Kezdőlap Blog Oldal 104

Takarmányozás – mit egyenek télen a lovaink?

Répa, retek, mogyoró?

 

A közismert mondóka persze a lovak esetében nem teljesen találó, inkább azt kellene mondanunk: sárgarépa, rétesalma, görögdinnye… Így ugyan nem rímelne a gyerekvers, de az “r” betűket éppúgy lehetne ropogtatni, ahogyan lovaink tennék ezt az itt felsorolt finomságokkal, melyek egytől-egyig remek takarmánykiegészítők lehetnek az őszi-téli hónapokra, arra az időre, amíg nemigen juthatnak egyéb zöldtakarmányhoz és vitaminokhoz.

Abraktakarmányok

A nyári szezonban, ha nem lovagoltuk túl gyakran a lovunkat és a napok nagy részét a legelőn töltötte, akkor talán nem is igen adtunk neki abrakot. Ha a legelő összetétele – és persze az épp aktuális időjárás – megfelelő, akkor egy pihenő, vagy egy igen könnyű munkát végző lónak elegendő tápanyagot nyújt az egész napos legelés. Ha még ezek után a lovak éjszakára bokszba is kerülnek, ahol jó minőségű alomszalma és ráadásul az ébrenlét óráira amolyan “unaloműzőként” széna is van előttük, akkor végképp felesleges a túlzott abraketetés.

A hagyományos gabonafélék (árpa, kukorica, rozs, zab) közül lehetőség szerint a zabot válasszuk, mert azt könnyen emészti a ló. Kukoricát csak kemény munkát végző lovakkal szokás etetni kiegészítésképpen a zabhoz keverve. Mivel magja nagy és kemény is, darálni kell. Az árpa túl kemény, csak darálva, vagy roppantva javasolt etetni, a rozs nem az igazi – ezeket hagyjuk meg a különféle takarmánygyártó cégeknek, a lovak számára is jól emészthető formában kapjuk vissza majd a tápokban.

Az abraktakarmányokat célszerű nedvesen etetni, hogy a lovak ne lélegezzék be sem a port, sem a takarmány szemcséit. Időnként maccsot is keverhetünk nekik, ehhez a zab mellé kb. fele annyi búzakorpa, plusz egy marék lenmag kerüljön, és ezt annyi meleg vízzel kell összekeverni, hogy puha – de nem tocsogós – masszát kapjunk. A lovak örömmel fogyasztják majd ezt a csemegét, és nyugodtan etethetünk ilyet akár minden nap is, legfeljebb a lenmagot mindössze hetente egyszer adagoljuk a keverékhez.

Széna és szalma

A széna természetesen ne legyen penészes, csakis jó minőségű szálastakarmányt etessünk, hogy elkerüljük a takarmányok okozta súlyos kólikás, valamint légúti megbetegedéseket. Az alomszalma minőségére is ügyeljünk, hiszen fontos takarmány, a lovak nem csak az unaloműzés miatt csipegetnek belőle. Vagyis a penészes, vizes, rossz minőségű szalma éppúgy veszélyt rejt, mint amelyekkel a széna esetében számolnunk kell.

Sajnos azonban a legjobb minőségű széna sem tudja azt a vitaminmennyiséget nyújtani, amelyre a lovaknak szüksége lenne, hiszen a száradás során a vízzel együtt sok értékes anyag is elvész a fűfélékből. Éppen ezért a téli időszakban gondoskodnunk kell megfelelő kiegészítőkről.

Tápok és gyári takarmánykiegészítők

Ha a hagyományos réti széna mellett valamilyen gyári lótápot etetünk abrakként, abban számos vitamin, ásványianyag és nyomelem is található, így az őszi-téli vitaminpótlás részben megoldott. A tápok zsákján ráadásul minden esetben feltüntetik az összetételt, ami alapján kiszámítható, hogy milyen vitaminból, ásványi anyagból kell, vagy legalábbis érdemes további kiegészítést adni. A gyári takarmánykiegészítők etetésénél ügyeljünk az adagolás pontos betartására, mert a túlzott bevitel is majdnem olyan káros lehet, mint a vitaminok hiánya a szervezetben.

Zöldségek és gyümölcsök

És elérkeztünk végre a “répa, retek, mogyoró…” népes csapatához! Minden lótulajdonos, aki látta már lovát étkezni, tudja, hogy a lovak kifejezetten “ínyencek” – imádják a különleges csemegéket, az édes dolgokat, a lédús ennivalókat. Persze félreértés ne essék, nem franciakrémesre és körömpörköltre gondoltunk… De tény, hogy a legtöbb ló kedveli a változatosságot, illetve a természetes kiegészítőket, a zöldség- és gyümölcsféléket.

A legalapvetőbb etethető zöldségféle a répa. Ezen belül szinte bármelyik répaféle megfelelő, legyen az akár sárgarépa, takarmányrépa, cukorrépa. A répa tárolása is viszonylag egyszerű, így nagyobb mennyiséget is vásárolhatunk belőle, mert homokba ágyazva, elvermelve, illetve száraz, fagymentes pincében aránylag sokáig tárolhatjuk. De ha csak egy-két ló etetéséről kell gondoskodnunk, egész télen vásárolhatunk a piacon is sárgarépát, nem kell a tárolással bíbelődnünk. Fontos azonban, hogy a répa ne fagyjon meg, és semmiképpen se legyen földes, rohadt, vagy penészes.

Az alma szintén a legkedveltebb vitaminforrások egyike – élvezettel csámcsognak rajta a lovak, akár külön, akár egyéb takarmányokkal összekeverve kínáljuk. Szintén jól tárolható takarmánykiegészítő, és nemigen lehet túladagolni: akár napi két-három kilogramm is gond nélkül megetethető belőle, csak a tulajdonos pénztárcája bírja a dolgot…

A kiskerttulajdonosoknál ősszel gyakran egyszerre túl sok töktermés lesz, a lovak és lovasok nem kis örömére. A főző- és sütőtök ugyanis szintén kedvelt csemegéje lehet a lovaknak, és ha megfelelő száraz, hűvös (de fagymentes) helyen tudjuk tárolni, ez is sokáig lehet kiegészítő táplálék a téli hónapokban.

A zöldség- és gyümölcsféléket etethetjük akár napközben csemegeként, akár etetési időben az abrakkal keverve, szeletelve, amolyan “svédasztalt” kínálva a lovainknak.

És aki még karácsonykor is legeltetni szeretne – és persze van hozzá türelme és némi helye is -, az szórjon egy nagyobb láda aljára földet, vessen bele egy kevés zabot vagy árpát, és locsolja rendszeresen. Néhány hét elteltével ínycsiklandó legelnivalóvá növi ki magát, mely a jól végzett munka jutalmaként, vagy épp egy házi versenyen a lónak szánt díjként is kiváló.

 

Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin
Frissítve: 2023.03.27.
Fotók: Canva

Nyugat-Szudáni póni – Western Sudan Pony – Darfur Pony – Gharkawi – Kordofani

Nyugat-Szudáni póni – Western Sudan Pony – Darfur Pony – Gharkawi – Kordofani

 

A fajta eredete és története

Ez a fajta Drafur déli részén található és Délnyugat-Kordofan-ban, ami Szudánban van.

A fajta jellemzői

Rendszerint gesztenye, pej és szürke színe van, fehér jegyekkel.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Groningen

Groningen

 

A fajta eredete és története

A Groningen melegvérű ló, Hollandiából, Groningen vidékéről származik, a XIX. századból. Tenyészcélja eredetileg a mezőgazdaságban való használat volt.

1945-ig a fajta nehéztestűként volt megtalálható, ebben az időben inkább a mezőgazdasági célokra tenyésztették ki, a mezőgazdaságban való munka végett kellett a fajta ereje, nehézsége. 1945 után nagyobb hangsúlyt fektettek a nemesebb, könnyebb testű lóra. Vannak, akik ma már hátasként is használják a Groningenit.

A fajta kialakulásában két fajta játszotta a fő szerepet. A Fríz ló, melytől leginkább a kosfej, illetve a félkosfej jelleget örökölte, ugyanakkor a kitartást is, a másik pedig az Oldenburgi mely az alkaton finomított.

A fajta jellemzői

A Groningeni fajta nyugodt ló. A nyak rövid, erős, a fej inkább a fríz lóéra emlékeztet, a hát hosszú. Marmagassága 160-170 cm, pej, sötétpej és sárga színben fordulhat elő. Ma már könnyű igás-, illetve kocsilónak is használják.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Arany Amerikai Hátasló – Golden American Saddlebred

Arany Amerikai Hátasló – Golden American Saddlebred

 

A fajta eredete és története

Hivatalosan az Arany hátasló színt az Amerikai Saddlebred Lovak Szövetségén keresztül vitte be egy ló, akit Pat Cleburne-nak hívtak, aki 1864-ben ellett meg. Az amerikai Palomino lótenyésztők először egy aranyszínű hátast jegyeztek be, aki Pot O’ Gold volt, később Richardson’s Pot O’ Gold néven ismerjük. Ez a ló 1939-ben ellett meg és a ASHA tartotta nyilván.

A fajta jellemzői

Mit látunk egy Arany Amerikai hátaslóban? Először is a felépítés. Gyönyörű alak, arányos fej. A fülek kicsik, élénkek. A nyak hosszú és jól ívelt, szabályos tiszta nyakszíjjal. A szem határozott, élénk és intelligens. Jó lejtős lapocka és kifejezett mar. A far hosszú és egy magasságban van a farokkal, ugyanakkor a csánk és hátsórész is jól izmolt. A hát rövid és erős. A hosszú lábak tiszták. Magassága általában 152-172 cm, súlya 454-544 kg.

Az Arany hátaslovak egész kinézetéhez kellett egy kis finomítás, szabályosság és erősség. Színe változatos tud lenni, krémszínű és a rézvörös szín között az összes árnyalatban előfordulhat. Azonban az ideális szín a meg nem fakult aranyéremhez hasonlít. A szemeknek barnának, vagy feketének kell lennie. Fehér foltok engedélyezettek a fejen és a lábakon, de máshol nem.

Az Arany hátasló alkalmazkodó ló és könnyen idomítható. Ezek a lovak például alkalmasak bemutatókra, élménylovaglásra. Versenyekre is lehet használni, munkára is be lehet fogni, minden az individuális lótól függ, vagyis a jellemétől és az alkalmazkodásától.

A porondon az Arany hátaslovak alkalmasak az összes osztályra, öt járásmód (five-gaited), három járásmód (three-gaited), kocsizás, angol- vagy western lovaglás, western mutatványok, hajtás, trail, stb.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.27.
Fotók: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Aralusian – Hispano-Arabe

Aralusian – Hispano-Arabe

 

A fajta eredete és története

Az Andalúz-Arab keresztezés ideálisan mutatja az inteligenciát, higgadtságot, a nagyszerű minőségű vérmérséklet jelenlétét. Az Aralusiant Andalúziában, Spanyolországban tenyésztették már 1800-tól, de a mai fajta standard csak 2002-ben lett publikálva, és azóta módosult is. A törzskönyvezett lovak száma nagyon alacsony és kb. 60%-uk Andalúziában található. Egy szebb küllemű és jobb párosítás talán nem is lehetséges, számuk mégsem tükrözi ezt.

A fajta jellemzői

A Hispano-Arabe általában 152-162 cm magas. Az Arab kifinomultsága jellemzi a fejet, a nyak hosszú, izmos, jól ívelt, ehhez az Andalúz járult hozzá. A formás mar gondoskodik a “nyereg jó elhelyezéséről”.

A test telt, erős, nagy mellkassal. Ezt szintén az Andalúztól örökölte. Csontjai rendkívül erősek, a patája jó alakú, mely szintén rendkívül erős.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Andalúz

Andalúz

 

A fajta eredete és története

Az Andalúz fajta Spanyolországból, Jerez városából származik. Ez a fajta az egyik a három fajta közül, mely a legnagyobb hatást gyakorolta a világ lótenyésztésére. (A másik kettő az Arab és a Berber.) A fajta több, mint valószínű, hogy időszámításunk előtti, illetve a jégkorszak előtti időkből származik.

Sokáig Európa kedvenc lovaként tartották számon, és eleganciája miatt erőszeretettel használták a lovasiskolákban. Az andalúziai valószínűleg nagyon sok fajta kialakulásában játszhatott szerepet, többek között az amerikai fajták egy része is belőle származik.

A tenyésztés központja Jerez de la Frontera, Sevilla és Cordoba. Az Andalúz Tenyésztő Szövetség 1912-ben alakult. Ha minden igaz, az Andalúz ló a Tarpán, Sorraia és a Berber fajtákból alakult ki. Ami a legérdekesebb, hogy az Andalúzt elfogadják a Lusitano fajtájában, de ezt visszafele nem.

A fajta jellemzői

Nemes megjelenésű, szeret menni, bár nem mondhatni gyors lónak. A feje nemes jelleget mutat, kissé kosfej jellegű. A sörénye és a farka gyakran hullámos, és meglehetősen dús, hosszú. A fajtára jellemző az erős csánk, kiváló csontozat, szabályos paták, a rövid, izmos jól ívelt nyak és az erős, széles válltájék és a lapocka, mely kevésbé dőlt a telivérénél.

Középnagy termetű ló, viszonylag alacsony, szemek mandulaformájúak, homlok széles és lapos. Fara meglehetősen lejtős. Bottal mért marmagassága átlagban 157-160 cm, övmérete 180-185 cm, szárkörmérete 19-20 cm. Leggyakoribb színei a szürke, pej, ritkán sötétpej és sötét májsárga, ám régen gyakrabban akadt egy-egy tarka is az andalúzok között.

Hátaslóként hasznosítják. Gyorsan tanul, megbízható és jó szándékú. A spanyolokra jellemző temperamentumosság is meglelhető bennük. Akciós mozgású. Kiváló a magasiskolai díjlovagló feladatokra. A fajta az egész világon kedvelt a mai napig.

 

Frissítve: 2023.03.27.
Fotók: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hidalgo – A tűz óceánja

Rendezte: Joe Johnston
2004, am. kalandfilm

Szereplők:

Viggo Mortensen (Frank T. Hopkins)
Zuleikha Robinson (Jazira)
Louise Lombard (Anne Davenport)
Omar Sharif (Sheikh Riyadh)
Adam Alexi-Malle (Aziz)
Said Taghmaoui (Bin al Reeh)
Elizabeth Berridge (Annie Oakley)
Peter Mensah (Jaffa)
Victor Talmadge (Rau Rasmussen)

3000 mérföld lóháton, a sivatagon át. Aki túléli, máris nyertes… Évszázadok óta a legjobb arab telivérek és gazdáik vehetnek részt ezen a versenyen, ám a XIX. században egy amerikai cowboy is a rajtvonalhoz áll: ő az első, aki kiáll beduin lovasok ellen.

A sivatagon keresztül vezető vágta során az amerikainak nemcsak a természet erőit kell legyőznie, hanem meg kell küzdenie egy egzotikus, titokzatos világgal is.

Itt megnézheted a teljes filmet magyarul:

Virginia futama

Rendezte: Peter Markle
színes, amerikai-kanadai filmdráma, 103 perc, 2002

Szereplők:

Gabriel Byrne (Ford Lofton)
Joanne Whalley (Jessie Eastwood)
Lindze Letherman (Virginia Lofton)
Kevin Zegers (Darrow Raines)
Rachel Skarsten (Caroline Lofton)
Robb Wells (Rob)
Thomas Gibson (Rick)

Virginia boldog gyermekkora véget ért, amikor édesanyját lovas baleset érte és meghalt. Apja, Ford eladta a balesetet okozó kedvencet és hallani sem akar többet a lovaglásról. Ám Virginiát is vonzzák a lovak, az atyai tiltás ellenére. Titokban újra lovagol.

Nővére, Caroline barátja a legjobb lovas a környéken: Darrow sorra nyeri a legrangosabb versenyeket. Amikor Darrow tudomására jut, hogy Virginia komolyan gondolja a versenyzést, kihívja egy párbájra. Virginia be tudná bizonyítani édesapjának, hogy a lovaglás a vérében van, mint egykor édesanyjának…

Itt megnézheted a teljes filmet angolul:

 

A suttogó

Rendezte: Robert Redford
1998, am. romantikus dráma

Szereplők:

Robert Redford (Tom Booker)
Scarlett Johansson (Grace McLean)
Kristin Scott Thomas (Annie MacLean)
Sam Neill (Robert MacLean)
Dianne Wiest (Diane Booker)
Chris Cooper (Frank Booker)
Ty Hillman (Joe Booker)

Grace-t és lovát lovaglás közben súlyos baleset éri,  testileg és lelkileg is komoly traumát szenvednek.

Grace anyja, Annie úgy dönt, hogy elviszi őket Montanába a „suttogóként” ismert Tom Bookerhez, a nyughatatlan paripák gyógyítójához. Miközben a kislány és lova ápolásán dolgozik, Annie-vel egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Itt megnézheted a teljes filmet magyarul:

Ico, a Bátor Lovacska

Rendezte: Manuel García Ferré
1981, argentin rajzfilm

Ico egy nap elhatározza, hogy elindul a várba, hogy kiképezzék a király lovának. Ottléte során barátságot köt Langalétával, a lovásszal, esténként pedig Máté apó meséit hallgatja. Tőle tudja meg, hogy amikor éjszakánként harangszót hall, néhány lónak mindig nyoma vész. Ico felkerekedik, hogy a titokzatos eltűnések végére járjon, kalandjára pedig kis barátai és új segítőtársa, Csodaszép, a bájos kanca is elkísérik.

Itt megnézheted a teljes filmet magyarul:

Hiba bejelentés