Új Lovas- és Rendezvényközpont épül Szilvásváradon

Új Lovas- és Rendezvényközpont épül Szilvásváradon

A Kormány döntést hozott a Nemzeti Lovas Programban meghatározott feladatokról és a kiemelt feladatok végrehajtásához szükséges intézkedésekről. Az európai léptékű szilvásváradi Lovas- és Rendezvényközpont felépítéséről, szakmai alapokon nyugvó anyagi támogatásáról is döntöttek.

A komplex Nemzeti Lovas Program a lovas- és a lósport, a lovaskultúra, a lovasturizmus, a lótenyésztés és a lótartás feladatait, feltételrendszerét határozza meg. A végső cél az ágazat önfenntartó képességének kialakítása.

A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára november 13-án Szilvásváradon, a felújítás előtt álló lovas centrumban tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá: “a szilvásváradi centrum fejlesztése kiemelt beruházás, amelyre közel 1,6 milliárd forintot fordít a kormány, a Nemzeti Lovarda fejlesztésére pedig további kétmilliárd forintot biztosítanak.”

A szilvásváradi lovas centrumnál az idén az előkészítő lépésekre 181 millió forintot szánnak, egyebek mellett területvásárlásra, közműkiváltásra. A beruházás alapkövét várhatóan 2014 március végén-április elején teszik le, az átadást szeptemberre tervezik.

A fejlesztés a Szilvásváradon meglévő kulturális- és lovasértékekre, természeti szépségekre, gasztronómiára és a méltán híres, évszázados hagyományokkal rendelkező lipicai ménesre támaszkodik.

A beruházás célja:

  • komplex rendezvényközpont  kialakítása és működtetése
  • nemzetközi színvonalú sport-, idegenforgalmi és kulturális szolgáltatásokat nyújtó
    infrastruktúra   kiépítése
  • a nemzeti kulturális örökségünk megismertetése, terjesztése, népszerűsítése
  • a Szilvásváradra látogató hazai és külföldi vendégek kulturált fogadása, létszámuk növelése, tartózkodási idejük hosszabbítása
  • a szezonalitás mérséklése

Mondok József, a Magyar Lovassport Szövetség emlékeztetett rá, hogy  az elmúlt két évtizedben sok koncepció, terv született, de érdemi változás nem történt az ágazatban. Most azonban kormányzati szándékról, konkrét lépésekről lehet beszélni. Szavai szerint szükség is van a beavatkozásra, mert Magyarország jelentős lemaradásban van például Hollandiához, Németországhoz, Angliához képest.

Dallos Andor, a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója elmondta, hogy a jelenlegi lovas centrum 1976-ban épült, s 1984-re nyerte el mai formáját. Azóta azonban eljárt felette az idő – fogalmazott.

Az új multifunkcionális lovas centrum terveiről szólva Dallos Andor kiemelte: “épül egy új fedett lovarda, a régi pedig bemelegítő pálya lesz. A stadion négyévszakos talajt és részben fedett lelátót kap, így szinte egész évben használhatóvá válik. Készül még egyebek mellett mobil sátorrendszer a lovaknak, lesz sétálóutca és épülnek új parkolók is. A létesítményben helyet kap a három olimpiai szakág – a díjugratás, a díjlovaglás és a military – valamint a fogathajtás.”

2013.11.14.
Forrás: Dr. Fehér Károly, MTI
Kép: Canva
Frissítve: 2024.02.21.

Hozzászólások