Lovas fesztivál a Király-hegyen

Lovas fesztivál a Király-hegyen

 

Az országban egyedülálló kezdeményezés a miskolci rendezvény. Egésznapos programot és tartalmas szórakozást kínált gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt az első Miskolci Lovas Fesztivál. A szirmabesenyői Király-hegyen tartott fesztiválon volt csikós produkció és lovasbemutató. Aki pedig kedvet kapott a lovagláshoz, az nyeregbe is szállhatott.

Az első Miskolci Lovas Fesztivál szervezői hagyományteremtőnek szánták a programot. A rendezvénnyel a lovas sportokat szeretnék népszerűsíteni.

Balogh Sándor a Lovas Fesztivál szervezője: “Miskolc a fesztiválok városa lesz, mi ehhez szerettünk volna csatlakozni a mi kis fesztiválunkkal, ami egyenlőre 1 napos, de bízom benne és a közönség nagy számát is nézve, hogy nem az első fesztivál, hanem több fesztivált is fogunk rendezni.”

Daragó László néző: “Szinte minden egyes szám a szívünkhöz nőtt, amit eddig láttunk és csak dícsérni lehet a szervezőket.”

Voltak olyanok is, akiknek nem a négylábúak, hanem a kétkerekűek tetszettek jobban. Az első Miskolci Lovas Fesztiválon a lóerők is harcba szálltak egymással.

A fesztiválon vásár is várta az érdeklődőket, a gyerekek pedig kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Akinek kedve volt, lovagolhatott is.

 

2007.05.03.
Forrás: MTV
Frissítve: 2023.04.04.
Fotók: Canva

Hozzászólások