Kezdőlap Blog Oldal 336

Jó ló és szerencse is kellett az EB-győzelemhez

Két nap, két helyszín, négy futam és kevesebb, mint hat perc. Mindössze ennyi idő alatt dőlt el, hogy ki nyeri a Női Amatőrlovas Európa-bajnokságot 2016-ban. A végső összecsapásra a Kincsem Parkban és a pozsonyi lóversenypályán került sor.   

Még 27 képünk van az idei Női Amatőrlovas EB-ről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A jó helyezéshez egy jó ló is kell

Évek óta hatalmas várakozás előzi meg a legjobb amatőrlovas hölgyek kontinensviadalát, sok lovas és amatőr klub már év eleje óta rendszeresen érdeklődik a verseny iránt, a korábbi évek résztvevői pedig még egy évtized múltán is figyelemmel kísérik az eredményeket.

Várakozásból és izgalomból a szeptember 10-11-i hétvégén sem volt hiány. A 11 ország (Anglia, Ausztria, Csehország, Franciaország, Írország, Németország, Norvégia, Svájc, Svédország, Szlovákia, valamint Magyarország) résztvevője számára a futamok mellett az Európa-bajnokság legfontosabb pillanatai a sorsoláshoz kötődnek, ugyanis a versenyek előtti napon mindenki saját maga húzza ki a lovait, amelyekkel a négy futam során versenyzett.

Ebben az évben nagyon sok jó lovas érkezett, akiknek a tudása között nem lehetett jelentős különbséget találni, így a helyezéseket egyértelműen az döntötte el, hogy ki milyen szerencsésen sorsolt. Általában a szakemberek is egyetértenek abban, hogy egy galopp versenyben az eredmény 70-90 százalékban a lovon múlik, a többi a tréner, a menedzsment és a lovas teljesítménye. 

Nem hozott szerencsét a hazai pálya

A kontinensviadal első napján a Kincsem Parkban először az 1200 méteres egyenes pályán, majd két futammal később már az 1600 méteres középtávon szálltak nyeregbe a lovasok.

Gönczi Rebeka, a magyar amatőrzsoké az első futamban elég szerencsésen húzott és egy jó esélyű lovat, Bírónőt kapta társaként. Jól is ment a kanca, azonban akadt náluk egy erősebb ló, nevezetesen Seeking Approval a trénerasszisztensként dolgozó ír Jeannie Cookkal, akik könnyen nyerték a nyitó futamot Rebeka, valamint Sonja és Yvonne Donzé előtt.

A második futamban Rebeka nem volt túl szerencsés, mivel a lovát lejelentették a verseny előtt, így ők a szabályok szerint automatikusan az ötödik helyezettnek járó pontszámot kapták meg.

A győzelem ezúttal Inflagrantihoz és az angol Amie Waught-hoz került, aki magabiztosan előzte meg Farabuttot és Yonne Donzét, valamint Vegas Hope-ot, akin az első futam győztese, az ír lovas ült. Az első nap után így ő is vezette a bajnokságot a svájci és az angol zsokéhölgy előtt.

 

Meglepetésgyőzelem és egy elcsúszott nyereg Pozsonyban

A lovasok vasárnap a délelőtti, pozsonyi városnézés után szálltak ismét nyeregbe, ezúttal is egy sprint és egy középtávú versenyben. Az első, 1200 méteres futamban Gönczi Rebeka lova a táv háromnegyedéig jó pozícióban versenyzett, azonban a végére tejesen elfáradt és csak a mezőny vége felé ért célba. A svájci lovas győzött egy addig nyeretlen lóval a cseh és a francia amatőr előtt.

Az 1800 méteres zárófutamban a hétéves Green Valleys és a svéd lovas éppen a cél előtt előzte meg Elegant Pricesst és az angol amatőrzsokét, akinek teljesen hátracsúszott a nyerge és csoda, hogy nem esett le a lóról. A cél után kengyel nélkül nem is tudott megállni, így mentek még egy plusz kört a lovával. Menet közben azonban a nyereg alól kiesett az alátét, így nem tudtak a megfelelő súllyal visszamázsálni, ezért diszkvalifikálták őket. Ennek köszönhetően ebben a futamban végül a német és ismét a cseh lovas állhatott fel a dobogóra.

Rebeka lova sajnos egy pillanatig sem volt versenyben és a középmezőnyben végeztek

A angol amatőrzsokénak teljesen hátracsúszott a nyerge, csoda, hogy nem esett le a lóról.
Még 27 képünk van az idei Női Amatőrlovas EB-ről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Svájci EB-győzelem

Az összesítésben végül Yvonne Donzé révén svájci győzelem született. A lovas már negyedik alkalommal vett részt az Európa-bajnokságon. Tavaly a második, előtte pedig a harmadik helyen végzett.

A második helyet a tavalyi győztes, a svéd Nathalie Johnsson szerezte meg az ír színeket képviselő és egy komoly sérülésből felépült Jeannie Cook előtt.

Gönczi Rebeka az összesítésben a hetedik helyen zárt. Bízzunk benne, hogy még sokáig folytatja a lovaglást és legközelebb a sorsolásnál egy kicsit szerencsésebb lesz. 

Yvonne Donzé
Még 27 képünk van az idei Női Amatőrlovas EB-ről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

2016.09.14. Írás és fotó: Vonczem Gabriella

Pataky Kata: a csatlakozás csak az első lépés

Mindig is a lovaglás volt az, amiben ki tudott teljesedni és mindig is sejtette, hogy van több, mint amit a lovakról általában tanítanak. Amikor úgy érezte, nem ad annyit a világnak, amennyit szeretett volna, elindult, hogy megtalálja a maga útját. Beszélgetés Pataky Kata Monty Roberts instruktorral.

Gyermekkorodban számos sportot űztél. Úsztál, tornáztál és lovagoltál. Melyiket érezted legközelebb a szívedhez?

Pataky Kata: Mindig a lovaglást éreztem legközelebb a szívemhez. Igazából az úszásba belenőttem, a lovaglás felszabadított.

Mi ösztönzött arra, hogy a lovak szakmád részesei legyenek?

Pataky Kata: Mindig is éreztem, hogy van több, mint amit a lovakról tanítanak. Igazi mestert találni nagyon nehéz. Úgy éreztem, hogy az akkori “civil” munkám nem ad annyit az életemhez, amennyit szerettem volna. És én sem adtam annyit a világnak, amennyit szerettem volna. Akkor már évek óta volt saját lovam és mindig is a lovaglás volt az, amiben ki tudtam teljesedni, ezért döntöttem így.

19 éves voltál, mikor megkaptad első lovadat. Mesélj egy kicsit róla!

Pataky Kata: Az első lovamat Kedvesnek hívták, a szüleim vették nekem az érettségi után. Mindössze nyolc hónapos volt, legelőn tartottam a Balaton mellett hároméves koráig. Nagyon közel állt hozzám. Egy barátom segítségével indítottuk el, de ha visszagondolok, egyrészt nagyon bátrak voltunk, másrészt semmilyen szinten nem volt szakszerű munka. Kedves 13 évig volt a társam.

Fejedbe vetted, hogy elmész Angliába és elvégzed az alapképzést. Hogyan zajlott ez?

Pataky Kata: Az első kurzusomat Angliában végeztem Kelly Marksnál, aki Monty első instruktorainak egyike. Azért mentem oda, mert akkor még volt egy munkám, amit az elején nem akartam feladni. Az alapképzés után mentem Amerikába, ami elképesztő élmény volt. Ott lenni személyesen azon a farmon, amit azelőtt csak videón meg képeken láttam, leírhatatlan élmény volt.

2008-ban találkoztál először Monty Roberts-szel. Milyen ember benyomását keltette?

Pataky Kata: Monty egy igazi profi. Pontosan tudja, hogy mit akar és hogyan. Én nagyon szeretem őt, mint embert és végtelenül tisztelem. Szeretek vele dolgozni, eszmét cserélni, mellette lenni. Azt gondolom, hogy nem nagyképűség, ha azt mondom, hogy szoros vele a kapcsolatom.

A Flag is Up Farmon tetted le a haladó vizsgát. Mennyi ideig készültél erre? Úgy hírlik, hogy ez a vizsga már igen sok munkát kíván. 

Pataky Kata: A haladó vizsgámra nagyon sokat gyakoroltam. Minden barátomhoz elmentem gyakorolni, valamint kétszer jártam Dániában is egy dán instruktornál. Úgyhogy több, mint fél évig szinte minden nap ezzel voltam elfoglalva.

Családod hogyan viszonyult a szenvedélyedhez?

Pataky Kata: A családom nagyon támogatott, a férjem mindenben segített, hogy a lehető leghatékonyabban tudjak készülni és gyakorolni.  Mindenki érezte a családban, hogy ez egy nagyon jó út és szép hivatás.

Miután megszerezted a diplomádat, több, problémás lóval is foglalkoztál. Mi az első lépés az ilyen lovaknál? Hogyan kezded meg a terápiát?

Pataky Kata: Bármilyen lóval hoz össze az élet, először “elbeszélgetek” vele. Megnézem, hogy mennyire tudom mozgatni, mennyi energia kell ahhoz, hogy pontos átmeneteket kapjak, figyelem a mozgását, a reakcióit, hogy hogyan viszonyul az emberhez, mennyire tiszteli az embert. Ebben a csatlakozás nagyon sokat segít. Ez az első lépés.

Mi történik a csatlakozás után?

Pataky Kata: A csatlakozás egy kapcsolatfelvétel, aminek folyamatában megismerem az adott lovat. Ami utána jön, az a további kommunikáció. Először földről, majd lóhátról. A csatlakozás egy nagyon erős alap, de folytatni kell a megfelelő kommunikációt a lóval ahhoz, hogy a ló képzése sikeres legyen.

Miben lehet része annak, aki részt vesz a kurzusodon?

Pataky Kata: A kurzusaimon mindig van egy kis elmélet, ahol végigbeszéljük az alapokat, a lovakkal való kommunikációt, tanulási folyamatokat, motivációkat. Mindenki kap egy-egy lovat, akivel gyakorolhat. A kurzus időtartamától függ, hogy mennyit lovazunk. De az akadálypálya használata, a dupla futószáras munka és a csatlakozás mellett még vannak izgalmas feladatok.

Milyen tanácsokat szoktál adni kezdő lovasaidnak?

Pataky Kata: Legyenek türelmesek önmagukkal, legyenek nyitottak és adjanak időt a tanulásra.

A téma iránt érdeklődőknek milyen szakirodalmat javasolsz?

Pataky Kata: Szakirodalom sajnos nem sok van. Monty online egyeteme egy nagyon jó felület, ahonnan sokat lehet tanulni.

Van mottód? 

Pataky Kata: Mottót még nem fogalmaztam meg, de valami olyasmi lenne, hogy nem a módszer fontos, hanem az, hogy tanuljunk meg a lovakkal kommunikálni.

Mi az a lovakkal kapcsolatos nagy álmod, amely még megvalósításra vár?

Pataky Kata: Inkább célom van, mint álmom. A cél az, hogy minél több emberhez és lóhoz eljusson a módszer, így tudjuk a lovak emberekkel való életét könnyebbé tenni.

2016.09.13. Ferling Zsanett
Fotó: Pataky Kata – Monty Roberts Instruktor hivatalos oldala

Plüss pónival és lovastusával küzdött a rák ellen

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer Angliában egy Hannah Francis nevű 17 éves lány, akinek élete a lovaglás, azon belül is a military volt. Legnagyobb álma pedig, mint talán minden versenyzőnek az, hogy egyszer részt vegyen az olimpián. Álma és lovai adtak erőt ahhoz, hogy szembeszálljon a rákkal.

Hannah és Chesney egy terepversenyen

Hannah 2015 januárjában érzett először enyhe fájdalmat, aminek akkor nem is tulajdonított nagyobb jelentőséget, kitartóan folytatta az edzéseket. Egy áprilisi verseny azonban mindent megváltoztatott: a terepszakasz egyik akadályán éles fájdalom hasított a lábába, könnyeivel küszködve fejezte be a pályát.

Az orvosa a fájdalom okát nem találva MRI vizsgálatra küldte a lányt. Az eredmény sokként érte Hannah-t és családját is: a fiatal lovas medencéjében rosszindulatú daganatot találtak, ami már átterjedt a combnyakára, a gerince egy részére, és áttétet képezett a tüdején is.

Hannah, Mavis, Willberry és Hannah edzője

Hannah nem csak a családjától és a barátaitól kapott rengeteg támogatást, hanem az edzőjétől is, egy egészen különleges ajándék formájában. Willberry, a plüss póni a híres badmintoni military versenyről érkezett a lányhoz, hogy elkísérje első kezelésére. A kedves kis ajándékból lelki támasz lett és mindenhová elkísérte beteg gazdáját.

Hannah a versenyzésről természetesen nem mondott le, a kezelések között amennyi időt csak lehetett, a lovaival töltött.

Hannah edzője, Ben Hobday és Willberry Badmintonban

A történet futótűzként terjedt a médiában is, a lovasok pedig adománygyűjtésbe kezdtek egész Angliában. Hannah annyi adományt kapott, ami bőven túlszárnyalta a saját kezelésének költségeit, így másokra is gondolhatott. Az összefogás olyan méretűvé vált, hogy Hannah családja alapítványt hozott létre, hogy segítse a beteg lovasokat és támogassa az oszteoszarkóma gyógyításának kutatásait, így jött létre a „Hannah’s Willberry Wonder Pony Charity” 2016 márciusában. Az alapítvány védnöke pedig nem más, mint Ben Hobday, brit military lovas, aki már maga is szembenézett a rákkal.

Willberry gyorsan saját rajongó táborra tett szert és számos lovas versenyre és rendezvényre is meghívást kapott. Mivel ő maga túl elfoglalt volt Hannah támogatásával, így egy társa Wanderberry kezdte képviselni őket és az alapítványt.

Hannah számára egy különleges ajándékkal indult az új év: egy támogatójától két nézői jegyet kapott az olimpia lovastusa versenyének terepszakaszára. Az egész család izgatottan várta az utazást, de mivel Hannah állapota júniusban sokat romlott, orvosai nem javasolták az utazást.

Hannah nem szomorkodott sokáig: a jegyeknek jótékonysági licit keretein belül keresett új gazdát. Wanderberry viszont nem maradt ki az utazásból, a jegyek nyerteseivel utazott Dél-Amerikába.

Wanderberry lóútlevele

Lóútlevél nélkül azonban egy ló sem utazhat, még Wanderberry sem, így hát a FEI segítségével a világjáró plüsslovacska saját lóútlevelet kapott, amelyet az olimpiára megérkezve versenyzőtársaihoz hasonlóan ellenőriztek, és mivel mindent rendben találtak, így beléphetett a verseny területére.

Sajnos Hannah már nem láthatta, hogyan szurkol Wanderberry a versenyzőknek. A júliusban még Írországban versenyző lányt augusztus elsején legyőzte a betegség. A „Hannah’s Willberry Wonder Pony Charity” azonban tovább folytatja a megkezdett munkát Hannah emlékére.

2016.08.11. Stier Adrienn, Lovasok.hu
Forrás: willberrywonderpony.org
Fotók: Facebook

Szól a lovad, ha túl meleg a takaró

Norvég tudósok segítettek bebizonyítani, hogy a lovak is képesek az emberekkel kommunikálni, ki tudják fejezni érzelmeiket és véleményüket. Az eddigi eredmények alapján úgy tűnik: bármely ló képes rövid időn belül elsajátítani az emberekkel való kommunikáció alapjait.

Korábbi kutatások megerősítették, hogy egyes fajok (például az emberszabású majmok és a delfinek) képesek megtanulni különböző szimbólumokat, melyek segítségével később kommunikálni tudnak az emberekkel.

A lovasok és lótartók legnagyobb büszkeségére kijelenthető, hogy bővült ez a lista és már patás barátainkról is bebizonyosodott: szimbólumok segítségével ők is képesek kommunikálni velünk.

A norvég kutatók vezette kísérletben 23 különböző fajtájú ló vett részt. Ahhoz, hogy a kutatók megértsék az állatok igényeit, készítettek három egyszerű táblát. Az egyik a lótakaró felrakását, a másik a lótakaró levételét jelképezte, a harmadik pedig azt, hogy a ló nem szeretne változtatni az aktuális állapotán.

A lovaknak kezdetben csak egy-egy ábrát mutattak. Ha azt megérintették, jutalomfalatot kaptak és a kísérlet vezetői végrehajtották azt, amit az ábra jelentett, tehát például feltették vagy levették a takarót. Amikor ez már jól ment, két ábrát mutattak a lovaknak, de csak akkor kaptak jutalmat, ha az aktuális helyzethez viszonyítva a megfelelőt választották: ha tehát épp takaró volt a lovon, és a “takarót fel” jelet választotta, azért nem járt jutalom.

A végső teszt során pedig kitették a lovakat a norvégiai időjárás viszontagságainak, és ekkor kérték ki a véleményüket a lótakaró viseléséről.

Figyelemreméltó, hogy a feladatot és a szimbólumok használatát a lovak mindössze 14 nap alatt, napi 10-15 perc gyakorlással elsajátították.

A kutatás több szempontból is pozitív eredménnyel zárult. Egyrészt nagyszerű, hogy minden lótartó előtt nyitva áll a lehetőség, hogy egy ilyen egyszerű módszerrel visszajelzést kapjon lovától és megismerje valódi igényeit. Másrészt az is kiderült, hogy a lovak nedves, szeles és hideg idő esetén előszeretettel viselték a lótakarót.

 

2016.09.26. Forrás: The Washington Post
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.18.

Kentucky, Diósgyőr, Rio de Janeiro, Szilvásvárad – mi a közös az itteni lovas létesítményekben?

WEG Kentucky, 2010 – Diósgyőr, 2015 – Olimpia, Rio de Janeiro, 2016 – Szilvásvárad, 2016. A kapcsolat a négy különböző városban épült lovas létesítmény között az, hogy mindegyikben az OTTO Sport International GmbH. által fejlesztett és gyártott négyévszakos lovaspályákon versenyezhetnek a világ legjobb lovasai.

OTTO talaj a Diósgyőri várban

Egy évvel ezelőtt került átadásra Diósgyőrben, a Lovagi Tornák Terén megvalósult OTTO pálya. Az idei versenyszezonban megrendezett díjugrató és díjlovas versenyeken már kipróbálhatta a hazai mezőny az új pályát. Korábban hazánkban már több neves magán lovardában, összesen több mint 20.000 m2 OTTO pálya épült. Diósgyőrben valósult meg az első olyan hazai négyévszakos OTTO pálya, ahol versenykörnyezetben is minden lovas kipróbálhatja ugyanazt a technológiájú lovaspálya talajt, amit a 2016-os Riói Olimpián is használtak.

A Lovagi Tornák terének pályája is OTTO talajjal épült  meg 2015-ben a Diósgyőri vár mellett

Ezen a nyáron a diósgyőri pályán egymást érték a lovas rendezvények, július 3-án tartották a MENTO Nagydíjat, majd ezt követően augusztus 26-28. között a Diósgyőri Díjugrató Fesztivált, szeptember 9-11. között a Díjlovagló Magyar Bajnokságot és még soron következik a szeptember 24-25-én tartandó regionális díjugrató döntő.

OTTO talaj épült a szilvásváradi fedelesben is

Az idei évben megkezdett Szilvásváradi beruházás fedeles verseny- és bemelegítő lovardájában szintén OTTO pálya épült, melyet a PannonExpert Kft. kivitelezett. A beruházás megkezdése előtt Diósgyőrben tesztelte a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság vezetősége egy kettes maraton- illetve egy kettes római fogattal az OTTO pályát.

A pálya tesztelése 1,5-2 órás időtartam volt. A tesztelés során a pálya nem lett boronálva, csak a tesztelést követően. A fogatok által a pálya extrém terhelés mellett került kipróbálásra. Mindkét fogat nagy sebességgel, több nagy és szűk fordulót tett, esetenként állóra fékezett oldalirányban csúszó hátulsó kerekekkel.

A diósgyőri pályát fogatokkal tesztelte a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság

A kocsik kereke és a lovak patája sehol nem ment át az  OTTO homokos taposórétegen, a talaj jelentősebb mértékben sehol nem vágódott fel, ugyanakkor rugalmasságot és csúszásmentességet biztosított a lovak patájának. A tesztelés során az OTTO technológia megfelelő minőségűnek bizonyult a fogat szakág részére is. Szilvásváradon az új fedeles lovardát már ősszel használatba vehetik a lovasok.

Az OTTO Sport International GmbH. és hazai képviselője, a PannonExpert Kft.
mindenkinek jó versenyzést és szurkolást kíván!

ELÉRHETŐSÉGEK:
Tasnádi Gábor építészmérnök
OTTO Hivatalos Magyarországi Képviselő,
ügyvezető igazgató PannonExpert Kft.
+36 20 924-9489
www.pannonexpert.hu

2016.09.14. Tasnádi Gábor építészmérnök
PannonExpert Kft.

Talent Program: lehetőség, hogy profi lovas lehess

A Magyar Lovassport Szövetség idén is várja azon tehetséges fiatalok jelentkezését, akik kellő szorgalmat és kitartást éreznek magukban, hogy díjugratásban, díjlovaglásban vagy a military szakágban akár nemzetközi versenyeken is bizonyítsák rátermettségüket.

A felvételi vizsga mindhárom szakág részére Bábolnán kerül megrendezésre 2016. október 14-én. Íme a felvételi követelmények, a jelentkezés módja és határideje:

Lovastusa szakág

A felvételi vizsgára jelentkezők korcsoportjai:
  •  I-es korcsoport (11-14 éves korig)
  •  II-es korcsoport (15-20 éves korig)
Felvételi követelmény:
  • I-es korcsoport részére: egy teljesített „A-kategóriás”, vagy magasabb szintű pálya
  • II-es csoport részére: egy teljesített CNC* / CIC*, vagy magasabb szintű pálya
A felvételi vizsga feladatai:

I-es korcsoport:

  • A2-es díjlovagló program
  • 105 cm-es díjugrató pálya
  • A military Talent edzői bizottság által kijelölt terepfeladat teljesítése

II-es korcsoport:

  • B2-ES díjlovagló program
  • 115 cm-es díjugrató pálya,
  • A military Talent bizottság által kijelölt terepfeladat teljesítése
Előzetes időbeosztás:
  • Délelőtt: díjlovas teszt és díjugratás
  • Délután: terepfeladat lovaglása
Felvételi vizsga menete:
  • A lovas a regisztrált edzőjével bemelegít.
  • A lovas lelovagolja az adott feladatot.
  • Az edzői kar egy edzője felvázolja a hibákat, amin javítania kell.
  • A lovas 20 percre elvonul edzeni a Talent edzők egyikével a melegítő pályára.
  • A lovas újra lelovagolja az adott feladatot, kivéve a terepfeladatot, ahol a feladatnak csak egy része lovagoltatható újra.
  • A szövetségi kapitány és az edzői kar tagjai megfigyelik, hogy mit tudott kijavítani a hibákból.
  • Döntéshozatal a nap végén.

Az I-es korcsoportba felvételt nyert lovasok a téli időszak alatt három edzőtáborban vesznek részt, ahol gyakorlati és elméleti képzésben részesülnek.

A II-es korcsoport lovasai az általuk választott Talent edzővel nyolc egyéni edzésen, illetve elméleti képzésen vesznek részt.

Díjlovaglás

A felvételi vizsgára jelentkezők korcsoportjai:
  • I-es korcsoport (11-14 éves korig)
  • II-es korcsoport (15-20 éves korig)
Választható vizsgaprogramok:
  • I-es korcsoport részére: L4, A7
  • II-es korcsoport részére: Junior csapat, Szent György-díj
Felvételi követelmény:
  • I-es korcsoport: A kiírt programok egyikét két alkalommal 5,8 vagy 58%-kal, illetve afelett, vagy Póni klub B vagy C program 60 százalék felett való teljesítése versenyen két alkalommal,
  • II-es korcsoport: L szintű program 5.8 vagy 58% vagy a fölötti teljesítése versenyen két alkalommal.
A felvételi vizsga menete:
  • A lovas bemelegít a saját regisztrált edzőjével.
  • A lovas lelovagolja a választott programot a Talent edzői kar és a bíró/bírók előtt.
  • A lovas a program lovaglása után rövid, korrigáló edzésen vesz részt a Talent edzők egyikével.
  • A lovaglást követően a lovas végzett a vizsgával, az edzői kar döntéséről e-mailen kapnak tájékoztatást a jelentkezők, a sikeresen vizsgázók névsorát a szakág is közzéteszi.

A téli időszak alatti munka a díjugratókéval megegyező tematikára épül. Az I-es korcsoport részére három két-, illetve háromnapos edzőtábor kerül megrendezésre, az edzőtáborokon kívül pedig elméleti képzésen vesznek részt a lovasok.

A II-es korcsoport lovasai részére a Talent edzők egyikével nyolc egyéni edzést finanszíroz a program. Elméleti képzés, illetve fakultatív programok kerülnek kiírásra a lovasok részére a gyakorlati oktatás mellett.

A záróvizsgán a Nemzetközi Talent minősítéssel sikeresen vizsgázók részére két nemzetközi verseny nevezési díját, a Nemzeti Talent minősítéssel sikeresen vizsgázók részére pedig az országos bajnokság nevezési díját téríti a Program.

 

Jelentkezés mindhárom szakágban

A szakág, illetve az MLSZ oldaláról is letölthető jelentkezési lapot a talent@lovasszovetseg.hu e-mail címre kell visszaküldeni.

Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 30.

A felvételi vizsga eredményéről a felvételiző lovasok elektronikus levélben kapnak tájékoztatást.

 

2016.09.13. Magyar Lovassport Szövetség
Frissítve: 2022.07.28.
Fotó: Canva

Az EquiFlex gumipadló bemutatkozott a fogatsportban is

Német és svájci fogatlovak a világbajnokok

Az öt- és hatéves lovak küzdelme német sikerrel, míg a hétévesek viadala svájci győzelemmel zárult a Fiatal Fogatlovak Világbajnokságán. A bakon olyan kiváló hajtók ültek, mint az egyesfogathajtásban világbajnok lengyel Bartlomiej Kwiatek, vagy a 2013-ban a magyar csapat tagjaként kettesfogathajtásban világbajnok ifj. Nagy Tibor.

ifj. Nagy Tibor és Bíbor

Folytassa, Mezőhegyes!

Az elmúlt évi sikeres vb-rendezés elismeréseként idén szeptember 8-11. között ismét Mezőhegyes rendezhette meg a Fiatal Fogatlovak Világbajnokságát.

Ezúttal nyolc országból (Ausztria, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Svájc) 30 ló és 25 hajtó – köztük két világbajnok – állt starthoz.

Hiánypótlás a fogathajtásban

A Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága igazi újdonság. A díjugrató, díjlovagló és lovastusa szakágban a fiatal lovak nemzetközi szintű megmérettetése korábban is népszerű versenyforma volt, míg a fogathajtó sportban ez a képességfelmérés eddig hiányzott. Pótlására a Nemzetközi Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága kidolgozta a fiatal fogatlovak versenyszabályzatát és 2015-ben Mezőhegyesen megrendezték az első világbajnokságot is.

A fiatal fogatlovak versenye merőben új szabályokra épül és eltér a hagyományos fogatversenyektől. A neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri előtt az 5-6-7 éves lovak egyesfogatokban mérik össze képességeiket.

A világbajnokság kvalifikációs versenyből és döntőből áll. A korosztályonkénti elődöntőket 80×40 méteres – tehát a hagyományosnál kisebb alapterületű – négyszögben rendezik. A díjhajtó feladat befejezése után a hajtó azonnal megkezdi az akadályhajtást, a feladat során nyolc bójapárt kell meghajtania. Az együtt értékelt két feladatra nyolc perc áll rendelkezésre. A nyolc bójapárral és a két kombinált és vizes akadállyal nehezített maraton pálya hossza 1200-1500 méter, az iram 230 méter/perc.

Csütörtökön megfeleződött a mezőny

Csütörtökön a fiatal fogatlovak díj- és akadályhajtásból álló első kvalifikációs versenynapjával kezdődött a megmérettetés. Az ötéves lovak kategóriájában tíz ló közül négy, a hatéves lovak mezőnyében nyolc közül ugyancsak négy, míg a hétévesek 12 lovat számláló csapatából hat fiatal fogatló jutott tovább.

Pénteken alakult ki a döntő mezőnye. Az ötéves kategória lovai között három német ló végzett az első három helyen. Közülük az egyik az eddigi legmagasabb 8,29 pontszámmal jutott a fináléba.

A 6 és 7 éves lovak a döntőben a díjhajtást teljesítették, majd vasárnap a kombinált hajtással zárult a döntő számukra.  A hatévesek versenyében az élen végző két német mellett egy-egy osztrák, görög, és lengyel ló jutott tovább.

A legnépesebb a hétéves lovak kilenc fős döntős mezőnye volt. Itt a holland Elijah Maud Smedts hajtásában 7.75 ponttal került a döntőbe. Nyomában szorosan ott volt 7.13 pontjával világbajnokunk, ifj. Nagy Tibor Bíborral. A legidősebb korcsoportból az előbbiek mellett svájci, német, holland, lengyel indulók mellett további három magyar ló is döntőbe jutott.

Elijah és Maud Smedts

Szombaton az ötéves lovak már a világbajnoki címért versenyeztek

A világbajnok Samba Lott, a szász-thüringiai pej kanca lett 8,71 ponttal. Hajtója Steffen Horn Németországból. Furioso XXXVI-56  Sági Józseffel a negyedik helyen végzett.

A 6-7 éves lovak döntőjének első részében, a díjhajtásban Valenzio FST 8,71 ponttal az első helyen zárt hajtójával, a német Dirk Hofmann-nal.

Dirk Hofmann és Valenzio FST

A hétéves lovak versenyében Nesqu GB nyert a svájci Giacomin Barbüda-val. A versenyszámban ifj. Nagy Tibor és lova, Bíbor közel a dobogóhoz az ötödik helyen végzett.

Vasárnap a világbajnokság befejező napján a 6-7 éves lovak kombinált hajtásban már a világbajnoki cím volt a tét.

Világbajnok fiatal fogatlovak

Az 5 éves lovak mezőnyében:

  1. Samba Lott (szász-thüringiai pej kanca) – Steffen Horn (GER), 8,71 pont
  2. Rebelia (sziléziai pej kanca) – Bartlomiej Kwiatek (POL), 7,07 pont
  3. Fiderella 2 (westfáliai pej kanca) -Ulrich Hengemühl (GER) 7 pont

6 éves lovak versenye:

  1. Valenzio FST (szász-thüringiai pej mén) – Dirk Hofmann (GER), 18,21 pont
  2. Enfado P (szász-thüringiai pej herélt) – Jovanca Marie Kessler (GER), 16,56 pont
  3. Conversano Csaló (szürke lipicai herélt) – Vinzenz Dobretsberger (AUT), 16,00 pont

7 éves lovak versenye:

  1. Nesqui GB (pej herélt) – Giacomin Barbüda (SUI), 16,47 pont
  2. Epilog (sziléziai fekete mén) – Weronika Kwiatek (POL), 14,47 pont.
  3. Bazyli (sziléziai fekete mén) – Bartlomiej Kwiatek (POL) 14,33 pont

2016.09.13. VB Sajtóiroda, Prof. Dr. Fehér Károly
Fotó: Vida-Szűcs István
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.16.

A Horze lovascuccok lovas fotózás során is állták a sarat

Az nem kérdés, hogy a Lovasok.hu csapatának tagjai jól festenek lóháton. De amikor fotózásra adtunk a fejünket, egyértelmű volt, hogy igazán profin kell festenünk. Felkerekedtünk tehát, hogy jól felpakoljunk a Horze Lovasáruházban. Így mutatunk tetőtől talpig Horze-ban:

Horváth Annamari és Pajkos vezetik az osztályt

Réges-régen, a fotózás hajnalán, de még akár 50-60 éve is különleges esemény volt, ha fotó készült valakiről. Ma pedig lépten-nyomon kattintgatunk és örökítjük meg életünk fontos, vicces, érdekes, elképesztő, szomorú, vagy megható eseményeit. A fotózás egyszerűen az életünk részévé vált. Fotóz kicsi és nagy, öreg és fiatal egyaránt.

Na de mielőtt egy profi fotós kap lencsevégre, azért még ma is kicsípjük magunkat, nemde?

Ló nélkül is jól mutatunk – tetőtől talpig Horze lovasruházatban

Mi pedig egy exkluzív helyszínre voltunk hivatalosak, és egy neves fotós várt ránk. Így nem volt kérdés, hogy ki kell tennünk magunkért. Megrohantuk tehát a Horze Lovasáruházat, hogy kellőképp egységes, elegáns, de mindenek felett kényelmes és praktikus lovasruházatban jelenhessünk meg a Geréby Kúriában Haga Zsuzsi kamerája előtt.

Mindenféle lószínhez passzol a Horze Crescendo póló

Nehéz a szerkesztők élete

Bár szerencsések vagyunk, mert lovak körül forog az életünk irodán belül is, mégis mindig áhítozva írunk a szebbnél-szebb lovasfelszerelésekről, reménykedve, hogy egyszer ki is próbálhatjuk is őket. Az álmunk valóra vált, a Horze lovaglónadrágok, pólók és kobakok pedig egycsapásra versenyzőkké varázsoltak minket.

 

Persze mindez nem jöhetett volna létre nélkülük:

A fotózáshoz a helyszínt és a lovakat a Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar biztosította.

Az elegáns, kényelmes és divatos lovasfelszereléseket a Horze Lovasáruház bocsátotta rendelkezésünkre.

A trendi western ingeket és kalapokat a Wild Westtől kaptuk – de erről majd legközelebb!

Köszönjük!

2016.09.13. Fotó: Haga Zsuzsi

 

Erdőlátogatási tilalom, avagy mikor NE lovagolj az erdőben

Elkezdődött a szarvasbőgés és vadászat idénye, emiatt jobb, ha most nem lovagolsz az erdőkben a délutáni és esti órákban. Mutatjuk, merre érdemes különös körültekintéssel megtervezned a tereplovaglások útvonalát.

Szeptember 1-től egészen szeptember 30-ig minden nap 16 órától másnap reggel 9 óráig tilos Magyarország jó néhány erdejében tartózkodnod. Íme a lista, amit mindenképpen tarts szem előtt lovad és saját biztonságod érdekében.

Somogy megyében (már 15 órától érvényes a tilalom):
  • Kaszó (november 20-ig)
  • Kelet-Zselic
  • Középrigóc
  • Lábod
  • Nyugat-Zselic
  • Segesd
  • Szántód
  • Zsitfapuszta
A Kisalföld területén:
  • Gönyű
  • Győr
  • Jánossomorja
  • Kapuvár
  • Ravazd
Veszprém megyében:
  • Kab-hegy
  • Királyszállás
  • Zirc
A Mecsek területén (minden nap 16 órától másnap reggel 8 óráig):
  • Árpádtető – Hetvehely
  • Pécsvárad – Kárász és Mészkemence
  • Sásd – Nagymáté és Kisvaszar
  • Szigetvár – Sasrét és Szentegát
További területek, melyeket jobb, ha mostanában elkerültök lovaddal:
  • Bakony
  • Lesenceistvánd
  • Lesencetomaj
  • Nyirád
  • Sárszentágota (október 15-ig)
  • Sümeg
  • Tapolca
  • Uzsa
  • Zalahaláp

A lista bővülhet az erdeiprogramok.hu-n. Ha olyan területen szeretnél lovagolni, ami nem található a listán, a biztonság kedvéért érdeklődj a helyi erdészetnél, erdőgazdálkodásnál az esetleges erdőlátogatási tilalmakról.

2016.09.12. Forrás: Erdeiprogramok.hu
Frissítve: 2022.07.28.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés