Kezdőlap Blog Oldal 342

Fogadjunk, hogy ennyi lovat még nem láttál csikós alatt – magyar világrekord!

Magyar lovas Guinness-rekord született: Besze Gábor puszta 17-est mutatott be vasárnap Bócsán, a Vincze Lovardában.

Besze Gábor egymás mögött három sorban öt-öt lovat fogott be, és hátul két lovon állva irányította a formációt. Két bemutató kört tett lépésben és ügetésben, majd két vágtával zárta a negyedórás műsort.

A lovas tél vége óta készült a bemutatóra, a fogatot öt lovanként választotta ki. Mint mondja, mindegyik állatot jól kell ismernie, mert egytől egyig különböző egyéniségűek. A lovak tulajdonosa Vincze Árpád.

A puszta ötöst Ludwig Koch álmodta meg és vetette papírra 1923-ban, majd Lénárd Béla valósította meg az 1950-es években. Sőt, tovább is fejlesztette a produkciót, mert idővel öt ló helyett már nyolc, végül tizenegy lovat hajtott.

Később Buck Viktor puszta 12-est, Szegedi Gábor puszta 14-est hajtott, majd Nagy András puszta 16-os fogatával került be a rekordok könyvébe.

A mutatványt a Magyar Rekordok regisztrátora is elkönyvelte, így az bekerül a Guinness- rekordok közé.

2016.07.25. Forrás: Lovas Diadal Live TV, BAON.hu
MTI Fotó: Ujvári Sándor

14 ok, amiért a gyereknek ló mellett kell felnőnie

Sok kisgyerek életében eljön a pillanat, amikor kijelenti, hogy ő bizony lovagolni szeretne. Vannak, akiknek ez álom marad, vannak olyanok is, akik egy saját lónak is örülhetnek. Bár a saját ló nem elérhető mindenkinek, nézzük, milyen előnyei vannak, ha ló mellett nő fel a gyerkőc.

Egy vonatkozó tanulmány szerint a lovasok temészetüktől fogva határozottabbak, lelkesebbek, és erős vezetői képességekkel rendelkeznek. De tanulmány nélkül is állíthatjuk, hogy azok a gyerekek, akik lovak mellett nőnek fel, szuper felnőttek lesznek.

1. Felelősséget tanulnak

Az istálló kitrágyázása, a ló szükségleteinek folyamatos követése, az állatorvossal és patkolókováccsal való találkozók egyeztetése, szorgalmat kíván már az elejétől. Az edzésen pedig az első számú szabály, hogy soha nem a ló a hibás. Tehát hamar megtanulják, hogy maguk felelősek mindenért.

2. A lovaglás sport

Túl sok gyerek tölti az idejét a televízió, vagy a számítógép előtt. A lovaglás azonban a szabadba csábít, javítja az erőnlétet és a mozgáskoordinációt.

3. Életre szóló barátságok köttetnek

A lovardában kötött barátságok gyakran örökre szólnak., hiszen közös a szenvedély és a rengeteg kaland.

4. Lányos szülők figyelmébe: a lovak elterelik a figyelmet a fiúkról

De legalábbis egy kis időt nyernek a szülők számára, hogy megbarátkozzanak a gondolattal: felnőtt a kicsi lány.

5. A munka becsülete

A kis lovasok megtanulják, hogy mindenért meg kell dolgozni és hogy a munkának értéke van, legyen szó az istálló kitrágyázásáról, vagy egy versenygyőzelemről. Megtanulják, hogy az egyórányi lovagláshoz bizony 2-3 órányi munka társul. Az útravaló: dolgozz keményen azért, amit szeretsz.

6. Megtanul nyerni és veszíteni

Van, amikor összejön a győzelem és van, amikor nem, hiába a kemény munka. Azok a gyerekek, akik ezt megtanulják, az életben is jobban boldogulnak.

7. A ló örök barát

Ha úgy érzi, hogy az életben minden és mindenki összeesküdött ellene, akkor is kisírhatja magát a lova vállán. Pusztán a ló megnyugtató jelenléte elég ahhoz, hogy elkerüljétek a pszichológushoz járást.

8. Megtanul bánni a pénzzel

A lovaglás és a lótartás sokba kerül, mindig többe, mint amennyit épp rá tudnál szánni. A gyerek ezért hamar megtanulja, hogy semmi nincs ingyen, és hogy spórolni kell az új lótakaróra, nyeregalétre, vagy épp a lovastáborra. Ugyanakkor a szorgalmas gyerekek egy kis pénzt, vagy edzést is kereshetnek, ha szorgalmasan dolgoznak az istállóban.

9. Építi a jellemet

Hullámhegyek, hullámvölgyek, sikerek, kudarcok, következetesség, felelősség, kemény munka. Aki bírja, az az iskolában, majd később a nagybetűs életben is jobban teljesít.

10. Empátia

Ahhoz, hogy valaki jó lovas legyen, meg kell értenie a lovat, a ló szempontjait figyelembe véve kell alakítania a mindennapos közös munkát. Türelem, alázat, együttérzés is a csomag része. Az a gyerek, aki megérti a lovakat, nem csak jobb lovas, de jobb ember is lesz.

11. Jót tesz a kosz

A lovak mellett, a lovardában a gyerek bizony koszos lesz, erősödik az immunrendszere.

12. Megtanulja, hogy vigyázzon a cuccaira

Az átlagos gyerekek feledékenyek. Épp csak a fejüket nem hagyják el. A kis lovasok viszont rendet tanulnak, megtanulják, hogy mindennek megvan a helye, és hogy vigyázniuk kell a cuccaikra. Sőt, a versenyekre is megtanulnak bepakolni.

Ha pedig kemény munkával maguk szerezték meg az áhított nyerget, vagy lovaglócsizmát, megbecsülik és gondosan ápolják majd azt.

13. Céltudatosság és kitartás

A lovasok megtanulják, hogy a jó lovas mindig tanul. És persze azt, hogy mindig vissza kell ülni a nyeregbe.

14. Öröm

Akár kicsi, akár nagy, a lovaglás és lovakkal való foglalkozás öröm a lovasnak.

 

2016.07.22. Forrás: http://horsenetwork.com/
Fotó: Bigstockphoto.com

Szurkolj nekik az Egyesfogathajtó VB-n

25 nemzet 79 hajtója érkezik augusztus elején a Piberben megrendezésre kerülő Egyesfogathajtó Világbajnokságra. A magyar színeket öt lovas képviseli majd.

Kun Andrea és fogata Mindszenten, a Fiatal Fogatlovak Kvalifikáló Versenyén – Fotó: ifj. Bozsik József

Augusztus 4-7. között kilencedik alkalommal kerül megrendezésre az Egyesfogathajtó Világbajnokság, ezúttal az ausztriai Piberben. A versenyen várhatóan 25 nemzet 79 versenyzője vesz majd részt, a csapatversenyben pedig 18 ország indul a győzelemért.

A rendező ország előnyével élve Ausztria nyolc versenyzőt indíthat, más országokból pedig maximum öt versenyző állhat rajthoz. Az Egyesfogathajtó VB-k történetében első alkalommal érkezik versenyző Litvániából, Lettországból, és Oroszországból.

A piberi világbajnokságra ifj. Bozsik József szövetségi kapitány is leadta már a magyar hajtók végleges nevezéseit. Akik tehát hazánkat képviselik a VB-n:

  • Farkas József – Ragyogó
  • Gáspár Szilvia – Argosz
  • Kun Andrea – Armani
  • Németh László – Opall
  • Nyúl Katalin – Ziezo

A csapat tartalék lova az a Rouge lesz, akivel ifj. Bozsik József Mindszenten, a Fiatal Fogatlovak Kvalifikáló Versenyén győzelmet aratott a 7 éves lovak korcsoportjában.

2016.07.20. Forrás: Fogathajtó Szakág, Fogathirek.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.12.

Lovon jár a könyvtár Indonéziában

Míg a világ fejlett országaiban egyre kevesebben olvasnak és a könyveknek erős konkurenciát jelentenek a tabletek és e-könyv olvasók, vannak a világnak olyan eldugott vidékei, ahol még csak könyvesboltok sincsenek és könyvtár is csak egy: ami lóháton érkezik.

Indonéziában, Jáva szigetének egy mindentől távol eső régiójában a felnőttek 5%-a, közel 1.000.000 ember még ma is írástudatlan. Sok kis településen nincs könyvtár, vagy könyvesbolt. Itt egészen különleges módon, lóháton jut el a tudás azokhoz, akik a leginkább rászorulnak.

A 43 éves apa, lovas és lótartó, Ridwan Sururi 2015-ben 100 könyvet kapott adományként egy ismerősétől, amivel különleges és merész vállalkozásba fogott. Úgy döntött, hogy lovai segítségével mozgó könyvtárat nyit és a köteteket lóháton juttatja el a távoli kistelepülésekre.

A kezdeményezés hatalmas siker lett. Sorra kapta a felkéréseket az iskoláktól és kisebb falvaktól, és egyre nagyobb sorok várták az érkezését. A mozgó könyvtár kínálatában képeskönyvek, fiataloknak szóló könyvek és angol klasszikusok is vannak, a kölcsönzés pedig ingyenes.

Sururi meggyőződése, hogy lovai is segítenek abban, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást. A lurkók ugyanis mindenhol nagy lelkesedéssel várják a patásokat és a lovakat simogatva türelmesen várnak a sorukra, hogy aztán hazavihessék egy időre az áhított kötetet. De nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is örömmel kölcsönöznek a mozgó könyvtárból.

“A cél, hogy mindenki kiszélesíthesse a látóterét és tanulhasson” – mondja Ridwan Sururi, akinek titkos álma egy állandó könyvtár, ami telis-tele van könyvekkel.

Kolumbiában az indonéziainál régebben, már több mint húsz éve működik a Biblioburro, vagyis „szamárkönyvtár” elnevezésű program, melynek célja, hogy olyan hátrányos helyzetű dél-amerikai gyerekekhez juttassa el az olvasás lehetőségét, akiknek a saját könyv kiváltsága nem adatott meg. Mint a program neve is mutatja, lovak helyett ott szamárháton jutnak el a könyvek a falvakba.

2016.07.19. Forrás: DailyMail
Frissítve: 2022.07.26.
Fotó: Ridwan Sururi, Canva

Bűnözők képezik a lovakat Arizonában

Munkalehetőségnek indult, de rehabilitációs programként is megállta a helyét: lovak segítenek jó útra térni egy arizonai börtön lakóinak. A vadlovakkal foglalkozó fogvatartottak a börtön rácsai mögül kiszabadulva újra be tudnak illeszkedni a civil életbe.

A Wild Horse Inmate Program (mi nevezzük csak Börtönló programnak) keretében egy arizonai börtönben a fogvatartottaknak lehetőségük van beletanulni a vadlovak kiképzésébe.

A profi lókiképzők által vezetett program munkalehetőségként indult útjára, de az eltelt évek során kiderült, hogy hatékonyan segíti a fogvatartottak visszailleszkedését a civil életbe, és csökkenti a visszaesések számát. Más fogvatartottak 67%-a ismét visszakerül a börtönbe 3 éven belül. Ezzel szemben a Börtönló programban résztvevő 50 szabadlábra helyezett korábbi fogvatartott között 2012 óta egyetlen visszaeső sem volt.  

Szabadulásuk után sokan lovak mellett vállaltak munkát – ez egyben azt is bizonyítja, hogy a program során valóban értékes, piacképest tudást sajátítottak el.

A Börtönló programot, melyben 30 fogvatartott vesz részt, a 62 éves lókiképző, Randy Helm vezeti, de a munkában más lókiképzők is részt vesznek.

“A lókiképzés egy olyan folyamat, ahol nem választhatod az egyszerűbb utat” – mondja Helm. “Azt kérjük a lovaktól, hogy egyszerre egy dolgot tanuljanak meg. Nem akarjuk, hogy rögtön lovagolhatók legyenek, de azt kérjük, hogy fejlődjenek minden egyes nap. Azt kérjük, hogy bizonyítsanak. Miért ne kérhetnénk a fogvatartottaktól is ugyanezt?”

A programba évente 150 vadló kerül be, a kiképzett lovak jelentős része a határőrséghez kerül és az Arizona és Mexikó között húzódó határon teljesít szolgálatot.

2016.07.19. Forrás: The Arizona Republic
Frissítve: 2022.07.26.
Fotók: AZ Wild Horse Inmate Program, Canva

Aachen csak dobbantó volt a magyar fogathajtóknak

Mind egyéniben, mind csapatban lecsúsztak a dobogóról a magyar fogathajtók az aacheni CHIO keretei között zajló megmérettetésen. Csapatban végül az előkelő negyedik helyen végzett a magyar trió.

Noha a Lázár Zoltán, Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József összeállítású magyar különítmény a díj- és a maratonhajtás után a második helyen állt, azonban a magyar csapat a rosszul sikerült vasárnapi akadályhajtás miatt visszacsúszott a negyedik helyre.

A győzelmet végül a világ- és európa-bajnoki címvédő hollandok szerezték meg a németek és a belgák előtt.

Az ausztrál Boyd Exell kilencedik diadalát aratta a világ legnagyobb négyesfogathajtó versenyén. A holland Ijsbrand Chardon állhatott fel a dobogó második fokára, az amerikai Chester Weber pedig harmadik lett.

Egyéniben a nyolcadik helyen végző Dobrovitz József érte el a legjobb magyar eredményt, Lázár Zoltán a kilencedik, ifj. Dobrovitz József pedig a 16. helyen zárta a versenyt.

A magyar hajtók hazatérve semi pihenhetnek sokáig, hiszen meg kell kezdeniük felkészülésüket az augusztus 31-én kezdődő bredai világbajnokságra.

2016.07.18. Forrás: MTI
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.12.

A nap, amire minden magyar lovas emlékezni fog

Történelmi magyar sikerrel indult és történelmi magyar sikerrel is zárult az idei CSIO. Vasárnap ifj. Szabó Gábornak és Timpex Bölcsésznek szólt a himnusz.

Ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész

Már a CSIO első napján is magyar lovasok és magyar tenyésztésű lovak sikerének örülhetett a közönség a fiatal lovak számára kiírt versenyszámokban.

Majd pénteken Hugyecz Mariannt, Horváth Balázst, ifj. Szabó Gábort és Tóth Lászlót ünnepelte nemcsak a Nemzeti Lovarda, hanem az eseményeket távolról követő közönség is. Nekik köszönhetően ugyanis 18 évvel a budapesti és 8 évvel a kiskunhalasi CSIO csapatverseny sikere után újra első lett Magyarország a Nemzetek Díjában.

A verseny itt azonban nem ért véget, a történelmi sikerek sorát vasárnap is folytatta ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel.

Ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész

Nagydíj: 100 év múlva is emlékezni fognak a mai napra

A zuhogó eső ellenére szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni a Nemzeti Lovarda lelátóján, amikor megkezdődött a budapesti CSIO záró versenyszáma, a KAP Jumping Nagydíj vasárnap délután.

A 30.000 eurós összdíjazású fő versenyszám 160 centiméteres alappályáját tizenhatan, köztük két magyar lovas teljesítette hibátlanul. Az összevetésben rendre jöttek a gyors lovaglások, kockáztatások, majd következett ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész. Amit a következő, alig 43 másodpercben láthatott a világ, azt a magyar lovassport soha nem fogja elfelejteni.

A sárga kanca és lovasa mérnöki precizitással és hihetetlen sebességgel, hiba nélkül ért célba, ami a győzelmet jelentette nekik.

Ez az első hely a magyar díjugrató sport egyik kiemelkedő eredménye, de különösen értékes a magyar lótenyésztés számára is, hiszen a nyíregyházi Timpex Ménes ismét bebizonyította, hogy világszínvonalú lovakat tenyésztenek.

A fiatal lovasnak nem ez az első Nagydíj-győzelme a Tattersall pályáján, hiszen 2014-ben Timpex Cent nyergében aratott győzelmet ugyanebben a versenyszámban.

Szabó Gábor a következőket írta közösségi oldalán a versenyt követően:

Szinte hihetetlen, hogy egy hétvége ennyire jól sikerüljön és pont itt, pont ekkor Budapesten!

csapatverseny is az utóbbi idők egyik legnagyobb eredménye, de számomra az is meglepetés volt, hogy 2 év elteltével egy teljesen másik lóval sikerült megnyerni még egyszer egy ilyen nagy verseny Nagydíját!

Cent és Bölcsész is nálunk született és nálunk értek fel ide a létrán a “csúcsra”.

Eszméletlen szakmai és tenyésztői siker is, mivel Bölcsész nemcsak hazai tenyésztésű, hanem még az apukája is itt született nálunk a Timpex ménesben Nyíregyházán (Timpex Cabale) és vele is nagyon sok szép eredményem volt.

Én biztos vagyok benne, hogy Magyarországon vannak igenis jó lovak, és lehet jó lovat tenyészteni! 

Nagyon sok mindenkinek köszönöm a szurkolást, támogatást, de legfőképpen a Tárbály családnak, Apukámnak és Csuka Balázsnak, akinek ugyanakkora érdeme ez az eredmény. Ő az, aki itthon szívvel-lélekkel minden nap segíti Bölcsész és az összes lovam munkáját már évek óta!

Köszönöm! Nélkületek ez nem sikerülne! :)”

Ifj. Szabó Gábor, Timpex Bölcsész és Tárbály István

Tavalyi második helyezését megismételve, idén is a dán Sören Pedersen lett a Nagydíj második helyezettje Tailormade Chaloubettel, megelőzve Szíria díjugratásának eddigi egyik legnagyobb sikerét elérvő Amre Hamchot, aki a 15 éves Senoritát lovagolta.

A hetedikként helyezett Horváth Balázs nagyszerűen lovagolt fedezőménjével, Zordonnal, hiszen a páros a CSIO-n teljesített öt pályáján egyszer sem hibázott. A többi magyar lovas is nagyszerűen helyt állt: Füzer Gábor, ifj. Lázár Zoltán, Tóth László, Kiss Zsolt, James Wingrave és Krucsó Szabolcs.

A Nemzetek Díja és a vasárnapi Nagydíj mellett még számos versenyszám zajlott a Nemzeti Lovardában a CSIO hétvégéjén, következzék ezekről is egy-egy rövid összefoglaló.

Svájci győzelem a vadászugratásban

Szombat reggel szakadó eső köszöntötte a középkör 140 cm-es versenyszámában induló lovasokat. A leggyorsabb a svájci Barbara Schnieper volt a 11 éves For Winjával, mindössze egy tizedmásodperccel megelőzve az olasz Paolo Adamo Zuvadellit Coladával.

Ifj. Szabó Gábor folytatta bravúros szereplését, a 8 éves Timpex Ezüsttel a harmadik helyen zárt az 56 fős mezőnyben.

Ifj. Szabó Gábor és Timpex Ezüst

Judy KM a verseny legjobb fiatal lova

14 fiatal ló került a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete díjáért rendezett döntőbe. Az összevetés első indulójaként a svájci tenyésztésű 6 éves kanca, Judy KM lett az első Barbara Schnieperrel, aki a vadászugratást követően másodszor hallgathatta meg hazája himnuszát.

Minimális különbséggel lemaradva a 7 éves Kaa du Gibet lett a második a luxemburgi Victor Bettendorffal, a 7 éves szürke J’adore du Paly pedig harmadik osztrák lovasával, Gertfried Puckkal.

Három magyar színekben versenyző ló végzett a helyezettek között: a holsteini Coffee tulajdonos lovasával, Czékus Zoltánnal, Pataki Mihály ménje, a 7 éves PM Casello Horváth Balázzsal és a Szikriga Kft. 6 éves szürkéje, Califa Faluhelyi Ádámmal.

Barbara Schnieper és Judy KM

Óriási esőben ugrottak szombat délután

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 150 cm-es, Longines világranglista pontokért megrendezett összevetéses versenyszámában 16 lovas teljesítette hiba nélkül az alappályát. Sok lovas kockáztatott, és végül orosz győzelem született. A még csak 19 éves Maria Madenova a Caretino apaságú 9 éves Conquesttel mindent pontosan meglovagolva egyszerűen verhetetlen volt.

Második lett az olasz válogatott top lovasa, Luca Maria Moneta a 15 éves Conneryvel, 6 századdal megelőzve a norvég Benedikte Endresent Corlantosszal.

Maria Madenova és Conquest

A legrutinosabbak az élen

Majdnem a mezőny fele hibátlanul tudta teljesíteni az M4 Sportcsatorna díjáért kiírt kiskör döntőt. A 130 cm-es, hibaidős versenyszám szoros versenyt hozott, a helyezettek 10 másodpercen belüli idővel értek célba.

A mezőny két legtapasztaltabb lovasa tudott az élen végezni, a Magyarországon gyakran versenyző Gerfried Puck az Indorado apaságú 10 éves Bóval győzött. Második lett az olasz Paolo Adamo Zuvadelli és a 9 éves szürke, Pontifex apaságú Piccolo S. Ifj. Szabó Gábor a harmadik helyen zárt Timpex Ezüsttel.

Gerfried Puck és Bo

Shane Carey megint győzött

Látványos versennyel dőlt el a New Sport díja. Közel 25.000 euró pénzdíjért 69 lovas próbált szerencsét a 145 cm-es pályán. A győzelmet a csütörtökön is első Shane Carey szerezte meg a 10 éves Contenance-szel. Második lett az osztrák Gerfried Puck Biondával, harmadik a luxemburgi színekben lovagló Charlotte Bettendorf Safir III-mal.

Charlotte Bettendorf és Safir III

Történelmi magyar sikerekkel – egy Nemzetek Díja és egy Nagydíj győzelemmel-, és a magyar himnusszal zárta tehát kapuit a Nemzeti Lovarda, a nagy felújítás előtt.

2016.07.18. Forrás és fotó: CSIO Budapest
Frissítve: 2022.08.11.

Magyar győzelem a Nemzetek Díjában

18 évvel a budapesti és 8 évvel a kiskunhalasi CSIO csapatverseny sikere után újra első lett Magyarország a Nemzetek Díjában. Hugyecz Mariannt, Horváth Balázst, ifj. Szabó Gábort és Tóth Lászlót teltházzal ünnepelte a Nemzeti Lovarda.

14 csapat állt starthoz idén a CSIO Furusiyya FEI Nemzetek Díjában a Nemzeti Lovardában. Az első fordulótól szinte teltház szurkolta végig az 55 lovaglást, ami után a magyar díjugrató válogatott az élre került. Nyolc csapat folytathatta a küzdelmeket.

A második forduló bőven tartogatott izgalmakat, a közönség visszafogott lélegzettel figyelte a lovasokat.

A tavalyi győztes dán csapat, akiket idén is Lars Pedersen vezetett, 12 hibaponttal biztosan a harmadik helyen zártak. A Roberto Arioldi által vezetett olasz csapat két forduló után 4 hibaponttal állt.

Németh István szövetségi kapitány összeszokott válogatottja minden tervet és reményt megvalósítva, kiegyensúlyozott, tudatos lovaglásokat mutatott be pályáról-pályára.

Elsőként Hugyecz Mariann Chacco Boyjal teljesített dupla hibátlant. Ezután ifj. Szabó Gábor eredménye Timpex Bölcsésszel 0-4 lett, majd harmadikként Horváth Balázs is a kimagasló értékű dupla hibátlant hozta Zordonnal. Utolsó lovasunk, Tóth László Istivel az első fordulóban csak hatot ugrott, majd a záró körben 4 hibapontot lovagolt.

A két forduló után az eredmények összesítése pontegyenlőséget mutatott Olaszország és Magyarország között, így összevetés következett.

A legtürelmesebb nézők sem bírták már ülve, amikor az olasz Luca Marziani Tokyo du Soleillel egyet verve 42,79 másodperccel ért célba. Jött azonban ifj. Szabó Gábor, aki Timpex Bölcsésszel a kettesugrás első elemét leverve begyújtotta az addig is égő rakétákat és 39,52 másodperccel célba ért.

A magyar válogatott teljesítménye azt jelentette, hogy 18 évvel a budapesti és 8 évvel a kiskunhalasi CSIO csapatverseny sikere után újra első lett Magyarország! Németh István szövetségi kapitány legénységének győzelmét kitörő örömmel ünnepelte a közönség a búcsúzó Nemzeti Lovardában.

Gratulálunk!

2016.07.16. Forrás és fotó: CSIO Budapest
Frissítve: 2022.08.11.

Magyar sikerekkel indult a CSIO

Magyar tenyésztésű lovak sikerével vette kezdetét az év legrangosabb nemzetközi díjugrató versenye.

Európa egyik legismertebb lovas szakembere, Paul Schockemöhle díjáért kiírt fiatal lovak versenyszámával kezdődött meg az idei budapesti CSIO, ahova 41 lovat neveztek.

Sáringer Ferenc és Timpex Fényév

A hatéves lovak 125, a hétévesek 130 cm-es magasságú pályán indultak. A hiba-idős versenyszámban a Salamon apaságú Kelta volt a leggyorsabb, aki Tóth Lászlóval fölényes győzelmet aratott. A győztestől több mint 3 másodperccel elmaradva a legjobb hétéves lóként Timpex Fényév végzett a második helyen Sáringer Ferenccel.

Nagy Sándor és E Inception

A holland tenyésztésű E Inceptiont magyar lovas, Nagy Sándor lovagolta a harmadik helyre, őt követte a szintén holland tenyésztésű Express Szentirmai Péterrel.

Ötödik lett a svájci Lorinon d’Aveline és és szintén svájci lovasa, Eveelyne Busmann, de a 6-7-8. hely is tartogatott még magyar sikert. Itt három holsteini tenyésztésű lovat és magyar lovasaikat ünnepelhette a közönség: Coolmant Zárug Annamáriával, Chacco-Bellát Szuhai Gyulával és PM Casellot Horváth Balázzsal.

Az ötödik budapesti CSIO-n tizenkilenc ország díjugrató csapata áll majd rajthoz vasárnapig. Ez a nagyszabású verseny azért is különleges, mert utána a Nemzeti Lovarda egy évre bezárja kapuit, és megkezdődik a létesítmény felújítása.

2016.07.14. Forrás és fotó: CSIO Budapest
Frissítve: 2022.08.11.

Új lovasközpontot kap Hortobágy

Világszínvonalú lovasközpontot építenek Hortobágy-Mátán, a tervezés előkészítése már megkezdődött – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az 50. Hortobágyi Lovasnapok ünnepélyes megnyitóján.

Csikósok vágtatnak az 50. Hortobágyi Lovasnapok nézőközönsége előtt.
Még 5 képünk van a rendezvényről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A mátai lovaspályán több mint száz ló, lovas és fogat előtt az ünnepi bejelentés kapcsán a miniszter arról is beszélt, hogy a Hortobágyon a magyar érték ölt testet. Fazekas Sándor elmondta, hogy az 1100 éves magyar lovashagyományokat őrző, immáron 50. alkalommal megrendezett Hortobágyi Lovasnapok nélkül szegényebb lenne a magyar lovasélet.

Kiemelte emellett azt is, mennyire fontos, hogy megbecsüljük azt az örökséget, ami már a világörökség része is, amely ízig-vérig magyar és egy szóban kifejezhető: Hortobágy.

Hortobágynak megkerülhetetlen szerepe van az értékőrzésben, mind az állattartás hagyományai, mind a népszokások, mind a pusztai gasztronómia területén, emelte ki Papp László, Debrecen polgármestere.

Medgyesi Gergely, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője rámutatott: jeles alkalmat ünnepelnek idén a Hortobágyon. Azon túl, hogy 50 éves a lovasnapok programsorozata, 100 éves a híres debreceni ötösfogat hintója és 200 éve kezdődött meg a nóniusz ló tenyésztése.

Világszínvonalú lovasközpontot építenek Hortobágy-Mátán, jelentette be Fazekas Sándor
Még 5 képünk van a rendezvényről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Fazekas Sándor, Papp László, valamint Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Kovács Zita, a HNP igazgatója is ezen az öt ló húzta, 100 éves debreceni hintón gördült be a megnyitó helyszínére, a mátai lovaspályára.

Az 50. Hortobágyi Lovasnapok vasárnap estig tartó programjában többek között díjugratás, hortobágyi csikósok versenye, hagyományőrzők bemutatója, fogathajtó és lovastusa verseny is szerepelt.

2016.07.12. Forrás: MTI
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI, Francz Ilona/FM

Hiba bejelentés