Kezdőlap Blog Oldal 245

Nem fizetett, helyette inkább feljelentést tett

Frissítés: A tegnapi nap folyamán kérdőre vonták Korona Károly történetét, melyet hitelesnek vélt dokumentumok által támasztott alá szerkesztőségünknek. A ló tulajdonosa helyreigazítási kérelmet intézett felénk:

“Az érintett ló tulajdonosa szerkesztőségünknek úgy nyilatkozott, hogy a cikk tartalma egyáltalán nem fedi a valóságot.”

2019.07.26. Lovasok.hu szerkesztősége


 

Az idei év májusában a Budapest Környéki Törvényszék több, mint 900 ezer forint kifizetését rendelte el attól a nőtől, aki több bejelentést is tett a lova bértartási körülményei miatt, melyet egyébként nem fizetett. Az említett ló még a Kincsem című filmben is szerepelt, hogy leróhassa tartozását. A rendőrség külön nyomozási eljárást indított, melyben kivizsgálta, hogy a feljelentő asszony megtévesztéssel állt elő a produkciós cégnél azzal, hogy az ő tudta és engedélye nélkül vett részt a lova a forgatáson.

Az eset két éve történt és egy egyszerű állampolgári bejelentéssel kezdődött, mire a Terrorelhárítási Központ emberei lerohanták a váci lovardát.

A bejelentő arról beszélt, hogy Korona Károly, az SE tulajdonosa a lovakat embertelen körülmények között tartja. Állítása szerint, ha nem teljesítenek jól egy versenyen, akár meg is kínozza őket. Továbbá, arról is szót ejtett, hogy a lovarda vezetője lőszereket, illetve háborús lőfegyvereket is tart a telephelyen. Ezen okból kifolyólag jelentek meg a kommandósok és a Váci Rendőrkapitányság 2017. március 16-án a lovardában.

A rendőrök fegyvert ugyan nem, viszont lőszereket találtak. Így megkezdődött a büntetőeljárás Korona Károly ellen lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt.

A bejelentés egyébként – mint kiderült – az érintett ló gazdájától származott, aki lovát a sportegyesületnél tartotta.

Az SE képviselője beszámolt továbbá arról, hogy a ló tulajdonosa nem fizette lova bértartását.

Így az anyagi vita megoldására törekedve sikerült megállapodniuk, miszerint a kanca bekerül a Kincsem forgatásába, a pénzt pedig, amit érte kapnak, habár nem fedezi teljesen, de beleszámítják a bértartásba.

Ezt követően a nő feljelentést tett, – ezzel további bonyodalmakat okozva – miszerint a ló az ő engedélye nélkül szerepelt a forgatáson. Az is kiderült idő közben, hogy a ló tulajdonosának nincs munkahelye, így nem fogja kifizetni a fennmaradó bértartási díjat.

A rendőrség végül megszüntette a lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt folytatott nyomozást, hiszen nem találták meg Korona Károly ujjlenyomatait a lovardában tartott lőszereken.

Továbbá a bíróság is az SE vezetőjének adott igazat, a Törvényszék pedig kimondta, hogy a lótulajdonosnak meg kell fizetnie az elmaradt 930 ezer forintot, annak kamataival együtt.

Az eljárás során a járásbíróság a következőt állapította meg: míg Korona Károly következetesen mindig ugyanazt mondta el egy-egy kihallgatás során, szinte hibátlanul, addig a ló tulajdonosa folyton alakított egy kicsit a történeten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya tovább nyomoz az ügyben, melynek határideje 2019. november 29.

2019.07.09.
Kurucz Linda, Lovasok.hu gyakornok
cikk forrása: Atlatszo.hu

A nyereg és egyéb bőrfelszerelések ápolásának fontossága és megfelelő kivitelezése

Mennyi is egy lóadag? – A gyógynövények helyes adagolásáról

Ugye Rád is nagy, kerek szemekkel néznek a patikában, amikor felvásárolod a fél kötszeranyag raktárat egy-egy sérülés alkalmával vagy amikor megfázásnál az ajánlott mennyiség öt-tízszeresével sétálsz ki az ajtón? Persze az is sokakat meghökkent, amikor bevásárlóközpont egész répakészletét felhalmozod a bevásárló kocsiban… esetleg néhány darabot meghagyva, hogy tiszta lelkiismerettel hagyhasd el az áruházat. Hiszen mi lovasok jól tudjuk, hogy ami nekünk embereknek kielégíti a szükségletünket, az a lovaknak fél fogukra sem elegendő. Gyümölcsökből, zöldségekből nem jelent akkora problémát az optimális mennyiség meghatározása, de mi a helyzet gyógynövények esetében? Mekkora egy lóadag és milyen hosszú periódusokban javasolt az alkalmazásuk? Segítünk megadni rá a választ!

A gyógynövények lenyűgöző hatásairól az elmúlt időszakban rengeteget olvashattál a Lovasok.hu felületén. A bennük rejlő erős hatóanyagok azonban csak akkor képesek kifejteni hatásukat, hogyha megfelelő formában és mennyiségben kerülnek a ló elé. Általánosságban elmondható, hogy szárított gyógynövényekből egy átlagos ló számára napi 30-50 gramm elegendő, pónik esetében pedig a kijelölt mennyiség felével szükséges számolni.

A friss gyógynövényekből különböző tinktúrák is készíthetőek, amelyeknél napi 2-3-szor 2-3 ml a lovak átlagos napi megfelelő dózisa – pónik esetében pedig ugyancsak felezni szükséges az értékeket.

A gyógynövények hatóanyagait sokan alábecsülik, erejük azonban nem csupán vetekszik az allopátiás gyógyszerekkel, de a szervezetből történő kiürülés ideje hosszabb időre is kinyúlhat. Éppen ezért 2-3 hónap után érdemes pihentetni a ló szervezetét. Előfordulhat, hogy az utolsó hetekben akkora változás tapasztalható a kiinduló állapothoz képest, hogy utána akár szükségtelenné is válhat a további kezelés.

Az adagolás kérdését soha nem szabad félvárról venni, cikkünkben szereplő információk a ló egészségének védelmében kerülnek publikálásra. A gyógynövények lenyűgöző hatással bírnak, de ugyanúgy óvakodni kell a túladagolástól, mint más kiegészítők esetében. Betegség esetén célszerű kikérni az állatorvos véleményét, főképp, ha kiegészítő kezelésként szeretnéd őket alkalmazni. Illetve nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy egyes esetekben a gyógynövények hatással lehetnek a hormonokra is, így vemhes kancáknál a legtöbbször kerülendő az alkalmazásuk.

Példaképpen ismét hoztunk számodra öt gyógynövényt, melyeknek gazdag hatóanyagait megannyi egészségügyi panasz esetén bevetheted.

Ánizs a gyomor és a légutak védelmében – 20-25 gr/nap

Az ánizs magja kiválóan alkalmazható nem csak a gyomor nyugtatására, a kólika megelőzésére, de a légutak tisztítására, fertőtlenítésére is. Súlyvesztés után, gyengébb állapotban lévő lovaknál érdemes alkalmazni, ugyanis étvágygerjesztő hatásáról is ismert.

 

Bőrproblémákra, ekcémára? Akkor szárított bojtorján gyökér! – 10 gr/nap

A máj működését támogató, valamint vértisztító szerepet tölt be a különböző bőrbetegségeknél oly hatékonyan helytálló bojtorján gyökér, amely megfigyelések szerint a különböző tumorok kialakulásának kockázatát is csökkentik.

A sebkezelés mestereként számon tartott orvosi körömvirág emésztést serkentő, gyomortámogató hatással is bír – 15-20 gr szárított szirom/nap

A meseszép, narancssárga színekben tündöklő körömvirág szirmait rendszerint gyógyászati célokra is használják. Figyelemre méltó gyógyító tulajdonságait hatóanyagban gazdag összetételének (különféle illóolajak, karotinoidok, flavonoidok, szaponinok, szabad triterpének, poliszacharidok) köszönheti. Fertőtlenítő és gombaölő tulajdonsága miatt gyakran alkalmazzák külsőleg sebkezelésre, azt azonban kevesebben tudják, hogy belsőleg is kitűnően alkalmazható például méregtelenítésre, a gyomorfekély gyógyítására.

Vitaminok és ásványi anyagok forrása: a pitypang – 20 gr szárított gyökér vagy 30 gr szárított levél/nap

Erős vízhajtó hatásán túl számtalan vitamint, vasat, magnéziumot, kalciumot és káliumot is tartalmaz. Pozitívan hat a vese és a máj működésére, így miközben segít az vitamin és ásványi anyagok pótlásában, méregtelenítő szerepet is betölt.

Óvatosnak kell lenni a begyűjtésnél, ugyanis néhány alfaját mérgező növényként tartjuk számon – ezeknek azonban mind a színük, mind a magasságuk eltérő.

Megfázás? Napi 20-30 gr szárított csalán segíthet!

A legtöbb ember messziről kerüli, pedig a lexikonokban nem csupán gyom-, hanem gyógynövényként is szerepel. Magas C-vitamin tartalmú, javítja a vérkeringést és enyhe gyulladáscsökkentőként is számon tartják. Kiemelkedően pozitív hatást gyakorol a paták és szőrzet állapotára!

2018.08.28. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.26.

Gyömrői lovasbemutató

Novák Józseftől kapott képeinkkel szeretnénk illusztrálni a gyömrői lovasbemutatót, mely júniusban került megrendezésre.

“A képeket Gyömrő Önkormányzat szervezésében 2019.06.29-én készítettem, mint néző a Rákóczi napok keretein belül szervezett díjugrató, staféta, illetve korlátugrásban szervezett versenyen, ahol a nyertes versenyzőknek számos díjjal jutalmazták meg.”

 

2019.07.16.
Frissítve: 2022.08.10.
Novák József, önkéntes újságíró

 

Így lehetsz Te is Lovasok.hu Kártya Partner!

Kedves lovas és nem lovas szolgáltatók, üzletek, vállalkozók! Itt az alkalom, hogy Ti is csatlakozzatok a Pegazus Élménykártya Programhoz most 9.900 forint helyett díjmentesen!

A Lovasok.hu Kártyaprogram azért jött létre, hogy minél több, változatos lehetőséget megnyisson a Lovasok számára az élet minden területén, és mindeközben népszerűsítse a programhoz csatlakozó szolgáltatókat, üzleteket a felhasználók körében. Ezzel a koncepcióval mindenki jól jár!

Milyen előnyökben részesülnek a Kártya Tagok?

Elfogadóhelyként azon túl, hogy új, rendszeresen visszatérő ügyfelekre, vásárlókra tehetsz szert, a Partnereinket megillető alapmegjelenéseken kívül hirdetési szolgáltatásainkat is óriási kedvezménnyel vagy sok esetben akár díjmentesen veheted igénybe.

Partnerünkként extra megjelenések és bónusz kedvezmények sokasága vár Rád! Egyedi, személyre szabott ajánlatainkhoz vedd fel velünk a kapcsolatot!

Az alábbi videóból megtudhatod, hogyan csatlakozhatsz a Lovasok.hu Kártyaprogramhoz.

 

Kerülj egyensúlyba önmagaddal, hogy lovaddal is könnyebben megtalálhasd a közös hangot!

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a lovak mennyire fantasztikus terápiás állatok. Rendkívüli empátiájuk azonban „visszafele is elsülhet”. Nem csupán érzi, ha ingerült, vagy ijedt vagy, hanem képes hozzád idomulni. Előnyödre válhat tehát, ha a belső egyensúlyt több módon táplálod a lovaglás mellett- így könnyebben harmóniába kerülhetsz lovaddal is .

A kiegyensúlyozottságnak nagyon sok összetevője van. A szociális élet, a természethez való közelség, a helyes táplálkozás és a különféle mozgásformák mind-mind segíthetnek, hogy a mai rohanó Világban biztos lábakon álljunk, és ne veszítsük el önmagunkat.

Napjainkban népbetegséggé nőtte ki magát a szinte állandósult stresszes állapot. Tökéletesen akarunk teljesíteni az élet minden területén, mindennel időben végezni, mindenkinek megfelelni, mindeközben természetesen jó kondiban lenni, szépnek és ápoltnak lenni sokszor lehetetlen határidőket szabva magunknak.

Ez hosszú távon nem egészséges, ugyanis további testi és lelki problémák, betegségek (depresszió, szorongás, alvászavarok, magas vérnyomás, gyomorfekély) előszobája. Ráadásul a modern életmód részeként a fizikai munkavégzés monoton és megerőltető, a szellemi munka pedig a másik véglet -a helytelen testtartás és a mozgás hiánya hosszú távon szintén komoly gondokat okozhatnak. Végeredményben mindkettő felrúgja a testi-lelki egészséget, ha nem vigyázunk.

Meg kell tehát találnunk a balanszot, néha le kell lassítanunk és élvezni a pillanatot. Adj magadnak időt a feltöltődésre! Egy kis wellness, vagy akár egy jó kirándulás sokat segít még ha csak 1-1 nap, vagy délután áll rendelkezésedre. Ne szorítkozz az évi egyetlen többnapos nyaralásra, iktass be a szürke hétköznapokba néhány óra nyugalmat!

A jóga szó szerint azt jelenti: egyesülni. A számtalan mozgásforma és lelki gyakorlat között a jóga maga is igen sokrétű, de minden típusú jóga közös célja, hogy elvezesse gyakorlóját az állandó belső békéhez, a boldogsághoz és a szeretethez. Ha soha nem vonzott a nyakatekert pózok és a helyes lélegzetvétel gyakorlása, akkor is érdemes egyszer kipróbálnod, biztosan tanulsz belőle valamit és egy nyugodt órával többet tudhatsz magad mögött.

A helyes étkezés a jóga alapelvei között is szerepel, de ha sokáig fitt és egészséges szeretnél maradni, bizonyára tudod, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozásnak kiemelt jelentőséget kell tulajdonítanod. A megfelelő folyadékbevitel és személyre szabott étrend a siker kulcsa!

Akármennyire is körülményesnek tűnik, mindenkit arra biztatunk, hogy találja meg a testi-lelki egyensúlyt és töltsön minél több időt szeretteivel és természetesen a lovakkal! A Pegazus Élménykártya Program azért jött létre, hogy mindezt megkönnyítse a Lovasok számára. Különféle kurzusok, tréningek, wellness és egyéb rekreációs lehetőségek várnak Rád kedvezményesen, de profi dietetikust és jógastúdiót is találsz Partnereink között!

 

Ajánld kedvenc szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.07.17. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu szerkesztősége

A képek forrása:Pixabay.com

Sherlock és az Időtolvajok – Időgazdálkodás a mindennapokban

Kinek jár a zabla? – 1. rész

Általában zabla nélkül lovagolok, bár mielőtt letettem, zablával lovagoltam. Mindkét oldal ismeretében szeretnék hozzászólni, kvázi kiegészíteni a múlt héten megjelent “Kinek kell a zabla?” című cikket. A téma már csak azért is szívügyem, mert Dr. Robert Cook személyesen állt mellém, amikor pár évvel ezelőtt a lovas parasportban, kérelmeztem a zabla nélküli kantározások alternatív használatát. Kérésünk a FEI részéről sajnos süket fülekre talált.

Saját lovaimat a Dr. Cook által kifejlesztett Bitless Bridle (továbbiakban BB) kantárral lovagolom, lovasaim is ezzel dolgoznak. Edzésen, edzőm lovain zablával lovagolok, s pont a lovaglástanulásnak, rendszeres munkának és edzőm hozzáállásának köszönhetően mára már talán elmondhatom, hellyel-közzel nem okozok fájdalmat. Ez azonban nem mindig volt így. Elkötelezett híve vagyok Dr. Cooknak, lovaimat több mint hét esztendeje lovagolom zabla nélkül, mégsem gondolom, hogy ez minden esetben lóbarát és fájdalommentes, s mindenekelőtt, biztonságos megoldás. Sajnos nem minden lóra, nem minden lovasnak, s nem minden célra alkalmas a zabla nélküli kantározások használata.

Dr.Cook véleménye szerint a ló szájában a zabla számára nincs hely, a zabla idegen test. Valóban, még egy csontos, csupasz lókoponyát kézbe véve is megtapasztalhatjuk, a zabla – egy női középső-ujj vastagságú csikózablát véve példának – éppen hogy elfér, s akkor még hol vannak a lágyrészek! A zablarés alsó állkapcsi része, a hordász, valóban igen keskeny, nyálkahártya-borítása vékony.

A hatalmas, húsos nyelv tele van idegvégződésekkel, érhálózatban gazdag, legalább annyira érzékeny, mint az ember nemi szervei.

Ám a fejet ellátó ereket, idegeket és a légutakat nemcsak a zabla, de a helytelenül megválasztott vagy csatolt kantár is irritálhatja. Az állat puha orrjáratait kitűnően el lehet szorítani egy helytelenül csatolt orrszíjjal. A ma már egyre kevésbé használatos hannoveri orrszíj zabla alatti csatolási módjában pl. gyakran szorítják el az orrjáratokat. Ugyanilyen hatású a kombinált orrszíj, ha az orrzó mélyen csatolt, s ennél fogva a segédorrszíj már a puha, porcos részeken fekszik. “Ügyesebb” lovasok még mexikói orrfékkel is képesek elkövetni ugyanezt a hibát, ami pedig kialakításától fogva kíméletesebb az orrjáratokhoz, mint az első kettő.

A zabla nélküli kantározások – helytelen használat, csatolás mellett – szintén akadályozhatják a légzést. A mechanikus hackamore – melyet jómagam nem is sorolnék a valódi zabla nélküli kantárok közé – túl mélyen csatolva nemcsak az orrjáratokat szoríthatja el, de még a ló orrát is eltörheti! Egy túl mélyen csatolt BB, virág-hackamore , Glücksrad – szerencsekerék, indián hackamore, szintén könnyen kiszorítja a szuszt a lóból.

Nem a zabla puszta használata, hanem a túlzott feligazítás/vagy mélyre lovaglás melletti egyidejű szűk tarkóval, szűk torokkal lovaglás, ami megtöri a légutakat s akadályozza a ló légzését! Érzéketlenebb lovasoknak még zabla nélküli kantározás mellett is sikerülhet szűkre, vonal mögé lovagolni lovukat!

A kierőszakolt feligazítás és a torokban szűk lovaglás a nyelvcsont gyötrésével negatívan hat a mozgás egészére, elsősorban az egyensúlyozásra. „A tarkó hajlítottsága, melyet a zabla által oly könnyű elérni, egy másik oka a felső légutak elzáródásának gyors mozgások során.” – így szól a Lovasok.hu-n megjelent Kinek kell a zabla? című cikkben Dr. Cook – igaz, csak idézésben-fordításban. Remélem, hogy a szöveg csak a külföldi magazin idézete szerint szól így. A hajlítás önmagában még nem káros! Ám a túlhajlítás, szűk keretben, tarkóban, torokban összecsomagolva történő lovaglás nemhogy gyors mozgások során, de már lépésben megtöri a légutakat. Nem egy lovast látni, akinél már a lépésben való bemelegítés is lehajlítva, túlhajlítva, vonal mögött történik.

A zabla nélküli kantároknak sem mindegyike lóbarát, s nem minden kézben kíméli a lovat. Ebben a tekintetben semmiben sem különböznek a zablától. Ha a zablát egyfajta kompromisszumnak, vagy a szársegítségeket finomító eszköznek fogjuk fel, használatát nem tekintjük ördögtől valónak, egy egyszerű, csuklós csikózabla, gumizabla, emelő hatással nem rendelkező zablatípusok, érző, független kézben nem okoznak több kárt, mint egy zabla nélküli kantár – tapasztalatlan kézben. Fontos még megemlíteni, hogy a zabla nélküli kantárok között is vannak emelő hatásúak, ezek az orrcsontra és a szájgödörre ugyanolyan hatással lehetnek, mint egy “jóféle” mechanikus hackamore! (pl. virág-hackamore, Glücksrad). Az indián hackamore is az állgombóc mögötti puha, érzékeny gödörben kereszteződik! A helytelenül felhelyezett BB az alsó állkapocs egyik fontos ér- és idegkilépési helyét dörzsölheti, nyomhatja.

A ló számára nem megfelelő bosal a szó szoros értelmében gyűri az orrhát bőrét!

A csomózott kötőfék nem lovaglásra, földi munkára való!

Még a legártatlanabb, leginkább lóbarátnak látszó kantározási mód is tud fájdalmat okozni!

Valamit sokszor elfelejtünk – az ember, kézhasználó lévén, kezét a szárakkal nem csak kommunikációra, hanem sajnos sok esetben fenyítésre is használja. Hányszor látni durva szájtépést, belerángatást, reszelést. Akaratán kívül is okozhat fájdalmat még a legtapasztaltabb lovas is, pl. ha egy ugrás rosszul jön ki, vagy ha a ló nem várt hirtelen mozdulatot tesz. A lovas kezébe addig nem való zabla, míg ülése és keze egymástól nem függetlenek, azaz – lebutítva – kezét egyensúlyozásra, kapaszkodásra használja!

Tanuljon meg a lovas zabla nélkül lovagolni, függetlenül ülni és segítségeket adni, csak ezután adjunk zablát a kezébe! Szomorú látvány a lovasiskolákban könnyűügetni épphogy csak tudó kezdő, aki minden felálláskor akaratlanul is beletép a ló szájába, miközben bosszankodik, hogy szegény pára nem megy eleget előre!
A fiatal ló képzését egyre többen kezdik zabla nélkül. Ehhez hosszabb idejű, türelmesebb előkészítésre van szükség földről, a lónak hangjelekre, gesztusokra biztosan kell teljesítenie a lovas, kiképző kéréseit, mielőtt a lovas felülne a hátára. Példának okáért, amíg egy ló nem áll meg a földön szóra, mindhárom jármódból, ne is gondolkodj a felülésen! A zabla nélküli kantárral földről is megtaníthatók a (szár)segítségek (ám, ha helyes a kiképzés, ugyanez mondható el a hagyományos útról – azaz a zabla használatáról is).

Gyakori tévhit, hogy a ló mozgásához, testéhez a zablán át vezet az út. Nemcsak korunk betegsége ez, gyerek, kamasz lovasként még sokan a lehajlítás, a támaszkodás szentségében nőttünk fel. Gondoljanak vissza akik versenyeznek, hányszor lépett oda az edző a pálya szélén várakozó lóhoz start előtt, s igazgatta a zabla mozgatásával támaszkodásba a ló fejét? Hány eladó lovas képen van a ló nyaka karikába hajlítva, csak mert úgy jobban mutat? Valóban, a gömbölyű formákat mutató, dinamikus ló vonzóbb a szemnek. Tapasztalatlan, fiatal lovasok, serdülők igyekeznek kereken lovagolni, sokszor sok kézzel és segédeszközök használatával, csak mert példaképeiktől így látták.

A támaszkodást nem szabad eszközösen kierőszakolni! Tudom, most sokan kinevettek, de kellő időt adva a lónak, szakszerű és bőséges tornáztatással, gimnasztikával, egyensúlyának-ügyességének-hajlékonyságának fokozatos fejlesztésével a ló önmagától is rátalál a támaszkodásra, vagy inkább az egyensúlyra, az önhordásra. A sportlovak képzésekor, belovaglásakor sajnos gyakran sürget az idő – ám a tapasztalt és érző lovas ekkor sem a mielőbbi látszateredmény elérésére használja a zablát és a segédszárat (ezt csak átmenetileg!), hanem, hogy a lóval rövidebb idő alatt megértesse szándékát.

Még egy tévhit a zabla használatával kapcsolatban: a támaszkodási, irányítási, száj -problémákat támasztó vagy energikusabb, karakteresebb lovat erősebb zablával lovagolni. Kisgyermekek, kezdő lovasok alatt is látni pelham zablát, Pessoát viselő lovakat (mondván kicsi a lovas nagy a ló, így könnyebben elbír vele) s sokan azért lovagolnak nagy zablával, mert a lovat nem lehet másképp megfogni.

A fenti problémák szoros kapcsolatban vannak a ló tartás- és használati módjával, a részére biztosított mozgáslehetőséggel, a takarmányozással, a lovas technikai tudásával. Nem árt ezeket sem felülvizsgálni, mielőtt az eszközökhöz nyúlnánk!
Úgy gondolom, szabadidőlovas-berkekben elsősorban a a fentiek miatt szkeptikusak egyre többen a zabla használatával szemben.

Magam úgy vallom, egy megbízható hobbiló ellovaglásához nem szükséges feltétlenül zabla. Ám hivatkozhatunk állat-ember bizalmára, a lovas jártasságára, a körülmények sokszor rajtunk kívül állnak. Még a legmegbízhatóbb ló, a legjártasabb lovassal is kerülhet olyan helyzetbe, amiből könnyen lehet baleset. A zabla-nélküliség barátai ilyenkor azt mondják, ha akar, a ló zablával is elvisz, ám ha zabla nélkül történik meg a baj, mások egyből arra fogják, hogy a ló nem volt rendesen felkantározva.

Tászler Melinda egyik, a napokban megjelent Facebook-bejegyzését idézném:
Senkit, ismétlem senkit ne biztassunk arra, hogy alapok nélkül levegye a kantárat, kötőféket a lováról… És még inkább ne menjenek így terepre!! A szabadon való foglalkozás, a felszerelés nélküli munka egy visszaigazolás, mely kontrollált körülmények közt hivatott ellenőrzést adni. Logikus, ha megy minden felszerelés nélkül, akkor felszereléssel ugyanaz a kapcsolat és így csak precízióra kell az eszköz.

Magyarul: Ha egy vágta-állj átmenet megy kantár nélkül, akkor nagy eséllyel kantárral ugyanez a finom segítség elérhető, nem kell tépni a száját, hogy megálljon (és fordítva is, ha jó a képzés).

Viszont senkinek eszébe se jusson csak úgy terepre menni felszerelés nélkül. VALAMI legyen a ló fején. Vannak kivételek (amivel nem értek egyet, de mindenkinek minden a saját felelőssége) de ők sem tehetik meg, hogy erre buzdítanak másokat! Mert felelőtlenség! A ló elméjét lehet fürkészni, de mikor a külső adottságokon múlik minden, akkor nem azon múlik. És ne említsük, hogy “kimegyünk terepre nyakmadzaggal, de csak lépünk, mást még nem merünk” ..és ha megijed!? Hogy kontrollálod?!

Ugyanez: versenyre olyan embert vigyünk aki 3 jármódban BIZTOS… Aki nem tud vágtázni az ne menjen versenyre, mert ha megijed a ló és beugrik, mit csinál?
További példa: munkába menet láttam, hogy egy kutya gyönyörűen ment a gazdája mellett szabadon. De mikor az úthoz ért, rátette a gazda a pórázt. Mert mérsékli a balesetveszélyt, félti a jószágát és felelősségteljes!

Nem a szakmai munkában, nem a lovamban nem bízom, hanem a körülményekben. Bárki, alapok nélkül NE menjen terepre! És ez felszereléses lovaglásra is igaz! De még karámban se lovagoljon felszerelés nélkül, mert nem tart ott! Minden az alapoknál kezdődik!

Olyan lovasember szájából, aki lovaival eszközzel és anélkül is, a legkülönbözőbb feltételek és körülmények között is lóbarát módon, kiegyensúlyozottan és nagy biztonsággal dolgozik, még inkább megszívlelendő a fenti jó tanács!

Vannak olyan feladatok, használati célok, melyekben a lovas egyértelműen a nehezebb utat választja, ha a zabla nélküli lovaglás mellett dönt. A videókon és képeken látható nagypályás díjlovak, melyek zabla nélkül is „a mai bíráskodás szempontjainak megfelelő keretben” mozognak, általában demonstrációs céllal lesznek lekantározva, kiképzésük, napi munkájuk bizony zablával, sőt, nagykantárral történik. A magasabb osztályokban vannak olyan nehézségi fokú, precizitású feladatok, melyeknek tökéletes végrehajtásához nem elég a zabla nélküli kantár! Egy A, esetleg L-osztályú díjlovaglásban még elképzelhető, hogy oda tud érni pl. egy BB kantárral képzett lovagolt ló, ám magasabb osztályokban ez már nem elegendő. Gátversenyen, ügyességi,- engedelmességi versenyszámokban és díjugratásban – elsősorban Nyugat-Európában és a tengerentúlon, s amatőr szinten már egyre szélesedik a zabla nélküli kantározásokat használók köre.

A hosszúra nyúlt hozzászólást, cikket itt megszakítom. Második részében igyekszem pár hasznos tanáccsal szolgálni azoknak, akik úgy döntenek, szívesen kipróbálnák, vagy akár használnák is, a zabla nélküli kantározásokat.

A lóanatómia,- és biomechanika, és a felszerelések, segédeszközök használatának összefüggéseit nemcsak nemzetközi, hanem hazai berkekben is egyre többen taglalják. Ám a kantározási módokkal és a zablákkal sajnálatosan nem sokat foglalkoznak, inkább a nyergeken van a hangsúly. Nemrégiben, Dr. Tornyi Katalin kurzusán – igazán lóbarát szemléletben és a ló jól-létét szem előtt tartva – talán először ismerkedhettünk meg elméletben és gyakorlatban is, kellő részletességgel a lófejjel, lószájjal, a kantározásokkal és a zablákkal. A koponyás képeket is innen hoztam. Ezúton is szeretném megköszönni állatorvosomnak, hogy a cikket átolvasta, szakmailag ellenőrizte. Szintén köszönet Tászler Melindának, hogy hozzájárult gondolatai felhasználásához a cikkben, valamint Panyi Györgynek, aki profi sportlovasként szintén átolvasta, véleményezte, s hozzászólásaival mintegy megadta a lendületet ennek az írásnak a megszületéséhez.

2017.09.07 Andics Bernadett, Lovasok.hu külső munkatárs

Véres sportok: rodeók és bikaviadalok – I. rész

„The greatness of a nation and its moral progress can be jugded by the way its animals are treated.”

Mahatma Gandhi, Indian lawer and spiritual leader

Bevezetés

Az ember (Homo sapiens L.) mintegy 3.5 millió éve jelent meg a bolygón és lassan, de biztosan megkezdte környezetének átalakítását. Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy ennek következtében úgy tűnnek el állat – és növényfajok a Földről, hogy még az előtt irtjuk ki őket mielőtt felfedeznénk a létezésüket.

Azt gondolnánk, hogy az emberiségre köszöntő békésebb időszakban a szarvasmarha kíméletesebb bánásmódnak örvend. Az emberiség egy része mindent megtesz a szarvasmarhák élettani igényeinek teljes mértékű kiszolgálása érdekében. Sajnálatos módon a különböző állatvédelmi jogi normák megjelenéséből és ezek folyamatos szigorodásából arra következtethetünk, hogy a szarvasmarhák jóléte és jólléte még ma sem teljesen garantált.

Ezen anomália egyik okát abban látjuk, hogy nem áll rendelkezésre olyan objektív eszköz, mely pontos és hitelt érdemlő adatokat tud szolgáltatni az állatokkal foglalkozó szakemberek számára, melyből az állatok jóllétére, vagy éppen stressz állapotára lehetne következtetni. A másik ok sokkal inkább a személyes érdekek érvényesítésének (lobby) sikerében rejlik, mely nélkülöz minden tudományos és/vagy állatjóléti megfontolást.

A szarvasmarha, mint energia átalakító bio-mechanizmus sokrétű és változatos igényt támaszt a bementi oldalon annak érdekében, hogy a kimenti oldalon az ember által elvárt teljesítményt tudja leadni, akár csak átlagos termelési körülmények között.

A kimeneti oldalt vizsgálva azonban gyakran megfeledkezünk a szarvasmarhát terhelő stresszről, mely nehezen meghatározható és számszerűsíthető. A szarvasmarhát ért stresszt gyakran nem is észleljük, hiszen a személyzet vagy a tulajdonos nem tartózkodik az istállóban kellően hosszú ideig, vagy egyáltalán nem mutat érdeklődést az állatokat terhelő stressz irányában. A szarvasmarhákat terhelő stressz ismerete két oknál fogva rendkívül fontos:

• az állatvédelem erkölcsi és jogi alapjai az állatokkal dolgozó állattartót és tulajdonost kötelezik a „jó gazda gondossága” kötelem betartására,
• a stressz láthatatlan és számokban ki nem fejezett módon energiát von el az állattól, mely negatív hatással lehet az állattól éppen elvárt teljesítményére.

Ez különösen így van, ha a szarvasmarhákat speciális célokra akarjuk felhasználni:

rodeó és
bikaviadal céljára.

A legjobb szándékú szakemberek körében sincs objektív, pontos, egységes és számszerűsített eljárás, mely az állatokat ért stressz nagyságát helyesen fejezné ki. Az állat állapotát szemrevételezéssel állapítják meg a körülöttük tevékenykedő szakemberek, mely gyakran ad okot a tévedésekre és a vitákra, hiszen az ember mondja meg – gyakran szubjektív módon -, hogy az állat, milyen állapotnak örvend akkor éppen. A rodeókban és bikaviadalokban érdekeltek pedig nem tekintik elsődleges céljuknak a nekik kiszolgáltatott állatok stressz állapotának folyamatos figyelemmel követését, pedig ezen állatokra is vonatkoznak mindazon normák, mely más állatok jólétét és jóllétét is garantálni hivatottak.

Ezen tanulmányban – cikksorozatban – összefoglalt munkám elsődleges célja, hogy feltárjam azt a szakadékot, mely az állatvédelmi rendelkezések és a rodeókban, illetve a bikaviadalokban résztvevő szarvasmarhák jóléti feltételei között találhatóak.

Készítette: Kádár Róbert
Frissítve: 2022.07.23.
Fotó: Canva

A hatalom mámorában

Dominancia. Előszeretettel használjuk ezt a szót állataink viselkedésére, de jól értjük vajon a jelentését?

Én bizony arra jöttem rá, hogy nem. Több etológiai előadást – például Tóth Bettináét – meghallgatva jöttem rá, hogy – gyanítom – sokakhoz hasonlóan elmaradtam a szó értelmezésével. Egysíkúan, magamból kiindulva gondolkodom róla, ami félrevezető és – szerintem – nem helyes irány az állataimmal szemben.

Ménesvezér. Falkavezér. Dobálózunk komoly, tudós arccal a kifejezésekkel a kutya és gazda, ló és lovasa közti kapcsolat leírására. De tudjuk, hogy valójában mire van szüksége a velünk elő állatainknak? Vagy másképp fogalmazom: el tudunk vonatkoztatni a saját szükségleteinktől és értelmezésünktől? Megint másképp fogalmazva felismerjük és meg tudjuk különböztetni az Egónk játékát, a másik élőlény valós igényeitől?

A lovak kapcsolatai – velünk is – barátság és bizalom alapúak. A ménesben nem szeretik azokat az egyedeket, akik állandóan nyomást tesznek rájuk. Idővel elkerülik őket.

Jogos akkor a kérdés, hogy akkor miért élnek hierarchiában? Új megfigyelés az, hogy természetes körülmények közöttLucy Rees etológus szerint – gyakorlatilag Flow-ban élnek a lovak, mindenki azt tesz a csoportban, amit szeretne. Nincs hierarchia. A szűk erőforrások késztetik a lovakat arra, hogy saját érdekükben, a túlélésük miatt máshogy szerveződjenek. Ezért lett a rangsor, ami úgy működik, hogy ha fölöttem állsz, akkor követlek és utánad állok sorba, ha alattam vagy, akkor te követsz engem és utánam következel a sorban.

Szerintem megint sokak számára új nézőpontot ad az a „ló megfontolás” miszerint ezzel védik az értékes, a ménes fennmaradása szempontjából hasznos tagokat a veszélyektől, az elpusztulástól. Nem az Egojuk, hanem a „józan ész” diktálja ezt nekik. Megbecsülik és védik a ménes bölcs, okos, követésre érdemes tagjait.

A kutyáink – a modern etológia szerint – pontosan tudják, hogy mi felettük állunk. Ők nem akarnak dominánsak lenni az emberrel szemben, tudják hol a helyük. Korábban rendszeres gyakorlat volt – főleg a nagytestű, ún. munkakutyáknál – hogy jól elverték őket, azzal a szándékkal, hogy tiszteljék a falkavezért, azaz az embert.

Ha nem akarnak dominálni, akkor mégis a dominánsnak mondott magatartás mire utal a kutyáknál?

  • Nem lett kölyökkorukban megtanítva nekik a helyes viselkedés, például, hogy nem moroghat, nem haraphat, mit tehet és mit nem az emberrel.
  • Mi – magunkból kiindulva – mondjuk minden barátságtalan viselkedésükre, hogy „dominálni akar felettünk”, pedig csak összekevertük a bizonytalansággal, a félelemmel, a traumatizáltsággal, a tanulatlansággal a reakcióit.

Ez kemény megfogalmazás, gondolom van, akit ez nagyon is szíven ütött. Ugyanis azt üzeni, hogy a helyes magatartást mi alakítjuk, ez a mi felelősségünk. De a helytelen viselkedésért is mi vagyunk a felelősek.

A dominancia valójában nekünk, embereknek fontos. Mi akarunk nyerni, dicsőséget szerezni, legyőzni másokat, felülkerekedni, hódítani, hatalmaskodni, territóriumot védeni.

Az állat dominanciájára vonatkozó hivatkozásunk pedig valójában elrejti a hiányosságainkat, a máshol elfojtott hatalmi törekvéseinket nagyítja fel, és ezzel megmutatja akár az emberi, akár a tudás vagy felkészültségbeli hézagokat.

Sokan mondják, hogy a háziállataink a tükreink. A tükör azonban csak azt mutatja, aki a tükör előtt áll. Olyannak amilyen és nem olyannak, amilyen lenni szeretne.

A lovaink, kutyáink hamar megtanulnak alkalmazkodni hozzánk, ők gyorsan tanulnak, márcsak nekünk kell – követve a korszerű megfigyeléseket, felismeréseket – tanulnunk általuk, róluk.

Én mindenesetre még egyszer kritikusan átgondoltam a viselkedésem Báróval és Foltival, meg a hozzám képzésre hozott lovakkal szemben. Hogy mire jutottam? Csak annyi álljon itt, hogy: ők a barátaim…

2019.07.11.
Szabó Emese Hajnalka
Lovastréner és coach
Frissítve: 2022.08.31.
Fotó: Canva

 

Hiba bejelentés