Kezdőlap Blog Oldal 527

Elkészült Overdose filmje

Elkészült Overdose filmje

És itt az előzetes!

Egészestés dokumentumfilm készült Overdose-ról. A premier november 28-án lesz az HBO csatornán és az HBO GO-n.

A kép illusztráció

Az HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Filmteam Kft. produkciójában készült filmet Ferenczi Gábor rendezte, akinek a nevéhez fűződik A barátkozás lehetőségei című alkotás, amellyel a 2009-ben a 40. Magyar Filmszemlén a legjobb tévéfilm díját nyerte el.

A rendező alkotótársaival, Idrányi Flórával és Gül Togay-al 2008 novembere óta követte kamerájával az akkor még veretlen és nagy jövő előtt álló “csodaló” sorsát, a körülötte zajló eseményeket.

A dokumentumfilm Overdose betegségének, felépülésének és újrakezdésének időszakában a kulisszák mögötti világba vezet, bemutatja Overdose tulajdonosát, trénerét és munkalovasát, a ló pályafutásának küzdelmes történetét.

2013.09.25. Forrás: MTI


A mozikban is befutó lesz Overdose

A Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) és az HBO Magyarország gyártási támogatásával egészestés dokumentumfilm készül Overdose-ról, az utóbbi évek legsikeresebb, magyar színekben versenyző lováról. Az Overdose – Csoda Magyarországon című film a tervek szerint május végén kerül mozikba. 

A film Ferenczi Gábor rendezésében és Major István (Filmteam) producer vezetésével készül. A közel 50 milló forint összköltségvetésű produkció utómunkálatai megkezdődtek.

„A remény 2006-ban egy jelentéktelen külsejű csikó alakjában ragyog fel, és egy csapásra megváltoztatja a környezetében élők életét.”  vallja Ferenczi Gábor, aki A barátkozás lehetőségei című alkotásáért a 40. Magyar Filmszemlén a Legjobb tévéfilm díját kapta.

A dokumentumfilmet 2008-ban kezdte el forgatni Idrányi Flóra és Gül Togay forgatókönyvírók segítségével. Alagtól Németországon és Anglián át egészen Szlovákiáig követték Overdose-t. A készülő film középpontjában a „csodaló”, Overdose fordulatokban, tanulságokban és sikerekben gazdag „karrierje” áll.

„Az egyik napról a másikra háromezer helyett ötmillió eurót érő Overdose a remény jelképe, egy olyan ígéreté, mely csak egyszer adódik az ember életében.”  határozza meg Ferenczi Gábor rendező a film központi gondolatát.

Az Overdose  Csoda Magyarországon című film gyártását a MNF 12 millió forinttal támogatta. A film az HBO Magyarország és a Magyar Nemzeti Filmalap tavaly októberben kezdődött hosszútávú együttműködése keretében jött létre, melynek célja a moziközönséget is megszólító kreatív dokumentumfilmek közös létrehozása.

Andy Vajna filmipari kormánybiztos az együttműködés bejelentése kapcsán elmondta: „A társfinanszírozás lehetővé teszi, hogy a közösen készített dokumentumfilmek mind a moziban, mind a televízióban bemutatásra kerüljenek. Így ezek a filmek a legszélesebb közönséghez jutnak el.”

Forrás: MTI
2013.02.25.

Frissítve:2023.08.23

Kiosztották a Gróf Széchenyi István Emlékérmeket

Gróf Széchenyi István Emlékérmek

Bemutatjuk a díjazottakat

E kitüntetés a lovastársadalom érdekében hosszú távon kifejtett nemzetközi szintű lovasteljesítményért, kimagasló oktatási-, nevelési-, tudományos-, gazdasági-, társadalmi munkásságért, a szakmai kultúra erősítéséért, a nemzetközi sportéletben, a társadalmi szervezetekben, a sport-köztestületekben kifejtett magas szintű munkásság elismeréseként adományozható. 

A kép illusztráció

 

Pajlócz András

Negyed századdal ezelőtt, 171 lelkes alapító életre hívta a Magyar Lovas Kört. Céljuk a népi lovas hagyományok és a hozzá kapcsolódó népi kultúra megtartása, felélesztése. Ennek a csapatnak alapító tagja, majd 2000-től elnöke, motorja Pajlócz András.

Hétvégéit a különféle lovas és hagyományőrző programoknak, a hétközi szabadidejét a Lovasköri Értesítő írásának-szerkesztésének szenteli. Azokról az eseményekről tudósít, ahol a „profi” sajtó és média nincs jelen és olyan emberek visszaemlékezéseit, gondolatait adja közre, akik nyomtalanul vesznének el az idő múlásával.

Az értékek embere. Számon tartja a jelenkor eseményeit, évfordulóit, értéket hordozó személyiségeit, a sportolókon, a kétkezi munkásokon át a hivatalnokokig. Olyan értékeket őriz és gazdagít, amelyek nélkül már nem lennének. „Mindent a magyar lóért”– hirdeti és ennek szellemében él, cselekszik.

Nagy László

Több generációs lovas családból származik. 40 éve áll lótenyésztésünk és lóversenyzésünk szolgálatában.

Első munkahelyén az orosházi Új Élet TSz-ben már a lovak körül találjuk: a lótenyésztési ágazatot vezeti. Ezután a tenyésztői- és sportsikerei sűrűn követik egymást. A gazdaságban a kitűnő magyar félvér állományt a telivér váltja. Elkezdődik az ügetőtenyésztés és együttműködés Mezőhegyessel. Az eredmény: több ügető derby-nyerő. A vezetésével épített bogárzói lóversenypálya ma is alkalmas ügető- és galoppversenyek rendezésére.

Békés megyében egy sor fontos társadalmi tisztséget töltött be. Szövetségünk volt elnökségi tagja. Az újjá alakult Magyar Lovaregylet és az Ügető Tenyésztők Országos Egyesületének előbb alelnöke, ma e két szervezet elnökségének tagja. Sokoldalú, tehetséges, dinamikus lovasember.

Kneisz István

A Ménesmester. E megtisztelő rang a lovak értését, szeretetét, a szakma magas szintű művelését jelenti.

Lovas családból érkezett. Ott tanulta meg – ahogy mondja – „hogy kell szót érteni a lovakkal.” Elkötelezett. Közel hat évtizede szolgálja becsülettel, halkan, csendben a lótenyésztés ügyét – Sáripusztán.

Végigjárta a lovasélet minden lépcsőfokát. Látott kudarcot, megért szép sikereket. Ott volt, amikor még lóháton kellett a jelentést a központba vinni, amikor a lovak kiszorultak a mezőgazdaságból. Részese a sikereket hozó sportlótenyésztői munkának, a teljesítményre alapozott tenyészkiválasztásnak. Sikeres versenylovak sorát nevelte. Kincseket érő tapasztalata követésre érdemes.

Nyugdíjas. Papíron. Ma is dolgozik: „Nekem akkor van vége a napnak, amikor úgy érzem, hogy a lovaknál rend van” – vallja. Nagy idők tanúja. Örökös Ménesmester.

Dr. Kelemen Atilla

A nemzetközi fogathajtó sport kiemelkedő személyisége. Rangos nemzetközi és a magyarországi versenyek bírói testületének, fellebbviteli zsűrijének tagja; első kategóriás nemzetközi bíró; a román nemzeti lovasképzés vezetője. Háromszoros négyesfogathajtó bajnok, a Sportmesteri cím birtokosa.

1997-től a Román Lovas Szövetség alelnöke, 1991-től a Román Fogathajtó Szakbizottság elnöke. Az Amerikai Egyesült Államokban Gladstoneban 1988-1991 között bővítette fogatsport ismereteit.

Állatorvos. Tudományos munkásságát szakkönyvek és publikációk sora jelzi. Állatorvosi és állattenyésztési doktori címet szerzett, az utóbbit – többek között – a fogatlovak alkalmassági vizsgálatának munkájával érdemelte ki.

A román lótörvény szerzőjeként a magyar lófajták hathatós védelméhez is hozzájárult.

Baráti és szakmai szálak kötik a magyar fogathajtáshoz. A szilvásváradi (1984) és a balatonfenyvesi (1989) világbajnokságokon fogatbíró. A magyar fogatversenyeken a román csapat vezetője. A magyar szakvezetés sportdiplomáciai kapcsolatainak építésében mindig számíthat a kitüntetett szakmailag megalapozott támogatására.

 

2013.02.19. Forrás: Magyar Lovas Szövetség
Frissítve: 2024.01.24.
Fotó: Canva

Északi portya

Csepin Péter Útibeszámolója az Északi portyáról
2013. február 16-án a Simontornyai vár lovagtermében

6600 km lóháton – Jártunk éjjel-nappal sok nehéz fegyverben…

A Simontornyai Hagyományőrző Csapat szeretettel vár minden kedves érdeklődőt 2013. február 16-án, délután 17 órakor a Simontornyai Vár lovagtermében megrendezendő előadásra. A rendezvény ingyenes!

Érdeklődni: 06-30/579-9227

A kép illusztráció

 Korábbi hírek az Északi portyáról:

Helyzetjelentés
az Északi Portya önkéntes tartalékos huszár járőreitől

április 14.

Előrenyomulásunk töretlen, még a segítő kezek ellenére is. Tegnap reggelre házigazdánk elengedte a lovainkat egy karámban, természetesen a csődöröm barátságból a málhást és Sándor közhuszár lovát megrágta. Gyors közbelépéssel megakadályoztuk a teljes katasztrófát. A sebeket ellátva indultunk meg a Vág mentén Trencsén irányába, amit estére el is hagytunk. Helyi hagyományőrzők – akikkel Beckov-Bolondóc várában már együtt harcoltunk – vártak ránk. Vezetésükkel átkeltünk a szügyig érő Vágon és a túlparton vacsorával és csapolt sörrel – csapovane pivo – vártak. A lovak ellátása után a saját bajunkat is elláttuk.

Eddigi menetátlagunk nagyon jó, 353,6 km van mögöttunk. A helyi erők szeretnek bennünket, ellenséges viselkedést nem tapasztaltunk, köszönhető ez talán annak a pár szlovák mondatnak, melyet út előtt magamévá tettem – pl. nasa heslo: tyutyu mutyu, ez a mondat mindenkit elgondolkodtat, és együttműködésre ösztönöz. Sőt egy kereszteződésben a rend éber őre autodidakta módon segítette áthaladásunkat a sűrű forgalomban, értelmet adván hivatásának.

április 10.

Az indulás napján esett az eső, de ez csak korlátozottan érdekelte a búcsúzni vágyókat. Aki akart, eljött annak ellenére, hogy nagyszombatról volt szó. Polgármester asszonyunk, és a honvédelmi miniszter beszédei rövidek, frappánsak voltak. A vár elől harminc lovas kísért ki minket a városból, majd a Bakony felé húsz fős különítmény caplatott az egyre erősebb zivatarban. Dudarra, a Pajta Portára sötétedés előtt értünk, ahol már terített asztallal vártak minket. Míg mi ettünk, ruháink száradhattak.

Másnap Kisbér Ászár a cél. Az eső hóra váltott, ez sokkal elviselhetőbb. A csapat már csak hét tagú. Jámbor Vilinél van a szállás. A harmadik nap a határátkelés.

Komáromban Héjjas Nárcisz énekkel és Waszlavik Lászlóval fogad, a Lovasszínház és a Nemzeti Lovas Őrség kísér. Itthonról ismételten felhívják a figyelmünket, hogy a hídon nem fognak átengedni bennünket, de mivel se táblát, se ellenállásra kényszerítő személyt nem találunk, átügetünk. Ógyallát, Feszti Árpád szülővárosát estére elérjük. Itt barátainknál, Balog Lajoséknál kvártélyozunk be. Első pihenőnap. Holnap irány Nyitra.
Megtett távolság: 127,3 km

Az érdeklődők a www.bakonyiporoszkalok.hu honlapon,
valamint a Bakonyi Poroszkálók Facebook oldalán követhetik az Északi Portyát.


Az Északi Portya önkéntes tartalékos huszár járőreinek
ünnepélyes búcsúztatása

Komárom, 2012. április 9.

Az Északi Portya lovasai, Csepin Péter és Bakó Sándor 2012. április 9-én, azaz húsvét hétfőn fogják Komáromon áthaladva elhagyni hazánk területét. Ez alkalomból 13 óra 30 perckor ünnepélyes fogadással várják a lovasokat Komáromban, a városháza mögötti fás ligetben. A polgármester engedélyt ad a lovasoknak a városon való áthaladásra, akiket egy darabon a Lovas Nemeztőrség kísér majd. A szervezők természetesen szívesen látnak minden érdeklődő lovast a helyszínen.


Huszár, hadi- és hadiutazó konferencia
és az Északi Portya önkéntes tartalékos huszár járőreinek
ünnepélyes útba indítása

Várpalota, 2012. április 6-7.

Lovas nemzet, mondják rólunk, illetve mondjuk magunkról előszeretettel anélkül, hogy pontos elképzelés lenne róla, mit is jelent ez a kifejezés. Pedig egyszerű, lovas nép az, akinek életében a ló tartása, nevelése elsőrendű szerepet játszik, a hátas illetve fogatolt ló pedig közlekedési eszköze.

Mi, a Bakonyi Poroszkálók, minden tudásunkkal azon vagyunk, hogy ez a magyarokról évszázadok alatt kialakult kép csorbát ne szenvedjen, sőt, ha lehet, erősödjön. Saját tenyésztésű lovaink hátán bejártuk Európát, és Ázsiát, nyeregből láttuk a Tien-sant és lovaink lábát megáztattuk az Atlanti óceánban, hat hosszabb lovas úttal a hátunk mögött 2012-ben újra nyeregbe szállunk és elindulunk, hogy bejárjuk Skandináviát és a Baltikumot.Természetesen a tőlünk megszokott végvári vitézi viseletben fogjuk megtenni a tervezett 9000 km körüli távot.
Teljesítményünkkel a mindenkori magyar könnyűlovas előtt kívánunk tisztelegni, valamint bizonyítani, hogy leszármazottaik hasonló cselekedetekre képesek, sem a lovastudás, sem a virtus nem veszett ki népünkből.

Teljesítményünkkel a mindenkori magyar könnyűlovas előtt kívánunk tisztelegni, valamint bizonyítani, hogy leszármazottaik hasonló cselekedetekre képesek, sem a lovastudás, sem a virtus nem veszett ki népünkből.

Huszárnak, katonának lenni genetikailag kódolt örökségünk!

Mi magyarok büszkék lehetünk arra, hogy adtunk a történelemnek egy olyan fegyvernemet, a huszárságot, mely szinte átformálta a lovas hadviselés arculatát. A magyar huszárság, a huszár fogalommá vált a hadtörténelem folyamán és a világ harmincnégy országának hadserege adoptálta a magyar huszárság harceljárásait, felszereléseit, öltözetét és katonaerkölcsi tulajdonságait. Szinte valamennyi európai államban magyar huszártisztek képezték ki a helyi nemzet fiait huszárokká és alapítottak máig is létező alakulatokat.

Az Északi Portya céljai

Elsődleges célunk a huszárságnak, kora elit fegyvernemének, és annak szellemiségének népszerűsítése, a lovaglás, a hosszútávlovaglás, alapján példát mutatni az egykor méltán lovas nemzetként emlegetett Magyarország lakosságának, ösztönözve őket arra, hogy Magyarországon legyen a legnépszerűbb tömegsport a lovaglás, hiszen nemzeti és földrajzi adottságaink a legalkalmasabbá tesznek erre minket. Teljesítményünkkel rámutatunk a Magyar Honvédség fontosságára, ráirányítva a magyar fiatalság figyelmét arra, hogy a haza védelmében és megőrzésében tett erőfeszítés a legmagasztosabb feladat, amellyel férfiember valaha is találkozhat.

A Magyar Honvédség önkéntes tartalékosaiként szeretnénk felhívni a magyar közvélemény figyelmét, arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium megadja a lehetőséget minden egészséges, hazájáért, a honvédelem ügyéért tenni akaró állampolgárnak, hogy tartalékos katonai szolgálatot vállaljon.

A portya útvonala a történelem folyamán kialakult, különböző hadseregek által használt felvonulási útvonalakat követi és magába foglalja az útvonalon található ma is működő lovassági alakulatok és olyan csatahelyek tisztelgő látogatását, ahol a hadtörténelmi forrásokban dokumentáltan huszár alakulatok megfordultak.

Résztvevők:

Az úton végig két lovas, négy lóval fog résztvenni,  Csepin Péternek ez a hetedik nagy lovas útja, Bakó Sándor pedig alapítótagja az országosan elismert Egri Vitézlő Oskolának, majd a Végeknek Tüköri-nek.

A csapat kísérőautó és lószállító nélkül, a felszerelést lóhátra málházva teszi meg a távot, a nyolc hónapot viseletben, korabeli körülmények között töltve, korabeli legénységi sátorban megszállva.

Az indulás hagyományosan a Várpalotai vár elől, április első hetében.

Útvonalunk a Garam völgye mellett vezet, majd a Kárpátoknál léptetünk át Lengyelországba, az országba, melyhez több évszázados kereskedelmi, katonai, és nem utolsósorban baráti viszony fűz bennünket. Itt számos katonai hagyományőrző csoport segíti majd haladásunkat. Lengyelországból Németországba vesszük utunkat és Berlin felett ellovagolva jóleső mosollyal bajuszunk alatt emlékezünk Hadik András 1757-es huszárcsínyére, melyre a helyiek méltán nem szívesen emlékeznek, a magyar hadtörténelemmel foglalkozóknak azonban szívmelengető ez az október 16-i nap.A germán alföldet elhagyva Dániába lépünk, majd tengeri úton átkompolunk Norvégiába. Norvégiából Svédországon keresztül Finnország.
Ezen országokban felkeressük azokat a helyeket, ahol a magyar huszár mintájára, magyar tisztek segítségével alakult meg a könnyűlovasság, melynek hagyományát a helyiek mai napig őrzik.

Skandináviát elhagyva újfent tengerre szállunk és megérkezünk a Baltikumba. Keresztüllovagolunk Észtországon, Lettországon, Litvánián, majd ismételten Lengyelország földjét fogjuk taposni. A Kárpátokat Szlovákiában lépjük át és Kelet-Magyarországon érünk újra hazánk földjére. Utunkat az indulástól számított nyolcadik hónapban Várpalotán fogjuk befejezni.

Az Északi Portya nyomon követhető a www.bakonyiporoszkalok.hu oldalon.

Április 6-7.: Huszár, hadi- és hadiutazó konferencia és az Északi Portya önkéntes tartalékos huszár járőrének ünnepélyes útba indítása.

2012. április 6., péntek
14.00
Megnyitó – Köszöntő: Csepin Péter, Bakonyi Poroszkálók kapitánya
Előadások:
14.15 – 15.00
Csiki István, történész: “Szűzanya választott vitéze” Szent László a lovagkirály
15.00 – 16.30
Dr. Somogyi Győző, Kossuth díjas művész: Távolsági lovas hadműveletek
16.30 – 17.10
Soós Péter szds., a HIM muzeológusa : Huszárfegyverek a gépi háborúkban
17.10 – 17.30
Szünet
17.30 – 18.30
Dr. Zachar Péter, történész: A huszár, mint hungaricum
18.30 – 19.00
Filmvetítés – A “Magyar bajusz” című dokumentumfilm bemutatása (rendező: Lakos Nóra) .Felvezeti: Szilágyi Péter, a Magyar Bajusz Társaság ügyvivője.
19.00 – 20.00
Zsolnai Gábor, a 2.REI veteránja: Francia zászló alatt
2012. április 7., szombat
Előadások:
8.30 – 10.00
Ádám Barnabás hkő. ezredes, MH Támogató Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka: Nemzetközi Huszárportya, 2010.
10.00 – 11.15
Csillag Tamás, az Egri Vitézlő Oskola elnöke: A török kor elit katonája, a janicsár.
11.15 – 11.30
Szünet
11.30 – 12.30
Győrffy Villám András, Széchenyi-díjas egyetemi tanár: A keleti és a nyugati lovasműveltség és lovaglás összehasonlítása
12.30 – 13.00
Szünet
13.00
Az Északi Portya önkéntes tartalékos huszár járőrének ünnepélyes útba indítása.
Ünnepi köszöntőt mond:  Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Várpalota polgármester asszonya
Ünnepi beszédet mond:  Dr. Hende Csaba, Magyarország Honvédelmi Minisztere

A rendezvény vezénylő parancsnoka: Ádám Barnabás hkő. ezredes, MH Támogató Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka

 

Frissítve: 2023.11.29.
Fotó: Canva

Lovas Gangnam őrület

A dél-koreai rapper, Psy “lovacskázós” videóját több mint kétmilliárdan látták. Ez még a Youtube-ot is megviselte, egyszerűen kiakasztotta a nézettségmérőt. És ha már lovacskázás, akkor a rapper által világhódító útjára indított őrületből a lovas világ sem maradhatott ki. Íme egy összeállítás a legeredetibb videókból.

 

Edward Gal és Totilas:

Gangnam helyett Jockey Style, hogy a lósport is képviseltesse magát:

Féktelen jókedv a Dobrovitz Lovasfarmon:

Végül pedig egy táncos lábú ló, aki a felvonulás fő szenzációja lett Mexikóban:

Pabeschitz Virág, Lovasok.hu
2013.02.14.
2015.11.11.
Frissítve: 2022.01.31.

Hogyan lesz egy lóból fedezőmén?

Hogyan lesz egy lóból fedezőmén?
I. rész – Ügető

Rovatunkat azon olvasóinknak szánjuk, akik kíváncsiak arra, hogyan lettek, és hogyan lesznek a versenylovak. Napjainkban szigorú kritériumoknak kell megfelelnie egy ménnek, akitől tenyésztői utódokat szeretnének. Mivel a lóverseny két szakága, az ügető és a galopp, teljesen eltér egymástól, ezért elemeznünk kell őket. Most az ügetőlovakat mutatjuk be.

Az ügetőpályán az első versennyló megpillantásakor gyakran felhangzik a kérdés – ez milyen fajta ló? A türelmes válasz: ügető! Értetlenséget tükröző tekintet mellett ismét felhangzik a kérdés: ügető, de milyen? Igen, ügető. Ez kifejezetten olyan fajta, amit évtizedeken át azért kereszteztek különböző lovakkal, hogy kitartó, ügetőversenyzőket kapjanak.

De nézzük ezt tüzetesebben, hogy érthetőbb legyen!
Ügetőtenyésztésünk kezdő évének az első amerikai mén – Cupid – tenyésztésbe állításának évét, 1883-at tekintjük. Bizony egy amerikai mén, majd később tizennégy orlov mén lendíti fel a magyar ügetőt.

Egy kis történelem

Az ügetőversenyzés alapjait az oroszok, az amerikaiak és franciák rakták le.
A legrégibb fajta első példányait a XVIII. század közepén Grigorij Orlov gróf vetette meg. A gróf kísérletei során gyors hollandi kancákat fedeztetett arab ménekkel. Ezekből a keresztezésekből, született meg Bars I., aki rendelkezett azokkal a tulajdonságokkal amit a gróf elvárt ügetőjétől. Ez, a kiváló mén rövidesen egyöntetű törzset alapított.
Később az orlov ügetőt amerikai ügetővel keresztezték,így alakult ki az orosz ügető, amely egy önálló fajta, külön törzskönyvezve. A franciáknál az ügető lovat az anglo-normann félvér ló képezte. Az amerikai ügető a nyugatra áramló telepeseknek és családoknak köszönhető, ugyanis a földek birtokbavételére és megmunkálására jó, erős, kitartó, s gyors lovakra volt szükség. Az utak rendbejövetelével pedig, már nem csak munkára, hanem versenyzésre is használták az ügetőket. Sőt, az a ló, aki teljesítette az 1879-ben megállapított 1.33.2 standard időt, azt felvették az Egyesült Államok Ügetőjegyzékébe. A mai amerikai ügető alapjait végül egy Messenger nevű mén tette le, akinek jellemzői között megtalálhatjuk a három alapító angol telivér törzsmén vérét. A ma élő amerikai ügetőfajtának legnagyobb hatású apaménje,  Messenger ivadákának egyik leszármazottja, a Nagy Hambletonian tette le, aki élete során 1908 kancát fedezet 1331 csikós eredménnyel. Ennek a mének az emlékét az egyik legklasszikusabb amerikai ügetőverseny, a Hambletonian Stakes őrzi.

Azt még tudnunk kell, hogy a magyar kocsis ló, a jukker, végül beolvadt az ügetőtenyésztésbe, a fajtát különböző keresztezések alapanyagaként használták fel. Az ügetőtenyésztés alapjait megismerve, ugorjunk egy nagyot az időben. Látható, hogy már kétszáz évvel ezelőtt is szigorú szabályok mellett folyt az ügetőtenyésztés, és ez a 21. századra sem változott.

Mit is takar ez pontosan?

Például, ha egy tulajdonosnak van egy kedvenc ménje, azzal nem fedeztetheti be, mondjuk barátja kancáját. Vagyis megteheti, de az így született csikó biztosan nem lesz ügetőversenyló, mert nem kerül bélyegzésre.

A kérdés akkor az, hogyan lehet egy ménből fedezőmén?

A Méneskönyvbe olyan lovak kerülnek bejegyzésre, melyeknek a szülei az Ügető Méneskönyvben regisztrálva vannak. Ahhoz, hogy fedeztethessek a ménemmel be kell jegyeztetni a fedezőmének regiszterébe. Ez a regiszter A és B részre oszlik. A kategóriás engedéllyel azok a mének rendelkeznek, akik 1.18 alatti időt ügettek. Ezek a mének bármelyik ügető kancát megtermékenyíthetik. A B kategóriás fedeztetési engedélyt pedig, olyan magántulajdonban lévő lovak kapnak, akik1.18-nál gyengébb rekorddal rendelkeznek, de csak a tulajdonosuk birtokában lévő kancát fedezhetik be.
A fedeztetési engedély alapján, – amit az Ügetőtenyésztők Országos Egyesülete (ÜTOE) ad ki -, kerül a mén az országos lótenyésztési nyilvántartási rendszerbe, és ennek alapján adja ki az OMMI Lótenyésztési Osztálya a fedeztetési jegyet, melynek megléte alapkövetelmény a tenyésztésben való részvételhez.

Magyarországon általában, Amerikában, vagy más európai országban futott rekorder mén egy értékes ivadéka, vagy annak leszármazottja fedez, amit egy magántenyésztő, vagy az ÜTOE bérel ki, vagy vásárol meg az eredeti tulajdonostól. Így jött be több olyan kiváló mén Magyarországra, mint Yankee Yankee, Valley Guardian, Grundy’s Ebony, Endless Sands, Witsend’s Speedy, Optician, amelyek több klasszis lovat adtak a magyar ügetőnek.

A magyar tenyésztés üdvöskéi, a magyar származású Rendfőnök és Zádor, akik annak ellenére, hogy kevés kancát fedeztethettek, mégis szinte 100%-os sikert arattak.
A szakértők között megoszlanak a vélemények. Az egyik tábor kizárólag kitűnő rekordú „úrral” tenyésztene és a magyar versenyzésben bizonyító, de gyengébb rekordú méneket kihagyná a tenyésztés fellendítéséből, míg a másik tábor lehetőséget adna a Magyarországon eredményesen szereplő méneknek. Egyenlőre úgy tűnik,  ez utóbbi  tábornak lehet igaza, Rendfőnök több eredményes ivadéka  adott derbynyerőt, Grál-lovagot, Zádor csikója, Kádor pedig, megnyerte az első kétévesek versenyét, valamin új magyar pályarekorddal második lett a Kétévesek Nagydíjában.

De mégis, a leírtak alapján ki a jó fedezőmén?

A jó fedezőménnek nem csak jó rekorddal és Nagydíjak trófeáival kell rendelkeznie, mert ez ma már kevés ahhoz, hogy egy ló tenyésztésbe kerüljön. A szakemberek két kritériumot követelnek meg a jó méntől.
Először is a küllemét, a jármódját, lábszerkezetét és természetét vizsgálják meg, mert hiába a jó teljesítmény, a kitűnő családfa, ha az apajelölt lábfájós és kissé ideges. Ezeket a tulajdonságokat örökítve aligha kapunk klasszis csikót.
Felmerül a kérdés, vajon, még milyen feltételnek kell megfelelnie egy hibátlan küllemű, rekorder ménnek?

A tenyésztők nagyon szigorúak! Nem elég a hibátlan küllem és jellem, a nagydíjgyőzelmek és a kiváló rekord, ménünk származásának is hibátlannak kell lennie. Az nagyon érdekes, hogy nem az apákat, hanem inkább az anyai ág számít. Egy jó fedezőménnek anyai ágon kell sikeresebbnek lennie, azaz a kancák által adott ivadékoknak kell kitűnő versenylovaknak vagy éppen eredményes fedezőménnek lenniük. Ez egy példán nézve: egy fedezőmén népszerűsítési honlapján nemcsak gyönyörű képek  láthatók a ménről, versenyeredményei felsorolásával, hanem többek között, kiemelik a mén anyai családját is. Vagyis, ménünk anyja, nagyanyja és dédnagyanyja milyen nyertes ivadékokat adott.

Miért ilyen nagy a jelentősége a „gyengébbik nemnek”?

A válasz egyszerű, mert nagyobb részben az anya örökít!  Ezért abból lesz a jó tenyésztő, aki tenyészkancájához megkeresi a megfelelő mént, és ennek képességei, illetve vére felpezsdítheti a csikót. Az apamén javíthat az anya testalkatán, jármódján, természetén.

De nézzük meg tüzetesebben egy ló családfáját. Válasszuk Illetményt a hihetetlen képességű mént, aki a Kétévesek Nagydíját, a Derbyt és a Négyévesek Nagydíját is megnyerte, emellett duplázott a Nemzeti Díjban és elhódította az első csikóverseny, a Ferge László Emlékverseny, a Derby Kísérleti Verseny, az őszi Kísérleti Verseny, és a Pannónia Díj trófeáját is. ő már fogantatásának pillanatában klasszisnak számított.

Az anyja, Jutalom, igen jó ajánlólevélnek számított, mert eddigi ivadékainak nagyobb százaléka vagy klasszis, vagy másodklasszis versenyző lett. Egyik fia Gázsi, az első magyar tenyésztésű ló, aki Ebreichsdorfban győzni tudott. Egyik lánya, Utalványozó a saját egyéni sikerein túl, a tenyésztésben is egyedülállót adott, mert első két ivadéka Grál-lovag (Rendfőnöknél már említettük) és Hitelező megnyerték a versenyek versenyét, a Derbyt. A jól bevált Jutalom mellé pedig, „friss” apa került Valley Guardian „személyében”. Ez a népszerű mén 2001-ben került Magyarországra. Valley Guardian 100 ezer dollárt meghaladó díjat gyűjtött össze pályafutása során. Apja a 90-es években volt kimagasló alakja az amerikai ügetőnek, ivadékai döntő szerepet játszanak jelenleg is az amerikai tenyésztésben.

Kettőjük frigyéből született meg a hazai pálya egyik legsikeresebb lova, Illetmény. Természetesen a jó vérvonal, a tökéletes „párválasztás” és a gyönyörű csikó mit sem ér, ha nem megfelelő a klasszis jelölt tatása.

Joggal merül fel a kérdés, egy mén hogyan tud akár több száz kancát befedezni egy évben?

A válasz a mesterséges termékenyítés. Ez a módszer azért is nagyszerű, mert a ménnek vagy a kancának nem kell több száz kilométert utaznia a találkozáshoz. Ez a forma lehetővé teszi, hogy, akár más országból is választható legyen kancánk részére apamén, a fedeztetési díj megfizetése után bárki elhozhatja a termékenyítő dobozt, csak igyekezni kell, mert a kanca megtermékenyítésének legkésőbb 16-20 órán belül meg kell történnie.

Már csak egy kérdés maradt hátra, honnan tudhatja egy kancatulajdonos, hogy milyen mének rendelkeznek fedeztetési engedéllyel?

A teljes lista az ÜTOE honlapján olvasható, itt megtalálható az A illetve a B engedéllyel rendelkező mének neve. Itt tanulmányozható a mének származása is, és  a felmerülő kérdésekre is kaphatnak választ.

Hajdu Bíborka
Frissítve: 2023.02.14.
Fotó: Canva

Dobrovitzé lett a negyedik hely Bordeaux-ban

Dobrovitzé a negyedik hely Bordeaux-ban

Negyedik helyen végzett Dobrovitz József a fedeles fogathajtó Világkupa-sorozat Bordeaux-ban rendezett döntőjében.

A 2004-ben csapatban világbajnok magyar hajtó pénteken hibátlan menettel megnyerte a bemelegítő versenyszámot, de a szombat késő esti fináléban akadt egy verőhibája, s az ezzel járó öt másodperces időbüntetés miatt nem került a legjobb három hajtót felvonultató összevetésbe.

A győzelmet a holland Koos de Ronde szerezte meg, a magyar tulajdonú fogatot hajtó, ausztrál világbajnok Boyd Exell és a szintén holland Ijsbrand Chardon előtt.

A Világkupa-döntőn a sorozat hat legjobbja mérte össze tudását.

Forrás: MTI
Fotó: sport365.hu
2013.02.11.
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.04.

Soumillon megdöntötte a francia győzelmi rekordot

Overdose egykori lovasa megszerezte idei 227. győzelmét. Ezzel már eggyel túlszárnyalta a saját maga által 2005 óta tartott rekordot, és még hol van a szezon vége? Hiszen december 29-én futják az utolsó francia síkversenyt.

Mivel jelenleg 30 győzelemmel vezet a zsoké-sampionátusban, vélhetően zsinórban harmadszor, összesen pedig hatodszor is megnyeri azt, amivel a francia örökranglista második helyére érhet. Igaz, még legalább kilenc évre volna szüksége, hogy utolérje Yves Saint-Martint, aki az 1958 óta minden évben a legtöbb versenyt nyerő zsokénak járó Arany Ostort (ami csak nevében azonos a baden-badeni sprintversennyel) 15-ször szerezte meg.

YSM 15 zsoké-sampionátusából nyolcat zsinórban szerzett 1962 és 69 között, legjobb évében 184 győzelemig jutott. Az idei csupán a hatodik év, hogy bárki 200 győzelemig jutott:

  • 227 – Christophe Soumillon (2013) – de még nincs vége a szezonnak!
  • 226 – Christophe Soumillon (2005)
  • 220 – Ioritz Mendizabal (2004)
  • 207 – Christophe Soumillon (2003)
  • 202 – Ioritz Mendizabal (2008)
  • 200 – Cash Asmussen (1988)

Soumillon vélhetően idén is megszerzi a francia zsoké-sampionátust (jelenleg 34 győzelemmel vezet Maxime Guyon előtt, aki már csak 7-re van attól, hogy ő is 200-ig jusson). Ezzel Overdose egykori lovasa az 1958 óta íródó “zsokébajnokság” örökranglistájának második helyére érhet.

Jelenleg azzal az amerikai Cash Asmussennel osztozik holtversenyben a harmadik helyen, aki a görög hajómágnás Stavros Niarchos francia istállójának lovasa volt, és többek között két Group I-es versenyt is nyert Overdose nagyapja, Soviet Star nyergében (Prix du Moulin de Longchamp és July Cup – mindkettő 1988).

15 Yves Saint-Martin (1960, 1962-69, 1973-76, 1981, 1983)
6 Frédéric Head (1970-72, 1980, 1982, 1984)
5 Cash Asmussen (1985-86, 1988-90)
Christophe Soumillon (2003, 2005-06, 2011-12)
4 Dominique Boeuf (1991, 1998, 2001-02)
Ioritz Mendizabal (2004, 2008-10)
Olivier Peslier (1996-97, 1999-2000)
Thierry Jarnet (1992-95)
2 Jean Deforge (1958-59)
Philippe Paquet (1977, 1979)

Csak az összehasonlítás végett: Magyarországon idén a Kincsem Parkban 311 versenyt futottak, zsoké-sampionunk Stanislav Georgiev 36 győzelemmel végzett az élen 184 versenyéből. Ezzel szemben Franciaországban idén nagyságrendileg 23-szor annyi, 7135 versenyt futnak, Soumillon ezekből eddig 1076-on vett részt, s nyert 227-et. Az egyetlen mérőszám, amiben ők ketten összemérhetők: Georgiev versenyei 19,5%-át nyerte, míg a franciáknál jelenleg vezető Soumillon 21%-on áll.

2013.12.02. Forrás: PannoniaOverdose.hu
Frissítve: 2023.02.09.
Fotó: Canva


KapcsoLÓdó cikkek:

Európa tarolt a Telivér VB-n >>

Ostinato Frankfurtban >>

Párizs törölve,Opium Bullet nem fut >>

Kancák és mének felkészítése a fedeztetésre táplálkozástani szempontból

Mivel a lovak a legjobb körülmények között sem a legtermékenyebb állatok, ezért a jó egészségi állapot nélkülözhetetlen a maximális reproduktivitáshoz.  A vemhesítésre történő felkészülés alapvető feltétele a megfelelő általános egészség – mind a kondíció, mind szaporodásbiológiai szempontokból, valamint a vakcinázás és a féreghajtás.

Fontos, hogy a kanca és a mén is a megfelelő kondícióban legyen, ne legyenek sem túlsúlyosak, sem alultápláltak. A kancák esetében szükséges az is, hogy legyen megfelelő tartalékuk a laktációs (szoptatás) időszakra, hiszen a vemhesség alatt nehéz a kanca súlygyarapodását elérni, főleg annak utolsó harmadában, amikor jelentősen megnő az energiaszükséglete – illetve szinte lehetetlen, amíg a csikó szopik és elválasztásra nem kerül.

Ugyanakkor, ha a kanca túlsúlyos, akkor is segíteni kell a megfelelő kondíció, a megfelelő testsúly elérésében és az izomzat felépítésében – természetesen fokozatos terheléssel. A túlsúlyos kanca esetében lehet csökkenteni a szemestakarmány mennyiségét, de soha nem szabad a szálas takarmány bevitelét korlátozni!

Ha a kanca általános egészsége nem volt a legjobb az elmúlt időszakban, célszerű egy általános vérkép készítése, fogainak ellenőrzése, probiotikum etetése az emésztés támogatására, és figyelj arra, hogy a szükséges vitaminokat a megfelelő mennyiségben megkapja. Általános koncentrált vitaminkészítmények a takarmány mellett megfelelően adagolva kiválóan alkalmasak erre a célra (például: Equimins Tip-Top, Advance por és pellet, E-vitamin szelén és lizin por vagy oldat, Szuper vitamin E por, Probiotikum).

A mének esetében is ugyanolyan fontos a jó kondíció és a megfelelő takarmányozásbeli támogatás, hogy csúcskondícióban legyenek az optimális spermatermeléshez (és a megtermékenyítéshez). A mének esetében is fontos a fedeztetést megelőző időszakban is a megfelelő mennyiségű vitaminpótlás, az E vitamin és szelénigényük különösen jelentős (3-5 mg/nap szelén és 800 IU (540 mg)/nap E-vitamin szükséges egy 500 kg fedezőmén számára).

A sperma minőségében meghatározó szerepe van az Omega-3 (DHA) és (DPA), valamint az Omega-6 zsírsavak megfelelő arányának. A túl sok Omega-6 zsírsav negatív hatással van a mén termékenyítőképességére. A megfelelő DHA/DPA és Omega-6 zsírsav arányt elérheted, ha a növényi olajokat halolajjal váltod fel, mivel minél magasabb a DHA mennyisége, annál nagyobb a DHA/DPA aránya, ami javítja a sperma minőségét. A lenolaj is gazdag Omaga-3 zsírsavban, ezt továbbra is etetheted az általános immunrendszer, az ízületek támogatására, de egészítsd ki halolajjal is (pld. Equimins csukamájolaj).

A béta-karotin is fontos szerepet kap a szaporodásbiológiai folyamatokban. A béta-karotin az A-vitamin elővitaminja, jelentős az antioxidáns képessége, immunrendszer erősítő hatása, és az embriófejlődésben betöltött szerepe.

A béta-karotin előnye, hogy azt a szervezet alakítja át a szükséges mennyiségben A-vitaminná a májban, tehát a túladagolás veszélyétől nem kell tartani, és a felesleges mennyiség a vizelettel kiürül. Lovak esetében 1 mg béta-karotin 333 IU (0,1 mg) A-vitaminná alakul (Fonnesbeck és Symons, 1967).

A béta-karotin hiányában romlik a kancák fogamzási aránya, megnő a vetélés esélye, gyengül a mének spermájának minősége. A vemhesség utolsó harmadában a béta-karotin hiánya a kolosztrum minőségének romlását eredményezi, ami károsan hat az újszülött csikó ellenállóképességére is. A kolosztrum megnövelt béta-karotin tartalma kedvezően növeli az újszülött csikó immunképességét, ezzel csökkentve a csikókori hasmenéses megbetegedések számát.

Egy általános egészségű, normál munkában lévő 500 kilogrammos kanca A-vitamin szükséglete napi 15.000 IU, tehát a béta-karotin szükséglete napi kb. 45 mg. Egy vemhes illetve szoptató kanca esetében ez 30.000 IU A-vitamin, amely kb. 90 mg / nap béta-karotin és egy 600 kilogrammos tenyészmén esetében 27.000 IU A-vitamin, tehát kb. napi 80 mg béta-karotin (NRC, 1989). (Egy kilogramm sárgarépa béta-karotin tartalma 0,82 mg.)

Az Equimins termékkínálatában minden olyan táplálékkiegészítőt megtalálsz, amely segít lovad egészségének és csúcskondíciójának elérésében, illetve megőrzésében. Kérdéseiddel fordulj bizalommal az Equimins termékfelelőséhez, Möhöly Christához, aki lovad számára egyénre szabott takarmányozási tanácsokkal is tud segíteni.

2013.02.08.
A cikket összeállította: Möhöly Christa Termékfelelős, Equimins
Frissítve: 2022.01.31.
Kép forrása: Canva.com

Rabláshoz riasztotta a rendőröket egy szamár

Kolumbiában három peches tolvajnak kellett felhagynia a rablással, és újraértelmezni a “csökönyös, mint a szamár” szólás jelentését.

Az elkövetők Juan de Acosta városka élelmiszerboltjából rumot, olajat, rizst és pár tonhalkonzervet loptak. Természetesen gondoltak a menekülésre is, ezért loptak egy szamarat is, hogy majd azzal hagyják el a helyszínt. Azonban a Xavi névre hallgató jószág megtagadta az együttműködést, és olyan hangosan kezdett bőgni, hogy riasztotta a rend éber őreit.

A rablók szökés közben hátrahagyták a szamarat. És bár Xavi ártatlan volt, mégis rács mögé került: tizenkét órát kellett a rendőrségen töltenie, míg gazdája elment érte és hazavitte.

2013. 02. 07.
Misák Dóra, Lovasok.hu
Forrás: Elheraldo.co
Kép: Canva
Frissítve: 2022. 01. 31.

A vágta lábsorrendjei

A vágtának többfajta lábsorrendje létezik. De tudtad, hogy ez alapján megkülönböztetünk normál, iskola, passz és versenyvágtát? Vegyük sorra, hogyan is néznek ki ezek a vágta típusok:

Fotó: Haga Zsuzsanna

A normál (campagne) vágtának három üteme és lebegési fázisa van. Az első ütemben a külső hátulsó láb ér földet, a második ütemben a belső hátulsó és a külső elülső egyszerre ér földet, a harmadik ütemben a belső elülső láb ér földet.

Ha a hátulsó lábak a normálisnál lassabban lendülnek előre, például a ló merev, akkor is négyüteművé válik a vágta, de ekkor azért, mert a külső elülső láb földet érése megelőzi a belső hátulsó lábat. Ekkor azt mondjuk, hogy a ló passzban vágtázikAz iskolavágta négyütemű. A lovas a hátulsó lábakat, azok hamarabbi előrevitelére ösztönzi, a belső hátulsó láb a külső elülsőnél hamarabb ér földet. A lebegés fázis lecsökken, akár meg is szűnhet.

Szintén négyütemű a versenyvágta. A lebegési fázis ilyenkor megnő, a belső hátulsó láb határozottan hamarabb éri a földet, mint a külső elülső.

Az alábbi videó a versenyvágta lábsorrendjét mutatja:

 

2013.10.28. Forrás: Zabla&Kengyel Blog
Frissítve: 2023.02.04.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés