Három hibaponton belül az ország három legjobb csapata

Utolsó csapat lovasokig kiélezett versenyt hozott a FIAT díjugrató országos bajnokság csapatversenye. A csütörtöki vadászugratás után a kétfordulós, 145 cm-es pályák után dőlt el melyik csapatok állhattak a dobogóra Bábolnán.

Egy millió forint összdíjazású csapatversenyben 19,94 század hibaponttal végül az Alföldet felölelő Máchánszky Gyula régió I-es csapata lett a magyar bajnok. Füzér Gábor csapatvezető együtteséből, az elsőnek lovagló lovas, Füzér Flóra Chiarával hibátlan pályával kezdett míg a második fordulóban nyolc hibaponttal ért célba.

A csapat második lovasa, Hugyecz Mariann Chacco-Boy-jal kétszer négy hibapontot lovagolt, harmadikként a kiskunhalasi, Weinhardt Virág egy víz hiba után egy szép hibátlannal ért célba és a záró lovas Czékus Zoltán Ricolával dupla hibátlannal megnyerve a középdöntőt segítette az aranyéremhez a négy fős csapatot.

Második helyen a korábbi évek aranyérmes válogatottja, a Kelet-Magyarországot felölelő Platthy József régió végzett 22,72 hibaponttal. Szuhai Péter, ifj. Szabó Gábor, Técsy Attila, Szuhai Gyula összeállítású csapatot ezúttal Haál Gábor vezette. Harmadik helyen a Némethy Bertalan régió II-es csapata végzett minimális különbséggel az arany-és ezüstérmes helyektől, 23, 39 század hibaponttal vehették át a bronzérmet a díjátadóktól. Dömse Tamás, Alasztics Alíz, Mráz Tamás, Krucsó Szabolcs összeállítású négyes id. Dömse Tamás vezette.

A felnőtt középdöntőben egyetlenegy dupla hibátlan született, így a győzelmet a kisteleki Czékus Zoltán szerezte meg Ricolával, az egyéni versenyben vezető, Pirik Farmos, Alasztics Aliz Concordia HB páros előtt.

A középdöntő harmadik helyezettje Jármy Vince lett JB Koronaőrrel, megelőzve Weinhardt Virágot, az ötödik helyen Chablis nyergében Alasztics Alizt, hatodik ifj. Szabó Gábor Mezőhegyes Chabalával. A középdöntő további helyezéseit hölgyek érték el, hetedik Füzér Flóra, nyolcadik, Hugyecz Mariann.

A felnőtt kategória 150-155 cm-es, kétfordulós döntőjére vasárnap 15.30 órakor kerül sor Bábolnán.

2021. 09. 18.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Hozzászólások