Kezdőlap Blog Oldal 404

FKV-gyanús ló Vas megyében

2015.06.16-án a rutin szűrővizsgálatok során FKV fertőzöttségre gyanús állatot találtak a NÉBIH szakemberei a Vas megyei Vépen. A ló a kötelező szűrővizsgálatokkal és lóútlevéllel nem rendelkezett.

A fertőzöttségre gyanús állatot elkülönítették a vele együtt tartott 21 lótól, az egész állományt forgalmi korlátozás alá vonták a 90 napra és 21 naponta az összes állaton ismételt vérvizsgálatra kerül sor. A lovarda (Vép, Szent Imre Herceg utca 36-38. szám) 3 km-es körzetében található lovak állami költségen történő vérvizsgálatára vonatkozóan az intézkedések folyamatban vannak.

A fertőzöttségre gyanús állat a kötelező szűrővizsgálatokkal és lóútlevéllel nem rendelkezett. A járványügyi nyomozás több megyére kiterjedően folyik, mivel a tulajdonos nyilatkozata szerint a kérdéses ló Győr-Moson-Sopron megyéből került Vépre 3 évvel ezelőtt.

Vépen kívül még 11 településen állnak forgalmi korlátozás alatt lovak fertőző kevésvérűség miatt.

2015.06.19. Forrás: NÉBIH
Frissítve: 2022.07.23.
Fotó: Canva

Lótrágyánál melegednek a finnek

Lótrágyával fűtenék a finn otthonokat – környezetvédelem, újrahasznosítás, alternatív megoldások és függetlenedés az importtól skandináv módra.

A finn kormány egyik célja, hogy a következő évtizedekben az ország leálljon a szénhasználattal és felére csökkentse az importolaj-fogyasztását, ezért a kormány alternatív megoldásokat keres az energiaszükséglet kielégítésére.

Egy finn energiavállalat már hozzá is látott egy, lótrágya és faalapú hulladék vegyítésével kifejlesztett bio-tüzelőanyag teszteléséhez. A cég szerint három ló éves tárgyatermelése elegendő lehet egy családi otthon egész éves fűtéséhez. A Finnországban élő nagyjából 77 ezer ló tehát több mint 20 ezer otthonban biztosíthatná a meleget.

A finn ötletgazdák szerint a lótrágya megújuló energiaforrásként való használata az istállók számára is könnyebbséget jelentene, hiszen egyre nagyobb problémát jelent arrafelé a trágya kezelése. Az olyan földeken ugyanis tilos a használata, amelyek vízi utakkal vannak összeköttetésben, és a gazdák 2016-tól a szeméttelepekre sem szállíthatják majd el a keletkező trágyát.

A lócitrom a jövő biznisze?

Nem a finn fűtési projekt az első kezdeményezés a lótrágya mezőgazdaságon kívüli felhasználására. Egy 2014 végén indult startup csomagküldő cégnek, a ShitExpress-nek működésének első hónapjában 10.120 USD-t (több mint 2.7 millió forint) hozott a lótrágya.

ShitExpress által kínált internetes lótrágyaküldés minden apró részletében megfelel a világhálón szocializálódott generációk igényeinek: a megrendelők teljesen anonim módon vehetik igénybe a szolgáltatást, a csomagolást személyre szabhatják, sőt, üdvözlőlapot is készíthetnek a díszdobozos lócitrom mellé. A küldemény ára 16 dollár, ezért az összegért a világ bármely pontjára lehet kérni a kiszállítást.

Te kipróbálnád a finnek lótrágya alapú fűtési megoldását?

 

2015.06.16. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: MTI
Frissítve: 2023.03.10.
Fotó: Canva

Vissza a pokolba: döntött a bíróság a mocsai lovakról

Két éve lóhoz méltatlan körülmények közül mentettek ki hét lovat a Bottyán Equus Hungária Alapítvány munkatársai a Komárom-Esztergom megyei Mocsáról. Ügyükben június elején született meg az ítélet: a Komáromi Járásbíróság visszaküldené a lovakat a pokolba.

2013 – Rédei Éva beszámolója

„Lakossági bejelentés alapján indultunk a Komárom-Esztergom megyei településre. A bejelentő szerint évek óta lovakhoz nem méltó körülmények között tartanak lovakat egy háznál,…

A tulaj kényszeredetten nyitott nekünk kaput. Kiderült, hogy az elmúlt három évben többször történt ellene feljelentés, de a szemlék dokumentumai pihentek a hatóságok fiókjában, szinte le is zárva az ügyet azzal, hogy nem veszi át az ajánlott leveleket a lótartó. Úgy igazán nem is érdekelt semmilyen hatóságot, mi is történik a lovakkal ez idő alatt, pedig történt… Az évek alatt többen elpusztultak. A még életben maradottak tartási körülményei minősíthetetlenek és lószerető ember számára ép ésszel felfoghatatlanok voltak.

A szomszédok elmondása alapján ezek a lovak évek óta nem voltak kint az istállónak nevezett ólból, ez meg is látszott rajtuk, mikor kijöttek a napfényre. Van köztük egy kétéves csikó, aki még szinte nem is látta a napot… A lovak az ólban a mocsokban, a tömény ammónia szagban álltak. Kint legalább 35 fok volt, a levegőtlen, ablaktalan helyiségben érzésre ennél jóval több.”

2015 – az ítélet

A Komáromi Járásbíróság június 4-én kelt levelében tájékoztatta a Bottyán Equus Hungária Alapítványt, hogy a lótartóval szemben állatkínzás vétsége miatt indított eljárást március végén jogerősen befejezte. Az ítélet szerint bíróság a hét ló lefoglalását megszüntette, és felszólítja az alapítványt, hogy az állatokat szolgáltassa vissza az állattartónak.

Az alapítvány az ítélet szerint arra sem számíthat, hogy a hét ló szállításával, kezelésével, tartásával kapcsolatban az elmúlt két év során felmerült költségeiket valaha is megtérítik nekik.

„Már két éve húzódik eddigi legszörnyűbb lómentésünk bírósági ügye. Nem hittük, hogy megtörténhet az, aminek bizonyítéka sajnos ma a kezünkbe került A komáromi bíróság úgy döntött, hogy a lovak tulajdonosának, aki állatkínzásért másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, vissza kell szolgáltatnunk a lovakat.

Erre a döntésre nehéz szavakat találni, s még nehezebb indulatainkat kordában tartani, hiszen kihez fordulhatunk jogorvoslatért az állatok védelmében, ha éppen azok veszik semmibe az állatvédelmi törvényt akik a jog, a törvény szolgái?

Úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel, hogy a hét ló akiket két éve gondozunk szeretettel, s akik nálunk állati roncsokból testileg és lelkileg is ismét lóvá alakultak, visszakerüljenek ahhoz, aki nem érdemli meg őket, akinél sorsuk megpecsételődne, hiszen aki az állatainak ennyi szenvedést okoz, attól nem várhatjuk, hogy egy csapásra megváltozik, és példás lótartó válik belőle.

Fellebbezünk, s harcolni fogunk értük, mert tudjuk, hogy az igazság a mi oldalunkon áll” – olvasható a Bottyán Equus Hungária Alapítvány Facebook oldalán.

“Az Országgyűlés

  • annak tudatában, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége,
  • elismerve azt a megkülönböztetetten nagy értéket, amelyet az állatvilág egésze és annak egyedei jelentenek az emberiség számára,
  • kifejezve azon szándékát, hogy Magyarország tevékeny módon részt vállaljon az állatok védelme és kímélete érdekében kifejtett nemzetközi erőfeszítésekből,

az állatok ésszerű védelmének és kíméletének biztosítása érdekében az alábbi törvényt alkotja:…

Forrás: 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről

2015.06.16. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás és fotó: Bottyán Equus Hungária Alapítvány
Frissítve: 2023.03.27.

 

 

Odile Grif griffmadárként szárnyalt az Ügetőn

Odile Grif (Fazekas Imre) magabiztosan nyerte a Lady Flame Díjat az Ügetőn, Principessa Ovi (Mitja Slavic) és Offenbach Bigi (Csordás Emil) előtt június 13-án a Kincsem Parkban.

Odile Grif könnyen és magabiztosan nyerte a versenyt

Összefoglalás a 2015. június 13-i ügető futamokról

1. futam:

Samu vette a legjobb startot és elszáguldott a mezőnytől. Mögötte Tájfun és Tiara Boss helyezkedtek és az ő hármasuk ellépett a többiektől. Swarovski az első egyenesben hibázott, Tájfun pedig az első egyenesben. Samu mögé így Tiara Boss érkezett, valamint Tücsök és Shake Up zárkóztak egyre feljebb. Texas Oil a túlsó oldalon hibázott és kiesett a versenyből. Az utolsó kanyarra érve Samura felszaladt Tiara Boss, Tücsök és Shake Up. A befutóban Tiara Boss vette át a vezetést és nyerte a futamot, Shake Up jött fel mögé másodiknak, Tücsök lett a harmadik.

Befutási sorrend: Tiara Boss (3) – Shake Up (5) – Tücsök (7)
Győztes idő: 19,6

2. futam:

Rabatt, Tartozó, Saxicola Jet, Timoteo és San Francisco sorrend alakult ki a start után. Az élmezőnyben nem nagyon történt változás, Spartacus zárkózott egyre feljebb, a mezőny végén pedig Svéd Barát ügetett. Az utolsó kanyarban Sziklaszirt hibázott és kiesett a versenyből. A befutóra már Saxicola Jet vezetésével érkezett a mezőny, őt Timoteo támadta és a harmadik helyért is nagy küzdelmet láthattunk San Francisco és Spartacus között. Célfotó döntött a sorrendről, ami Saxicola Jet, Timoteo, San Francisco lett.

Befutási sorrend: Saxicola Jet (1) – Timoteo (2) – San Francisco (3)
Győztes idő: 19,1

3. futam:

Csak negyedszerre sikerült az indítás. Pazar Hölgy hibázott a startot követően. Puma ment el vezetni és az első egyenesre érve növelni tudta előnyét. Oro Noble és Penelope Jet helyezkedett mögötte, viszont előbbi a falon hibázott és kiesett a versenyből. Penelope Jet mögé Lardon ment fel a túlsó oldalon és a favorit Patricia is elindult. Lardon a befutóban távolodott a többiektől és megnyerte a futamot, Patricia lett a második, Mistral érkezett a harmadik helyre. A futam után a negyedikként célba ért 7-es számú Penelope Jet hajtója (Turbucz Sándor) óvást emelt a célvonalon elsőként áthaladó, 8-as számú Lardon hajtója (Weber Zsolt) ellen keresztezés és szorítás címén. A Versenyintézőség az óvást megtárgyalta, annak helyt adott és élt a hátrahelyezés jogával, így a nyerő Lardon-t (8) negyedik helyre helyezte hátra.

Befutási sorrend: Patricia (6) – Mistral (11) – Penelope Jet (7)
Győztes idő: 21,7

4. futam:

Reine d’Illiat a start pillanatában is ki volt szakadva a mezőnyből, több tíz hosszas hátrányból indult, Raffaella SM pedig galoppozott már a start előtt is, majd utána is, így kiesett a versenyből. Onyx M. is elugrotta magát az első kanyarban. Napraforgónak sikerült a legjobban az indítás, mögötte Rustik Rozi, Carpe Diem és Maya Goal ügettek, Orient Boy kezdte meg a zárkózást. Maya Goal a túlsó oldalon hibázott. A befutóra Orient Boy érkezett az első helyre, Rustik Rozi támadta, de Orient Boy tudta tartani az előnyét és megnyerte a futamot, Napraforgó és Carpe Diem csatáztak a harmadik helyért.

Befutási sorrend: Orient Boy (10) – Rustik Rozi (8) – Napraforgó (3)
Győztes idő: 18,7

5. futam:

Odile Grif-nek és Reste Premier-nek sem sikerült túl jól az indítás, ellenben Lali Királlyal, aki nagyon gyorsan talpon volt és élre állt. Mögötte libasorban haladt a mezőny, Odile Grif, Principessa Ovi, Offenbach Bigi, Merlino Grif és Reste Premier sorrendben ügettek az üldözők. Az utolsó 500 méteren indult el a favorit Odile Grif, nyomában Principessa Ovi-val. Előbbi azonban nagyon magabiztos volt és könnyen nyerte a futamot. Principessa Ovi mögött Offenbach Bigi lett a harmadik.

Befutási sorrend: Odile Grif (1) – Principessa Ovi (3) – Offenbach Bigi (2)
Győztes idő: 15,7

6. futam:

To Be Continued a startnál hibázott és kiszállt a versenyből, majd nem sokkal később ezt tette Tökéletes is. Taddeus és Tündérrózsa kettőse vette a legjobb startot, a favorit Topmodell óvatosabban kezdett és a középmezőnyben helyezkedett. Az első egyenesben próbált javítani pozícióján és feljebb zárkózott Taddeus és Tündérrózsa kettőse mögé. A vezető trió a túlsó oldalon távolodott az üldözőktől, akik Trotter vezetésével érkeztek. Topmodell hozta a lovakat a befutóra és szinte már nyerőnek tűnt, amikor megjelent mellette Taddeus és a célban letakarta. Tündérrózsa lett a harmadik, Trotter a negyedik.

Befutási sorrend: Taddeus (4) – Topmodell (8) – Tündérrózsa (5)
Győztes idő: 20,5

7. futam:

Mikes és O’Pennina mentek el vezetni a start után, mögöttük Oli Sun  helyezkedett el, a mezőny végén Raffaello ügetett. Mikes, O’Pennina és Oli Sun hármasához megérkezett Ruby Reeves, ők négyen alkották a frontot. Riviéra Dream volt zárkózóban és Ördöglány is jól tartotta magát, az utolsó kanyarban pedig megjelentek Rimella színei is. A befutóban O’Pennina ellen több támadás is indult, de mind sikertelen volt, O’Pennina nyerte a futamot. Célfotó döntött a második helyről, amit Oli Sun szerzett meg, Ruby Reeves előtt.

Befutási sorrend: O’Pennina (6) – Oli Sun (3) – Ruby Reeves (2)
Győztes idő: 20,0

O’Pennina mindvégig megvédte első helyét

8. futam:

Menedzser, Marót és Pipacsos vették a legjobb startot, hozzájuk Primusz csatlakozott az első kanyarban. A vezető négyes meglépett a mezőnytől és külön versenyt futott. A túlsó oldalon  Primusz felment Marót mellé, Pipacsos visszacsúszott a negyedik helyre. A befutóban Menedzser távolodott a három üldözőtől, Primusz pedig elugrotta magát. Pipacsos jött fel a második helyre Menedzser mögé, Marót lett a harmadik.

Befutási sorrend: Menedzser (3) – Pipacsos (4) – Marót (6)
Győztes idő: 19,6

A következő ügető versenynap június 19-én pénteken (Lóverseny az Éjszakában), és 20-án szombaton (Dr. Vecseklőy József Emlékverseny – heatverseny) lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. június 19-én pénteken 18:00, 20-án szombaton 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.06.16.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Major Zsolt

200 lóval ünnepelték a királynő születésnapját

Hagyományos katonai pompával, 1400 katona és több mint 200 ló részvételével ünnepelték szombaton a 89 esztendős II. Erzsébet királynő hivatalos születésnapját Londonban.

A nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje – 1952 óta, azaz 63 éve – regnáló uralkodójának “hivatalos” születésnapi ceremóniája a színpompás Trooping the Colour. Ezt a katonai parádét mindig június második szombatján tartják, jóllehet a királynő valós születésnapja április 21.

II. Erzsébet királynő idén 63. alkalommal vett részt az ünnepségen; ez rekord az angol-brit monarchia történetében. 1986-ig, kedves lova, Burmese nyugdíjazásáig a királynő maga is lóháton jelent meg a felvonuláson.

A ceremónia annak a régi katonai gyakorlatnak a felidézése, amikor az egyes alakulatok zászlait és jelképeit rendszeresen végighordozták a katonák előtt, hogy azok a csata zűrzavarában is könnyen felismerhessék, mely színek alatt kell szükség esetén gyülekezniük. A Trooping the Colour 1748 óta a mindenkori uralkodó születésnapjának ünnepsége, a királyi kalendárium legnagyobb volumenű és legnagyobb gonddal előkészített rendezvénye. A lovakat már év elején elkezdik szín, méret és temperamentum alapján besorolni, hiszen a cél, hogy a felvonuláson tökéletesen harmonikus látványt nyújtsanak.

A királynő – mint minden születésnapján – az idén is magas kitüntetésekben részesítette számos alattvalóját. A szombati ceremónia előestéjén ismertetett 120 oldalas születésnapi kitüntetési listán 1163 név sorakozik, közülük harmincan részesültek a legmagasabb elismerésben, a Sir előnév használatára jogosító lovagi rangban, és nyolcan a kitüntetés női megfelelőjében, amely a Dame előnév feltüntetésére hatalmazza fel a rang viselőjét.

2015.06.15. Forrás: MTI, DailyMail
Frissítve: 2023.03.11.
Fotó: Canva

Díjugrató válogatottunk letette névjegyét Csehországban

Letette névjegyét felnőtt díjugrató válogatottunk a csehországi Olomoucban rendezett nemzetközi díjugrató versenyen. Lovasaink több értékes helyezést is szereztek, ifjúsági kategóriában Európa-bajnokunk, Weinhardt Virág Queenie 12 nyergében győzni tudott.

Kitűnő magyar eredményekkel kezdődött a csehországi Olomoucban a CSI*** díjugrató verseny. A verseny legnagyobb 145 cm-es versenyszámában 58 indulóból, ifj. Szabó Gábor a sárga Timpex Bölcsésszel a második helyen végzett.

Válogatottaink több értékes helyezést is szereztek, Szász Sándor, Fbw Celeste Chocolate-al, Landspiellel és Luftikus Boyyal, Horváth Balázs PM Jumping Ladyvel, valamint Krucsó Szabolcs Capelloval. A fiatal lovak versenyszámában csütörtökön Vincento negyedik lett, míg pénteken a szürke Timpex Emlék 66 indulóból a második helyen végzett. Az ifjúsági kategóriában az Európa-bajnok Weinhardt Virág Queenie 12 nyergében győzni tudott, sőt másnap két helyezést is elért.

A kiemelkedő teljesítményeknek köszönhetően reményekkel telve várták lovasaink a további két nap eseményeit.

A 40.000 euró összdíjazású 140/160 cm-es Nagydíjban Horváth Balázs fedezőménjével, Zordonnal harmadik helyen végzett, Szász Sándor Luftikus Boyyal hatodik lett, megelőzve a hetedik helyet megszerző Füzér Gábort, aki Le Royalt lovagolta.

Az ifjúsági Nagydíjban Weinhardt Virág Queenie 12-vel a hatodik helyre került. A Középkörben Krucsó Szabolcs még szombat este nyerni tudott Capelloval, a vasárnapi számban pedig második lett Chacco Boyyal. A fiatal lovak is kitettek magukért, hiszen a számukra rendezett döntő összevetésében, szinte azonos időt elérve PM Diana lett a második, megelőzve Toll Forgót és Timpex Emléket.

2015.06.15. Forrás: Dijugratoszakag.hu
Frissítve: 2022.08.03.
Képek: Canva

Lóverseny konferencia és VB futam Varsóban

Tíz ország amatőrlovasai és profi zsokéi között egy magyar hölgy is meghívást kapott a Női Amatőrlovas VB varsói futamára. A május végi rendezvény azonban jóval többről szólt, mint hogy a női lovasok lelovagoltak egy versenyt. A futam előtti napokban rendezték meg ugyanis a 6. Arab Lóverseny Világkonferenciát, ahol számos hasznos előadást hallgathatott meg a világ öt földrészéről érkezett 400 vendég.

A május 27-31 között zajló rendezvény témái között szerepetek a tenyésztés, a futtatás és a tréningezés, a szabályegységesítés és az arablovas lóversenyzés jövőjének aktuális kérdései. Ezúttal a lovak embrió transzferének kérdése váltotta ki a legnagyobb vitát, amelyben teljesen eltérő az egyes országok és tenyésztők álláspontja.

Szó esett a lovasokról is, akik számára a megfelelő versenysúly megtartása mindig is a legfontosabb témák közé tartozott. Kiderült, hogy a zsokék mennyire nem ismerik és így nem is alkalmazzák a mai tudomány vívmányait más sportágak sportolóival ellentétben. Hallottunk a nők szerepéről a lóversenyzésben és az arab telivér versenyek hatékony médiamegjelenéséről, illetve kommunikációjáról is a különböző földrészeken.

Megtartotta a közgyűlését a Lóverseny Akadémiák Nemzetközi Szövetsége (Interational Fédération of Horse Racing Academies, IFHRA) is, amelynek 32 tagja közé ezúttal Magyarországot is felvették. A szervezet számos továbbképzési, fejlődési lehetőséget kínál a fiatal lovasok számára a lóversenyzés valamennyi területén. Reményeink szerint az egyedülálló lehetőségekből a magyar lovasok is sokat profitálhatnak majd.

Végül, de nem utolsó sorban a versenyeket is mindenki nagy izgalommal várta. Ezeket Varsó Tor Sluzewiec nevű gyönyörű pályáján tartották, egy arab lovaknak szánt napon május 31-én.

Erre a vasárnapra hét arab telivéreknek szóló versenyt írtak ki. A három legkiemelkedőbb futam a HH Sheikha Fatima Bint Mubarak Apprentice, valamint a Női Világbajnokság egy-egy futama, illetve a profi lovasoknak kiírt Sheikh Zayed Bin Sultan Al Nahyan International Cup volt. Ez utóbbi 140 ezer zlotyis, azaz 10,5 millió forintos összdíjazása számos kiváló lovat, közöttük a régió egyik legnagyobb sztárját, a német Amerettot is idevonzotta, aki a 2400 méteres versenyt meg is nyerte.

A lovastanulók futamában ausztrál, belga, kanadai, német, angol, ír, marokkói, ománi, török és lengyel apprentiszeket hívtak meg. A győzelmet végül nagy fölénnyel a belga Zoe Vande Velde szerezte meg a 2000 méteres távon.

A női világbajnoki futamban végre magyar lovasnak is szurkolhattunk. Erre a versenyre Olaszországból és Lengyelországból egy-egy profi zsokét, Franciaországból, Angliából, Írországból, Marokkóból, Hollandiából, Szlovákiából, az Amerikai Egyesült Államokból és Magyarországról pedig amatőr lovashölgyeket hívtak meg. A lovakat egy nagyszabású sajtótájékoztató során sorsolták ki. Bihari Alexandra az egyik legesélytelenebb lovat kapta, akivel végül három lovat megelőzve a hetedik helyen ért célba. Nyernie a favoritnak sikerült Bouchra Marmoullal, a marokkói lovassal, aki ekkor aratta élete első győzelmét. A helyezéseken az ír és a holland hölgy osztozott.

A magyar amatőrlovasok azóta a 14 állomásos női világbajnoki sorozat két újabb állomására kaptak újabb meghívásokat, így Dickinson Judit június 28-án Hollandiában, Toronyi Zsanett július 5-én a kaliforniai Pleasantonban száll majd nyeregbe.

2015.06.11. Vonczem Gabriella

Üvegszálas szamárhoz riasztották az állatvédőket

A skót állatvédőket egy ház hátsó udvarában sínylődő szamárhoz riasztották. Nagy volt a meglepetésük, amikor a helyszínen egy életnagyságú üvegszálas szamárszobor fogadta őket.

Azt máig sem tudni, hogy valójában egy rövidlátó, ámde jószándékú állatbaráttól, vagy egy helyi mókamestertől érkezett a bejelentés a skót állatvédőkhöz, miszerint egy airdrie-i ház hátsó udvarában a kerítéshez kikötve tartanak egy szamarat, akinek még egy beállója sincs.

A helyszínre érkező állatvédő szenvedő szamár helyett azonban csak egy olyan életnagyságú, szamarat mintázó üvegszálas szobrot talált, amit általában a betlehemi jelenetekben használnak.

A szamár tulajdonosa jót mulatott az eseten és elmondta, hogy régen élő szamarai is voltak, az üvegszálas csacsit mintegy emlékként vásárolta.

Nem ez az első furcsa bejelentés, amivel a skót állatvédők találkoznak. Előfordult, hogy egy elhanyagolt bagolyhoz riasztották őket – ami a mostani eset főszereplőjéhez hasonlóan szintén kerti dísz volt. De volt, hogy Halloween után egy jelmezről lepottyant műkígyót kellett volna befogniuk. Az állatvédők viszont azt mondják, annyi borzalmas esettel találkoznak nap mint nap, hogy felüdülés, amikor ilyen problémákat kell megoldaniuk. És persze továbbra is kivizsgálnak minden egyes bejelentést.

2015.06.12. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: scottishspca.org
Frissítve: 2023.03.10.
Fotó: Canva

FKV: 5 ló a Klinikán fertőződött, 4 eset tőlük független, járvány nincs

Három lónál erősítette meg a fertőző kevésvérűséget a NÉBIH ÁDI laboratóriuma, mivel vérvizsgálatuk egymás után kétszer is pozitív eredményt mutatott. Mindhárom állat közvetlenül érintkezésbe került a Lóklinikán 2015.03.09-én elaltatott beteg lóval. A NÉBIH közleménye:

“A Piliscséven, Felsőlajoson és Hajdúszoboszlón tartott állatok elaltatása és a további hatósági intézkedések, mint például a lovak értékének megállapítása folyamatban vannak.

A NÉBIH-nek – a laboratóriumi eredmények ismeretében tett azonnali hatósági intézkedéseknek köszönhetően – sikerült megakadályoznia további lovak fertőződését. A beteg lóval kapcsolatba került másik négy lónak (Üllő, Vöröstó, Ravazd, Alcsútdoboz) továbbra is negatívak a vérvizsgálati eredményei.

Szintén megerősítette a laboratórium a 2015 májusában a monitoring vizsgálatok során (tehát az üllői esettől függetlenül) kiszűrt lovak fertőzöttségét. A Tiszavasvárin, Olaszfalun és Vilonyán tartott állatokat már elaltatták, a Fóton tartott ló esetében az intézkedések folyamatban vannak.

A fertőzött állatok eltávolítását követően a hatóság – az egészséges lovak érdekében – minden esetben további 90 napig fenntartja a megfigyelési zárlatot az érintett tartási helyeken.

Karantén jelenleg 8 megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron) 11 településén (Tiszavasvári, Hajdúszoboszló, Felsőlajos, Fót, Alcsútdoboz, Piliscsév, Vöröstó, Olaszfalú, Berhida, Vilonya, Ravazd) és a Lóklinika kólikás istállójában van:

  • Vöröstó, Fő utca 10. (Veszprém megye)
  • Üllő Lógyógyászati Tanszék és Klinika (Pest megye)
  • Felsőlajos, Közös tanya 178. (Bács-Kiskun megye)
  • Piliscsév, Pincék alatti dűlő 07/18 hrsz. (Komárom-Esztergom megye)
  • Hajdúszoboszló 0323/3 hrsz. (Hajdú-Bihar megye)
  • Ravazd, Erdész út 1. 012/6 hrsz (Győr-Moson-Sporton megye)
  • Alcsútdoboz, Kastélykert 8. (Fejér megye)
  • Olaszfalu, Csokonai Vitéz M. u. 26., kontakt tartási hely Csokonai Vitéz M. u. 36. (Veszprém megye)
  • Tiszavasvári, Deák F. út 2. (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
  • Fót, Erdészház parcella 59/10 hrsz., kontakt tartási helyek: 059/33 059/23 059/13  059/4 059/32 059/1 59/19 59/18 hrsz (Pest megye)
  • Berhida (a vilonyai ló kontakt tartási helye) Jókai u. 16., Bartók Béla u. 6. (Veszprém megye)
  • Vilonya, Hétvezér u. 1/b (Veszprém megye)

Az üllői Lóklinikán elhullott beteg lóhoz eddig 5 ló fertőződése kapcsolódik, míg a további 4 megbetegedést egymástól független, földrajzilag is elkülönült esetnek kell tekinteni. A járványügyi nyomozás eredményét, és az eddigi vizsgálati eredményeket is figyelembe véve a március esethez járványtanilag kapcsolódó újabb fertőzött lovakat már nem vár a hatóság. Új esetek csak az eddig már fertőzött lovak felderítése miatt várható.

A monitoring programban eddig 13.642 minta érkezett, ami a korábbi évekhez képest 30%-os növekedést jelent. A minták jelentős részét már feldolgozták a szakemberek, mintegy 1200 vizsgálat van még folyamatban. A hatóság a fertőzött lovak 3 km-es körzetében állami költségen vizsgálja a lóféléket.

Fontos hangsúlyozni, hogy az új esetek felderítése nem a járványveszély növekedésének következménye, hanem a kötelező vizsgálatok alól eddig kivont fertőzött lovak vizsgálata miatt következhet be.

Az állattartók jogszabálykövető magatartása elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország meg tudja őrizni a kedvező járványügyi státuszát, természetesen emellett az állategészségügyi hatóság az ellenőrzéseket is fokozni fogja az egészséges lovak védelme érdekében” – áll a NÉBIH 2015. június 11-én kiadott tájékoztatásában.

FKV: ez történt március óta

Az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinikán fertőző kevésvérűség gyanúja miatt el kellett altatni egy lovat 2015. március 9-én. Az állatot március elseje óta kezelték a Klinikán. Az intézményben szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe.

Négy ló, akik az FKV miatt elaltatott állattal egy időben tartózkodtak a kólikás istállóban, 90 napra zárlat alatt maradt a Klinikán. Közülük egy ló, Frederik két komoly kólikaműtétet követően március 14-én elpusztult.

A megmaradt három ló esetében 21 naponta elvégzett vérvizsgálatokat végeztek, hogy kiderüljön, fertőződtek-e a betegséggel. 2015. április 30-án érkezett a hír, miszerint ebből a három lóból kettőnek pozitív lett a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló tesztje. A NÉBIH 2015. május 18-án jelentette be, hogy ezen lovak ismételt tesztje is pozitív lett, ezért leölésük válik szükségessé.

A származási helyükön karanténban tartott hat állat közül ezzel egyidőben három ló pozitív eredményű ellenőrző vizsgálatáról számoltak be.

A történtek hatására március óta a lovak kötelező fertőző kevésvérűség és takonykór ellenőrző vizsgálatra beküldött minták száma jelentősen növekedett Veszprém és Pest megyében az elmúlt évekhez képest. Ennek köszönhetően további, a Klinikai esetektől függetlenül fertőződött lovak akadtak fenn a rostán.

Szerk.: Magyar Dorottya, Lovasok.hu

 

2015.06.11. Forrás: NÉBIH
Frissítés: 2022.07.23.
Fotó: Canva

A szakág krémjét várják a fiatal fogatlovak első vb-jére

A hajtók nemzetközi élmezőnyét várják a fiatal fogatlovak első alkalommal sorra kerülő világbajnokságára szeptember 24. és 27. között Mezőhegyesen – hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a világbajnokság fővédnöke hangsúlyozta, hogy a lovassport jó irányba halad Magyarországon, erre kiváló példa, hogy elsőként rendezhet világbajnokságot a fiatal fogatlovaknak. Ahogy fogalmazott, “minden első alkalom meghatározza az utána jövőket, irányt mutat”.

Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) fogathajtó szakágának elnöke kiemelte, hogy a FEI egyhangú szavazással adta Magyarországnak a rendezési jogot.

Pap István Tibor, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. ügyvezetője szerint “a világon először megrendezni egy ilyen versenyt óriási megtiszteltetés, amellyel további lehetőségek nyílhatnak a ménes, Mezőhegyes, a magyar lovassport és Magyarország előtt”.

“A magyar fogathajtás a világ élvonalába tartozik, ez hozzájárult ahhoz, hogy már a nyolcadik világbajnokságot rendezheti Magyarország” – mondta Mondok József, a sportági szövetség alelnöke.

5, 6 és 7 éves állatok versenyeznek majd a Fiatal Fogatlovak Világbajnokságán, 10-12 nemzet összesen 60-90 lovának részvételére számítanak a rendezők.

2015.06.11. Forrás: MTI
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés