Kezdőlap Blog Oldal 253

Nyár közepén ismét vár a Hortobágyi Lovasnapok! (x)

Nem délibáb, jól látod: idén július 12. és 14. között kerül megrendezésre a hazánkban és az országhatáron túl is népszerű Hortobágyi Lovasnapok. A magyar lovasélet esszenciáját jelentő háromnapos programsorozat a lókedvelő közönségnek épp úgy tartogat meglepetéseket, mint az amatőr és profi lovasok számára.

Hortobágyi Lovasnapok

A rendezvénynek ismét a lassan 350 éves múltra visszatekintő Mátai Ménes ad otthont, melynek hat csikósa és egy pusztaötös hajtó idén az egyik legpatinásabb angol lovas eseményen, a Royal Windsor Horse Show-n is tiszteletét tette. Ugyanazt a csikós bemutatót csodálhatta meg a szigetország közönsége, amit nap mint nap előadnak a Hortobágyon.

Hasonló élményben lehet részed neked is, ha ellátogatsz a Hortobágyi Lovasnapokra. A hortobágyi lótenyésztés kezdeteire visszanyúló, 1671 óta működő ménes területén a pásztor kultúra múltja és jelene mellett a lótenyésztés és a napjainkban is használatban lévő fogatgyűjtemény kapja a főszerepet. A régi lovasnapok hangulatát idéző eseményen koncertek, népi iparművészeti és kézműves vásár, valamint egész napos gyerekprogramok várják a látogatókat.

Hortobágyi Lovasnapok

A fogathajtás, díjugratás, díjlovaglás, western versenyek és a Hortobágyi Csikósok Versenye mellett július 13-án itt kerül megrendezésre a Nemzeti Vágta egyik előfutama, a Hortobágyi Vágta is. Egyszóval lesz miért szurkolni, hiszen itt dől el, kik lesznek azok, akik képviselhetik településüket ősszel a Hősök terén.

Az idei, 53. Hortobágyi Lovasnapok részletes programja és a jegyárak hamarosan elérhetők. Addig is érdemes végigböngészni a korábbi lovasnapokról készült galériát és az esemény Facebook-oldalát.

2019. 05. 21., Svébis Bence, Lovasok.hu Akadémia – LOLA program
Forrás: hortobagyilovasnapok.hu, mataimenes.hu, MTI
Képek forrása: mataimenes.hu, Canva
Frissítve: 2022.08.16.

A ló és az ember

Mivel a ló szellemi képességei messze elmaradnak az emberétől, így alapvetően alacsonyabb értelmi szintje miatt, csak nehezen vagy – a nem hozzáértő bánásmód miatt – néha egyáltalán nem tudja megérteni az embert. Ahhoz, hogy ez mégis sikerüljön, az embernek kell megtanulnia lónyelven “beszélni”, és nem fordítva.

Tehát, ahhoz, hogy egy lóval helyesen és eredményesen tudjunk bánni ismernünk, és értenünk kell annak pszichológiáját (gondolkodásmódját, érzelmi világát) és vele született, ösztönös és tanulható magatartásformáit. Hogy a közös kapcsolat saját magunk és lovunk számára is, ne csak “eredményes”, hanem kellemes is legyen, a megértésen kívül mind két félnek alkalmazkodnia is kell egymáshoz. Az embernek meg kell tanulnia a ló fejével gondolkodnia, hogy megértse reakcióit, viselkedésformáit, a lónak pedig meg kell tanulnia bízni az emberben, igazodni a szokásaihoz. Meg kell tanulnia, hogy mit szabad és mit nem a közelében, meg kell tanulnia vigyázni rá. Így a nem kívánatos, de öröklött tulajdonságok részben elnyomhatók, a kívánatos tulajdonságok pedig erősíthetők.

Mit kell az embernek a ló viselkedéséről tudnia, és hogyan kell vele bánnia?

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy megpróbálnak a lóval ember módjára bánni és a lovat emberi tulajdonságokkal felruházni. Úgy kommunikálnak a lóval, ahogy azt az emberi kapcsolatteremtéseik folytán megszokták. Ez azonban veszélyes lehet, arról nem is beszélve, hogy nem lesz célra vezető, mert a ló gondolkodásmódja más, mint az emberé. Az embernek a lóval való bánás módját, mind a mindennapi használat, mind a kiképzés során az állat vele született viselkedési ösztöneire és a szerzett viselkedési tulajdonságaira kell alapoznia.

A ló egyik legfontosabb vele született viselkedési ösztöne: a menekülési reflexe

Induljunk ki a ló őseiből, a vadlovakból. A vadló természetes ellenségeihez, a ragadozókhoz képest nem volt elég nagy és elég gyors állat. Életben maradásának legfontosabb feltétele az volt, hogy a veszélyt idejében felismerje és elmenekülhessen. Ezért már a nem egyértelmű, de veszélygyanús helyzetekre is azonnali meneküléssel kellett, hogy reagáljon.

A vadló tehát állandó félelemben, állandó menekülési készenlétben élt, mert soha nem érezhette magát teljes biztonságban. Ez az ősi ösztön olyan mélyen gyökerezik, hogy ezt a ló háziasítása során kialakult új életformája sem tudta kitörölni. Ezért tartásánál, felnevelésénél, kiképzésénél, használatánál a nagyobb eredményesség és a balesetek elkerülése érdekében figyelembe kell venni, hogy a ló félénk, a legcsekélyebb “veszélyre” is azonnal, hirtelen mozdulatokkal reagáló állat.

Érzékenységét tekintve azonban nagy egyedi változékonyságot mutat. Tudnunk kell a lóról azt is, hogy az emberétől eltérő látása és érzékenysége miatt képes, olyan dolgoktól is megijedni és elmenekülni, amiről mi emberek nem gondolnánk, hogy ijesztő, így ez könnyen balesetekhez vezethet.

A ló közösségben, ménesben élő állat

A ló természetes körülmények között csoportosan, ménesben élő állat, amiben rangsor uralkodik. A rangsor az idő múlásával (pl. a csikók felnőnek), és új helyzetek létrejöttével változhat. A rangsor kialakulását a csoport tagjainak életkora, nagysága, neme, a különböző egyedek természete és egymáshoz való viszonya, együtt tartózkodásuk időtartama befolyásolhatják.

A rangsor, a kialakulását befolyásoló változó tényezők miatt nem feltétlenül mindig állandó. Egy közösségbe bekerülő új lovat az ott lévő egyedek ritkán ismernek el elsőre náluk feljebb lévőnek. Viszont az idő múlásával, a rangsor-vitákon keresztül az új ló egyre feljebb kerülhet. A rangsorba minden lónak így, vagy úgy, de be kell illeszkednie. (Megfigyelhető az is, hogy a rangsor nem mindig következetes.)

A rangsor gyakran mechanikai úton: sunyításokon, rúgásokon, harapásokon, és érzelmi ráhatásokon keresztül alakul ki. A rangsorban legfelül álló, magának tiszteletet kivívó lóra azonban nem haragszanak társai. Épp ellenkezőleg, megbíznak benne, és ragaszkodnak hozzá. A ló, más élőlényekkel is hasonló viszonyt alakít ki. Ilyen lehet, pl. az ember, a kutya, a birka, …stb.

Az ember helye viszont ebben az ember-ló kapcsolatban, csak a rangsor első helyén lehet. Ha tehát megfelelő kapcsolatot akarunk egy lóval kialakítani, úgy kell vele viselkednünk, hogy a vezető szerep, mindig a mienk legyen, függetlenül attól, hogy lovaglás, felvezetés, pucolás…stb. közben, vagy “csak” a legelőn, vagy a boxban vagyunk-e vele. Hogy a ló-ember kapcsolat mind két fél számára kellemes és eredményes legyen, ahhoz mind két félnek alkalmazkodnia kell a másikhoz.

A lónak úgy kell viselkednie, hogy az ember hű társa legyen. Szívvel-lélekkel és főként tisztelettel dolgozzon együtt vele. Az embernek pedig vigyáznia kell arra, hogy “vezető pozíció”-jával soha ne éljen vissza, és maradjon mindig korrekt!

A csoportos életmód egy másik jellemzője a ménesösztön (együtt-tartózkodási ösztön). A lovak ménesösztönét bizonyos esetekben meg kell próbálnunk tudatos neveléssel elnyomnunk, vagy pedig a magunk javára fordítanunk. Például: Ijesztőbb akadályok leküzdésénél (pl. vízen, árkon, ugráson való átkelésnél), jó szolgálatot tehet a lovak erős egymáshoz tartozási ösztöne. Egy megbízható vezető ló után legtöbbször még a legijedősebb egyedek is elmennek.

Vannak olyan esetek is, amikor a csorda szellem nem kívánatos: terep lovaglás alkalmával tapasztalhatjuk, hogy főleg a rangelső lovak, nem szívesen mennek hátul. A legtöbb ló nem szívesen marad le, vagy válik el a többitől. Mivel ezek a csoportos viselkedésbeli jellemzők, vele születettek, felesleges erőszak helyett csak szisztematikus munkával és fokozatosan lehet a lovat leszoktatni erről.

A csoportos életmód szükségszerűvé teszi az egyes egyedek közti kommunikációt. A “lónyelv” testbeszédből és nyerítésből áll. Ha odafigyelünk a ló testbeszédére, olvashatunk a gondolataiban. A ló tekintete, füleinek mozgása sok mindent elárul. Ezért, ha csak tehetjük, szakítsunk időt és figyeljük meg a lovak egymás közti viselkedését természetes (ménesi) körülmények között is. Ha például egy ló megijed valamitől, legtöbbször mielőtt megugorna, az egyik fülét az ijedelem tárgya felé fordítja. Tartsuk be mi is a lovak által ismert játékszabályokat: egy ló először jelez, mielőtt cselekedne.

A ló erősen reagál az érintésre

Ha az ember lassan ráteszi a kezét egy lóra és megsimogatja, megvakargatja ez bizalmat vált ki a lóból. Ha egy csikót megsimogatunk, álljunk szorosan a válla mellé. A magyarázat egyszerű: figyeljük meg a lovakat a ménesben. A lovak nyugalomban egymással szemben, vállat vállhoz vetve állnak, hogy a farkukkal egymás fejéről, nyakáról elhajtsák a legyet, vagy hogy egymás marját vakarják.

Ez egy gesztus az egymással jó kapcsolatban lévő lovak között, ami jó érzéssel tölti el őket. Hasonló a helyzet, mikor az ember áll a ló mellett és simogatja, vakargatja azt. Ez az elfogadás egy formája, amit a lovak megértenek. A lóval a saját szintjén kell kapcsolatot teremteni. A lovaknak könnyebb az embert elfogadni, ha az olyat tesz velük, amit megértenek.

A ló az ismétléseken keresztül érti meg a dolgokat és tanulja meg, hogy hogyan kell azokra reagálnia

A ló nem képes aktívan tanulni, mint az ember, hanem számára a gyakorlás során, az ismétléseken keresztül történik meg a bevésődés. Ezért nagyon fontos, hogy mit, hogyan, mikor és meddig gyakoroltatunk:

Hogy mit, azért fontos, mert a nemkívánatos tulajdonságok épp úgy rögzülnek ,mint a hasznosak! A ló szempontjából, az teljesen mindegy, hogy egy (nem kívánatos) cselekvéssort ismételni hagyunk, vagy ismételtetünk. Az eredmény ugyan az, mind két esetben rögzül.

Az által tehát, hogy bizonyos dolgokat állandóan ismételtetünk vagy ismételni hagyunk, jó és rossz szokásokat alakíthatunk ki. Szokások alakulnak ki a belovaglás alkalmával is, ahol állandóan ismételtetjük a feladatokat. Szokások alakulnak ki a lóval való egyéb munka során az istállóban (pl. mindig ugyan abban az időben való etetés…stb.), karámba való kiengedéskor, a ló vezetése közben …stb. Ezért veszélyes az, ha ráhagyunk a lóra egy-egy kezdetben ártalmatlannak tűnő nemkívánatos viselkedést, mint pl. a csipkelődést, megijedésnél a megugrást, az ágaskodást, méneknél a ménjelleg kimutatását, elengedéskor az elrohanást …stb., mert azok később rossz szokássá alakulhatnak.

Ügyeljünk tehát arra, hogy csak azt “gyakoroltassuk”, amit tényleg meg szeretnénk tanítani!

Hogy hogyan gyakoroltatunk valamit egy lóval, az azért fontos, mert ha valamit nem következetesen, korrekten és a megfelelő alapok birtokában csináltatunk, akkor vagy nem érjük el a kívánt eredményt, vagy ami még rosszabb, “elronthatjuk” a lovat.

Hogy mennyi ideig gyakoroltatunk valamit a lóval az azért fontos, mert, ha nem szánunk elég időt a biztos alapok felépítésére, és túl korán próbálunk meg tovább lépni, akkor ez azt eredményezi, hogy rövid időn belül az egészet újra kell kezdenünk.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor egy gyereket tanulni küldünk. A tanulás először az óvodával kezdődik, majd az általános iskolával folytatódik, és a gimnáziumon keresztül egyeseknek az egyetemig tart. Egy gyerektől elsőre az egyetem anyagát követelni, mielőtt elvégezte volna az általános és közép iskolát, hasztalan fáradozás. A lóval ugyan ez a helyzet!

Fontos tehát, hogy hagyjunk elég időt, mert azzal időt spórolunk! Tartsuk be mindig a fokozatosság elvét és legyünk türelmesek! A fokozatosság azonban nem jelent következetlenséget: ha valamit egyszer megköveteltünk a lótól, azt hajtassuk is végre vele.

A táplálkozási ösztön

A táplálkozási ösztön a ló egyik legerősebb ösztöne, ezért nem szabad figyelmen kívül hagynunk, és ha lehet,meg kell próbálnunk a szolgálatunkba állítani. Valószínű, azt már minden lótartó, aki saját maga eteti lovait, észrevette, hogy ha általában azonos időben eteti lovait- a ló szinte jobban tudja nála, mikor kell az etetésnek kezdődnie.

A lovaknak nagyon jó az időérzékük, ezért a velük kapcsolatos ismétlődő tevékenységeknél, mint például az etetésnél, istálló munkáknál, edzéseknél, …stb. jó hatású a megszokott rend betartása. A rendszertelenség, nyugtalanságot, stresszhelyzeteket, így a teljesítmény romlását idézheti elő.

Az etetés megszokott idejének késése, olyan rossz szokásokat alakíthat ki, mint például a különböző nem kívánatos dolgok megrágása, vagy a velük való játék. Ha az edzés vége bele nyúlik az etetési időbe, romlik a figyelem, nő az engedetlenség. A táplálkozási ösztönt, nevelési vagy jutalmazási céllal a magunk javára is fordíthatjuk. Az idomítás eredményességét fokozhatjuk szakszerűen alkalmazott jutalom falatokkal (alma, kenyér, cukor…stb.).

Forrás: www.maxinet.hu/westernlo
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Avokádóval a szemünk egészségéért!

Tudtátok, hogy az avokádó azon kívül, hogy gazdag egyszeresen, és többszörösen telítetlen zsírsavakban,  a szemünket is védi?

Zalai Noémi Dietetikus elmondja nektek, miért is olyan hasznos ez a különleges gyümölcs!

Amerikai kutatások rámutattak, hogy ez a zöldséggyümölcs (igen, kettős életet él), szóval gazdag luteinben, amely egy erős antioxidáns, és amely védi a szemünket a degeneratív megbetegedésektől! Mindezek mellett magas a káliumtartalma, kiváló vitaminforrás, és hatékonyan növeli a HDL, vagyis a “jó” koleszterinszintet a szervezetünkben.

Ezért a sok jó dologért pedig a mexikóiaknak lehetünk hálásak, tőlük került ugyanis hozzánk Európába.

És hogy hogyan fogyasszátok?

  • Készítsetek belőle avokádókrémet, amit egy finom piritóssal akár vacsorára is fogyaszthattok.
  • Keverjétek bele banánturmixba, és egy tápláló italt kaptok tízóraira például.
  • De egy pici sóval, borssal megszórva, salátába, illetve szendvicsre feltétként is ízletes!

A boltokban válasszátok a puhább, érettebb változatokat, ezek azonnal fogyaszthatók!

Ha szeretnél még több receptet és tippet kapni kövesd Noémit instagramon, vagy látogass el Facebook oldalára!

Tekintsd meg Zalai Noémi Lovasok.hu Kártya elfogadóhely adatlapját is!

Válts energikusabb, egészségesebb életformára gyorsan és egyszerűen- Lovasok.hu Kártyával kedvezményes dietetikai konzultációt és étrendtervezést vehetsz igénybe Noéminél! 

 

Ajánld kedvenc szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.05.20. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu Szerkesztősége

Forrás: Zalai Noémi Dietetikus

Képek: Zalai Noémi Dietetikus

Csodálatos helyeken kapcsolódhatsz ki kedvezményesen Lovasok.hu Kártyáddal!

A Pegazus Élménykártya Program közelebb hozza a természetet a Lovasok közösségéhez. Ki ne szeretne mesebeli szépségű, nyugodt helyeken feltöltődni szeretteivel úgy, hogy közben még pénzt is spórolhat? Mindenkinek jár a kikapcsolódás!

Elfogadóhelyeink között sokféle szállásadót találsz, sokféle programlehetőséggel. Választhatsz aktív pihenési formákat, de ha csak lazítani akarsz, egyszerűen hátra dőlhetsz és élvezheted a különféle wellness szolgáltatások nyújtotta kényeztetést! Masszázs, csontkovács, élményfürdők, gyertyafényes éjszakai fürdőzés… Partnereink mindent megtesznek, hogy vendégeik kedvére tegyenek!

Középkori vagy mediterrán hangulatot tükröző szállások, egyszerű kemping, otthonos kisház és lovasudvar, vagy kastély – tényleg nagyon változatos lehetőségek közül választhatsz. Biztosan megtalálod a neked megfelelő típusú szállást! Az igényes vendéglátás és a jó hangulat mindenhol garantált!

Bejárhatod lovas-, vagy gyalogtúra keretében a környéket, bérelhetsz kerékpárt, de egy hangulatos horgásztó csendjét is élvezheted. Kóstolj bele a helyi ételkülönlegességekbe és élvezd a körülvevő természet nyugalmát! Használd ki Lovasok.hu Kártyád előnyeit és töltődj fel energiával, élményekkel!

Tudj meg többet szállás szolgáltatást nyújtó Partnereinkről és válaszd ki a neked legideállisabb helyet!

Szállás szolgáltatást kínáló Partnereink:

Puchner Kastélyszálló

Vadkert Major

Wellness Hotel Aphrodité

Koppány Lovasudvar

Ökopark Lovasudvar

Szépalma Hotel és Ménesbitrtok

 

Ajánld kedvenc szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek! 

2019.05.19. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu szerkesztősége 

A képek forrása: pixabay.com

A hobbi (szabadidős) westernló

Mik azok az alapkövetelmények, amelyeket egy hobbi western lónak tudnia kell, ahhoz, hogy, lovasa és önmaga örömét lelje a lovaglásban?

A kérdés nem ilyen egyszerű. Még a legmagasabb szinten kiképzett Champion western ló sem fog örömet okozni egy olyan lovasnak, akinek téves, vagy hiányos ismeretei vannak. Egyrészt azért, mert vagy egyáltalán el sem tudja lovagolni a lovat, mert “nem egy nyelvet beszélnek”, másrészt még ha a dolog úgy-ahogy működne is, az nem tartana tovább pár napnál, mert ellovagolná a lovat.

Ahhoz, hogy egy hobbi lovas kellemes órákat tudjon eltölteni a nyeregben, viszont az sem kell, hogy Bob Loomis, vagy Némethy Bertalan legyen. A mércét olyan magasra kell állítani, amit saját maga és lova is el tud érni. A legfontosabb az, hogy lovával szakszerűen, módszeresen, emberségesen tudjon bánni és a lova ne jelentsen rá és másokra veszélyt. Ahhoz, hogy ezek a feltételek teljesülhessenek, mind két félnek bizonyos alapismeretekkel (alapképzettséggel) kell rendelkeznie. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ahhoz, hogy egy ló, jó hobbi ló legyen, mennyire kell képzettnek lennie.

Ez sok mindentől függhet:

  • Mit vár el a lovas a lovaglástól? Elég-e számára egy kellemes séta terep, vagy szeretne tudni csoportos túrákon, vagy esetleg néha-néha lovardai munkában, vagy “házi versenyeken” is részt venni?
  • Hol, milyen körülmények között van alkalma lovagolni? Lakatlan területeken, ahol szinte rajta kívül a madár sem jár, nehéz terepen, vagy olyan helyen, ahol fokozottabban van kitéve veszélynek. Pl. forgalmas úton kell átkelni, vagy mellette haladni, más (esetleg idegen) lovasokkal kell tudnia együtt lovagolnia ?stb. -ami a ló felé még külön elvárásokat is támaszt.
  • Gyerekről, képzetlen, kevés tapasztalattal rendelkező, vagy képzettebb lovasról van-e szó? Gyerekeknek, kevés tapasztalattal és tudással rendelkező (kezdő) lovasoknak mindenképpen egy már szakember által kiképzett, idősebb, jó magaviseletre nevelt, megbízható, nyugodt ló ajánlott!

Itt két dolgot szeretnék megjegyezni:

Az egyik leggyakrabban elkövetett hiba, hogy a gyerekeknek kiscsikót vesznek, mondván: milyen jól össze fognak szokni, mire együtt felnőnek. Hasonló hibát szoktak a kevés képzettséggel, tapasztalattal rendelkező (kezdő) lovasok is elkövetni: nyers csikót vesznek és azt maguk szeretnék belovagolni.

Ez egy téves és veszélyes elgondolás, mivel nem csak a ló tanulhat az embertől, hanem az ember is a lótól. Egy gyereknek, vagy egy nem eléggé képzett lovasnak, akinek nyilvánvalóan nincs túl nagy tapasztalata a lóról, olyan lovat kellene venni, ami megfelelő kiképzést kapott.

Egyrészt a lónak tudnia kell, hogy hogyan kell az emberrel szemben viselkedni, hogy a közös együttlét során ne rossz élményeket vagy balesetet, hanem örömet okozzon, másrészt megfelelő hátasló kiképzésben is kellett, hogy részesüljön, hogy lovasa egyáltalán tudjon rajta lovagolni és tanulhasson tőle.

Gyakori az a tapasztalat, hogy a lovas nem is tudja, hogy mi az, amit a lovától el kell, vagy el lehet, hogy várjon. (A Lada is csak addig a legjobb autó, míg Mercédeszbe nem ültünk!) Az első tapasztalatok meghatározóak lehetnek a lovas későbbi lovas-életét illetően. Elgondolkodtató az a tény, hogy azok közül, akik lovaglásra adják a fejüket, miért nem jut el odáig még a fele sem, hogy tényleg “megtanuljon” lovagolni. Lehet, hogy többek között ezért?

A másik, szintén gyakori hiba, hogy kezdő, vagy haladó lovasok olyan magasan képzett, elismert verseny teljesítménnyel rendelkező lovat vesznek maguknak, amelyik képzettsége messze meghaladja az ő lovas tudásukat. Ez egyrészt pénzkidobás, mivel az ilyen lovak ára is nagyságrendekkel magasabb egy átlagosan képzett, de jó ló áránál. Másrészt a lovas alacsonyabb tudásszintje miatt, nem tudja a lóban rejlő tudást kihasználni. És egy idő után itt is érvényes lesz az az aranyszabály, miszerint “egy ló mindig csak olyan jó, mint amennyire jó a lovasa”.

Vagyis az ilyen ló is rövid időn belül a lovasa “szintjére fog süllyedni”. A képzettebb hobbi lovasok esetleg foglalkozhatnak már a kevésbé képzett csikók lovaglásának gondolatával is -erről úgy sem lehet őket lebeszélni- megfelelő szakmai segítség és/vagy felügyelet mellett. Egy lovas minél inkább tisztában van a helyes (=optimális) segítségadásokkal, annál inkább kontroll alatt tudja tartani lovát. A kontroll akkor megfelelő, ha a teljes lóra, fejére, nyakára, vállaira oldalára, hátuljára is érvényes. Csak az a ló nevezhető megbízhatónak, csak az a ló fog lovasának maximálisan engedelmeskedni, amelyik teljes mértékben lovasa kontrollja alatt van.

A jó hobbi western lóra vonatkozó legfontosabb alapkövetelmények

A ló természetét tekintve:

  • Legyen nyugodt vérmérsékletű, kiegyensúlyozott. Az ideges, gyenge idegzetű ló nehéz lovaglású, nem hobbi lovasnak való. Az ilyen lóra nem lehet gyereket, gyengébb lovast “rábízni”, mert egyrészt labilis idegrendszere miatt kiszámíthatatlan, másrészt nem annyira megbízható, hogy az ember lazára engedett szárral is lovagolni merje.
    Ne legyen félős. A félős ló gyakran megugorhat. Az ilyen lovat lazára engedett szárral szintén nem “életbiztosítás” lovagolni. Arról nem is beszélve, hogy a lovaglás élvezeti értékét rontja, ha a ló nem hajlandó ott elhaladni, átkelni, ahol szeretnénk, illetve ahol a többiek. (víz, árok, híd, forgalmas út)
  • Legyen könnyen kezelhető (engedelmes természetű). A lovasával állandóan harcban álló (ellenkező), vagy nemileg túlfűtött mén, esetleg abnormális nemi működésű ló, nehezen kezelhető és nehéz lovaglású, ezért gyengébb tudású lovas számára nem ajánlott. (Mén egyébként sem javasolható gyereknek, kezdő lovasnak!)

A nevelésével kapcsolatban:

  • A ló tisztelje az embert, elsősorban lovasát és bízzon meg benne. A ló természetes körülmények között csoportosan, ménesben élő állat, amiben rangsor uralkodik. A ló más élőlényeket is e szisztéma szerint kezel. Az ember helye ebben az ember-ló kapcsolatban, csak a rangsor első helyén lehet. Vigyázzunk! Egy ló bizalmát nehéz elnyerni, de könnyű elveszteni!
  • Legyen “jó magaviseletre nevelt”. Az ember mellett, ne legyen hirtelen, ne nyalogassa, szaglássza hogy ruháját bekoszolja, ne lökje fel az embert, ne lépjen rá a lábára, még abban az esetben sem , ha esetleg valamitől megijedne, stb.
  • Engedje magát felszerszámozni, hosszú száron vezetni. Pl. ne emelje fel a fejét, ha kantározni akarjuk, vezetés közben hosszú száron is nyugodtan mindig az ember tempóját követve -nem lemaradva, nem előre sietve, nem forgolódva, nem nézelődve – haladjon vezetője mellett/után.stb.
  • Legyen megköthető és várakozzon nyugodtan. A magát megkötni nem tűrő, kötelet szaggató ló egyrészt veszélyes, mert elszabadulva baleseteket okozhat, másrészt kényelmetlen, ha terep, vagy túra lovaglás alkalmával állandóan kézben kell tartani. Az ilyen állatot állatorvosi kezeléshez, szállítás alkalmával, körmöléshez, etetéshez sem lehet megbízhatóan megkötni.stb.
  • Felszállás, állás közben, álljon türelmesen. Az olyan ló, amelyik nem áll nyugodtan felszállás közben, nem megbízható, mert ha elindul, vagy megugrik, akkor a fél lábbal már a kengyelben lévő lovasa könnyen egyensúlyát veszítheti. A kengyelben fennakadt lovastól a ló megijedhet és esetleg a kengyelbe szorult lábú, földön fekvő lovasát a földön meghúzhatja. Az állás közben való nyugodt várakozás a western ló egyik ismérve, előnyeiről, kényelmi szempontjairól nem is beszélve.

A ló kiképzésére vonatkozóan:

  • A ló legyen átengedő és engedelmeskedjen a szársegítségeknek. Azt a lovat nevezhetjük átengedőnek, amelyik a száraknak (a zabla nyomásának) és a lábszár segítségeknek megfelelő képen enged és nem ellentart.

Mit is jelent ez?
Ha a lónak előre hajtó lábszár segítséget adunk (“neki hajtjuk a zablának”, vagy másképpen: “zablára lovagoljuk”) és közben kezünk kitart, úgy hogy a szárak belógását megszüntetjük (így a zabla által egy “falat” állítva a ló elé), a ló az előrehajtó lábszársegítség miatt a hátsó lábait jól maga alá veszi és a zabla kitartó hatása miatt -hogy a zabla nyomásától megszabaduljon- tarkóban enged, vagyis az orrát lefelé-hátrafelé viszi. Ez az első lépés az összeszedettség elérése felé. Valamint ez az alapja a sebességkontrollnak, a megállításnak és a hátraléptetésnek. (Vigyázat a kitartó szársegítség nem egyenlő a szárak folyamatos hátrafelé húzásával!)

Miért van erre szükség? Azért, mert e nélkül a lovas nem tudja lova előre haladó mozgását megbízhatóan kontrollálni, azt bárhol, bármikor megállítani, hátraléptetni. Az a ló, amelyik nem elég átengedő, a zabla nyomására felveti a fejét és a zabla ellen megy, az az előbb említett esetben az előrehajtó segítségekre is pont fordítva reagál: gyorsítani fog. Az olyan ló, amelyiknek a sebességét nem tudjuk megfelelően kontroll alatt tartani, amelyiket nem akkor és ott tudjuk megállítani, ahol akarjuk, az mind lovasára, mind környezetére kockázatos lehet! Mit jelent az, hogy a ló engedelmeskedik a száraknak? Western módon lovagolt ló esetén, ez két dolgot jelent:

1. Fiatal ló lovaglásakor, kétkezes szárhasználat esetén azt, hogy a csikó fejét mind két oldalra könnyű ( direkt) szárhasználattal állítani tudjuk és fordulat esetén a ló készségesen, a megfelelő testtartásban kell kövesse a valamelyik oldalon finoman felvett (=húzott-engedett) szárat. Vagyis amerre a ló fejét húzzuk, a lónak “az orrát követve”, arra kell elfordulnia.

2. Idősebb, már belovagolt ló esetén azt, hogy a ló a nyakára tett külső (indirekt) szár nyomására, attól kitérve az ellenkező irányba forduljon.

Engedelmeskedjen a lábszár-segítségeknek. A ló számára az természetes (gyorsan megtanulható), hogy a lábszárak nyomására előre való mozgással reagáljon. A lóra gyakorolt kontroll, az egyoldali lábszár-segítségekre való engedelmessé tétellel fokozható. Ahhoz, hogy a ló a lábszárak egyoldali nyomásának megfelelően engedjen, szintén szükség van az átengedősség bizonyos fokára. E nélkül ugyanis erre, szinte csak előre való mozgással reagálna. A heveder elé helyezett láb nyomására a lónak a vállával, a hevederhez helyezett láb nyomására az egész testével, és a heveder mögé helyezett láb nyomására a hátuljával kell a nyomás elől kitérnie, miközben a kitartó kéz szükség szerint az előre való mozgást megakadályozza.

Miért van erre egy hobbi lovasnak szüksége? Egyrészt az egyoldali lábszár-segítségekre való engedelmesség, az előre hajtó lábszár-segítségekre való engedelmességet is fokozza. Másrészt, bizonyos esetekben, ha a ló ellenszegül és nem hajlandó pl. egy árkon átkelni, kapun bemenni, lejtőn helyesen lemenni, legtöbbször vagy az elejével, vagy a hátuljával tör ki. Ha a probléma megoldásához nem tudjuk a lábszár-segítséget igénybe venni, akkor nehezen fogunk boldogulni.

  • Maradjon midig a szárak között.
    Mit is jelent ez? Ha a ló vállai felett is kontrollal rendelkezünk, akkor mondhatjuk azt, hogy lovunk “szárak között van”. Ilyenkor a ló nem vállazik ki (nem ejti a vállát) egyik irányba sem, tehát nem dől egyik szárra sem, vagyis a szárak között van. Miért szükséges ez? Ugyan úgy, ahogy szükség van a ló egyéb testrészeinek kontroll alatt tartására, így szükség van a vállainak kontroll alatt tartására is. Ha a ló ejti valamelyik vállát, általában megpróbál abba az irányba sodródni. A lovak gyorsan megtanulják, hogy a válluk ejtésével ki tudják vonni magukat a lovas kontrollja alól, és így ellenszegülhetnek.
  • Ne váltson magától iramot, irányt, jármódot. A lovaglás a lovas számára nem okoz örömet, ha lova akarata ellenére állandóan önállósítja magát. A legbosszantóbb, ha magától iramot, esetleg jármódot, vagy irányt vált. A kellemetlensége mellett ez kikapcsolódás helyett állandó munkát ad a lovasnak.
  • Egykezes szárhasználattal és lazára engedett (nem egyenlő: odadobott!) szárral is megbízhatóan irányítható legyen. Az egykezes, laza szárhasználat a western lovaglás igazi ismérve. Ehhez viszont a lónak már magasabb szinten kiképzettnek kell lenni, a segítségekre megfelelően, minden körülmények között engedelmesen kell reagálnia. Ez az egykezes, laza szárhasználat mind a lónak, mind a lovasnak nagyobb szabadságot ad, ami mindkettőjük számára kellemesebbé teheti a lovaglást. Ezért ideális a hobbi lovasok számára.

Ez a rendszerezés terjedelme miatt nem készülhetett a teljesség igényével. Viszont szerette volna felhívni a hobbi lovasok figyelmét azokra a legszükségesebb alapkövetelményekre, amik nélkül lovaglásuk nem lehet maximálisan örömteli. Remélhetőleg azt is sikerült megértetni, hogy az idomítás nem csak a versenylovasok “hóbortja”, hanem olyan alapfeltétel, aminek bizonyos szintje nélkül nem létezik igényes és biztonságos lovaglás.

Forrás: www.maxinet.hu/westernlo
Frissítve: 2022.08.31.
Fotó: Canva

 

A lóvásárlás alapjai: ezekre figyelj mindenképp!

Nemcsak szép és fontos, de felelősségteljes elhatározás is, ha arra adod a fejed, hogy saját lovat veszel. A lóvásárlás előtt a legfontosabb, hogy megfelelő körülményeket biztosíts, és elsajátítsd a lótartás alapismereteit. Ám már a ló kiválasztása is sok figyelmet kíván, ebben adunk most számodra néhány hasznos tippet.

Ma már messze nem olyan bonyolult eladó lovat találni, mint Paul Sandby fenti festményén Bruntsfield Links-ben, hiszen elég, ha szétnézel oldalunkon. Ám a neheze csak ezután jön, és tudnod kell, hogy a lóvásárlás egy viszonylag hosszú folyamat. Időt és türelmet kíván tőled, hiszen szinte minden ezen a döntéseden múlik. Az ember hajlamos elsőre a külső alapján ítélni, ám talán ez a legkevésbé lényeges dolog a lovad kiválasztásánál. A szín és a fajta sokkal kevesebbet nyom a latba, mint az, hogy egészséges és jó természetű lovad legyen. A méret is csupán esztétikailag számít: nem mindegy, hogyan fest ló és lovasa egymás mellett.

Lovaglásban szerzett tapasztalatod nagyban behatárolja, hogy milyen lovat érdemes vásárolnod: ha még kezdő vagy e téren, mindenképp tapasztaltabb, higgadtabb, jól kiképzett lovat válassz. Hiszen csak kellő lovas tudással leszel képes egy fiatal, keveset lovagolt lovat továbbképezni.

Sok múlik a ló egészségén is. Mindenképp vizsgáld meg a patákat, a fogakat, illetve érdemes utánajárni a ló kórelőzményeinek is.

Miután alaposan átnézted a ló testét, jöhet a viselkedés vizsgálata. Célszerű a lovat először nyereg és lovas nélkül megfuttatni, és figyelni, hogyan viselkedik. Ezután nyereggel és lovassal a hátán is megnézni, te pedig csak ezt követően üld meg. A lónak ütemesen, lendületesen és lazán kell mozognia mindhárom esetben.

Fontos, hogy megbizonyosodj róla, nincsenek-e rossz szokásai, mint például a szitálás, karórágás vagy levegőnyelés.

Ha minden tekintetben elégedett vagy a lóval, hátravan még az állatorvosi vizsgálat, melyet jó esetben egy általad felkért állatorvos végez. A végső döntés és a vételár kifizetése, vagyis a lóvásárlás utolsó fázisa előtt, ha az eladó is beleegyezik, érdemes a kiválasztott lóval eltölteni egy hetet oly módon, hogy már saját istállódba viszed át.

2019. 05. 19., Svébis Bence, Lovasok.hu Akadémia – LOLA program
Forrás: Heidrun Werner: Lovak (SubRosa Kiadó, 1993.)
Képek forrása: Wikimedia Commons, Bigstockphotoes.com

 

A Nemzeti Lovasszínház bemutatja: Leányvásár a Kincsem Parkban!

Lovastáborok egész nyáron az Ekvi Lovasklub szervezésében!

Képes beszámoló a kunszentmiklósi IV. Redemptus napról

Több korszakból jelentős lovas haderő gyűlt össze az egész országból. A török kori csatajelenetet keleti stílusú párbajverseny követte, majd a napot nemzetközi lovas viadallal zárták.

A képeken az Onogur Lovasság, Anda Lovasharc, Drużyna Blotunga (PL), tagjai szerepelnek.

2019.05.17. Drofti Eszter

Hétvégén rendezték meg 10. alkalommal Pápán a Lovas Majálist

A jubileumi két napos rendezvény első napján csikós bemutatót, fogathajtást, dámalovaglást, pónis karusszelt, solymászbemutatót tekinthettek meg az érdeklődők. A népszerű esemény célja a lovas hagyományok ápolása, a lovassport népszerűsítése, a lóhoz kapcsolódó magyar tradíciók megismertetése a nagyközönséggel.

Második napon díjugrató versenyekkel zárult a 10. pápai Lovas Majális.

2019.05.17. Beledi Márta, Lovasok.hu önkéntes újságírója

Hiba bejelentés