Őssejtátültetésen és komoly betegségeken átesett gyerekek tölthettek el egy napot a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban a Ments Életet Alapítvány meghívására.
Megcsodálhatták a lovasbemutatót, lovaskocsira ülhettek és a kalandparkban is próbára tehették ügyességüket a korábban őssejt-transzplantáción átesett gyerekek. Mindannyian a Ments Életet Alapítvány és a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat meghívására érkeztek a világbajnok fogathajtók által megálmodott domonyvölgyi lovasparkba. A Váltsd valóra Te is egy beteg gyerek álmát program keretében 13 kis beteg kívánságát is teljesítették.
A Ments Életet Alapítványt Lázár Vilmos fogathajtó világbajnok és barátai hozták létre, és több nagy cég is támogatja. Az alapítvány célja, hogy a már gyógyult, egészséges gyermekekkel felhívják a figyelmet a véradás fontosságára.
2011 folyamán steeplechase cross country pálya épült a Kincsem Parkban, így az eddigi sík és gátversenyek mellett akadályversenyeket is rendezhetnek majd a fővárosban. A hír kapcsán utánajártunk, mi a különbség a galoppversenyek egyes típusai között.
A lósportnak két ága van: a galopp és az ügető. A galoppon belül megkülönböztetünk sík- és ugróversenyeket, az ugróversenyek pedig lehetnek gát- vagy akadályversenyek.
Síkversenyek
A síkversenyeknek is több típusa van, de ezek könnyen elkülöníthetők az ugrószámoktól, hiszen itt nem nehezítik ugrások (gátak vagy akadályok) a pályát, a lovak különböző hosszúságú sík távokat futnak. A síkversenyeket hagyományosan a márciustól novemberig tartó galopp szezonban rendezik meg, angol telivérek (esetenként versenyfélvérek) futják, és a pályáik egyenletesen laposak.
Itt minden a sebességről szól, a lovak versenyvágta jármódban haladnak, amely során a lónak csak legfeljebb két lába éri egyszerre a talajt, a lebegő szakasz megnyúlik; a lebegés után a talajfogás sorrendje: külső hátsó láb, belső hátsó láb, külső elülső, belső elülső láb. Síkversenyeket az angliai Newmarketben rendeztek először, de ma már Európa-, sőt világszerte elterjedtté váltak, a Távol-Kelettől egészen Amerikáig.
Ugróversenyek
Az ugróversenyek Írországból, pontosabban Dél-Írországból erednek, a 18. század során alakultak ki, és hazájukban még mindig rendkívül közkedveltek.
Az ugróversenyek egyik változata a gátverseny, ahol a lovak a síkversenyhez hasonlóan egy nagyjából ellipszis alakú pályán futnak, ám ezt a pályát különböző, kisebb méretű ugrások, úgynevezett gátak tarkítják.
Az akadályverseny (más néven: steeplechase) abban tér el a gátversenyektől, hogy a pálya az ellipszistől eltérő vonalvezetésű is lehet, és magasabbak az akadályok, de még mindig a gyorsaság számít. A steeplechase elnevezés onnan származik, hogy eredetileg nem erre a célra elkészített pályákon, hanem kint, a szabad téren futották, toronyirányt, árkon-bokron, patakokon, folyókon keresztül.
A cross country pályán már technikás, szűk fordulók is lehetnek, és jelentős terepakadályokat (sövény, deszkakerítés, kőfal, vizesárok, szárazárok, stb.) kell átugrani a lovaknak. Az első bejegyzett akadályversenyre 1752-ben az írországi Cork-ban került sor, amikor a lovak 4,5 angol mérföld (7242,048 m) hosszúságú cross country pályán mérték össze teljesítményüket.
Az ugróversenyek folyamán megtett távolságok versenyszámoktól függően különböző hosszúságúak lehetnek, de mindenképpen lényegesen nagyobb távot tesznek meg a lovak, mint a síkversenyek során.
Ezúttal egy olyan versenyszámról esik szó, amely igen sokoldalú, intelligens, atletikus és kiegyensúlyozott idegrendszerű lovat kíván. A szóban forgó versenyszám, a Working Cow Horse, magában foglalja a reining elemeit és a marhával való munkát egyaránt.
Ebben a versenyszámban a lónak tehát a reiningre való képességét és marhához való érzékét egyaránt bizonyítania kell. A verseny előre meghatározott reining feladatok végrehajtásából és marhával való munkából áll. A reining programban szereplő részfeladatok megegyeznek azokkal a részfeladatokkal, amelyeket azokon a versenyeken kell bemutatni, amit kifejezetten reining lovaknak írnak elő. A marhával való munka viszont eltér a cutting versenyeken előirt feladattól. Míg a cutting versenyek során egy csordából kell kiválasztania a lónak a borjút, addig a Working Cow Horse során csak egy borjú van a pályán.
A marhával való munka menete: minden versenyzőnek csak egy-egy marhát engednek be a pályára. A lónak a marhát a pálya egyik végében – a rövid falon – kell tartania, majd végig kell terelnie a hosszúfal mentén, és mindkét irányból legalább egyszer vissza kell fordítania, ezután a faltól elterelt marhával jobbra is és balra is egy-egy kört le kell íratni. Figyelembe véve, hogy a marhák is igen fürgék képesek lenni és természetükből adódóan persze, hogy ők is ki akarják „cselezni” a lovat, ez nem is olyan könnyű mutatvány. Szinte hihetetlen, de egy jól és szisztematikusan kiképzett ló már „olvas” a marha gondolataiban, és rengeteget tud segíteni a lovasnak a munkában, feltéve, ha a lovas is képes megérteni lova kezdeményező mozdulatait. A jó „cow horse” veleszületett képessége a marhával való munka, szinte valószínűtlenül gyorsan képesek az összefüggéseket megtalálni és hamar rájönnek a munka lényegére. Ennek előfeltétele persze, hogy a lovas ismerje azokat a technikákat, hogyan lehet és kell például a marha útját elvágni és azt visszafordítani a hosszúfal mentén, hogyan kell a pálya közepén a marhával kört leíratni, melyik pillanatban a legcélszerűbb pl. egy balra leíratott körről a jobb kézre történő körre fordítani a marhát… és még számos apróság létezik.
Minél stílusosabban és minél könnyedebben hajtja végre a ló és a lovas mind a reining, mind a marhával történő feladatokat, természetesen annál jobb helyezésre számíthatnak! A versenybírók a következők alapján pontoznak: a ló magatartása, marhához való érzéke, reininghez való képessége és a feladat végrehajtásának pontossága.
Hogy mennyire fontos a Working Cow Horse versenyszám esetében is, hogy a megfelelő lovat ki tudjuk választani erre a célra, ennek talán a legjobb bizonyítéka egy híres „cow horse” tréner esete. Fiatal tréner korában sorra nyerte azokat a Working Cow Horse versenyeket is, amelyeken a szakma krémje, az „öreg rókák” is versenyeztek. Gyakran előfordult, hogy három lóval érkezett a versenyre és az első három helyet meg is szerezte. Saját bevallása szerint nem is értette, miért nem tudják a „nagyok” is ilyen jól megtanítani a lovakat erre a feladatra, hiszen ez számára könnyűnek tűnt. Sikereit azonban egy bizonyos vérvonalból származó lovaknak köszönheti, akik hihetetlen tehetségesnek bizonyultak. Erre viszont csak akkor jött rá, amikor már nem állt módjában ezekkel a lovakkal tovább versenyezni, ekkor döbbent rá, hogy talán nem is csak az ő, hanem a lovak tehetsége hozta meg számára a hírnevet…
A “Lázár Ménes” 19 lóval már Izsákon edz, a “Dobrovitz ménes” április 7-én költözik le 20 lóval, és ott lesz a tavalyi négyesfogathajtó EB helyszínén megrendezett edzőtáborban Móró Lajos is, adta hírül Tóth Tamás szövetségi kapitány.
A Lázár testvérek két fogattal indulnak két kategóriában május elejénFábiánsebestyénben, míg a vecsésiek közül a két Dobrovitz a négyesek, az Osztertág testvérek pedig a kettesek között állnak majd rajthoz, mondta el Lázár Zoltán és Dobrovitz József.
A vecsésiek egy hétig lesznek lent edzőtáborban, míg a Lázár fogatok Izsákról utaznak le a május 1. és 4. között megrendezett fábiánsebestyéni versenyre.
A Budweiser a lovasok legnagyobb meglepetésére már most nyilvánosságra hozta az idei Super Bowlra készített reklámfilmjét – két nappal a bajnokság kezdete előtt.
A Budweiser idén is a barátság témájára fűzte fel azt a kisfilmet, amit világszerte lovasok milliói vártak. Míg tavaly a clydesdale kiscsikó és gondozója közti eltéphetetlen kötelék csalt könnyeket a nézők szemébe, idén a clydesdale-ek mellett egy kölyökkutya kapott főszerepet.
A számok azt mutatják, hogy a Budweiser idén is pontosan azt adta rajongóinak, amire azok vágytak, a kisfilmet ugyanis alig egy nap alatt közel 12.000.000 alkalommal töltötték le.
Mint ahogy arra a korábbi években is volt már példa, ezúttal is bepillanthatunk a film kulisszái mögé:
Már csak az a kérdés, hogy van-e még valami, ami miatt a lovasoknak továbbra is érdemes lesz megnézniük az idei Super Bowl közvetítését? A verebek azt csiripelik, hogy egy újabb Budweiser reklámra még számíthatnak a márka és a söröslovak rajongói. A “Hero’s Welcome” (A Hős Üdvözlése) című spot egy Afganisztánból hazatért katona üdvözlésére rendezett felvonulás apropóján készül, de egyelőre még csak azelőzetest láthatta a nagyközönség.
A Budweiser és a Clydesdale lovak 2002 óta elválaszthatatlanok egymástól, a cég ekkor mutatta be első lovas reklámfilmjét a Super Bowl ideje alatt. Amerika egyik legjelentősebb sörmárkája a Super Bowl bajnokságok rendszeres hirdetője, az utóbbi években valóságos rajongótábort toborzott lovasokból ötletes reklámjainak köszönhetően.
2014.01.30. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.05.04.
Fotó: Canva
Noha a takarmány jelenti a legnagyobb önálló költséget a ló üzleten belül, relatív gazdasági jelentősége, más haszonállatainkhoz hasonlóan, nagymértékben változik. Azért van ez így, mert sok lovat rekreáció, sport, vagy hobbi célból tartanak, ugyanakkor más fajok nagy többségét szigorúan üzleti okokból – pénzszerzés céljára tarják. Ebből következik, hogy a föld, épületek és berendezések, valamint a lovak munkájának költségei a takarmányköltségekhez viszonyítva lényegesen magasabbak, mint más fajok esetében.
Ahol nincs legelő, 1000 font* ló átlagosan 25 font takarmányt (széna, abrak) fogyaszt naponta, azaz 4.6 tonnát évente. A ló takarmányköltsége az uralkodó takarmányárak, a takarmányadag minősége, valamint a koncentrátum és tömegtakarmány arányának függvénye. A gondozók sok jó kiegészítőt is javasolnak, amely szintén pénzbe kerül. Összességében az amerikai lótartók évente 9 milliárd dollárt költenek lovaik takarmányozására, gyógyszerekre és egyéb szolgáltatásokra.
A lótakarmányozás költsége mellett nagy gazdasági jelentőségűek a takarmányozási hibák által okozott rejtett költségek. A lótartók dollár milliókat vesztenek a szakszerűtlenség miatt. Átlagosan 50%-os csikózást érnek el – ami azt jelenti, hogy két kancát tartanak egész éven át egy csikó születése érdekében.
Óriási mennyiségű lovat tartanak távol a versenypályáktól, bemutatóktól és egyéb hasznosítástól, betegségeknek köszönhetően. A csontbetegségek nagy része, ami a tenyésztőket és trénereket gyötri – rándulás, csontkinövés, szilánk, ciszta – a csontrendszer magzati és fiatal kori tökéletlen fejlődésének az eredménye.
*1 font (lb) = 0.45 kg
Forrás: Feeding horses, ford. Bartos Ádám
Frissítve: 2023.05.03.
Fotó: Canva
Modern technika a Világjátékok távlovasainak szolgálatában
GPS technológia teszi lehetővé a FEI Alltech Lovas Világjátékokon résztvevő távlovasok valósidejű nyomon követését.
„Egy laptop segítségével bárki – akár a Kentucky Horse Park területéről, vagy a világ bármely pontjáról – figyelemmel kísérheti a lovasok mozgását” nyilatkozta Emmett Ross, a szakág felügyelője. A rendszer automatikus értesítést küld a segítőknek, ha csapatuk lovasa közeledik az ellenőrző kapuhoz, de akár a versenytársak haladását is láthatják.
Mivel a kijelölt pályán nincs lehetőség arra, hogy az érdeklődők élőben is figyelemmel kísérjék a versenyt, a helyszínen kivetítők és a hangosbemondó tájékoztatja a Világjátékok közönségét arról, hogy mely ló-lovas páros érkezett éppen az ellenőrző kapuhoz.
A GPS rendszer 30 másodpercenként szolgáltat friss adatokat a lovasok mozgásáról, de ezt az időintervallumot a verseny végéhez közeledve 6 másodpercre csökkentik majd.
A nézők az állatorvosi ellenőrzést, sőt még az egyes lovak pulzusának alakulását is figyelemmel kísérhetik.
Tündér – 35 éve a kisbéri-tenyésztés szolgálatában
Életének 35. évébe lépett Tündér, kisbéri félvér törzskanca. Születésnapi köszöntőjét fogadjátok sok szeretettel gazdájától, lovasától és leghűségesebb rajongójától, Nyírő Lászlótól.
A kép illusztráció
“Tündér, kisbéri félvér kancánk 1980. március 14-én született Százhalombattán, a Benta Lovastanyán. Sajnálatos körülmények miatt 2 hónaposan árván maradt, anyatej nélkül nőtt fel, de mamája hiányát rengeteg szeretetettel és gondosodással igyekeztem pótolni. Egy éves korában nevelőnek egy Shagya kancát vettem mellé (Gyöngyi). Felnevelkedése itt a tanyán szinte teljes szabadságban telt.
Mindenre fogékony, okos csikó volt. Teljes mértékben próbálta utánozni Gyöngyivel végzett munkáinkat: futószárazáskor ment mögötte, lovaglások alkalmával mindenhová jött velünk. Már akkor is imádta az embereket és a gyerekeket. Hároméves volt, mikor az addig megszokott délutáni időpontban teljesen önállóan, egyedül elment a kislányomért az óvodába, akiért addig rendszeresen Gyöngyivel lóháton mentem, Tündér pedig szabadon jött velünk. Ekkor gondoltam, hogy felnőtt a csikó.
Belovaglása és tanítása nagyon könnyen ment mind háton, mind fogatban. A tanya domborzati viszonyai következtében kondicionális problémája sosem volt. Munkánk természetesen a versenyzést is célozta, ráadásul több szakágban való szereplésre is alkalmas volt. Így versenyzett díjlovaglásban, díjugratásban, fogatban kettesben és négyesben, jól szerepelt távlovaglásban és gyerekcsapat alatt dolgozott voltizslóként is. Tehát rendkívüli munkakedvvel rendelkezett, nagyon jó értelmi képességekkel lett megáldva. Versenyeinken negyediknél rosszabb eredményünk sosem volt. Bármilyen szintű versenyre mentünk, neki szalagot mindig kellett a fejére tűzni. Versenyzését 18 évesen kislányom alatt fejezte be egy Aranyos Kupán, ahol Göttler Vili mögött másodikak lettek.
Közös életünk során közel száz különböző szintű bemutatón vettünk részt együtt, köztük volt a Magyar Televízió által élőben közvetített adás és külföldi rendezvények is. Ezek a szereplések a szakmai elismerés mellett anyagi biztonságot is nyújtottak lovasiskolám számára.
Említésre méltó Tündér sportló tenyésztésben betöltött szerepe is. Kisbéri törzskancaként élete során 18 csikót nevelt fel, közülük hét nagyon jó áron külföldre került. Talán a legeredményesebb vagy legismertebb közülük Tükrös lett (Harlekin apától), aki Genfbe került és a Volvo világkupán is szerepelt. Lányai tenyésztésre és versenyzésre, valamint hobbilovaglásra lettek értékesítve, illetve saját ménesemben van belőlük kettő. Jelenleg a ménesünkben egyéb leszármazottai mellett két ükunokája is megtalálható.
Tündér, aki igazi társ volt az életem szinte minden területén, rengeteg örömet szerezve harmincöt éven át, még most is itt szaladgál közöttünk és velünk egészségben. Hasonló érzéseket kívánok minden lovat szerető embernek.”
A ló története egyúttal az ember története is. Szerepe a történelemben olyan jelentős, hogy talán nincs is hasonló, mely ennyire befolyásolta volna az ember fejlődését. Mára az ember rájött, hogy ez a nemes állat nyújthatja számára a legtöbbet. Szórakozást, felüdülést lelhet, kiélheti vágyát a békés versengésre, amit úgy hívunk, hogy sport.
Néhány nappal ezelőtt kaptuk a szomorú hírt, hogy szívburok-repedés következtében örökre eltávozott a magyar ugrósport egyik legígéretesebb, legeredményesebb egyede, Replay. Az 1998-ban született, nagybörzsönyi tenyésztésű Feo – Quili de Leubry szülőktől származó sárga mén először Czink Györggyel, majd az olasz Karl Wechselberggel versenyzett, később Jamie Wingrave és Pirik Zsolt volt a lovasa.
Származása, őseitől örökölt termete, tetszetős szép mozgása, nyugodt természetű egyénisége kellő alapot biztosított későbbi sikereihez.
Ha lehetnek is véletlenek, a szükségszerűségek a felnevelést követő időszak, meghatározó volt életében. Négy éves korában került a Csikós Csaba nevéhez köthető istállóhoz, egy olyan családba, olyan környezetbe, ahol a ló iránti rajongás és elkötelezettség példaértékű.
Ahol a felkészültség és a lóhoz kapcsolódó alázat a lóhoz közeledés egyik alapja. Ebben a környezetben edződött és készült későbbi sikereire, a sorsa által sajnálatosan rövidre hagyott pályafutására, a sárga mén, Replay.
Hazai eredményeit követően a nemzetközi versenypályákon is kamatoztatni tudta kiemelkedő képességeit: a rangos római versenyen, a Gruppo – Poste Italiana díjban 10., Koppenhágában 6., majd Szófiában Nagydíjat nyert olasz lovasával. Több nagydíj és Nemzetek Díja előkelő helyezettje, 2007–ben az OTP Bank Világkupa fordulójának Budapest Díj győzteseként végzett.
Replay korai elvesztése miatt tudásának végső határa örök kérdőjel marad, de ha versenyzői pályafutása tovább folytatódhatott volna, kétségtelen, hogy még több nemzetközi és hazai siker fűződhetett volna nevéhez.
Herneczky Frigyes
Frissítve: 2023.07.13.
Fotók: Canva
Időpont: 2014. Július 4-5.
Helyszín: Kassai Völgy, Kaposmérő
A Kassai Iskola története számokban:
1994 – Első verseny
20 év – Tapasztalat
20 év – Fejlesztés
329 – Verseny
3853 – Induló
További információk hamarosan!
47. Lovasíjász Verseny és Világkupa
Lovasíjász verseny – Szeptember 10.
Szombaton 9 órakor veszi kezdetét a 47. Lovasíjász Verseny és Világkupa futam a Kassai-völgyben.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Korábbi rendezvények a Kassai Völgyben:
46. Lovasíjász Világkupa Futam
Május 21-én szombaton 9 órakor rendezzük meg a 46. Lovasíjász Világkupa Futamot. A verseny látogatható, és rossz idő esetén is megrendezésre kerül a világon egyedülálló fedett lovasíjász pályáján.
Belépő a rendezvényre: 1000 Ft a felnőtteknek és 500 Ft a gyerekeknek.
Várunk minden érdeklődőt!
Kassai Lovasíjász Iskola
Értesítjük kedves olvasóinkat, hogy a Kassai-Völgyben megrendezett dec. 4-ei nyílt nap elmarad! Helyette Kassai Lajos tanítványai az OTP Lovas Világkupán tartanak majd bemutatót.
Nyílt nap a Kassai Völgyben
November 6, 11:00-tól, Kaposmérő
Nov. 06-án szombaton 11 órakor kezdődik a Nyílt nap a Kassai Völgyben, Kaposmérőn.
A körülbelül két órás bemutató során a látogató betekintést nyerhet a Kassai Lovasíjász Iskola képzési rendszerébe. Láthatja a kapcsolatot ember és ló között, és tanúja lehet annak a felkészítő munkának, ami alapját képezi a lovasíjász ló képzésének. A programot Kassai Lajos harci bemutatója zárja. Félelmetes gyorsaság és pontosság jellemzi a lendületes bemutatót, amiben megelevenedik őseink harcmodora. A lószerszám, a nyereg, a ruházat mind ősi történelmünket idézik.
A nyílt napon találkozhatunk őshonos állatainkkal, szabad tartásban élnek lovak, bivalyok, szürke marhák és mangalicák a 15 ha-os területen. Európában egyedülálló a Völgyben felállított muzeális értékű 170 éves kazah jurta.
44. Lovasíjász verseny
2010. október 9., Kassai – Völgy
A 44. lovasíjász verseny a a Kassai Völgyben a tartós rossz idő miatt sajnos elmaradt. Helyette egy sajátos új lovas versennyel tartottak rangadót a lovasíjászok szeptember 18-án Kaposmérőn. A versenyben természetesen most sem mások legyőzése volt a cél, hanem a szép eredmények elérése. 6 futamban kellett a véletlenszerűen meglengetett 30 cm-es célgömböket lőni, a fedett lovasíjász pályán. A helyezések a találatok alapján alakultak ki. A pályán a versenyzők egymást szoros kötelékben követték.
Az elmaradt 44. világkupa futamot pedig október 9-én rendezzük újra, a verseny nyílt és látogatható.
A világon elsőként elkészült a fedett lovasíjász pályán a forgatható cél a tegnapi napon, így a jövőben többé nem marad el lovasíjász verseny a Kassai Völgyben az időjárás miatt.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt október 9-én a versenyen, a megmérettetés 9 órakor kezdődik!
Korábbi lovasíjász rendezvények:
44. Lovasíjász verseny – ELMARADT!
2010. szeptember 18., Kassai – Völgy
2010. szeptember 18-án, szombaton 44. alkalommal rendezzük meg lovasíjász versenyünket a Kassai Völgyben. A verseny nyílt és reggel 9 órakor kezdődik.
Belépő a program megtekintésére felnőtteknek 1000 Ft, gyerekeknek 500 forint.
Vendégeink számára büfé üzemel a rendezvény ideje alatt.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Bábolna Nemzetközi Gazdanapok
2010. szeptember 08-11.
Fellép Kassai Lajos!
Kassai Lajos lovasíjász világcsúcstartó fellép, csütörtöktől szombatig minden nap, a 14.30 – 15.30 közötti “Lovak és lóerők” Show – című blokkban, a lovaspályán, a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon.
Kassai Lovasijász Iskola, Nyílt Verseny
2010. június 27. és július 25.
Törzsünk 2010. évben két nyílt versenyt rendez: az elsőt 2010. június 27-én, vasárnap, a másodikat 2010. július 25-én, vasárnap, a sóskúti Tanyasi Lovasudvarban.
Nyílt lovasíjász versenyek rendezésével lehetőséget kívánunk adni, azoknak a lovasíjászatot űző hagyományőrzőknek, akik megismernék a KASSAI LOVASÍJÁSZ VERSENYEK belső világát. Amennyiben elfogadják iskolánk versenyszabályait (www.lovasijasz.hu Versenyek menüpont), úgy személyesen vehetnek rész nyílt versenyeinken, eredményeik pedig felkerülnek a Kassai lovasíjászok világranglistájára. Egységes szabályok mellett összemérhetik tudásukat egymással és iskolánk lovasíjászaival.
Helyszín:Sóskút, Tanyasi Lovasudvar Jelentkezés: egy héttel a verseny időpontja előtt kell a (lovasijasz.hu/Kapcsolat) alatti személyeknél. Nevezési díj:5 000.- Ft/fő – a verseny reggelén kell befizetni a helyszínen, a versenybíróságnál.
A nevezési díj magában foglalja:
– a verseny előtti szombaton a versenypálya kipróbálásának lehetőségét,
– a versenyen való részvételt,
– valamint a verseny napján egy tál étel és egy ital közös elfogyasztását.
Vendéglovak elhelyezésére lehetőség van, 1 000.- Ft/ló/éjszaka.
Hozzátartozóknak, barátoknak, ismerősöknek a versenyek látogatása ingyenes.
Szeretettel várjuk jelentkezéseteket, üdvözlettel: Endzsel Törzs
Nemzetközi Lovasíjász Verseny
2010.05.22
2010. május 22-én, szombaton, 43. alkalommal rendezzük meg a Nemzetközi Lovasíjász Versenyt a Kassai-völgyben. A verseny reggel 9 órakor kezdődik. Belépő a program megtekintésére 500 forint. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Figyelem: Eső esetén a verseny elmarad.
Kassai Lajos
Bővebb információ: Kassai Kft. 7521 Kaposmérő, Rákóczi u. 122. Telefon/fax: 82/477-061 www.kassai-lovasijaszat.hu E-mail: kassai@lovasijaszat.hu