Kezdőlap Blog Oldal 332

Újra a magyar lótenyésztés fellegvára lehet Mezőhegyes

Ismét régi fényében tündökölhet Mezőhegyes? A magyar lótenyésztés egyik hagyományos központjában a tradicionális magyar lófajtáknak otthont adó Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság jöhet létre.

Gidran XXVIII-120 Konkord a Mezőhegyesen megrendezett I. Magyar Lótenyésztési Napokon

Döntött a kormány a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. megvásárlásáról a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság létrehozása érdekében – adta hírül az MTI.

A Magyar Közlöny 2016. évi 153. számában megjelent kormányhatározat szerint a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. száz százalékos tulajdonát megtestesítő törzsrészvény-csomagjának állami megvételére 2,1 milliárd forintot csoportosítanak át a Miniszterelnökséghez. Ágazati szakértők szerint a vállalat vagyonának ismeretében a vételár nem számít soknak – írta a Világgazdaság.

Az Országgyűlés 2016 nyarán fogadott el törvényt arról, hogy Mezőhegyesen az állami ménes fejlesztésével, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. földjeit is felhasználva az állam mintagazdaságot hoz létre. A törvény célja Magyarország egyik legjelentősebb mezőgazdasági területének megóvása és fejlesztése, a hagyományokra épülő, de korszerű technológiákat alkalmazó mezőgazdasági gazdálkodás elősegítésével.

Az ország egyik legszebb fedeles lovardája áll Mezőhegyesen, 1809-ben épült Hild János tervei alapján.

A kabinet jelentős ménesállományt hozna létre a Magyarországon honos lófajtákból, továbbá a térség oktatásának és turisztikájának fellendítését is célul tűzte ki, a tangazdaság agrárképzési gyakorlati hely lesz. A Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálására még az év elején kormánybiztost neveztek ki Farkas Sándor személyében.

Farkas Sándor kormánybiztos – Fotó: Mezőhegyesi Állami Ménes

A tangazdaság létrehozása érdekében felfüggesztették a térségben meghirdetett földterületek eladását és felülvizsgálták a földbérleti szerződéseket is, az érintett gazdák kártalanításával.

1784 óta a lovak szolgálatában

A Mezőhegyesi Állam Ménesbirtok története egészen a 18. századig visszanyúlik. Az 1740-től 1763-ig tartó háborúk következtében a Monarchia lóállománya jelentősen lecsökkent, ezért Máriai Terézia a császári és királyi hadsereg lovakkal való ellátása érdekében, illetve főképpen az ismétlődő török fenyegetések miatt, Bécs védelmére katonai ménesbirtokot akart létrehozni. Ezt végül Csekonics József tervezetének elfogadásával fia, II. József valósította meg, aki 1784. december 20-án rendelkezett a Császári és Királyi Ménesintézet létrehozásáról.

A birtok 18.127 hektáros pusztán alakult meg kifejezetten legelőre alapozott lótenyésztés céljából 194 mén és 405 kanca tenyésztésbe állításával. A birtok éves átlagban 7000-8000, a második francia háború alatt, 1800-1801-ben pedig 26.000 lovat adott a hadseregnek.

Egészen 1868-ig Mezőhegyesen csak katonai célú lótenyésztés és takarmánynövény termesztés folyt. Itt tenyésztették ki a három hagyományos mezőhegyesi lófajtát: a nóniuszt, a mezőhegyesi félvért és a gidránt.

2015 óta Mezőhegyes egyre aktívabban kapcsolódik be a lovassportok országos és nemzetközi vérkeringésébe is, 2016 október elején pedig itt rendezték meg az I. Magyar Lótenyésztési Napokat is.

Az ország egyik legszebb fedeles lovardája áll Mezőhegyesen, 1809-ben épült Hild János tervei alapján.

2016.10.14. Forrás: MTI, VG.hu
Fotó: Haga Zsuzsi, Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Kitartás és összefogás a jó díjlovas verseny kulcsa

Egy díjlovas verseny megrendezése, színvonalas programok lovaglása, a szülők, edzők, bírók és versenyzők együttműködése nem feltétlenül anyagi kérdés – ezt szívvel kell csinálni. Épp ezt láthatták a résztvevők Szentesen, ahol a Szent László Lovasklub versenyén rekord számú résztvevő lovagolt a négyszögbe.

Van egy hely az ország déli részén, messze a fővárostól és annak vonzáskörzetétől, ahol az emberek kitartással és összefogással tartják életben a régió díjlovagló szakágát. A hátrányt, melyet attól a bizonyos tűztől való nagy távolság okoz, ezek a lovasok szorgalmas munkával, lóközpontú szemlélettel és a díjlovas sport iránti tisztelettel igyekeznek leküzdeni. Ennek köszönhetően október másodikán egy rendkívül színvonalas és jó hangulatú B kategóriás versenyt sikerült lebonyolítani Szentesen, a Szent László Lovasklubnak otthont adó lovardában. A verseny bírái Berényi Miklós, Berényiné Ani és Nagy Andrea Zsófia voltak.

Sikerként kell elkönyvelni, hogy az említett versenynapon közel 60 startot bíráltak végig a szakemberek az előkészítő, alaposztályú és könnyűosztályú programokban, melyeket könnyű- és középosztály zenés kűrök egészítettek ki. Az induló lovasok száma rekordnak számít a szentesi versenyhelyszínen, ennek ellenére azonban a verseny házigazdája, Babinszky Zsuzsa, a Szent László Lovasklub szíve és motorja jól szervezetten, családias hangulatot teremtve bonyolította le az eseményt.

A versenyszámokban induló lovasok startidejüket precízen betartva jelentek meg a négyszögben, a programok lovaglása pedig kiváló felkészültségről árulkodott. A versenyszámok közötti szünetekben pedig a lovasok érdeklődéssel keresték a verseny vezetőbíróját, Berényi Miklóst, produkciójuk hiányosságainak és pozitívumainak megvitatása céljából, Miklós pedig segítőkészen igyekezett a versenyzőket hasznos tanácsokkal ellátni.

Az Előkészítő 8 versenyszámban Lévai Renáta Szilaj nevű lovával szerezte meg az első helyet, 67%-os eredményével, a második helyen Valkai Barnabás végzett Kaviárral 65%-kal. Balogh Zsófi Zoé, a Szent László LK versenyzője Labanc nevű lovával a harmadik helyet szerezte meg 64%-os programjával.

Az alaposztályú A3 feladat versenyzői közül Babinszky Zsuzsa, egyedüli I. licensszel rendelkező lovasként Lamourral 67%-os eredményt ért el.

A II.licenszű lovasok közül az idei Gyerek, Junior, Fiatal lovas Európa-bajnokságon kiválóan szereplő és döntőbe jutott fiatal lovas, Fejes Kata Tallér Furioso-22 nevű lovával 69%-kal végzett az első helyen, őt követte Korponai Klaudia, a Rétszentmiklósi LSE lovasa és Büszke 67%-os eredményével. A harmadik helyen pedig Orbán Réka végzett Ulti nyergében, 64%-kal.

A Challenge Előkészítő versenyszámot Korponai Klaudia nyerte Büszkével, eredményük 68%, a könnyűosztályú L1 programban pedig Fejes Kata végzett első helyen Furioso-123 Lényeg nevű lovával.

A FEI Gyermek előkészítő A feladatban I. licenszű versenyzőként Babinszky Zsuzsa Lamourral 67%-ot ért el, a II.licenszű lovasok közül pedig az első két helyen szintén Fejes Kata végzett Furioso-123 Lényeg és Furioso XLIII-123 Líra nyergében, 75% és 71%-os eredménnyel. A harmadik helyet ezúttal is Orbán Réka szerezte meg Ulti nevű lovával, eredményük 67%.

A könnyűosztályú L zenés kűrben három induló versenyzett. Babinszky Zsuzsa Pixi Babyvel 69%-ot, Roszik Rita Sára, a nagyszénási Lovas SE ifi lovasa Táltos nevű pónijával 67%-ot, Bertók Ágnes, a Felgyő és Térsége LE versenyzője pedig Calatina nyergében 63%-ot ért el.

A középosztály M kűr győztese Babinszky Zsuzsa lett Quattro 2 nyergében 66%-os eredménnyel. A versenyszámban Veres Gréta, a Magyar Imre Díjlovagló Egyesület ifi lovasa Favory Figura nevű lovával 65%-ot ért el, így a második helyen végzett, a harmadik helyet Babinszky Zsuzsa szerezte meg másik lovával, Morcossal.

A verseny gördülékeny lebonyolításában nagy szerepet játszott a versenyiroda, Nagy Richárd profizmusa, aki mind a versenyzők, mind a bírók munkáját maximálisan támogatva, minden igényt kiszolgálva segítette a szervezést.

A versenynapot szabadidős versenyszámok zárták, melyek során mind futószáras, mind négyszögben végrehajtott feladatokat lovagoltak a gyerekek a hosszú, fáradságos nap ellenére töretlen lelkesedéssel, felkészülten és fegyelmezetten. Az eredményhirdetéskor a szülők hangos „Hajrá Szent László!” felkiáltással buzdították Babinszky Zsuzsa megszeppent kis lovasait, akik remélhetőleg hamarosan hivatalos versenyen is belovagolnak majd a négyszögbe.

„A „Hajrá Szent László!” ezen az estén, a nap végén mosolyt csalt az arcunkra, de új értelmet is nyert. A térségben a díjlovas sportéletben tartásáért végzett áldozatos munka, a versenyrendezőként, lovasként és edzőként ily módon történő helytállás, a lelkesedés és kitartás tiszteletet és támogatást érdemel. Egy díjlovas verseny megrendezése, színvonalas programok lovaglása, a szülők, edzők, bírók és versenyzők együttműködése nem feltétlenül anyagi kérdés – ezt szívvel kell csinálni. Egy fiatal, nagyon izguló versenyző négyszögbe lépése előtt megütötte a fülemet Zsuzsi utolsó edzői instrukciója: „Ez csak játék!” Bárcsak hallhatnám ezt más edzőktől, más versenyeken, más körülmények között is…” – mondja Nagy Andrea Zsófia.

 

2016.10.13. Nagy Andrea Zsófia III. osztályú díjlovas bíró és versenyző
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.03.

Legszebb a magyar – lóban is!

Nyolcmillió forint összdíjazással várta nyolc hagyományos magyar lófajta több mint 200 egyedét az első alkalommal megrendezett Magyar Lótenyésztési Napok Mezőhegyesen.

Amati Szása (4565 Amati Szkíta – 1516 Ozora Sophie W), kisbéri félvér mén

8 fajtából 200 ló

A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége a Mezőhegyesi Állami Ménesben rendezte meg az I. Magyar Lótenyésztési Napokat október 6-8. között. A nyolcmillió forint összdíjazású rendezvény fő célja, hogy a magyar tenyésztésű lovak sajátteljesítmény-vizsgái tartósan magas szakmai színvonalon, egy központi rendezvény köré szerveződjenek. A nézők ménvizsgákat, fogathajtó, díjugrató, díjlovagló versenyeket, lovas show programokat is láthattak.

A hagyományos magyar lófajták közül a nóniusz, lipicai, shagya-arab, furioso-north star, kisbéri félvér, és gidrán több mint 200 lóval képviseltették magukat a rendezvényen.

A csütörtöki program a küllemi bírálattal indult, majd délután a szabadon mozgás következett a nóniusz, lipicai, shagya-arab lovak számára, illetve a szabadon ugratás a gidrán, furioso-north star és kisbéri félvér mének számára. A pénteki folytatásban fajtától függően nyereg alatt, illetve fogatban mutatták be rátermettségüket a ménjelöltek.

Végül 28 mén, köztük hat nóniusz, három furioso-north star, hat gidrán, hat lipicai, egy shagya arab és hat kisbéri félvér kapott tenyésztési engedélyt.

A ménvizsga győztesei

Nóniusz: Hortobágy Nonius-81 Zsiga

  • 3 éves mén
  • Apja: 5208 Nonius 34-13 I
  • Anyja: 971 Nonius XXXIII-50 Cigánylány
  • Tenyésztője: Hortobágyi Nonprofit Kft., Hortobágy
  • Tulajdonosa: Hortobágyi Nonprofit Kft., Hortobágy

Furioso-north star: 5761 Furioso XLIII-144 Flúgos

  • 4 éves mén
  • Apja: 4365 Hódmezővásárhely Furioso-256
  • Anyja: Visbaden Furioso-11 Laguna
  • Tenyésztője: Czecze László, Kazár
  • Tulajdonosa: Kéktó Állattenyésztési és Növénytermesztési Kft., Hódmezővásárhely

5761 Furioso XLIII-144 Flúgos

Gidrán: Gidran XXVIII-120 Konkord

  • 3 éves mén
  • Apja: 4053 Gidran XVIII-48 (XXVIII tm.)
  • Anyja: Gidran XXII-26 (Kökörcsin)
  • Tenyésztője: Horváth Józsefné, CsákvárTulajdonosa: Horváth Józsefné, Csákvár

Gidran XXVIII-120 Konkord

 

Lipicai: Favory XXVIII-58

  • 11 éves mén
  • Apja: 4101 Favory Allegra XXVI (F.XXVIII)
  • Anyja: 242 Favory XXVI-30
  • Tenyésztője: Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad, Szilvásvárad
  • Tulajdonosa: Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad, Szilvásvárad

Favory XXVIII-58 (4101 Favory Allegra XXVI (F.XXVIII) – 242 Favory XXVI-30), lipicai mén

 

Shagya arab: Koheilan XIII-50 Fadd P

  • 7 éves mén
  • Apja: 4142 Koheilan XXXIII-39 (XIII tm.)
  • Anyja: 788 Siglavy Bagdady XVI-1 (Faria)
  • Tenyésztője: Ermitrap Kft., Bálványos
  • Tulajdonosa: Pelsonius Arab Ménes Kft., Kereki

Kisbéri félvér: 5714 Amati Szása

  • 5 éves mén
  • Apja: 4565 Amati Szkíta
  • Anyja: 1516 Ozora Sophie W
  • Tenyésztője: Lóska János, Vanyarc
  • Tulajdonosa: Atak-Mada Kft., Rétközberencs

Versenyben a magyar fajták

Az ünnepélyes eredményhirdetés után az MLOSZ Kupa kettesfogatok akadályhajtó versenyével folytatódott a nap. A 39 indulót felsorakoztató versenyszám győztese hibátlan hajtással és 58.81 másodperces idővel Kovács Árpád lett, aki két shagya arabot, Koheilan Jácintot és Koheilan Manót hajtotta. A szintén hibátlant hajtó Papp János a második helyet szerezte meg a Barna család nóniusz fogatával, Nonius IV-38 Merésszel és Nonius XVII-37 Mókussal, mindössze 1.71 másodperccel lemaradva Kovács Árpád mögött. Ifj. Ihász Béla kisbéri-félvér fogatával, Leilaval és Lunával a harmadik helyen végzett.

A magyar lófajták csinálták a fesztivált

Este látványos lovas show-ban mutatták be sokoldalúságukat a hagyományos magyar lófajták. A résztvevőket a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának két lovasa vezette fel: Gáspár György törzszászlós Mezőhegyes Nonius-8 Úttörő nyergében és Soltész Barnabás törzsőrmester Mezőhegyes Nonius-22 nyergében lovagolt a pályára.

A felvezető show főszereplői 5723 Koheilan Taymir és Koheilan XIII-50 Fadd P, valamint Nonius-6 Ulla és Datura voltak, akiket Vaskó Tamás és Fejes Gábor vezettek fel.

Őket a Füzesgyarmati Gyermeklovas Alapítvány lovastorna bemutatója követte 5056 Nonius XVII-16 Mecset közreműködésével. Németi Judit felkészítésével G. Nagy Dóra, Kontra Ildikó, Bálint Ditta, Zsidrita Hanna, Szőke Zsófia és Bánsági Gréta pattant lóra.

A díjlovas bemutatóban Pachl Benedek és 5723 Koheilan Tajmir P (shagya-arab), Kis Rebeka és Maxim Matróz (kisbéri-félvér), Franyó Barbara és Furioso-83 Leó (Briós), valamint Kappel Edit és 5164 Pluto XXXII-4 (XXXIV tm.) vettek részt.

A díjlovas bemutató után Szépe Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője és Dr. Mihók Sándor, a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének elnöke gratulált Fejes Katának a 5323 Furioso-123 Lényeggel az Európa-bajnokságon elért eredményéhez.

Az ország egyik legszebb fedeles lovardája áll Mezőhegyesen 1809-ben épült Hild János tervei alapján.

 

Az esti programot fogatkarüsszel zárta nyolc fantasztikus fogattal:

  • Papp János Nonius XVII-23 Nutriát és Nonius XVII-4 Pannát hajtotta – a fogat tulajdonosa a Mezőhegyesi Állami Ménes
  • Barna Gergely saját tulajdonú nóniuszaival, Nonius IV-38 Merész és Nonius XVII-37 Mókussal szerepelt
  • Sági József Domokos Gábor furioso-north star lovait hajtotta: Furioso-62 (Szellőt) és Blokád V-62 Szafirát.
  • A Hortobágyi Nonprofit Kft-től Nonius L-67 Öcskös és Nonius-52 Ókula érkeztek Bégányi Csabával
  • Kecskeméti László Torma Gábor és Kis Róbert kisbéri lovait, Ozora Szélvészt és Veganum Bogárzót hajtotta
  • Szűcs Imre kisbéri lovaival, Fernando Micivel és Szikrázó Andrissal Bányai Norbert hajtott a pályára.
  • Galbács Ferenc az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad lipicai fogatában Pluto XXXII-10 és Conversano XXVI-23 -t hajtotta
  • Parti Imre és István György shagya-arab lovai, Koheilan XIII-20 Fülöp P, valamint Koheilan XIII-50 Fadd P Sipos Ferenc fogatában mutatkoztak be.

Fokos Félix (3696 Fokos Fantom – 1337 Gidran Szabrina), kisbéri félvér mén

Jól vették az akadályokat a magyar lovak

A szombati záró napon a lovak nyereg alatt mutatkoztak be a díjurató és díjlovas feladatokban.

A díjugratók három versenyszámban, 110, 120 és 130 centiméteren mérkőztek meg egymással. Az MLOSZ Kupa Díjugratás 110 centiméteres versenyszámában a felnőttek között ifj. Szabó Gábor Timpex Gejzírrel, az ifjúsági kategóriában pedig Kossuth Dóra Furioso XXXIV- 127 Ricsivel győzött.

Az MLOSZ Kupa Derby 120 centiméteres versenyszáma speciálisabb, változatosabb feladatokat adott a lovasoknak, hiszen a pálya természetes ugrásokat, illetve benket is tartalmazott. Az első és második helyet ifj. Szabó Gábor szerezte meg Timpex Gerlével, valamint Timpex Fegyenccel, harmadik Kormos János lett Torda névre hallgató kisbérijével.

A 130 centiméterre és kétfordulósra kiírt Magyar Ló Kupában kizárólag hagyományos magyar fajtájú lovak indulhattak. Erdélyi Balázs dupla nullás teljesítményével magabiztosan nyerte a versenyszámot Gidran-45 Szende nevű lovával. Második lett Szotyori Nagy Kristóf és 5544 Gidran Razbeg-44 Mytoc, a harmadik helyt Teleki Zoltán és furiosoja, Castor North Star-46 Kabala szerezték meg.

Kiállták az idomítottság próbáját

A díjlovasok FEI gyermek előkészítő “A” feladatban és Szent György Díjban versengtek.

A FEI gyermek előkészítő “A” feladatában az I. liszenszű lovasok mezőnyében Bálint Tamás szerezte meg az első helyet Maestoso XXXIV-7 nyergében, míg a II. liszenszűek között Fejes Kata és 5323 Furioso-123 Lényeg győztek. Az abszolút sorrendben holtversenyben első helyen végzett Bálint Tamás Maestoso XXXIV-7-tel és Fejes Kata az 5323 Furioso 123- Lényeggel.

Az I. liszensz kategória további győztesei: második helyezett Dallos Eszter és Favory XXVIII-58, harmadik helyezett Babinszky Zsuzsa és Pixi Baby. A II. liszensz kategória további dobogósai: Fejes Kata Furioso XLIII-113 Líra, valamint Zsiday-Galgóczy Nikolett 5114 Furioso-84 Öcsi (XLVII tm.) nyergében.

Az MLOSZ Kupa Szent György Díjában Pachl Benedek és 5723 Koheilan Tajmir P (shagya arab) gyönyörű, precíz lovaglással győztek. Mögöttük csak kevéssel lemaradva Mikó Tamás és Favory XXVIII-26 (lipicai) párosa lett a második helyezett, míg a harmadiknak járó díjat Franyó Barbara és Furioso-83 Leó (Briós) vehették át.

 

2016.10.13. Kőrösi Krisztina, MLOSZ
Fotók: MLOSZ és Haga Zsuzsanna, Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Ezüst lasszó a magyar cowboyoknak

Magyar lasszóbűvölő végzett a második helyen az Ausztriában megrendezett Lasszó Európa-bajnokságon. A megmérettetésen három magyar versenyző vett részt, akik három ezüst és három bronzérmet is hazahozhattak.

Simon László indult a legtöbb versenyszámban: Team Parcours kategóriában harmadik, Team Jock Parcours kategóriában szintén harmadik, Vaquero Groundwork és Vaquero Horseback kategóriákban pedig második helyezést ért el. Ezzel összesítésben a második helyen végzett a Lasszó Európa-bajnokságon.

Drescher József lett a Greenhorn kategória harmadik helyezettje, míg Simon Milán a Team Parcours kategóriában 3., Team Jock Parcours kategóriában szintén 3. helyezést ért el.

Összesen három bronz- és három ezüstérmet szerzett tehát a magyar különítmény.

A csapat felkészülését Polányi Máté támogatta, aki ugyan a lasszós számokban már nem versenyzik, de Európa-bajnokhoz méltó tiszteletnek örvend. A versenyzőket a helyszínen Simonné Kiss Beáta és Kovács Eszter segítették.

2016.10.12. Simon Máté
A fotókat Manfred J. Schusser és a magyar csapat készítették.

23 millióért kelt el a 13 ügető csikó

Volt olyan csikó, akiért komoly harc alakult ki, és volt olyan is, akiért több mint négymillió forintot fizettek. Összesen 13 ló talált új gazdára, mindegyikük milliós összegért – nagy sikerrel zárult a tizedik ügető árverés a Kincsem Parkban.

Szombaton a Kincsem Parkban szó szerint repkedtek a milliók az ügetők feje fölött. A jubileumi árverésen 57 lovat vezettek fel, a yearlingtől egészen a négyéves egyedekig, hogy új gazdát találva építhessék ügetőkarrierjüket.

Minden idők legsikeresebb ügető árverése a Kincsem Parkban

A komoly vásárlási kedv az eladott lovak számán és azok összértékén is látszott, több olyan csikót is felvezettek, akiért komoly harc alakult ki a licitálás során.

A legfontosabb számadatok:

  • 13 eladott ló
  • 23.400.000 forintos nettó bevétel
  • 1.800.000 forintos átlagár lovanként
  • 4.050.000 forintot fizettek a legdrágább csikóért, Zidane-ért

 

2016.10.12. Kincsempark.hu

Lovas színezők gyerekeknek és felnőtteknek

A színezés kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes kreatív időtöltés. Ha tehát egy kis kikapcsolódásra vágysz, tégy egy próbát és kukkants bele a lovas színezők világába. Szebbnél szebb lovas képek várnak arra, hogy színt vigyél velük a szürke hétköznapokba.

Bizonyára te is észrevetted, hogy manapság a könyvesboltok polcain megannyi felnőtt színező könyv sorakozik. Ne lepődj meg ezen, hiszen a színezés nem csak a gyerekek kiváltsága. Sőt, neked is érdemes kipróbálnod, hiszen számos pozitív hatással bír:

  • csökkenti a stresszt és a szorongást
  • elűzi a negatív gondolatokat
  • ellazít, nyugtatja az agyadaz már-már annyira, mintha éppen egy meditáción vennél részt
  • engedi szárnyalni a gondolataidat, kibontakoznak kreatív képességeid, így javul a problémamegoldó képességed is
  • fejlődik a koncentrációd és motorikus képességeid (kéz-szem koordináció)
  • bárhol, bármikor ki tudsz vele kapcsolódni

Ennyi nyomós érv után nem csoda, ha te is kedvet kaptál egy kis színezéshez, ezért egy sor szebbnél szebb lovas színezőt hoztunk Neked. Csak kattints a Neked leginkább tetsző képre, mentsd el, nyomtasd ki egy normál A/4 méretű papírra és engedd, hogy kibontakozzon a kreatív éned. Szabály nincs, mindig olyan színekkel dolgozz, amik neked tetszenek.

Lovas színezők gyerekeknek

Lovas színezők felnőtteknek

 

 

2016.09.13. Szűcs Orsolya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07.28.
Fotók: Coloring-life.com, Free-coloring-pages.com
Rainbowdoodlers.com

Egy tréner, három ló, tripla dicsőség

Nemcsak a négyéves Found győzelmének köszönhetően írt történelmet az ír tréner, Aiden O’Brian október első vasárnapján, hanem azzal is, hogy a második és a harmadik helyet is általa felkészített telivérek szerezték meg. Erre az Arc de Triomphe közel száz éves történetében még soha nem volt példa.

Csak trénerzseniként emlegetik

Aiden O’Brian, az egyébként mindig visszafogott, szerény tréner – akit egyre gyakrabban már csak trénerzseninek neveznek – úgy nyilatkozott a verseny után, hogy valószínűleg ez élete legnagyobb eredménye és, hogy „házibefutóról” egy ilyen nagy versenyben még csak nem is álmodhat senki.

O’Brian nem most aratta első nemzetközi sikereit, hiszen 2016-ban már 18 Group 1-es győzelemnél, mintegy húszéves pályafutás után pedig világszerte összesen 293 Group 1-es elsőségnél jár.

Idén vezeti az ír és angol idomári sampionátust és Franciaországban a fantasztikus Arc-hétvégének köszönhetően a második helyre jött fel a raglistán, ráadásul a legendás André Fabre elé. Azt ugyanis ne feledjük, hogy az Arc de Triomphe megnyerése nem akármilyen trófea, hiszen ötmillió eurós összdíjazásának köszönhetően a világ legmagasabban díjazott gyepversenye, így

csupán ezen az október 1-2-i hétvégén összesen 3,361 millió fontot, azaz 1,14 milliárd forintot nyertek az idomítottjai.

Több száz telivér közül válogathat

A tréner óriási sikeréhez az egyedülálló tehetségén kívül kétségtelenül arra is szükség van, hogy a világ egyik legnagyobb tenyésztő és futtató vállalkozásának, az írországi központtal működő Coolmorenak a több száz telivérét készíthesse fel a versenyekre.

Az Arc első három helyezettje, vagyis Found, Highland Reel és Order Of St George apja egyaránt a Coolmore saját fedezőménje, Galileo. Természetesen az istálló első zsokéja, aki ezúttal Foundon ült, a világ egyik legjobb lovasának tartott Ryan Moore, a harmadik helyezett nyergében szintén egy legendás lovast, Frankie Dettorit láthattuk (tavaly ő nyerte az Arc-ot Golden Hornnal).

A győztes kanca eddig már 1,55 milliárd forintot keresett

A győztes Found idén eddigi öt Group 1-es versenyében mindig a második helyen ért célba, ami már önmagában is csodálatos teljesítmény.

Azt mondják azonban, hogy a kanca az évnek ebben az őszi időszakában a legjobb. Ezt támasztja alá, hogy kétévesen, 2014-ben ugyanekkor megnyerte Longchamp-ban a Group 1-es Prix Marcel-Boussac-ot, illetve tavaly a néhány hét múlva sorra kerülő Breeders’ Cup Turf-ot Észak–Amerikában, ahol ráadásul a tavalyi Arc-nyerő Golden Horn-t verte meg.

Tegyük azért azt is hozzá, hogy Found tavaly is starthoz állt az Arc-ban, de egy számára szerencsétlen lefolyású versenyben élete leggyengébb helyezésével csak kilencedikként végzett. Ennek ellenére a kanca kétségtelenül rászolgált a mostani győzelmére.

Found legközelebb a British Champion Stakes-en indul. A tervek szerint idén még egyszer megpróbálja megnyerni a Breeders’ Cup Turf-öt, de az is lehet, hogy utána nem fut többet és visszavonul anyakancának.

Győzelméhez érdemes azt is hozzátenni, hogy megdöntötte Bering 1986-ban felállított pályacsúcsát, miután a 2400 méteres távot 2:23.61 perc alatt futotta le.

Eddigi keresete pedig meghaladja a 4,5 millió fontot (1,55 milliárd forintot).

Found mögött befutó helyezettek is kiváló lovak voltak, hiszen Highland Reel idén a King George Stakest, Order Of St George pedig Ascotban a Gold Cup-ot nyerte meg.

És hol maradnak a francia lovak?

Miközben ezekben a hetekben mindenki a győzteseket ünnepli, a franciák napok óta azt elemzik, hogy a szezonjuk legfontosabb hétvégéjén, amikor hét Group 1-es versenyt futnak két nap alatt, hogyan történhetett meg, hogy csupán egy gall tréningezésű telivér (a kétéves National Défence) tudott nyerni, illetve, hogy az Arc de Triomphe-ban a legjobb francia (Siljan’s Saga) mindössze negyedik lett.

Igazából nem csak ők csalódottak a Longchamp-i versenypálya átépítése miatt 2016-2017-ben Chantilly-ba áthelyezett nagyverseny végeredménye miatt.

A japánok Derby-győztese, Makahiki egy pillanatig nem volt versenyben a győzelemért és az angol Postponed, a verseny előzetes favoritja is „csupán” ötödikként ért célba.

A lóverseny azonban ilyen, különösen, ha Európa legjobb lovai találkoznak. Az azonban biztos, hogy jövőre ismét kezdődik minden előröl és akik nem jártak sikerrel, újra próbálkozhatnak, ahogy Found is tette.

A következő, 96. Prix de l’Arc de Triomphe gigászi díjazásával sem lehet gond, hiszen a szervező France Galop 2008-ban több mint 20 éves megállapodást kötött a szponzorációra a Qatar Racing and Equestrian Clubbal.

2016.10.11. Vonczem Gabriella

Világbajnokot győzött le Krucsó

A holland bajnok istállójában versenyző Matyi Bianka a hétvégén Belgiumban állt rajthoz, Krucsó Szabolcs pedig egy világbajnokkal szemben aratott győzelmet Bécsújhelyen.

Krucsó Szabolcs és Chacco Boy 2015-ben Kaposváron

Világbajnokot győzött le Krucsó Szabolcs

Idén is a bécsújhelyi Arena Nova csarnokában kezdődött meg a térség fedettpályás szezonja.

A magyar eredmények sem maradtak el, amelyek közül legkiemelkedőbb a szombati nagykör győzelem volt. Krucsó Szabolcs Chacco Boyjal meg tudta nyerni a hiba-idős 140 centiméteres szombati nagykört a legutóbbi Európa- és világbajnoki csapat aranyérmes Jur Vrieling előtt.

A fiatal lovak döntője is magyar himnusszal záródott: első lett a hétéves Express, akit Szentirmai Péter lovagolt. A 130 centiméteres kis kör döntőben Alasztics Aliz hibátlan összevetés után második lett a pej Charnevállal. A VIP kör döntőjében Bognár Dóra Rádiháza Bohókással lett a harmadik.

Az idei évben is magyar szakemberek részvételével zajlott a verseny: Schlezák Melinda versenybíróként, Erdélyi Magdolna pályaépítőként volt jelen.

Belgiumban versenyzett Matyi Bianka

A holland bajnok, Wout-Jan Van der Schans istállójában lovagló Matyi Bianka a hétvégén a belgiumi Opglabbekben nemzetközi versenyen állt starthoz. A rangos mezőnyben egy 130 centiméteres, kétfázisos versenyszámban a tizedik helyen végzett a szürke Cadwallader M-el.

2016.10.10. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2022.08.11.
Fotók: Bigstock; Canva

Lószemélyiségek: minden ló egyéniség

Sokan úgy gondolják, hogy az állatoknak nincs személyiségük, pedig igenis van nekik. És ha ismered lovad személyiségét, akkor egyszerűbben boldogulhatsz vele a mindennapokban vagy akár a kiképzése során is.

Többféle besorolás létezik, melyek szerint kategorizálhatod a lovakat, de sosem szabad elfeledned, hogy minden ló egyéniség, ezért nem mindig lehető őket egyértelműen egy-egy sémába besorolni. Ahogyan sok más helyen, itt sem láthatod a dolgokat csak fekete-fehér színben, hanem inkább ezek különféle árnyalataiban.

A személyiség formálható, akár az embereknél, a lovaknál is. Erre legnagyobb hatással talán a bánásmód van, bár alapvetően abból kell kiindulni, amit a ló örökölt. Ennek tudatában foglalkozz a lovaddal, hiszen egy lovat nagyon könnyű elrontani.

Az orvostudomány is skatulyáz

Az orvostudomány szerinti felosztásban a lovakat (és más állatokat) testfelépítésük és személyiségjegyeik alapján sorolják be.

A respiratorius vagy lélegző típusba sorolt egyedeket, esetleg még önfeláldozónak nevezhetjük; élénk anyagcserével és vérmérséklettel, vékony törzzsel, hosszú mellkassal rendelkeznek. A digestivus vagy emésztő lóra jellemző a kevésbé élénk anyagcsere, rövid fej és törzs, nyugodt vérmérséklet, jó takarmányértékesítés. További kategóriák egyike a muscularis vagy izomépítő, amelynek ereje rendkívüli. A celebralis koponya-alakulás szerint sorolja be az állatot, az ilyen lovak intelligensek, könnyen taníthatóak.

Hempfling 26 típust különböztetett meg

Klaus Ferdinand Hempfling például 26 különböző csoportba sorolta a lovakat, a megkülönböztetés alapjául a lovak fizikai megjelenéseinek különbségeit, elsősorban a csontozatot vette figyelembe, de tanácsot ad az adott típussal való közös munka mikéntjére és az adott típushoz passzoló lovas tulajdonságaira is.

Az Unikornis későn érő típus, melyben nagy lehetőségek rejlenek. Egyértelmű bánásmódra van szüksége, ezért olyan lovasnak való, aki tapasztalt, nyitott, őszinte és nyugodt. Az ilyen ló alkalmas a magasiskola szintjeinek elérésére, de fontos, hogy lovasa igazságosan bánjon vele. Nem való kezdő lovasnak, vagy gyermeknek. Okos és nemes ló, melyet nem szabad megsebesíteni sem fizikai, sem pszichikai értelemben. Csodálatos barátot találhatsz személyében, ha érdemes vagy rá.

A Galamb éber és érzékeny, nagy a mozgásigénye, lakozik benne némi félelem. Gyakran nagyon intelligens és játékos is, ugyanakkor zárkózott, mégis igényli a figyelmet. Kevés az önbizalma és amikor eluralkodik rajta a bizonytalanság, pompás könnyedsége, érzékenysége és gyorsasága kap hangsúlyt. Olyan lovasra van szüksége, aki kevésbé becsvágyó, érzékeny kezű és bizalmat áraszt.

Az Őrmesterre heves, független, gyors, kemény, elvárja a korrektséget, rendkívüli, önfejű, temperamentumos. Főleg sárga színben fordul elő. Természetében megmaradt vadnak, s ha egy emberrel nincs letisztázva a kapcsolata, akkor akár agresszívvá is válhat. Tiszta, egyértelmű szabályokra van szüksége, ezért egyáltalán nem való kezdő lovasoknak, vagy gyermekeknek.

A Szkeptikus rendkívül domináns és nehéz vele új dolgokat elfogadtatni, ebből kifolyólag nagyon veszélyes lehet. Eligazításra van szüksége, a leckéket pedig minél kisebb részletekben kell adagolni neki. Érdemes tőle keveset kérni és remélni. Az ilyen karakterű ló nem túl rugalmas, akaratos, erős és kíméletlen, természetében a kételkedés dominál. De ne feledd, a legnehezebb karakterű lovakból is ki lehet hozni a legjobbat, csak türelemmel kell hozzáállni és kis lépésékben haladni. Szintén nem való kezdőknek, vagy gyerekeknek. Amennyiben egyszer sikerül meghódítani, megbízható baráttá válhat.

A Barát a lehető leggyönyörűbb módon testesíti meg mindazt, amit e szó alatt értünk, vagyis hűséges, megbízható, emellett jókötésű, jó állóképességű. Szellemileg nagyon stabil ló, azonban ritkán választják kezdők, pedig nagyon megbízható társra lelhet benne mindenki. Tulajdonképpen bombabiztos, hiszen optimista, igénytelen és bátor. Aranyat ér és nagyon szerencsés, akinek ilyen négylábú társa van!

A Kövér típusba tartozó ló lassú, lezser járású, a mozgás nem lelkesíti, magabiztos, bátor, jó állóképességű, csakhogy nagyon akaratossá válhat és passzív agressziót mutathat. A saját kis világában él, mint oly sokan. Nem éppen kezdőknek és gyerekeknek való, inkább egy végtelenül türelmes, nyugodt emberre van szüksége, aki a híján van mindennemű becsvágynak. Jó természete miatt nehéz elrontani, de ha mégis sikerül, akkor azt nem könnyű helyrehozni.

A Paraszt többnyire kistermetű, egyszerű, már-már primitív megjelenésű, erős, jó egészségnek örvendő ló, szügye szűk, kis szemekkel, kos fejjel, lapos járással. Különösen makacs tud lenni, de jellemző rá a jókedv és a játékosság. Ne várj el tőle semmit, de szerethető társ lehet a gazdaságokban. Alkata és természete miatt lovaglásra nem éppen alkalmas.

A Táncos olyan, akár egy költemény: érzékeny és kíváncsi, gyönyörű, kecses, fennkölt, könnyű léptű, de gyenge az állóképessége. Külső megjelenése nagyobb lehetőségeket sejtet, mint ami a valóság. Figyelme csapongó, nem alkalmas a magasiskolára, de gyakran nagyon okos és kreatív. Nem való kezdő lovasnak, hanem egy talpraesett, érzékeny, rugalmas természetű lovasra van szüksége.

A Tűz Őrzője bármilyen nemű is, a leganyáskodóbb személyiségű ló mindközül. Hűséges, megbízható, türelmes, mély lélek, megbocsátó, nagyon jó természetű, összeszedett. Fizikai és mentális értelemben is nagyon erős. Folyamatosan segít lovasának megtalálni a központját, egyszerűen ideális társ a mindennapokban, ő a tökéletes ló kezdőknek. 

Az Eredet mélyen a saját világában él, független, a civilizációtól idegen, nehéz hatást gyakorolni rá, makacs és érzékenyen reagál a változásokra. Gyerekeknek nem lehet vele könnyű. Természetéből eredően nemes, bölcs, nyitott, sebezhető.

A Zarándok nagyon kiegyensúlyozott személyiség, céltudatos, ami a viselkedésében is meglátszik. Ritkán siet hazafelé, szeret új helyeket felfedezni. Bölcs és erős, jó egészségnek örvend, jó természetű. Olyan lovasra van szüksége, aki irányt mutat neki, majd hagyja, hogy egyedül oldja meg a feladatot.

A Gyermek fiatalos megjelenésű, játékos, bájos, viselkedése gyerekes. Nyitott és egyszerű jellem, természete megnyerő és mindennemű komolyság kiegyensúlyozatlanná teszi. Nem szabad komoly feladatok elé állítani, mert érzékeny lélek.

A Félig Született jellemű ló olyan, mintha csak félig lenne ebben a világban. Tartása nagyobb odafigyelést igényel. Törékeny alkat, meg nem értettnek tűnik (ember és fajtárs szemében is). Nagyon kötődik az emberekhez, egészsége instabil. Különösen megértő emberre van szüksége, aki nagy körültekintéssel és odafigyeléssel bánik vele.

Az Északi Szél alkata szintén gyengébb (különösen a hát és a nyak), viszont szívesen mozog. Öntudatos, teljesen független jellem, és amennyiben nem találod meg az utat a szívéhez, mindig távolságot fog tartani az embertől. Nem szabad nagy nyomás alá helyezni, lovagolhatóvá képezni hosszú és nehéz feladat. Türelemmel belőle is ideális társ válhat, ha az embernek nincsenek magas elvárásai.

A Magányos gyakran rendkívül intelligens, hűséges, türelmes, introvertált ló, aki érzékenyen reagál a segítségekre. Ezt a személyiségtípust generációkon át munkára tenyésztették. A túlságosan is békés, stresszmentes környezet ezt a lovat letörheti, lassúvá és ügyetlenné változtathatja, ugyanakkor a béke, az egyszerűség és az egyértelműség a tanulásra fogékonnyá teheti. Nyugodt, csendes ló, szívesen kötődik az emberekhez.

A Használt megbízható, kiszámítható, jó egészségű ló, mégsem könnyű vele valódi kapcsolatot kialakítani. Hajlamos a szomorúságra, visszahúzódó, és ez a külsejében is tükröződik. Könnyen manipulálható, ezért megbízható kézzel kell bánni vele.Együttműködő, így tökéletes társa lehet gyerekeknek és kezdőknek.

A Cigány törékeny megjelenése ellenére erős csontszerkezettel bír. Intenzív és vad, ezért finom, de egyértelmű vezetőre van szüksége. Csodálatos társa lehet azoknak, akik szeretik a temperamentumos lovakat, ugyanakkor időt és figyelmet igényel. Sokkal kitartóbb annál, mint amilyennek látszik. Bájos, nyájas, hűséges, de korlátozhatatlan, érintetlen és szabad, ezért nem való kezdő lovasoknak.

A Bájos magával ragadó, lebilincselő társa lehet egy játékos, nem túl nagyra vágyó lovasnak. Nyitott jellem, játékos, szórakoztat, fürge és összetett, akivel öröm dolgozni. Többnyire konkáv fejforma jellemzi. Nem munkaló – bár könnyen tanul, hosszú távon nem mindig fogadja el a dolgokat.

A Szerény csendes, jó mindenes ló. Saját keretein belül, fizikai korlátai ellenére fürge, erős, jó hordozó alkatú, jó egészségű. Sajnos gyakran alábecsülik, pedig sokkal gazdagabb belsővel rendelkezik, mint ahogy azt a felszín alapján ítéljük. Vonzó, és nagyon szeretne tanulni. Elnyomás esetén depresszióra hajlamos. Mivel nem jelzi azonnal a problémákat, hirtelen agresszívvá válhat.

A Béka megjelenésére jellemző a konkáv, hosszú, gyenge hát. Könnyen feladja önmagát és minden harcot, könnyen elnyomható, viszont jó természetű és igényli a közelséget. Nem egy harcos jellem, inkább őszinte, hűséges, becsületes. Szerethető, egyszerű lélek, tisztán és határozottan viselkedik, egy gyengéd lovasra van szüksége. Alkatából kifolyólag nem alkalmas nehéz munkára és hajlamos sérülésekre.

A Herceg ránézésre zárkózottnak és kételkedőnek tűnhet. Ennek ellenére kötődik az emberekhez, csupán igényli a távolságot. Együttműködő, kritikus, tartózkodó, óvatos, mégis bátor. Csendes, türelmes, korrekt, becsületes és tisztességes. Egy jó, derűs természetű, független lovas szintén független lova. Bár néha hajlamos a figyelmetlenségre és könnyen figyelmen kívül hagyja lovasa kisebb hibáit, néha megmutatja neki a helyes utat. Erős és egészséges ló.

A Győztes többnyire a melegvérű lovak közül kerül ki, különleges képességekkel rendelkezik, feszegeti a határokat, ritkán kontrollálható. Mindezek ellenére csodálatosan együttműködő lehet, szinte misztikus kapcsolat alakítható ki vele. Különösképpen érzékeny és éber. Gyenge nyaka és háta miatt nem lovaglásra termett, de idővel és fokozatos munkával jó hátasló lehet. Erős akarata van és mindig győzni akar. Jó társa lehet kezdőknek és gyerekeknek, ha lovasa nem lépi át a határokat.

A Miniszter a legtöbb ember számára maga a tudatosság, a gondolkodás, az egyértelműség és egyenesség. Ha talál egy, a személyéhez illő lovast, akkor ledönt minden akadályt, minden más esetben úgy tesz, mintha nem értené, amitk érnek tőle. Felsőbbrendű természet, tanulékony, és túlságosan is meg akar felelni a kihívásoknak. Imádja a gyerekeket, ezért kiváló partnere a kezdő és gyermek lovasoknak, amennyiben azok tanulni szeretnének. Nyitott, bölcs, méltóságteljes, körültekintő, óvatos, megbocsátó, együttérző ló.

A Király későn érő típus, a Miniszternél keményebb, szívósabb, együttműködőbb és egyáltalán nem olyan érzékeny. Bátor, élénk, erős, őszinte, egyenes, letisztult, példaértékű hátas. Szüksége van rá, hogy leküzdje a legnagyobb kihívásokat egy olyan lovassal, aki el akarja érni a legprofesszionálisabb szinteket. Nem megfelelő bánásmód esetén védekezővé és agresszívvá válhat, de tehetsége van a magasiskolához. Nem alkalmas kezdők vagy gyerekek számára.

A Kemény olyan akár egy kőszikla, nagyon összeszedett, erős, hajthatatlan, könyörületes, kedves, jó természetű, büszke és őszinte. Rossz kezekben sem válik agresszívvá, egyszerűen csak „felrobban” és „kiküszöböli” a problémát. Olyan lovasra van szüksége, akinek nagy belső ereje van. Ideális munkaló, tökéletes magasiskolai szintekhez, de nem való kezdőknek.

A Pegazus olyan ló, ami még a legkisebb hibát sem tűri, előtte semmi sem marad észrevétlen és neki semmi sem megbocsátható. Különlegesen érzékeny és spirituális. Tökéletesen alkalmas a magasiskolához. Azonban egy olyan világban, ahol teljesen kihasználják, megtörik: harcol, lázad és végül a halált választja. Könnyen átveszi mások érzelmi állapotát. A gyerekek nagyon szeretik, ám sem nekik, sem kezdőknek nem való, inkább egy nagyon átérző lovasra van szüksége.

Mint ahogy az életben sem fekete és fehér minden, a lovak sem feltétlenül sorolhatok be tisztán egy-egy személyiségtípusba. A fenti besorolások abban segíthetnek, hogy jobban kiismerd lovad személyiségét és könnyebb, kellemesebb legyen a közös munka.

 

2016.10.04. Írta: Adamik Viktória
Frissítve: 2022.07.28.
Fotó: Canva

Forrás:
Klaus Ferdinand Hempfling: Dancing with Horses
Lovakról Lovakért: KFH- Lószemélyiségek
Klaus F. Hempfling: Hempfling – Horse-Characters 1

Ismerd meg az Equusline lótápokat

Tudtad, hogy az Equusline lótakarmányokat lótáplálkozástan-specialista állatorvosi csapat állítja össze? Keresd a prémium minőségű Equusline tápokat mostantól megújult csomagolásban az equusline.hu oldalon!

Az Equusline lótakarmányok jellemzői:

„Two hearts one thought” – „Két szív egy dobbanás”. Az Equusline mottója jól jellemzi a ló és lovas közötti egység lényegét.

Az Equusline tápokat a kiváló minőség, jó emészthetőség és hasznosulás, hosszú eltarthatóság (1 év) és nagyszerű ár-érték arány jellemzi.  A tápok remekül kiegészíthetők az Equimins vitaminkészítményeivel is. Az Equusline termékkínálatában minden fajtájú, korú és terhelésű ló számára megtalálhatod a megfelelő takarmányt. Magas energiátartalmú takarmányok éppúgy szerepelnek a kínálatban a legmagasabb szinten versenyző lovak számára, mint a hobbilovaknak és csikóknak készült alaptakarmányok.

A müzli és pellet is alacsony hőmérsékleten, a nyersanyagok gondos kezelésével készül, így születik meg belőlük a lehető legjobban emészthető takarmány. Az alapanyagok csúcsminősége csakúgy, mint a gyártási technológia és modern minőségellenőrzés lehetővé teszi, hogy az Equusline takarmányokat kiváló emészthetőség és hasznosulás jellemezze, a lovak és tulajdonosaik legnagyobb megelégedésére.

Kiegyensúlyozott nyomelemtartalom
Optimális izomfejlődés
Kiváló minőségű paták
Ideális vérnyomás
Fényes szőrzet
Könnyű emészthetőség
Omega 3 és Omega 6 zsírsavak

Az Equusline szakemberei szigorú minőségellenőrzés során a legmodernebb technológiával ellenőrzik a teljes gyártási folyamatot. A gyártó saját laboratóriumában a nyersanyagok beérkezésétől a késztermék előállításáig a gyártási folyamat minden egyes lépcsőjét folyamatosan ellenőrzi. Az Equusline-nál kizárólag magas minőségű alapanyagokat használnak fel a takarmányok előállítására az innovatív gyártási folyamatok során.

Az Equusline takarmányok specifikációját pedig olyan állatorvosi csapat állítja össze, akiknek a szakterülete a ló táplálkozástana. Rendszeresen gyűjtenek visszajelzéseket és tapasztalatokat szerte a világban, vezető lovasoktól és zsokéktól.

Az Equusline folyamatos kutatásainak a ló-táplálkozástan területén valamint a minőségi alapanyagok felhasználásának egyetlen célja van: az, hogy az Equusline minden ló számára a legjobb takarmányt biztosítsa, tekintettel a ló tevékenységére és fiziológiai állapotára, a fejlődésének minden egyes szakaszában.

Equusline lótápok a Lovas Piactér kínálatában:

A www.equusline.hu oldalon a következő Equusline prémium lótakarmányokat találhatod meg:

Az Equusline tápok főbb alkotóelemei

Növényi olajok:
A növényi olajok kiváló energiaforrásai az emészthető, lassan felszabaduló energiának, valamint Omega 3 és Omega 6 zsírsavakat tartalmaz. Ez az alkotórész segít az egészséges szőrzet és a megfelelő izomzat kialakításában is. Nélkülözhetelen a nagy erőkifejtést végző lovak számára. Az olaj, mint energiaforrás segít az emésztőrendszer biztonságosabb és kiegyensúlyozottabb működésében is.
Lucerna:
Európa területén termesztett növény, amely kiváló fehérjeforrás alacsony keményítő- és cukortartalommal. Számos vitamin forrása is.
Árpapehely:
Keményítő- és olajtartalma lassan felszabaduló energiát ad. Segít a ló nyugalmának megőrzésében. Pehely formája miatt nagyszerűen emészthető, és kiváló rostforrás is egyben.
Élesztő:
Támogatja a rostemésztést és a takarmányozás hatékonyságát.
Szentjánoskenyér:
Emberi fogyasztásra termesztett ízletes alkotórész, amely magas kalóriatartalmú energiaforrás. Kiváló azoknak a lovaknak, amelyek olyan sportokban vesznek részt, ahol a kirobbanó energiára van szükség.
Lizin:
Limitáló aminosav. Minden ló számára, de különösen a csikók számára nagyon fontos. Az általános egészségre, az immunrendszerre, egészséges izomzat kialakulására is hatással van.
Zab:
Jól emészthető, nagy energiát adó, magas rosttartalmú gabona.
Az equusline.hu oldalon elérhető tápok közül csak a 
‘Super’ pellet (alaptakarmány vemhes és szoptató kancák részére) és az ‘Optima’ pellet (alaptakarmány csikók számára) tartalmaznak zabot, a többi táp zabmentes!
Szójabab hüvely:
Rendkívül gazdag emészthető fehérjében, és kiváló rostforrás.
Cukorrépa szelet:
Kiváló fehérje- és nagyszerű emészthető rostforrás. Magas antioxidáns és polifenol tartalma van. Nagyon jó nitrátforrás is, amelyet a szervezet aktív nitrogén oxiddá alakít, amely kiváló értágító hatású, csökkenti a vérnyomást és támogatja az izmok oxigén felvételét is. Ezzel együttesen segíti a nagy erőkifejtést és jó teljesítmény elérését.
Folsav:
Elősegíti a vörös vérsejtek képződését, tehát támogatja az izomzat oxigénellátását, csökkenti a regenerálódáshoz szükséges időt. Garantáltan doppingmentes összetevő (Nem EPO – hemopoietin)!
Biotin:
Kiváló B-vitamin forrás, támogatja a pata minőségét.
Aminosavak, vitaminok és ásványi anyagok:
Az Equusline tápok az Equusline ló-táplálkozástan specialistái által kifejlesztett arányban és mennyiségben tartalmaznak vitaminokat, aminosavakat és nyomelemeket, amelyek a lovak egészségéhez és sportteljesítményéhez elengedhetetlenek.
Búzakorpa:
Kiváló rostforrás, E-vitamin és B-vitamin tartalommal. Támogatja az emésztőrendszer működését.
Kukoricapehely:
Magas energiát adó összetevő, a jó emészthetőség miatt pehely formájában kerül a tápba.  A kirobbanó sportteljesítményt kívánó lovassportok számára szükséges alkotórész.
Bab és borsó:
Kiváló fehérje, foszfor és lizin forrás.

Az alkotórészek és azok aránya az egyes adott táp-típusok esetében eltérőek. Az adott táp leírásában mindig megtalálható a vonatkozó információ, ezeket keresd az equusline.hu oldalon!

Amennyiben tanácsra van szükséged lovad takarmányozásával kapcsolatban, vagy kérdésed lenne az Equusline lótápokkal kapcsolatban, fordulj bizalommal a cikk szerzőjéhez és az Equusline lótápok hazai forgalmazójához, Möhöly Christához.

Equusline Lótápok
AB-ORIGINAL KFT.
9200 Mosonmagyaróvár
Kossuth Lajos utca 31.
Termékfelelős:
Möhöly Christa
+36 30/979 6578

2016.10.06.
A cikket összeállította: Möhöly Christa Termékfelelős, Equusline

 

Hiba bejelentés