Tarka fajták

Írta:

Tarka fajták

A tarka lovak különlegessége, feltűnő megjelenése minden korban egyszerre vonzotta és taszította a lóval foglalkozó embereket a legszegényebbtől a leggazdagabb rétegekig. A tarka lovak hol megbecsült, sőt különleges bánásmódban részesülő ritkaságnak, hol a tenyésztésből kizárandó, vagy épp “rangon aluli” állatoknak számítottak.

Ma, amikor a lovaglás egyre szerteágazóbb szabadidős és sporttevékenységgé lett, a tarkák ismét divatba jöttek. Találunk olyan fajtákat, melyek tenyésztése kifejezetten a tarkaságra (is) specializálódott, másoknál a tarka színváltozatot már nem tekintik a tenyésztésből kizáró oknak, és vannak olyan lovak is, amelyek egyszerűen “csak” tarkák, fajtabesorolás nélkül.

Az American paint horse

A “paint” – mert ismerői és kedvelői egyszerűen csak így nevezik – talán a legismertebb a tarka színváltozatot képviselő fajták közül. Története, mint minden más amerikai fajtáé, a kontinens felfedezésével, a spanyol hódítók megjelenésével kezdődött. Az Újvilágba került első lovak között akadtak tarkák is – pl. Cortez hajóival is érkezett két tarka ló a többi közt -, de jóval később, az 1700-as évek derekán Amerikába került angol telivér fedezőmének között is akadt a tarka színváltozatot örökítő mén. A színnel azonban hosszú időn át nem törődtek a tenyésztők, a lényeg csak az volt, hogy a ló munkában jó legyen.

Lassacskán kialakult egy fajta, amely rendkívül megbízhatóan és készségesen dolgozott, fordulékony volt és helyből gyors, és egyszerűen “érezte”, mikor mit kell tennie a marhák körül. Ez volt a quarter horse, amelynek tenyésztése sokáig szervezetlenül folyt, mígnem 1940-ben Fort Worth-ben megalakult az American Quarter Horse Association. Csakhogy az alapszabályban rögzítettek szerint a tarka egyedeket a továbbiakban kizárták a tenyésztésből. A tarka quarterek így “gazdátlanok” lettek, miközben gyakran előfordult, hogy a fajtastandardnak mindenben megfelelő, egyszínű quarterek is tarka csikókat nemzettek. Ezt a furcsa helyzetet végül az 1962-ben megalakított American Paint Stock Horse Association létrejötte oldotta fel, és azóta a közben American Paint Horse Association (APHA) névre átkeresztelt tenyésztő szövetség viseli gondját a fajtának.

Az appaloosa

A paint-hez hasonlóan szintén spanyol alapokra épülő, és az Egyesült Államok területén tenyésztett fajta, mely a paint-tel ellentétben nem élesen elhatárolódó foltokkal, hanem pettyezettséggel tarkított. Az appaloosa fajta létrejötte a Nez Perce indiánoknak köszönhető, akik felfigyeltek ezekre a különös mintázatú lovakra, és módszeresen tenyészteni kezdték a legérdekesebb színváltozatokat. Ahogyan a többi tarka fajtánál, itt is előfordulhatnak egyszínű egyedek is, melyek azonban további tenyésztésbe állítva ismét tarka utódokat hozhatnak létre.

Az appaloosa egyéb tulajdonságai, munkakészsége, teljesítménye, az emberrel szembeni jóindulata világszerte híresek, ehhez már csak egy “plusz” a különleges mintázat.

További tarka amerikaiak

Mivel az amerikai kontinensen a lovak első behozatalától kezdve megszokott látvány volt a tarkaság, így különösebben nem törekedtek egyik fajtánál sem a színnel kapcsolatos tulajdonságok kiszűrésére vagy erősítésére. Ráadásul Amerikában a ló mindig munkaeszköz, és sokkal kevésbé a pompa, a gazdagság megtestesítője volt, így a tenyésztést a küllem tekintetében az elmúlt századokban nem befolyásolták annyira a különféle “divatirányzatok”, ahogyan Európában. Ez is oka annak, hogy számos amerikai fajtában a tarka színváltozat éppúgy elfogadott, mint az egyszínű lovak, legyen szó akár egy American saddlebred-ről vagy épp egy argentin Criollóról. Így e fajták egyedei közt éppúgy találunk tarka, mint egyszínű egyedeket, és a szín sem hátrányt, sem előnyt nem jelent az adott állat megítélésében.

Az izlandi póni

Sok tekintetben egyedülálló fajta az izlandi póni, amely hihetetlen létszámban “tenyészett” az ember beavatkozása nélkül évszázadokon át Izland szigetén. A tölt jármódjukról elhíresült izlandi pónik állománya szülőhazájukban ma is meghaladja az ötvenezret, és e lovak napjainkban is félnomád körülmények között élnek a gejzírek között. Minden bizonnyal a IX. században a szigetre érkezett kelta és norvég pónik között is voltak tarka egyedek is, majd az egyébként szinte teljesen fajtatisztán folyó tenyésztésbe cseppvérkeresztezéssel néhány Connemara, Highland és Shetlandi póni is bekerült, s ez utóbbiak között is akadhattak tarka színű lovak, melyek hatottak az izlandi pónik színére is.

Egy izlandi póninál azonban valóban másodlagos kérdés a szín – egyedi megjelenése, nagyszerű belső tulajdonságai, valamint különleges jármódjai színétől függetlenül bármelyik lószerető ember szívét meghódítják egyetlen pillanat alatt. Hogy aki aztán izlandi póni vásárlására adja a fejét, az pej, sárga, szürke, fakó vagy éppen tarka színű barátot választ magának, az már valóban csak ízlés dolga…

Tarkák Európában

Amennyire Amerikában inkább kedvelték, mintsem üldözték a tarka lovakat, úgy a jó öreg Európában igencsak sanyarú sors jutott a tarka jószágok legtöbbjének. Igaz, hogy a középkorban a nagyurak szívesen tartottak tarka lovakat is különleges színük miatt, de ha igazán pompázatosan akartak megjelenni, mindig előnyben részesítették az egyszínű – főként a fekete és a szürke – lovakat. Gondoljunk csak bele: vajon el tudnánk képzelni, mondjuk egy csatába induló hadvezért, egy “tehénfoltos” ló hátán? Nehezen, ugye? Persze az, hogy ezt az ízlésünk vagy a megszokás mondatja-e velünk, az már más kérdés…

Mindenesetre tény, hogy a hagyományos európai lófajták legtöbbjénél kerülték, a tenyésztésből kizárták a tarka színű egyedeket, és ma is számos hagyományos fajtastandardban szerepel kizáró okként a tarkaság. Így például a Welsh pónik között nem törzskönyvezik a tarka egyedeket, vagyis ha egy tarka póniról azt állítja a gazdája, hogy egy Welsh pónival állunk szemben, el ne higgyük – legfeljebb úgy néz ki, mint egy Welsh póni, de hivatalosan nem az! Kicsit hasonló a helyzet például a hucul fajta esetében, ahol a fajtát tenyésztő nemzetek közül egyedül Lengyelország fogadja el a tarka egyedeket is a fajtába tartozónak, a többiek – így Magyarország is – az egyszínűségre törekszik, és nemhogy a tarkaságot, de egyáltalán a fejen és a lábon lévő jegyek meglétét sem tartja kívánatosnak.

A Knabstrup

Azért Európában sem minden tarka lovat ítéltek száműzetésre vagy épp vágóhídra a színe miatt – közel kétszáz éves múltra tekinthet vissza például a Knabstrup tenyésztése, amelynél éppen az volt az elsődleges tenyészcél, hogy a párductarka színt rögzítsék a fajtában. A szín rögzítése olyannyira jól sikerült, hogy egy időben az egyéb tulajdonságok túlzottan háttérbe szorultak, de a tenyésztők kitartó és fáradságos munkája meghozta gyümölcsét: a Knabstrup mára egy különleges színű, és mindemellett nagyszerű használati tulajdonságokkal rendelkező fajta lett, egyre több hívet szerezve magának a szabadidőlovasok körében.

A Tinker

A tarka lovakat Európában sokszor nevezték “cigánylovaknak”, és ez fokozottan igaz az Angliában élő Tinkerre. A Tinker “póni” valójában nem póni, hiszen annál nagyobb termetű, erős testfelépítésű mindenes munkaló, amelyek a településről településre vándorló cigánykaravánok kocsijait húzták rendíthetetlen nyugalommal. Mára a tinker is kedvelt szabadidőlóvá vált, amely ma is inkább típusnak, mint hivatalos fajtának tekinthető, hiszen hajdani “tenyésztői”, az üstfoltozó cigányok igazán nem sokat bajlódtak a papírmunkával a lovak keresztezései után. A Tinkerek ősei között így egyaránt megtalálhatók nemes, jó származású, de tarkaságuk miatt a tenyésztésből kizárt “fajtatiszta” egyedek, és egyszerűen “csak” tarka, ismeretlen származású, de jó munkakészségű példányok is. Napjainkban a Tinkerek már szülőhazájukon túlra is eljutottak, és szabadidőpartnerként egyaránt remekül szolgálnak a kocsi elé, vagy épp nyereg alatti munkára fogva.

A Shetlandi póni

A Brit-szigetek legkisebb termetű pónifajtája az izlandi pónihoz hasonlóan a színváltozatok végtelen variációit sorakoztatja fel. Eredeti munkakörét tekintve a shetlandi póni bányaló volt, amely apró termeténél fogva könnyen elfért a szűk járatokban is, és méretéhez képest is kimagasló húzóerejével viszonylag könnyen mozgatta a szénnel megrakott csilléket. Érthető hát, hogy a shetlandi póni tenyésztésében mit sem számított a szín, a fontos csak a munkában nyújtott kimagasló teljesítmény volt. Ma, amikor a shetlandi póni (is) reneszánszát éli, ismét előtérbe kerültek a küllemi tulajdonságok is, így egyes tenyésztők az egyszínű, mások épp a tarka szépségére esküsznek.

A pinto

A “pinto” elnevezés nem fajtát, hanem egyfajta típust jelöl, melybe méret és néhány egyéb értékmérő tulajdonság alapján különböző kategóriába sorolva kerülhetnek be a lovak – tulajdonképpen származásuktól függetlenül. Vagyis szinte bármely, egyéb fajtában regisztrált, vagy onnan épp színe miatt kizárt egyeddel is kérhetjük felvételünket az American Pinto Horse Association tagjainak sorába, ahol a szövetség szakemberei megadott szempontok alapján eldöntik, hogy lovunk megfelel-e a regisztrálás feltételeinek, illetve hogy a pintón belül melyik típusba, melyik kategóriába sorolható a lovunk.

Tenyésszünk tarkát?

A tarka színváltozat napjainkban olyan divatossá vált, hogy félő, sokan “átesnek a ló túloldalára” – vagyis egyetlen szempontjuk a lóvásárlásnál a minél feltűnőbb tarkázottság megléte. Pedig tudomásul kell venni: a szín mindig csak másodlagos, hiszen az, hogy a lovunkkal jól megértjük-e egymást, és valóban partnerek tudunk-e lenni, akár sportról, akár a szabadidő hasznos eltöltéséről legyen szó, nem a ló színén múlik. Ha mégis mindenáron tarka lóra vágyunk, gondoljuk át, mennyire tudunk mélyen a zsebünkbe nyúlni, hiszen egy jó származású, “telepapíros” paint ára csillagászati összegre rúghat, míg ha “csak egy tarkát” szeretnénk, keresgélhetünk a nem regisztrált származású pintók között is, és éppolyan kedves, csak épp jóval olcsóbb szabadidőpartnerre lelhetünk közöttük.

Ráadásul a vásárláskor, amikor a lovat el kell bírálnunk, számoljunk azzal is, hogy a test különböző tájain elhelyezkedő foltok nagymértékben befolyásolhatják ítélőképességünket, és esetenként sokkal jobbat vagy sokkal rosszabbat feltételezünk színezettsége alapján a lóról, mint amit az valójában mutatna, ha egyszínű lenne.

Az sem teljesen mindegy, hogy milyen stílusú lovaglás mellett tettük le a voksunkat, illetve hogy mennyire zavar minket, ha a többiek megbámulnak tarka lovunkért. Hiszen a westernlovasok között a tarka lovak látványa teljesen természetes, míg egy hagyományos díjlovagló vagy épp egy díjugrató versenyen egy tarka lóval megjelenni – kétségkívül minden szempár figyelmét erre a párosra vonja!

Balogh Eszter
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002. áprilisi számában.
Frissítve: 2023.05.29.
Fotók: Canva

Csikók “munkában”

Írta:

Lovasok.hu

Csikók “munkában”

A hobbilovasok egyre népesebb táborában is sokan adják tenyésztésre a fejüket, hiszen talán nincs is nagyobb öröm egy lótulajdonos életében, mint ha egészséges csikó születik az istállójában. Ám egy csikó érkezése az öröm mellett számtalan feladat elé is állítja a tenyésztőt. Egy nagyobb ménesben, ahol a tenyészkancák tavasztól őszig a legelőn töltik napjaikat, és egyetlen feladatuk az ellés és a csikónevelés, a napi teendőkön túl a csikókkal nincs igazán sok foglalkoznivalója a gazdának. Ahol viszont a család kedvenc hobbilova a boxban ellik meg és ott is neveli fel a csikóját, miközben továbbra is rendszeresen dolgozik, a csikóval nap mint nap érintkezünk, így ezt az időt kihasználhatjuk arra is, hogy szinte már az első pillanattól kezdve foglalkozzunk a kis jövevénnyel.

Fajtárs vagy gazda?

A csikókkal való foglalkozást nem lehet elég korán elkezdeni. Ráadásul minél előbb hozzászoktatjuk őket az emberekhez és bizonyos feladatokhoz, annál könnyebb lesz a dolgunk a későbbiekben. Hiszen a hatvan-hetven kilós kiscsikóval még egy súlycsoportban vagyunk, könnyen odébb tudjuk “tolni”, vagy épp megpróbálhatjuk a lábait felemelni. De mire elrepül a nyár, a törékeny kis jószág mázsás súlyú állattá cseperedik, amely egyre önállóbb akaratát gyakran próbálja meg majd érvényesíteni, ha korábban nem szoktattuk őt “jómodorra”.

A néhány napos csikó – főleg ha anyja is szelíd, kezes, jóindulatú az emberekkel – hamar leküzdi félelmét, és egyre bátrabban közeledik a furcsa “kétlábúak”, vagyis az emberek felé. Ha már rájött, hogy az emberektől – annak ellenére, hogy külsőre egyáltalán nem hasonlítanak egy “normális lóra” – nem kell félni, megpróbál bevonni minket is játékaiba. Igen ám, csakhogy a csikók játékai cseppet sem veszélytelenek a számunkra, nem is beszélve arról, hogy mi lesz, ha ezeket a játékokat már nem törékeny kiscsikóként, hanem négy-ötmázsás kifejlett állatként szeretné velünk játszani!

A csikókkal való foglalkozásnál mindig tartsuk szem előtt, hogy gondolkodjunk lóként, de határozottan utasítsuk vissza a veszélyes játékokat. A csikók anyjukat is gyakran invitálják egy kis birkózásra, kergetőzésre, méghozzá olyan módon, hogy először egyszerűen felágaskodnak, nyakukat az anyjuk hátára teszik, majd némi “lökdösődés” után eliramodnak, nagyokat rúgva, bakkolgatva száguldanak egyet. Ha ugyanezt velünk teszik meg, annak igen súlyos baleset lehet a vége! Vagyis tegyük félre sajnálkozásunkat, és határozottan (de természetesen nem durván!) “beszéljük le” a csikót az ágaskodásról és arról, hogy bármilyen helyzetben is felénk rúgjon.

Mindennapos ápolás

Sok későbbi gondot megtakaríthatunk magunknak – vagy épp a csikó leendő tulajdonosának -, ha már a kezdetektől hozzászoktatjuk a csikót a mindennapi ápolás műveleteihez. Persze valószínű, hogy az első próbálkozások alkalmával a csikó piszkosabb lesz, mint az ápolás előtt volt, hiszen ijedtében leizzad, és menekülni próbál a boxban, de néhány nap után rá fog jönni, hogy ez a fajta vakargatás nem is olyan rossz dolog… Sőt, bizonyára megpróbálja majd hálája jeléül viszonozni is az ápolást. Hogy hogyan? Természetesen ló módjára: az egymással jó barátságban lévő lovak gyakran tisztogatják egymást, elsősorban a partner martájékát csipkedve, amit a csikó is ösztönösen megtesz, ha a sörényélét és a marját vakargatjuk. Először biztosan megszeppen majd, ha egy enyhe kézlegyintéssel visszautasítjuk ezt a kedvességet, de hamar elfogadja majd, hogy az emberek már csak ilyenek, nem kérnek az effajta kedveskedésből… Ez a viszont-csipkedés ugyanis az első időkben még roppant kellemes nekünk is – hiszen a csikónak alig van még foga -, de később már nem fog ekkora örömet okozni, ha az ápolás során lovunk bele-belecsipked majd a vállunkba vagy épp a hátsó felünkbe.

A csikó ápolását ugyanolyan alaposan végezzük el, mintha egy felnőtt lovat ápolnánk. Szánjunk rá elegendő időt, és akkor is vegyük sorra az összes műveletet, ha a csikón egy szemernyi por sincsen! Érdemes ilyenkor kötőféket tenni a csikóra (így legalább ezt is gyakoroljuk) és megkötni őt, hogy ehhez is könnyen hozzászokjon. De egyre nagyon ügyeljünk: soha, de soha ne hagyjuk őrizetlenül a csikót megkötve a boxban! Ha valamit odakint felejtettünk, inkább engedjük el és visszatérve újból kössük meg, mint hogy abban a fél percben történjen valami végzetes baleset, amíg távol vagyunk.

Az ápolás végén vegyük fel a csikó patáit is (de ne pucoljuk ki!), és tegyünk úgy, mintha ki akarnánk kaparni belőle a szennyeződéseket. Kezdetben heves tiltakozásra számíthatunk mind az elülső, mind a hátulsó lábak esetében, de gondoljunk arra, hogy mennyivel könnyebb most “birkózni” a csikóval, mint amikor kétéves lesz…

A mama nélkül

A csikók kezdetben igen gyakran szopnak, nemigen bírják ki hosszú órákig anyatej nélkül. Épp ezért ne hagyjuk őket sokáig egyedül, eleinte bőven elég, ha fél-, háromnegyed órát töltenek anyjuk nélkül. De az első néhány alkalommal mindenképpen legyen valaki a magára hagyott csikó közelében! Minden csikó pánikba esik, amikor először “vész el” a mamája, és kétségbeesett nyerítéssel próbálja őt visszahívni. Ha ráadásul hallja a választ is – hiszen a kanca éppúgy nyeríteni fog, amikor a csikóját keresi -, hanyatt-homlok rohanna az anyja után, aminek könnyen sérülés lehet a vége. Eleinte csakis azzal próbálkozzunk, hogy a kancát vezetjük ki a boxból, a csikót pedig bent tartjuk. Ehhez mindenképpen segítségre van szükségünk, mivel mindkét állat hevesen tiltakozik majd a különválás ellen. A csikót ilyenkor semmi esetre sem szabad megkötni a boxban, de az első próbálkozás előtt alaposan ellenőrizzük végig a boxot, hogy a csikót még véletlenül se érhesse baleset. Ne tudjon beakadni sehová, sem a lábaival (amelyekkel biztosan kaparni fog), se a fejével (mert megpróbál majd a legkisebb lyukon át is kikukucskálni a boxból), sem más módon. A box ajtaját gondosan zárjuk be alul és felül is – csak olyan ajtó mellett próbálkozzunk a különválasztással, amely elég magas ahhoz, hogy a csikó ne tudjon ráágaskodni és esetleg elakadni félúton “mászás” közben.

Az első alkalmakkor az se számítson semmi jóra, aki nem a csikóra vigyáz odabent, hanem a kancát vezeti odakint. Az anya ugyanis legalább annyira küzd majd a csikójáért és mindenáron szeretne visszafordulni, ahogyan a gyermeke kijutni a boxból, és ilyenkor nem kevés erőre és ügyességre van szükség, hogy az ideges kancát kézben tarthassuk.

Először a karámban

Ha jó az idő, a csikókat már néhány napos korukban nyugodtan kiengedhetjük anyjukkal a karámba. Szerencsés, ha az istálló és a karám közötti utat szabadon is biztonságosan megteheti a csikó, és nem kell megkötni, hiszen ilyenkor épp elég riadalom számára az, hogy egy idegen világba csöppen a box megszokott nyugalma után, hát még ha közben kötőfék is kerül a fejére, és egy kötélen vezetik. Az első alkalommal nem nagyon kell attól tartani, hogy elszaladna anyja mellől, sőt, várható, hogy ki sem mer majd jönni az istállóból. Ilyenkor legegyszerűbb, ha finoman átöleljük egyik kezünkkel a nyakát, a másikkal pedig a farkát kissé felfelé fordítva egyszerűen “kitoljuk” az ajtón. Odakint bizonyára szinte belebújik majd az anyjába, legfeljebb arra kell ügyelnünk, hogy le ne maradozzon, mert megriadva könnyen eleshet a csúszós betonon vagy kövön, illetve hogy ne gabalyodjon bele anyja vezetőszárába, amikor éppen előrefelé ugrik meg.

Néhány nap után már megpróbálkozhatunk kötőfékkel és vezetőszárral kivezetni, de számítsunk rá, hogy a látszólag kicsi és törékeny csikóban rengeteg erő van, és még nem is tudja, mit jelent a kötőfék – vagyis ha elugrik, könnyen elránthat minket, vagy ha elég erősek vagyunk, akkor épp fordítva, ami szintén nem jelent túl jó kezdetet…

Eleinte nem kell több időt kint tölteniük egy-két óránál, mivel a számtalan új élmény hatására és a szabad levegőn való rohangászástól a csikó hamar kifárad, igazán nyugodtan pihenni viszont még csak a boxban mer. Később persze egész nap kint tartózkodhatnak a szabadban, ha jó talajú a karámunk, a csikó ott is nyugodtan elfekszik egy kis pihenésre, amíg anyja őrködik felette.

Az első kilovaglás

Az olyan kancák tulajdonosai, amelyek nemcsak nyereg alatt, hanem kocsiban is dolgoznak, könnyebb helyzetben vannak az első munkák alkalmával, mivel a csikót egyszerűen odaköthetik a kocsiba fogott kanca szerszámjához, és kiballaghatnak egy kis sétára. Ha a kancánk nyereg alatt dolgozik, érdemes egy nyaklót vagy egy kengyelszíjat tenni a nyakába, és ahhoz kötni a kiscsikót (a martingál nyakszíja általában túl gyenge ahhoz, hogy a meg-megugró csikó rántását kibírja), de gondosan ügyeljünk arra, hogy a lovaglás során ne ijesszük meg a kengyellel illetve lábunkkal a mellettünk haladó csikót. A biztonság kedvéért ne csak az anyjához kössük, hanem egy vezetőszárral magunk is tartsuk kézben, hogy ne tudjon túlzottan előre szaladni és esetleg keresztbe állni az anyja előtt.

Az első alkalmakkor mindenképpen kísérővel lovagoljunk ki, aki probléma esetén segítségünkre lehet – természetesen csak nyugodt és nem rúgós lóval, amelyet a csikós kanca is jól ismer. Ajánlatos egy pálcát is magunkkal vinnünk, ha a csikó ellenkezne és nem akarna előre menni, de a pálcát inkább a másik lovas használja, hiszen egyszerre kezelni a két szárat, a csikó vezetőszárát és még a pálcát is, bizony nem éppen egyszerű művelet.

Ha a kilovaglás közben szabadon szeretnénk engedni a csikót, ezt csakis teljesen biztonságos helyen tegyük meg, és ilyenkor számítsunk rá, hogy a kancánk mindenre figyelni fog, csak épp a lovasára nem, úgyhogy nem lesz éppen könnyű dolgunk. A “biztonságos hely” természetesen nemcsak azt jelenti, hogy ne legyen arrafelé kocsiút, vasúti sín és egyéb veszélyforrás, hanem azt is, hogy a csikó ne mehessen be a vetésbe, vagy épp idegen lovak karámjába. Ilyesfajta hely manapság sajnos igen kevés van, úgyhogy inkább elégedjünk meg azzal, hogy a csikó a karámban szaladgál szabadon, a tereplovagláskor pedig anyja mellé kötve jön velünk.

Egyszóval: ha hobbilovasként csikónevelésre vállalkozunk, számíthatunk rá, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de higgyék el, megéri! Nincs nagyobb öröm annál, mint felnevelni és később lovagolni a saját tenyésztésű csikónkat!

Balogh Eszter
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001. augusztusi számában.
Frissítve: 2023.05.29.
Fotók: Canva

Maremann – Maremmano

Írta:

Lovasok.hu

Maremann – Maremmano

A fajta eredete és története

Olaszország, Maremmából származik. Egy egyszerű, rusztikus, rendkívül kitartó hátasló. A telivér hatására még elegánsabb lett, de elvesztette az ellenállását.

Az Olasz Mounted Rendőrség használja. A Monterufoli póni egy variációja a Maremann lónak. A tenyésztés Freiberger és Catria lovakkal folyik.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 152-162 cm. Feje nehéz, gyakran kosfej. Nyaka hosszú és izmos. Háta rövid és egyenes. Mellkasa telt, lábainak ízületei jók. A paták jól formáltak és kemények. Szürke, sárga és pej színben fordul elő.

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.05.18.
Fotó: Canva

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Kuznetsk

Írta:

Lovasok.hu

Kuznetsk

A fajta eredete és története

A tervezett lótenyésztés Szibériában csak a 19. század közepe-vége felé kezdődött meg. Ez idő előtt helyi fajták fejlődtek ki, a legértékesebb és legismertebb ezek közül a Kuznetsk ló volt.

A fajta valódi eredete nem ismert és sok ellentmondásos információ jelent meg róla. Sajnos a hivatalos feljegyzések és a szelektív tenyésztés hiánya egy sok felépítésbeli hibával rendelkező lovat eredményezett. Habár kevésbé tetszetősek, kemény munkára bírható és könnyen tartható lovak voltak.

Miután felállítottak egy tenyészprogramot a fajtát Orlov ügetővel, Amerikai Standarddal és angol telivérrel javították. A Kuznetsk lovak Szibéria minden területére elkerültek és vérüket a helyi fajták javítására használták.

Ma két típusa ismert, nagyjából az alapján, hogy hol tenyésztik őket. Az északi területeken a lovak belga és anglo-normann hatásra nehezebb állatokká váltak, míg délen az angol telivér hatása sokkal erősebb.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 156 cm. Igáslóként és tejéért is tartják.

Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.05.18.
Fotó: Pixabay

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Csumis

Írta:

Lovasok.hu

Csumis

A fajta eredete és története

A Csumis lovakat parasztok tenyésztették ki a Csumis folyó közelében az Altaji területen Oroszországban. A cél a kis helyi fajták feljavítása volt igás- és hátasló vér bevonásával. Ennek a keresztezésnek az eredménye egy értékes mezőgazdasági típusú ló lett.

Nagyon jól bírták ezt a fajta munkát és különösen értékes volt a fegyvervontató képességük a háborús időszak alatt. Nem beszélve arról, hogy jól alkalmazkodtak a barátságtalan szibériai tájhoz, a kancák erős csikókat hoztak világra.

A szelektív tenyésztés a Csumis fajtánál nem volt elsődleges a helyi emberek számára, ezáltal sajnos vérvonaluk nagyban felhígult. Más szibériai fajtákkal együtt erőfeszítéseket tesznek azért, hogy kiválogassanak tisztavérű egyedeket és megőrizzék vérvonalukat.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 152 cm. Feje nagy, általában kosfej. Nyaka egyenes és közepesen hosszú, háta széles és egyenes. Lábai erősek és szárazak. Patái közepes méretűek és nagyon erősek. Szürke, pej és fekete színű lehet.

Intelligens és szívós állat. Hátaslóként, könnyű igáslóként és húsáért tartják.

Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.05.18.
Fotó: Pixabay

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Welara

Írta:

Lovasok.hu

Welara

A fajta eredete és története

A Welara egy új pónifajta, mely 1981-ben alakult ki egy Dél-Kaliforniában levő rancherekből álló csoport által. Az arab lovat és a Welsh pónit keresztezték egymással. Lady Wentworth volt az első személy, akit ismertek, hogy tenyészti ezt a pónit. Használta azt a csődört, akit Skowronek hívtak, a kancákat pedig a Coed Coch Welsh méntelepről, Észak-Walesből importálta.

A fajta jellemzői

Ez a póni mutatja az arab és Welsh fajtáknak is a legjobb tulajdonságait. A Welara pónik szépek, finom természetűek, gyorsak, lelkes intelligenciával rendelkeznek, és sokoldalúak.

Fordította: Böbi
Frissítve: 2023.05.18.
Fotó: Canva

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Walkaloosa

Írta:

Lovasok.hu

Walkaloosa

A fajta eredete és története

A Walkaloosa fajta a Tennessee Walking horse és az Appaloosa keresztezéséből jött létre. Aránylag új fajtáról van szó.

A fajta jellemzői

Sok formában és méretben létezik. Az egyenletes természetes jármódja és színezete egy gyönyörű állatot mutat. Szeme nagy és kedves, körülötte a bőr pettyes, ahogy/vagy a száj körül. Feje egyenes vagy kissé csukafej – durva vagy kosfej nem kívánatos. Nyaka jól illeszkedik a vállhoz, közepesen hosszú, kissé ívelt. Lapockái dőltek, szügye mély, törzse jól izmolt. A mar jól definiálható, de nem kifejezett. Háta viszonylag rövid és erős. Fara kissé csapott, a farok elegáns. Lábai egyenesek és tiszták. A rendkívül finom csontozat nem kívánatos. A paták csíkosak.

Magasságuk 132-172 cm-ig terjed, a legtipikusabb a 144-155 cm. Lehet tömzsi vagy finom a testfelépítése. Amelyik színben az Appaloosa megtalálható, abban a Walkaloosa is.

Szelíd, kedves és szolgálatkész. Megfelelő a kezdők számára. Kiemelkedő az élménylovaglásban és hátasló szerepében. Láthatjuk bemutatókon, ugyanakkor szerepet kapott a nyájak körüli munkában és természetesen szabadidőlóként sem utolsó.

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.05.18.
Fotó: Canva

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Vladimir igásló – Vladimir Heavy Draft – Vlagyimiri

Írta:

Lovasok.hu

Vladimir igásló – Vladimir Heavy Draft – Vlagyimiri

A fajta eredete és története

A XX. második felében hozták létre. Több fajta keveredésének köszönheti létezését: ardenni, percheron, suffolk puch, cleveland bay, clydesdale és shire. A Vladimir kitenyésztésére az orosz Októberi Forradalom utána került sor. A fajta a nevét 1946-ban kapta, amikor bejegyezték.

A fajta jellemzői

Nagyon erőteljes, energikus ló. Nyugodt és együttműködő. Marmagassága 155-163 cm. Vörössárga, pej, sötétpej, fekete lehet fehér jegyekkel. Igásló és mezőgazdasági munkában veszik hasznát.

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.05.18.
Fotó: Canva

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Vlaamperd

Írta:

Lovasok.hu

Vlaamperd

A fajta eredete és története

A dél-afrikai Vlaamperd a nyugati Cape régióból származik, neve jelentése “flamand ló”, utalva a kezdeti erős Fríz behatásra.

Ezt a fajtát egy nehéz hátaslónak tenyésztették Fríz, Cape Harness, Hackney és angol telivér, Kelet-Fríz, Oldenburgi és Cleveland Bay használatával. Ma a tisztavérű egyedei ritkák a fajtának és a Vlaamperd közel áll a kihaláshoz.

A kitenyésztett állat stílusos, kecses volt, magas akciós lépéssel és nagyon sokoldalú volt. A Dél-Afrikai Vlaamperd Tenyésztők Egyesülete 1983-ban alakult meg, hogy megóvják a fajtát.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 144-154 cm. Fekete vagy pej színű lehet. Jó természetű, hátaslónak, kocsilónak, bemutatókon és fesztiválokon használják.

Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.05.19.
Fotó: Canva

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Virginia Highlander

Írta:

Lovasok.hu

Virginia Highlander

A fajta eredete és története

A Virginia Highlander egy relatíve új fajta, melyet Sugar Grove-ban, Virginiában tenyésztett ki egy William Pugh nevű férfi, akinek célja egy felsőbbrendű hátasló megteremtése volt.

William egy arab telivér/Tennessee Walking horse keresztezésű kancával kezdett, aki vemhes volt egy Welsh pónitól. Ezzel a csikóval felállított egy szigorú tenyészprogramot arab telivér, Amerikai Saddlebred, Hackney, Morgan és Welsh póni vérvonalakat használva.

Folytatta a tenyésztést és elvetett minden alkalmatlan állatot, míg lett egy állománya, ami eleget tett az elvárásainak. Az 1990-es évek elején megalakult a Virginia Highlander Tenyésztők Egyesülete.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 132-142 cm. Feje finom, szemei messze ülők és kifejezőek. Teste robosztus és erős. Sárga, pej, szürke, fekete és deres színű lehet.

Kedves és gyengéd, hátaslónak használják.

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.05.19.
Fotó: Canva

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ