Galopp-Kisokos: versenytípusok

Írta:

Galopp-Kisokos: versenytípusok

Távok

1400 méterig a verseny rövidtávúnak számít. Itthon és a kontinentális Európában 2000 méterig középtávúnak, e fölött már hosszútávúnak; Angliában azonban jóval hosszabb versenyeket is rendeznek, így ők a hosszútávot 2800 métertől számítják (az Ascot Gold Cup 4000 méteres, a Goodwood Cup pedig, amit Kincsem 1878-ban megnyert, 3200 méteres – Batthyány Gusztáv herceg St. Simon-ja 1884-ben mindkettőt megnyerte). Amerikában minden mérföld (1600 méter) alatti versenyt a rövidtávhoz sorolnak.

A távokat méterben vagy angolszász mértékegységekben, mérföldben, furlongban, yardban írják ki. Hivatalosan egy mérföld 1609 méter, egy furlong egynyolcad mérföld, azaz 201,1 méter, egy yard pedig 91,44 centiméter. (Ahol azonban nem angolszász mértékegységeket használnak, a gyakorlatban mindenki úgy váltja ezeket, hogy az 1600 méteres futam egymérföldes, egy furlong pedig 200 méter.)

Különbségtétel

Valamilyen szintű esélykiegyenlítés szinte az összes futamban létezik. Ennek eszköze a ló által vitt súly, amibe beleszámít a zsoké, a nyereg, és ha szükséges, a nyeregtáskába helyezett kis ólomlapocskák. Együttes súlyukat a verseny előtt és után is ellenőrzik. Ezért mennek a zsokék a futam után a nyereggel a kezükben azonnal „mázsálni”, hiszen a díjátadásra csak ezt követően kerülhet sor.

Díjversenyek (conditions races)

Általában több korosztály versenyez bennük együtt, de nem feltétlenül. Kiírásuk ugyanis minden esetben egyedi feltételekkel történik. Az angol ezért egyszerűen csak „feltételes versenyek”-nek hívja őket. A kancák kedvezményt kapnak, de sok esetben büntető súlytételek is szerepelnek bennük. Ennek általában egy meghatározott időszak meghatározott szintű versenyeiben szerzett győzelmek/helyezések, vagy egy meghatározott időszakban elért össznyeremény (pénzben kifejezve) adja az alapját. Overdose berlini versenyét például úgy írták ki, hogy abban csak négyéves és idősebb lovak indulhattak, és az alapsúly 55 kg-ról indult. Azok a lovak, amelyek 2009 májusa óta Group vagy Listed versenyt nyertek, 4 kiló „büntetést” kaptak, azok, amelyek 2010 májusa óta másodikak lettek Group vagy Listed versenyekben „csak” kettőt, míg a szintén 2010 májusa óta Group vagy Listed versenyben harmadik helyezést elérők fél kiló pluszt cipeltek. Ezek a pluszsúlyok természetesen nem adódnak össze (a legnagyobb számít).

Versenyosztályok

Négy kategóriába sorolják a nagyversenyeket (az USA-ban és Ausztráliában a hendikepeket is). Ezek erősorrendben: Group I, Group II, Group III, és Listed. Hogy mely verseny milyen besorolást kap, abban a pénzdíj és a tradíció is számít, de alapvetően a benne futó lovak képessége alapján dönt róla egy nemzetközi szervezet. Egy hagyományokon alapuló rendszerről van szó, és nagyon ritka, hogy egy versenyt más kategóriába sorolnak. Egy nagyobb összegű pénzdíjemelkedés önmagában nem mindig elég a kategóriaugráshoz, de ha ez azt is eredményezi, hogy ennek következtében éveken keresztül magasabb képességű lovak indulnak rajta, akkor sor kerülhet a feljebb lépésre. Ugyanígy egy-egy gyengébb év még nem eredményez lerontást, ám ha ez tartós, erre is sor kerülhet (például az Olasz Derbyt Group II-be sorolták a Group I-ből). A nagyobb pénzdíjcsökkenés többnyire visszalépéshez vezet a futam besorolásában.

Általánosságban el lehet mondani, hogy a klasszikus és a nemzetközi mércével legjelentősebbnek számító versenyek a Group I-esek, az ezeknél valamivel kevésbé kiemelkedők, de nemzetközileg még jelentősnek mondhatók a Group II-esek, míg az inkább csak az adott országban/régióban kiemelkedők a Group III-asok. Az adott pályán jelentősnek mondhatók pedig a Listed versenyek.

Angliában és Írországban a Group, Franciaországban a Groupe, Németországban a Gruppe, az USA-ban és hazánkban a Grade kifejezés használatos, ezek egymás szinonimái. Egy magyar, szlovák vagy osztrák Grade I-es verseny azonban már messze nem egyenértékű egy angollal vagy franciával.

2011-től a közép-európai országok lejjebb sorolták nagyversenyeik kategóriáit, hogy azok nemzetközi összevetésben is a „helyükre kerüljenek”. Ez azért volt szükséges, hogy a hazai futamokban jól szereplő lovak ne kapjanak akkora pluszsúlyt a nyugat-európai versenyekben, ami eleve esélytelenné teszi őket. (Ha ugyanis egy magyar ló itthon Grade I-et nyert, az Német- vagy Olaszországban is akkora pluszsúlyt kapott, mintha egy angol Group I-et nyert volna.) El kell fogadnunk, hogy nemzetközi összehasonlításban a legnagyobb versenyeink és – pár kivétellel – legjobb lovaink is ilyen messze vannak az európai élmezőnytől. Semmi más nem történt, mint hogy véget ért az ezt jótékonyan elfedő „saját kategorizálás” korszaka, és immáron nemzetközi mércével mérik a Kincsem Park futamait is. Ennek alapján pedig a Magyar Derby és a Kincsem Díj is csak Grade III-as besorolást kapott, a többi klasszikus nagyversenyünk pedig maximum Listedet.

Korteher

A galoppsport alapja a legjobb képességű ló megtalálása (a hendikepek fogadási célokat szolgáló, esélykiegyenlített versenyek – ezekkel külön foglalkozunk). Mivel az egyes évjáratok biológiai fejlettsége eltérő (pl. egy hároméves izomzata még kevésbé fejlett, mint egy négyévesé), ezért a díjversenyekben (amennyiben azt több évjárat számára írják ki) az idősebb lovak súlykedvezményt adnak a fiatalabbaknak. Ugyanezen az elven a kancák is kisebb súlyt visznek, mint a mének, hiszen e kedvezmény nélkül, kevésbé erőteljes izomzatuk következtében csak kivételes esetben nyerhetnének ellenük.

Kifejezett korteherversenyekben az egyes lovak által vitt súly megállapítása a kortehertáblázat alapján történik. Ez több évszázados tapasztalatokra építve állapítja meg, hogy az adott hónapban mekkora a vitt súlyban kifejezett különbség az adott távon a különböző évjáratú lovak biológiai érésében.

Hendikepek

Elsősorban fogadási célokat szolgáló versenyek, amelyekben a jobb lovak előnyt adnak a gyengébbeknek (minél jobb egy ló, annál több súlyt visz), hogy a fogadóknak az utóbbiakat is érdemes legyen játszaniuk. Azaz az esélyeket a lehetőségekhez képest a legjobban kiegyenlítik (a kancák azonban nem kapnak súlyengedményt).

További fontos szempont, hogy a gyengébb képességű lovak is nyerhessenek versenyt, ne vigyék őket máshová futni. Minden pályának szüksége van ezekre a futamokra, hiszen nem állhat az egész szezon nagyversenyekből, amelyeknek a díjalapját részben a kisebb futamok – többek között a hendikepek – fogadási bevételéből teremtik elő.

A hendikepeket azokon a pályákon, ahol elég ló van, meghatározott képességszámú lovaknak írják ki (pl. 45 és 60 közöttieknek), melyekbe azért legtöbbször a gyengébbek is nevezhetnek (ha látják értelmét). Ahol kevesebb ló fut, ott nem mindig állítanak korlátot. A vitt súlyokat a lovak életkora és képességszáma alapján állapítják meg, de vannak országok, ahol „büntetőtételeket” is osztanak, például pluszsúlyt visz, aki meghatározott időn belül versenyt nyert.

Talán a képességszám nyújtja a legnagyobb segítséget a nem megérzésből játszó fogadóknak. A profik ilyenkor mindig azt nézik, hogy egy adott képességszámú ló milyen súllyal indul, és ezt hasonlítják össze más lovak hasonló számaival. Például, ha A ló 60 kilót visz 70-es képességszámmal, B ló pedig 62 1/2 kilót 68-as képességszámmal, akkor A ló eleve 2 kilóval „jobb” képességű, B ló még 2 1/2 kilóval több súlyt is visz nála, tehát a kettejük közötti különbség 4 1/2 kiló A ló javára, így inkább érdemes őt játszani.

A hendikepper

Mivel a lovak különböző távokon a legkülönbözőbb ellenfelekkel versenyeznek, így objektív mérőszámmal nem lehet összehasonlítani a teljesítményüket. Ezért a hendikepper szubjektív alapon, utólagos becsléssel határozza meg az egyes versenyekben futott formákat, amiket képességszámmal, kilogrammban rögzít.

Képességszám (Form/Rating/Timeform)

A lóversenyzés nemzetközileg legelfogadottabb összehasonlító száma a képességszám. Az érték súlyt jelöl fontban (azaz nagyjából fél kilóban). Németországban a GAG-szám ugyanilyen alapon, kilogrammban van meghatározva, de saját képességszám alapján rangsorol a Racing Post szaklap, a Timeform Bizottság és a Lóversenyszervezők Nemzetközi Szövetsége (IFHA) is. A Kincsem Park hendikeppere is minden futam után meghatározza a benne futó lovak képességszámát.

Úgy tartják, hogy egy kilogramm különbség két azonos képességű ló között egy 1200–1600 méter közötti távon egy hossz különbséget eredményez a célban. Overdose például tíz hosszal nyert 2008-ban Rómában, ám a második helyezett Black Mambazo nála 3 1/2 kilóval kevesebb súlyt vitt, így a kettejük közötti képességbeli különbség aznap tulajdonképpen 13 1/2 hossz (avagy 13,5 kg) volt.

Alacsonyabb kategóriák és hendikeposztályok

A Listednél alacsonyabb besorolású díjversenyeket Elit, I., II., III., … kategóriába sorolják, míg a hendikepeket I., II., III., IV., V. osztályokba.

Akadály- és gátversenyek

Általában idősebb lovak futják, hosszabb távra. Nálunk gyakran a síkversenyekben kevésbé sikeres lovakat „képezik át” ezekre a futamokra, de Angliában igen nagy presztízsű önálló szakág. Az akadály lehet sövény, árok, domb, vizesárok, vagy ezek kombinációja. A gátversenyek könnyebbek, ott a lovaknak csupa egyforma magasságú, alacsonyabb sövényt kell átugraniuk, és a talaj is egyenletes. A Kincsem Parkban kevés ilyen versenyt rendeznek. Angliában a legnagyobb akadályverseny a 7250 méteres liverpooli Grand National, ami alatt 30 akadályt ugranak, összdíjazása pedig közel egymillió angol font.

Közép-Európa ezen a téren kevésbé áll rosszul, a mai napig a kontinens egyik leghíresebb versenye a csehországi Velká Pardubická, azaz a Pardubicei Nagy Akadályverseny, ami közel hét kilométeres. Egy részét friss szántásban futják, és 30 akadálya van, köztük a hírhedt Nagy-Taxis, ami egy sövényt követő széles árok. Itt a lónak úgy kell nekirugaszkodnia, hogy teljesen lovasára hagyatkozik, mivel nem látja a sövénytől az árok túlsó oldalát. Sokan idegenkednek e szakágtól, mert előfordulnak olyan súlyos bukások, amelyek a lovak életébe kerülnek. Éppen ezért a legnehezebb akadályversenyekbe csak olyan lovakat nevezhetnek, amelyek kellő tapasztalattal rendelkeznek. Pardubicében például hatévesnél fiatalabb ló nem is indulhat.

Az induló lovak száma

Mindig az adott verseny szervezője dönti el, hányan indulhatnak egy-egy futamban. Sokszor az indulók maximális számát előre meghatározzák. Kicsit rosszmájúan azt is mondhatnánk, hogy ez általában annyi, ahányan beférnek a startgépbe (vagy ha van, az egymás mellé állított két startgépbe).

Egy versenynap felépítése

Általában a nap legrangosabb futama köré épül, amit a vége felé rendeznek (minél tovább maradjon és fogadjon a közönség). Ám a televíziós közvetítés ezt is felülírhatja. A BBC például élőben közvetítette a 2011-es Royal Ascot első napját, ezért ott mindjárt a három Group I-essel kezdtek, s csak utána következtek a máskor inkább felvezető „Heritage Handicap”-ek.

Meeting

Többnapos versenysorozat. A Royal Ascot 5 napig (keddtől szombatig) tart, ahogy a Glorious Goodwood is. A baden-badeni Grosse Woche (Nagy Hét) 13 napig tart, amiből 5 szünnap. Az amerikai Breeders’ Cup versenyei is 2 napig zajlanak.

Frissítve: 2023.07.07.
Fotók: Canva

A ló színe, jegyei

Lótenyésztés

Írta:

Lovasok.hu

A jó lónak nincs színe

A ló színe, jegyei

A régi mondás szerint a jó lónak nincsen színe. Vagyis mindegy, milyen színű. Ez annyit jelent, hogy a ló színének csak esztétikai szempontból van jelentősége, és ízlés dolga, hogy kinek melyik tetszik.

A színekre a magyar nyelvnek roppant gazdag tárháza van, egyesek szerint közel 300 szót használt valamikor a magyar a különböző színek elkülönítésére.

A ló alapszínei

Szürke: Tudni való, hogy szürkén nem születik egyetlen csikó sem, hanem valamely színből szürkül ki, mintegy “megőszül”. A szürkülés a szemek körül kezdődik, majd folytatódik a fej egészén, majd végül a testen játszódik le a folyamat. Tehát a szürke lónak a feje mindig a legvilágosabb, kivéve amikor már a ló egész teste teljesen “kifehéredett”. A deres ló szintén “őszül”, de annak éppen a feje marad meg élete végéig eredeti színében. Ezen kívül a szürke lovon a bélyegzés helyén fehér szőr nő, a deres lovon színes. A szürke lehet – attól függően, hogy milyen volt az alapszín – acélszürke, mézszürke, almázott szürke (és nem almás), míg a deres is lehet fekete-deres, pej-deres, sárga-deres. Hidegvérű, illetve sodrott lovakra jellemző szín a deres, ami nem tévesztendő össze a sötétszürkével!

Fakó: Fakó, vagy sárgás színű rövid szőrök, és fekete vagy egészen világos hosszú szőrök jellemzik. Előző a közönséges fakó, utóbbi az izabellafakó. (Árnyalatai: zsufafakó, egérfakó.) Gyakran fordul elő a szíjalt hát.

Pej: Barnás árnyalatú rövidszőrök, fekete hosszúszőrök és lábvégek. Árnyalatai közül néhány: gesztenyepej, meggypej, sötétpej, világospej stb. Speciális szín az ún. zöldlábú pej, amikor a sörény és a farok fekete, de a lábvégek a test fedőszőreivel azonos színűek.

Fekete: A fedő és a hosszú szőrök is feketék.

Sárga: A test fedőszőrei, a hosszú szőrök és a lábvégek azonos színűek, legfeljebb árnyalatban térnek el kissé egymástól, és a sárgának, “barnának” bármely árnyalatai, az egészen világostól a majdnem feketéig. Ez azt jelenti, hogy egy sárga ló lehet akár sokkal sötétebb egy pejnél. Néhány árnyalata: világossárga, sötétsárga, szénsárga, májsárga, szegsárga, agyagsárga. Ha a sörény és a farok jóval világosabb a testnél, “szőke”, akkor kendersörényű sárgáról beszélünk.

Tarka: Hazánkban nem túl szokványos, de bizonyos külföldi lófajták (pl. paint horse) jellemző színe.

A színek öröklődése meglehetősen bonyolult, és bizonyos részletei ma sem tisztázottak száz százalékos biztonsággal, de két alapszabályt illik tudni: 1. Szürke csak akkor születik, ha valamelyik közvetlen ős, az apa vagy az anya szürke. 2. Két sárga keresztezésekor csak sárga csikó születhet.

A ló jegyei

A ló fején és lábán található fehér foltokat nevezzük jegyeknek. Nem tévesztendő össze a bélyeggel, ami a lovak tartós megjelölésére szolgál.

A fejen található lehet (a fehér terület méretét tekintve növekvő sorrendben): tűzött virág, virágcsa, virág, kis csillag, csillag, nagy csillag, keskeny orrcsík, orrcsík, végigfutó hóka, széles hóka, lámpás.

A felső ajkon lehet piszra, az alsón szárcsa. Ha mindkettőn van, és nagy terjedelmű, akkor tejfeles száj, ha ugyanez foltosan, akkor békaszáj.

A lábon lévő fehér jegy a kesely, aminek a leíráskor meg szoktuk határozni a magasságát, például csüdben kesely, vagy félszárban kesely, illetve, hogy foltos-e, valamint hogy a keselység széle egyenlőtlen-e.

Ha a ló hasán van fehér folt, akkor fecskehasúnak, ha a testén nem egybefüggő fehér folt van, hanem a test alapszínével tarkított, akkor habos-tarkának nevezzük.

világos sárga	szürke	szíjalt hátú
szár felső harmadában kesely	sötétszürke	sötétpej, nem fekete
sárga	pejderes póni	pej mén
orrcsík	májsárga	kendersörényű sárga
izabella fakó	fekete	fecskehas
fakó	fakó izlandi póni	erősen tűzött sárga
csillagból induló keskeny hóka	csillag	bokán felül kesely
aranysárga	almázott szürke, nem almásderes	acélszürke

feketederes	hollófekete
lámpás	lábtő felett kesely

Szöveg és fotók: Novotni Péter
Frissítve: 2023.05.26.

A lovak is átélik a tanulás stresszét

Írta:

Lovasok.hu

A lovak is átélik a tanulás stresszét

Az embernek számtalan előnye származott az állatok háziasításából. Ahhoz, hogy az állat teljesíthesse a feladatát, elsőször idomításra szorul – ám vajon hányan gondolkodnak el azon, hogy az idomítás milyen hatással bír az állatra nézve? A Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem legújabb tanulmánya rávilágít, milyen stresszt okoz a lovaknak a belovaglás.

A lovak már több évezrede szolgálják az embert és nagyban befolyásolták az emberi civilizáció kialakulását. A mezőgazdaság, a közlekedés, a kommunikáció és számos háború is másképpen alakult volna lovak nélkül. Manapság a lovassportok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, az ember és ló közötti kapcsolat legalább olyan erős, mint anno.

Vad eredet

A lovak viselkedésében a mai napig érzékelhetőek vad gyökereik – annak ellenére, hogy az ember már évezredek óta befolyással van életükre. Gyakran tesszük ki lovainkat olyan szituációknak, amelyek az eredetileg vad állatoknak igencsak nagy stresszt okoznak. Gondoljunk csak például a galopplovak edzésére, a versenyeken való részvételekre, az állatorvosi vizsgálatokra vagy a szállításra. Ezek mindegyike bizonyítottan stresszt jelent a lovak számára.

Maga a lovaglás is egy ilyen helyzet, ám erről még csak kevés tanulmány szól. Alice Schmidt (Christine Aurich csapatának munkatársa, Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem) aktuális tanulmányában megvizsgálta, milyen fokú stresszt jelent a fiatal lovak számára a belovaglás.

Schmidt a stressz vizsgálatánál a szívverést és a nyálban található kortizol nevű stresszhormont helyezte a figyelem középpontjába. A szívverés megfigyelésénél nem csak a frekvenciát, hanem a két szívdobbanás közötti intervallum ingadozását is figyelembe vette. Utóbbiról nemrég bizonyították be, hogy kiváló stresszindikátor. A fiatal sportlovak idomítása szokásosan három éves korukban kezdődik, ezért Schmidt e korban levő lovakat vizsgált meg az idomításuk első fázisában.

Látszólagos támadás

A tanulmány eredménye nem meglepő: az idomító munka kezdete stresszes időszak. A bevezető futószáras munka még csak csekély fokú feszültséget okoz, de az első felülés alkalmával a stressz mértéke észlelhetően felszökik. A szív hevesebben ver, a szívverések közötti intervallumok váltakoznak, nő a kortizolszint. A ló a lovas első felülését valószínűleg egy ragadozó támadásaként éli meg, amely elől nem menekülhet. Ráadásul a lovas kiesik a ló látóteréből, ami ront a problémán.

A mozgás és a rutin nyugtató hatású

Amint a ló elkezd lépni vagy ügetni a lovassal a hátán, csökken a stressz szintje. Úgy tűnik, a lovak viszonylag gyorsan alkalmazkodnak a helyzethez, vagyis ahhoz a tényhez, hogy lovagolják őket, illetve maga a mozgás is segít a stressz oldásában – akárcsak az embereknél. Ezenkívül minden egyes alkalommal csökken a stressz mértéke – feltéve, hogy helyesen történik a belovaglás. Ezek a tények elővigyázatosságra intenek: a helytelen bánásmód belovagláskor hosszú távú károkat okozhat a ló és lovas közötti kapcsolatban!

Alice Schmidt, Jörg Aurich, Erich Möstl, Jürgen Müller és Christine Aurich:
„Changes in cortisol release and heart rate and heart rate variability during the initial training of three-year-old sport horses”
megjelent a „Hormones and Behaviour” szeptemberi kiadásában.
Eredeti szöveg: www.pferdewissenschaften.at
Fordította: Deák Anette Stefanie
Frissítve: 2023.05.26.
Fotók: Canva

Szőke, szép és intelligens…

Írta:

Lovasok.hu

Szőke, szép és intelligens…

Amikor egy ló jó tulajdonságú, harmonikus fizikai felépítésű, alkatilag arányos, akkor azt jelzi, hogy egy kitűnő egyedről van szó. Ezek közé tartozik a „szőke szépség”, az aveglinói, melyet a mai időkben haflingi lóként ismerünk.

Eredete

A fajta származása egészen a dél–tiroli hegyvidéki területekig követhető vissza, ahonnan a 19. században hódító útjára indult. 1874-ben, Josef Folie házánál Schluderns/Vinschgauban született egy méncsikó, amelyet a haflingi fajta alapítójának tekintenek. Az aranysárga mént, amelyik „249 Folie” néven került tenyésztésbe, világszerte a haflingi legfőbb törzsalapítójának tartják, születésének dátumát pedig a célzott haflingi tenyésztés kezdetének tekintik.

249 Folie apja az 1868-as születésű arab félvér, 133 El Badavi XXII volt, amelynek származása az 1817-ben született arab telivérre, El Badavi-ra vezethető vissza. Folie anyjának származása ismeretlen. 249 Folie ezután három fiával alapozta meg a fajta sikeres jövőjét.

A fajta elődeit már a középkortól használták az alto adige-i völgyekben. A nehezen bejárható vidéken a lovak kitűnő szolgálatot tettek a helyi parasztoknak, mint hűséges málhás- és kocsilovak, és az évek során egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a helyi lakosság körében.

A sokoldalú használhatóság mellett előnyt jelentett, hogy képes volt a legridegebb körülményekhez is alkalmazkodni. A haflingi fajta az alpesi havasi legelőkön májustól késő augusztusig szinte emberi gondoskodás nélkül is jól megvan.

Fizikai tulajdonságai

Jó fizikai felépítésű, amely alatt jól fejlett izomzat, rövid, száraz végtagok, széles és nagyon kemény paták értendőek. Jól illesztett és elég könnyű fej, nagyon kifejező szemek, kicsi és mozgékony fülek jellemzik.

Sörénye sűrű és tömött, üstöke buja, színe világos, szinte szőke, ami nagyban hozzájárul a 140–150 cm magas, kedves kicsi ló megjelenési formájához. A tenyésztés során, hogy a magasságot növelni tudják, keresztezték egy ősi német lóval, de az eredmények nem voltak elfogadhatóak. Később, a hátasló iránti igény megnövekedésekor, amikor hosszabb jármódú, élénkebb lóra volt szükség, a könnyítés érdekében aveglinói kancákat kereszteztek arab telivérekkel. Szép egyedek jöttek létre, de nem nagyon terjedtek el.

Háború, elterjedés

A háborúk során nagy igény jelentkezett a málhás lovakra, ezért a tenyésztésnek át kellett állnia az egységes méretű kisebb testű állatokra, így ez időben csaknem elvesztette sokoldalúságát, mint univerzális hátas és kocsiló. 1947–től a Tirolban található, ebbs-i ménes régi, kiváló tulajdonságú tenyészállattokkal segítette a tenyésztő szövetségeket, akik ezek után elegáns és jól lovagolható kislovak tenyésztését valósították meg. A fajta azonban minden támadást visszavert, ami a jámbor és barátságos természete ellen irányult, amely az egyed ideális voltát meghatározta. Mára kb. 250.000 egyedre tehető a fajta állománya; főképpen az ausztriai tenyészterületről kerültek a közelebbi és a távolabbi országok haflingi állományába. Így ma már az Egyesült Állomokban, Kanadában, Braziliában, Ausztráliában, sőt még Thaiföldön is találhatóak.

A fajta mindenre alkalmas, legyen az trekking vagy western, tökéletes az oktatásban, fogatban, és a legmegbízhatóbb fajta a hippoterápiában. Használják a téli játékos sportokban, a szánkó és lovas–síversenyeken, a turizmusban, és néhányuk még továbbra is húzza a szénával, fával megrakott szekereket. Magyarországra az Állattenyésztési Kutatóintézet hozta be az 1960–as években, hogy a muraközi fajta megregenerálásában végezzen velük kísérletet.

A ’90–es évektől a Póni és Kislótenyésztő Országos Egyesület vette védőszárnyai alá a fajtát, ahol osztrák és német tenyésztési szabályzatra alapozva került kidolgozásra, majd 1998 januárjában elfogadására a Magyar Haflingi Tenyésztési Szabályzat. Az országban a fajta elterjedése 100–on felüli egyedre terjed ki, mely az érdeklődök, tenyésztők varázsa, tetszésnyilvánulása révén, évről-évre növekszik. Az 1976 óta működő, ebbs-i (Ausztria) székhelyű Haflingi Világszövetség 2000-ben tartott kongresszusán Magyarországot is felvette tagjai sorába.

Eredményes tenyésztés

A nyugati országok példáján tanulva a hazai kisló fajtáknak, köztük a haflinginak is részt kell venniük az itthoni, majd később a nemzetközi lovaséletben, lovasversenyeken. Tekintettel alkatára, testfelépítése azonban határt szab a sportbéli eredményességének. Kategóriájukban megfelelő ugró, fogat és lovas ügyességi pályák megépítésével megteremthető e fajták versenyeztetése lószerető közönségünk számára.

A hagyományos használati igény csökkenése és a mai modern lóhasználat igényeinek megváltozása, a mai kor sportigényeinek megfelelő fajták rohamos térnyerése miatt következetes tenyésztéssel, szigorú szelekcióval próbál a fajta úgy megújulni, hogy a haflingi eredeti tulajdonságait megőrizze. Ez által a régi típusú hegyi lóból mára egy olyan szabadidő lovat tenyésztettek ki, ami a szépségét tovább javította, munkaképessége pedig nagyon széles skálán felhasználható. Mindazok az egyedek, amelyek nem felelnek meg a sport, a túralovaglás, fogatolás és egyéb, a szabadidő lovaktól megkívánt követelményeknek, a tenyészvizsga során csak az alsó ponthatáron bírálhatók.

Ez a lófajta a gondos, előrelátható gondoskodásnak, és a hatékony nemzeti propagandának köszönhetően nem került az állatkertbe, a rezervátumba. Az Alpokbeli országok összefogása megmutatta, hogy egy tradíciós lófajta megmentése az utókor részére nem csak a genetikai értékek megmentését jelenti, hanem más gazdasági tevékenységek fenntartást, segítését is magában foglalja. A gondolkodásmód és a megvalósított gyakorlat olyan tanulsággal is szolgálhat, ami példaértékű lehet a hazai lótenyésztés jövője érdekében is.

Budakalász, 2008. november 26. Herneczky Frigyes
Frissítve: 2023.06.06.
Fotók: Canva

Tarka fajták

Írta:

Lovasok.hu

Tarka fajták

A tarka lovak különlegessége, feltűnő megjelenése minden korban egyszerre vonzotta és taszította a lóval foglalkozó embereket a legszegényebbtől a leggazdagabb rétegekig. A tarka lovak hol megbecsült, sőt különleges bánásmódban részesülő ritkaságnak, hol a tenyésztésből kizárandó, vagy épp “rangon aluli” állatoknak számítottak.

Ma, amikor a lovaglás egyre szerteágazóbb szabadidős és sporttevékenységgé lett, a tarkák ismét divatba jöttek. Találunk olyan fajtákat, melyek tenyésztése kifejezetten a tarkaságra (is) specializálódott, másoknál a tarka színváltozatot már nem tekintik a tenyésztésből kizáró oknak, és vannak olyan lovak is, amelyek egyszerűen “csak” tarkák, fajtabesorolás nélkül.

Az American paint horse

A “paint” – mert ismerői és kedvelői egyszerűen csak így nevezik – talán a legismertebb a tarka színváltozatot képviselő fajták közül. Története, mint minden más amerikai fajtáé, a kontinens felfedezésével, a spanyol hódítók megjelenésével kezdődött. Az Újvilágba került első lovak között akadtak tarkák is – pl. Cortez hajóival is érkezett két tarka ló a többi közt -, de jóval később, az 1700-as évek derekán Amerikába került angol telivér fedezőmének között is akadt a tarka színváltozatot örökítő mén. A színnel azonban hosszú időn át nem törődtek a tenyésztők, a lényeg csak az volt, hogy a ló munkában jó legyen.

Lassacskán kialakult egy fajta, amely rendkívül megbízhatóan és készségesen dolgozott, fordulékony volt és helyből gyors, és egyszerűen “érezte”, mikor mit kell tennie a marhák körül. Ez volt a quarter horse, amelynek tenyésztése sokáig szervezetlenül folyt, mígnem 1940-ben Fort Worth-ben megalakult az American Quarter Horse Association. Csakhogy az alapszabályban rögzítettek szerint a tarka egyedeket a továbbiakban kizárták a tenyésztésből. A tarka quarterek így “gazdátlanok” lettek, miközben gyakran előfordult, hogy a fajtastandardnak mindenben megfelelő, egyszínű quarterek is tarka csikókat nemzettek. Ezt a furcsa helyzetet végül az 1962-ben megalakított American Paint Stock Horse Association létrejötte oldotta fel, és azóta a közben American Paint Horse Association (APHA) névre átkeresztelt tenyésztő szövetség viseli gondját a fajtának.

Az appaloosa

A paint-hez hasonlóan szintén spanyol alapokra épülő, és az Egyesült Államok területén tenyésztett fajta, mely a paint-tel ellentétben nem élesen elhatárolódó foltokkal, hanem pettyezettséggel tarkított. Az appaloosa fajta létrejötte a Nez Perce indiánoknak köszönhető, akik felfigyeltek ezekre a különös mintázatú lovakra, és módszeresen tenyészteni kezdték a legérdekesebb színváltozatokat. Ahogyan a többi tarka fajtánál, itt is előfordulhatnak egyszínű egyedek is, melyek azonban további tenyésztésbe állítva ismét tarka utódokat hozhatnak létre.

Az appaloosa egyéb tulajdonságai, munkakészsége, teljesítménye, az emberrel szembeni jóindulata világszerte híresek, ehhez már csak egy “plusz” a különleges mintázat.

További tarka amerikaiak

Mivel az amerikai kontinensen a lovak első behozatalától kezdve megszokott látvány volt a tarkaság, így különösebben nem törekedtek egyik fajtánál sem a színnel kapcsolatos tulajdonságok kiszűrésére vagy erősítésére. Ráadásul Amerikában a ló mindig munkaeszköz, és sokkal kevésbé a pompa, a gazdagság megtestesítője volt, így a tenyésztést a küllem tekintetében az elmúlt századokban nem befolyásolták annyira a különféle “divatirányzatok”, ahogyan Európában. Ez is oka annak, hogy számos amerikai fajtában a tarka színváltozat éppúgy elfogadott, mint az egyszínű lovak, legyen szó akár egy American saddlebred-ről vagy épp egy argentin Criollóról. Így e fajták egyedei közt éppúgy találunk tarka, mint egyszínű egyedeket, és a szín sem hátrányt, sem előnyt nem jelent az adott állat megítélésében.

Az izlandi póni

Sok tekintetben egyedülálló fajta az izlandi póni, amely hihetetlen létszámban “tenyészett” az ember beavatkozása nélkül évszázadokon át Izland szigetén. A tölt jármódjukról elhíresült izlandi pónik állománya szülőhazájukban ma is meghaladja az ötvenezret, és e lovak napjainkban is félnomád körülmények között élnek a gejzírek között. Minden bizonnyal a IX. században a szigetre érkezett kelta és norvég pónik között is voltak tarka egyedek is, majd az egyébként szinte teljesen fajtatisztán folyó tenyésztésbe cseppvérkeresztezéssel néhány Connemara, Highland és Shetlandi póni is bekerült, s ez utóbbiak között is akadhattak tarka színű lovak, melyek hatottak az izlandi pónik színére is.

Egy izlandi póninál azonban valóban másodlagos kérdés a szín – egyedi megjelenése, nagyszerű belső tulajdonságai, valamint különleges jármódjai színétől függetlenül bármelyik lószerető ember szívét meghódítják egyetlen pillanat alatt. Hogy aki aztán izlandi póni vásárlására adja a fejét, az pej, sárga, szürke, fakó vagy éppen tarka színű barátot választ magának, az már valóban csak ízlés dolga…

Tarkák Európában

Amennyire Amerikában inkább kedvelték, mintsem üldözték a tarka lovakat, úgy a jó öreg Európában igencsak sanyarú sors jutott a tarka jószágok legtöbbjének. Igaz, hogy a középkorban a nagyurak szívesen tartottak tarka lovakat is különleges színük miatt, de ha igazán pompázatosan akartak megjelenni, mindig előnyben részesítették az egyszínű – főként a fekete és a szürke – lovakat. Gondoljunk csak bele: vajon el tudnánk képzelni, mondjuk egy csatába induló hadvezért, egy “tehénfoltos” ló hátán? Nehezen, ugye? Persze az, hogy ezt az ízlésünk vagy a megszokás mondatja-e velünk, az már más kérdés…

Mindenesetre tény, hogy a hagyományos európai lófajták legtöbbjénél kerülték, a tenyésztésből kizárták a tarka színű egyedeket, és ma is számos hagyományos fajtastandardban szerepel kizáró okként a tarkaság. Így például a Welsh pónik között nem törzskönyvezik a tarka egyedeket, vagyis ha egy tarka póniról azt állítja a gazdája, hogy egy Welsh pónival állunk szemben, el ne higgyük – legfeljebb úgy néz ki, mint egy Welsh póni, de hivatalosan nem az! Kicsit hasonló a helyzet például a hucul fajta esetében, ahol a fajtát tenyésztő nemzetek közül egyedül Lengyelország fogadja el a tarka egyedeket is a fajtába tartozónak, a többiek – így Magyarország is – az egyszínűségre törekszik, és nemhogy a tarkaságot, de egyáltalán a fejen és a lábon lévő jegyek meglétét sem tartja kívánatosnak.

A Knabstrup

Azért Európában sem minden tarka lovat ítéltek száműzetésre vagy épp vágóhídra a színe miatt – közel kétszáz éves múltra tekinthet vissza például a Knabstrup tenyésztése, amelynél éppen az volt az elsődleges tenyészcél, hogy a párductarka színt rögzítsék a fajtában. A szín rögzítése olyannyira jól sikerült, hogy egy időben az egyéb tulajdonságok túlzottan háttérbe szorultak, de a tenyésztők kitartó és fáradságos munkája meghozta gyümölcsét: a Knabstrup mára egy különleges színű, és mindemellett nagyszerű használati tulajdonságokkal rendelkező fajta lett, egyre több hívet szerezve magának a szabadidőlovasok körében.

A Tinker

A tarka lovakat Európában sokszor nevezték “cigánylovaknak”, és ez fokozottan igaz az Angliában élő Tinkerre. A Tinker “póni” valójában nem póni, hiszen annál nagyobb termetű, erős testfelépítésű mindenes munkaló, amelyek a településről településre vándorló cigánykaravánok kocsijait húzták rendíthetetlen nyugalommal. Mára a tinker is kedvelt szabadidőlóvá vált, amely ma is inkább típusnak, mint hivatalos fajtának tekinthető, hiszen hajdani “tenyésztői”, az üstfoltozó cigányok igazán nem sokat bajlódtak a papírmunkával a lovak keresztezései után. A Tinkerek ősei között így egyaránt megtalálhatók nemes, jó származású, de tarkaságuk miatt a tenyésztésből kizárt “fajtatiszta” egyedek, és egyszerűen “csak” tarka, ismeretlen származású, de jó munkakészségű példányok is. Napjainkban a Tinkerek már szülőhazájukon túlra is eljutottak, és szabadidőpartnerként egyaránt remekül szolgálnak a kocsi elé, vagy épp nyereg alatti munkára fogva.

A Shetlandi póni

A Brit-szigetek legkisebb termetű pónifajtája az izlandi pónihoz hasonlóan a színváltozatok végtelen variációit sorakoztatja fel. Eredeti munkakörét tekintve a shetlandi póni bányaló volt, amely apró termeténél fogva könnyen elfért a szűk járatokban is, és méretéhez képest is kimagasló húzóerejével viszonylag könnyen mozgatta a szénnel megrakott csilléket. Érthető hát, hogy a shetlandi póni tenyésztésében mit sem számított a szín, a fontos csak a munkában nyújtott kimagasló teljesítmény volt. Ma, amikor a shetlandi póni (is) reneszánszát éli, ismét előtérbe kerültek a küllemi tulajdonságok is, így egyes tenyésztők az egyszínű, mások épp a tarka szépségére esküsznek.

A pinto

A “pinto” elnevezés nem fajtát, hanem egyfajta típust jelöl, melybe méret és néhány egyéb értékmérő tulajdonság alapján különböző kategóriába sorolva kerülhetnek be a lovak – tulajdonképpen származásuktól függetlenül. Vagyis szinte bármely, egyéb fajtában regisztrált, vagy onnan épp színe miatt kizárt egyeddel is kérhetjük felvételünket az American Pinto Horse Association tagjainak sorába, ahol a szövetség szakemberei megadott szempontok alapján eldöntik, hogy lovunk megfelel-e a regisztrálás feltételeinek, illetve hogy a pintón belül melyik típusba, melyik kategóriába sorolható a lovunk.

Tenyésszünk tarkát?

A tarka színváltozat napjainkban olyan divatossá vált, hogy félő, sokan “átesnek a ló túloldalára” – vagyis egyetlen szempontjuk a lóvásárlásnál a minél feltűnőbb tarkázottság megléte. Pedig tudomásul kell venni: a szín mindig csak másodlagos, hiszen az, hogy a lovunkkal jól megértjük-e egymást, és valóban partnerek tudunk-e lenni, akár sportról, akár a szabadidő hasznos eltöltéséről legyen szó, nem a ló színén múlik. Ha mégis mindenáron tarka lóra vágyunk, gondoljuk át, mennyire tudunk mélyen a zsebünkbe nyúlni, hiszen egy jó származású, “telepapíros” paint ára csillagászati összegre rúghat, míg ha “csak egy tarkát” szeretnénk, keresgélhetünk a nem regisztrált származású pintók között is, és éppolyan kedves, csak épp jóval olcsóbb szabadidőpartnerre lelhetünk közöttük.

Ráadásul a vásárláskor, amikor a lovat el kell bírálnunk, számoljunk azzal is, hogy a test különböző tájain elhelyezkedő foltok nagymértékben befolyásolhatják ítélőképességünket, és esetenként sokkal jobbat vagy sokkal rosszabbat feltételezünk színezettsége alapján a lóról, mint amit az valójában mutatna, ha egyszínű lenne.

Az sem teljesen mindegy, hogy milyen stílusú lovaglás mellett tettük le a voksunkat, illetve hogy mennyire zavar minket, ha a többiek megbámulnak tarka lovunkért. Hiszen a westernlovasok között a tarka lovak látványa teljesen természetes, míg egy hagyományos díjlovagló vagy épp egy díjugrató versenyen egy tarka lóval megjelenni – kétségkívül minden szempár figyelmét erre a párosra vonja!

Balogh Eszter
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002. áprilisi számában.
Frissítve: 2023.05.29.
Fotók: Canva

Csikók “munkában”

Írta:

Lovasok.hu

Csikók “munkában”

A hobbilovasok egyre népesebb táborában is sokan adják tenyésztésre a fejüket, hiszen talán nincs is nagyobb öröm egy lótulajdonos életében, mint ha egészséges csikó születik az istállójában. Ám egy csikó érkezése az öröm mellett számtalan feladat elé is állítja a tenyésztőt. Egy nagyobb ménesben, ahol a tenyészkancák tavasztól őszig a legelőn töltik napjaikat, és egyetlen feladatuk az ellés és a csikónevelés, a napi teendőkön túl a csikókkal nincs igazán sok foglalkoznivalója a gazdának. Ahol viszont a család kedvenc hobbilova a boxban ellik meg és ott is neveli fel a csikóját, miközben továbbra is rendszeresen dolgozik, a csikóval nap mint nap érintkezünk, így ezt az időt kihasználhatjuk arra is, hogy szinte már az első pillanattól kezdve foglalkozzunk a kis jövevénnyel.

Fajtárs vagy gazda?

A csikókkal való foglalkozást nem lehet elég korán elkezdeni. Ráadásul minél előbb hozzászoktatjuk őket az emberekhez és bizonyos feladatokhoz, annál könnyebb lesz a dolgunk a későbbiekben. Hiszen a hatvan-hetven kilós kiscsikóval még egy súlycsoportban vagyunk, könnyen odébb tudjuk “tolni”, vagy épp megpróbálhatjuk a lábait felemelni. De mire elrepül a nyár, a törékeny kis jószág mázsás súlyú állattá cseperedik, amely egyre önállóbb akaratát gyakran próbálja meg majd érvényesíteni, ha korábban nem szoktattuk őt “jómodorra”.

A néhány napos csikó – főleg ha anyja is szelíd, kezes, jóindulatú az emberekkel – hamar leküzdi félelmét, és egyre bátrabban közeledik a furcsa “kétlábúak”, vagyis az emberek felé. Ha már rájött, hogy az emberektől – annak ellenére, hogy külsőre egyáltalán nem hasonlítanak egy “normális lóra” – nem kell félni, megpróbál bevonni minket is játékaiba. Igen ám, csakhogy a csikók játékai cseppet sem veszélytelenek a számunkra, nem is beszélve arról, hogy mi lesz, ha ezeket a játékokat már nem törékeny kiscsikóként, hanem négy-ötmázsás kifejlett állatként szeretné velünk játszani!

A csikókkal való foglalkozásnál mindig tartsuk szem előtt, hogy gondolkodjunk lóként, de határozottan utasítsuk vissza a veszélyes játékokat. A csikók anyjukat is gyakran invitálják egy kis birkózásra, kergetőzésre, méghozzá olyan módon, hogy először egyszerűen felágaskodnak, nyakukat az anyjuk hátára teszik, majd némi “lökdösődés” után eliramodnak, nagyokat rúgva, bakkolgatva száguldanak egyet. Ha ugyanezt velünk teszik meg, annak igen súlyos baleset lehet a vége! Vagyis tegyük félre sajnálkozásunkat, és határozottan (de természetesen nem durván!) “beszéljük le” a csikót az ágaskodásról és arról, hogy bármilyen helyzetben is felénk rúgjon.

Mindennapos ápolás

Sok későbbi gondot megtakaríthatunk magunknak – vagy épp a csikó leendő tulajdonosának -, ha már a kezdetektől hozzászoktatjuk a csikót a mindennapi ápolás műveleteihez. Persze valószínű, hogy az első próbálkozások alkalmával a csikó piszkosabb lesz, mint az ápolás előtt volt, hiszen ijedtében leizzad, és menekülni próbál a boxban, de néhány nap után rá fog jönni, hogy ez a fajta vakargatás nem is olyan rossz dolog… Sőt, bizonyára megpróbálja majd hálája jeléül viszonozni is az ápolást. Hogy hogyan? Természetesen ló módjára: az egymással jó barátságban lévő lovak gyakran tisztogatják egymást, elsősorban a partner martájékát csipkedve, amit a csikó is ösztönösen megtesz, ha a sörényélét és a marját vakargatjuk. Először biztosan megszeppen majd, ha egy enyhe kézlegyintéssel visszautasítjuk ezt a kedvességet, de hamar elfogadja majd, hogy az emberek már csak ilyenek, nem kérnek az effajta kedveskedésből… Ez a viszont-csipkedés ugyanis az első időkben még roppant kellemes nekünk is – hiszen a csikónak alig van még foga -, de később már nem fog ekkora örömet okozni, ha az ápolás során lovunk bele-belecsipked majd a vállunkba vagy épp a hátsó felünkbe.

A csikó ápolását ugyanolyan alaposan végezzük el, mintha egy felnőtt lovat ápolnánk. Szánjunk rá elegendő időt, és akkor is vegyük sorra az összes műveletet, ha a csikón egy szemernyi por sincsen! Érdemes ilyenkor kötőféket tenni a csikóra (így legalább ezt is gyakoroljuk) és megkötni őt, hogy ehhez is könnyen hozzászokjon. De egyre nagyon ügyeljünk: soha, de soha ne hagyjuk őrizetlenül a csikót megkötve a boxban! Ha valamit odakint felejtettünk, inkább engedjük el és visszatérve újból kössük meg, mint hogy abban a fél percben történjen valami végzetes baleset, amíg távol vagyunk.

Az ápolás végén vegyük fel a csikó patáit is (de ne pucoljuk ki!), és tegyünk úgy, mintha ki akarnánk kaparni belőle a szennyeződéseket. Kezdetben heves tiltakozásra számíthatunk mind az elülső, mind a hátulsó lábak esetében, de gondoljunk arra, hogy mennyivel könnyebb most “birkózni” a csikóval, mint amikor kétéves lesz…

A mama nélkül

A csikók kezdetben igen gyakran szopnak, nemigen bírják ki hosszú órákig anyatej nélkül. Épp ezért ne hagyjuk őket sokáig egyedül, eleinte bőven elég, ha fél-, háromnegyed órát töltenek anyjuk nélkül. De az első néhány alkalommal mindenképpen legyen valaki a magára hagyott csikó közelében! Minden csikó pánikba esik, amikor először “vész el” a mamája, és kétségbeesett nyerítéssel próbálja őt visszahívni. Ha ráadásul hallja a választ is – hiszen a kanca éppúgy nyeríteni fog, amikor a csikóját keresi -, hanyatt-homlok rohanna az anyja után, aminek könnyen sérülés lehet a vége. Eleinte csakis azzal próbálkozzunk, hogy a kancát vezetjük ki a boxból, a csikót pedig bent tartjuk. Ehhez mindenképpen segítségre van szükségünk, mivel mindkét állat hevesen tiltakozik majd a különválás ellen. A csikót ilyenkor semmi esetre sem szabad megkötni a boxban, de az első próbálkozás előtt alaposan ellenőrizzük végig a boxot, hogy a csikót még véletlenül se érhesse baleset. Ne tudjon beakadni sehová, sem a lábaival (amelyekkel biztosan kaparni fog), se a fejével (mert megpróbál majd a legkisebb lyukon át is kikukucskálni a boxból), sem más módon. A box ajtaját gondosan zárjuk be alul és felül is – csak olyan ajtó mellett próbálkozzunk a különválasztással, amely elég magas ahhoz, hogy a csikó ne tudjon ráágaskodni és esetleg elakadni félúton “mászás” közben.

Az első alkalmakkor az se számítson semmi jóra, aki nem a csikóra vigyáz odabent, hanem a kancát vezeti odakint. Az anya ugyanis legalább annyira küzd majd a csikójáért és mindenáron szeretne visszafordulni, ahogyan a gyermeke kijutni a boxból, és ilyenkor nem kevés erőre és ügyességre van szükség, hogy az ideges kancát kézben tarthassuk.

Először a karámban

Ha jó az idő, a csikókat már néhány napos korukban nyugodtan kiengedhetjük anyjukkal a karámba. Szerencsés, ha az istálló és a karám közötti utat szabadon is biztonságosan megteheti a csikó, és nem kell megkötni, hiszen ilyenkor épp elég riadalom számára az, hogy egy idegen világba csöppen a box megszokott nyugalma után, hát még ha közben kötőfék is kerül a fejére, és egy kötélen vezetik. Az első alkalommal nem nagyon kell attól tartani, hogy elszaladna anyja mellől, sőt, várható, hogy ki sem mer majd jönni az istállóból. Ilyenkor legegyszerűbb, ha finoman átöleljük egyik kezünkkel a nyakát, a másikkal pedig a farkát kissé felfelé fordítva egyszerűen “kitoljuk” az ajtón. Odakint bizonyára szinte belebújik majd az anyjába, legfeljebb arra kell ügyelnünk, hogy le ne maradozzon, mert megriadva könnyen eleshet a csúszós betonon vagy kövön, illetve hogy ne gabalyodjon bele anyja vezetőszárába, amikor éppen előrefelé ugrik meg.

Néhány nap után már megpróbálkozhatunk kötőfékkel és vezetőszárral kivezetni, de számítsunk rá, hogy a látszólag kicsi és törékeny csikóban rengeteg erő van, és még nem is tudja, mit jelent a kötőfék – vagyis ha elugrik, könnyen elránthat minket, vagy ha elég erősek vagyunk, akkor épp fordítva, ami szintén nem jelent túl jó kezdetet…

Eleinte nem kell több időt kint tölteniük egy-két óránál, mivel a számtalan új élmény hatására és a szabad levegőn való rohangászástól a csikó hamar kifárad, igazán nyugodtan pihenni viszont még csak a boxban mer. Később persze egész nap kint tartózkodhatnak a szabadban, ha jó talajú a karámunk, a csikó ott is nyugodtan elfekszik egy kis pihenésre, amíg anyja őrködik felette.

Az első kilovaglás

Az olyan kancák tulajdonosai, amelyek nemcsak nyereg alatt, hanem kocsiban is dolgoznak, könnyebb helyzetben vannak az első munkák alkalmával, mivel a csikót egyszerűen odaköthetik a kocsiba fogott kanca szerszámjához, és kiballaghatnak egy kis sétára. Ha a kancánk nyereg alatt dolgozik, érdemes egy nyaklót vagy egy kengyelszíjat tenni a nyakába, és ahhoz kötni a kiscsikót (a martingál nyakszíja általában túl gyenge ahhoz, hogy a meg-megugró csikó rántását kibírja), de gondosan ügyeljünk arra, hogy a lovaglás során ne ijesszük meg a kengyellel illetve lábunkkal a mellettünk haladó csikót. A biztonság kedvéért ne csak az anyjához kössük, hanem egy vezetőszárral magunk is tartsuk kézben, hogy ne tudjon túlzottan előre szaladni és esetleg keresztbe állni az anyja előtt.

Az első alkalmakkor mindenképpen kísérővel lovagoljunk ki, aki probléma esetén segítségünkre lehet – természetesen csak nyugodt és nem rúgós lóval, amelyet a csikós kanca is jól ismer. Ajánlatos egy pálcát is magunkkal vinnünk, ha a csikó ellenkezne és nem akarna előre menni, de a pálcát inkább a másik lovas használja, hiszen egyszerre kezelni a két szárat, a csikó vezetőszárát és még a pálcát is, bizony nem éppen egyszerű művelet.

Ha a kilovaglás közben szabadon szeretnénk engedni a csikót, ezt csakis teljesen biztonságos helyen tegyük meg, és ilyenkor számítsunk rá, hogy a kancánk mindenre figyelni fog, csak épp a lovasára nem, úgyhogy nem lesz éppen könnyű dolgunk. A “biztonságos hely” természetesen nemcsak azt jelenti, hogy ne legyen arrafelé kocsiút, vasúti sín és egyéb veszélyforrás, hanem azt is, hogy a csikó ne mehessen be a vetésbe, vagy épp idegen lovak karámjába. Ilyesfajta hely manapság sajnos igen kevés van, úgyhogy inkább elégedjünk meg azzal, hogy a csikó a karámban szaladgál szabadon, a tereplovagláskor pedig anyja mellé kötve jön velünk.

Egyszóval: ha hobbilovasként csikónevelésre vállalkozunk, számíthatunk rá, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de higgyék el, megéri! Nincs nagyobb öröm annál, mint felnevelni és később lovagolni a saját tenyésztésű csikónkat!

Balogh Eszter
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001. augusztusi számában.
Frissítve: 2023.05.29.
Fotók: Canva

Maremann – Maremmano

Írta:

Lovasok.hu

Maremann – Maremmano

A fajta eredete és története

Olaszország, Maremmából származik. Egy egyszerű, rusztikus, rendkívül kitartó hátasló. A telivér hatására még elegánsabb lett, de elvesztette az ellenállását.

Az Olasz Mounted Rendőrség használja. A Monterufoli póni egy variációja a Maremann lónak. A tenyésztés Freiberger és Catria lovakkal folyik.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 152-162 cm. Feje nehéz, gyakran kosfej. Nyaka hosszú és izmos. Háta rövid és egyenes. Mellkasa telt, lábainak ízületei jók. A paták jól formáltak és kemények. Szürke, sárga és pej színben fordul elő.

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.05.18.
Fotó: Canva

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Kuznetsk

Írta:

Lovasok.hu

Kuznetsk

A fajta eredete és története

A tervezett lótenyésztés Szibériában csak a 19. század közepe-vége felé kezdődött meg. Ez idő előtt helyi fajták fejlődtek ki, a legértékesebb és legismertebb ezek közül a Kuznetsk ló volt.

A fajta valódi eredete nem ismert és sok ellentmondásos információ jelent meg róla. Sajnos a hivatalos feljegyzések és a szelektív tenyésztés hiánya egy sok felépítésbeli hibával rendelkező lovat eredményezett. Habár kevésbé tetszetősek, kemény munkára bírható és könnyen tartható lovak voltak.

Miután felállítottak egy tenyészprogramot a fajtát Orlov ügetővel, Amerikai Standarddal és angol telivérrel javították. A Kuznetsk lovak Szibéria minden területére elkerültek és vérüket a helyi fajták javítására használták.

Ma két típusa ismert, nagyjából az alapján, hogy hol tenyésztik őket. Az északi területeken a lovak belga és anglo-normann hatásra nehezebb állatokká váltak, míg délen az angol telivér hatása sokkal erősebb.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 156 cm. Igáslóként és tejéért is tartják.

Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.05.18.
Fotó: Pixabay

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Csumis

Írta:

Lovasok.hu

Csumis

A fajta eredete és története

A Csumis lovakat parasztok tenyésztették ki a Csumis folyó közelében az Altaji területen Oroszországban. A cél a kis helyi fajták feljavítása volt igás- és hátasló vér bevonásával. Ennek a keresztezésnek az eredménye egy értékes mezőgazdasági típusú ló lett.

Nagyon jól bírták ezt a fajta munkát és különösen értékes volt a fegyvervontató képességük a háborús időszak alatt. Nem beszélve arról, hogy jól alkalmazkodtak a barátságtalan szibériai tájhoz, a kancák erős csikókat hoztak világra.

A szelektív tenyésztés a Csumis fajtánál nem volt elsődleges a helyi emberek számára, ezáltal sajnos vérvonaluk nagyban felhígult. Más szibériai fajtákkal együtt erőfeszítéseket tesznek azért, hogy kiválogassanak tisztavérű egyedeket és megőrizzék vérvonalukat.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 152 cm. Feje nagy, általában kosfej. Nyaka egyenes és közepesen hosszú, háta széles és egyenes. Lábai erősek és szárazak. Patái közepes méretűek és nagyon erősek. Szürke, pej és fekete színű lehet.

Intelligens és szívós állat. Hátaslóként, könnyű igáslóként és húsáért tartják.

Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.05.18.
Fotó: Pixabay

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Welara

Írta:

Lovasok.hu

Welara

A fajta eredete és története

A Welara egy új pónifajta, mely 1981-ben alakult ki egy Dél-Kaliforniában levő rancherekből álló csoport által. Az arab lovat és a Welsh pónit keresztezték egymással. Lady Wentworth volt az első személy, akit ismertek, hogy tenyészti ezt a pónit. Használta azt a csődört, akit Skowronek hívtak, a kancákat pedig a Coed Coch Welsh méntelepről, Észak-Walesből importálta.

A fajta jellemzői

Ez a póni mutatja az arab és Welsh fajtáknak is a legjobb tulajdonságait. A Welara pónik szépek, finom természetűek, gyorsak, lelkes intelligenciával rendelkeznek, és sokoldalúak.

Fordította: Böbi
Frissítve: 2023.05.18.
Fotó: Canva

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ