Kezdőlap Blog Oldal 356

Aki a lovakat szereti, rossz ember nem lehet

Hatvanban él Miska gazda, becsületes nevén Hóka Mihály nyugdíjas agrármérnök, gazdálkodó. Egész élete során, immáron 60 éve a lovak szorosan hozzátartoznak mindennapjaihoz.

A Galga-vidéken nőtt fel, ahol a ló fontos szerepet játszott a családok életében, az ott élők munkáját segítette. A ló megbecsült, szeretett állat volt a falusi emberek számára, a földművesek megélhetését biztosította. Miska gazda fiatal agrárszakemberként is ezen a vidéken kezdte pályáját a 70-es években, ahol a határbejárásoknál a „szolgálati jármű” a ló volt. Családot alapítva Hatvanba került, s a városszéli portáján természetes volt, hogy mindig volt és lesz is ló a háznál, míg él.

Ma már a nyereg helyett inkább a lovaskocsit választja. A váltás oka az, hogy öt unokája van, s ha eljönnek, egyszerre nem lehet őket egy ló nyergébe tenni. Ezért inkább Jászárokszálláson Tóth Alajos mesterrel készített egy hatszemélyes túrahintót, így mindenki felfér és nincs veszekedés, ha a nagypapával mennek kocsikázni a Zagyva-part mentén.

Gyakran megjelenik Miska gazda fogatával a környék lovas rendezvényein, melyet ma egy enyhén sodrott magyar félvér, „Sárga” névre keresztelt ló húz.

Mint látogató és lóbarát ilyenkor „szemlézi” a felhozatalt, hogy megállapítja, hol tart ma a lovashagyományok ápolása. Legutóbb a hatvani csata emlékhadijátékán tette tiszteletét, ahol a „labancok” kérték meg, vigye el őket is egy kis sétakocsikázásra. Sárga és huncutságra hajlamos hajtója úgy huszárosan megkocsikáztatta az „ellenséget”.

 

2016.04.11. Fotók és szöveg:H. Szabó Sándor
Frissítve: 2022.08.06.

Fény derült a csobánkai lózuhanás rejtélyére

Március 30-án bejárta az internetet az az elképesztően bizarr hír, miszerint kizuhant egy ló egy családi ház erkélyéről Csobánkán. Kép és videó hiányában érdekes forgatókönyvek születtek, azonban mára kiderült, erős túlzás áldozatául estek a híreket böngésző olvasók.

2014-ben ez a ló valóban megcsodálta az erkély nyújtotta kilátást

Bár két napig az erkélyről kizuhant ló drasztikus hírétől volt hangos a média, végül kiderült, a ló helyett a történet sántított. A helyszínen készült kép most leleplezi a hátast dobó hátas rejtélyét.

A ház tulajdonosa Gödör István, ismerősei kérésére átmeneti szállást biztosított két ló számára, azonban azzal nem számolt, hogy az egyikük látássérült, így a vendéglátás kalandosra sikeredett.

Addig semmi gond nem volt, amíg a két ló a ház mögötti dombon legelt. A látássérült patás azonban véletlenül a domboldalban álló ház teraszára tévedt. Nem kellett hozzá akrobatikus mutatványt végrehajtania, hiszen a terasz egy szinten van a domb talajával, ráadásul azt kerítés sem övezi.

A gyanútlan ló, miközben további legelnivalót keresett, eljutott a terasz széléig. Korlát nem állta újtát, így végül leesett.

A pórul járt patás az esés következtében a ház és a kerítés közé szorult. A tűzoltók állatorvos segítségével szabadították ki kényelmetlen helyzetéből. Szerencsés csillagzat alatt születhetett, hiszen könnyebb sérülésekkel, zúzódásokkal megúszta a balesetet. Már csak egy rejtély maradt: a ló gazdája miért nem figyelt a lovaira?

Nem ez az első különös mutatvány

A korábban már bemutatott Dolinát 2014 nyarán kérte kölcsön fűnyírásra egy lakótelep hóbortos lakója. Miután a ló elvégezte nemes feladatát, emberünk felvitte a panellakás erkélyére, hogy a ló “biztonságos” helyen várhassa gazdáját.

Az erkélyen levegőző lóról egy járókelő készítette a fenti fotót.

De hasonló élményben – vagy inkább döbbenetben – lehetett része a kanadai Hamptomban élő Downey házaspárnak is 2013-ban, akik versenylovak tenyésztésével és kiképzésével foglalkoznak birtokukon. A szomszédos farm egyik csikója, Must Win ugyanis garázsuk tetején álldogálva várta a reggelt.

Ló a háztetőn. Tovább a kanadai esethez >>

Must Win valószínűleg a ház mögött emelkedő dombról ugrott vagy mászott át a körülbelül egy méter távolságban lévő tetőre. A Downey házaspár több, mint 15 éve foglalkozik lótenyésztéssel, de még sosem fordult elő hasonló eset a birtokon.

A bátor csikó szerencsésebb volt, mint a csobánkai patás, hiszen ő ezt a kalandot egyetlen karcolás nélkül megúszta.

2016.04.01. Forrás és fotó: Blikk.hu
Frissítve: 2022.07.25.

Díjugrató leckéket vesz Madonna

Kisfiával együtt díjugrató edzésen járt az énekesnő, a közös lovaglásról Instagramján osztott meg képeket és videókat.

Madonna akkoriban szeretett bele a lovakba, amikor korábbi férjével, Guy Ritchie-vel Angliában vidéken éltek. Bár az énekesnő 2005-ben komoly lovasbalesetet szenvedett és több csontja is eltört, szerencsére nem hagyott fel a lovaglással.

Sőt, úgy tűnik, hogy legkisebb gyermekének, a most 10 éves David-nek is átadta a lovak szeretetét, így együtt járhatnak edzésekre.

David just horsing around! 🐎🐎🐎🐎🐎🐎🐎🐎🐎🐎🐎🐎💘

Madonna (@madonna) által közzétett videó,

A New York-i fedelesbe ráadásul a család kutyája is velük tartott – sőt, úgy tűnik, hogy ő is kedvet kapott a díjugratáshoz.

Az 57 éves énekesnő fárasztó időszakot hagyott maga mögött, nemrégiben ért véget ugyanis Rebel Hearts világjáró turnéja, melynek utolsó állomása Ausztrália volt.

2016.03.30. Forrás: DailyMail
Fotók: Instagram

Oldtimer Diamant ragyogó győzelme az ügetőn

Oldtimer Diamant és Vezér Emese sokáig a második helyen ügetett, az utolsó 400 méterhez érve azonban átvette a vezetést, majd kivédve a szerb Nadir Three és Boris Kecenovic, valamint Philadelphia és Márton Lajos támadásait megnyerte, a Cyrano Díjat.

Összefoglaló a 2016. március 26-i ügető futamokról:

1. futam – Janette Hendikep: 

Elsőre sikerült az indítás. Jól kezdtek az élről fordulók, Number One ment el vezetni. Mögötte Medália, Knock, Nebraska és Go on volt a sorrend. Utóbbi mellé hamar megérkezett Priscilla és Miklós, Miki kezdett tragikusan némi meglepetésre. Az első egyenesben Montgomery zárkózott fel az élmezőnyhöz, ami a vezető Number One mögött kettseoszlopokba rendeződött. A túlsó oldal végén Nebraska indított támadást és a befutóegyenesre már elsőként érkezett. Mögötte Montgomery tartotta még jól magát, azonban Miki sem hagyta magát és gyorsított a tempón, az utolsó 200 méteren pedig Miklós és Lucky Boy is megjelentek. A szürke Nebraska könnyen realizálta esélyét és nyerte a futamot, Miki és Miklós osztoztak a helyezéseken.

Befutási sorrend: Nebraska (5) – Miki (10) – Miklós (6)
Győztes idő: 21,8

Nebrasca osztott-szorzott, végül úgy döntött, megnyeri futamát.

2. futam – Ossia Díj:

Tarita Teriipia AT vette a legjobb startot, azonban Sóvirág már az első kanyarban megérkezett mellé és a tribün előtti egyenesben folyamatosan próbálta átvenni tőle a vezetést, ami végül a második kanyarban sikerült is neki, így a túlsó oldalra már az ő vezetésével érkezett a mezőny. Sóvirág mögött Tarita Teriipia AT ügetett, majd Shergar és Shake Up kettőse következett, őket pedig a zárkózó Tücsök követte, aki az utolsó kanyar előtt durván hibázott. Tarita Teriipia AT megtámadta Sóvirágot és a befutóban könnyedén ügetett el mellette. Sóvirág még a dobogóról is leszorult, mert először Shergar, majd az utolsó métereken Sumi is megelőzte.

Lejelentették: (7) Spartacus
Befutási sorrend: Tarita Teriipia AT (4) – Shergar (2) – Sumi (1)
Győztes idő: 18,3

3. futam – Nyeretlenek Versenye I. rész:

Tökéletes és Tell Vilma párosa ment el vezetni  a start után, mögöttük Sebastian Ketti, Uppsala M, Up Girl és Uncatchable volt a sorrend. Trónörökös az első egyenesben hibázott és kiesett a versenyből. A túlsó oldalon Up Girl indított támadást és átvette a vezetést, de Tökéletes nem hagyta magát. Az ő párosuk érkezett elsőként a befutóra, ahol többen is megindultak. Újra jött a korábban már fáradni látszó Tell Vilma, közel volt Sebastian Ketti, megindult Usain és Timur is. Tökéletes kivédte a támadásokat és megnyerte a futamot, Tell Vilma felzárkózott a második helyre, megelőzve a harmadik Sebastian Ketti-t.

Üvegtigrist és Timurt tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikálták.

Befutási sorrend: Tökéletes (3) – Tell Vilma (7) – Sebastian Ketti (1)
Győztes idő: 22,8

Tökéletes kiválóan őrizte meg első helyét.

4. futam – Absalom díj:

Ragdoll és Beatriz Galindo A.T. rettentően gyorsan kezdtek, Ugolino Ans pedig hibázott és kiesett a versenyből. A kanyarba érve lassítottak a tempón, Beatriz Galindo A.T.- vel beült hajtója Ragdoll mögé, Unipress és Euklid A.T. pedig megérkeztek a frontba. A vezető négyesnek volt némi előnye az üldözőkkel szemben, akik Texas Oil vezetésével érkeztek. A befutóban Ragdoll elköszönt a többiektől és magabiztosan nyerte a futamot. Beatriz Galindo A.T.-t Unipress támadta meg, a támadás viszont kudarcba fulladt, mert Unipress elugrotta magát. Messzi harmadiknak Euklid A.T. ért célba, akit azonban a Versenyintézőség tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikált, így Swarovski fért még fel a dobogóra.

Lejelentették: (3) Turandot Matto
Befutási sorrend: Ragdoll (6) – Beatriz Galindo A.T. (7) – Swarovski (8)
Győztes idő: 19,7

5. futam – Nyeretlenek versenye II. rész:

Ulászló M, Tomika, Übü király, Utah River és Sütike kezdtek a legjobban, ők alkották az élmezőnyt, közülük is Übü király a tribün előtti egyenesben átvette a vezetést és a gyors tempónak köszönhetően megnyújtotta a mezőnyt. Übü király és Tomika mögött Ulászló M, Utah River, Sütike, Tesco Magic és a zárkózó Ultra Lady ügettek. Übü király végig diktálta a tempót, a befutóban azonban tovább gyorsított és óriási fölénnyel nyerte a futamot. A második helyért volt küzdelem Ulászló M és Tomika között, végül a leírt sorrendben értek célba. Ultra Lady jó versenyt futva lett a negyedik, míg Ulrike Bork és Útszéli hibával futottak.

A 3-as számú fogat hajtója, Veréb Zsolt óvást emelt a 11-es számú fogat hajtója, Márton Lajos ellen a startnál szerzett jogtalan előnyszerzés címén. A Versenyintézőség az óvást megtárgyalta és elutasította.

Befutási sorrend: Übü király (11) – Ulászló M (3) – Tomika (6)
Győztes idő: 19,3

Übü Király a befutóban alapozta meg trónbitorlását.

6. futam – Cyrano díj:

Andorra Gold és Oldtimer Diamant kettőse vette a legjobb startot, előbbi ment el vezetni. Mögöttük Nadir Three, Lil Kim, Philadelphia, Palkó, Szerelmes R. és Nichelino Di Re volt a sorrend. Komolyabb változás nem történt egészen az utolsó kanyarig, ahol Nadir Three indított támadást és Oldtimer Diamant is kijött a fal mellől. A befutó elején Oldtimer Diamant átvette a vezetést, őt Philadelphia és Nadir Three próbálták támadni, de a hatéves herélt kivédte ezeket és megnyerte a futamot, Nadir Three pedig pont a célban előzte meg Philadelphia-t.

Szerelmes R. a befutóban hibázott.

Befutási sorrend: Oldtimer Diamant  (3) – Nadir Three (1) – Philadelphia (4)
Győztes idő: 16,8

7. futam – Amatőrverseny hendikep:

Negyedszerre próbálták a startot, ami még ekkor sem volt tökéletes, Suttogó, Pipacsos és Naomi hármasa zárták a sort. Kandidátus az első kanyarban hibázott és kiesett a versenyből.  Az élen Nekifutó ügetett, mögötte O’Pennina, Pentatlon, Képzőművész, Sholty Viktor és Perfect alkották az élmezőnyt. Pipacsos zárkózott fel hozzájuk, mire elérték a második kanyart. A befutóra még Nekifutó hozta a lovakat, azonban az egyik favorit, Sholty Viktor elügetett mellette és megnyerte a futamot. A harmadik helyért Pentatlon és Pipacsos csatáztak, utóbbi bizonyult erősebbnek az utolsó métereken.

Befutási sorrend: Sholty Viktor (8) – Nekifutó (2) – Pipacsos (9)
Győztes idő: 20,3

Sholty Viktor nemes egyszerűséggel elügetett Nekifutó mellett, ezzel megnyerve a futamot.

8. futam – Új-Mexikó hendikep:

Saron volt a leggyorsabb a startnál, míg Padova hibázott az indítás után. Saron mögött Kazein, Amy’s Love és Kiskarcsi színei jelentek meg, majd Landlord és Jogging kettőse következett. A túlsó oldalon Magiszter galoppozott. Mire az utolsó kanyarba értek, Saron, Kazein, Amy’s Love és Landlord csatájára lehetett számítani. Az utolsó 50 méteren Kazein átvette a vezetést Saron-tól és megnyerte a futamot, a harmadik helyre Landlord érkezett meg.

Befutási sorrend: Kazein (3) – Saron (4) – Landlord (10)
Győztes idő: 17,1

9. futam – Pityke hendikep:

Szokás szerint Nemzetesúr nagyon gyors volt a startot követően, de Királyhágó és Tequila Hush is, Jubilee Hut pedig rossz szokása szerint elugrotta magát. Nemzetesúr ment el vezetni, őt követte Királyhágó és Tequila Hush kettőse, majd Tárkány és Utrillo d’Amour következtek, a mezőnyt pedig a két istállótárs, Knock-down és Szilvás zárta. A befutóban Nemzetesúr rátaposott a gázpedálra és magabiztosan nyerte a futamot. Szilvás az utolsó 100 méteren indult meg hatalmas lendülettel és felügetett másodiknak, a harmadik helyért Utrillo d’Amour és Knock-down csatáztak.

Lejelentették: (7) Chevallier SR
Befutási sorrend: Nemzetesúr (4) – Szilvás (9) – Utrillo d’Amour (3)
Győztes idő: 18,9

Nemzetesúr start-cél győzelemmel nyerte meg az ügető versenynap utolsó futamát.

A következő ügető versenynap április 2-án szombaton lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2016. április 2-án szombaton, kezdés 14:15-kor
  • A belépés ingyenes!
A versenyekről közvetít a 

2016.03.30.
Forrás: kincsempark.hu,
Fotók: Major Zsolt

Az arabs s az angol telivér szerepe

Az “arabs” s az “angol” telivér szerepe a magyar s más nevesebb európai lófajták kitenyésztésében

 

“Ezer esztendős hazánk lótenyésztését négy korszakra oszthatjuk.
Az első, az ősi magyar és erdélyi ló tenyésztése, a honfoglalástól a mohácsi vészig.
A második az arabs lovak korszaka 1526-tól körülbelül 1710-ig.
A harmadik a spanyol és arabs ló korszaka 1710-től 1814-ig.
Végül a negyedik, az angol ló korszaka 1814-től napjainkig, amely korszakba esik a “Nonius” anglonormann mén 1816-ban való megjelenése és fajtaalapítása is.

Mária Terézia királynő uralkodása alatt a török, majd az örökösödési háborúk addigi lótenyésztésünket számban és minőségben annyira tönkre tették, hogy immár a hadseregnek és a felszabadult területek művelésére szükséges lóanyagot az ország nem tudta előállítani, úgy, hogy külföldről való behozatalra szorult az ország, ami viszont pénzügyi okok miatt sok nehézséggel járt.

Lindenau gróf írja, hogy 1770 körül, amikor az első császári karabélyos ezrednél szolgált, az ezred két Cheveauxlegers százada kizáróan szép és eléggé nagy cserkeszlovakkal volt lovasítva s a pótlást úgy e két század, mint még több más lovasezred részére is Cavallar őrnagy intézte, ki állandóan Cserkesz-honban lakva, ott nagy tételekben vásárolta a cserkeszcsikókat, azok selejtjét, amelyek fejlődésben elmaradtak vagy hibásokká váltak, eladta, a javát pedig a császári ezredekhez szállította.

A mai katonai csikótelepek ősét fedezhetjük fel ebben az intézményben.

Mária Terézia igyekezett tenyésztői jutalmakkal a lótenyésztés kátyúba ragadt szekerén segíteni, de jó s megfelelő számú mének hiánya folytán ezek a kísérletek nem vezethettek eredményre.

A minden reformokra hajlamos kiváló uralkodó, II. József nevéhez fűződik a komoly alapokra fektetett lótenyésztés megteremtése, a magyar lótenyésztés renaissancea is, amely az általa alapított cs. kir. katonai ménesek komoly munkájával, áldozatos igyekezetével korszakalkotó lett hazánk lótenyésztésének újjá építésében.

Nem történeti felsorolás módjában kívánom cikkemet tartani, mert hiszen ezek, igen tisztelt olvasóim előtt már bizonnyal ismeretesek, hanem tenyésztéstörténeti, az akkori, majd későbbi tenyésztői, párosítási munkálatokat, tenyésztési terveket és kísérleteket, egyes kiváló hippológusaink felfogásait, törekvéseit szeretném bemutatni, amelyek hazánkban, mint más lótenyésztő országokban az egyes korszakokban oly jellegzetesek voltak.

Mindezeket a legrégibb lóirodalommal foglalkozó szakkönyvek nyomán és okmányilag – a régi származási levelek, pedigrék alapján – fogom bemutatni.

II. József császár első intézkedése az volt, hogy a tenyésztői jutalmakat igen magasra emelte, sőt minden fedeztetésért az állam fizetett egy forintot.

500 országos fedező mén beszerzését rendelte el, amelyek legnagyobb részét Bukovinából és Moldvából vásárolták.

Csekonics vérteskapitány, ki fiatal tiszt korában helyőrsége közelében levő ménesekben, így többek között a Hunyadi grófi ménesben szeretettel foglalkozott a tenyésztés tudományával s rátermettsége folytán a lóavatóbizottsághoz is osztatott be, azonnal átlátta, hogy a szedett ménekkel a tenyésztés fellendítése és értékesebbé tétele nem fog eredménnyel járhatni.

Ezért egy saját tenyésztésű méneket előállító ménes felállítására tett írásbeli javaslatot uralkodójának, aki azt e kor legjelesebb szakembereinek, Hoditz gróf ezredes, Cavallar és Ried őrnagyok és Scotti katonai állatorvos felülbírálása után, teljes egészében elfogadta és elrendelte 1784-ben a mezőhegyesi, 1789-ben a bábolnai ménesek felállítását s Csekonics kapitányt bízta meg azok berendezésével…”

 

Részlet Pettkó-Szandtner Tibor írásából
Forráslink: Magyar Huszár
Frissítve: 2023.08.16.
Fotók: Canva

Cutting

Cutting

 

Cutting során a lónak kell bizonyítania a marhákkal történő munkához való érzékét. A verseny időtartamára beterelnek egy borjúcsordát a pályára. A lovasnak nyugodtan be kell lovagolni a marhák közé, egy marhát el kell választani a csordától, a pálya közepére kell terelni, és nem szabad visszaengedni a többiekhez. A lovat hosszú száron kell lovagolni, és a lónak önállóan kell dolgoznia. A lovas minden szársegítségét pontlevonással büntetik. A lovat az alábbi szempontok szerint pontozzák: a ló önállósága, marhához való érzéke, figyelmessége és szorgalma. Ezen képességek bizonyítására lónak és lovasnak 2 és ½ perc áll rendelkezésére.

A versenyzőnek négy segítőre van szüksége. Ketten a csordát tartják egy helyen, őket nevezik „herdholder”-nek, ketten pedig megakadályozzák, hogy a borjú a pálya másik felére tudjon menekülni, ők a „turnback” (ejtsd: törnbek) lovasok.

A verseny alatt a lovas nem adhat szársegítséget a lónak. Egyik kezével a nyeregszarvat fogja, a szárakat tartó kezét pedig a ló marjára engedi, megadva ezzel a jelet a lónak, hogy elkezdhet dolgozni. A ló villámgyorsan és macskaszerű ügyességgel rugaszkodik el az egyik oldalról a másikra, közben egy pillanatig sem téveszti szem elől a számára „kijelölt” borjút, amit nem szabad visszaengednie a csordához. A lónak a másodperc töredéke alatt kell eldöntenie, merre mozduljon, hogy a borjú útját el tudja vágni. A borjúnál gyorsabbnak kell lennie, „olvasnia kell a borjú gondolataiban” ahhoz, hogy a borjú heves és hirtelen mozdulatait kontrollálni tudja úgy, hogy mindig lépéselőnyben legyen a marhához képest. Ehhez a lónak egy természetes adottságra van szüksége, amit „Cow Sense”-nek, marhához való érzéknek nevezünk. Hasonló adottság ez, mint a kutyáknak a vadász- vagy terelőösztöne! Ha a lónak nem veleszületett adottsága, akkor ezt megtanítani nem lehet.

Ha valaki egy jó cutting lovat dolgozni lát, nem felejti el egykönnyen. A néző hamar kitalálja, miért fogják a lovasok az egyik kezükkel a nyeregszarvat… Mialatt a ló a marhával dolgozik, a lovasnak elsősorban az a feladata, hogy megtalálja a helyes ülést és egyensúlyt a nyeregben. Ha egy cutting ló a tipikus atletikus képességekkel rendelkezik, pláne meg kell tanulnia a lovasnak úgy ülni a nyeregben, hogy ne akadályozza a lovát a munkában.

A tehetséges lovak hamar ráéreznek a munka lényegére, és szemmel láthatóan szeretnek a borjúval „játszani”. Létezik például egy videofelvétel, amin az látható, hogy a karámban lévő marhacsordához odaengednek egy cutting lovat mindenféle felszerelés és lovas nélkül. A ló önszántából „dolgozni” kezd. Kiválaszt a csordából egy borjút és hosszú időn keresztül játszik vele: nem engedi vissza a borjút a többi társa közé; éppúgy, mint ahogyan a versenyen kell képességeit bizonyítania lovassal a hátán!

Miután a ló is rájött, hogy a borjút hogyan kell kontroll alatt tartani, ő sem szeretne lemondani a sikerélményről és ez az egyik magyarázata annak, hogy miért tudnak olyan lelkesen, önállóan dolgozni. Természetesen ehhez a lónak ambiciózusnak és határozottnak kell lennie a marhához való érzéke mellett.

A cutting a western sportágak „kábítószere”: aki egyszer már ült igazi cutting lovon, aligha szeretne leszállni róla. Mániákussá teszi az embert az az érzés, amikor egy cutting ló elkezd dolgozni: ellenállhatatlan őserő lép működésbe…

 

Forrás: www.hqha.hu
Frissítve: 2023.09.15.
Fotók: Canva

Nemzetközi lovasversenyek története

A hivatalos nemzetközi lovasversenyek (CHIO) és a Nemzetek Díja versenyszám története Magyarországon

 

Mint minden sportág, a lovassport is hosszú utat tett meg az egymás közötti spontán versengéstől a nemzetközileg elfogadott, szigorú szabályok szerint zajló, teljesítményre és rekordra törekvő versenyzésig.

Az első lovasversenyt, amelyet a modern lovassport előzményének tartanak, 1864. április 15-én tartották Dublinban. A programban díjlovaglás és terepverseny szerepelt. Ezt követte a Párizsban, 1866-ban tartott verseny, amely a következő években ötfordulós sorozattá fejlődött. Az első osztrák-magyar lovasversenyre 1873-ban, Pozsonyban került sor, majd 1874-től minden évben, Bécsben tartottak díjlovagló és díjugrató versenyt. Belgiumban 1881-ben, Olaszországban 1884-ben, Hollandiában 1886-ban, Németországban 1894-ben volt lovasverseny. A díjlovaglásokból, különböző követelményű díjugratásokból, fogatmérkőzésekből álló versenyt francia nevén „concours hippique”-nek hívták. Ez a név maradt fenn a lovasversenyek rövidítésében: CH.

A 19. században nemigen fordultak elő nemzetközi versenyek. Az elsőre az 1900-as párizsi világkiállítás alkalmával került sor, de csak a lovaspóló volt olimpiai szám. Az osztrák-magyar monarchia lovasai pedig első alkalommal az 1902-ben tartott torinói versenyen mérkőztek más nemzetek lovasaival. A londoni olimpia előkészülete idején (1907-ben megtartott Horse Show) már foglalkoztak a gondolattal, hogy a svéd Clarence Rosen gróf javaslatára a lovaglást is az olimpiai számok közé veszik, amire gróf Andrássy Géza, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke egy tiszteletdíjat adományozott. A díjat 1912-ben nyerte el Jean Cariou (FRA) százados, jelenleg Lausanne-ban őrzik, az Olimpia Múzeumban.

Noha az olimpián nem került sor lovasversenyre, egy évvel később, 1909-ben a londoni Olimpia Hallban, az International Horse Show keretében 3-3 lovassal Argentína, Belgium, Franciaország, Kanada, Olaszország, Nagy-Britannia között rendezték az első csapatversenyt. A szakirodalom ezt a versenyt tartja az első Nemzetek Díja versenyszámnak, amelyet még ugyanez évben az olaszországi San Sebastianban 5 fős équipek nemzetközi versenye követett. Az első világháború előtti, majd a háborút követő néhány évben a nemzetközi lovasversenyeken a résztvevő országok 2-4 lovasából álló csapatai közti versenyre a programban szereplő egyik legnehezebb versenyszámot hirdették meg, amelyet a rendező ország díjugratási feltételei, elbírálása szerint bonyolítottak le.

A versenyek egységes szabályozására csak világháború után hozták létre a sportágak nemzetközi szervezetét, köztük a Nemzetközi Lovas Szövetséget (Fédération Equestre Internationale, FEI) 1921. november 21-én, Párizsban. Valamennyi nemzetközi szövetség előírása volt a nemzeti szövetségek megalakítása. A Magyar Lovas Szövetség elődje, a Magyar Lovassport Egyesületek Országos Szövetsége 1924. február 29-én alakult meg, azonban csak 1927. április 8-án vették fel a FEI tagjai sorába.

A FEI első tevékenysége az 1924-ben, Párizsban megrendezésre kerülő olimpián tartott lovasversenyek követelményeinek és elbírálásának kidolgozása volt. 1925-ben szabályozta a nemzetközi lovas mérkőzések megrendezésének feltételeit, elkészítette a nemzetközi szabályzatot, amelynek a nemzeti szövetségek szabályzataiban is érvényesülni kellett. A versenyeken szerzett tapasztalatok alapján ezek a szabályok évről-évre változtak, korszerűsödtek. Így a csapatverseny, a Nemzetek Díja feltételei sem voltak egyértelműen meghatározva. A magyar lovasok először 1924-ben, Berlinben indultak nemzetközi lovas mérkőzés csapatversenyében.


A FEI első alkalommal az 1928. augusztus 7-én, az amszterdami olimpia alkalmával tartott ülésén szabályozta a Nemzetek Díja versenyszám feltételeit. 1929. január 1-től kezdődően a Nemzetek Díját szigorúan a FEI szablyai szerint kellett tartani. Az akadályok száma legalább 12 és legfeljebb 16 lehetett, és legalább 16, illetve 20 erőkifejtésnek kellett lennie. Az akadályok magassága 1,25 m-től 1,40 m-ig terjedt, szélessége legfeljebb 4 méter lehetett. Az iram 400 m/perc volt.

A FEI 1930-tól kezdve jelentette meg Bulletinjét, amelyben a szabályok, a versenyszabályok változását, a kongresszusi határozatokat, a következő évi versenynaptárt és a hivatalos versenyek (CHIO) eredményeit közölték. A Nemzetközi Szövetség 1931-ben szabályozta a hivatalos (CHIO) és nem hivatalos (CHI) versenyek szabályait és névhasználatát. Hivatalos versenyek csak azok lehettek, amelyek a Bulletinben közreadott versenynaptárban szerepeltek. A CH elnevezésű versenyeken mindhárom lovas szakág (díjlovaglás, díjugratás és military, sőt fogatverseny) versenyszámait megtarthatták.

Magyarországon 1926-ban, a Margitszigeten rendeztek először nemzetközi díjugrató versenyt. A Kőbányán megnyitott Mezőgazdasági Kiállítás területén levő bemutató tér lovas pályáján tartották meg 1929-ben az első Nemzetek Díja versenyszámot.

A következőre az 1935-ben rendezett nemzetközi találkozó nyitott alkalmat. A külföldi nemzetközi mérkőzéseken a magyar csapat több-kevesebb sikerrel rendszeresen indult. A két háború közti időszakban egy alkalommal, 1931-ben, Salzburgban nyert első díjat a Kánya Antal, Odescalchi Miklós, Platthy József és Schaurek Ottmár alkotta csapat, míg Schaurek Ottmár 1935-ben Aachenben volt egyéni győztese a számnak.

A FEI 1935-ben határozatot hozott, hogy a nemzetek évente csak egyszer rendezhetnek hivatalos versenyt (CHIO-t), s a Bulletin Officiel de la Fédération Equestre Internationale kiadványban csak olyan mérkőzés eredményeit közlik, amelyen legalább három különböző nemzet indult. Amennyiben ez a feltétel nem érvényesült, a versenyszámot nem nevezhették Nemzetek Díjának, helyette csapatverseny volt, amelynek lebonyolításában a Nemzetek Díjára vonatkozó szabályok voltak az érvényesek. Hosszú ideig érvényben volt, hogy a Nemzetek Díjában indult lovasok teljesítményét egyéni versenyzőként is értékelték, valamint, hogy a 3-fős csapatban egy csapattag két lovat is lovagolhatott (korábban volt olyan is, hogy két induló kettő-kettő lóval vett részt).

A Nemzetek Díja versenyszám szabályzata sűrűn szóba kerül az FEI közgyűlésein, s kisebb-nagyobb szigorítások rendszeresek. Maga a versenyszám igen nagy tekintélyt vívott ki magának a lovasok és a közönség körében: „…átütő eredményt mégiscsak a Nemzetek Díjában elért eredmény jelent, és egy csapatnak az igazi fokmérője a Nemzetek Díjában mutatott ereje…” Írta Reznek Jenő, az örkényi lovaglótanár-képző egyik tanára 1938-ban. A hazai díjugrató sport eddigi legnagyobb eredményét is ebben a korszakban érte el, hiszen Sellő nevű lovával a nyolcszoros egyéni országos bajnok, Platthy József a berlini olimpián egyéni bronzérmet nyert.

A háború által megszakított lovasversenyek 1948-ban kezdődtek újra. A magyarok részére nem hivatalos nemzetközi mérkőzésen való részvételre csak 1953-ban került sor első alkalommal, Bukarestben. A Nemzetek Díja szabálya szerinti csapatversenyt a magyarok nyerték. Az 1956-os stockholmi lovas olimpiára készülő magyar csapat első hivatalos nemzetközi mérkőzésen való részvételére 1955-ben, Belgrádban került sor.

1956 után, az egyre jobban enyhülő nemzetközi légkörnek köszönhetően mind több nemzetközi versenyen való részvételre nyílott alkalom. Az adminisztratív okok, kommunikációs nehézségek miatt a hivatalos versenyek meghirdetése nehézkes volt, ezért ezen szabályok betartásával igyekeztek a szomszédos országok nemzeti válogatottjai részére versenyt rendezni.

Ezeknek a feltételeknek megfelelő, háború utáni első nemzetközi versenyt (CHI) Magyarországon, 1958-ban rendezték az Országos Mezőgazdasági Kiállítás programjaként, hivatalos (CHIO) versenyt – elsőnek a szocialista országok között – csak 1962-ben tarthattunk. A díjugrató mérkőzéseknek méltó környezetet, népes közönséget biztosított a kiállítás 80 x 120 méteres (a belső gyepes terület) állandó (bankek, vizesárok) akadályokkal rendelkező pályája, nézőtere, tribünje.

A mérkőzés jelentőségét hangsúlyozta, hogy a FEI főtitkára, Chevalier Henry de Menten de Horne a mérkőzés egész tartama alatt Budapesten tartózkodott. Miként a külföldi sajtó, ő is nagyon pozitívan értékelte a versenyt. Ennek, valamint az Országos Lótenyésztési Felügyelőség munkatársai alkotta fegyelmezett és szakszerű rendezőgárdának, pályaszolgálatnak köszönhetően 1964-ben Magyarország rendezhette meg az Ifjúsági Díjugrató Európa-bajnokságot, amelyen az addigi ifjúsági Európa-bajnokságok legnagyobb mezőnye, 15 nemzet lovasai vettek részt.

Az évtizedek során 2000-ben kapott még hazánk korosztályos kontinensviadalra rendezési lehetőséget, amelyet már 22 ország részvételével, több mint húszezer nézővel rendeztek a Hortobágyon. Az 1967-ben és 1970-ben tartott hivatalos nemzetközi versenyek után Európa egyik legszebb pályájának tartották. Az 1971-es Vadászati Világkiállítás alkalmával a díjugrató szakág rendezett hivatalos nemzetközi díjugrató versenyt, azaz CSIO-t, és emellett rendezték meg az első négyesfogathajtó Európa-bajnokságot. Ezzel a két kiemelkedő rendezvénnyel búcsúzott a kiállítási pálya, mert a Mezőgazdasági Kiállítás területét a Hungexpo jogelődjének adták át.

Az 1960-as római olimpián alkalmazták először azt a jelenben is élő elbírálást, miszerint a díjugratásban a nemzetek sorrendjét külön, a Nemzetek Díja versenyszámban elért eredmény alapján hirdetik ki. Korábban szakáganként, díjkiadás nélkül, az egyéni versenyzők pontjainak összesítésével állapították meg a végeredményt.

A szocialista országok között a lengyelországi Olsztynban (majd Sopotban) 1964-től, kelet-németországi Lipcsében 1966-tól, Csehszlovákiában pedig 1977-től rendeztek CSIO versenyeket. A pozsonyi nemzetközi díjugrató versenyre napjainkig sokszor a magyarországi CSIO verseny előtti vagy utáni hétvégén kerül sor. Pozsony közelsége és így a lovak szállításának könnyebbsége miatt megszokottá vált, hogy a résztvevő nemzetek a két hétvége között a fővárosokban maradtak, amely megoldás 2012-ben is újraéled.

A CSIO versenyek magyarországi felélesztését, főleg a csapatverseny, a Nemzetek Díjának megtartása érdekében napirenden tartották. A FEI 1975-ben életbe lépett Általános Szabályzata lehetővé tette a versenynaptárban is megjelenő, a nemzeti válogatottak részére megtartott nemzetközi ugró csapatverseny megrendezését. Ezzel a lehetőséggel élt Kiskunhalason a Határőr Dózsa Lovas Szakosztálya az 1982-től kezdve évente megtartott CSIO mérkőzéseivel, 1990-től 1996-ig viszont már a Világkupa fordulójával is összekapcsolt hivatalos nemzetközi ugróversenyt rendezett. Volt olyan, hogy még Ausztráliából is eljöttek kis hazánkba a díjugratók, az atlantai olimpia döntőjének öt résztvevő lovasa pedig a nyári bajnokság előtt a magyarországi Nemzetek Díját választotta felkészülési versenyként.

A következő évtől 2003-ig a Világkupa magyarországi fordulójára és a hivatalos nemzetközi ugróversenyre a megújhodott Nemzeti Lovarda pályáján került sor. Legendás magyar győzelmet a teltházas, 1998-as Nemzetek Díja hozott, ahol az Angliából hazatért Turi József vezetésével, Sós Attilával, Hevesi Barnabással és Fodor Gáborral a németeket megelőzve, 11 csapatból tudott győzni a magyar kvartett, s a páratlan teljesítményt megtartva, egy hét múlva a pozsonyi Nemzetek Díját is megnyerte. 2003-ban pedig a Grundtner Gábor, Krucsó Balázs, Körmendi György és a jelenlegi szövetségi kapitány, a világbajnoki elődöntő bronzérmes, Szász Sándor második hellyel örvendeztették meg a Nemzeti Lovardába kilátogató, fergeteges hangulatot varázsoló magyar közönséget.

A budapesti CSIO-k ebben az időszakban 10-15 ország részvételével zajlottak, ahol az európai országok mellett például 1999-ben még az Egyesült Államok négyfős csapata is átrepült az óceánon.

2004-ben és 2005-ben Kecskeméten, a széktói stadionban magánvállalkozásban tartották a hivatalos versenyt, míg 2006-tól 2008-ig újra Kiskunhalason, a város közepén, az egykori Határőr Lovardában folytatódott a magyarországi CSIO-k sorozata. Az utolsó, négy évvel ezelőtt lezajlott hazai Nemzetek Díja a Pirik Zsolt, Kövy András, James Wingrave, Horváth Balázs összeállítású magyar négyes győzelmével fejeződött be, amely a magyar díjugratóknak a háború utáni hetedik Nemzetek Díja győzelme volt.

A Nemzetközi Lovas Szövetség a versenysorozat meglepően nagy népszerűsége miatt kérte az európai országokat, hogy az egy országban évente egy alkalommal megrendezhető sorozat állomásainak az ország fővárosában, frekventált környezetben adjon otthont. A Budapest közepén álló, mára minden igényt kielégítő, szabadtéri centerpályát alkalmasnak találta a Nemzetközi Lovas Szövetség arra, hogy július közepén, Magyarországon először az utánpótlás korosztályok számára, majd a pozsonyi CSIO és a londoni olimpia előtt a Nemzeti Lovardában ismét életre keltse a magyarországi Nemzetek Díja sorozatot.

 

Ernst József – Babochay György – Szotyori Nagy Kristóf
Forrás: Ernst J.: 100 év a magyar lovassport történetéből II. 1920-1944 és III. 1945-1972. kötetek kéziratának felhasználásával
Frissítve: 2023.07.12.
Fotók: Canva

Magyar lovaskultúra, lovas hagyományok

A magyar nép több területen is gazdagította Európa és a világ lovas életét.
Az ősmagyarok kiismerhetetlen lovas harcmodora előtt az egész világ fejet hajtott, és félelemmel csodálta lovon használt fegyvereit: az íjat, a szablyát, a fokost és a gerelyt.

Az ősi lovasíjászaton alapuló harcművészetet Kassai Lajos révén az egész világ ismeri.

A könnyűlovas fegyvernem évezredes tradíciójában gyökerezik a messze földön híres és világszerte elterjedt magyar történelmi lovasság, a huszárság (18. század). Virtuóz harcmodoruk és szellemiségük máig fogalom. Velük a világ átvette az ősi tiszafüredi nyeregből kifejlesztett katonai nyerget, kantárt és szívesen vásárolta a magyar huszárlovat is.

A Hortobágy nemzeti értékünk, kulturális örökségünk része. A hagyományos magyar puszta jellegzetes alakjai a csikósok. Virtuóz mutatványuk a lóhátról irányított Puszta ötös, de mára már a tizenkét lóból álló puszta-fogat világrekordját is megdöntötték. A csikósok jellegzetes felszerelése a karikás ostor és a heveder nélküli nyereg, a patrac.

Kocsit a világon először, a 13-14. században Magyarországon készítettek, a Bécs-Budapest útvonalon fekvő Kocs nevű kis faluban, ahonnan elterjedt az egész világon, és számos idegen nyelvben megtartotta eredetére utaló elnevezését. A könnyű, gyors magyar kocsi forradalmasította Európa közlekedését.

A magyar szügyhám és fogathajtási stílusunk előnye ma világszerte elismert. Az 1800-as évek végén, a századfordulón a magyar jukker volt a világ leggyorsabb hintóslova. Az orosz cár, a német császár, a holland király magyar jukker fogattal közlekedett.

A magyarok a világ legeredményesebb fogathajtó versenyzői. Eddig összesen nyolc egyéni és öt csapat-világbajnoki címmel rendelkeznek.

Gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós munkája nyomán kialakult versenylótenyésztésünk kiemelkedő egyedeit, az angol Derbyt nyerő Kisbért, a verhetetlen Kincsemet és a bábolnai tenyésztésű Imperiált az egész világ ismeri és elismeri. Hagyományos állami méneseink és a magyar tenyésztésű lófajták szintén öregbítik az ország hírnevét.

Gróf Széchenyi Dénes és Kégl Károly a modern díjugratás elveit a modern lovassport atyjaként ismert olasz Caprillit megelőzően írta le.

A magyar lovas szakemberek tudását a 20. században is elismerték. A II. világháború után közismerten nagy szerepet játszottak az Egyesült Államok lovassportjának fejlesztésében. Közülük is kiemelkedik Némethy Bertalan, aki az USA ugrólovasait a háttérből a világ élvonalába emelte, kivívta a világ legjobb lovasedzője címet, és korszerűsítette a díjugratást.

Szintén kiemelkedő szakember volt Endrődy Ágoston, aki Angliában, Badmintonban, a military sport központjában telepedett le, és vált a military szakág meghatározó alakjává. Az 1950-es években írt szakkönyve ma is a military alapkönyvének számít szerte a világban.

A magyarok ló iránti szeretetét és szoros kötődését bizonyítja a lóval kapcsolatos szókincsének egyedülálló gazdagsága. Csupán a lovak színére háromszáz különböző szavunk van.

 

Frissítve: 2023.07.12.
Fotók: Canva

A maratonhajtás igazi csapatmunka

A segédhajtók szerepe a maratonpályán

A maratonpálya leküzdése során kiemelten fontos szerep jut a segédhajtóknak. A hajtó mögött két segédhajtó tartózkodik a kocsin.

Az első segédhajtó, aki a hajtóhoz közelebb helyezkedik el, a navigátor. Segíti a hajtót az akadályokban való tájékozódásban, megmondja merre tovább, ha a hajtó rossz irányt válaszott, vagy a lovak nem megfelelően reagáltak az iránymutatására. A navigátor a verseny előtt bejárja a pályát és megtanulja a lehetséges útvonal-opciókat. A verseny során figyeli az akadályokban eltöltött és az összesített időt is.

A maratonkocsi hátuljában ülő segédhajtó feladata teljesen más: kemény fizikai munka. Az ő felelőssége, hogy a kocsi ne boruljon fel. Húzza-tolja-emeli a kocsit, így segítve a sikeres manőverezést az akadályokban. A második segédhajtó az, aki – ha kell – leszáll a kocsiról, igazít a felszerelésen, fogja a lovakat.

Amint a fogat áthalad a célon, már többen kellenek ahhoz, hogy a négy lovat fogják és megnyugtassák, olyankor a két segédhajtó és a csapat további segédei is velük foglalkoznak. Lemossák, kifogják és leszerszámozzák őket.

 

Frissítve: 2023.07.17.
Fotó: Pixabay

Lovak mentését gyakorolták a tűzoltók

A szilvásváradi ménes lipicai lovainak segítségével ismerkedtek a tűzoltók a patások mentésének feladataival.

Március elején az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad lovainak aktív közreműködésével ismerkedhettek a tűzoltók a lovak mentésének összetett feladataival. A lánglovagok teendői között ugyanis a bajbajutott állatok mentése is szerepel, ha azok közvetlen életveszélybe kerülnek.

A résztvevők megismerhették a lovak tartási módját, közúton való szállításuk lehetőségeit, ezután pedig a tűzoltók láthatták, milyen az, amikor az 55 lóból álló lipicai ménes az istállóból egyszerre indul meg.

A gyakorlati felkészítésen a tűzoltók elsajátították a lovak megkötésének, illetve az istállóból való kivezetésének technikáit a ménesgazdaság szakembereinek segítségével.

2016.03.29. Forrás és fotó: Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad
Frissítve: 2022.07.25.

Hiba bejelentés