Kezdőlap Blog Oldal 397

Díjugratás: csak egy ugrás az olimpia?

Nagy a tétje a magyar díjugratók hétvégi szereplésének: a 2016-os Rio De Janeiro-i olimpiára való kijutás a cél.

A szlovákiai Somorján, a Hippo Arénában rendezik meg az európai C csoport országai számára a csapat kvótaszerző Nemzetek Díját. Az az ország, aki meg tudja nyerni ezt a versenyszámot csapat indulási jogot szerez a 2016-ban megrendezendő brazíliai olimpiára.

A magyar csapatot Németh István szövetségi kapitány vezeti és a budapesti CSIO*** W-ra nevezett öt lovasból – Hugyecz Mariann, Tóth László, Horváth Balázs, ifj. Szabó Gábor és Szász Sándor – állhat össze a helyszínen kinevezendő négy fős csapat.

Négy évvel ezelőtt Aachenben ezen a kvótaszerző versenyen a negyedik helyen végeztünk. Magyar lovas utoljára Túri József személyében a 2000-es Sydney olimpiára jutott ki, ahol Superville sérülése miatt meghiúsult az indulás. 1992-ben Barcelonában Göttler Vilmos Kemál 36 nyergében lovagolt, ahol a középmezőnyben végzett. Csapattal 1980-ban Moszkvában a legendás Dr. Kollár Kornél kapitány irányításával indult válogatott, Balogi András – Artemis, Krucsó Ferenc – Vadrózsa, Hevesy Barnabás -Bohém és Varró József – Gambriuss  csapattal a negyedik helyen végzett. A szakág egyetlen olimpiai érmét az 1936-os berlini olimpián, bronzérmet, Platthy József Sellővel szerezte.

2015.07.30. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2022.08.03.
Képek: Canva

Összefogás a magyar lovak egészségéért

Fokozott védelem a fertőző betegségektől és hatékonyabb tájékoztatás a magyar lovak védelmében – változtatásokat kezdeményeztek a lógyógyász állatorvosok és a NÉBIH szakemberei. A nyitott határok, rendszeresen nagy távolságra utazó lovak és a klímaváltozás miatt nagyobb a járványveszély, mint korábban. A NÉBIH közleménye:

“2015. július 6-án megalakult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete (MLGYÁE) hat fős munkacsoportja és megkezdte közös munkáját. A NÉBIH és az MLGYÁE által alapított munkacsoport elkötelezett annak érdekében, hogy a jövőben lehető legmegfelelőbb intézkedéseket hozza, illetve a legjobb tájékoztatási rendszert alakítsa ki a magyar lóállomány egészsége és a betegségek megelőzése érdekében.

A július 22-én tartott második megbeszélésük során végleg körvonalazódtak azok a pontok, ahol az elsődleges változtatások szükségesek:

  • a fertőző kevésvérűséggel kapcsolatos jogi szabályozás felülvizsgálata és a szükséges módosításokról javaslattétel a jogalkotó felé,
  • a többi bejelentési kötelezettség körébe tartózó betegséggel kapcsolatos igazgatási intézkedések áttekintése, szükséges módosításokról javaslattétel a jogalkotó felé, (Nyugat-nílusi láz, takonykór, stb.),
  • hosszú távú célként megfogalmazódott egy közös betegség-bejelentő felület kialakítása, mely bárkinek bárhonnan elérhető és aktualizálva tartalmazza az országban pozitív eredménnyel végzett járványos vagy egyéb fertőző eredetű betegségek helyszínét, a megbetegedett állatok számát és a betegség megjelenésének időpontját,
  • együttműködés kialakítása a magyarországi diagnosztikai magán-laboratóriumokkal,
  • laboratóriumi eredményközlések felgyorsításának lehetőségei,
  • a lóútlevél kiadás egyszerűsítése, költségének csökkentése,
  • rendszeres tájékoztatási csatornák kialakítása, további együttműködések megindítása a lovassport, lósport és tenyésztés szakmai csoportjaival,
  • közös fórumok szervezése.

Napjainkban a nyitott EU határok, a rendszeresen nagy távolságra utazó lovak és a globális klímaváltozás következtében bizonyos betegségek gyakoribb előfordulására, új fertőző betegségek megjelenésére és mindent összevetve nagyobb járványveszélyre kell számítanunk. Bízunk benne, hogy közös együttműködésünk egy nyugalmasabb, váratlan járványoktól mentes jövőt biztosít mind a lovak, mind az állattartók és az állatorvosok számára is.

Javaslatokat, kérdésfelvetéseket a NÉBIH a következő e-mail címre várja: ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu 

2015.07.30. Forrás: NÉBIH
Frissítve: 2022.07.24.
Fotó: Haga Zsuzsa, Canva

Hogyan hirdesd a lovad – tippek lóeladáshoz

Szeretnéd lovadat minél hamarabb eladni? Hozd ki a maximumot eladó lovas hirdetésedből! Íme hat hasznos tipp, hogy lovadat gyorsan, jó áron és jó helyre eladhasd:

Az, hogy megéri-e a Lovasok.hu-n hirdetni eladó lovadat vagy fedezőménedet, nem kérdés. Ezúttal abban is segítünk, hogy ne egyszerűen csak egy átlagos hirdetést adj fel, hanem egy olyan hirdetést, mellyel lovad kitűnhet a tömegből, és ellenállhatatlanná válik a vásárlók számára. Lássuk, hogyan működik ez a gyakorlatban:

1. lépés: Regisztráció

A valótlan, komolytalan és hibás hirdetések nem csak Téged bosszantanak, mi sem látjuk őket szívesen, ezért a Lovasok.hu-n csak regisztráció után tudsz eladó lovas hirdetést feladni. A regisztráció egyszerű és gyors, amiről azonnal automatikus visszaigazoló e-mailt kapsz. Egy kattintás és már be is léphetsz a korábban megadott e-mail címeddel és jelszavaddal. Fontos tehát, hogy a regisztráció során valódi e-mail címet adj meg, amit rendszeresen használsz.

2. lépés: Hirdetés feladás

Regisztrációd után a Lovasok.hu oldal jobb felső sarkában találod a Belépés gombot. E-mail címed és jelszavad begépelése után már készen is állsz arra, hogy feladd hirdetésedet:

  • kattints a nevedre a jobb felső sarokban
  • kattints a legördülő menüsorban az Eladó lovas hirdetéseim -re
  • a honlap sötétzöld sávjában megjelenő opciók közül válaszd ki a Hirdetés feladása gombot, és már el is kezdheted feltölteni lovad adatait

3. lépés: Adatok megadása

A hirdetés címében érdemes a ló fajtáját feltüntetned (pl. andalúz). Ugyanakkor nem szükséges a a címbe beleírni, hogy “eladó”, vagy “fedezőmén”, hiszen ezt a hirdetés típusánál már kiválasztottad. 

Fontos, hogy lovad minden adatát add meg, ezzel is segítve a leendő vásárlókat, hogy minél könnyebben rátaláljanak lovadra.

Legyen kéznél lovad útlevele is, mert a Lovasok.hu-n 6 hónapnál idősebb lovat csak a lóazonosító megadásával lehet hirdetni. A korábban feladott, lóazonosítóval nem rendelkező hirdetéseket fokozatosan vezetjük ki a rendszerből.

Emellett lovad felmenőit is érdemes feltüntetned – ehhez is hasznos segítség a lóútlevél.

Ha épp új patást keresel nézz körül az eladó lovak között >>

4. lépés: Fotók feltöltése

Ha eddig nem tetted volna, akkor most mindenképpen készíts, vagy készíttess fényképeket lovadról! Manapság nem sok idő jut minden hirdetés nyugodt és alapos átböngészésére. Ezért fontos, hogy legalább egy jó kép készüljön lovad hirdetéséhez, mely megragadja majd a tekintetet és nem hagyja tovább görgetni a leendő vásárlót. Egy jó fotó segít lovadnak, hogy kitűnjön a hirdetések forgatagából, és megmutassa a benne rejlő lehetőségeket.

A hirdetésbe érdemes beletenned egy lovas nélküli képet is a patásról, méghozzá oldalról, hogy látszódjon a ló teljes testfelépítése. Az a legjobb, ha csak egy kantár, vagy kötőfék van rajta, a nyereg, vagy a lábvédők ugyanis pont a legfontosabb részeket takarják el.

Ha a lovad hátaslóként dolgozik, akkor érdemes nyereg alatti fényképet készítened róla mozgásban, ha pedig fogatban dolgozik, akkor munka közben szintén oldalról. A szemből vagy hátulról készített fényképek eltorzítják az arányokat. Ha díjugratásra alkalmas lovat kínálsz eladásra, akkor készíts ugró- vagy szabadonugró fényképeket is. A fotókat egyesével töltsd fel, ne készíts fotómontázst.

A fotókat könnyedén feltöltheted, a Hirdetés Feladáson belül a Képek/videók opciót kiválasztva, majd a Képek feltöltése gombra kattintva. A fotók feltöltése után azt is eldöntheted, hogy mely képpel kezdődjön lovad hirdetése, azaz melyik az a fotó, amivel ellenállhatatlanná teszed patásod.

5. lépés: Videó feltöltése

Érdemes a lovadról mozgás közben, esetleg versenyen készített videót is feltöltened a hirdetésedhez. A videó nagy segítség lehet az érdeklődő számára, hiszen így átfogó képet kaphat a lóról még azelőtt, hogy útnak indulna, hogy megnézze és kipróbálja eladásra szánt lovadat.

A videót egy gyors regisztráció után töltsd fel a http://www.youtube.com/ oldalra. A kész Youtube videó alatt kattints a Megosztás fülre, majd válaszd a Beágyazás opciót, ekkor megjelenik a videó Embed kódja. Videódat a Lovasok.hu oldalon a Hirdetés feladás – Képek/videók részben tudod feltölteni az Embed kód bemásolásával.

6. lépés: Kiemelés

Miután minden adatot megadtál lovadról, feltöltötted a fotókat és videókat, kiemeléssel teheted még láthatóbbá hirdetésedet.

A kiemelt hirdetések a hirdetéslista elején jelennek meg, ezért ezeket sokkal többen látják, így kevesebb idő és fáradság, hogy lovad új gazdára találjon. A kiemelt hirdetések eltérő háttérszínük miatt is sokkal figyelemfelkeltőbbek.

Sok sikert kívánunk lovad értékesítéséhez!

2016.09.22. Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07.28.
Fotó: Canva

Hatalmas hajrával nyert Nyíres az Ügetőn

A befutó egyenesre érve szinte a semmiből bukkant elő Nyíres és hajtója Hajnal Tibor, majd mindenkit megelőzve, hatalmas hajrával nyerte a nap főfutamát, a Super Hanover Díjat. Mögötte Nőcsábász és Magiszter ügetett fel a Kincsem Park dobogóira.

Nyíres meglepte az ügető mezőnyt a Super Hanover Díjban

Összefoglaló a 2015. július 25-i ügető futamokról

1. futam

A start után Samuel Becket A.T. állt élre, mögötte Padova és Sóhajka szintén jól kezdtek, Szilvást és Sóvirágot viszont diszkvalifikálták. Az első egyenesre fordulva a vezető lovakhoz csatlakozott Timoteo is. A túlsó oldalon Samuel Becket A.T. próbálta elhagyni az őt üldözőket, miközben Padova és Timoteo folyamatosan támadni próbálták. Sóhajka kiszállt a versenyből, diszkvalifikálták, és Texas Oil is hibázott. A befutóban még mindig magabiztosan vezetett Samuel Becket A.T., őt csak Timoteo tudta megszorongatni, aki végül elugrotta magát, így a második Padova lett, a harmadik pedig Trappolj!.

Befutási sorrend: Samuel Becket A.T. (7) – Padova (3) – Trappolj! (1)
Győztes idő: 16,4
Hajtóváltozás: Sziporka (10) Kárai József helyett Paluska Tamás hajtotta

2. futam

A startot legjobban O’Pennina vette, mögötte Jubilee Hut és Mountain Bambi ügetett, Vernon Boko nem tudott jól kezdeni. Az első egyenesben a mezőny kettesfogatokba rendeződött, elől O’Pennina és Mountain Bambi, majd Jubilee Hut és O-Livia, majd Sebes és Vernon Boko ügetett. A túloldalra érve Jubilee Hut-ot megindította hajtója, és felügetett a vezető fogatok mellé. A befutóra fordulva a vezető Mountain Bambi-t is megindították, próbálta otthagyni a többieket, de Jubilee Hut komoly támadást indított ellene, végül a célban sikerült is elkapnia.

Befutási sorrend: Jubilee Hut (3) – Mountain Bambi (7) – O’Pennina (2)
Győztes idő: 18,6
Lejelentették: Maya Goal-t (6)

3. futam

Legjobban Száguldj! kezdett, valamint Szökevény és Serafina Ketti is remek startot vett. Tavirózsa a start előtt hibázott, Tökéletest a start után diszkvalifikálták. Az első egyenesben Serafina Ketti már a második helyen ügetett, folyamatosan támadta a vezető Száguldj!-ot. A túlsó oldalon Tornado Cole-t is megindította hajtója, könnyedén felügetett a vezető fogatokhoz. A befutó egyenesre fordulva Száguldj! nehéz helyzetbe került, folyamatosan támadták egymást Tornado Cole-lal. Ebből a küzdelemből végül Tornado Cole került ki győztesen.

Befutási sorrend: Tornado Cole (2) – Száguldj! (5) – Szökevény (4)
Győztes idő: 21,0

Kairo Sun sikerrel vert vissza minden támadást az ügető versenynap 4. futamában

4. futam

A start után Kairo Sun vállalta magára a vezető szerepet. Az első egyenesben Kairo Sun mögött Oscar Wilde és Kincses ügetett, majd Oli Sun következett. A túlsó oldalon még mindig Kairo Sun vezetett, második helyen Oscar Wilde, a harmadikon pedig Kincses ügetett, de megindult Kandidátus és Ottey Boss is. A kanyarhoz érve már fel is zárkóztak az élen ügetőkhöz. A befutó egyenesben Kairo Sun-t komolyan támadta Ottey Boss, aki egy pillanatig meg is tudta előzni, de kifáradt, s megállt, így visszacsúszott a negyedik helyre. Kairo Sun-nak sikerült visszaverni minden támadást és megnyerte a versenyt. Dobogós helyen végzett Kandidátus és Oli Sun.

Befutási sorrend: Kairo Sun (2) – Kandidátus (7) – Oli Sun (4)
Győztes idő: 19,7

5. futam

A start után Polémia magára vállalta a vezető szerepet, mögötte az első egyenesre érve a fogatok libasorban haladtak. A második helyen jött Laluna Comtesse, a harmadikon Sensation, a negyediken pedig Pentatlon. Polémia és Laluna Comtesse egymást kergetve eltávolodtak a mezőnytől, majd a kanyarba érve Laluna Comtesse gyorsított és megelőzte Polémiát. A túlsó oldalon a vezető lovakat megtámadta Olajbáró és Sensation is megindult. Az egyenes végére Laluna Comtesse, Sensation és Olajbáró volt a fogatok sorrendje, de a befutó egyenesre fordulva Laluna Comtesse kifáradt és lemaradt a győzelemért küzdő lovaktól. A versenyt végül Olajbáró nyerte. 

Befutási sorrend: Olajbáró (1) – Sensation (2) – Laluna Comtesse (5)
Győztes idő: 17,5

Olajbáró taktikus győzelme a Kincsem Park pályáján

6. futam

A start után a mezőny párokba rendeződött. Az élen Oldtimer Diamant ügetett Overnight-tal, második sorban Rafael Bit Sanger MS-sel. Az első egyenesben a fogatok sorrendje nem változott. A túlsó oldalra érve Oldtimer Diamant átvette a vezetést, Overnight a második helyen ügetett tovább. A befutó egyenesre fordulva még mindig Oldtimer Diamant vezette a mezőnyt, Overnight kifáradt, azonban ekkor Sanger MS-t megindította hajtója és könnyedén átrobogott az előtte ügetőkön. Meg is nyerte a versenyt, Prudy lett a második, Oldtimer Diamant pedig a harmadik.

Befutási sorrend: Sanger MS (4) – Prudy (5) – Oldtimer Diamant (3)
Győztes idő: 16,6

Sanger MS könnyedén elrobogott az előtte ügetők mellett

7. futam – Super Hanover Díj

A start után Szimfónia volt a leggyorsabb, de Ördög Hegedűse is jól kezdett. Mögöttük Nőcsábász és Orinoco kettesfogata ügetett. Az első egyenesben a fogatok sorrendje nem változott. A túloldalon még mindig vezetett Szimfónia, mögötte Ördög Hegedűse, de megindították Orinoco-t és Philadelphia-t is. A befutó egyenesre érve Nyíres megindult és megelőzve mindenkit, megnyerte a versenyt. Nőcsábász és Magiszter is dobogós helyen végeztek.

Befutási sorrend: Nyíres (7) – Nőcsábász (2) – Magiszter (1)
Győztes idő: 17,7

Nyíres robantott és mindenkit lehagyott a befutóban

8. futam

A fordulóstart elsőre jól sikerült. A start után Örs kezdett a legjobban, de Mistral és Marót szintén jól indultak. Shergar-t hiba miatt kizárták a versenyből. A túloldalon Mistral vezetett, a többiek libasorban ügettek mögötte, Marót a második, míg Jákfa és She’s Vivienne a harmadik és negyedik helyen. Mindeközben Örs és Spartacus elgaloppozták esélyeiket. Az első egyenesben még mindig Mistral vezetett, mögötte Marót és She’s Vivienne volt a további lovak sorrendje. A túloldalra érve She’s Vivienne-t megindította hajtója és felhajtotta a vezető lovak közé. A befutó egyenesben Jorvik Viking már másodszor hibázott, őt diszkvalifikálták. She’s Vivienne hatalmas hajrával végül beügetett az első helyre, Marót lett a második, Mistral pedig a harmadik.

Befutási sorrend: She’s Vivienne (4) – Marót (2) – Mistral (1)
Győztes idő: 20,7

9. futam

Az autóstart után Királyhágó egyből élre tudott állni, mögötte Kapitány, Shark WF és Pazar Hölgy is jól tudtak kezdeni, Penelope Jet viszont hibázott. Az első egyenesben Királyhágó magabiztosan ügetett az élen, mögötte libasorban jöttek a többiek. A túloldalon Királyhágó mellé felügetett Kapitány, Shark WF pedig fáradni kezdett. A befutóra fordulva Királyhágó visszaverte Kapitány támadását,  a harmadik helyért pedig Shark WF és Pazar Hölgy küzdött nagyot. Előbbinek sikerült megtartania.

Befutási sorrend: Királyhágó (6) – Kapitány (7) – Shark WF (1)
Győztes idő: 19,4
Lejelentették: Rozy la bush-t (12)

A következő ügető versenynap augusztus 1-én szombaton lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. augusztus 1-én szombaton 14:00 órai kezdettel, Kanca Díj
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.07.29.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Major Zsolt

A paralovasok felé nyitott a Nyeregszemle

A paralovasok felé nyitott a Nyeregszemle

A Nyeregszemle Kupa,  mint lovas ügyességi és engedelmességi próbák sorozata 2013-ban indult útjára. Idén júliusban azonban az anyagi, technikai korlátok elhárításával már a fogyatékkal élő és speciális nevelési igényű lovasok számára is megnyílt a részvételi lehetőség.

Andics Bernadett írása:

Az eddigi írásaimból már kiderülhetett, kis hazánkban kevesen vannak a sérült lovasok. A lovaglás költséges, így kevesek számára elérhető, a saját ló pedig még a lovagló sérültek többsége számára is elérhetetlen álom. Ezért nem is nagyon kell csodálkozni azon, hogy olyan versenyrendszere, kultusza sincsen a fogyatékkal élők hazai lovassportjának, mint tőlünk nyugatra.

Külföldön nem csak a klasszikus lovassport-ágakban (díjlovaglás, díjugratás, fogathajtás és western) rendeznek versenyeket fogyatékkal élők számára. A szabadidőlovasok körében népszerű ügyességi, engedelmességi próbák, lovasjátékok is egyre nyitottabbá válnak a sérült lovasok számára. Itthon eddig erre nem volt példa.

Hogy miért nincsenek itthon lovasversenyek, lovas játékok fogyatékkal élőknek? Nem nehéz kitalálni. A saját ló hiánya (vagy ha van is, a lószállítás magas költsége), a magas nevezési díjak és a gyakran leküzdhetetlen térbeli távolságok egyaránt akadályt jelentenek. S ugyan van itthon pár díjlovas parasportoló, évente mindössze egy verseny, fél tucatnál kevesebb indulóval, azonban para-lovassportról igazából nem beszélhetünk.

De mi a helyzet a szabadidősporttal?

Évekkel ezelőtt, a vácrátóti Velo-tanyán rendeztek egy-két olyan versenyt western, ügyességi és gyorsasági számokban, ahol sérült lovasok is indulhattak. Volt, aki szlalomban, volt aki pleasure-ben, volt aki gyorsasági terepversenyen vett részt, olykor együtt az egészséges lovasokkal.

Aztán alig két hónappal ezelőtt, elsősorban Szilágyi Szilárdnak köszönhetően megszületett, a Nyeregszemle Kupa úgynevezett “A kategóriája” azaz idén már fogyatékkal élő és speciális nevelési igényű lovasok is indulhattak.

Az ügyességi, engedelmességi feladatokból összeálló versenyek szabályzatán csak a legszükségesebbeket kellett megváltoztatni ahhoz, hogy a feladatok az A kategória indulói számára is biztonsággal végrehajthatóvá váljanak. A Nyeregszemle Kupasorozat stílusra és szakágra nézve is független, bárki részt vehet, legyen az csikós, hagyományőrző huszár, angol, vagy épp western stílusú lovas. A lovas parasport klasszikus szakágaival szemben nem igényel drága, különlegesen képzett lovakat – az engedelmesség, a lovassal szembeni bizalom az, ami döntő fontosságú.

A saját ló hiánya is megoldódott, az indulóknak a rendezőség igyekezett biztosítani a feladatok teljesítéséhez szükséges patást. Idegen ló lovaglása idegen környezetben: még ha a ló százszázalékosan megbízható, s segíti is lovasát – komoly fokmérője a lovas technikai tudásának, s az ismeretlen lóba vetett bizalomnak. A bizalom a lovaglás, s az ember és állat kapcsolatának valódi lényege, melyet semmiféle segédeszközzel nem lehet elérni, sem pótolni. A rendezőség felhívásban kérte az egészséges indulókat, hogy amennyiben módjukban áll, adják kölcsön lovukat egy sérült lovastársuknak. Ez messze túlmutat a fogyatékkal élők segítésén.

Az első, Hortobágyon megrendezett, még kisszámú mezőnnyel induló A-kategóriás versenyhez a PKN Ranch (Nádai-Nagy “Realcowboy” Péter és párja, Kamilla, valamint tanítványaik)  biztosította a lovakat a versenyzőknek. Péter szinte apánk helyett apánk volt a helyszínre érkezéstől egészen távozásunkig.

A nemzetközi versenyrendszerrel ellentétben (ahol a kölcsönkapott lónak ára van) a lovakat szívességből bocsátották, s bocsátják majd általában a fogyatékkal élő indulók rendelkezésére. Nevezési díj nem volt, sőt, a helyszínre való eljutásban is komoly segítséget nyújtottak a szervezők. Kelemen Zsuzsit (aki a ParaFenoMének (fogyatékkal élő és nehéz sorsú lóbarátokkal dolgozó önkéntes csapat oszlopos segítője) is hatalmas köszönet illeti, amiért fuvarral segítette Hortobágyra jutni a résztvevőket.

A pálya és a feladatok nem különböztek a hagyományos Nyeregszemle Kupán megszokottaktól, csupán a sebességből vettek le egy keveset. Ahol az egészséges lovasoknak vágta volt a választható vagy megkívánt jármód, ott nekünk ügetésben kellett a feladatot végrehajtani. A versenybíróság Újvári Tamás vezetésével, ugyanolyan szempontok szerint bírálta az A-kategória indulóit, mint a hagyományos mezőnyét.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az A-kategória ötlete nem sokkal a Nyeregszemle előtt született meg, emiatt és a helyszín távolsága miatt az első alkalommal mindössze két indulója volt a kategóriának, Rák Edina és jómagam. Az elsődleges cél azonban a kedvcsinálás volt, hátha az a maroknyi, talán tucatnyi fogyatékkal élő lovas is kedvet kap az induláshoz. A következő fordulón idén szeptemberben a mi csapatunk (a sokat emlegetett ParaFenoMének) már biztosan nagyobb számban képviselteti magát.

A Nyeregszemle Kupa A-kategóriája ugyanis nemcsak szakágra, hanem fogyatékosságra, hátrányos helyzetre nézve is nyitott. Mozgás- és látássérültek, tanulásban és értelmileg akadályozottak és számos más problémával küzdő, speciális nevelési igényű lovas is indulhat ugyanazon mezőnyben. Akinek erre szüksége van, annak a pályán tartózkodó segítő vagy vezetőlovas jelenléte biztosítja az egyenlő esélyeket. A feladat pontos végrehajtásán kívül a lóval való kapcsolatot, harmóniát is pontozzák. Így lehet, hogy valaki lassabban megy végig a pályán, netán koccantja a rudat, elejti a tárgyat – ám példaértékű kapcsolatról, bizalomról tesz tanúbizonyságot lovával, s így ér el jobb helyezést.

Ezzel a rövid szösszenettel is remélem, sikerül majd népszerűsíteni a versenysorozatot, mely még csak most indul útjára. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani:

  • a rendezőség részéről Szilágyi Szilárdnak és Solymosi Bertoldnak
  • Nádai-Nagy Péternek, Nádai-Nagy Kamillának és Bellon Andreának – a lovakért
  • Kelemen Zsuzsinak a fuvarért és a gyönyörű fotókért, valamint a verseny egész ideje alatt nyújtott gondoskodó segítségért
  • tanítványomnak, Hermann Krisztinának a szeretetért és figyelemért

2015.07.28. Andics Bernadett
lovasedző, fogyatékossport-szakedző
a ParaFenoMének csapat ’kétlábúja’
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.18.

Forint eső és lóverseny az éjszakában

Forint eső és lóverseny az éjszakában

A Lóverseny az éjszakában rendezvénysorozat július végi fordulója is bővelkedett a látványosságokban, izgalmakban és a remek osztalékokban. Diplomata a gátversenyben, Messi az agarak között, és Kairo Sun a sprintversenyben növelte az adrenalin szintet.

Összefoglaló a 2015. július 24-i “Lóverseny az éjszakában” versenynap futamairól:

1. futam – Kezdők Gátversenye

A Kezdők Gátversenye nagyon szép osztalékokkal örvendeztette meg a fogadókat. Tündértánc és Thor kezdtek a legjobban, de Graceland és Karov is remekül indultak. A túlsó egyenesre fordulva Thor vállalta magára a vezető ló szerepét, mögötte libasorban Karov, Graceland és Tündértánc galoppozott. Homoktövis és Rence nem voltak könnyű helyzetben. A második kanyarban Tündértánc fáradni kezdett, Diplomata és Mo Vito viszont megkezdték a felzárkózást. A befutó egyenesben Diplomata megérkezett a vezető lovak közé. Thor továbbra is vezetett, de előnye egyre csökkent, Mo Vito és Graceland is támadták, Karov közben élre állt, de ez nem tartott sokáig. Diplomata az utolsó ugrás előtt már elköszönt társaitól, majd az utolsó kétszáz méteren tovább növelte előnyét és lovasával, Bakos Gáborral látványos sikert aratott. Mögötte Graceland, és Mo Vito végeztek még dobogós helyen.

A helyes sorrendet eltalálók több, mint negyvenezer forinttal lettek gazdagabbak kétszáz forintos alaptét elhelyezése után. A közel százsoros befutópénzre sem lehetett panasza senkinek. A tiszteletdíjakat Pécsi István, a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója adta át Székely Károly idomárnak, és Bakos Gábor zsokének.

Befutási sorrend: Diplomata (1) – Graceland (9) – Mo Vito (5)

2. futam – Lovasutánpótlás Kupa

Dőlt a pénz a Lovasutánpótlás Kupa VI. Fordulója Hendikep mérföldes verseny után is.

A startot legjobban Susanne vette, de Timike és Álomhercegnő is jól kezdtek. Az ügető átjáró után még mindig Susanne galoppozott az élen, de már elkezdtek felzárkózni a többiek is, Timike volt még jó pozícióban, de Álomhercegnőt többen is támadni kezdték, Zanyetta, Máramaros, és Tíria is. Kökény fáradni kezdett és egyre jobban elmaradni látszott a többiektől. Az utolsó négyszáz méteren Susanne növelte előnyét, mögötte Timike galoppozott. Álomhercegnő és Tíria fej-fej mellett küzdöttek egymással a harmadik helyért, a favorit Mirákulum még mindig nem tudott nagyot futni. Susanne start-célban nyerte a versenyt.

Susanne és Parádi Vivien győzelme, Álomhercegnő második, Timike harmadik helyezése százhatvanezer forint felett fizetett. A tiszteletdíjakat Pécsi István, a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója és Kovács Botond, az Alagi Zsokéiskola menedzsere adta át a helyezést elért lovasoknak.

Befutási sorrend: Susanne (6) – Álomhercegnő (2) – Timike (8)
Lejelentették: Clown’s Tears (1). Lovasváltozás: Zanyetta (10) Vámos Mercédesz helyett Benkő Ádám.

3. futam – Agárverseny

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az agárversenyek a Kincsem Parkban. Olyannyira, hogy már két futam is színesíti a péntek esti programot. A négyszáz méteres futamot a mindig remekül futó Rally, Csete Zsolt tulajdonos-idomár kutyája nyerte Sindy és Natiry előtt. 

Befutási sorrend: Rally (1) – Sindy (3) – Natiry (6)

4. futam – Ügető Amatőrverseny Hendikep (1800 m)

Hölgyek dominálták az ügetőfutamokat.

A startot Mikes vette a legjobban, Lejtők hölgye és Rolling Stones szintén jól kezdtek. Az első egyenesben Nekifutó és Ici Love kettesfogata vezetett, mögöttük szintén egy kettesfogat ügetett, Carpe Diem és Rolling Stones. A túlsó oldalra érve Nekifutó átvette a vezetést, őt Ici Love és Carpe Diem libasorban követték. Lejtők hölgyét és Old Shatterhand-et is megindították hajtóik. A befutó egyenesre fordulva Nekifutó még mindig vezetett, Lejtők hölgye próbálta őt megszorongatni, őket folyamatosan támadta még Carpe Diem és Old Shutterhand is. A célban Nekifutó elugrotta magát, ezzel elgaloppozta az első helyét, így Old Shatterhand és hajtója Balogh Bernadett örülhetett a győzelemnek.

Befutási sorrend: Old Shatterhand (8) – Carpe Diem (6) – Lejtők hölgye (4)
Győztes idő: 20,6

5. futam  – Agárverseny (sprintszám)

Hópihe ugrott ki legfürgébben a gépből. Double Shot és Rio is jól kezdtek, és nem is hagyták sokáig vezetni Hópihét, Double Shot felzárkózott mellé, majd meg is előzte őt könnyedén. Messi száz méter után begyújtotta a rakétáit, majd kilőtt a többiek közül és nagy fölénnyel nyerte a versenyt. Double Shot lett a második, Rio a harmadik, majd Ryan a negyedik.

Befutási sorrend: Messi (5) – Double Shot (4) – Rio (1)

6. futam – Utalványozó Hendikep

A startot legjobban O-Livia, Sebes, és Jubilee Hut vette. Maya Goal a start előtt galoppozott, ezzel komoly hátránnyal kezdett. Az első egyenesben Jubilee Hut és Vernon Boko kettesfogata vette át a vezetést, mögöttük pedig O-Livia és Mountain Bambi ügettek. A túlsó oldalon Jubilee Hut fáradni kezdett, így Vernon Boko átvette a vezetést, akit Mountain Bambi követett. Maya Goal-t diszkvalifikálták. Vernon Boko és Mountain Bambi kettesfogata elügetett a mezőnytől a befutó egyenesben, mögöttük messze lemaradva Jubilee Hut vezette az üldözőket. O’Pennina is hibázott. A célba elsőként Vernon Boko ért be, második lett Mountain Bambi, a harmadik pedig Jubilee Hut.

Befutási sorrend: Vernon Boko (5) – Mountain Bambi (7) – Jubilee Hut (3)
Győztes idő: 20,8

7. futam – Péntek Esti Szupersprint Díj (ügető)

Az első előfutamból Menedzser jutott tovább, párját lejelentették így nem kellett megküzdenie a továbbjutásért. A második előfutamból Kairo Sun került ki győztesen. A harmadik előfutamból Lali Király jutott tovább, Lardon hibázott. A negyedik előfutamból Kisasszony került ki győztesen, Merlino Grif is hibázott. A Szupersprint Díj döntőjét végül Kairo Sun és idomárhajtója Kovács Dóra nyerte, mögötte Lali Király végzett a második helyen, Kisasszony pedig harmadik lett.

Befutási sorrend: Kairo Sun (4) – Lali Király (5) – Kisasszony (7)
Győztes idő: 01,5
Lejelentették: Alegria Dream (1)

A következő “Lóverseny az éjszakában” augusztus 7-én pénteken lesz a Kincsem Parkban:

Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
Időpont: 2015. augusztus 7-én pénteken 18:00 órai kezdettel
A belépés díjtalan!

2015.07.28.
Forrás: Kincsempark.hu – Szekeres Krisztián
Alagi Zsokéiskola – Kovács Botond
Kép: Canva
Frissítve: 2024.02.21.

Bábolnán edzőtáborozott a Ludovika Huszár Díszszakasz

A „Ludovika” név a 19. és a 20. században nem csak az elit katonai tisztképzést fémjelezte, hanem a lovassport területén is előkelő névnek számított. A Díszszakasz célja és tagjainak feladata, hogy a ludovikás lovas és katonai hagyományokat elkötelezetten ápolja.

A Ludovika Huszár Díszszakasz tagjai 2015. július 20-26 között hatnapos edzőtáborban vettek részt.

Még 42 képünk van a Díszszakasz bábolnai edzőtáboráról.Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a folyamatosan veszi birtokba a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületeit, a katonai lovas kiképzés egykori fellegvárát. Az egyetem elkötelezett az elődök hagyományainak ápolásában és a huszár tradíciók megőrzésében, ezért az Egyetem Sportegyesülete – az alapító Gál András Leventének, az egyetem díszpolgárának kezdeményezésére – 2015. május 16-án befogadta a Ludovika Huszár Díszszakaszt (LHD), mint szakosztályt.

A Díszszakasz a budapesti 1. Honvéd Huszárezred 1914-ben rendszeresített egyenruháját és fegyverzetét viseli, valamint jelvényére is az eredeti, Manno Miltiades által alkotott, „vörös ördög-lovast” ábrázoló embléma került. A Díszszakasz zászlaja a Ludovika 1901. május 8-as zászlajának másolata, mint emlékzászló.

A Ludovika Huszár Díszszakasz „vörös ördög-lovast” ábrázoló jelvénye.

Még 42 képünk van a Díszszakasz bábolnai edzőtáboráról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A Díszszakasz Alapító oklevelének értelmében a Díszszakasz célja és tagjainak feladata, hogy a ludovikás lovas és katonai hagyományokat elkötelezetten ápolják, megjelenésükkel és viselkedésükkel hozzájáruljanak a Ludovikát is jogelődjének tudó Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlődéséhez és jó híréhez, továbbá a honvédelmi, rendvédelmi és polgári közszolgálati életpályát választó magyar fiatalok egészséges ön- és közmegbecsüléséhez. A hagyományőrző egység kiemelt feladata, hogy az Egyetem rendezvényein és a katonai hagyományőrző eseményeken megjelenjen.

A Díszszakasz tagja lehet, aki felvétele idején az Egyetem polgára vagy az NKE Sportegyesület tagja és sikeres felvételi vizsgát tett. A felvételi vizsga során a jelentkező a lovaglás elméleti és gyakorlati, a had- és Ludovika történeti, továbbá huszár hagyományőrzéssel kapcsolatos ismereteiről ad számot. A Díszszakasz jelenleg 15 tagot számlál.

A lovas edzőtábor segítette a tagokat lovagló tudásuk fejlesztésében.

Még 42 képünk van a Díszszakasz bábolnai edzőtáboráról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A Díszszakasz vezetése – Dr. habil Horváth Tibor parancsnok és Serege Gábor parancsnok-helyettes – különös hangsúlyt fektet a tagok szellemi, fizikai és szakmai felkészültségére. A rendszeres lovas edzéseken túlmenően lovas edzőtábor is segíti a tagokat lovagló tudásuk fejlesztésében. A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok támogatásának köszönhetően 2015. július 20-26. között hat napos edzőtáborban vett részt a szakasz Fülöp Sándor, Tuska Pál és Pakscha Karolina edzők irányításával.

A huszárok szigorú napirend szerint hajnali ébresztővel és fizikai edzéssel indították a napot (gimnasztika, futás és erőnléti feladatok Serege Gábor parancsnokhelyettes irányításával), saját reggelijükre csak a lovak etetése után került sor. A közel 40 fokos hőségben megtartott napi kettő edzés során a ménes által rendelkezésre bocsátott shagya arab és angol telivér lovak megbízhatóan működtek együtt lovasaikkal a különböző gyakorlatok és alaki feladatok végrehajtásában. A lovasok látványosan fejlődtek a helyes ülés, korrekt segítségadás és díszelgési feladatok végrehajtása területén. Az edzők záró értékelése szerint a csapat jó úton halad a színvonalas huszár hagyományőrzés felé, nem csak szorgalmuk, de hozzáállásuk is példás.

A csapat jó úton halad a színvonalas huszár hagyományőrzés felé.

Még 42 képünk van a Díszszakasz bábolnai edzőtáboráról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A fizikai feladatok mellett a fiúk szellemi kapacitása sem maradt kihasználatlan. A huszárok lovaglás elméleti ismereteket hallhattak Tuska Pál,  a Magyar Lovassport Szövetség Széchenyi István Emlékérmes lovas szakemberétől; Fülöp Sándor, négycsillagos nemzetközi lovastusa bíró a lovas sportokról és a magyar lovassport helyzetéről tartott előadást; míg Jankó Eszter nehézosztályú díjlovas az idomítás fontosságáról beszélt.

A lovas ismeretek mellett hasonlóan nagy hangsúllyal bírt a történelmi és huszár hagyományőrző tudásanyag elsajátítása. Székely Tibor, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke – aki egyben maga is tagja a Ludovika Huszár Díszszakasznak – a magyar hagyományőrzés természetéről, a különböző egyesületek és szövetségek munkájáról tartott előadást.

Lovas ismeretek történelmi és huszár hagyományőrző tudásanyaggal párosítva – ez az LHD.

Még 42 képünk van a Díszszakasz bábolnai edzőtáboráról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Az LHD számára fontos, hogy képességeinek megfelelően hozzájáruljon a huszár és katonai hagyományőrző testületeket tömörítő országos szervezet munkájához, ezért a megalakulást követően kérelmezte is felvételét a Szövetségbe. Kranzieritz Károly történész, az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza a budapesti I. honvéd huszárezred történetéről tartott előadást; míg Grubits Róbert, a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület elnöke bemutatta azt a rendkívül színvonalas munkát és hitvallást, mely a Nádasdy huszárok hagyományőrzőit jellemzi. Képzettségük, fegyelmezettségük és összetartásuk példaként fog szolgálni az LHD számára is a jövőben.

Az elhangzottakat a tábor során vetített filmek tették még kézzelfoghatóbbá, a tagok megnézték a „Hadak útján”, „80 huszár”, valamint „A könnyűlovasság támadása” című történelmi filmeket. Szintén sikerült sort keríteni a felcsúti „Az utolsó töltényig” című kiállítás megtekintésére, mely a második világháború Vértesben lezajlott eseményeit, különösen a Magyar királyi. 1. sz. huszárhadosztály harcait mutatja be a látogatóknak.

A Bábolnán táborozó LHD huszárait meglátogatta Dr. Kovács Gábor rektorhelyettes úr is, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület elnöke, valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke, aki maga is lovas sportember, továbbá családfájában a legendás díjugrató katonatiszt, Némethy Bertalan is megtalálható. A MATASZ és az LHD közötti együttműködés a jövőben hozzáadott értéket jelenthet, mind a hagyományőrzés mind az önkéntes tartalékos szolgálat tekintetében, ezért az LHD kérelmezni fogja felvételét a MATASZ tagszervezeti közé.

A Ludovika Huszár Díszszakasz fejlődésében mérföldkövet jelentett a bábolnai edzőtábor.

Még 42 képünk van a Díszszakasz bábolnai edzőtáboráról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Összességében leszögezhető, hogy a Ludovika Huszár Díszszakasz fejlődésében mérföldkövet jelentett a bábolnai edzőtábor. Külön köszönet és elismerés illeti Bérci Balázs ügyvezető igazgató urat, aki megfelelő körülményeket és lovakat biztosított a huszároknak a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokon.

2015. július 27.
Írta: Tózsa Réka
Fotók: Haga Zsuzsanna
Frissítve: 2023.02.08.

Trêve továbbra is bomba formában

A lóversenyzés utazó nagykövete, Vonczem Gabriella július közepén immár másodszor látogathatta meg a világ egyik legjobb angol telivér versenylovát, Trêve-et, valamint Christiane Head-Maarek trénerasszony istállóját Chantilly-ban. 

Trêve eddig kétszer megnyerte a világ legmagasabb (ötmillió euró) díjazású gyepversenyét, a longchamp-i Arc de Triomphe-ot. Idén olyan történelmi tettre készül, amely eddig még soha egyetlen telivérnek sem sikerült: hogy október első vasárnapján harmadik alkalommal is elhódítsa a verseny trófeáját.

Az 1920-ban megalapított díjban eddig csupán hét telivérnek sikerült a duplázás, köztük Trêve-en kívül egyetlen kancának. A verseny nyertesét már egyetlen győzelem után is örök életére hatalmas tisztelet övezi, két győzelem után pedig végtelen csodálat és rajongás is társul ehhez. Azzal pedig, hogy ennek a fantasztikus kancának harmadszor is lehetősége nyílhat a győzelemre, hihetetlen ámulat, fanatikus szeretet veszi körül.

Ráadásul idén Trêve mindkét startját lenyűgöző stílusban nyerte, és mindenki úgy látja, hogy jobb, mint valaha. Így nem csoda, hogy már most óriási tömegek foglalták le a helyüket az idei Arc de Triomphe-ra.

Trêve pedig eközben, vagyis a július közepi látogatásom időpontjában éppen nyári pihenőjét töltötte, ami annyit jelent, hogy a pónija társaságában könnyebb munkákat végzett.

A helye szokás szerint az első, húszlovas szekcióban volt, amely nyáron reggel 6:15-kor indul a pályára. Sétában és ügetésben nyugodtan, flegmán viselkedett, a könnyű vágtában azonban jókedvűen játszott, az istálló legtapasztaltabb lovasa lovagolta.

Úgy gondolom, hogy nem csak egy magyar újságíró, hanem a magyar lovasok számára is különleges lehetőség, hogy betekinthetnek egy ilyen sikeres istálló életébe és egy már ma is legendának számító versenyló mindennapjaiba.

Az idén már ötéves kanca következő versenye a tervek szerint szeptember 13-án a Prix Vermeillben várható, amely hároméves és idősebb kancáknak kiírt, az Arc de Trimophe-hoz hasonlóan 2400 méteres, Group 1-es verseny, majd ezután, október 4-én következik a várva várt Arc de Triomphe.

 

2015.07.27. Vonczem Gabriella
Frissítve: 2023.09.24.
Fotó: Canva

Futókat mentett a nyugdíjas távló

Remington, a 27 éves izlandi ló és gazdája, John Parke minden évben átfésülik a Santa Barbara 100 Mile Maraton utolsó 30 mérföldes, a kietlen és sziklás Santa Ynez hegységen át vezető szakaszát, hogy segítséget nyújtsanak a kimerült, eltévedt, vagy lemaradt sportolóknak. Idén két futó nekik köszönhette az életét.

John és Remington első mentőakciója a 100 mérföldes (kb. 160 kilométer) táv 75. mérföldjénél kezdődött, ahol két futó ült a sziklákon, akik nem tudtak tovább menni. Négy mérföldre voltak a legközelebbi ellenőrző ponttól, ahol vizet, élelmet és orvosi ellátást kaphattak volna, vagy autóval, netán helikopterrel kimenekíthették volna őket. John vizet adott nekik, de ahogy elindultak az ellenőrző pont felé, nyilvánvalóvá vált, hogy egyikük nem tudja a saját lábán megtenni a távot. John nem habozott, a kimerült sportolót felültette Remingtonra, így jutottak el az állomásig.

Egy rövid pihenő után John és Remington ismét útnak indultak. A szakasz 85. mérföldjénél, a maraton legsziklásabb, legtechnikásabb szakaszán ismét egy teljesen kimerült, remegő és hallucináló futóra bukkantak, aki bevallása szerint eltévedt. Mivel a saját lábán nem jutott volna el a következő ellenőrző pontig, itt sem maradt más választás, mint a lovaglás. “Azt kérdeztem tőle, hogy lovagolt-e már valaha. Azt válaszolta, hogy még soha. Akkor ez a szerencsenapod, mondtam. Felültettem, a hőszigetelő takarót sátorként rá és a lóra borítottam, hogy a ló hője őt is melegítse.”

“Vannak távlovasok, akik szerint Remington túl öreg, túl kicsi és túl lassú.” mondja John. És ez a kis nyugdíjas ló két életet megmentett.

Aktív versenykarrierje során Remington összesen 11.300 mérföldet hagyott maga után és mindig az első tízben végzett. 160 kilométeres versenyből összesen tízet teljesített. Parke és Remington első versenye azért is igen emlékezetes volt, mert a versenyállatorvos nem volt felkészülve a kis izlandi speciális jármódjaira. Remington gazdája elmondása szerint igazi egyéniség, domináns, kötekedő lovacska, aki egyszer még egy medvét is megfutamított kalandjaik során.

2015.07.27. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Imgur
Kép: Canva
Frissítve: 2023.02.08.

FKV: újabb pozitív lovak

Újabb két ló vérvizsgálata lett pozitív a Bács-Kiskun megyei Felsőlajoson, de a Győr-Moson-Sopron megyei Ravazdon is felmerült a fertőzöttség gyanúja egy lónál – tette közzé a NÉBIH. Jelenleg 8 megye 11 településén és a Lóklinika kólikás istállójában van karantén fertőző kevésvérűség miatt.

A NÉBIH ÁDI július 20-án FKV szeropozitív eredményt állapított meg két karanténban tartott ló esetében. A lovakat Felsőlajoson (Bács-Kiskun megye) tartják elkülönítve egy az üllői Lóklinikáról hazaszállított ló miatt. A klinikán kezelt lovat június végén el kellett altatni FKV fertőzöttség miatt. Az újabb pozitív eredmények miatt az állományra vonatkozó forgalmi korlátozás és a három hetenként kötelező vérvétel meghosszabbításra került.

Szintén július 20-án felmerült az FKV fertőzöttség gyanúja szerológiai vizsgálattal egy Ravazdon (Győr-Moson-Sopron megye) tartott ló esetében. Az állat tartási helyén forgalmi korlátozás van érvényben. A további vizsgálatokról későbbiekben szintén tájékoztatást adunk.

Jelenleg 8 megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém, Vas, Győr-Moson-Sopron) 10 településén (Tiszavasvári, Hajdúszoboszló, Felsőlajos, Fót, Piliscsév, Olaszfalú, Berhida, Vilonya, Vép, Ravazd) és a Lóklinika kólikás istállójában van karantén.”

2015.07.24. Forrás: NÉBIH
Frissítve: 2022.07.24.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés