Kezdőlap Blog Oldal 338

Magyar hajtó iskolázta le a hollandokat

Fiatal fogathajtónk, Hölle Martin feladta a leckét a holland sportolóknak, ezúttal a holland nemzeti bajnokságban diadalmaskodott.

Hölle Martin a holland nemzeti bajnokságon Maasdijkban kettesfogat kategóriában állt rajthoz. A díjhajtás versenyszámban 34,25 hibapontot hajtva az első helyet érte el a 15 fős nemzetközi mezőnyben Dior és Eppie nevű lovaival.

A maratonhajtás sem okozott akadályt Martin számára, 4,88 hibaponttal ebben a versenyszámban is az első helyen végzett. Az akadályhajtásban két verőhibával és 5,25 hibapontos időtúllépéssel a harmadik helyen zárt, de ez sem veszélyeztette első helyét az összetett versenyben.

Hölle Martin 11 évesen kezdett pónifogatot hajtani. 2008-ban a Junior Világkupára Dobrovitz Józseffel készült fel és a második helyet szerezte meg. Ekkor már egyértelmű volt, hogy nagy jövő áll előtte. 2010-ben, amikor a Junior Világkupának Magyarország adott otthont, már díjhajtásban, akadályhajtásban és a maratonon is egyaránt nyerni tudott.

Az ifjú fogathajtó szigorú rend szerint él: hétfőtől péntekig tanul, majd pénteken repülőre ül, hogy Hollandiában edzéssel töltse a hétvégét.

2016.09.02. Forrás: Fogathajtó Szakbizottság
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.16.

Lovasok.hu: a szerkesztőség, ahol mindenünk a ló

Neked mi jut eszedbe, ha a Lovasok.hu szerkesztőségére gondolsz? Mondjuk egy hatalmas, lovas képekkel körbeplakátolt iroda sok-sok szorgosan gépelő szerkesztővel? Ha tudni szeretnéd, kik szerkesztik és üzemeltetik a kedvenc oldaladat, ismerkedjünk meg!

A Lovasok.hu 2004 óta, azaz már jó 12 éve működik, mégis most először döntöttünk úgy, hogy kilépünk a “Lovasok.hu szerkesztősége” fedőnév kényelmes homályából és felfedjük, kik is vagyunk mi valójában. Ismerj meg tehát minket, azt a kis csapatot, aki kedvenc oldaladat üzemelteti. (Mert az ugye nem is lehet kérdés, hogy a Lovasok.hu a kedvenc oldalad?!)

Maus András – az ötletgazda

Andris szó szerint beleszületett a lovasturizmusba, amikor nem a Honvédban lovagolt, akkor a Pegazus Tours lovastúráin edződött, így nem csoda, hogy 2004-ben úgy döntött, weboldalt hoz létre. Talán még emlékszel is rá. A Turalovaglas.hu volt a Lovasok.hu elődje, innentől pedig nem volt megállás. Andris az, aki folyamatosan figyeli az online trendeket és mindig újabb ötletekkel ad lendületet a közösen húzott szekérnek.

Andris nős, három gyermek büszke apukája és igazi sportember: fut, kerékpározik, a legutóbbi budapesti Iron Man megmérettetésen is részt vett.

Az osztályt vezeti: Maus András

Szerkesztőség

A szigorúan vett szerkesztőség tagjai azok, akik naphosszat a karakterekkel bűvészkednek, legyen szó a legfrissebb lovas hírekről, cikkekről, Facebook posztokról, vagy hirdetőink megjelenéseiről.

Süle Rita – a portálmenedzser

Ha felhívod az irodánkat, szinte biztos, hogy ő fogja felvenni a telefont. Eladó lovat vagy lovardát hirdetsz? Kiemelt szakmai hirdetőként vagy jelen nálunk? Biztos, hogy kapsz tőle levelet. Rita az, aki gondosan menedzseli a hirdetői megjelenéseket, kezeli az eladó lovak hirdetés kiemeléseit, a lovardák megjelenéseit, szerkeszti a hírleveleket és kézben tartja a számlázást is.

Rita a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karán szerzett diplomát és 2008 júniusa óta dolgozik a Lovasok.hu-nál. 2001-ben került szorosabb kapcsolatba a lovakkal, és azóta – még ha most csak virtuálisan is, de nekik szenteli minden idejét.

Süle Rita, (aki nem) a vadnyugat réme

Horváth Annamari – a bevállalós tereplovas

Annamari 2013 nyarán az iskolapadból a nyereg helyett rögtön a Lovasok.hu szerkesztőségébe ült át. Neki köszönheted, hogy a reggeleid mindig egy szuper Facebook poszttal kezdődnek, vagy ha lovas rendezvényeden ott mosolyog molinónk, vagy a Lovasok.hu oldalain a bannered köszön vissza. De ha megható, vagy vicces cikkekről van szó az is az ő terepe.

10 éves kora óta lovagol, négy ló boldog gazdája, néhány éve a Nemzeti Vágtán, illetve távlovas versenyeken is indult.

Annamari a fotózás alatt komolyan beleszeretett Pajkosba, alig akarta visszaadni

Fejlesztőség

Ha ugyebár van szerkesztőSÉG, akkor miért ne lehetne fejlesztőSÉG is?

Fejlesztőink a Lovasok.hu egyes moduljainak gondos gazdái, akik a mindennapos zavartalan működés biztosítása mellett a problémák megoldásáért is felelnek, ráadásul még az új fejlesztések terhe is az ő vállukat nyomja. Nincs könnyű dolguk, igaz?

Kuti-Horváth Ákos – akinek 1500 eladó lova van

Minden bizonnyal Ákosnak van a legnagyobb eladóistállója az országban, ő ugyanis az eladó lovak hirdetési modul atyja, így naponta mintegy 1500 lóért felel. Emellett persze a legtöbb technikai probléma nála landol, immár 2007 óta.

Kuti-Horváth Ákos

Mészáros Vivien – a Lovarda Kereső és a Lovas TV megálmodója

Vivien a Lovarda Kereső, Kérdések-Válaszok rovat és a Lovas TV megálmodója, fejlesztője és gondos gazdája, aki emellett még számos fejlesztésért felel. Kiválóan rajzol is, és nagy kutyabarát.

Korábban lovagolt, lovastáborokba járt, falta a lovas filmeket és könyveket. Mint mondja, ebből született a Hokalovi Lovarda ötlete.

Mészáros Vivien – civilben ló helyett kutyát tart

Bencze Balázs – a néptáncos, aki cowboynak is beválna

Amellett, hogy a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes aktív tagja, igazi bűvész is, aki a Facebook-hirdetésekkel és hirdetőink bannermegjelenéseivel zsonglőrködik, és még kisebb programozási feladatokkal is boldogul. Bár igazán jól fest cowboyként, a lovakat leginkább csak tisztes távolságból kedveli.

Bencze Balázs

A külsősök, akik nélkül nem menne

Ozvald Zsuzsa – az eladó lovak gondozója

Zsuzsa állatorvosként szerzett diplomát és olykor-olykor lóra is pattan, de leginkább a Lovasok.hu eladó lovainak viseli gondját. Ő az, aki elsőként látja feladott hirdetésedet, segít, ha elakadtál valahol, és aki a kezedre koppint, ha netalán megszegnéd hirdetési szabályzatunkat. (De ugye nem teszel ilyet?)

Ozvald Zsuzsa

Aki a fotókat elkövette: Haga Zsuzsi

Zsuzsi az, aki nem csak a kicicomázott, és szemlére felvezetett lovakról készít lélegzetelállító képeket. Nem. Zsuzsi minden lóban meglátja a szépséget és meg is örökíti azt. Mint legnagyobb és legrégebbi rajongói, ezért ki más is készíthette volna ezt a fotósorozatot, mint ő?

Ha hiszed, ha nem, nem volt szélgép, sminkes, világítás, nem voltak megszabott beállítások, instrukciók. A fotókon mégis úgy nézünk ki, mintha egy divatlapból léptünk volna ki. Zsuzsi egyszerűen csodát tett velünk.

Haga Zsuzsi épp az elkészült fotókat mutatja a csapatnak

És végül az, aki ezt a cikket összehozta: Magyar Dorottya

Lovas, lótartó, megszállott grafomán. Eredeti végzettségem közgazdász, majd a TF Lovaskultúra oktató Szak elvégzése és némi külsős kerülő után lettem a Lovasok.hu főállású tagja. 2007 óta veszek részt a csapat munkájában.

Folyamatosan követem a lovas világ híreit, hogy megoszthassuk Veled a legérdekesebbeket, legfontosabbakat, legizgalmasabbakat, vagy legmeghatóbbakat. Kérdésed van? Ha Kérdések-Válaszok rovatunkban teszed fel, én leszek az első, aki elolvassa, és ha nagy a baj, én forgatom fel az internetet, hogy megtaláljam a telefonszámodat. És elismerem, bizony napi 6-8 poszt landol a hírfolyamodban tevékenységemnek hála. Kedvenc témáim a lótartás és a lógyógyászat.

Két ló büszke gazdája vagyok. Ha napi munka és a két saját lovam ellátása nem lenne elég, akad még teendőm. 2012 óta vagyok a Magyar Patkolókovácsok Egyesületének sajtósa és 2015 óta saját blogot vezetek, és időnként a Magyar Állatorvosi Kamara lapjában is találkozhatsz az írásaimmal.

Magyar Dorottya, főszerkesztő

És persze mindez nem jöhetett volna létre nélkülük:

A fotózáshoz a helyszínt és a lovakat a Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar biztosította.

Az elegáns, kényelmes és divatos lovasfelszereléseket a Horze Lovasáruház bocsátotta rendelkezésünkre.

A trendi western ingeket és kalapokat a Wild Westtől kaptuk.

Köszönjük!

2016.08.31.
Frissítve: 2022.07.28.

Tengerparti nyaralás lóversenyrajongóknak

Ha nyár, akkor nyaralás! Így vannak ezzel lóversenyberkekben is számos országban és összekötik a kellemest a hasznossal. Ez annyit jelent, hogy a legnagyobb versenyek néhány hétre vagy hónapra egy nyaralóhelyre, fürdővárosba költöznek. A franciák kedvence augusztusban Deauville.

Fotó:  France Galop

Németországban Bad Harzburgban tartanak néhány hétig versenyeket, Amerikában Saratogára figyelnek a lóversenykedvelők, Franciaországban pedig egész augusztusban pihennek a lóversenyzés központjának számító párizsi versenypályák és mindenki a sikkes tengerparti Deauville-be költözik.

A város La Touques nevű pályáján idén július 30. és augusztus 31. között 18 versenynapot tartottak, ahova mintegy 130 különböző tulajdonos 1800 lova érkezett versenyezni 150 futamra. Ezek között öt Group 1-es verseny is szerepelt a programon.

A Prix Maurice de Gheest Group 1-es verseny befutója

A győztesek és az indulók között pedig nem csak a legjobb francia lovakat láthatta a nemzetközi közönség, hanem számos nagy lóversenyhagyománnyal rendelkező országból, így Európán kívül például Hongkongból vagy az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek indulók. A nagy érdeklődés nem volt véletlen, mivel a futamokban egy hónap alatt 7,4 millió eurót (2,2 milliárd forintot) osztottak szét.

A legnagyobb versenyek között egy sprinterfutam (Prix Maurice de Gheest), egy nagy kétéves-verseny (Prix Morny), egy kizárólag kancáknak kiírt 2000 méteres díj (Prix Jean Romanet), egy meglehetősen ritkaságszámba menő mérföldes díj (Prix Jaques Le Marois) is a szerepelt a programon, utóbbinak az a különlegessége, hogy egyenes pályára futják. Az utolsó hétvégén pedig Deauville város nagydíjáért (Grand Prix de Deauville) versenyeztek a telivérek, amelyben idén egy német telivér győzött. Ennek a díjnak magyar vonatkozása is van, ugyanis 1878-ban a magyar csodaló, Kincsem nyerte meg.

A jelenlegi deauville-i lóversenypályán 1864 óta rendeznek versenyeket. A pálya alapítójának Charles de Morny-t tartják, aki III. Napóleon törvénytelen féltestvére volt.

A szervezők mindent megtesznek azért, hogy minél több lovat és nézőt vonzzanak a pályára, illetve, hogy minél nagyobb figyelmet irányítsanak a lóversenysportra. Minden hétvégének más és más a tematikája, illetve a csúcseseménye. Így például egyszer a csinos hölgyek, máskor a zsokék vagy a ménesek kerültek középpontba, volt, hogy a versenypályáról lekerült telivérek jövője, a helyi éttermek vagy Mauritius szigete, de tartottak szamárversenyt is a tengerparton sztárzsokék részvételével. A gyerekeknek is számos programot kínáltak a lószimulátoros versenyzéstől kezdve a pónilovaglásig.

A jártató

A versenyek között mindig yearlingárverést tartanak, hiszen Deauville a központja az Arqana-nak, a legnagyobb francia árverési társaságnak is. A magyar futtatók is évek óta eljönnek ide lovat vásárolni, azonban csak néhány hónappal később, amikor már a magyar pályának is megfelelőek az árak. A környéken találhatóak a legjelentősebb telivér ménesek, amelyek ilyenkor folyamatosan fogadják a látogatókat.

A város persze nem csak a lóversenyről szól, hiszen egy híres kaszinó is működik itt, illetve nincs olyan nagy divatmárka, amely ne képviseltetné magát a gyönyörű településen. A tengerpart azért reggel a lovaké, akik itt is tréningeznek, mielőtt a nyaralók átvennék a helyüket.

La Touques-tól kevesebb, mint két kilométerre egy másik lóversenypálya, a szintén gyönyörű Clairefontaine is működik. Ezt 1928-ban a központi pálya kiegészítésére hozták létre és az augusztusi meeting alatt tíz versenynapot (öt sík, egy ugró, és négy vegyes) tartottak itt idén.

A város a lóversenysport mellett számos lovassporteseménynek, például díjugrató, fogathajtó és pólóversenynek is a helyszíne.

2016.09.01. Írta és fotózta: Vonczem Gabriella

Hazánk ugrósztárja kilenc hosszal nyert Szlovákiában

Augusztus utolsó vasárnapján Pozsonyban óriásit alkotott a hatéves ugrófenomén: Diplomata kilenc hosszal rázta le riválisait egy 3600 méteres gátversenyben.

Diplomata a 2016. július 1-i 2800 méteres Nyári Gátversenyben az élen

Székely Károly idomítottja remek formában van: idén belföldön négy futamban indult, ebből mind a négyet megnyerte.

Hasonló taktikával versenyzett Pozsonyban, a 34. Prútenky Sampiónov gátfutamában is, mint a Kincsem Parkban: az utolsó kétszáz méteren faképnél hagyott mindenkit és lazán galoppozva ért célba. A The Lonely Shepherd istálló kiválósága ezzel a sikerrel tizedik gátgyőzelmét húzta be.

A tervek szerint legközelebb Csehországban startol a kivételes képességű klasszis.

Így győzött Diplomata a 3600 méteres gátversenyben:

Részletes eredmény:

34. Prútenky Sampiónov

Összdíjazás: 3.800 euró (1.900, 875, 570, 265, 190)

  1. Diplomata – 69,0 kg – Bakos Gábor
  2. Meny Bey – 69,0 kg – Jaroslav Brecka
  3. Quebracho – 69,0 kg – Cevin Chan
  4. Adiutant – 69,0 kg – Dusan Andrés
  5. Nikan – 69,0 kg – Petr Tuma
  6. Laurian – 69,0 kg – Jakub Spácil
  7. Summer Hill – 69,0 kg – Martin Liska
  8. Krösus – 69,0 kg – Martin Cagán
  9. Tercel – 69,0 kg – Adam Elias

Lefutási idő: 4:07,84

2016.08.31. Forrás: Kincsempark.hu,
Fotó: Dr. Kovács Gábor
Videó: Nagy István titkár

Csikómustra Dióspusztán

Overdose első, Magyarországon nevelkedő csikói néhány hét múlva a versenyistállókba kerülnek, hogy megkezdjék tréningjüket. A Dióspusztai Ménes nyílt napján főleg rájuk voltak kíváncsiak látogatók a csaknem 30-30 yearling és választási csikó, valamint az anyakancák és a fedezőmének mellett.

Vajon melyik másfélévesből lesz a legjobb versenyló? Vajon ki nyeri a Derby-t, a Kancadíjat? Melyikük a legjobb választás? Melyik ménnek vagy kancának az utódai tűnnek a legjobbnak, a legszebb külleműnek, a versenyzésre legalkalmasabb természetűnek? Erről folytak a beszélgetések órákon át a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Dióspusztai Angol Telivér Ménesében, ahol a nyílt napon összesen 27 másféléves csikót nézhettek meg közelebbről is az érdeklődők.

Ez az a korosztály, amelyre a trénerek és a futtatók is a leginkább kíváncsiak, hiszen ők kerülnek most ősszel a versenyistállókba és kezdik meg a tréningezésüket. Elméletileg a ménes számára is nagyon fontos ez az időszak, mert a versenylovak eladására az egyik legkedvezőbb időszak a yearling kor.

Természetesen a másfélévesek közül Overdose hat csikója számított a fő attrakciónak, akik érdekes módon küllemükben inkább az anyai vonalat örökölték. Igaz, apjuk egy-egy vonását is fel lehetett fedezni néhányuknál.

Overdose egyik csikója Allonyától: Allegro, pej kanca

Rajtuk kívül azonban még 21 másik másfélévest is megcsodálhattunk a legelőn. Közülük a legtöbben (szintén hat csikó) a francia Listed versenyekben, középtávon eredményes Pigeon Catchertól született, akinek Overdose-hoz hasonlóan ez lesz az első tréningbe kerülő évjárata. Mellettük az egyre eredményesebb Steady As A Rock utódai, valamint Ryan két, illetve Saldenzar és Kegyúr egy-egy csikója legelészett a többiek között. A külföldről vemhesen behozott kancáknak köszönhetően egy-egy Monsieur Bond, Dunkerque és Linngari apaságú telivért is megnézhettek a látogatók.

A yearlingeknél is népesebb csapatot alkotott a 29 másféléves csikó, akik között szintén a sárga szín volt az uralkodó Steady As A Rocknak és Pigeon Catchernek köszönhetően. Külön érdekességnek számítottak a ménes kancáinak külföldi fedeztetéseiből született kiscsikók. A dióspusztai menedzsment ugyanis a cseh Napajedlába, a Sadler’s Wells apaságú Pouvoir Absolu-höz, valamint Egertonhoz, Franciaországba, az Invincible Spirittől származó Captain Marvelous-hoz, valamint Németországba, a sprinter Amico Fritzhez és az idős, Big Shuffle apaságú Kalatoshoz vitte reményteljes kancáit fedeztetni.

A ménesben jelenleg öt fedezőmén áll, akik közül Steady As A Rock a legnépszerűbb, de a Franciaországból érkezett Simplex is bizonyára felkeltette a hosszútávra tenyésztők érdeklődését. A szürke színét és nagy méretét gyakran örökítő Fairlipy első Magyarországon született utódai idén kétévesek, míg Ryannek már láthattuk néhány utódját a pályán. Pigeon Catcher utódainak bemutatkozására pedig a jövő évig kell várni.

2016.08.30. Írta és fotózta: Vonczem Gabriella
Kiemelt kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Kezdd lovakkal a tanévet!

Itt az ősz, vége a nyári lovastáboroknak, kezdődik az iskola. Csak a hétvégeken jutsz ki a lovardába? Egészen az őszi szünetig kell várnod a legközelebbi lovastáborig? Ne csüggedj! Intézkedtünk, hogy az iskolapadba is becsempészhesd a patásokat!

Órarendek | Könyvjelzők | Füzetcímkék

Bizonyított tény, hogy lovak nélkül sokkal érthetetlenebbek, unalmasabbak és nehezebbek is az iskolai tanórák. Szerencsére készítettünk neked rengeteg hasznos, de mindenek felett lovas cuccot, melyeket egy A/4-es lapra kinyomtatva bátran magaddal vihetsz az iskolába.

Órarendek

Általános- és középiskolások részére:

Egyetemi és főiskolai hallgatóknak:

Könyvjelzők

Füzetcímkék

Nem találsz az írószerboltok polcain lovas füzetcímkéket? Nincs más teendőd, mint letölteni az alábbi látható vignettáink egyikét, valamint beszerezned néhány A/4-es méretű öntapadós papírt és már nyomtathatod is a lovasabbnál lovasabb matricákat!

Még több lovas cucc az iskolakezdéshez:


Lovas füzetek
 >>


Lovas filcek,
tollak, ceruzák
 >>


Lovas mappák
>>


Lovas matricák, füzetcímkék
 >>


Lovas tolltartók
 >>


Lovas táskák
 >>

 

Jó tanulást, és kellemes iskolakezdést kíván a Lovasok.hu csapata!

2016.08.26. Maksa Eszter, Lovasok.hu
Frissítve:2022.07.26.
2017.08.30.

25 millió forintot is kaphatnak a lovas egyesületek

Egy új pályázat segít a lovas egyesületeknek a közösségépítésben és a hagyományok ápolásában: akár 25 millió forintot is kaphatnak most úgy, hogy abból semmit sem kell visszafizetniük. A Lovasok.hu pályázatíró partnerével ráadásul előzetes befizetés, költség nélkül, tisztán sikerdíjas alapon is pályázhatnak.

Milliókkal díjazzák a lovas egyesületek jó ügyeit

Lovardák, lovas egyesületek számára nagyszerű lehetőség az “EFOP-1.3.5-2016 Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” pályázat, hiszen a kiírásban szereplő cél, a közösségfejlesztés és a közösségi programok szervezése több ponton összevág a lovas egyesületek mindennapi tevékenységével.

Támogatást kaphatnak például a szülők, gyerekek, nagyszülők közös programjai, különféle tréningek, és az olyan hagyományőrző rendezvények, amik tömegeket mozgatnak meg.

Támogatott célok:
  • Generációk közötti kapcsolattartás, együttműködés, kommunikációt tartalmazó események szervezése;
  • Közösségfejlesztés, helyi hagyományok ápolása, közösségi aktivitást célzó események, rendezvények szervezése;
  • Családok megerősítését, fiatalok felelős életre nevelését segítő programok támogatása;
  • Önkéntességre való hajlamosság növelése;
  • Együttműködés a helyi szervezetekkel:
    • a projekt céljához illeszkedő társadalmi szervezetekkel,
    • a települési önkormányzattal

Pályázók köre: Budapest és Pest megyén kívüli székhellyel rendelkező alapítvány, egyesület, szövetség, nonprofit cég, egyház mely rendelkezik az alábbi TEÁOR-ok valamelyikével: 8899, 9499 és 2014-2015 évben összesen legalább 2 M Ft bevétele volt.  Támogatási kérelem benyújtására csak a 2014. január 1-jét megelőzően bírósági nyilvántartásba vett szervezet jogosult.

Támogatás összege: 18-25 M Ft

Támogatás mértéke, előleg: 100%-os vissza nem térítendő. Előleg: 25-50%

Beadás kezdete: 2016. szeptember 18-tól.

Sikerdíjas pályázatírás

A Lovasok.hu pályázatíró partnere 100%-ban sikerdíjas alapon, minden előzetes regisztrációs díj, vagy egyéb költség nélkül segít a pályázatok megírásában, vállalja azok teljes körű ügyintézését. Ha van olyan egyesületed, alapítványod, ami a fent leírtak szerint pályázhat, kattints és jelentkezz most:

2016.08.30.
Frisssítve: 2022.07.28.
Fotó: Canva

Villámgyorsan nyerte futamát a favorit ügető: Sanger MS

A bajnokok bajnokai csatáztak a Kincsem Park augusztus 27-i ügető versenynapján. Sanger MS és gyorslábú barátai kilenc futamban, köztük számos díjban, emlékversenyben és hendikepben csilloghattak, így a ragyogó napsütés már csak hab volt a tortán. Lemaradtál a futamokról? Képbe hozunk!

Kilenc futam, köztük számos hendikep verseny várta az ügető lovakat a Kincsem Park pályáján, az augusztus 27-i ügető versenynapon.

Veretlenségi sorozatát tovább folytathatta a négyéves finn import Asterix Evo, aki negyedszer is magabiztosan győzött, ezúttal a Good Love River Díj lett az övé.

Két részben került megrendezésre a fiatalabb, rutintalanabb lovak számára az Arvid Díj. A második felvonásban a sokszor renitens Uránia RG-nek jót tett, hogy új hajtóval indult. Mitja Savic ült a sulky-jában, és a befutóban begyorsulva nem volt kérdés, hogy nyernek-e.

Hetedik alkalommal tűzték programra a Sárközi Mária Emlékverseny Hendikepet. Török István idomárhajtó felesége, a népszerű “Basa Mari” rengeteg időt töltött a pályán, közel negyven éven át elkötelezett híve volt a lóversenynek. Nem csupán lelkes lóversenyrajongó volt, sokáig tulajdonosként is részt vett a sportág mindennapi életében.

A tiszteletdíjakat a Török és Sárközi család ajánlotta fel és adta át. A tavalyi győztes Lakatos Csabának nem sikerült a duplázás Jubilee Hut-tal, a dobogó harmadik fokára ügettek fel. Turranot Matto kedvező pozícióját kihasználva nyolc lovat utasított maga mögé a finisben.

Több, az utóbbi időben nagydíjban is megfordult ügető vett részt az Opal River Díjban. Itt a klasszikusokban is megmérettetett Urban Legend zsebelte be a tiszteletdíjat, méghozzá egy bravúros előzéssel.

Tíz év, 147 verseny, 29 győzelem, 48 helyezés – nem akármilyen pályafutást tudhat magáénak a rádiházi tenyésztésű Diamond River. Az ő tiszteletére kiírt Diamond River Díjban az év egyik legnagyobb sztárját, Sparkatus Ans-t előzte meg a tudását mindig hűen adó Sanger Ms.

Tovább az augusztus 27-i ügető verseny nap részletes beszámolójára >>

 

A következő ügető versenynap szeptember 2-án a Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show-n lesz a Kincsem Parkban:

A versenyekről közvetít a 

2016.08.29. Forrás és fotó: Kincsempark.hu

Segíts lovasoktatódnak és ő is megsegít

Egy jó lovasoktató vagy edző felbecsülhetetlen kincs: magyaráz, segít lovad kiképzésében, rávezet, hogyan oldhatod meg a problémákat, motivál és átsegít a nehéz pillanatokon. Igazi csapatmunka ez és Te is sokat tehetsz azért, hogy jól működjön.

1. Mondd el, hogy nálad mi válik be

Hasznos volt, amikor részletesen elmondta, mit csináltál jól a legutóbbi versenyen? Vagy hogy együtt végignéztétek és kielemeztétek az edzésen készített videót? Mindig segít, ha elsüt egy viccet, mielőtt belovagolnál a pályára? Vagy inkább egy kis határozottság és néhány instrukció jönne jól?

Nyugodtan mondd meg oktatódnak, mi az, ami neked a leginkább segít. Ne feledd, ő sem gondolatolvasó, nagyban megkönnyíted tehát a közös munkát, ha elmondod, nálad mi válik be.

2. Csináld meg a házi feladatodat

Ha az edződ kiadja, mit mennyit és hogyan gyakorolj két közös edzés között, azt csináld is meg. Ha azt kéri, hogy memorizálj egy pályát, vagy díjlovas programot, szánd rá az időt a tanulásra. Ha épp azon dolgoztok, hogy jobb pozícióban tartsd a kezed, vagy a csizmád, figyelj oda akkor is, ha egyedül lovagolsz. 

Az edződtől kapott házi feladat elvégzése legyen rutin, és ne keresd a kibúvókat.

3. Sportoló lóháton és a földön is

A lovak és istálló körüli teendők hasznosak, jól megalapozzák az erőnlétedet, de ahhoz koránt sem elég, hogy egy sportolótól elvárt kondíciód legyen. Egy kis kocogás, kardió edzés, jóga, pilates, netán egy kis úszás sosem árt, hasznos és kellemes kiegészítői lehetnek a lovaglásnak.

Fontos, hogy a saját táplálkozásodra is legalább feleannyira figyelj oda, mint lovad takarmányozására.

4. Ne bonyolítsd túl

Ha nagyon fontos neked valami, ha nagyon szeretnéd elérni a kitűzött célt, folyton akörül járnak a gondolataid. Ezért előfordul, hogy akaratlanul is túlbonyolítod a pálya lovaglását, túlaggódod a következő versenyt, agyonelemzed a legutóbbi versenyvideót, és végül megkérdőjelezed az egész eddigi munkádat.

A megoldás az, hogy tudatosan lelassítasz egy kicsit, megnyugszol, és inkább megpróbálsz egyszerűsíteni. Edzés közben csak a legfontosabb kérdéseket tedd fel edződnek, a többi, kevésbé fontosat majd a végén megbeszélitek.

5. Koncentrálj a megoldásra

Ha kihívásokkal nézel szembe, fókuszálj a megoldásra ahelyett, hogy a nehézségek vonnák el a figyelmedet. Ne hagyd, hogy a negatív érzések kerítsenek a hatalmukba. Arra koncentrálj, hogy mitől lehet legközelebb jobb a teljesítményed, hogyan oldhatod meg jobban a problémát. Az edződ segíteni fog, melletted lesz, és közösen megtaláljátok a megoldást.

6. Érkezz felkészülten az edzésre

Legyen bár szó a lovadról, a ló- vagy lovasfelszerelésről, az előre megbeszélt időpontban állj készen arra, hogy megkezdjétek az edzést. Ám nem minden a pontosság és a felszerelés: hagyd magad mögött a munkahelyi vagy iskolai problémákat és koncentrálj a közös munkára.

2016.08.26. Forrás: Horse Network
Frissítve: 2022.07.26.
Fotó: Canva

Bence Balázs a világ 10. legjobb lovastornásza

A franciaországi Le Mans-ban versenyzett az elmúlt héten a magyar lovastorna válogatott, ahol ezúttal egy helyszínen, egy időben rendezték meg a felnőttek számára a világ-, a juniorok számára pedig az Európa-bajnokságot.

Pakot Anna
Még 42 képünk van a versenyről, kattints a képre a galéria megtekintéséhez

Kölcsön lovakon, hátrányból indultak a magyar versenyzők

Nyolc egyéni versenyző és két páros utazhatott a Boulerie Jump lovasközpontba.

Felnőtt versenyzőink:

  • Bence Balázs (KCM Vaultinghorses Lord)
  • Németh Blanka (First Nobady)
  • Somogyi Eszter (Zakariás)

Juniorok:

  • Király Ákos (Fausto)
  • Somogyi Miklós (Amaretto du Perchet)
  • Tóth Ákos (Amaretto du Perchet)
  • Görgey Zsófia (Everkerry Woody Coffee)
  • Pakot Anna (Everkerry Woody Coffee)

Párosok:

  • Dragán Petra és Semerédy Alexandra (Zakariás) a felnőtteknél
  • Szabó Nikolett és Jakab Liza (Zakariás) a junioroknál

Somogyi Eszter
Még 42 képünk van a versenyről, kattints a képre a galéria megtekintéséhez

Sérülés miatt ezúttal csapat nem képviselte hazánkat, pedig a mezőnyt látva jó eséllyel indultak volna egy előkelő helyezésért.

A nyolc magyar egyéni indulóból hét nem a saját lován versenyzett, hanem szlovák, német, svájci, illetve magyar kölcsön lovakon, mivel legjobb versenyzőinknek otthoni körülmények között nincs olyan minőségű lovuk, amellyel egy ilyen szintű versenyen szerepelhetnének. A kölcsön lovon induló versenyzőknek csak rövid idő áll rendelkezésükre, hogy hozzászokjanak a lóhoz, sok esetben az idegen felszereléshez, így mindenképpen hátrányban vannak azokhoz képest, akik évek óta ugyanazon a lovon tudnak versenyezni és edzeni is.

Szép eredmények a junioroknál

A junioroknál lányainknak nem sikerült a döntőbe jutás, Pakot Anna a döntőközeli 17. (6,853 pont), míg az újonc Görgey Zsófia a 30. helyet (5,997 pont) szerezte meg. Itt a dobogó első három fokán német versenyzők állhattak, a győzelmet Mara Xander (Luigi 198) szerezte meg, az ezüstérem Franziska Peitzmeier (Dorian Grey) nyakába került, míg a bronzot Hannah Steverding (Cyrano 147) vihette haza.

A fiúk között már nagyobb sikerrel jártunk, hiszen rögtön az első napon Király Ákos a második helyre kötelezőzte magát, azonban az első fordulós kűrjében nem találta lovával az összhangot, és így hátrébb csúszott a kilencedik helyre. A döntőben ezen sikerült javítania, olyannyira, hogy a kűrjére itt már a legmagasabb pontszámot kapta a bíráktól. Ezzel összességében az ötödik helyre tudott feljönni (7,243 pont).

Lépésről-lépésre tudott előre jönni, és végül a 12. helyen zárt Somogyi Miklós (6,582 pont), 13.-ként pedig Tóth Ákos (6,494 pont). A győzelmet a német Konstantin Naser szerezte meg (Cyrano 147), a dobogó második fokára a francia Ludo Campion (Ipsos d’Ecotay) állhatott, míg harmadikként a szintén német Leon Hüsgen (Smarti 11) zárt.

Király Ákos
Még 42 képünk van a versenyről, kattints a képre a galéria megtekintéséhez

A junior párosoknál szintén szépen kezdtünk, hiszen Szabó Nikolett és Jakab Liza harmadikként nyitott, de a döntőben végül az ötödik helyet sikerült megszerezniük, ami így is gyönyörű eredmény a 14 éves lányoktól. Itt a győzelmet a német Harwardt-Kögl (Longinus 4) kettős szerezte meg a spanyol Fraser testvérpár (Simbal) előtt, míg a harmadik az osztrák Köpke-Maurer duó lett (Louis Bonheur).

A csapatok versenyében Svájc győzött Németország és Ausztria csapata előtt.

Tóth Ákos
Még 42 képünk van a versenyről, kattints a képre a galéria megtekintéséhez

Bence Balázs 10. élete első felnőtt világbajnokságán

A felnőtt mezőnyben a magyar lányoknak sajnos nem sikerült a döntőbe jutás. Ennek ellenére mindketten jól szerepeltek és magas pontszámmal a középmezőnyben végeztek. Somogyi Eszter a 19. (7,248 pont), Németh Blanka a 20. (7,244 pont) helyen zárt. A győzelmet az osztrák Jasmin Lindner (Dr. Doolittle 5) szerezte meg nagy fölénnyel, az ezüst a német Kristina Boe-höz (Don de la Mar) került, míg a bronzot az olasz Anna Cavallaro (Monaco Franze 4) vihette haza.

A férfi mezőnyben az első felnőtt világbajnokságán szereplő Bence Balázs a kezdetektől tartani tudta 10. helyét, és ezzel könnyedén került a döntőbe, ahol szintén a tizedik helyet szerezte meg (7,526 pont). A győzelmet a mauritiusi Leclezio Lambert (Quiece D’Aunis) szerezte meg a francia Vincent Haennel (Quartz D’Olbiche) és a német Jannis Drewell (Diabolus 3) előtt.

Bence Balázs
Még 42 képünk van a versenyről, kattints a képre a galéria megtekintéséhez

A párosoknál fiatal kettősünk, Dragán Petra és Semerédy Alexandra számára a tisztes helytállás volt a cél, hiszen ők első felnőtt évüket töltik. Az elért 10. hely, és a 6,928 pontos eredmény mindenképpen dicséretes. A győzelmet az osztrák címvédő Lindner-Wacha páros szerezte meg (Dr. Doolittle 5), a német Derks-Kay duó (Holt’s Romeo), és a francia Chevrel testvérpár (Rayo de La Luz) előtt.

A csapatoknál francia győzelem született, az ezüst a németekhez került, míg a bronzot Ausztria vihette haza.

Még 42 képünk van a versenyről, kattints a képre a galéria megtekintéséhez

2016.08.23. Villányi Krisztina
Fotó: Somogyi Tibor
Frissítve: 2022.09.11.

Hiba bejelentés