Kezdőlap Blog Oldal 200

Séléstat – Korosztályos EB-n sikeres eredmények születtek!

A gyermek póni egyesfogat kategória díjhajtása a csütörtöki napon véget ért, ahol a legjobb magyar versenyző és egyben a csapat oszlopos tagja Jámbor Blanka Ágnes lett, aki az 5. helyen zárt 53.44 hp-os díjhajtást bemutatva.

Nagy Vanessza egyéni indulónk a 17., Majthényi Panna (csapattag) a 26., míg Juhász Bertold (egyéni induló) a 28. helyen fejezte be az első versenyszámot a 30 fős mezőnyben.

A junior póni kettesfogat és a fiatal hajtó egyesfogat kategóriák versenyzői is befejezték az első versenyszámot. Juhász Péter, aki a junior póni kettesfogatok között szerepel 3. helyen zárt, míg a fiatal hajtó között Görög Gábor a 8. lett. EREDMÉNYEK ITT

Pénteken már csak egy versenyzőnk, Farkas Fanni hajt, aki a junior póni egyesek mezőnyében indul.

2021. 08. 26.
Forrás: fogatsport.hu
Kép: Canva

Megkezdődött a Grand Prix sorozat utolsó fordulója Kecskeméten

Kimagasló versenyzői létszám mellett vette kezdetét a 2021-es Grand Prix sorozat utolsó fordulója Kecskeméten az Airvent Lovasklubban, ahol rögtön az első napon összegyűlt több mint 220 start. A nyitott számok mellett a fiatal lovak elődöntője került lebonyolításra a négy napos megmérettetés csütörtöki versenynapján.

Az Airvent Lovasklub több új akadályt készíttetett erre alkalomra, így egy még színesebb és változatosabb akadálypark várt a versenyzőket. Ennek is köszönhetően a megszokottnál több volt a hiba, a várnál kevesebb hibátlan lovaglás született minden kategóriában.

38 ötéves ló kezdte meg a versenyt a 110 centiméteren, ahol ifjúsági válogatottunk tagja, Takács Petra lovagolta győzelemre saját tulajdonú lovát, My Way VL-t 8,3 stílusponttal. Második helyen a Castilia Kft. lova, Golden Sky-c végett Kovács Rolanddal a nyergében, megelőzve Quel Action VDS-t és Szentirmai Pétert.

A 6 éves lovak 30 fős mezőnyében mindössze tíz verőhiba nélküli lovaglás született. A pálya vonalvezetése a verseny rangjához méltó nehézségű volt, hiszen tartalmazta a két összetett akadályon kívül a nagy vizesárkot is, így kiváló erőpróba volt a tenyészverseny előtti felkészüléshez.

Ifj. Szabó Gábor remekelt ebben a versenyszámban, hiszen a Vincze László által tenyészett H-Secret By Borisszal 8,6 stíluspontot bezsebelve végzett az első, míg XIXO Borgia nevű lovával a Kotroczó Robert által lovagolt King Cornet PGO-val holtversenyben a harmadik helyen. A második helyen Baluna Blue PS és Füzér Gábor ért célba.

A nap legmagasabb versenyszáma 130 centiméteren zajlott, ahol sok volt a vízhiba, ezzel alaposan megszórva a mezőnyt. A leggyorsabb ifj. Máté István volt Stakkairaval, megelőzve Búza Krisztiánt és Landstreamet, illetve Kovács Rolandot Astral C-vel.

A fiatal lovasok között pedig Kiss Lizanna volt a legjobb Cloéval Füzér Zsófi és SZuhai Rodrigo előtt.

A 120 centiméteres nyitott számban Búza Krisztián győzedelmeskedett Erlinával a kategória rendszeres helyzettje, Göttler Vilmos előtt, aki Jégvirágot lovagolta. Harmadik helyen Füzér Gábor végzett Carionával.

Szöveg: Szalontai Virág

2021. 08. 27.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Jármy Vince ötödik Brüsszelben

Hatvanhét induló, bomba erős mezőny állt össze a Brüsszelben rendezett háromcsillagos, Stephex Masters, 145 cm-es, összevetéses versenyszámában.

A versenyszám győztese, az olimpiai bronzérmet pár hete nyert, Gregory Wathelet, megelőzve Emma Stokert és az elmúlt Európa-bajnokság és Világbajnokság egyéni érmesét, a svájci Martin Fuchst. A 20 éves Jármy Vince családja által tenyészett JB Koronaőrrel, három másodperccel lemaradva a győztes időtől az ötödik helyen végzett.

Gratulálunk Jármy Vincének!

Eredménylista: https://online.equipe.com/en/class_sections/605674

2021. 08. 26.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Kecskeméten rendezik a Grand Prix sorozat harmadik állomását

Az ország közepén a kecskeméti Pataki Ménes nagyszerű versenypályáján rendezik a 2021. évi Grand Prix sorozat harmadik egyben záró fordulóját. Az utolsó felkészülési állomás a nemzeti versenynaptárban, a szeptember 16-19-én Bábolnán megrendezendő FIAT országos bajnokság előtt.

Kecskeméten szombaton napközben rendezik kiemelt díjazásért az 5 és 6 éves lovak fináléját, majd másnap vasárnap jön az amatőr, rekord létszámú nevezéssel a gyermek és az U25-ös korosztály nagydíja.

A 150 cm-es, 1,8 millió Forint összdíjazású felnőtt Grand Prix kiskunhalasi, májusi fordulót, Dömse Tamás a július végi, Nemzeti Lovardás nagydíjat Técsy Attila nyerte, most megtippelni is nehéz ki lesz a győztes. Talán a hölgyek?

Az idén nagyon eredményes Kalán Eszter Garezával, Weinhardt Virág Chiclanával vagy akár kisebb pihenő után visszatérő, Vándor Zsófia Quintus páros. Az urak között a most nagy formában versenyző, ifj. Máté István Sanghata páros is nyerhet vagy a hazai pályán mindig eredményes, Horváth Balázs. A kérdésekre a válasz vasárnap délután.

A versenyt élőben lehet nézni a Pataki Ménes Facebook oldalán.

Online start-és eredménylisták: Pataki Ménes applikáció

A Grand Prix-t a Digi Sport TV felvételről fogja közvetíteni.

2021. 08. 26.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Németh Viktória és Fábián Johanna az amatőr és gyermek GP győztesei Kecskeméten

A kecskeméti GP forduló utolsó napja a 120 centiméteres ifjúsági versenyszámmal vette kezdetét, ahol az ifi regionális bajnok, Pintér Zsófi Csenge volt a leggyorsabb PM Toledoval, megelőzve Budai Lizát Megarával és Krammer Zitát, aki Bobót lovagolta.

Az amatőr GP döntőjében 33 páros állt rajthoz 120 centiméteren, ahol a Díjugrató Szakbizottság jóvoltából 200.000 forintos össznyeremény került kiosztásra. Az alappálya után tizenegy lovas jutott be az összevetésbe, ahol az elsőként induló Németh Viktória magasra tette a lécet, mivel egy villámgyors hibátlannal kezdte meg az összevetést. A mezőny nem tudott kifogni rajta, és végig megőrizte elsőségét, ezzel begyűjtve első GP győzelmét Rádiháza Görögtánccal.

A lovas eredményes hajtó az ügetőn, és a Nemzeti Vágta indulói közt is többször bizonyított, most pedig a lósportok mellett a díjugrató szakágban is ilyen sikert ért el, ezzel bizonyítva sokoldalúságát. Második helyen nagyon szoros versenyben a többszörös OB győztes Bohák-Debreczeni Éva végzett Cortez nevű lovával, Reisz Fanni és Ádám Eszter előtt. Ötödik helyen leggyorsabb négy hibapontos pályával Gráf Miklós Viktor végzett, megelőzve Varnyú Lillát.

A gyermek GP döntőjével folytatódott a Kecskeméti forduló záró napja 125 centiméteren, ahol 250.000 forintnak megfelelő tárgyjutalom került kiosztásra. A tizenkilenc páros közül öten jutottak be az összevetésbe, ráadásul a GSH Team versenyzője, Fábián Johanna mindkét lovával, így első indulóként kezdte meg a második pályát.

Hasonlóan az amatőrök között történtekhez, itt is szerencsés volt az első hely, hiszen a Katinkát lovagló hölgynél senki sem volt gyorsabb, ezzel megnyerte a gyermek döntőt, másik lovával pedig a negyedik helyen végzett. Második helyen, szintén hibátlan lovaglással Kiss Maja végzett, aki már sokszor bizonyított a gyermek válogatott tagjaként, harmadik pedig a Prosper Lovasklub versenyzője, Tavasi Eszter lett Audrey Pins nevű lovával. Szuhai Rodrigo most az ötödik helyet tudta megszerezni, az alappályán négy hibaponttal teljesítő Pecsora Amira előtt.

2021. 08. 29.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

ifj. Szuhai Gyula az U25 GP győztese

Az 25 év alatti lovasok részére kiírt 400.000 forint összdíjazású GP döntőbe 26 párost kvalifikálta magát. A pálya 140 centiméteres akadályokból állt, és a korábbi fordulókhoz hasonlóan nem született sok hibátlan, így hárman vetettek össze a győzelemért. A gyermek Európa-bajnok ifj. Szuhai Gyula verhetetlen idővel teljesítette az összevetést, így hiába lovagolt gyors hibátlant Kovács Roland és Debreceni Fanni, mégsem tudták megközelíteni.

Ezzel ifj. Szuhai Gyula magabiztosan győzött Perthy Jacksonnal, a Sir Winston-C-t lovagló Kovács Roland, és a DB Variettével versenyző Debreceni Fanni előtt.

A kategória egyik leggyorsabb lovasa, Szabó-Máriás Sára most egy verőhibát vétett Cantus Clay nevű lovával, így a negyedik helyet szerezte meg Kiss Lizanna és Szuhai Rodrigo előtt.

A Digi Sport 2 műsorán 21.45 órakor a Grand Prix-et felvételről közvetítik.

2021. 08. 29.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Jármy Vince negyedik Brüsszelben

Vasárnap délelőtt rendezték Brüsszelben a Stephex Masters háromcsillagos nemzetközi díjugrató verseny nagydíját. 55 páros állt starthoz a 150 cm-es összevetéses versenyszámban.

A bomba erős mezőnyben a svájci, Martin Fuchs lett az első a Magyarországról vásárolt The Sinner nyergében. A magyar színeket képviselő, 20 éves Jármy Vince folytatta nagyszerű szereplését és a családja által tenyésztett pej ménnel, JB Koronaőrrel az alappályán és az összevetésben is hiba nélkül lovagolt, ami a végelszámolásnál a nagyon magas sport értékű negyedik helyet jelentette a nagydíjban válogatott lovasunknak.
Gratulálunk!

2021. 08. 29.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Séléstat – Korosztályos EB – A dobogón Juhász Péter!

A díj- és a maratonhajtás versenyszámot is a 3. helyen zárva a dobogón állhatott junior póni kettesfogathajtónk, Juhász Péter.

A gyermek póni egyesfogat kategória népes mezőnyében Jámbor Blanka Ágnes (maratonhajtás 7. hely) a legjobb magyar, aki az előkelő 5. helyről várja az akadályhajtást. Nagy Vanessza a 24., Majthényi Panna a 25., Juhász Bertold a 28. a gyermekek között.

Farkas Fanni a junior póni egyesek között indul és jelenleg a 21. helyen áll két szám után.

A fiatal hajtók egyesfogat kategóriájában hajt Görög Gábor, aki a 7. a díj- és maratonhajtás után.

Csapatban, két versenyszám után a magyar válogatott a 6.

2021. 08. 29.
Forrás: fogatsport.hu
Kép: Canva

Lovardai osztályozott homok 0-1 mm

Katerina PSZ és H-Secret by Boris a fiatal lovak legjobbjai

A tenyészverseny előtti utolsó nagy erőpróba volt a Kecskeméti GP fiatal ló versenyszámainak döntője, ahol ehhez mérten szinte mindenki rajthoz állt, aki tervezi az indulást egy hónap múlva a Nemzeti Lovardában.

A pályák nehézsége vetekedett a tenyészverseny döntőjével, hiszen mind vonalvezetésben, mind az akadályok méretében hozta a kiírás szerint építhető maximumot. Ennek ellenére az igen népes, 37 lóból álló ötéves mezőnyben rendkívül sok hibátlan lovaglás született, így tizennégyen vetettek össze a kiemelt díjazásért. A párosok felkészültségét mutatja, hogy ezek a fiatal lovak nem csak stílusversenyben, hanem az összevetésben is remekül helyt álltak, így verőhibával nem lehetett a legjobb hat közé jutni.

Az első helyen egyedüli 40 másodpercen belüli időeredménnyel Kovács Roland ért célba Katerina PSZ nevű lovával, ezzel második GP győzelmét szerezve meg a páros.

Második helyen Kiss Lizanna végzett, fiatal tehetségével, For Lexis Z-tel, megelőzve Kovács Henrit és Roxettet. Negyedik helyen Larsson Eszes Ferenccel, majd Búza Patrik Zoltán For Cornettina-ZS, és a mezőhegyesi Piroska Zoltán és Minerva M.

A hat éves mezőny is remekül szerepelt, viszont a szűk alapidővel sokaknak meggyűlt a baja. A magas iram miatt sok helyen becsúszott egy-egy verőhiba, illetve páran időtúllépés miatt csúsztak le az összevetésről, így mindössze négy páros jutott be tiszta hibátlannal.

Magasan a leggyorsabb ifj. Szabó Gábor volt a Vincze László által tenyészett H-Secret By Borisszal. Második helyen ifj. Máté István és Chacco Flowe SZ, leggyorsabb négy hibapontos lovaglással az összevetésben pedig Füzér Gábor Baluna Blue SZ-szel, megelőzve a tegnapi győztes Szotyori Nagy Kristófot és Cornettot.

Egy hibapontos eredménnyel ötödik helyen végzett Fekete György és Kahuna, majd Búza Patrik Zoltán Chocolate Brown nyergében.

A 135 centiméteres U25 kvalifikációban meglepő eredmények születtek, mivel a Pataki Ménes egyik új akadálya, a 11-es számú fekete meredek sok lónak okozott problémát. Rengeteg ellenszegülés született ezen az egy ugráson, főleg a fiatalabb, tapasztalatlanabb lovak esetében, így sokan a versenyt feladni kényszerültek.

De azért volt hibátlan is szép számmal, mint például a nyitott kategóriában első helyen végző Szuhai Rodrigo által, aki szenzációs időt lovagolva ért célba Jayjay-vel. Második helyen Czékus Zoltán és Carundy, harmadik pedig Füzér Gábor és Equest Cha-Cha végeztek.

A fiatal lovasok között Plavecz Szabrina volt a legjobb Aktussal, Kiss Lizanna és Simicska Anna előtt.

145 centiméteren se született túl sok hibátlan, hiszen a pálya közepén található íves vonal, és az azt követő négy vágta is sok hibát szült, illetve az utolsó erőpróbaként a hármasugrás után hét vágtára, majd rögtön öt vágtára található két ugrásnál sok helyen elfogyott a lendület.

A versenyszám egyik meglepetése, hogy a korábbi ifjúsági magyar bajnok, Gráf Edina Nikoletta leiskolázta a pályát, és villámgyors hibátlannal utasította maga mögé válogatott lovasainkat. Második helyen Mráz Tamás végzett BN Silverrel, harmadikon pedig Hugyecz Mariann és Chacco-Boy.

A gyermekek 120 centiméteres kvalifikációjában Magyar Balázs volt most a legjobb Balerinával, megelőzve Pecsora Amirát és Both Petrát.

Az amatőr lovasok között pedig férfi uralommal zárult a dobogó, hiszen Dér Tibor végzett az első helyen Márki Zoltán előtt. Egyedül Bohák-Debreceni Éva tudott a végeredménybe beleszólni, és a tegnapi hibátlan pályája után a harmadik és a negyedik helyet szerezte meg lovaival.

2021. 08. 28.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Hiba bejelentés