEI hangsúlyosan kiemelte, hogy mennyire fontos számukra a lovak jóléte: „Valószínűleg a lovak lesznek az olimpiai játékok leginkább kényeztetett atlétái”.

Nézz bele olimpiai versenynaptárunkba, és kövesd online az élő közvetítéseket Londonból!

Fordította: Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: FEI
2012.07.28.

Frissítve: 2024.01.25.
Fotó: Canva

 

Lovakról három napban – Ló az iskolában

Lovakról három napban

Ló az iskolában

A dorogi Petőfi Sándor Általános Iskolában három nap csak a lovakról szólt. Történelem órán, biológián, nyelvórán, irodalom órán, sőt még fizika órán is lovakkal kapcsolatos ismereteket építettek be a tananyagba. A gyerekeknek lehetőségük nyílt megismerni azt az állatot, amely oly szorosan kapcsolódik történelmünkhöz, kultúránkhoz, hagyományainkhoz.

Az iskolában minden évben megrendezik az ún. témahetet, amikor egy bizonyos témakör sokoldalú feldolgozása történik. Idén az iskola tantestülete révén a lóra esett a választás. A pedagógusok kivétel nélkül szorgalmasan dolgoztak az előkészületeken, és az óravázlatok kidolgozásán. Lovaskultúra oktató szakos hallgatóként magam is részt vettem a munkában, mint külső előadó. Az eseményt megelőző hetekben konzultáción vettem részt az iskolában, Jászberényi Károly iskolaigazgatóval, Pratz Attila történelemtanárral, Anger Lászlóné biológia tanárnővel, Takács Edit magyartanárnővel, Zentainé Krémer Csilla némettanárnővel, valamint Kapa Melinda rajztanár és festőművésszel. Lovas emberként nagyon jó volt látni, hogy olyan pedagógusok, akiknek semmilyen kapcsolatuk nem volt korábban lóval, lovas könyvek, újságok, képek fölött ülve igyekeztek felkészülni a tantárgyukhoz kapcsolódó lovas ismeretanyagokból. Többségük döbbenten tapasztalta, milyen tág és sokrétű a témakör, és mennyire nehéz lesz három napba besűríteni mindent.

Március 12-én, hétfőn egy rövid megnyitó után elkezdődtek a lovas témájú órák mind az alsó, mind a felső tagozaton. Matematikán a szöveges feladatok és a különböző mértékegységek lovas vonatkozásai kerültek előtérbe, rajzon, technikán lovakat festettek, készítettek pálcikából, gyurmából, irodalom órán megismerkedtek a lovas színházzal, népmesékkel, a történelemóra keretében pedig a ló domesztikációjától kezdve a honfoglaláson át a modern lótenyésztésig pillanthattak bele a diákok lovaskultúránk sokszínűségébe. Osztatlan sikert mégis a biológia óra okozott, ahol összehasonlítottuk a ló mozgásszervrendszerét az emberével.

A témahét sokszínűségéhez nagyban hozzájárult a Prosper Lovasklub vezetője, Szotyori Nagy Kristóf által az iskola rendelkezésére bocsátott ugróló, Kelén, aki az iskola udvarán nagy türelemmel várta a gyerekeket, akik kis csoportokban megismerkedhettek vele. Aznap a „sulialmák”, szinte kivétel nélkül felajánlásra kerültek. Kedden körülbelül száz diáknak volt lehetősége kilátogatni Piliscsévre, a Prosper Lovasklubba, ahol láthatták, hogyan élnek a lovak, hogy néz ki egy versenyistálló, megnézhettek egy díjlovas edzést, valamint élőben láthatták a már annyit emlegetett magyar lófajtát a gidránt.

A lovas témahét sikerességéről, az iskola igazgatóját, Jászberényi Károlyt kérdezem.

Miért esett a választás a lovakra?

2008-ban a TÁMOP (Társadalmi Megújulási Operatív Program) 3.1.4. pályázat keretében, olyan új tanulásszervezési eljárások bevezetését kezdte el, melyek eltérnek a hagyományos tanórai rendszertől. Ennek egyik fő területe a témahét, melyen a heti tanórákon egy előre kiválasztott téma sokoldalú feldolgozása történik. Az elmúlt évben az új NAT (Nemzeti Alaptanterv) koncepciójában és több pedagógiai műhely ajánlásában is szerepelt a ló, a lovaglás, lovas terápia. Az iskolából korábban már több csoport is részt vett lovas programokon, ezért merült fel az ötlet, hogy a témahét keretében a ló kerüljön a középpontba. A programgazda olyan pedagógus lett aki, évek óta foglalkozik e területtel.

Hogyan készültek erre a különleges témahétre?

A témahét kidolgozása egy hálóterv elkészítésével kezdődött, melybe különböző tantárgyak, műveltségi területek témafeldolgozásai kerültek. Ezután elkészültek az egyes tantárgyi óratervek is, melyek részletesen, óravázlati szinten tartalmazták a lovas témák feldolgozását. A tanórai szervezésen kívül, több olyan programelem is került a témahétbe, melyekhez külső előadót, programhelyszínt és bemutatót is igénybe vettünk. Emellett a tanulók számára gyűjtőmunkákat, versenyfeladatot, pályázatot, tablókészítést is meghatároztunk. A témahét végén ezen gyűjtött anyagokból, fotókból mini-kiállítást rendeztünk, mintegy demonstrálva a témafeldolgozás sokszínűségét.

Mi volt a diákok reakciója?

Az idén harmadszor került megrendezésre a témahét, melynek újszerűsége, lazább tanulásszervezési metodikája és a téma különlegessége nagy lelkesedést váltott ki a tanulókból. Sokan közülük csak most kerültek testközelbe lóval, mely felejthetetlen élményt nyújtott számukra.

A kollégái sikeresnek tartották a hetet?

A pedagógusok a témagyűjtés során rengeteg olyan információt osztottak meg egymással, ami a későbbi tantárgyi munkában is jól felhasználható. Nagy örömmel vettek részt külső helyszíni programokon és előadásokon, melyeken sok esetben új ismeretekhez juthattak. Az értékelő megbeszélésen egyöntetű vélemény alakult ki a lovas témahét pedagógiai sikerességéről, a kapcsolódó tananyagok színesebb feldolgozása révén a bevésés eredményességéről.

Ön szerint van jövője a lovaskultúra oktatásának az iskolákban?

Ez a témahét is megerősíti a lehetőségét, szükségességét a lóval kapcsolatos ismereteknek a pedagógiai programokba és helyi tantervekbe való beépítését, akár gyógyterápiaként is.

Ez volt eddig a legjobb témahét – Szidónia 4. osztályos tanuló

Simon Petra
SE-TF Lovaskultúra Oktató Szak
2012. március
Kép: Canva
Frissítve: 2023.07.27.

Öltözködési tanácsadók a Royal Ascoton

Öltözködési tanácsadók a Royal Ascoton

Segítség az új dresszkódhoz

Már senkinek sem kell aggódnia, hogy ruházata megfelel-e az öltözködési szabályoknak a világ egyik legrangosabb lóversenyén, az angol Royal Ascoton, hiszen idén egy csapat speciálisan képzett asszisztens segíti majd a versenyekre látogatókat ebben a kényes kérdésben.

Ezúttal körülbelül 300.000 lóverseny- és divatrajongót várnak a június 19-én kezdődő öt napos találkozóra.

„A Royal Ascot Európa legjelentősebb lóversenye, és a világ egyik legnagyobb sport- és társadalmi eseménye. Igyekeztünk, hogy olyan dresszkódot állítsunk össze, mely világos, működőképes és megfelel az esemény rangjának” – mondta Charles Barnett, az Ascot vezérigazgatója.

A rendezvény alatt külön erre kiképzett asszisztensek segítenek kiválasztani a vendégeknek az illő viseletet. A beléptető kapuknál nyakkendő, mellény, sál és egyéb kiegészítők közül választhat az, akinek addig kétségei voltak a megfelelő öltözetet illetően.

A januárban bejelentett új dresszkód szerint külön szabályok vonatkoznak a Royal Enclosure-ban és Grandstand Admission-ban helyet foglaló nézőkre.  Mindkét lelátón megkövetelik az eleganciát, de a Grandstand Admission előírása megengedőbbek.

hölgyek szoknyája mindkét lelátón legalább körülbelül térdig kell, hogy érjen és elvárás, hogy a szebbik nem képviselői ne jelenjenek meg fedetlen fővel. De míg a Grandstand Admission-ben nincs erre szigorúbb előírás, a Royal Enclosure-ben már csak olyan kalappal, vagy fejdísszel illendő megjelenni, melynek alapja legalább 10 cm. A ruhák, vagy felsők pántja legalább 2,5 cm széles kell, hogy legyen, még abban az esetben is, ha egy blézer vagy kendő takarja a vállakat.

A Grand Admission férfi látogatóinak fekete vagy szürke öltöny dukál, hozzá illő mellénnyel és a nyakkendővel.Royal Enclosure-be azonban már csak  frakkban és hozzá illő fekete, vagy szürke cilinderben lehet bebocsátást nyerni.

2012.06.19 Juhász Nikolett, Lovasok.hu
Forrás: ascot.co.uk
Címkék: Royal Ascot, dresszkód, Royal Enclosure, Grand Admission
Kép: Canva
Frissítve: 2023.07.25.

Hiba bejelentés