Kezdőlap Blog Oldal 246

Szent László lovagkirályra emlékeztek Győrben a hétvégén

Hagyományőrző csapatok vettek részt a rendezvényen, felvonulással kezdődött szombaton az emlékezés, volt íjászat, lovasbemutatók, színházi előadás lóháton.

Hamza Viktória szabadidomítással képzi ki lovait, nem használ kényszerítő eszközöket, csupán testbeszéddel, hanggal, mozdulatokkal irányítja lovait, kutyusát.

Nagyszerű bemutatót láthattak az érdeklődők. A nagy meleg ellenére sokan voltak kíváncsiak a bemutatóra. Láthattuk Merlint, a 10 hetes kiscsikót, akin már látszik Viktória nevelése, hűen követi mozdulatait.

 

 

2019.07.02. Beledi Márta, Lovasok.hu önkéntes újságíró

Három a magyar igazság: Ifj. Szabó Gábor ismét győzött

Vasárnappal lezárult a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató versenyen. Az elmúlt napokban az eredmények alapján 54 lovas kvalifikált, azonban közülük csak 49 vállalta a versenyen való részvételt.

16 erőkifejtés és 13 számozott akadály került a nézők által legjobban várt versenyszámba, melyek közül a legnagyobbak a 160 cm magasságot is elérték.

A pálya igazi kihívást jelentett, már a verseny első felében látszott, hogy a pályát alapidőn belül szinte lehetetlen teljesíteni, így az indulók inkább a precízségre alapoztak. A cseh Zuzana Zelinkova, a Nemzetek Díja győztesének végül mégis sikerült hibapontok nélküli célba érnie. Ezt követte további három lovas is, így már a döntőben összesen négyen voltak: Zuzana Zelinkova, a szintén cseh Ales Opatrny, az ukrán Rene Tebbel, illetve az utolsóként induló, ifj. Szabó Gábor, nem mellesleg kétszeres CSIO nagydíj győztes.

Az első a pályán Zuzana Zelinkova volt, erős kezdéssel. Ugyan az összetett ugrása előtt kissé nagy lendületet vett, amely a hibához vezetett, az eredménye kifejezetten jó, 45.04 másodperc volt.

A soron következő, csapattárs versenyző Ales Opatrny, európa-bajnoki aranyérmes, aki az első vonalban Zuzanahoz képest, ugyancsak az előrelovaglás mellett döntött, amit négy hibapontos verőhibával 47.30 másodperces eredménnyel zárt.

Rene Tebbel, az ukrán versenyző harmadikként lépett pályára. Ő már biztosra ment a lassabb lovaglással, ám az összetett hibája miatt meggyorsított tempójával 46.03 másodperces eredményt sikerült elérnie. Ez még a legrosszabb esetben is dobogós helyet jelentett.

Az utolsó versenyző a magyar bajnok, ifj. Szabó Gábor, akinek a rá jellemző lendületes, pontos lovaglásával sikeresen teljesítette a pályát verőhiba nélkül. Ezzel megnyerve a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató nagydíjat!

Tárbály István által tenyészett Timpex Bölcsészt lovaglolta Gabó, aki már évek óta hű társként szolgált a versenyeken. 2014-ben ugyan Timpex Centtel, 2016-ban már Timpex Bölcsésszel nyerte meg a budapesti CSIO nagydíjat.

Donatas Janciauskast Litvániából és a bolgár Angel Niagolovot megelőzve ötödik helyen végzett, egy hibaponttal Andrea Herck, Románia képviseletében. Nyolcadik helyen zárt továbbá Szentirmai Ferenc, egy verőhibás eredménnyel, iskolapályát bemutatva.

2019.07.05.
Kurucz Linda, Lovasok.hu gyakornok
Cikk forrása: Dijugratoszakag.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Élet a lovardán kívül – milyen szabályokat kell betartanunk, ha terepre megyünk?

Előző cikkünkben röviden felvázoltuk, hogyan készülj fel, mire kell számítanod, ha tereplovaglásra készülsz. A következőkben leírunk néhány alapszabályt és adunk még néhány hasznos tippet, hogy könnyedén megelőzhesd a baleseteket, miközben élvezed a lovas kikapcsolódást.

Tereplovaglás társakkal

A terepezés remek csoportos program akár közeli barátokkal, akár „alkalmi” lovardai ismeretség révén valósul meg. Van néhány előírás, amit ilyenkor a biztonság érdekében be kell tartanunk. Először is, a túravezető, avagy éllovas -általában a tapasztaltabb lovas, vagy a házigazda- szerepével kell tisztában lennünk. Ő adja az utasításokat a felszállásra, az indulásra, az egyes jármódok közötti váltásokra.

A vezető határozza meg a sorrendet is. A legtöbb esetben összeszokott lovak indulnak közösen útnak, ilyenkor a köztük fennálló rangsort és „baráti” kapcsolatokat veszi figyelembe a vezető a sorrend meghatározásánál. Ha idegen lovak verődnek össze valamilyen alkalomból, akkor a lehető legnyugodtabb, kevésbé domináns lóval érdemes csatlakozni -ha van rá lehetőség-, illetve fokozottan kell ügyelni egymásra.

Ha nincs külön utasítás (alakzat, kettes oszlop), akkor egyes oszlopban szokás terepen lovagolni. A követési távolságnak akkorának kell lennie, hogy ne rúgjanak össze a lovak, de túl távol se kerüljenek egymástól, a lemaradók ugyanis gyakran idegesek, sietnek. Egymást megelőzni csak indokolt esetben szabad, vágta közben is ügyelni kell, hogy ne rohanjon el a lovunk.

Figyeljünk oda egymásra!

Ha valamilyen akadály vagy „ijesztő dolog” jön szembe velünk, mindig figyelmeztessük a mögöttünk jövőt, hogy fel tudjon rá készülni. A vezetőnek továbbá oda kell figyelnie, hogy beláthatatlan szakaszokon, kanyargós úton ne indítson vágtát, hiszen egy kanyar után sokféle kellemetlen meglepetés várhat a csapatra.

Ha egy dombon, vagy gáton kel át a csapat, amely után vágtaszakasz következik, ajánlott lépésben megvárni, amíg mindenki leereszkedett az emelkedőről, mert nagyon nehéz visszatartani a lovakat, ha az előttük haladó megindul -meredeken lefelé pedig sem az ügetés, sem a vágta nem veszélytelen.

Ismeretlen terepen mindig meg kell győződnünk róla, hogy az adott útszakasz nem veszélyes, nincsenek mély gödrök, vagy nagy kövek, vagy bármi más amelyben könnyebben megbotlanak a lovak. Ha például túl magas a fű és nem ismerjük a terepet, jobb, ha óvatosak vagyunk.

Végezetül a terepen is gondolnunk kell a bemelegítésre és a levezetésre, a lovak és lovasaik lehetőség szerint fokozatosan melegedjenek be és “szárazon” érkezzenek vissza a közös túrát követően.

Reméljük, hasznos volt ez a kis gyorstalpaló azok számára, akik eddig még nem merészkedtek ki lóháton terepre és tervezik a jövőben. Mindenkit csak bátorítani tudunk, a tereplovaglás a lóval való közös munka és baráti kapcsolat csúcsa -igazi kaland és kikapcsolódás együtt, a természetben.

Ajánld kedvenc szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.07.08. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu szerkesztősége

A képek forrása:Pixabay.com

Élet a lovardán kívül – avagy hogyan készülj fel az első tereplovaglásra?

A tereplovaglás remek kikapcsolódás lónak és lovasnak egyaránt. Ám ehhez tisztában kell lenned bizonyos alapszabályokkal és azokkal a plusz tényezőkkel, amelyek lovardai körülmények között nincsenek. Az első alkalom nagyon izgalmas -sokan félnek is tőle- de ha megfogadsz néhány jó tanácsot, igazán fantasztikus élmény lesz!

Mi kell ahhoz, hogy terepre indulj?

Talán ezt senkinek nem kell hosszasan magyarázni, de meg kell említenünk, hogy a három alapjármódban stabil lovaglótudás birtokában kevesebb kellemetlen meglepetés érhet. Persze vannak nagyon nyugodt, megbízható lovak -egy kevésbé tapasztalt lovast senki sem a helyi szélvészre ültet-, de velük is megeshet, hogy megijednek és menekülőre fogják.

Ami a lovas tudáson kívül feltétlenül szükséges-sőt, talán fontosabb is- az a kölcsönös bizalom kialakítása a lóval. Ha olyan lóval mész, akivel először, vagy ritkán találkoztok, ragaszkodj hozzá, hogy magad pucolhasd meg és szerelhesd fel! A lovak jó emberismerők, egy nyugodt, gondoskodó, szerető tapintást azonnal felismernek!

Az első néhány alkalommal mindenképp tapasztalt tereplovasokkal együtt indulj útnak! Később, ha belejöttél, lovaddal kettesben is élvezhetitek majd a természetjárást, de várd meg, hogy eljöjjön az ideje!

Hogyan lovagoljunk terepen?

Természetesen a helyes ülés itt is fontos, hiszen a lényeg, hogy a lovat a lehető legkevésbé terheljük. Nem kell azonban olyan „feszesen” lovagolnunk, mint lovardai körülmények között. Engedjünk lovunknak mozgásteret, hadd nyújtsa ki a nyakát, hadd lépjen a saját, kényelmes tempójában! Fontos, hogy ez a program számára is inkább kikapcsolódás legyen, mint munka.

Terepen adódhatnak meredek útszakaszok, ahol ügyelnünk kell, hogy egyensúlyunk megtartása mellett könnyítsük meg lovunk ereszkedését vagy kapaszkodását! Lefelé ereszkedve enyhén hátra dőlve lovagoljunk, lehetőleg ne oldalazva, mert úgy lovunk könnyebben megcsúszhat. Emelkedőn kissé előre dőlve könnyítsünk ki neki, de ne a szárra bízzuk magunkat, mert ha véletlenül elvesztjük az egyensúlyunkat, könnyedén hátra ránthatjuk a ló fejét.

Mi változhat a ló viselkedésében a lovardához képest?

Akármilyen nyugodt lóval vágsz neki az útnak, azonnal érezni fogod a különbséget. A legtöbb lovat terepen egyáltalán nem kell hajtani, nagyobb kedvvel, élénkebben mennek. Ez minden jármódra igaz, így fel kell rá készülnöd, hogy a vágta is pörgősebb lesz.

Kint a szabadban sokkal több külső inger éri az állatot, sokkal több ijesztő tereptárgy, vagy állat jöhet szembe veletek, vagy ugorhat ki elétek. Erre is fel lehet készülni. Ha előbb észreveszed a potenciális „ló-evő szörnyetegeket” és nyugodt maradsz, sokkal kisebb eséllyel ugrik meg alattad a lovad, mintha az adott szituáció neked is meglepetés lenne. Persze Te sem tudsz minden felrepülő fácánt és kiugró vadat megjósolni, de egy kis odafigyeléssel lecsökkentheted a meglepetések gyakoriságát.

Reméljük, kedvet kaptál ahhoz, hogy megfelelő felkészülés után Te is tereplovaglással adj magadnak és a lovadnak egy kis szabadságot, kikapcsolódást! A következő cikkben leírunk még néhány alapszabályt és adunk pár jó tanácsot a terep és túralovaglással kapcsolatban. Addig is böngéssz Lovasok.hu Kártya elfogadóhelyeink között és fedezz fel minden olyan helyet, ahol szívesen bejárnád lóháton a környéket!

Ajánld kedvenc szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.07.05. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu szerkesztősége

A képek forrása:Pixabay.com

Tisztavérű magyar sportlovak a Bognár Ménesnél!

Dr. Bognár István Lótenyésztő 1995-ben kezdett sportlovak tenyésztésével foglalkozni. A ménes célja, hogy minél kiválóbb képességű, főleg díjugratásra alkalmas sportlovakat tenyésszen és képezzen ki.

A Bognár Ménesnél a tenyésztés elsősorban genetikai alapon történik, ennek ellenére olyan lófajtákkal is találkozhatunk, melyek ideálisnak vélt természetük és/vagy küllemük ellenére más eredményekkel is bővelkednek.

A Magyar Sportló tenyésztés történelmében a ménesből több ló is kimagasló teljesítményt nyújtott, ugyanakkor a mai napig is rengeteg ígéretes ló található a ménesben.

Mindnyájuk kiválóan alkalmas díjugratásra, tenyésztésre, illetve military-ra is egyaránt.
Tisztavérűek, ugyanakkor érvényes lóútlevéllel és származási lappal rendelkeznek.

2019. 06. 28.
Fotók: Haga Zsuzsanna, Canva
Kurucz Linda, gyakornok, Frisch Andrea Lovasok.hu szerkesztősége
Frissítve: 2022.08.16.

Műanyagmentes július – csatlakozz Te is!

A műanyagmentes július egy olyan nemzetközi kihívásos hónap, ahonnan a lovasok közössége se hiányozhat. Műanyagmentes életmódra fel!

Klímaváltozás kontra lótartás: mi is felelősek vagyunk?

A klímaváltozás ma már sokak számára egy ismert és rémisztő fogalom, amiről a média nap mint nap beszámol. De vajon a lovas társadalmunkat mennyire érinti?

Sajnos nagyon, túlságosan is, mivel a klímaváltozás nem kerül ki se országokat, se társadalmi csoportokat, így minket lovasokat sem.

A tudósok még ma sem tudják megmondani 100%-os bizonyossággal, hogy a klímaváltozást mi emberek okozzuk vagy egy természetes változás eredménye.

A klímaváltozás nem kopogtat, már berúgta az ajtót! 

 

Lótartási formák, melyek kimagaslóan hozzájárulnak a klímaváltozáshoz

A lovak a természetben naponta több tíz kilométert tesznek meg, természetes forrásból oltják szomjukat, azokat a növényeket eszik, melyekhez útközben hozzájutnak. A modern lótartás egyes formái azontúl, hogy a lovak egészségét is veszélyeztetik, olyan ökológiai lábnyommal is járnak, amelyek szintén hozzájárulnak a világunk megborulásához.

Melyek azok a tényezők, melyek hozzájárulnak a klímaváltozáshoz?

  • Fűthető istállóban való lótartás.
  • A lószállító buszok legtöbb esetben dízelüzeműek – a dízelről pedig jól tudjuk, hogy erősen környezetszennyező üzemanyag.

Biztos sokan hallottatok arról, hogy egyes állatfajok táplálkozásuk során (például a kérődzők) metánt eregetnek, mely üvegházhatást okoz.

A lovak emésztőrendszere eltér a szarvasmarhákétól, ezért fajlagos metánkibocsátásuk lényegesen kisebb, 18 kg / év, amivel hozzájárulnak a klímaváltozáshoz.

A klímaváltozás tényével, a lótartás ökológiai lábnyomán nem érdemes vitatkozni, de tudatosan csökkenthetjük annak nagyságát.

Összegyűjtöttünk 5 tippet arra, hogy hogyan csökkentsük a lótartásból származó ökológiai lábnyomodat:

Első és legfontosabb! Minél inkább törekszel a természetes lótartásra, annál kisebb lesz az ökológiai lábnyomod is – arról nem beszélve, hogy lovad is hálás lesz érte! A legelőn tartott lovak nem igényelnek felesleges energiafogyasztást (fűtést és áramot), a természetes vízforrással nem kell számolnod a felesleges vízhasználattal és még sorolhatnánk.

Ha a legelőn való tartást nem tudod biztosítani a lovadnak, akkor:
  1. Kerüld az istállóban került a felesleges energiafogyasztást (áram és fűtés).
  2. Használj megújuló energiát (napelem, biogáz).
  3. Figyelj oda a vízhasználatra.
  4. Olyan egyszer használatos eszközöket használj, amelyek lebomlóak vagy könnyedén újrahasznosíthatóak.

Bízunk benne, hogy ez a pár egyszerű megoldás hozzásegít mindenkit az ökológiai lábnyomának a csökkentéséhez. Minden csak rajtunk múlik, hogy változtatunk-e rajta. Egy biztos, a jövőnk a tét.


Csatlakozz a Paci trashtag kihíváshoz!

Felvettél egy műanyag palackot a földről, eltakarítottál néhány törött üveget, esetleg elszállítottál néhány zsák hulladékot?

Posztold közösségi csatornáidon #pacitrashtag és a #horsetrashtag használatával a lovaglás alkalmával talált szemetet és az ott általad kitakarított helyszínt.

Részt kívánsz venni a programban? Köszönettel várjuk képeidet, videóidat a szerkesztoseg@lovasok.hu e-mail címre!

2019.07.01. Szebenyi Péter Lovasok.hu külső szerkesztő
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Lóháton Európában III. – Tereplovaglás

Amikor az Úr a lovat akarta megteremteni, így szólt a déli szélhez: “Belőled akarok teremteni egy élőlényt. Sűrűség össze!”- és a szél összesűrűsödött.

„Lónak nevezlek el, te leszel a többi állat ura!”

Előző cikkeinkben szó volt a kezdő, illetve a haladó lovaglás elsajátításáról. A következőkben a tereplovaglás rejtelmeibe kalauzolunk el Titeket, lovasokat.

Az amatőr lovas vágya és célja a tereplovaglás. A lovaglás minden szépsége ebben érvényesül igazán. Hiszen a tájak, a természet sokszínűsége minden évszakban más-és más élménnyel gazdagít.

A növény-és állatvilág varázsa, a természet szépsége, és a puszta csendje fantasztikus élményt nyújt nyeregben, lóháton. Az edzés, és a sok-sok lovardai munka, a hosszú folyamat, melynek során elsajátíthatjuk a lovaglás folyamatát, itt érik be igazán, ugyanakkor eldől, vajon helyes módszerekkel tanultuk e meg az alapokat.

Nem utolsósorban, a szabályok megismerése, illetve az alkalmazott lovaglótechnika fontos részét képezi annak, hogy a tereplovaglás biztonságos keretek között történjen.

A videókat, melyek részletesen bemutatják a cikkeinkben leírtakat:

 

2019.06.28. Kurucz Linda, Lovasok.hu szerkesztő gyakornok
Cikk forrása: Youtube.com
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Csak az a lovas vihető ki tereplovaglásra…

Az első rész bevezetője (A tereplovaglás – ki szereti “jól” a lovát? című cikk) után, továbbra is alapfogalmakat kell tisztáznom. Hisz minek beszélünk, ha azt sem tudjuk miről van szó? Szívből remélem, hogy összefoglalásom csak ismétlés legtöbb kedves Olvasómnak!

Az igényes tereplovaglás (campagne lovaglás) a lovas tudás magas fokát jelenti. “Campagne” iskolának nevezzük azoknak a leckéknek összefoglalását, melyekkel a lovat a terepben való használatra készítjük elő. „A campagne-ló, mai szóhasználattal a military-ló – olyan ló, amit átengedővé tett az idomítómunka és a terepbiztossá nevelés, ezáltal lehetővé teszi lovasa számára, hogy célját toronyiránt akadályokon át a legrövidebb úton gyorsan, biztosan és erejével takarékoskodva elérhesse” (Frömming). Hazánkban a campagne lovaglást a legmagasabb szinten, a legendás „örkénytábori időkig” akadémista lovasmesterek oktatták és a lovaspáros terepen való képzése, állandó fejlesztése kihagyhatatlan és rendszeres része volt a lovaglásnak. Ezt bizonyítja, hogy az akkori magyar Nemzeti Lovasválogatott military (ma lovastusa) csapata különböző egyéb szakágak világklasszis lovasaiból lett összeállítva. Mindegyikük kiválóan idomított, ugrott és tereplovagolt. Mert ez kell ahhoz, hogy ló és lovasa kiteljesedhessék.

Sorozatom célja, hogy tapasztalataimat továbbadva, hozzásegítsem lovas társaimat az élvezetes, tanulságos és fejlődőképes tereplovagláshoz. Fontos számomra, hogy részletesen kitérjek Társunk; a Ló „érzéseire”, viselkedésének ok – okozati összefüggéseire, hisz ló és lovasa csakis egységet alkotva élvezhetik az együttlétet. Ebben segítségemre lesznek a természetes lókiképzés eredményei, melyek nem ellentétesek a klasszikus lókiképző rendszerekkel, inkább bővítik azok eszköztárát.

Alapkövetelmények

A tereplovaglást meg kell előznie egy alapos lovasoktatásnak, melynek a következőkből kell állnia:

  1. A lovastanuló értelmi képességének, érzelmi életének, fizikai adottságainak, test tudatának feltárása, önismeretének, önazonosságának megerősítése ménesi meditációval. Ez biztos kapocs leendő tereplovainkhoz is. Tehát az oktatást nem lóháton kell kezdeni, de mindenképpen lóval, lovak között.
  2. Alapszintű lóetológiai elméleti és gyakorlati ismeretek – a ménesi viselkedés, lovunk szükségletei és személyiségének megismerése, valamint a ló lovaglásra való felkészítéséről szerzett tudás: ápolás, szerszámozás. Úgy nevezett földről végzett gyakorlatok, a kölcsönös tisztelet, rangsor és bizalom kialakításához. Tehát újra: az oktatást nem lóháton kell kezdeni, de mindenképpen lóval, lovak között.
  3. A lovaglás technikájának elméleti és gyakorlati elsajátítása; annak történeti, szellemi, érzelmi aspektusait beleértve. Tehát itt jön az – harmadikként – melyet a legtöbb lovardában elsőként oktatnak.

Minden élőlény egyedi, különböző habitusú, lelki beállítottságú, ezért a lóval való bánásmódot is egyénre szabottan kell oktatni. E felkészítő folyamat feltétele egy szakmailag és pedagógiailag jól képzett lovasoktató, helyesen képzett, jól kezelhető, oktatásra alkalmas iskolaló, valamint egy biztonságos lovaspálya. Az oktató feladata, hogy egymásra épülő, jól tanulható tematikával építse fel a képzést, készítsen edzéstervet, a megfelelő feladatot, ehhez a megfelelő lovat adva a nebulónak. Ebben kiemelkedő szerep jut a lovarda saját szellemiségének, mely csak akkor „teremtő, életigenlő”, ha a szakembereknek letisztult céljaik vannak és hisznek abban, hogy az Idea működteti a tettet. Ez karizmatikussá teszi a helyet, a lovasok szeretnek odajárni, kedvelik a hangulatot, szeretik az ottani lovakat és megbíznak az oktatóban, hisznek benne.
A tanulóhoz való kulcs: biztonság, bizalom, érdekes, megújuló, örökös fejlődést biztosító, játékos feladatok, sosem bántó, de előremutató, őszinte vélemény, egyenesség.

Csak az a lovas vihető ki tereplovaglásra…

… aki a fent említett lovasoktatásban eredményesen részt vett, tehát minden jármódban független ülést sajátított el, valamint tisztában van a lóval való kommunikációval, tehát a lovas segítségekkel. A lovakkal való kapcsolatteremtés és együttműködés, rendszerbe foglalt jelekkel, jelzésekkel történik, melyeket lovassegítségeknek hívunk. E rendszer alapismérve, hogy a jelzés a lónak fajspecifikusan minél egyszerűbb, magától értetődően tanulható és megjegyezhető legyen, valamint, hogy a lovas szintén egyszerűen, szintén fajspecifikus mozgását felhasználva, azt ki tudja adni, tanítani tudja.
A tereplovasnak ismernie kell a kilovaglás szabályait, a túravezető jeleit, illetve a kiemelt figyelmet igénylő helyzeteket. Ha ez mind adott, a lovas minél többször vegyen részt csoportos tereplovaglásokon lovas túravezető irányításával. Csak az a lovas induljon lovával kettesben terepre, aki az említettekben megbízható, tapasztalaton alapuló tudásra tett szert. A kilovaglás alkalmával érdemes kényelmes, ápolt lovasruházatot, illetve védőfelszerelést, kobakot, gerincvédőt, vagy légzsákos védőmellényt hordani. Ne feledjük!
A lovaglás fokozottan veszélyes sport! A lovaspárost terepen sok olyan váratlan hatás érheti, melyek miatt a lóról esés valószínűbb, mint a jól megszokott gyakorlópályán! Ezért lovastársunkkal való kilovaglás mindig biztonságosabb, valamint egy működőképes mobiltelefon is sokat segíthet, ha baj van!

Eddig a lovassal kapcsolatos tudnivalókat foglaltam össze, most jöjjön a ló! Akkor lovagoljunk ki terepre, ha lovunk erre készen áll érzelmileg, tudásszintben és fizikailag! Ellenkező esetben káros hatást érhetünk el, illetve veszélybe sodorhatjuk együttesünket. Ez esetben is alapszabály, hogy tilos és etikátlan a durvaság, durva fenyítés, az erőszak, a kínzás, valamint a ló fajának viselkedésével ellentétes helyzetbe kényszerítése!

Mit kell tennünk lovasként, oktatóként, tanulóként – irányelvek:

  1. Önmagunk és lovastanítványunk mentális, érzelmi, tudati állapotát felmérni, illetve értékelni kell. Önmagunkat és őt a bánásmód egészéhez „hangolni”, a lovakkal való harmonikus együttlétet célzó önismereti, önfejlesztő úton elindítani és finoman terelni kell. Enélkül ösztönösen és öntudatlanul fajspecifikumunk érzelemvilága áramlik a ló felé – energiában, illatanyagban, audio – vizuálisan – mely kizárja e társállat bizalmát. Emiatt az menekülni, vagy ennek lehetősége híján ellenkezni fog.
  2. A ló „létével” és mentális állapotával való egyesülést sok etológiával, ménesi Jelenléttel, földi munkával (játékkal) és az ezt (is) célzó lovas gyakorlatokkal lehet tökéletesíteni egy életen át. Enélkül a lovat megérteni nem fogjuk, ami miatt közös tevékenységről szinte nem is beszélhetünk. (Persze minden egyébről – mint például kikényszerített, „ilyen –olyan eredményekről” – igen.)
  3. A lovaglás mozgáskultúráját, melynek alapja a lóval való mozgás szinkronizáció – másképpen a ló mozgásának „hullámkövetése”- ló nélküli (földi) gyakorlatokkal, majd rávezető (lovas)érzést adó lovas gyakorlatokkal, kiképzett lovon lehet tanulni és tökéletesíteni egy életen át. Enélkül a lovat mozgásában sem követni, sem támogatni nem tudjuk, inkább zavarjuk. Az ebből fakadó, ehhez párosuló helytelen segítségadások még jobban összezavarják és elbizonytalanítják a lovat. Bizalom nélküli partnerség pedig nincs.

Tehát a bánásmód egészét minden pillanatban érintő lóval való kommunikációt – ménesi viselkedés, lóval való együttlét, földi munka és a lovaglásban alkalmazott segítségadások (értelmük és hatásaik) – rávezető földi testtudat gyakorlatokkal és lóháton lehet tanulni és tökéletesíteni egy életen át. Enélkül kommunikációnk félreérthető „makogássá” silányul. A kiváló tanulási képességekkel rendelkező lófajnak csak mély bizalomra és mozgásának harmonikus követésére van szüksége. Ekkor beszélhetünk a lovas vezetésével megvalósuló partneri, közös tevékenységről.

A folytatásban abbahagyom a definíciók ömlesztését és „közelebb megyünk lovainkhoz”.

 

2019.07.02.
Kormos Ferenc, Lovasok.hu külsős újságíró
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Lóháton Európában II. – Haladó lovasoknak

„Figyeld meg hát önmagad, te lovas! Ha a lovad csökönyös, engedetlen, kezelhetetlen, bizton állíthatjuk, nem vagy szeretetre méltó, és híján vagy a helyes módszernek.”

Cikkünk első részében bevezettünk Titeket a lovaglás rejtelmeibe. A következőkben, – ha már elsajátítottátok a kezdőként szerzett tudást, – haladóként idézzük Hozzátok szavainkat.

Először is fontos, hogy egy lovasnak mindenekelőtt el kell sajátítania azt a kommunikációs rendszert, – elméletben és gyakorlatban is egyaránt – amellyel tudja majd a későbbiekben lovat irányítani.
Ezt a jelrendszert segítségeknek nevezzük.

A továbbiakban pedig, ezek helyes használatával közöljük a lovakkal akaratunkat, illetve beszélgetünk vele – lóháton ülve, vagy akár futószárazás közben is.

Részletesebben a következő videóban tekinthetitek meg a haladóknak készült oktató videót.

További videókért pedig látogassatok el a Lovas Etűdök oldalára.

 

2019.06.28. Kurucz Linda, Lovasok.hu szerkesztő gyakornok
Cikk forrása: Youtube.com
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

 

Hiba bejelentés